Végig kell nézi és tanulni belöle. Anno az átkosban magasrangú katolikus pap volt a keresztapám. Csodálkozva láttam, hogy a könyvtárában ott vannak Marx, Lenin, Sztalin munkái. Amikor "felelösségre vontam" az volt a válasza: - Édes fiacskám az ellenséget meg kell ismerni.
Ha politikus lennék, nyilván így tennék, jogos. De szerencsére nem vagyok, így skipelhetem, amire nem szeretnék időt pazarolni a gyerekeim, családom terhére… 😅😅😅
Okay, ám van, amit nem bír el az ember gyomra. S kikérem magamnak, h szemembe mondja a valótlanságokat, s oly naívnak tartson, h szemrebbenés nélkül megvezessen.
Nem merik bevallani, hogy Balog Zoltán miért íratta alá a kegyelmi ügyet.Érdemes megnézni az “Elfeledett bolygó “csatorna Mi áll a kegyelmi ügy hátterében mind a 3 részét!! Ott van a magyarázat.
Kedves Szabolcs! Végre egy normális ellenzéki oldalról jött podcast műsor. Tud normálisan kérdezni, tiszteli a beszélgetőpartnert. Mondom ezt azért, mert nem ez a jellemző. Ezzel a stílussal sikerült Önnek megvalósítani a független és objektív műsorkészítést. Amennyiben stílusában marad ez a csatorna, akkor a későbbiekben feliratkozom. Gratulálok a műsor elkészítéséhez, bátor lépés volt a részéről!
Ez rendben is lenne,de Ő nézte h.lyének a Szabolcsot!!Ki hiszi el a sok Fideszes öööö izén kívül,hogy a Magyar Péter szóba sem került? Minden Fideszhez közeli médium minden nap minden órájában a Magyar Péter lejáratásával,mocskolásán fáradozik,és ez adófizetői milliárdokat visz el!!! Ő soha nem beszél róla ! Kabaré !:)
Melyik jobboldali műsor az jelenleg ami nem a párt narratívát vagy lejáratást támogat, amelyik kérdéseket vet fel és nem a párt kampánystratégiát támogatja? Ezt jobboldaliként kérdezem mert én nem talalok ilyet, egy Gulyás Mártont pl elsőként hallgatok meg pedig nem állhatnánk távolabb egymástól
Aszongya a néni, ‘amikor az oroszokkal voltunk szövetségben akkor az oroszoknak szóltunk be’ Igen, emlékszem Kádár elvtárs szájkaratéjára a szovjet vezetőséggel. Ott ütötte őket ahol érte.
Nem leszek népszerű: Az elején olyan hülye kérdéseket tett fel, kedves Szabolcs. Itt tényleg azt hiszik, hogy a jobboldalon mindenkit Orbán fenekéből rángattak ki? És nincsenek önálló gondolatai az embernek?...No comment. Amúgy köszönöm, adom, hogy fel meri tenni a kérdéseit, és Máriának is köszönet a normális őszinte válaszokért. Több ilyen kéne...
Nem szeretek kommentelni, de a sok zsigerből gyűlölködő írás miatt kénytelen vagyok: EZ A NŐ INTELLIGENS, OKOS, TÁJÉKOZOTT, JÓ AZ ÉRTÉKRENDJE. Szeretem hallgatni, a legtöbbször a szívemből szól.
Tiszteletem Schmit Mària színvonalas beszédjéről és tiszteletem a riporternek is egy nagyon jó és kellemes beszéd volt . Némelyik ember nem tud beszélgetni csak mindig visítozik , de itt le a kalappal . Ilyen műsorokról kellene példát venni . Ez vezet valahova 👍🇭🇺✨☀️
Gyorsabb a gazdasági fejlődés, gyorsabb a hanyatlása is. Évszázadokkal vagy évezredekkel korábban ez lassabb volt, nincs ebben csoda. Ma már ki ábrándozhat egy egy egyiptomi birodalomról, de egy Osztrák birodalomról is, nyilván ezekbe behelyettesítendők a mai szereplők. Gyorsabb a birodalmak kialakulása és gyorsabb a megszűnése is, Az EU, mint birodalom még ki sem alakult, de már megszűnőben van.
Szerintem te nem vagy egy buta ember. De az a baj, hogy ezt sok embernek hiába mondod. Nem értik meg. Csak az érdekli őket, hogy két forinttal többe legyen .
Nem értem a lenti negativ hozzászólásokat! Ide csak agymosottak és MP ajnározók járnak?A műsor teljesen jó volt és tanulságos. Nagyon sok igazság van abban amit Mária mond. Szabolcs jól csinálja (nem ATV stilusban)! Várom a következő adást.
Amennyiben képes vagy a normális vitára, szívesen válaszolok a kommentedre. Amennyiben csak személyeskedsz, ahogy azt már megtetted. Nincs is miről beszélni, hisz ezen a szinten már az érvelés, mint eszköz megszűnik létezni. Ui.: A nem válasz is egy válasz.
@@Desertsoul100 Nincsen miről vitáznunk főleg nem itt. Ha elolvasod a lenti ocsmány kommenteket akkor lehet a táborodat kéne rendreutasitani a személyeskedés kapcsán! Én csak minősitettem a hozzászólókat és dicsértem a műsorvezetőt és a vendéget, ennyit talán szabad!
@@landorhegy Bőven lehetne vitatkozni a komenteddel. Nincs annyi karakter és tény, amit ne tudnék felhozni. Az itt kommentelőkre gondolsz. Erre röviden válaszolok, vagyis próbálok. Amennyiben nem lennél elvakult és részre hajló. Tudnád, hogy épp elég olyan mocskolódó van a másik oldalt is. Akik kitiltanák az embereket az országból, haza árulóz-nak, akasztást emlegetnek, verést, esetenként burkolt gyilkosságot…sorolhatnám még. Szóval nem kell mutogatni erre az oldalra, mikor ez a fajta attitűd, mindkét oldalt jelen van. Nem mondtam ilyet, hogy nem írhatod le, amit gondolsz. Inkább jelzem, hogy érdemes előtte kicsit gondolkodni. Amibe belekötöttem volna, az pont a Schmidt Mária és az Ő “igazsága”, amiben maximum csak parányi igazságok vannak. Jó pár hazugsággal, annál több ferdítéssel és legalább ugyanennyi hangulatkeltő véleménnyel. Arról nem beszélve, hányszor magyarázta meg, hogy amit gondol és hangot is ad neki, az épp ellentétes azzal, amit tesz vagy épp elvár másoktól. Az egyik, hanem a legkártékonyabb személy. Végig hallgattam az interjút. Dull Szabolcsot illeti egyedül dicséret, hogy kibírta ezt az interjút fapofával.
Te mar arra a szintre jutottal hogy amit fidesz mond..az csak igaz kehet..dr gondolkodni nem szabad Kopcos mondta brusszelt elfoglalja..ja nem 2023 az elrugaszkodas eve lesz..ja nem lett.hamem vilagbajnok inflacio Tuszkik haza..ja nost ott vannak a kulugyben petike lavrov dijas Szajer nem fer be jozenk .ja most befer Balog nem..ja most megis Jo eked..mindent veszopsz Marcsi..meg a putyini demokracia..borzalom ez a no😂
Vajon a ballibsi oldal soha nem kritizálja nyugatot, etalonnak tartja vagy megtiltják nekik? Hogyan lehet mindig mindennel egyetérteni, még azokkal is, akik igaztalanul támadják Magyarországot? Nincs ott semmi látnivaló?
Van miről vitázni a nyugattal. Bőven. De morális és elvi minimum, hogy hozzájuk tartozunk. A keleti hordákkal nekünk semmi dolgunk. Egyébként csak nézzük meg elmúlt 1000 évünket, melyik irányból is jött nagyobb/több "támadás" ;)
@@ebermester szerinte Magyarország a Szovjetunió része volt. Remélem, hogy nem történész, és nem pont ennek a korszaknak az állítólagos szakértője a Terror Háza kapcsán. Oh, wait...!
