Szuper bemutató lett!!💪👌 Hát ez nem piskóta, hanem világítótorony!!!😮 Nagyon király. Úgy érzem ezt meg kell vennem, jól fog mutatni a szélturbina mellett!
Épp a nyár folyamán nézegettem meg régebbi videóidat és nagyon jó irányba fejlődsz minden szempontból, kifejezetten jót tett az a változtatásod, hogy építés közben a tudtad e információk nem takarják ki az építést hanem alulra került és lehet látni mindent, engem kifejezetten zavart szeretem nézni ahogy épül a készlet és erre rákötve egy személyes véleményem, kisebb és közepes készleteknél én szívesen néznem az építést kissé lasabb tempóban néha nekem túl gyors ahogy felépülnek a dolgok, de megértem és tudom hogy mi az oka az extra gyorsításoknak. Csak így tovább jók a videók gratulálok az elért eredményekhez és jó volt most is a napos/esős kis bevágás. 👌
Sajnos az a rész szinte senkit nem érdekel, (látom a statisztikában, hogy szinte mindenki eltekeri) ezért kénytelen vagyok a lehető legrövidebbre vágni.
Remek szett, egy nagyobb diorámához is szépen hozzá lehet illeszteni, viszont abban az esetben érdemes venni egy kék alaplapot külön és azt használni a hozzá adott helyett, mert amit adnak hozzá az sokkal sötétebb, mint amit külön venni lehet. Tény, hogy a sötétebb kékkel jobban működik önmagában, de úgy nem lehet igazán szépen hozzáilleszteni más szettekhez :) .
A csatorna fejlődése folyamatos. Szuper, hogy figyelsz erre! Thanks! Most is menő volt a borongós idő imitáció is🙂. De szerintem az előadásmód fejlődött a legtöbbet, én külön értékelem, hogy nagy beleéléssel mutatod be a szetteket! Ettől lesz nekem a legélveztesebb a vizuàlis megjelenés mellett. Egyébként az ellemtartó is ilyen egybe épített szikla elem elvétele után válik hozzáférhetővé?
@@epitsdfel És mennyire hangos a motor? A Lego motorok nem a leghalkabbak, mennyire tompítja a hangját a "szikla". Vagy annyira zavaró egy szobában, hogy az első "menő..." után lekapcsolja az ember? 😄
@@epitsdfel ÓÓ épp azon agyaltam, hogy az elemcsere miatt lekell bontani a fél szettet, ami azért elég para lenne, de ezek szerint ezt is megcsinálták okosba! :).
Nagyon pazar!!! Talán a fényerő lehetett volna picit erősebb, az azért dobott volna még az összhatáson, de ettől függetlenül nekem baromira bejön az egész. Köszi! :)
A csónak bizonyos keretek között úszik a vízen. Egyébként ez a szabvány csónak amit a Lego 80-as évek óta használ pirates szettekhez barna és piros színben is.
Nagyon jól néz ki. Azon csodálkoztam hogy nálunk még meg se jelent, de csomó videó volt róla a neten külföldön milyen össze rakva 🤔 ennyivel előbb megjelennek készletek kint?
Egy dogotot megírhatna valaki, mert nekem nagyon-nagyon-nagyon régen volt már motoros legom és akkor még az elemeket tároló doboz szerintem nem is volt így beépítve, csak egy zsinór ment a motorhoz. A kérdésem az, hogy ebben mennyire könnyű elemet cserélni? Vagyis, ha megépítem, mondjuk úgy hagyom évekig, mi lesz az elemmel? Félnék, hogy belefolyik az elem. Itt szét kell bontanom az egész szetet az elemtartóben lévő elem kivételéhez, vagy az kivehető könnyen?
Tudom hogy nemrég volt videó hogy miért kerülnek ennyibe a Lego szettek és bizonyos szinten meg is értem, de úgy érzem inkább valami low-budget hobbi után nézek és inkább csak így videón keresztül álmodozok ilyen szettekről.
