Köszi a megosztást. Jó volt hogy eszembejuttadta, hogy eléggé képes vagyok elfelejteni intro lényem és csinálom, amit kell tenni és jatszom azt amilyennek gondolom kell lenni...
Kedves egészségedre! 🙂 Pont most hallottam én is egy podcastban, hogy "Sokkal inkább emlékeztetőkre van szükségünk, mint oktatásra", szóval örülök, hogy sikerült valami fontosra emlékeztesselek...
Ó abszolút, minden ilyen személyiségjegy valójában egy spektrum. Azért érdemes a két végletet tárgyalni, mert azok a támpontok segítségével mindenki könnyebben belőheti magát. És aztán persze finomhangolhatja magát, ízlés szerint, az arany középút felé - hogy Arisztotelész is büszke legyen! 😇
Nem tudom ki hogy van vele, de nekem introververtáltként a társkeresés maga a pokol. Esélytelennek látom, hogy bármi komoly(abb) kapcsolat összejöjjön... 😪
Nem kimondottabban vagyok tapasztalt a társkeresés vonalon (olyannyira, hogy a legelső komoly barátnőm azóta a feleségem... 😅), de az olvasott, másodkézi tanulságok és az általános önfejlesztési szemszögem alapján azt mondanám: ne a társkeresésre koncentrálj! Koncentrálj magadra, hogy A) a saját bőrödben jól érezd magad, és B) merülj el olyan hobbikban/érdeklődésekben, amik még introvertáltként is kapcsolódásra késztetnek és/vagy ki tudnak mozdítani otthonról. Itt nagyobb valószínűséggel fogsz majd olyanokkal találkozni, akik eleve kompatibilisek (vagy legalábbis előszűrtek), amiből akármi is lehet. Ha meg nem, az se lesz baj, mert magad jól érezni mentél, nem dedikáltan társat keresni. Sok szerencsét! 😉
Sajnos, a fogyasztói társadalomban mi magunk is eladható árucikkekké váltunk. Intróként önmagunk eladása nagyon nehéz mind a munkaerőpiacon, mind a társkeresésben. A hangos, egocentrikus emberek jól tudják eladni magukat, mivel jobban magukra tudják irányítani a figyelmet. Már 100 évvel ezelőtt is rikkancsokat alkalmaztak az újságok, hogy minél hangosabban hirdessék az újságcikkeket. Ma pedig a filmeket megszakító reklámok hangerejét a sokszorosára csavarják fel, hogy jobban odafigyeljenek ezekre a nézők. Ebben a hangoskodó, egoista világban az intrók mindig lépéshátrányban lesznek. És ami még nagyon számít ebben a társadalomban, az a külső. A szép, magas, jó kiállású emberek - különösen ha extrók - sokkal jobban érvényesülnek az élet minden területén. Ez már az önéletrajzokban is nyomon követhető, hiszen mindenhová fényképes önéletrajzokat kérnek a munkáltatók.
Ez jelenleg (sajnos) pontosan így van. De hát azt ugye nem is mondja az író, hogy könnyű menet lesz. Az árral szembe úszás minden intronak adott. A fontos az, hogy az önérvényesítés közben kiállni tanuljunk meg az értékeinkért, és ne pusztán belesimulni az alapértelmezett áramlatba. Arra talán nincs befolyásunk, hogy az extrok a saját életstílusukat kiáltsák ki általánosan követendőnek - de arra igen, hogy hiszünk-e nekik.
Szeretek Intro lenni. Azt viszont nem szeretem, hogy elkerülő a kapcsolódási mintám Sajnos nem tudom, hogyan függ össze a kettő, illetve mennyire következik az egyik a másikból.
Na szerintem pont az ilyesmihez való az emlegetett "befőttes gumi" hasonlat: ha szeretnél kapcsolódni, csak úgy érzed, nem nagyon tudsz (még!), akkor "nyúlhatsz" abba az irányba. 🙂
Nekem a leírás alapján gyanús, hogy ez az introvertáltság igazából egy trendin maszkolt ASD. Legalább is minden "tünet" stimmel, csak a bélyegre gyakorlatilag nem büszke senki, legfeljebb egyre többen vállalják.