Dull Szabolcs nagyon intelligensen, remekül irányította a beszélgetést. Azt hiszem, mindegy, hogy kinek, miben van igaza, mindig az "győz" jön ki egy szituációból pozitívan, aki meg tudta őrizni a higgadtságát. Dull Szabolcs nem próbált provokálni, és nem is nagyon vitatkozott Schmidt Máriával, és ezt jól csinálta. Schmidt Mária inkább tűnt irritáltnak. Lehet, hogy valakik hiányolják, az "összeugatást" és így "laposnak" vélik a beszélgetést, de szerintem ilyen beszélgetésekre van szükség!
Igen Dull Szabolcs profi riporter mòdjàra kérdezett,mindvégig! Ezért meg lehet öt süvegelni. Azért is,mert pont egy echte Fideszest kérdezett. Sokkal több ilyen riportot kellene,hogy készitsen. Kell a pàrbeszéd még akkor is,ha a vélemények nem vàltoznak meg egyik oldalrôl sem.
Egy ilyen elveiben makacsul hivő emberrel ,hogyan lehetne vitát folytatni,vagy másképp érvelni? A beszélgetés értékének eldöntése a nézőre maradt.Jó ez igy.
@@jozsefkeszi8306 Az interjú értékelése a néző dolga. Az interjú készítőjének a dolga mindenekelőtt jól kérdezni, érdemileg nem vitázni. Ha valaki a nézeteiben megrögzött az azért lehet, mert szűk látókörű, vagy azért, mert széles műveltségű. Schmidt Mária rendkívül felkészült szakember, a hallgatóit mindig meg tudja lepni újfajta megközelítésekkel, konklúziókkal.
A kegyelmi ügyet banálisnak nevezte..anyaként belegondolt valaha ez a nő,hogy min mehettek keresztül 20 èven át,azok az ártatlan gyerekek?Az ő vilàgukban az empátia szó ismeretlen...
Ez a " nő" nem a pedofíliáról gondolja hogy banális hanem arról hogy egy ország politikai életében egy pedofilt mentegető,az pedofil vezette iskola hírnevét menteni segítő,fentiek miatt elitélt és büntetésének nagy részét letöltő ember kegyelmi ügye mekkora súlyú történés.Jó ha mindenki tudja: nem egy pedofil kapott kegyelmet!
Ha Szabolcsnak van elég esze és őszinte magához, néhány témában elgondolkodik, milyen oktondi gondolkodásról árulkodtak egyes kérdései. Csak a javára válna!
Hosszú évekig Wass Albertet ekézték, most Csurka István van porondon. Mindegy, csak magyar legyen, azt lehet bántani. Mária nagyon jól lát mindent és kimondja szerencsére.
Dull már az első kérdéssel öngólt rúgott. Igen, én is úgy gondolom, a baloldalnak megmondják, mit kell képviselniük. Tisztán látszik, kit képviselnek itthon és Brüsszelben.
Smidth Mária szuper volt! Én Angliában élek már nagyon rég óta (már nem sokáig szerencsére), férjem angol és ő is háborús bűnösnek tartja Tony Blair-t.
Ugyanaz az intellektuális szint, de szegény Tüncike, leszámítva a naptáraival évente elkövetett vizuális atomtámadást, tökéletesen ártalmatlan jelenség.
@@davidferencsak397 A Kiszel Tunde nem politikus,oljan mid te tul balga hogy felfogja a kulobseget az igazi,es az imposztor kozott.Te csak imad Bruxel Petert,de ha menekulnod kell, lessz honnan ,de nincs hova,mert iljen szinvonallal se fognak utannad kapkodni sehol.
Bravo, Szabolcs, csak igy tovább! Szeretettel várom a folytatást! Schmidt Mária vitathatatlanul az egyik legokosabb jobboldali gondolkó, remek választás volt! Lehet vele egyet nem érteni, de a kvalitásai és az életműve nem elvitatható.
Marika for prezident #40. “Mindentudó àltalános szakértői díjat kap Schmidt Mária egész éves munkàjáért, melynek soràn bebizonyította, hogy a kormány kegyelméből mindenhez ért… MINDENHEZ… legyen szó akár az általa kitalált történelmi eseményekről, nyugati szexről, vagy az orosz nyílászárókról. Ó, a Schmidt Máriában azt bírom nagyon, hogy úgy tudja mondani a dolgokat, hogy amikor beszèl, akkor soha nincs olyan érzésed, hogy most egy ilyen nagy szakértő történész beszèl, soha! Inkább olyan, mintha a bolhapiacon beszélnél egy árussal. Kevesen tudják ezt az akadémián Tóni!”
Szabolcs a F O S szakértő 😊. Ennek a kreténnek elképzelhetetlen hogy valakinek önálló független döntése legyen. Hihetetlen mennyire más világban élnek a libernyákok.
ha MP lejaratja magat egy vitaban Orbannal szemben...akkor a fidesz erdeke lenne egy vita kedves Mari...es ezt nyilvan te is tudod...de mindegy, ertem en h a fiad partjat kell finanszirozni
@@gabornevarga4848 ezert kene egy igazi vita mint regen orban-horn, orban-gyurcsany. En latni akarok egy orban-magyar vitat is, ennyi jar a nepnek, jar a fideszeseknek jar az ellenzekieknek. Onnek is, nekem is jar. Az mar csak szemleyes megjegyzesem, ha erdekli, hogy MP mikor, hogyan szolal meg, itt megkernem nezze meg az osszes alkalmat amikor kamera ele kerult es majd gondolja vegig, hogyan lehet a jelenegi kormanyt levaltani. A baloldal 15 evig finomkodott es "eltette" ezt a rendszert, lathatoan semmit nem tudtak tenni. Most nem a legkedvesebb megoldast valasztotta a Tisza, de jelenleg lett eredmenye mar is. Kerem ha velemenyt nyilvanit valakirol, azt tobb nezopontbol vizsgalja meg es ne az alapjan velemenyezze egy ember viselkedeset h 1-2zer mit latott. Ha az On gyerekeit szidnak, szerintem On se lenne kedves, valaki felveszi kameraval..es mindenki azt fogja hinni hogy On egy nem kedves ember. Ebben a helyzetben szerintem ertheto ha On sem lesz a legszebben kommunikalo polgar
@@piroskisspi3924 HÁT IGEN SZEGÉNY VAGYOK ..AKINEK NINCS SEMMILYE AZ ANNYIT IS ÉR /lázár jános aranyköpése/ GONDOLOM TE IS A RÓZSADOMBON LAKSZ AHOL A schmidtmariska,CSAK AZT NEM ÉRTEM,HOGY LAKHATSZ FIDESZESKÉNT A LIBERNYÁK FŐVÁROSBAN.
Érdekesen beszél Szájerről és a homoszexualitásról, hogy szerinte ez nem számít. De könyörgöm, 4 éve ezért rúgták ki a fideszből Jóskát. Ha nem számít, akkor miért kellett kirúgni? Miért mondták, hogy "ez nem fér bele az ő politikai közösségüknek"? Most már belefér?
A fidesz lenyege..a ma! Sose lehet szembesiteni azzal hogy mit mondott tegnap! Bayer bencsik gajdics..50evvel ezelott a kadar rendszert istenitettek..most mar ennek ellenkezojet.. Naci apa nem fer bele..gulyasrol kiderult hogy hazudott apjarol..de ez ma nem szamit.. Meglatjuk beset is visszahivjak Keresztenyek allitolag..es lopni lehet!gyulolkodni lehet! Aki fideszes..annak nem lehet gondolkodni..csak a kolomp utan Ja! Pl weber nagy barat volt..mar gyulolni kell Kacsinszkit is mar nem szeretjuk..most ficot kell szetetni..bar magyargyulolo😂
Miért úgy válaszol mindenre, mintha mérges lenne? :) "Ungár Péter sokkal többet tud Amerikáról, mint én." Tehát akkor Mária asszony így írt könyvet a nyugat hanyatlányásáról?