Nagyon szép, részletes készlet, de pont az tűnt fel elsőre amit a végén elmagyaráztál, hogy nagyon gyengén világít. Számomra ez nagy kár. Világosban alig látszik. Pedig különleges amúgy.
Ennyire gyengén "világító" világító tornyot nem láttam még. Szerintem a színvilágtól kezdve az egész nagyon gagyi lett, és az ára már-már nevetséges.....
Főlösleges pénz kidobás ezis az ára meg anyira durva hogy vennék már belőle egy működőképes Suzuki Swiftet vagy a lakásba bútort de ez csak az én véleményem! Majd az új elemeket megrendelem azt őszerakom házilag azt csak 20.000 forintból rakom ősze!
Több infó a szettről, itt található!
kocka.hu/LEGO-21335/LEGO-Ideas-Motorizalt-vilagitotorony
Majd lesz egy olyan tutorial videó amelyben az eddigi 10 legtöbbet eladott szettről lesz szó?
Ez engem is érdekelne, de szerintem a Lego nem ad ki ilyet? Remélem tévedek😎
@@mrfoldi Én találtam egy ilyen listát a neten csak az top 20 volt.(de direkt nem olvastam végig😉)
Hát ez a szett beszerzésre fog kerülni. Nagyon vártam már a bemutatót, király lett! 👌🏽😁
Szuper bemutató lett!!💪👌
Hát ez nem piskóta, hanem világítótorony!!!😮
Nagyon király. Úgy érzem ezt meg kell vennem, jól fog mutatni a szélturbina mellett!
Épp a nyár folyamán nézegettem meg régebbi videóidat és nagyon jó irányba fejlődsz minden szempontból, kifejezetten jót tett az a változtatásod, hogy építés közben a tudtad e információk nem takarják ki az építést hanem alulra került és lehet látni mindent, engem kifejezetten zavart szeretem nézni ahogy épül a készlet és erre rákötve egy személyes véleményem, kisebb és közepes készleteknél én szívesen néznem az építést kissé lasabb tempóban néha nekem túl gyors ahogy felépülnek a dolgok, de megértem és tudom hogy mi az oka az extra gyorsításoknak. Csak így tovább jók a videók gratulálok az elért eredményekhez és jó volt most is a napos/esős kis bevágás. 👌
Hali. Lassítsd le a videót összeszerelés közben itt TH-cam-on. Igaz nem a legjobb de picit jobban látható.
@@jonisandor kösz a tippet, már néztem úgyis de nem olyan jó ugyse :)
Sajnos az a rész szinte senkit nem érdekel, (látom a statisztikában, hogy szinte mindenki eltekeri) ezért kénytelen vagyok a lehető legrövidebbre vágni.
@@epitsdfel Igen erre írtam, hogy tudom az okát, de azért fura, hogy ennyi embert nem érdekel pedig elég szerves része az építés. 😅
A párom világítótorony mániás, ezért nem volt kérdés, hogy megkapja. Kicsit húzós az ára, de összerakva annyira király, hogy minden forintot megért.
Teljes mértékben egyetértek veled.
Szuper, hangulatos, gyönyörű 👍
Remek szett, egy nagyobb diorámához is szépen hozzá lehet illeszteni, viszont abban az esetben érdemes venni egy kék alaplapot külön és azt használni a hozzá adott helyett, mert amit adnak hozzá az sokkal sötétebb, mint amit külön venni lehet. Tény, hogy a sötétebb kékkel jobban működik önmagában, de úgy nem lehet igazán szépen hozzáilleszteni más szettekhez :) .
A csatorna fejlődése folyamatos. Szuper, hogy figyelsz erre! Thanks! Most is menő volt a borongós idő imitáció is🙂. De szerintem az előadásmód fejlődött a legtöbbet, én külön értékelem, hogy nagy beleéléssel mutatod be a szetteket! Ettől lesz nekem a legélveztesebb a vizuàlis megjelenés mellett. Egyébként az ellemtartó is ilyen egybe épített szikla elem elvétele után válik hozzáférhetővé?
Igen, az egyiket ki lehet venni és mehet az elem csere.
