Beleborzongok a szőr feláll a hátamon-bocs-30 éve kazettán halgattam de ezt nem lehet elfeledni megunni!Ki csinál ma ekkora zenét ilyen SZÖVEGGEL?!!!!!
89-ben, 14 évesen hallotta először a PUF-ot. Mindenféle rongyorsa hallgatott, agyonmásolt kazettákon, diktafonnal felvett kalóz koncert felvételeket bömböltettünk a téren, a házibulik megkerülhetetlen slágerei voltak A Bál, a Fiatal Lányok, a Csak úgy csinál c. számok. Sok dalnak a címét sem tudtuk, csak selytettük hogy mi lehet, mert csak valaki ráfirkált valamit a kazetta borítójára, mi pedig csak énekeltük, énekeltük és táncoktunk rá. Amikor olvastuk az Ifjúsági Magazinban, hogy hivatalosan is megjelent ez az első kiadott albumuk, nagyon kíváncsiak voltunk, hogy vajon mely dalok kerülthettek rá, mert legalább 2 lemezre való slágert ismertünk tőlük. Suli után rohantunk az Elektromos Krokodilba a nyugatihoz, hogy az összekuporgatott zsebpénzükből megvegyük a műsoros kazettát. Picit csalódottak voltunk, hogy a Fiatal Lányok, a legelső dal amit megismertünk tőlük és a kedvencünk lett, nem került fel rá, viszont kárpótolt 1-2 új szám amit addig nem ismertünk, az összehasonlíthatatlnan hangminőségi javulás, a demo felvételekhez képest az új hangszerelés. De nem kellett sokat várni, megjelen a 2. A Bál c. album, azon már rajta volt. Azt is szanaszét hallgattuk, millió emlék fűz minden egyes dalukhoz, a fiatalságom legjobb részeinél jelen voltatok. Az 1992-es Pecsa szabadtéri koncert emlékei örökre beégtek. Hugi ott volt a tegnapi salföldi koncerteteken 😉
Emlekek❤️🙌🏼 erre aludtam 14 evesen amikor kikoltoztem es honvagyom volt...es felnot fejjel milyen mas es mennyire haza vag. Nemedy Tibi, Kapcsos, Druha...Cibi...eletig marad
"Régi, régi, régi évek Csak az álmok színesek, szépek Régi, régi, régi színek Ha mást az agynak, mást a szívnek Régi hõsök és régi sztárok Régi, régi, régi lányok Csak az álmom ugyanaz, amiben én voltam..." Fiatalságom...
Csak jó(de nagyon). Kösz CST. (sajnos már nem lehet veled beszélni a "cigiutcában" már nem egy cigire van a bolt, és igen Katám, Csepelen most sincs villamos. Hiányzol b+)
Erdekes,hogy a bakelitlemez verzional,a JON AZ ALOM....Utan a boriton 4 potty talalhato.A CD VERZIORA A Borito kepminosege joval elesebb,kivehetobb lett.Es ott mar csak 3 potty van,nem negy.Koszi a feltoltest fiuk.IMADJUK.
Különleges gyöngyszemek, igazi ritkaság vagytok! Hálás köszönetem érte(tek) , nem is tudjátok mennyit adtok egyeseknek!
Úristen!Mennyi buli ,mennyi emlék!👍😊
👍👍👍
Beleborzongok a szőr feláll a hátamon-bocs-30 éve kazettán halgattam de ezt nem lehet elfeledni megunni!Ki csinál ma ekkora zenét ilyen SZÖVEGGEL?!!!!!
Nekem is kazettán volt meg.
A legkiválóbb album....a mai napig el vagyok varázsolva.....
89-ben, 14 évesen hallotta először a PUF-ot.
Mindenféle rongyorsa hallgatott, agyonmásolt kazettákon, diktafonnal felvett kalóz koncert felvételeket bömböltettünk a téren, a házibulik megkerülhetetlen slágerei voltak A Bál, a Fiatal Lányok, a Csak úgy csinál c. számok.
Sok dalnak a címét sem tudtuk, csak selytettük hogy mi lehet, mert csak valaki ráfirkált valamit a kazetta borítójára, mi pedig csak énekeltük, énekeltük és táncoktunk rá.
Amikor olvastuk az Ifjúsági Magazinban, hogy hivatalosan is megjelent ez az első kiadott albumuk, nagyon kíváncsiak voltunk, hogy vajon mely dalok kerülthettek rá, mert legalább 2 lemezre való slágert ismertünk tőlük.
