Ha a fürdőben nem tette volna meg önként, akkor is ugyanez lett volna a vége. Szóval lehet, hogy a sztori szerint egy pillanatban elgyengült, de nem vátoztat a végkifejleten...
A kiscsaj nem ketchupot iszik (sem a színe, sem az állaga nem olyan), hanem inkább juharszirupot (vagy valami ahhoz hasonló, palacsintára való dolgot).
Nagyon dühítő ez a film. Azért itt már nagyon átmennek egy határon a lányok cselekedetei, hogy meg is tudják indokolni.. mert azt mondják a nős-csaló férfiakat meg akarják büntetni, de közben a gyerekei képét, játékait összetörik, sőt megölnek valakit.. na, ez utóbbit pl már semmi sem indokolja. Legalábbis észszerű keretek közt. Itt már nem csak a férfit teszik tönkre, hanem egy nőt is, egy nő tárgyait, művészetét, amiből nem lesz több ugyanolyan, és a gyerekek jövőjét is, akik semmiről se tehetnek. Jó hogy fel nem gyújtották a végén a házat.. az elég lett volna? Vagy az se? A férfira annyira nem tudok dühös lenni, mert egyszerűen azzal, hogy beengedte őket, utána már csak erőszakkal tudta volna max kivonszolni a lányokat. Azt sem értették volna meg, ha nem kellenek a férfiak, annyira a végletekig kiprovokálták, hogy legyen köztük valami. Ha még a zuhanyzós jelenetnél képes gondolkodni, de szerintem már előtte is gyaníthatta volna, hogy itt valami nem stimmel. És az a gáz, hogyha nem is történik semmi köztük, még akkor is előbb hisznek a lányoknak, mint neki...
Köszönjük a belefektetett munkát, és azt , hogy nem kellet megnézni ezt a iszonyat rossz filmet. De ennél egyes kommenntek itt sokkal szörnyűbbek. Ki mit csinálna bosszúból a csajokkal. Üzenem mindenkinek ez csak egy FILM !
Sajnos vannak szinte ilyen lelketlen emberek, akik csak úgy poénból tönkretesznek családokat. Bocsánat, de akik így cselekszenek azok egy elég erős bűntetést érdenelnek . A tény, hogy ez a film sok emberből agressziót vált ki, az arra enged következtetni, hogy maradt némi igazságérzete az embereknek.
Először is amit érdemes leszögezni, hogy ugyanúgy mindkét nem képes a másikkal szemben rohadékul viselkedni. Ezt ember válogatja. Mivel nő és férfi két különböző szerkezet igy másféle mód képesek a "rohadékságra". A tanulság az a filmből, hogy a nők egy nagyobb százaléka miként is képesek kihasználni azt, hogy nők. A nők könnyebben csavarják el egy férfi fejét. Ez evoluciós berögződés. A nők azért a szebbik nem, azért dekoratÍvabbak, hogy szép külsőjükkel vonzák magukra a férfiakat. Nyilván ennek meg van az ellenpólusa is de a szisztéma ezen a téren a nők felé billenti ki a mérleget. A tanulság pedig az hogy az igazán aljas, rohadék nők miként használják fegyverként a szépséget és a bájt a férfiak ellen vagy a férfiak irányÍtására. Nyilván amit a filmben látunk az a legeslegdruvább szintje ennek. Nem akartam soviniszta lenni a kommentemmel egyszerűen csak realista. Szivesen várok egy olyan filmet is amiben ugyanezt látjuk csak férfi oldalon. Miként is képes egy férfi kihasználni a neki megadatott előnyöket a nőkkel szemben. Mert ez is van létezik. Szerintem ez egy jó film, óceánmennyiségű társadalom kritikával. Az okos ember mögélát, az okos nő okul belőle, a buta nők csak annyit fognak látni, hogy "mocskos köcsög férfi nem birt ellenállni mekkora egy geci meg is érdemli". ... ja és igen az okos férfi is okul belőle, hogy miből lehet felismerni egy veszélyes/ártó nőt.