Szerintem meg pont ott van a mondanivaló nagyja elásva, hogy ez nem feltétlen "Disorder"! Ez is (mint kb. minden klinikailag diagnosztizálható állapot) egy spektrum, amihez adtak egy (sokszor önkényes) határvonalat, ami alatt/felett már komolynak mondjuk. És persze, az antiszoc dolgot is lehet annyira túlzásba vinni, amikor már ki se megy az ember az utcára - mint ahogy az szocializálódástól is lehet annyira függeni, hogy egyedül képtelen meglenni valaki. Az intro/extro megkülönböztetés a "normálisan" funkcionáló réteg azon további, finomabb besorolása, hogy ki mit PREFERÁL! Hogy kit mi TÖLT és mi HÚZ LE. És a kommented szerintem tökéletesen példázza, hogy miért van szükség erre felhívni a figyelmet: attól, hogy valaki nem tipikusan extrovertált, az még nem beteg! 🙃
Ez mind igaz az ASD (és szinte az introvertáltság) betegségként való klasszikus megítélése esetén. Az ASD modern megítélése már nem tekinti azt disordernek, hibás működésnek, hanem az átlaghoz képest egy másfajta módon való idegrendszeri működésnek, neurodiverzitásnak, annak előnyeivel és hátrányaival együtt. És a modern "fejlesztése" szerint elsősorban találjuk, teremtsük meg azt a világot magunkban és akörül, ahol jól tudunk a saját "eszközeinkkel működni", ahelyett, hogy az elvártaknak megfelelően, idővel magunkat szénné kiégetve, maszkolva igyekezzünk a többségi, neurotipikus világhoz alkalmazkodni. A könyv szerintem pont ezekről az elvekről szól. Te más elveket látsz emögött?
@@preprocessor , teljesen jogos felvetés, ha az ASD régebbi definícióját, mint rendellenességet vesszük. A modern szemlélet szerint az ASD-ről, mint egy másfajta működésmódról, neurodiverzitásról, és közel sem "betegségről" beszélünk. Beleértve a testi (szenzorosság) és érzelmi világ helytelen érzékelése miatti nem zsigeri, hanem tanult mintákat, ebből a bizonytalanságból adódóan a metakommunikáció és más társas viszonyok zavarát (introvert?), a részletekből és nem a teljes képből kiinduló gondolkodást, és a gyermekkor óta fennálló, negatívnak érzett vagy tapasztalt külső visszajelzésekből adódó zsigeri szégyent, és frusztráltságot, és sok más dolgot. (elnézést a hosszúrásért, de ezeket azért írtam le, hogy egy sokkal szélesebb"spektrumot" értsünk alatta, ne egy tipikus esőember képe jöjjön fel) A modern fejlesztése szerint nem a neurotipikus, mondhatni átlagos társadalmi igényekhez kell minden energiánkat felemésztve alakítani, maszkolni a viselkedésünket (ebből jöttek a disorder-ek, antiszoc dolgok, ahogy fentebb megjegyzed (meg 1000 féle más disorder is)), hanem egy olyan elfogadó belső és külső világot kell teremtsünk magunknak a külső elvárásoktól mentesen, ahol jól tudunk lenni, élni, működni, mert ez megszűnteti a zsigeri szégyent, a más emberek mellett érzett incompetencia okozta feszültséget. És én ebből a könyvből pont ezt ezeket a problémákat és a wellbeing-hez való, a mainál sokkal célravezetőbb hozzáállást vettem ki, ahogy szerintem te is. A lényeg, hogy ugyan fontos, hogy a megfelelő további irány megtalálásához megfelelően őszintén tudjunk rátekinteni a magunk állapotára, de nevezzük így vagy úgy, a könyv a nem neurotipikus (extrovert) világból egy nem neurotipikus (introvert) embernek megfelelőbben élhető kiutat mutat. És hálás vagyok, hogy ezt a könyvet (is) ide bedobtad, minőségi időt, munkát, energiát és jóérzést tettél bele, ezzel segítve egy szebb, jobb világ felé vezető utat.
Köszi a megosztást. Jó volt hogy eszembejuttadta, hogy eléggé képes vagyok elfelejteni intro lényem és csinálom, amit kell tenni és jatszom azt amilyennek gondolom kell lenni...