Véleményem szerint alapvetően hibás és téves az a felfogás, amely már rögtön a videó bevezetőjében elhangzik. Miféle prognózis az, hogy valakinek "helyt kell állnia", mielőtt kiáll vitára az éppen aktuális miniszterelnökkel? Ezt egy demokráciában semmi nem indokolja. Egy demokráciában egy vitához éppen elég annyi, ill. elégnek kell lennie, hogy a kihívó a második legerősebb politikai formáció vezetője (akárki legyen is az), az pedig már fixen indokolja a vitát, ha azonos népszerűségű az illető. Az, hogy nevetségessé teszi-e magát, avagy sem, az csak egy értékítélet és semmi köze ahhoz, hogy maga a vita létrejöhet-e.
A Poloska annyira messze van Orbántól, mint Makó Jeruzsálemtől. Nem is értem a TiszaR szektatagjait hogy miből gondolják, hogy ők ketten szemmagasságban vannak. Azt sem értem igazán hogy miből gondolják azt, hogy egy olyan miniszterelnököt, aki baráti kapcsolatot ápol a világ három nagyhatalmával, Trumppal pedig kivételesen szívélyes a kapcsolata, a nemzetközi beágyazottsága kivételes, azt a magyarok lecserélik egy nímand, Weber által megkoronázott néppárti, brüsszeli ügynökre, aki egy normális beszédet sem tud tartani, a kamerák kereszttüzében zsebhokizik, annyira nincs önuralma és nem tud viselkedni, nemzetközileg egy senki, önuralma zéró! Képzeljük el, Poloska elmegy a Fehér Házba, tárgyal Trumppal és ha nem tetszik neki, amit Trump mond, akkor előbb ordibálni kezd, aztán énekel, majd lökdösődni kezd és kirohan az Ovális Irodából! Most komolyan szektatagok! Ennyire hülyének nézitek a magyarokat vagy ti vagytok azok?
Egyetértek. Nem állásinterjúra jelentkezett Magyar Péter, ahol először túl kell jutnia a középvezetői szűrőn, hanem a miniszterelnök kihívója, akinek a társadalmi támogatottsága, felhatalmazása mostanra meghaladta a miniszerelnökét.

Lényegtelennek tűnő információ, de Vargáné mögött egyelőre nincsen még semmilyen "politikai formáció". A Tisza pártnak nincsen szervezete, nincsenek tagjai, nincsen programja, még valamiféle összetartozásra okot adó közös politikai nézet sincs, ami alapján ezt a pártot valós politikai pártnak lehetne nevezni.
Gratulálok a kulturált beszélgetésükhöz. Mindketten ujra bizonyították hogy jó helyen vannak. Remélem sok ellenzéki is bevállalja hogy végignézze. Tanulni sohasincs késő.
Figyelem, ebben a kommentfolyamban arra megy a licit, ki milyen kevés ideig képes végignézni ezt a videót!!! Lássuk, Te mennyire vagy keményvonalas szűklátókörű ?? Eddig 4 perc vezet. ...No ?
Fantasztikusan széles látókörű, sokat tapasztalt a professzor asszony. Az erkölcsi, morális útmutatáson túl, hogy valaki ennyire múltra és napra kész legyen. Mindenki helyett, megélve az életet.... Nekem megjött a Jézuska!❤ ( amit a hölgy nem tud, azt nem kell megtanulni)
Két dologra hívom fel a figyelmedet: Egyrészt sokan értünk egyet a leírtakkal. Másrészt az ironia a fröcskölődéseitek közt idegen műfaj lenne. Nem is az.
@@mariaschehl3424 Olyan nem volt, hogy Churcil, de mindegy... Egyébként az a gazember azért lobbizott, hogy amíg csak az amerikaiaknak van, idejében több atombombával kéne "rendet vágni".
Miért nem lehet Winston Churchillt minősíteni ? Egy ,, minősítés" lehet jó és rossz egyaránt. Nincs olyan politikus, államférfi, aki csak jó minősítést kaphat. Pld.mikor a háború után megerősödött a munkáspárt, főúri gőggel jelentette ki egy rádió beszédében, hogy nem tűrhetjük, hogy nyilvánosan kritizálhassanak minket a ,, munkások". Szükségünk lenne egy Gestapóra. És nem viccnek szánta. Mellesleg az Európai Egyesült Államok terve is az ő fejében született meg. Úgy akarta Európát egyesíteni, hogy Anglia kimarad belőle. Ő az amerikai szövetséget támogatta. Most kezd a terve megvalósulni. Európa Amerika gyarmata lett. És mit tesz Isten, Anglia kilépett az únióból.... Az éremnek két oldala van, és még ott a pereme. Egy oldalról nem tiszta a kép......
Már értem hogy miért annyira korlátoltak a balliberálisok. Ennyi tudatlan kérdést feltenni teljesen komolyan. Fájdalmas. Balogh elvesztéséért nem kár ő okozta az egész problémát.
Mariska néni bevezetné a sorkötelességet nekünk! De ha baj lenne a 20 milliárdos osztalékából amit a NER ből kivett elsők között hagyná el az országot a kisfiával!😂😂😂 Óriási ez a nő!!!!
Szerintem ez az epizód azoknak a katasztrófa turistáknak készült, akik beteges kényszert éreznek az iránt, hogy megértsék a FIDESZ-t. A mentális egészségem többet ér annál hogy őt végig hallgassam, de a következőt nagyon várom.
5 perc után fading out. Sajnos Dull a magas labdákat sem csapja le, meg sem probal kellemetlenkedni, végig tojáshéjon lépked. Mari asszony kapott még egy felületet, ahol zsibbaszthat.
Szabolcs nagyon óvatosan tette fel a kérdéseit,valószínűleg megérezte a Schmidt Máriának az arroganciàját és nem mert olyan dolgokba belekérdezni,amit mástól biztos megkérdezett volna....
@@anitadesseo-bugich9195 ez a màniàtok,hogy a fideszesek mind hülyék, közben meg folyton behùzzàk a 2/3-od! Felfoghatatlanul szoros buborékban leledzetek!
A "kegyelmi ügy" nem arról szólt, hogy egy olyan embernek adtak kegyelmet, aki már háziőrizetben volt pár hónappal a büntetése lejárta előtt? Ő nem bántott egy gyermeket sem. Amúgy azért, mert segített eltitkolni az ügyet, én sokkal hosszabb büntetést adtam volna neki.
Subscribed. Jó beszélgetés volt mindkét résztvevö részéröl.
🤣🤣🤣
Csak azért is végignézem, úgy éljek. Kihívás elfogadva!
Sikerült? 😂
Hátha ragad rád vmi..🎉
Én most kezdtem csak a kihívást! 😁
Edit: elbuktam kb. 15 percnél
😂😂😂
@@winteranne4108 🥰🤩
Végig kell nézi és tanulni belöle.
Anno az átkosban magasrangú katolikus pap volt a keresztapám. Csodálkozva láttam, hogy a könyvtárában ott vannak Marx, Lenin, Sztalin munkái. Amikor "felelösségre vontam" az volt a válasza:
- Édes fiacskám az ellenséget meg kell ismerni.
Ha politikus lennék, nyilván így tennék, jogos. De szerencsére nem vagyok, így skipelhetem, amire nem szeretnék időt pazarolni a gyerekeim, családom terhére… 😅😅😅
Okay, ám van, amit nem bír el az ember gyomra. S kikérem magamnak, h szemembe mondja a valótlanságokat, s oly naívnak tartson, h szemrebbenés nélkül megvezessen.
Merte volna nem kitenni.
@@denesszabo8508 Mit? Hova?
Maga nagyon tájékozatlan! Olvasson, tanuljon, nagy a lemaradása! Professzor asszony lábnyomáig nem ér!@@piroskagergely6219
A britek mindíg is értettek mások leigázásához.
Köszönöm a beszélgetést!
Nem merik bevallani, hogy Balog Zoltán miért íratta alá a kegyelmi ügyet.Érdemes megnézni az “Elfeledett bolygó “csatorna Mi áll a kegyelmi ügy hátterében mind a 3 részét!! Ott van a magyarázat.
