Tisztelt Szabó úr és közönsége! Szabó úr és Mr Tracy csodás tanárok. Abban, amiben ellenőrizhető a tanításuk valódisága. Ez persze, egyikük esetében sem a pénz. Ilyenformán, mindkét tanító képes lehet lehetőséget biztosítani egy bizonyos pénzösszeg eléréséhez, de a csúcs az lehet feltételezhetőleg, amennyit az adott tanító elért. Hozzáteszem, ez a tézis csak akkor valós, ha ezt a pénzt NEM a tananyagaik ilyen-olyan formában való értékesítése után érték el. Hajdú úr kérdése tökéletes volt! Mindkettő meghívott fél megbukott a riporter kérdésén az anyagi függetlenség kapcsán, lévén képtelenek voltak válaszolni egyszerűen. Akár egy szóval. Mondjuk így: igen, nem, nem tudom. Miután mindkét meghívott kitérő választ adott, így a pénzről való tanításuk valósághűségének mértéke a nullára csökkent. Hozzáteszem, amúgy sem tanulnék pénzről attól, akitől nem nézném meg, hogy tanításából miféle, a tanításával egyáltalán nem kapcsolatba hozható cégeket hozott létre és azokból milyen adózás utáni nyereségeket tud felmutatni. A két meghívott biztos nem lenne a listámon az anyagiak terén. Amikor Mr Tracy arról beszél, hogy vállaljunk felelősséget, ami így van, tegyük meg, kitérő választ ad a riporternek arról, hogy miért nem lett gazdag. Nincs szerencse, nincs példálózás Mr Gates vagy Mr Jobs munkájukkal, pedig Mr Tracy ezt teszi. Miért nem hozott létre ő valamiféle hasonló volumenű cégeket? Azért, mert erre képtelen mindkét meghívott. Ami nem gond. Csak akkor ne tanítson egyik sem a pénzről, mert egyikőjük sem milliárdos. Azt mondják, az amerikai tudatlan. Hát, ez nem így van. Két konferencián jártunk California államban és fent, északon, ahol azzal kezdték az előadást, hogy megmutatták az előadók, hogy tudásukat alkalmazva egy teljesen más területen mit értek el anyagilag. Ismétlem, teljesen független területen attól, amit tanításaik értékesítésével kerestek. Bizonyítékuk volt arra, hogy igaz lehet, amit tanítanak. Uraim és hölgyeim. Önök nem értették meg Hajdú úr kérdését. Pont, hogy jót kérdezett. Igenis, annyira pofátlannak kellett lennie, mert ez, fontos: aki a pénzről tanít, igenis, legyen gazdag. Tökéletes volt a Hajdú úr kérdése! Ahogy Szabó úr, úgy Mr Tracy tanításait tisztelem és tanulom tőlük mélyen fejet hajtva tudásuk előtt. Ahogy Szabó úr, úgy, jómagam is, éveken át hallgattam a Főnixet Bécs Budapest között. Ettől eltekintve, a pénzre összpontosítva, egyik meghívott sem mérvadó, mert anyagilag semmit sem tudtak vagy mertek felmutatni, amely érdemleges volna. Amennyiben Szabó úr és Mr Tracy ki merte volna mondani, hogy ők anyagilag nem függetlenek, a renoméjukon nem esett volna csorba. Az én leckém önnek, Szabó úr és Mr Tracy az, hogy tessék merni kimondani a NEM szót az efféle jogos kérdések kapcsán a belevaló riporter kérdéseire.
Péter nem tudom hány óra videót néztem töled inkább napokba mondanám , de az a rengeteg anyag mellett ebben a műsorban ez a pár perc alatt többet tanultam mint valaha éveket az interneten . Ja csak úgy megemlítem a reggeli motivációs videód az első amit minden reggel ahogyan kinyitom a szemem hallgatom persze jó török kávé mellett 🙂 üdv és további sok sikert .
A hejzet mèrt AZ igèèrt bukkunk azt nem èrtem ,talàlyuk meg a sajàtunk nem AZ övèkèt.dèdnagyapàm is ezt tette ijenekett halgatog a netten Oszt sikeres lett.màsokat kiszolgàlni hejet a màsokat kihasznàlni AZ igaz.ès Orabèred legyen oriàsi...
Lebilincselő volt végigizgulni ezt a heroikus küzdelmet, melyet a magyar nyelvvel vívtál. Nagyon szorítottam érted, a végén szívbemarkoló katarzist okozott az elkerülhetetlen bukás, mely osztályrészedül jutott. Köszönöm.
Nagyon tetszenek Szabo Peternek a motivacios videoi, szeretnem , mindegyiket meghallgatni.
Tisztelt Szabó úr és közönsége!
Szabó úr és Mr Tracy csodás tanárok. Abban, amiben ellenőrizhető a tanításuk valódisága. Ez persze, egyikük esetében sem a pénz. Ilyenformán, mindkét tanító képes lehet lehetőséget biztosítani egy bizonyos pénzösszeg eléréséhez, de a csúcs az lehet feltételezhetőleg, amennyit az adott tanító elért. Hozzáteszem, ez a tézis csak akkor valós, ha ezt a pénzt NEM a tananyagaik ilyen-olyan formában való értékesítése után érték el.
Hajdú úr kérdése tökéletes volt! Mindkettő meghívott fél megbukott a riporter kérdésén az anyagi függetlenség kapcsán, lévén képtelenek voltak válaszolni egyszerűen. Akár egy szóval. Mondjuk így: igen, nem, nem tudom.