Kedves egészségedre! 🙂 Pont most hallottam én is egy podcastban, hogy "Sokkal inkább emlékeztetőkre van szükségünk, mint oktatásra", szóval örülök, hogy sikerült valami fontosra emlékeztesselek...
Köszönöm a videót! 👍
Nagyon köszönöm 😊
Nagyon szívesen! 🤫
Am pont tegnap olvastam, h nem csak extro- és introvertált létezik, hanem a 2 közötti is. Nem csak a végletek léteznek. Ambivalencia.
Ó abszolút, minden ilyen személyiségjegy valójában egy spektrum. Azért érdemes a két végletet tárgyalni, mert azok a támpontok segítségével mindenki könnyebben belőheti magát. És aztán persze finomhangolhatja magát, ízlés szerint, az arany középút felé - hogy Arisztotelész is büszke legyen! 😇
Nem tudom ki hogy van vele, de nekem introververtáltként a társkeresés maga a pokol. Esélytelennek látom, hogy bármi komoly(abb) kapcsolat összejöjjön... 😪
Nem kimondottabban vagyok tapasztalt a társkeresés vonalon (olyannyira, hogy a legelső komoly barátnőm azóta a feleségem... 😅), de az olvasott, másodkézi tanulságok és az általános önfejlesztési szemszögem alapján azt mondanám: ne a társkeresésre koncentrálj! Koncentrálj magadra, hogy A) a saját bőrödben jól érezd magad, és B) merülj el olyan hobbikban/érdeklődésekben, amik még introvertáltként is kapcsolódásra késztetnek és/vagy ki tudnak mozdítani otthonról. Itt nagyobb valószínűséggel fogsz majd olyanokkal találkozni, akik eleve kompatibilisek (vagy legalábbis előszűrtek), amiből akármi is lehet. Ha meg nem, az se lesz baj, mert magad jól érezni mentél, nem dedikáltan társat keresni. Sok szerencsét! 😉
Sajnos, a fogyasztói társadalomban mi magunk is eladható árucikkekké váltunk. Intróként önmagunk eladása nagyon nehéz mind a munkaerőpiacon, mind a társkeresésben. A hangos, egocentrikus emberek jól tudják eladni magukat, mivel jobban magukra tudják irányítani a figyelmet. Már 100 évvel ezelőtt is rikkancsokat alkalmaztak az újságok, hogy minél hangosabban hirdessék az újságcikkeket. Ma pedig a filmeket megszakító reklámok hangerejét a sokszorosára csavarják fel, hogy jobban odafigyeljenek ezekre a nézők. Ebben a hangoskodó, egoista világban az intrók mindig lépéshátrányban lesznek. És ami még nagyon számít ebben a társadalomban, az a külső. A szép, magas, jó kiállású emberek - különösen ha extrók - sokkal jobban érvényesülnek az élet minden területén. Ez már az önéletrajzokban is nyomon követhető, hiszen mindenhová fényképes önéletrajzokat kérnek a munkáltatók.
Ez jelenleg (sajnos) pontosan így van. De hát azt ugye nem is mondja az író, hogy könnyű menet lesz. Az árral szembe úszás minden intronak adott. A fontos az, hogy az önérvényesítés közben kiállni tanuljunk meg az értékeinkért, és ne pusztán belesimulni az alapértelmezett áramlatba. Arra talán nincs befolyásunk, hogy az extrok a saját életstílusukat kiáltsák ki általánosan követendőnek - de arra igen, hogy hiszünk-e nekik.
Szeretek Intro lenni. Azt viszont nem szeretem, hogy elkerülő a kapcsolódási mintám Sajnos nem tudom, hogyan függ össze a kettő, illetve mennyire következik az egyik a másikból.
Na szerintem pont az ilyesmihez való az emlegetett "befőttes gumi" hasonlat: ha szeretnél kapcsolódni, csak úgy érzed, nem nagyon tudsz (még!), akkor "nyúlhatsz" abba az irányba. 🙂
Nekem a leírás alapján gyanús, hogy ez az introvertáltság igazából egy trendin maszkolt ASD. Legalább is minden "tünet" stimmel, csak a bélyegre gyakorlatilag nem büszke senki, legfeljebb egyre többen vállalják.