Valahogy ezt a filmjét nem láttam eddig de most be pótoltam és állítólag nem lett jó filmje és baj volt hogy egy ilyen gyenge filmbe szerepelt de szerintem egyszer meglehet nézni.. és igazából hogy hibás e? mindenképp valahogy egyszer sem akarta felhivni a feleségét miközben várták az übert.. de van még valami ami itt van a filmben méghozzá a legelején.. azt mondja 3 hete várakozik hogy a feleségével legyen valami.. szóval a feleség is hibás nagyrészt és valószínűnek tartom hogy ez nem az első esett volt hogy éppen valami közbe jött.. mindig kell szakítani annyi időt a másikra.^^
"A taxisofőr anélkül, hogy megvárná az utasait, elhajt." Esetleg ha megnézted volna a filmet, mielőtt videót készítesz róla, tudnád, hogy felhívta Evan-t (Keanu Reeves-t).
@@vekyxeivo5595 Hogyan foglalja össze az AI? A képeket értelmezi és szavakba foglalja? Kétlem. A szöveget szerintem ember írja. Az lesetleg lehet, hogy idegen nyelvből fordítva készül, de azt is ember írta.
Nos, aki szereti a feleségét és nem akarja, hogy még a gyanú árnyéka se vetüljön rá, az felhívja és elmondja, hogy két ázott lányon segít éppen. Aki nem így tesz, az billeg, tehát megbízhatatlan férj.
"[...] és nem akarja, hogy hogy még a gyanú árnyéka se vetüljön rá [...]" Ha nem akarja, hogy ne vetüljön rá, akkor pont, hogy akarja. Úgy lett volna jobb megfogalmazás, hogy "nem akarja, hogy a gyanú árnyéka rávetüljön" vagy "azt akarja, hogy még a gyanú árnyéka se vetüljön rá". Szívesen.
Ha a fürdőben nem tette volna meg önként, akkor is ugyanez lett volna a vége. Szóval lehet, hogy a sztori szerint egy pillanatban elgyengült, de nem vátoztat a végkifejleten...
Nem hinném..,
Mindkettőt felpofoztam volna ès a hajuknàl fogva kirángattam volna őket.
neem, ez nem elég. életük végéig megmaradó sebeket okoztam volna és nagyon sok törést. :D
Ilyen stricis csicska ribanc pofonnal megindult volna mindketto azt kirugdostam volna oket a gyaszba folytataskent
@@rognosc az a minimum én késel addig szurkáltam volna őket "ameddig már nemutatnak életjeleket".
@@ildikonagy148 én is!
Elősször jól meg dugtam volna és ki b@sztam volna őket
K-rvára egy idegesítő film ! Amúgy azon túl, hogy erőszakkal fenyegették meg a nők még azt is állították, hogy nem felnőttkorúak.
A kiscsaj nem ketchupot iszik (sem a színe, sem az állaga nem olyan), hanem inkább juharszirupot (vagy valami ahhoz hasonló, palacsintára való dolgot).
Nagyon dühítő ez a film. Azért itt már nagyon átmennek egy határon a lányok cselekedetei, hogy meg is tudják indokolni.. mert azt mondják a nős-csaló férfiakat meg akarják büntetni, de közben a gyerekei képét, játékait összetörik, sőt megölnek valakit.. na, ez utóbbit pl már semmi sem indokolja. Legalábbis észszerű keretek közt. Itt már nem csak a férfit teszik tönkre, hanem egy nőt is, egy nő tárgyait, művészetét, amiből nem lesz több ugyanolyan, és a gyerekek jövőjét is, akik semmiről se tehetnek. Jó hogy fel nem gyújtották a végén a házat.. az elég lett volna? Vagy az se?
A férfira annyira nem tudok dühös lenni, mert egyszerűen azzal, hogy beengedte őket, utána már csak erőszakkal tudta volna max kivonszolni a lányokat. Azt sem értették volna meg, ha nem kellenek a férfiak, annyira a végletekig kiprovokálták, hogy legyen köztük valami. Ha még a zuhanyzós jelenetnél képes gondolkodni, de szerintem már előtte is gyaníthatta volna, hogy itt valami nem stimmel.