Kedves Szabolcs! Végre egy normális ellenzéki oldalról jött podcast műsor. Tud normálisan kérdezni, tiszteli a beszélgetőpartnert. Mondom ezt azért, mert nem ez a jellemző. Ezzel a stílussal sikerült Önnek megvalósítani a független és objektív műsorkészítést. Amennyiben stílusában marad ez a csatorna, akkor a későbbiekben feliratkozom. Gratulálok a műsor elkészítéséhez, bátor lépés volt a részéről!
Ez rendben is lenne,de Ő nézte h.lyének a Szabolcsot!!Ki hiszi el a sok Fideszes öööö izén kívül,hogy a Magyar Péter szóba sem került? Minden Fideszhez közeli médium minden nap minden órájában a Magyar Péter lejáratásával,mocskolásán fáradozik,és ez adófizetői milliárdokat visz el!!! Ő soha nem beszél róla ! Kabaré !:)
Melyik jobboldali műsor az jelenleg ami nem a párt narratívát vagy lejáratást támogat, amelyik kérdéseket vet fel és nem a párt kampánystratégiát támogatja? Ezt jobboldaliként kérdezem mert én nem talalok ilyet, egy Gulyás Mártont pl elsőként hallgatok meg pedig nem állhatnánk távolabb egymástól
Ellenzéki oldal...?
@@Kramer-w8cszerintem nincs ilyen
@@imcsiful csak butaságokat beszél és hülyeségeket kérdez a kedves szabolcsod😂 Amikor meg választ kap akkor meg ledöbben a világ igazságain😂
Mária nagyon jól látja a dolgokat.
@1984robert
Mária nem látja jól a dolgokat, eleve rossz irányba néz!
A kegyelmi botrány neki banális ügy!
@@irenrezmuves4071 Ön szerint mit kellene tenni? Agyonlőni? Felakasztani?
Na ne mond😂😂😂😂😂
🤡🤡
Azokkal a szemekkel lehet is!
Nem gondoltam, hogy lehet egy olyan "ellenzéki" podcast, amit képes leszek végighallgatni. Lett. ...
Pedig jobban jarna ha tobbet nezne...
Mária ! Szuper volt , mint mindég .❤❤❤
🤣🤣🤣
Igazi magyar háziasszony politikai szerepben
Professzor asszony ez a beszélgetés zseniális és felemelő volt gratulálok üdítő üdítő
Tényleg nagyon jó műsor! Nem értem miért szidják Máriát, szerintem fantasztikus
Ezt még tessék odabiggyezteni - 🤪- így hitelesebb
Megafon,jól fizet? 😅😅😅😅😅
Azért mert a gyűlöletet élteti őket.
Jézusom! Tényleg???
Hát van úgy 10-20 logikai ellentmondás a gondolataiban.
S.M.: Intelligencia ,felkészültség,humor .no ezek hiánya fogja M.Peter vesztét okozni a hosszabbtavú politikában.
🤡🤡
Aszongya a néni, ‘amikor az oroszokkal voltunk szövetségben akkor az oroszoknak szóltunk be’
Igen, emlékszem Kádár elvtárs szájkaratéjára a szovjet vezetőséggel. Ott ütötte őket ahol érte.
:DDDDD
Orbán Viktor vajon miért is volt letartóztatva?Kádár az az akkori Szovjetek beültetett embere volt, miért is vitatkozott volna?
Kádár az akkori szovjetek beültetett embere volt igy aztán ö nem hogy nem vitatkozott.......................
Az index vezér szép csendben át indexelt a fideszhez
Pozsgaival rémisztgetett
Mely tiszteletem Schmidt Marianak !
Igen kínos interjú. A buboréklakó riporter erőltetett narratívája szétesik a valósággal találkozva. Mária jó volt.
😂
Egyetértek, de hát valamiből Szabolcsnak is meg kell élnie ott, az ellenoldalon... Hihi.
Jó , hogy Marika eljött
Nem leszek népszerű: Az elején olyan hülye kérdéseket tett fel, kedves Szabolcs. Itt tényleg azt hiszik, hogy a jobboldalon mindenkit Orbán fenekéből rángattak ki? És nincsenek önálló gondolatai az embernek?...No comment. Amúgy köszönöm, adom, hogy fel meri tenni a kérdéseit, és Máriának is köszönet a normális őszinte válaszokért. Több ilyen kéne...
Igen, Mariska nem vette észre, hogy vicc tárgyává tették. Őszintén adta az idiótát, ami ő valójában.
Annyira primitív kérdésekkel indîtott a kérdező. miért kell erőlködni, mindenáron riporterkedni. ez is egy szakma.
Végre egy jó beszélgetés!
Marit nagyon szeretem🥰Óriási koponya és igazi Magyar nagy Asszony💛🍋Csak a Jobboldal és a Fidesz👌✌👍🤝🙏
Eddig én is ezt gondoltam !! De a kegyelmi ūgyet banálisnak nevezni .....hát, lettek kětsěgeim.
@@gaborsipka6386 össze-vissza hazudik a Magyar nagy Asszonyod.
BÉGESS BIRKA ORSÓSVIKTOR BEEEEE TOLVAJPÁRT BEEEEE
🤡🤡
🤣🤣🤣
Nem szeretek kommentelni, de a sok zsigerből gyűlölködő írás miatt kénytelen vagyok: EZ A NŐ INTELLIGENS, OKOS, TÁJÉKOZOTT, JÓ AZ ÉRTÉKRENDJE. Szeretem hallgatni, a legtöbbször a szívemből szól.
Nagyon sajnaljuk ont.
KEGYELMI ŪGY =BAGATEL ez nő intelligens, okos, tájékozott, jó az értěkrendje 😅😅😅😅😅
@@mikimordy3446téged is hogy van olyanra időd ami nem érdekel…😂
Doktor Úr! A számból vette ki a szót, egyetértek.
Ráadásul nagyon jo az ágyban is.
Schmidt Mari nagyon nagy arc, imádom hallgatni, óriási szövege van :D
Mennyit kaptál a kommenteket?
Komented, jól megvan fizetve?
A mazochizmus nem szégyen, de az igazmondás erény ...
Annyira mint a tiéd.@@editmeszaros3718
Ja mert nem erted
A butak..nyugalma..
Gőg arrogancia..propaganda
A tortenesz szakma szegyene
Jo neked....artatlan bugyutadagban😂
Tiszteletem Schmit Mària színvonalas beszédjéről és
tiszteletem a riporternek is egy nagyon jó és kellemes beszéd volt .
Némelyik ember nem tud beszélgetni csak mindig visítozik , de itt le a kalappal .
Ilyen műsorokról kellene példát venni .
Ez vezet valahova 👍🇭🇺✨☀️
PARASZT.VAGY
Schmidt Mária egy csoda. Fantasztikus ez a Mari.
🤡🤡😁😁
PARASZT.VAGY
Gyorsabb a gazdasági fejlődés, gyorsabb a hanyatlása is. Évszázadokkal vagy évezredekkel korábban ez lassabb volt, nincs ebben csoda. Ma már ki ábrándozhat egy egy egyiptomi birodalomról, de egy Osztrák birodalomról is, nyilván ezekbe behelyettesítendők a mai szereplők. Gyorsabb a birodalmak kialakulása és gyorsabb a megszűnése is, Az EU, mint birodalom még ki sem alakult, de már megszűnőben van.
Szerintem te nem vagy egy buta ember. De az a baj, hogy ezt sok embernek hiába mondod. Nem értik meg. Csak az érdekli őket, hogy két forinttal többe legyen .
Ez remek volt,Mária!
Ha csak minden tizedik uniós politikus fele ilyen normálisan gondolkodna,nem tartana ott az EU ahol tart🤔
BÉGESS BIRKA ORSÓSVIKTOR BEEE TOLVAJPÁRT BEEEE
@@gabormarada-ek2wy mekkora egy nagy marha vagy!!!
Ő maga is részt vett az EU ilyenné válásában!
Nem értem a lenti negativ hozzászólásokat! Ide csak agymosottak és MP ajnározók járnak?A műsor teljesen jó volt és tanulságos. Nagyon sok igazság van abban amit Mária mond. Szabolcs jól csinálja (nem ATV stilusban)! Várom a következő adást.
