Hasznos videó. Egy észrevételt engedjetek meg, bár abszolút nem témába vág. A tolómérőt nem úgy használjuk, mint a kombinált fogót. Az első mérésnél úgy rászorította a tolómérőt a tárcsára, hogy remegett a keze. Bocs, szakmai ártalom.
Hasznos videó, talán ami még kimaradt, hogy agymotoros gépeknél a lánc kevésbé terhelődik - még a hagyományos biciklik láncához képest is, illetve a szíjhajtás előnyei/hátrányai.
A Concept Store márkaszervizének ajánlása (meg a karbon vázak gyártóinak is ez a hivatalos megoldása) szerint a legtutibb, ha beraksz egy alu nyeregcsövet és azon keresztül fogatod meg. Persze, mivel ez macerás és nehezebben is kivitelezhető, ezért sokan - megfelelő körültekintéssel - más módszert is sikerrel alkalmaznak. Gyakorta szokták a droppernél is megfogatni, sőt, nem is csak a tövénél, hanem a mozgó szárnál is, bár ez utóbbi nem hangzik annyira biztonságos megoldásnak. Mivel a mai karbonvázak azért már kellően erősek, a felsőcsőnél is fel lehet szerelni állványra, megfelelő körültekintéssel. Értjük ezalatt azt, hogy nem szabad bika erővel rászorítani (esetleg tehetsz egy szivacsot a felfogatáshoz), illetve az olyan műveleteknél is jobban érdemes figyelni, amikor erős mozgatásnak tesszük ki a kerékpárt szerelés közben. Ha a lehető legbiztonságosabb módot keresed, akkor az alu nyeregcsövet javasoljuk, de a felső vázcső kellő odafigyeléssel való megfogatása is járható út a kisebb terheléssel járó szerelések esetén.
Hasznos videó. Egy észrevételt engedjetek meg, bár abszolút nem témába vág. A tolómérőt nem úgy használjuk, mint a kombinált fogót. Az első mérésnél úgy rászorította a tolómérőt a tárcsára, hogy remegett a keze. Bocs, szakmai ártalom.
Csak izgult, azért remegett a keze :)
simano fél évente ad ki frissítést :DDD milyen alapos, hozzáértő mérnökök dolgozhatnak náluk
Hasznos videó, talán ami még kimaradt, hogy agymotoros gépeknél a lánc kevésbé terhelődik - még a hagyományos biciklik láncához képest is, illetve a szíjhajtás előnyei/hátrányai.
A motort szetszedni atnezni mikor ajanlott?
Hasznos videó👍.
Hát ez őrület, főleg az applikációs rész! 😂
Sziasztok. Carbon váznál. Hol ajánlott a felfogtás? Egy olyan tartónál mint a videon.
Dropper alatt, felett? Váznál?
Köszi a választ.
A Concept Store márkaszervizének ajánlása (meg a karbon vázak gyártóinak is ez a hivatalos megoldása) szerint a legtutibb, ha beraksz egy alu nyeregcsövet és azon keresztül fogatod meg. Persze, mivel ez macerás és nehezebben is kivitelezhető, ezért sokan - megfelelő körültekintéssel - más módszert is sikerrel alkalmaznak.
Gyakorta szokták a droppernél is megfogatni, sőt, nem is csak a tövénél, hanem a mozgó szárnál is, bár ez utóbbi nem hangzik annyira biztonságos megoldásnak.
Mivel a mai karbonvázak azért már kellően erősek, a felsőcsőnél is fel lehet szerelni állványra, megfelelő körültekintéssel. Értjük ezalatt azt, hogy nem szabad bika erővel rászorítani (esetleg tehetsz egy szivacsot a felfogatáshoz), illetve az olyan műveleteknél is jobban érdemes figyelni, amikor erős mozgatásnak tesszük ki a kerékpárt szerelés közben.
Ha a lehető legbiztonságosabb módot keresed, akkor az alu nyeregcsövet javasoljuk, de a felső vázcső kellő odafigyeléssel való megfogatása is járható út a kisebb terheléssel járó szerelések esetén.
0:54 Valaki meg tudná mondani, hogy nevezik azt a szerszámot?
Lancnyúlás mérő, vagy chainchecker
@@MozgasvilagHungary Köszönöm! Jó lett a videó.