Miután mindkét meghívott kitérő választ adott, így a pénzről való tanításuk valósághűségének mértéke a nullára csökkent. Hozzáteszem, amúgy sem tanulnék pénzről attól, akitől nem nézném meg, hogy tanításából miféle, a tanításával egyáltalán nem kapcsolatba hozható cégeket hozott létre és azokból milyen adózás utáni nyereségeket tud felmutatni. A két meghívott biztos nem lenne a listámon az anyagiak terén.
Amikor Mr Tracy arról beszél, hogy vállaljunk felelősséget, ami így van, tegyük meg, kitérő választ ad a riporternek arról, hogy miért nem lett gazdag. Nincs szerencse, nincs példálózás Mr Gates vagy Mr Jobs munkájukkal, pedig Mr Tracy ezt teszi. Miért nem hozott létre ő valamiféle hasonló volumenű cégeket? Azért, mert erre képtelen mindkét meghívott. Ami nem gond. Csak akkor ne tanítson egyik sem a pénzről, mert egyikőjük sem milliárdos.
Azt mondják, az amerikai tudatlan. Hát, ez nem így van. Két konferencián jártunk California államban és fent, északon, ahol azzal kezdték az előadást, hogy megmutatták az előadók, hogy tudásukat alkalmazva egy teljesen más területen mit értek el anyagilag. Ismétlem, teljesen független területen attól, amit tanításaik értékesítésével kerestek. Bizonyítékuk volt arra, hogy igaz lehet, amit tanítanak.
Uraim és hölgyeim. Önök nem értették meg Hajdú úr kérdését. Pont, hogy jót kérdezett. Igenis, annyira pofátlannak kellett lennie, mert ez, fontos: aki a pénzről tanít, igenis, legyen gazdag. Tökéletes volt a Hajdú úr kérdése!
Ahogy Szabó úr, úgy Mr Tracy tanításait tisztelem és tanulom tőlük mélyen fejet hajtva tudásuk előtt. Ahogy Szabó úr, úgy, jómagam is, éveken át hallgattam a Főnixet Bécs Budapest között.
Ettől eltekintve, a pénzre összpontosítva, egyik meghívott sem mérvadó, mert anyagilag semmit sem tudtak vagy mertek felmutatni, amely érdemleges volna.
Amennyiben Szabó úr és Mr Tracy ki merte volna mondani, hogy ők anyagilag nem függetlenek, a renoméjukon nem esett volna csorba.
Az én leckém önnek, Szabó úr és Mr Tracy az, hogy tessék merni kimondani a NEM szót az efféle jogos kérdések kapcsán a belevaló riporter kérdéseire.
Péter nem tudom hány óra videót néztem töled inkább napokba mondanám , de az a rengeteg anyag mellett ebben a műsorban ez a pár perc alatt többet tanultam mint valaha éveket az interneten . Ja csak úgy megemlítem a reggeli motivációs videód az első amit minden reggel ahogyan kinyitom a szemem hallgatom persze jó török kávé mellett 🙂 üdv és további sok sikert .
Nagyon köszönöm! Óriási! Talán kirobbanó egészséget kívánok!
Érdekelne a 10 órás hanganyag neve amelyét hallgattad az autóban előre köszönöm 😊🤗 szep estét mindenkiinek 😁
Úgy emlékszem, hogy a Főnix szemináriumot említette egyszer, hogy ezt hallgatta.
Fõnix szeminàrium
🙏🏾🙏🏾🙏🏾🙏🏾💗
Koszonom Peter Szabo Es Bryan Tracey....
Hajdutol többet nem is vártam.
De hogy még értelmeset kérdezni sem tud...😅
Az én életemre nagyon nagyon pozitív hatással vagy kedves Péter!!
Köszönöm szépen e csodás beszélgetést Brian Tracy-vel😊
Szuper
Köszönet Peter!:)
Sokat adott köszi:)
Koszonom h feltoltotted (: epp nezni szerettem volns de ejjeles voltam (:
Nagyon tetszik (:
Érdekelne mi volt pontosan az a 4 változás Brian Tracy életében....
Szeretnem a Szabo Peter osszes videojat
Úgy gondolom rohamosan javul a világ, mert a médiákba is megjelennek az értékes gondolatok.Így tovább!
Nagyon értékes ez a sok közhely. :D
xDMan TheBesttt ha alkalmazod igen
Szuperjo minden nap ezzel kelnek
Ez a Hajdu Péter pofátlan kicsit, az utolso kerdes kicsit durva volt.azért látszik,az irigység rajta...
Szep Erika Hajdú Péter nem azon a szinten van, mint a vendégei.
Nem kicsit.......
@@ferencnagy5502 így igaz 👏
Teljesen egyetértek ,borzasztóan viselkedett Hajdú Péter!Szégyen,ahogy kérdez és beszél!
Nem az utolsó előtti kérdés volt az? Szerintem önmagában nem volt gond a kérdéssel, inkább a kifejezésmóddal.
Talán Brian Úr és nem Brian.
A hejzet mèrt AZ igèèrt bukkunk azt nem èrtem ,talàlyuk meg a sajàtunk nem AZ övèkèt.dèdnagyapàm is ezt tette ijenekett halgatog a netten Oszt sikeres lett.màsokat kiszolgàlni hejet a màsokat kihasznàlni AZ igaz.ès
Orabèred legyen oriàsi...
Lebilincselő volt végigizgulni ezt a heroikus küzdelmet, melyet a magyar nyelvvel vívtál. Nagyon szorítottam érted, a végén szívbemarkoló katarzist okozott az elkerülhetetlen bukás, mely osztályrészedül jutott. Köszönöm.
Koszonom Peter Szabo Es Bryan Tracey....