Szerintem meg pont ott van a mondanivaló nagyja elásva, hogy ez nem feltétlen "Disorder"! Ez is (mint kb. minden klinikailag diagnosztizálható állapot) egy spektrum, amihez adtak egy (sokszor önkényes) határvonalat, ami alatt/felett már komolynak mondjuk. És persze, az antiszoc dolgot is lehet annyira túlzásba vinni, amikor már ki se megy az ember az utcára - mint ahogy az szocializálódástól is lehet annyira függeni, hogy egyedül képtelen meglenni valaki. Az intro/extro megkülönböztetés a "normálisan" funkcionáló réteg azon további, finomabb besorolása, hogy ki mit PREFERÁL! Hogy kit mi TÖLT és mi HÚZ LE. És a kommented szerintem tökéletesen példázza, hogy miért van szükség erre felhívni a figyelmet: attól, hogy valaki nem tipikusan extrovertált, az még nem beteg! 🙃
Ez mind igaz az ASD (és szinte az introvertáltság) betegségként való klasszikus megítélése esetén. Az ASD modern megítélése már nem tekinti azt disordernek, hibás működésnek, hanem az átlaghoz képest egy másfajta módon való idegrendszeri működésnek, neurodiverzitásnak, annak előnyeivel és hátrányaival együtt. És a modern "fejlesztése" szerint elsősorban találjuk, teremtsük meg azt a világot magunkban és akörül, ahol jól tudunk a saját "eszközeinkkel működni", ahelyett, hogy az elvártaknak megfelelően, idővel magunkat szénné kiégetve, maszkolva igyekezzünk a többségi, neurotipikus világhoz alkalmazkodni. A könyv szerintem pont ezekről az elvekről szól. Te más elveket látsz emögött?
@@preprocessor , teljesen jogos felvetés, ha az ASD régebbi definícióját, mint rendellenességet vesszük.
A modern szemlélet szerint az ASD-ről, mint egy másfajta működésmódról, neurodiverzitásról, és közel sem "betegségről" beszélünk. Beleértve a testi (szenzorosság) és érzelmi világ helytelen érzékelése miatti nem zsigeri, hanem tanult mintákat, ebből a bizonytalanságból adódóan a metakommunikáció és más társas viszonyok zavarát (introvert?), a részletekből és nem a teljes képből kiinduló gondolkodást, és a gyermekkor óta fennálló, negatívnak érzett vagy tapasztalt külső visszajelzésekből adódó zsigeri szégyent, és frusztráltságot, és sok más dolgot. (elnézést a hosszúrásért, de ezeket azért írtam le, hogy egy sokkal szélesebb"spektrumot" értsünk alatta, ne egy tipikus esőember képe jöjjön fel)
A modern fejlesztése szerint nem a neurotipikus, mondhatni átlagos társadalmi igényekhez kell minden energiánkat felemésztve alakítani, maszkolni a viselkedésünket (ebből jöttek a disorder-ek, antiszoc dolgok, ahogy fentebb megjegyzed (meg 1000 féle más disorder is)), hanem egy olyan elfogadó belső és külső világot kell teremtsünk magunknak a külső elvárásoktól mentesen, ahol jól tudunk lenni, élni, működni, mert ez megszűnteti a zsigeri szégyent, a más emberek mellett érzett incompetencia okozta feszültséget. És én ebből a könyvből pont ezt ezeket a problémákat és a wellbeing-hez való, a mainál sokkal célravezetőbb hozzáállást vettem ki, ahogy szerintem te is.
A lényeg, hogy ugyan fontos, hogy a megfelelő további irány megtalálásához megfelelően őszintén tudjunk rátekinteni a magunk állapotára, de nevezzük így vagy úgy, a könyv a nem neurotipikus (extrovert) világból egy nem neurotipikus (introvert) embernek megfelelőbben élhető kiutat mutat.
És hálás vagyok, hogy ezt a könyvet (is) ide bedobtad, minőségi időt, munkát, energiát és jóérzést tettél bele, ezzel segítve egy szebb, jobb világ felé vezető utat.