😂😅
Amennyiben képes vagy a normális vitára, szívesen válaszolok a kommentedre. Amennyiben csak személyeskedsz, ahogy azt már megtetted. Nincs is miről beszélni, hisz ezen a szinten már az érvelés, mint eszköz megszűnik létezni.
Ui.: A nem válasz is egy válasz.
@@Desertsoul100 Nincsen miről vitáznunk főleg nem itt. Ha elolvasod a lenti ocsmány kommenteket akkor lehet a táborodat kéne rendreutasitani a személyeskedés kapcsán! Én csak minősitettem a hozzászólókat és dicsértem a műsorvezetőt és a vendéget, ennyit talán szabad!
@@landorhegy Bőven lehetne vitatkozni a komenteddel. Nincs annyi karakter és tény, amit ne tudnék felhozni. Az itt kommentelőkre gondolsz. Erre röviden válaszolok, vagyis próbálok. Amennyiben nem lennél elvakult és részre hajló. Tudnád, hogy épp elég olyan mocskolódó van a másik oldalt is. Akik kitiltanák az embereket az országból, haza árulóz-nak, akasztást emlegetnek, verést, esetenként burkolt gyilkosságot…sorolhatnám még. Szóval nem kell mutogatni erre az oldalra, mikor ez a fajta attitűd, mindkét oldalt jelen van. Nem mondtam ilyet, hogy nem írhatod le, amit gondolsz. Inkább jelzem, hogy érdemes előtte kicsit gondolkodni. Amibe belekötöttem volna, az pont a Schmidt Mária és az Ő “igazsága”, amiben maximum csak parányi igazságok vannak. Jó pár hazugsággal, annál több ferdítéssel és legalább ugyanennyi hangulatkeltő véleménnyel. Arról nem beszélve, hányszor magyarázta meg, hogy amit gondol és hangot is ad neki, az épp ellentétes azzal, amit tesz vagy épp elvár másoktól. Az egyik, hanem a legkártékonyabb személy. Végig hallgattam az interjút. Dull Szabolcsot illeti egyedül dicséret, hogy kibírta ezt az interjút fapofával.
Te mar arra a szintre jutottal hogy amit fidesz mond..az csak igaz kehet..dr gondolkodni nem szabad
Kopcos mondta brusszelt elfoglalja..ja nem
2023 az elrugaszkodas eve lesz..ja nem lett.hamem vilagbajnok inflacio
Tuszkik haza..ja nost ott vannak a kulugyben petike lavrov dijas
Szajer nem fer be jozenk .ja most befer
Balog nem..ja most megis
Jo eked..mindent veszopsz
Marcsi..meg a putyini demokracia..borzalom ez a no😂
Ha valaki sokáig játsza a hülyét, úgy marad. Pláne, ha eredetileg is gáz volt.
játssza
Ez csak felszólító módban helyes, Orsolya kijelento módban ír, helyesen.@@janosnefeher5461
Ezt csak te tudod kedves orsolyadr.petronehajdu…😂
Mária az ideális, mai gondolkodó nő! Nagyon tudom értékelni benne az intelligens, művelt nőt!
Nagyon jó vendég volt és nagyon jó beszélgetés
Vajon a ballibsi oldal soha nem kritizálja nyugatot, etalonnak tartja vagy megtiltják nekik? Hogyan lehet mindig mindennel egyetérteni, még azokkal is, akik igaztalanul támadják Magyarországot? Nincs ott semmi látnivaló?
Magyarországot legfeljebb az oroszok támadják, informatikailag.
Mndenki tudja, hogy onnan kapják a fizetés nagyobb részét, illetve azoktól függenek.
Van miről vitázni a nyugattal. Bőven. De morális és elvi minimum, hogy hozzájuk tartozunk. A keleti hordákkal nekünk semmi dolgunk. Egyébként csak nézzük meg elmúlt 1000 évünket, melyik irányból is jött nagyobb/több "támadás" ;)
Olvastam Schmidt Mária (azért is) professzorasszony több könyvét. Józan,
éleslátó, nagyon bátor és fölkészült.
Rettenetesen felkészült :) Rögtön a videó elején egy ténybeli dologban hatalmas hülyeséget mond. És neki van bármi köze a történelemhez? Vicc.
Nem tudom, hogy azokat a könyveket ki írta neki, de én egy kávét nem bíznék rá, hogy megcsináljon, nemhogy tanácsot kérjek tőle a világ dolgairól…
@@bladewatcher9463 Konkrétan mi volt, amit mondott és szerinted nem valós?
@@ebermester szerinte Magyarország a Szovjetunió része volt. Remélem, hogy nem történész, és nem pont ennek a korszaknak az állítólagos szakértője a Terror Háza kapcsán. Oh, wait...!
😂😅
Elismerésem Dull Szabolcs
Szuper beszélgetés, remek tematika
Dull Szabolcs nagyon intelligensen, remekül irányította a beszélgetést. Azt hiszem, mindegy, hogy kinek, miben van igaza, mindig az "győz" jön ki egy szituációból pozitívan, aki meg tudta őrizni a higgadtságát. Dull Szabolcs nem próbált provokálni, és nem is nagyon vitatkozott Schmidt Máriával, és ezt jól csinálta. Schmidt Mária inkább tűnt irritáltnak. Lehet, hogy valakik hiányolják, az "összeugatást" és így "laposnak" vélik a beszélgetést, de szerintem ilyen beszélgetésekre van szükség!
tiwineleftogh Dull Szabolcs kulturáltan kérdez, de tartalmilag a kérdései nem mindig nívósak.
Igen Dull Szabolcs profi riporter mòdjàra kérdezett,mindvégig!
Ezért meg lehet öt süvegelni.
Azért is,mert pont egy echte Fideszest kérdezett. Sokkal több ilyen riportot kellene,hogy készitsen.
Kell a pàrbeszéd még akkor is,ha a vélemények nem vàltoznak meg egyik oldalrôl sem.
Egy ilyen elveiben makacsul hivő emberrel ,hogyan lehetne vitát folytatni,vagy másképp érvelni? A beszélgetés értékének eldöntése a nézőre maradt.Jó ez igy.
@@jozsefkeszi8306 Az interjú értékelése a néző dolga. Az interjú készítőjének a dolga mindenekelőtt jól kérdezni, érdemileg nem vitázni. Ha valaki a nézeteiben megrögzött az azért lehet, mert szűk látókörű, vagy azért, mert széles műveltségű. Schmidt Mária rendkívül felkészült szakember, a hallgatóit mindig meg tudja lepni újfajta megközelítésekkel, konklúziókkal.
A kegyelmi ügyet banálisnak nevezte..anyaként belegondolt valaha ez a nő,hogy min mehettek keresztül 20 èven át,azok az ártatlan gyerekek?Az ő vilàgukban az empátia szó ismeretlen...
Undorító ez a nő. Undorító.
Pedosimogató kurzushoz tartozik Mariska...
Borzalmas ez a nő ! Hol van ő morálisan? Elképesztő !
Ez a " nő" nem a pedofíliáról gondolja hogy banális hanem arról hogy egy ország politikai életében egy pedofilt mentegető,az pedofil vezette iskola hírnevét menteni segítő,fentiek miatt elitélt és büntetésének nagy részét letöltő ember kegyelmi ügye mekkora súlyú történés.Jó ha mindenki tudja: nem egy pedofil kapott kegyelmet!
Nem is érdekli, ahogy az összes fideszes is csak politikai hibáról beszél.... bocsánat kérés egyiktől sem hallottál
Jó volt Mária, csak érted hallgattam végig ezt a programot. Többé nem is nézem ezt a programot, teszek arról hogy ne jelemjen meg.
Nagyon jól sikerült a riport, nagyon jó hangulatú volt, köszönöm szépen. Mindig érdekel az amit Mária mond. ❤❤❤
Osxinte reszvetem.
Jobbulást!