@@epitsdfel És mennyire hangos a motor? A Lego motorok nem a leghalkabbak, mennyire tompítja a hangját a "szikla". Vagy annyira zavaró egy szobában, hogy az első "menő..." után lekapcsolja az ember? 😄
Kellően tompít, a videón keresztül szinte alig hallod. De nyilván van hangja.
@@epitsdfel ÓÓ épp azon agyaltam, hogy az elemcsere miatt lekell bontani a fél szettet, ami azért elég para lenne, de ezek szerint ezt is megcsinálták okosba! :).
Köszönöm a bemutatót!
Tetszik a szett nagyon!
Nagyon pazar!!! Talán a fényerő lehetett volna picit erősebb, az azért dobott volna még az összhatáson, de ettől függetlenül nekem baromira bejön az egész. Köszi! :)
Jó videó lett! Amúgy a kishajó úszik a vízen, le lett tesztelve :)
A csónak bizonyos keretek között úszik a vízen. Egyébként ez a szabvány csónak amit a Lego 80-as évek óta használ pirates szettekhez barna és piros színben is.
Szia megszerettem volna kérdezni hagy megtarthatod-e a legókat amiket küldenek Magyarországról?😅
Irgalmatlan nagy csalódás. Ennyi pénzért alig világít. Úgy értem ENNYI pénzért ^^
Nagyon jól néz ki 😀👍
Nagyon kellene ez a szett, de több mint 100e 😢
Nagyon jól néz ki. Azon csodálkoztam hogy nálunk még meg se jelent, de csomó videó volt róla a neten külföldön milyen össze rakva 🤔 ennyivel előbb megjelennek készletek kint?
A LEGO nagykövetek hamarabb kapnak szetteket, ezért látható máshol hamarabb.
Ady nevezte el a csónakot?🤔😉
Egy dogotot megírhatna valaki, mert nekem nagyon-nagyon-nagyon régen volt már motoros legom és akkor még az elemeket tároló doboz szerintem nem is volt így beépítve, csak egy zsinór ment a motorhoz. A kérdésem az, hogy ebben mennyire könnyű elemet cserélni? Vagyis, ha megépítem, mondjuk úgy hagyom évekig, mi lesz az elemmel? Félnék, hogy belefolyik az elem. Itt szét kell bontanom az egész szetet az elemtartóben lévő elem kivételéhez, vagy az kivehető könnyen?
Erre mindig gondol a LEGO, nincs a mélyére rejtve, az oldalát lepattintod és annyi.
A "gáztűzhely" mellett ott vannak a farönkök. Szóval az inkább hagyományos kályha lesz...
Van benne logika :D
Tudom hogy nemrég volt videó hogy miért kerülnek ennyibe a Lego szettek és bizonyos szinten meg is értem, de úgy érzem inkább valami low-budget hobbi után nézek és inkább csak így videón keresztül álmodozok ilyen szettekről.
👍👍👍👍👍👍👍😎😎😎😎😎😎
Nagyon nagyon tetszik. Csak az az ár....😕
Nagyon szép, részletes készlet, de pont az tűnt fel elsőre amit a végén elmagyaráztál, hogy nagyon gyengén világít. Számomra ez nagy kár. Világosban alig látszik. Pedig különleges amúgy.
Basszus, tehát már három és fél éve ez a kedvenc legozós csatornám??
Durván telik az idő :)
Nagy kár hogy szinte alig világít..pont az lenne a lényeg. Pedig szépen ki van dolgozva , a színválasztás tökéletes.
Lehet h nem jol raktad ossze..
Erősebben világít az mint amennyire itt a videóban látszik. A kandalló is.
Diy modolható kis barkàcstudással
A szett ügyes, okos, kreatív, de 3 éve a hasonló darabszámú és minőségű 21325 kovácsműhely fele ilyen árban sem volt… inkább 1/3-ad…
Sajnos azok a szettek, melyekben motorok, elemtartók és még világítás is van, azoknak az ára mindig el van szállva. (Pláne most az emelés után)