És az a gáz, hogyha nem is történik semmi köztük, még akkor is előbb hisznek a lányoknak, mint neki...
Egyenjogúság jegyében megkérdezném, hogy a lányok milyen büntetést érdemelnének? :-))
Rájuk ereszteném john wicket
A p ájukban egy gránátot 😂
Orvérzesig szoptatás mêlytorokba😂😂😅😅
Mágilya halál☠️
@@DjBerci24☠️
Mindkét csaj kötelet érdemelne.
Köszönjük a belefektetett munkát, és azt , hogy nem kellet megnézni ezt a iszonyat rossz filmet. De ennél egyes kommenntek itt sokkal szörnyűbbek. Ki mit csinálna bosszúból a csajokkal. Üzenem mindenkinek ez csak egy FILM !
Sajnos vannak szinte ilyen lelketlen emberek, akik csak úgy poénból tönkretesznek családokat. Bocsánat, de akik így cselekszenek azok egy elég erős bűntetést érdenelnek . A tény, hogy ez a film sok emberből agressziót vált ki, az arra enged következtetni, hogy maradt némi igazságérzete az embereknek.
Szerintem jó film
😂😂😂🤡
@@MrBlue-rz7dvezt kinek kuldted?
@@kristofradi1374 jánosnak
Nagyon sajnálom
Először is amit érdemes leszögezni, hogy ugyanúgy mindkét nem képes a másikkal szemben rohadékul viselkedni. Ezt ember válogatja. Mivel nő és férfi két különböző szerkezet igy másféle mód képesek a "rohadékságra". A tanulság az a filmből, hogy a nők egy nagyobb százaléka miként is képesek kihasználni azt, hogy nők. A nők könnyebben csavarják el egy férfi fejét. Ez evoluciós berögződés. A nők azért a szebbik nem, azért dekoratÍvabbak, hogy szép külsőjükkel vonzák magukra a férfiakat. Nyilván ennek meg van az ellenpólusa is de a szisztéma ezen a téren a nők felé billenti ki a mérleget. A tanulság pedig az hogy az igazán aljas, rohadék nők miként használják fegyverként a szépséget és a bájt a férfiak ellen vagy a férfiak irányÍtására. Nyilván amit a filmben látunk az a legeslegdruvább szintje ennek. Nem akartam soviniszta lenni a kommentemmel egyszerűen csak realista. Szivesen várok egy olyan filmet is amiben ugyanezt látjuk csak férfi oldalon. Miként is képes egy férfi kihasználni a neki megadatott előnyöket a nőkkel szemben. Mert ez is van létezik. Szerintem ez egy jó film, óceánmennyiségű társadalom kritikával. Az okos ember mögélát, az okos nő okul belőle, a buta nők csak annyit fognak látni, hogy "mocskos köcsög férfi nem birt ellenállni mekkora egy geci meg is érdemli". ... ja és igen az okos férfi is okul belőle, hogy miből lehet felismerni egy veszélyes/ártó nőt.
Ez fájt megnézni is
8:34 Még jó hogy sajnálom
Szinglinek lenni áldás! :)
Miért érdemelné meg?
Sajnálom 😢
Be nem engednék ilyeneket az már biztos !
mért teszel fel ijeneket ha🤔
na ezért nem kell nőkkel komolyabban foglalkozni hanem csak szivózni velük.
Anyaddal is ezt kellett volna
hogyan lehet Dacosan tüsszenteni? micsoda bosszú!
Én azt a két lányt úgy agyonvertem volna hogy többé nem zavarnak másokat
Áldozat is volt. Közben.
Hehe... Ezt én is beszoptam volna
Jo hulyeseg,mostmar megse nezem.