Nem erzem az ironiat az irasodban. Ezek szerint komolyan irtad? Akkor jajjj!😢😢😢
Ha Szabolcsnak van elég esze és őszinte magához, néhány témában elgondolkodik, milyen oktondi gondolkodásról árulkodtak egyes kérdései. Csak a javára válna!
PARASZT.VAGY
Hosszú évekig Wass Albertet ekézték, most Csurka István van porondon. Mindegy, csak magyar legyen, azt lehet bántani. Mária nagyon jól lát mindent és kimondja szerencsére.
Dull már az első kérdéssel öngólt rúgott. Igen, én is úgy gondolom, a baloldalnak megmondják, mit kell képviselniük. Tisztán látszik, kit képviselnek itthon és Brüsszelben.
Smidth Mária szuper volt! Én Angliában élek már nagyon rég óta (már nem sokáig szerencsére), férjem angol és ő is háborús bűnösnek tartja Tony Blair-t.
Dull Szabolcsnak köszönöm a munkát, remélem még sok ilyen lesz.
Ez a nő a magyar nemzet és annak értelmiségének a szégyene.
A fiacskája remélem szégyelli anyucit....
valóban, rendkívül naív és egyoldalúan tájékozott, ostobaságokat beszél és következetlen...
Egyetértek
Ellent mondasz saját magadnak?,,remélem még sok ilyen lesz,,.....magyar értelmiség szégyene,,?az az ilyeneket akarsz hallani?
@moenmoen5471 Szégyen a katasztrófaturizmus, azt aláírom, de attól még megnézem.
Húúú, végighallgattam. Édes jó istenem !
Nagyszerüen nyilt vélemény mint általánosan a magyaroktól!
Édes jó Istenem ! Neked ez magas lehet !
Ez a nő a politika Kiszel Tündéje
Ugyanaz az intellektuális szint, de szegény Tüncike, leszámítva a naptáraival évente elkövetett vizuális atomtámadást, tökéletesen ártalmatlan jelenség.
Hát volt olyan az érzés, mint amikor megiszom vagy öt sört.
Igeeeeeeen!!!!😂😂😂😂😂
@@davidferencsak397 A Kiszel Tunde nem politikus,oljan mid te tul balga hogy felfogja a kulobseget az igazi,es az imposztor kozott.Te csak imad Bruxel Petert,de ha menekulnod kell, lessz honnan ,de nincs hova,mert iljen szinvonallal se fognak utannad kapkodni sehol.
Pontosan! ❤
Bravo, Szabolcs, csak igy tovább! Szeretettel várom a folytatást! Schmidt Mária vitathatatlanul az egyik legokosabb jobboldali gondolkó, remek választás volt! Lehet vele egyet nem érteni, de a kvalitásai és az életműve nem elvitatható.
Mitől okos? A riporter volt készületlen. Nem tudott riposztozni a csusztatásokra, hazugságokra, pedig volt sok
AJAJAJ😂🤣😭😂🤣😭😂🤣😭
Tisztelettel, lemaradt a smile a mondata végéről - 🤣 kb ilyesmi
@@agnesgabor2969 vagy ne akart!
Marika for prezident #40. “Mindentudó àltalános szakértői díjat kap Schmidt Mária egész éves munkàjáért, melynek soràn bebizonyította, hogy a kormány kegyelméből mindenhez ért… MINDENHEZ… legyen szó akár az általa kitalált történelmi eseményekről, nyugati szexről, vagy az orosz nyílászárókról. Ó, a Schmidt Máriában azt bírom nagyon, hogy úgy tudja mondani a dolgokat, hogy amikor beszèl, akkor soha nincs olyan érzésed, hogy most egy ilyen nagy szakértő történész beszèl, soha! Inkább olyan, mintha a bolhapiacon beszélnél egy árussal. Kevesen tudják ezt az akadémián Tóni!”
Schmidt Mária - Puzsér Róbert vitát a népnek :D
😂😂😂😂
Gyávák ahhoz.... ✌️
Nincsenek egy szinten, nagyon kínos lenne nézni.
@@GaborCs.Horvath
Mariskát véletlenül meglátni is kínos, nemhogy nézni, de ha még meg is szólal, az nemzetszégyen...
@@GaborCs.Horvath Puzsér egy végtelenül túlértékelt demagóg kókler.Utálom a fideszt de Puzsért lemosná Sshmidt Mária az biztos.
Zsupérnak már Schiffer is sok volt.😀
Mária No1
PARASZT.VAGY.SZAROS.A.SZÁD
Két dolog határtalan, az egyik az univerzum a másik az emberi ostobaság.
Ennek élö példànya itt vagy te!
Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.@@jucuska6282
@@jucuska6282Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa!

Nagyon jó beszélgetés volt.
Ksr hogy nem gondolkodsz..csak a kolomp utan😂
Mikor szólt be Schmidt Mária a Szovjetúniónak? Vagy a többes szám első személy OV 89-es beszédére céloz? Az nagyon bátor volt!
Szabolcs a F O S szakértő 😊. Ennek a kreténnek elképzelhetetlen hogy valakinek önálló független döntése legyen. Hihetetlen mennyire más világban élnek a libernyákok.
PARASZT.VAGY.SZAROS.A.SZÁD
ha MP lejaratja magat egy vitaban Orbannal szemben...akkor a fidesz erdeke lenne egy vita kedves Mari...es ezt nyilvan te is tudod...de mindegy, ertem en h a fiad partjat kell finanszirozni
Hagyjuk már! MPt láttuk már normálisan kommunikálni bárkivel is? Akkor hogyan tudna vitatkozni vitatkozni?
@@gabornevarga4848 ezert kene egy igazi vita mint regen orban-horn, orban-gyurcsany. En latni akarok egy orban-magyar vitat is, ennyi jar a nepnek, jar a fideszeseknek jar az ellenzekieknek. Onnek is, nekem is jar.
Az mar csak szemleyes megjegyzesem, ha erdekli, hogy MP mikor, hogyan szolal meg, itt megkernem nezze meg az osszes alkalmat amikor kamera ele kerult es majd gondolja vegig, hogyan lehet a jelenegi kormanyt levaltani. A baloldal 15 evig finomkodott es "eltette" ezt a rendszert, lathatoan semmit nem tudtak tenni. Most nem a legkedvesebb megoldast valasztotta a Tisza, de jelenleg lett eredmenye mar is.
Kerem ha velemenyt nyilvanit valakirol, azt tobb nezopontbol vizsgalja meg es ne az alapjan velemenyezze egy ember viselkedeset h 1-2zer mit latott. Ha az On gyerekeit szidnak, szerintem On se lenne kedves, valaki felveszi kameraval..es mindenki azt fogja hinni hogy On egy nem kedves ember. Ebben a helyzetben szerintem ertheto ha On sem lesz a legszebben kommunikalo polgar
Schmidt, Dull, 10:1
Mr. dull, back to the f.o.s. !
Schmidt Maria okos es tisztan lat.
😂
BÉGESS BIRKA ,ORSÓSVIKTOR BEEEEEE TOLVAJPÁRT BEEEEE
@gabormarada-ek2wy szegeny
@@piroskisspi3924 HÁT IGEN SZEGÉNY VAGYOK ..AKINEK NINCS SEMMILYE AZ ANNYIT IS ÉR /lázár jános aranyköpése/ GONDOLOM TE IS A RÓZSADOMBON LAKSZ AHOL A schmidtmariska,CSAK AZT NEM ÉRTEM,HOGY LAKHATSZ FIDESZESKÉNT A LIBERNYÁK FŐVÁROSBAN.
PARASZT.VAGY.SZAROS.A.SZÁD
Máriát szívesen hallgatom,dulifulit nem...
PARASZT.VAGY.SZAROS.A.SZÁD
Valaki elhiszi, hogy ebben a csürhében létezik barátság? Csak az érdek meg a hatalom tartja össze őket.
Valaki elhiszi,hogy nekded lenne 1 baràtod is?
Ezt senki sem hiheti!