Suli után rohantunk az Elektromos Krokodilba a nyugatihoz, hogy az összekuporgatott zsebpénzükből megvegyük a műsoros kazettát. Picit csalódottak voltunk, hogy a Fiatal Lányok, a legelső dal amit megismertünk tőlük és a kedvencünk lett, nem került fel rá, viszont kárpótolt 1-2 új szám amit addig nem ismertünk, az összehasonlíthatatlnan hangminőségi javulás, a demo felvételekhez képest az új hangszerelés.
De nem kellett sokat várni, megjelen a 2. A Bál c. album, azon már rajta volt. Azt is szanaszét hallgattuk, millió emlék fűz minden egyes dalukhoz, a fiatalságom legjobb részeinél jelen voltatok.
Az 1992-es Pecsa szabadtéri koncert emlékei örökre beégtek.
Hugi ott volt a tegnapi salföldi koncerteteken 😉
Eltelt több mint 20 év és még mindig ezt hallgatom meg legelőször a lejátszási listáról
Több mint 30 éve hallgattam! Nagyon jó! 🥰❤️
Isten áldja ezt a felvételt!
Besírsz olyan még mindíg,sztem nem lehet überelni,remekmű👍
Hatalmas. régi szép idők :)
Régi régi évek,,,,,,tmiklós,,,,,,1990-es vìg évek 💔🥰👍🤣💞
Végre, több mint húsz év után normális minőségben is meg tudom hallgatni :).
Imádom őket fiatal korom nagy kedvencei.Tiszaújvárosban nagyon nagy bulit csináltak 91-ben.
Zsenialis. Hogy lehet valami ennyire aktuális vagy 30 év elteltével?
istenem szívemből szólsz
Emlekek❤️🙌🏼 erre aludtam 14 evesen amikor kikoltoztem es honvagyom volt...es felnot fejjel milyen mas es mennyire haza vag. Nemedy Tibi, Kapcsos, Druha...Cibi...eletig marad
Rég volt azóta nem változott ,mintha tegnap lett volna
15 evesen a haverokkal, Bulizas, szabadsag, csajok, cigs, sör, érd, balaton, 17 ker! Es PUF! Ti a mi generacionk szavai vagytok! RIP Némedy Tibi.
Toci, Druha, Cibi, Janosi, Kata, Szani, Janko, Kugli, Aron, es a tobbiek! ❤️✌🏼
Köszönöm szépen! ❤️
...micsoda emlékeket hozott elő...
Köszönöm!!!!!
De jó ❤️ micsoda emlékek...
43.40-től kezdődik a mennyország... :)
Basszus, ennyi év után újra és újra meghallgatom és nem győzök vele betelni.
Köszönöm én is, régi évek szép emlékek!
Basszus, ezt a zenét a hàziorvosoknak kötelező-jeleggel kellene felírniuk korona-vírus ellen...!!!!
Helyes okos gondolat!
Hatalmas kedvenc mèg mindig
Milyen kár, hogy vége már...
"Régi, régi, régi évek
Csak az álmok színesek, szépek
Régi, régi, régi színek
Ha mást az agynak, mást a szívnek
Régi hõsök és régi sztárok
Régi, régi, régi lányok
Csak az álmom ugyanaz, amiben én voltam..."
Fiatalságom...
remek
Köszi szépen! :-)
Az Idegen lesz a temetésemen a fő szám
Igen.
thumbs up, ha szerinted sincsenek mar olyan csajok, akikrol a "Csak ugy csinal" szol - akik "kemenyen, ritmusra lepkednek"
Csak jó(de nagyon).
Kösz CST. (sajnos már nem lehet veled beszélni a "cigiutcában" már nem egy cigire van a bolt, és igen Katám, Csepelen most sincs villamos. Hiányzol b+)
45.20-nál kezdődő gitárszolóra John Frusciante is elégedetten csettintene :)
Erdekes,hogy a bakelitlemez verzional,a JON AZ ALOM....Utan a boriton 4 potty talalhato.A CD VERZIORA A Borito kepminosege joval elesebb,kivehetobb lett.Es ott mar csak 3 potty van,nem negy.Koszi a feltoltest fiuk.IMADJUK.
🙌🏼❤️
Igen, hatalmas. "Nem lesz több ilyen"