Ez egy film csak ... de ugye a kutyánal nem let baja?:(
Kérlek válaszoljon valaki kérlek:(
Valahogy ezt a filmjét nem láttam eddig de most be pótoltam és állítólag nem lett jó filmje és baj volt hogy egy ilyen gyenge filmbe szerepelt de szerintem egyszer meglehet nézni.. és igazából hogy hibás e? mindenképp valahogy egyszer sem akarta felhivni a feleségét miközben várták az übert.. de van még valami ami itt van a filmben méghozzá a legelején.. azt mondja 3 hete várakozik hogy a feleségével legyen valami.. szóval a feleség is hibás nagyrészt és valószínűnek tartom hogy ez nem az első esett volt hogy éppen valami közbe jött.. mindig kell szakítani annyi időt a másikra.^^
Mi a film címe?
Knock Knock
Az első 5 másodpercből kiderül... Ennyit sem bírtál végignézni, vagy csak nem tudsz (hallott) szöveget értelmezni?
@@steeevy55csitulj szolga😊
@@steeevy55csitu
Tisztelet kiveteleknek
2:01Szèp szöke làny,😊😶😘😍
Ana De Armas ! Az egyetlen gyenge filmje !
Nekem Lorenza Izzo (Genesis) jobban tetszik. :)
Lehet part2
💗😘😍😍😍😍😍🥰
evan a filmben kiköpött markiplier xd
Mit tennél a helyében? ))
Motiváló filmekkel foglalkoznék és nem szociopata horrorfilmeket reklámoznék...
a csajokat felcsináltam volna
megfogtam volna a mellüket!!!
@@Almakarikacsitulj már motiváló film😂
@@Almakarikaszerinted mi a motiváló film?😂
Hogy hívják ezt a filmet
Sajnálom
Hú tesó én megyek elszivok egy cigit mert úgy felcsesztem magam
Ben
igen 😊😊😊😊
Mindketto.
Valaki tudja a film címét ?
Knock Knock
Az első 5 másodpercből kiderül... Ennyit sem bírtál végignézni, vagy csak nem tudsz (hallott) szöveget értelmezni?
Kopp kopp a film címe
"A taxisofőr anélkül, hogy megvárná az utasait, elhajt." Esetleg ha megnézted volna a filmet, mielőtt videót készítesz róla, tudnád, hogy felhívta Evan-t (Keanu Reeves-t).
Azt vágod, hogy egy AI foglalja össze a filmet, amit egy AI olvas fel? XD Nagyon okos dolog vitatkozni egy AI-jal.
@@vekyxeivo5595 Hogyan foglalja össze az AI? A képeket értelmezi és szavakba foglalja? Kétlem. A szöveget szerintem ember írja. Az lesetleg lehet, hogy idegen nyelvből fordítva készül, de azt is ember írta.
Sajnálom szegényt
Nem érdemli meg...
ez valami mi-vel automatikusan keszitett video;) ezert hibazik ennyit a tortenetben. a hang se egy valodi embere
Nemis kell megnézni,mert minden elvan mesélve.😡
Nos, aki szereti a feleségét és nem akarja, hogy még a gyanú árnyéka se vetüljön rá, az felhívja és elmondja, hogy két ázott lányon segít éppen.
Aki nem így tesz, az billeg, tehát megbízhatatlan férj.
"[...] és nem akarja, hogy hogy még a gyanú árnyéka se vetüljön rá [...]" Ha nem akarja, hogy ne vetüljön rá, akkor pont, hogy akarja.
Úgy lett volna jobb megfogalmazás, hogy "nem akarja, hogy a gyanú árnyéka rávetüljön" vagy "azt akarja, hogy még a gyanú árnyéka se vetüljön rá".
Szívesen.
@@steeevy55 Hmmm dupla tagadás. Most már így marad. 😄
SZErintem evon a hibas
Az apuka nem is csalt meg senkit💀💀
fepofotamvolna
na ez a film is egy fo........
Nagyon kiraly film csitu
ez csak egy film!
Szerintem ez már túlzás volt...
Nem érdemelte meg
Nulla az egész film .
Az eleted nulla
ezért segicsek valakin !!!????!!!!!?!!?!
Keanu Reeves nem jó színész, ezt már jó sok filmben bebizonyította.
Te pedig egy ostoba ember vagy, bár ezt csak ezzel a kommenttel bizonyítottad.
Na
igen 😊😊😊😊