Hát ez a műsorvezető ...miért kell affektálni?😂és nem is felkészült ...sajnos
Érdekesen beszél Szájerről és a homoszexualitásról, hogy szerinte ez nem számít. De könyörgöm, 4 éve ezért rúgták ki a fideszből Jóskát. Ha nem számít, akkor miért kellett kirúgni? Miért mondták, hogy "ez nem fér bele az ő politikai közösségüknek"? Most már belefér?
Nekem inkább az nem világos, hogy ha ez nem számít, akkor miért kell az olyan tartalmú könyveket fóliázni.
Nem azért!!!! Úgye nem ferdítesz!!!!
A saját fia is ,és nem az számít!!!!
Ha kirúgják az a baj ha nem az a baj. Ezek vagytok ti. Totál káosz
A fidesz lenyege..a ma!
Sose lehet szembesiteni azzal hogy mit mondott tegnap!
Bayer bencsik gajdics..50evvel ezelott a kadar rendszert istenitettek..most mar ennek ellenkezojet..
Naci apa nem fer bele..gulyasrol kiderult hogy hazudott apjarol..de ez ma nem szamit..
Meglatjuk beset is visszahivjak
Keresztenyek allitolag..es lopni lehet!gyulolkodni lehet!
Aki fideszes..annak nem lehet gondolkodni..csak a kolomp utan
Ja!
Pl weber nagy barat volt..mar gyulolni kell
Kacsinszkit is mar nem szeretjuk..most ficot kell szetetni..bar magyargyulolo😂
Ne bántsátok Máriát,hát nem látjátok,hogy ő más szemmel nézi a világot!
Schmidt Mária 👏👍
Schmidt Mária egy letisztult, bölcs, reális világlátással rendelkező személy. Olyan, mint egy érett finom bor. Szeretem hallgatni.
BÉGESS BIRKA ORSÓSVIKTOR BEEEE TOLVAJPÁRT BEEEE
Nem Magyar Péter teszi magát nevetsegessè kedves Mária, hanem ön. Ennyi sületlenséget rég hallottam.
Miért úgy válaszol mindenre, mintha mérges lenne? :) "Ungár Péter sokkal többet tud Amerikáról, mint én."
Tehát akkor Mária asszony így írt könyvet a nyugat hanyatlányásáról?
gyümölcsleves Szamárság! Ungár, azt hiszem kint tanult. Schmidt Mária ettől még politikailag nagyon lényeglátóan látja át nyugat viszonyait.
Pl, hogy Németország nem létezik és Wifi sincs? De akkor hol vagyok most és hogy tudok ide írni?
@@Agatah940igen ,nincs
Gyümölcsleves. Most megfogtad... 😂
@@Agatah940 Inkább arra gondolt, hogy nem költözne nyugatra csak az olaszokhoz.
Dull Szabolcs hogy bírta ki röhögés nélkül? Ez kemény...
Mi is jòt röhögünk rajtatok😂😂😂mär 14 éve !
Talàn mert komoly munkàt végez. TE nyilvànvalòan alkalmatlan vagy erre a feladtra.
Megedzette az elmúlt 14év...Rutinos a hülyékkel🤘
@@BellaaAndrás86 jaja,mert az ellenzékben csak zsenik vannak.Azért buktok màr 14 éve ùjbòl és ùjbôl.
hogy bírta ki visszakérdezés nélkül?
Vegre egy tiszta, erthető, szepen artikuláló riporter. Nincs beszédhiba, hadarás, belekérdezés. Top forma
Véleményem szerint alapvetően hibás és téves az a felfogás, amely már rögtön a videó bevezetőjében elhangzik. Miféle prognózis az, hogy valakinek "helyt kell állnia", mielőtt kiáll vitára az éppen aktuális miniszterelnökkel? Ezt egy demokráciában semmi nem indokolja. Egy demokráciában egy vitához éppen elég annyi, ill. elégnek kell lennie, hogy a kihívó a második legerősebb politikai formáció vezetője (akárki legyen is az), az pedig már fixen indokolja a vitát, ha azonos népszerűségű az illető. Az, hogy nevetségessé teszi-e magát, avagy sem, az csak egy értékítélet és semmi köze ahhoz, hogy maga a vita létrejöhet-e.
A Poloska annyira messze van Orbántól, mint Makó Jeruzsálemtől. Nem is értem a TiszaR szektatagjait hogy miből gondolják, hogy ők ketten szemmagasságban vannak. Azt sem értem igazán hogy miből gondolják azt, hogy egy olyan miniszterelnököt, aki baráti kapcsolatot ápol a világ három nagyhatalmával, Trumppal pedig kivételesen szívélyes a kapcsolata, a nemzetközi beágyazottsága kivételes, azt a magyarok lecserélik egy nímand, Weber által megkoronázott néppárti, brüsszeli ügynökre, aki egy normális beszédet sem tud tartani, a kamerák kereszttüzében zsebhokizik, annyira nincs önuralma és nem tud viselkedni, nemzetközileg egy senki, önuralma zéró! Képzeljük el, Poloska elmegy a Fehér Házba, tárgyal Trumppal és ha nem tetszik neki, amit Trump mond, akkor előbb ordibálni kezd, aztán énekel, majd lökdösődni kezd és kirohan az Ovális Irodából! Most komolyan szektatagok! Ennyire hülyének nézitek a magyarokat vagy ti vagytok azok?
Egyetértek. Nem állásinterjúra jelentkezett Magyar Péter, ahol először túl kell jutnia a középvezetői szűrőn, hanem a miniszterelnök kihívója, akinek a társadalmi támogatottsága, felhatalmazása mostanra meghaladta a miniszerelnökét.
Van egy egoja SM-nak.
A Poloska annyira messze van Orbántól, mint Makó Jeruzsálemtől. Nem is értem a TiszaR szektatagjait hogy miből gondolják, hogy ők ketten szemmagasságban vannak. Azt sem értem igazán hogy miből gondolják azt, hogy egy olyan miniszterelnököt, aki baráti kapcsolatot ápol a világ három nagyhatalmával, Trumppal pedig kivételesen szívélyes a kapcsolata, a nemzetközi beágyazottsága kivételes, azt a magyarok lecserélik egy nímand, Weber által megkoronázott néppárti, brüsszeli ügynökre, aki egy normális beszédet sem tud tartani, a kamerák kereszttüzében zsebhokizik, annyira nincs önuralma és nem tud viselkedni, nemzetközileg egy senki, önuralma zéró! Képzeljük el, Poloska elmegy a Fehér Házba, tárgyal Trumppal és ha nem tetszik neki, amit Trump mond, akkor előbb ordibálni kezd, aztán énekel, majd lökdösődni kezd és kirohan az Ovális Irodából! Most komolyan szektatagok! Ennyire hülyének nézitek a magyarokat vagy ti vagytok azok?
Lényegtelennek tűnő információ, de Vargáné mögött egyelőre nincsen még semmilyen "politikai formáció". A Tisza pártnak nincsen szervezete, nincsenek tagjai, nincsen programja, még valamiféle összetartozásra okot adó közös politikai nézet sincs, ami alapján ezt a pártot valós politikai pártnak lehetne nevezni.
Gratulálok a kulturált beszélgetésükhöz. Mindketten ujra bizonyították hogy jó helyen vannak. Remélem sok ellenzéki is bevállalja hogy végignézze. Tanulni sohasincs késő.
Figyelem, ebben a kommentfolyamban arra megy a licit, ki milyen kevés ideig képes végignézni ezt a videót!!!
Lássuk, Te mennyire vagy keményvonalas szűklátókörű ??
Eddig 4 perc vezet. ...No ?
Mondom, mosogatás közben lement az egész, hogy menjen Szabolcsnak a zsé a megtekintésért, de ennyi.
Meghallgattatott.
Jöhetnek az éppeszűek! 😂🎉
Én aztán nem vagyok szűklátókörű, ezt a nőt nem bírom hallgatni. Ez van.
@krisztianberes80901 órát mosogatál? Nem vagy valami hatékony.
@@krisztianberes8090 éppeszüek 2 "p"-vel?
Ez komoly?
Frau Schmidt nem szeretne Németországba menni...Ennél a nőnél teljesen lefőtt a kávé 🤣
25 perc...
Fantasztikusan széles látókörű, sokat tapasztalt a professzor asszony. Az erkölcsi, morális útmutatáson túl, hogy valaki ennyire múltra és napra kész legyen. Mindenki helyett, megélve az életet.... Nekem megjött a Jézuska!❤ ( amit a hölgy nem tud, azt nem kell megtanulni)
Ironia?
Két dologra hívom fel a figyelmedet: Egyrészt sokan értünk egyet a leírtakkal. Másrészt az ironia a fröcskölődéseitek közt idegen műfaj lenne. Nem is az.
Kicsit korrepetáld már földrajzból!
Szekunder szégyen !
És te nézed???😂😂😂
Végre VAN az ellenzéki oldalon is lebilincselő beszélgetés az Öt-ön kívül.
,,uszító magatartás,, Marischka gondolom ismerős???Churcilt minősíti???ez komoly???
@@mariaschehl3424 Olyan nem volt, hogy Churcil, de mindegy... Egyébként az a gazember azért lobbizott, hogy amíg csak az amerikaiaknak van, idejében több atombombával kéne "rendet vágni".
Miért nem lehet Winston Churchillt minősíteni ?
Egy ,, minősítés" lehet jó és rossz egyaránt.
Nincs olyan politikus, államférfi, aki csak jó minősítést kaphat.
Pld.mikor a háború után megerősödött a munkáspárt, főúri gőggel jelentette ki egy rádió beszédében, hogy nem tűrhetjük, hogy nyilvánosan kritizálhassanak minket
a ,, munkások".
Szükségünk lenne egy Gestapóra.
És nem viccnek szánta.
Mellesleg az Európai Egyesült Államok terve is az ő fejében született meg.
Úgy akarta Európát egyesíteni, hogy Anglia kimarad belőle.
Ő az amerikai szövetséget támogatta.
Most kezd a terve megvalósulni.
Európa Amerika gyarmata lett.
És mit tesz Isten, Anglia kilépett az únióból....
Az éremnek két oldala van, és még ott a pereme.
Egy oldalról nem tiszta a kép......
Már értem hogy miért annyira korlátoltak a balliberálisok. Ennyi tudatlan kérdést feltenni teljesen komolyan. Fájdalmas. Balogh elvesztéséért nem kár ő okozta az egész problémát.
Minden mondatottal maximálisan egyetértek!
Imádom a Marit, ő egy igazi nemzeti keresztény kincs❣Sikerült átmennie a NER hasznos idiótájából a NER haszontalan idiótájába!!
Mária ez nagyon jó volt . Le a kalappal .
BÉGESS BIRKA ORSÓSVIKTOR BEEE ,TOLVAJPÁRT BEEEEE
@@gabormarada-ek2wylátszik milyen sötétség van az agyadban
HOGY.TE.MEKKORA.PARASZT.VAGY.LE.A.FAS..KALAPPAL.A.SZÁDA
Mariska néni bevezetné a sorkötelességet nekünk! De ha baj lenne a 20 milliárdos osztalékából amit a NER ből kivett elsők között hagyná el az országot a kisfiával!😂😂😂 Óriási ez a nő!!!!
Dull Szabolcs nagyon jókat kérdez. Esetleg lehetne kicsit erőteljesebben kritikus, amit jobban exponálhatna.
Szabolcs higgadtsága csodálatra méltó bár néhányszor megugrott a szemöldöke.
Inkabb gyavanak mondanam.
@@zso689 igaza volt.Széllel szembe nem pisil.
@@zso689az igazsággal nem lehet vitatkozni!
Szép volt Szabolcs,azért megpróbáltad, te megpróbáltad. 😂
Nagyon nagyon nagyon nehéz volt,
de kivertem rá.
Ez király beszólás volt.👍
én erre a kommentre is rárántottam, bro
Legeslegjobbbbbb!!!!❤❤❤❤
Novák Katalin nem a kegyelmi úgy miatt bukott, hanem azért, amiket Davosban össze habratyolt!😮
Jó volt Mária!
😂🤣😝😂🤣😝😂🤣😝😂🤣😝
Miben? :-)
😂😅
@@francesopintore2073 butaságban, hülyesègben😂😅
Mária nemcsak interjuban hanem vitaban is Jo.
A kegyelmi ügy: "banális ügy" hangzik el SM szájából. Soha sem fognak bocsánatot kérni.
A bagatell dolog miatt nem az ország mosolyát,hanem a Fidesz FÜLBEVALÓJÁT veszítettek el.
Háború Dull!
Ez nem verbális abúzus? A kegyelmi ügy banális? Uram irgalmazz...
Szerintem ez az epizód azoknak a katasztrófa turistáknak készült, akik beteges kényszert éreznek az iránt, hogy megértsék a FIDESZ-t. A mentális egészségem többet ér annál hogy őt végig hallgassam, de a következőt nagyon várom.
innen mar csak egy lepes Dull az Origo uj föszerkesztöi posztja, csak igy tovabb, gratulalok!
Minden elismerésem annak, aki ezt végig tudja nézni. Nekem 22 percet sikerült.
Feladtam a 4. perc vége előtt. Valahogy újat nem tud már mondani, azt és ahogy mondja meg évek óta mondja.
31-ig bírtam. ☺
5 perc után fading out. Sajnos Dull a magas labdákat sem csapja le, meg sem probal kellemetlenkedni, végig tojáshéjon lépked. Mari asszony kapott még egy felületet, ahol zsibbaszthat.
Ez a hölgy nem méltó arra, h én meghallgassam.
@@piroskagergely6219 Nem a te béka alatti szinteden va, az igaz
ezért most magamat kell pofon vágnom 😂
Szabolcs nagyon óvatosan tette fel a kérdéseit,valószínűleg megérezte a Schmidt Máriának az arroganciàját és nem mert olyan dolgokba belekérdezni,amit mástól biztos megkérdezett volna....
Szerintem meg intelligensen csinált totál hülyét belőle.
@@anitadesseo-bugich9195ki😂!?
@@anitadesseo-bugich9195 ez a màniàtok,hogy a fideszesek mind hülyék, közben meg folyton behùzzàk a 2/3-od!
Felfoghatatlanul szoros buborékban leledzetek!
🌏🤔
Sok sikert kivánok munkájához! Vártam már nagyon a TH-cam:n elinduljon!🥰❤️
Kedves Mária, mindenkit hülyének tetszik nézni, vagy mindenkit hülyének tetszik nézni?
Szerintem teljes meggyőződésből tolja. :(
😂 Önt biztos, de nem alaptalanul
A TiszaR szektatagokat jogosan. Őket a szektavezérük is büdös agyhalottazza. Biztosan igaza van.
@@AndiFekete-yl8yi te el is hitted.magadról hogy az vagy , látom neked szívhez szólt.
Ha a nyugat hanyatlása ekkora szerinte,akkor mit mond az ország lepusztulására? Lepusztítására? Ki okozta?
Hogy hála Istennek,hogy akkor voltam nyugaton,amikor még a nyugat szabad volt,próbálom finoman írni,most már világért sem mennek nyugatra!😮
49:00 Vazzeg Marcsi, lehet, hogy neked a kegyelmi botrány csak egy "banális ügy", de a zaklatásokat elszenvedő gyerekeknek egyáltalán nem volt az!!!🤬
A "kegyelmi ügy" nem arról szólt, hogy egy olyan embernek adtak kegyelmet, aki már háziőrizetben volt pár hónappal a büntetése lejárta előtt? Ő nem bántott egy gyermeket sem. Amúgy azért, mert segített eltitkolni az ügyet, én sokkal hosszabb büntetést adtam volna neki.
Schmidt Mária előtt le a kalappal,rendkívül jó koponya,nagyon jól lát mindent.❤
Nem sikerült a lobotómia. 🤷🏼♀️
23:08 Az kemeny, egy vacsoraba kerult a kinaiaknak, hogy telekurhassak akkumulatorgyarakkal az orszagot, legyunk boldogok.
Áldott Karácsonyt kívánok Önnek!!! És a fiának!!!!