Milyen kincsek rejtőznek a Sirályszárnyasok mellett? Garázs bejárás a bajor veterán mennyországban.
ฝัง
- เผยแพร่เมื่อ 5 ต.ค. 2024
- A hely, ahol tucatnyi újszerű legenda áll egy hangárban, gazdára várva: M1, Espada, 911 Turbo, számtalan veterán Mercedes és Ferrari, Countach, és még sorolhatnám a végtelenségig.
A HK Engineringnél jártunk Bajorországban, ahol Szavéri Zoltán vezetett végig bennünket a felbecsülhetetlen kincsek között. Hogy hogyan került ő oda, és hogyan lett a világ egyik legelismertebb "sirályszárnyas" szakértője, szerelője és versenyzője, elmondta az előző videóban, amit mindenképpen érdemes megnézni.
A mostani epizódban az autók mellett az is terítékre került, hogy millió eurós veterán autókat hogyan értékesítenek válogatott vevőkörnek. Kihagyhatatlan élmény lesz!
ADRENALINE RUSH RALLY:
Ezen az elképzelhetetelenül színes, és tradíciókhoz kötődő, ellenben modernizált helyszínen megnézhettük a világon egyedülálló autógyűjteményt.
Egy régi téglagyár egyik tároló helysége átalakítva 300SL bemutató teremnek, ahonnan felmentünk a padlásra, ahol Porschék, és Mercedesek sorakozak, mindezt egy tradicionális pajta padlásterében.
Az udvaron egy tágas teret körbeölelő épületeggyüttes, ahol a Klassikus autó átadás előkészítése és mosósa folyik, természetesen mindenhol mennyezteig érő üvegfelületekkel. Itt nem kell eldugni semmit, mivel profik, és feddhetetlenül megy minden munkafolyamat.
A HK-Engineering főhadiszállása és műhelye egy csoda. Egy Kolostort alakítottak ki, úgy hogy a külsején csak a látávny fokozására szolgáló elemeket változtattak. Az itt dolgozók olyan munkakakörnyezetben töltik el a kávézást amelyekért mi autós múzeumokat látogatunk. A kolostor padlásterén hátul a sarokban megbújik egy Lamborghini Countach, egy Tátra, elől pedig Madonna cabriója pihenget. Majd lementünk a pincébe. SL300 csokorban, leglább 20 autó az építés alatti állapottól a tökéletesen felújítottig minden fázist megcsodálhattunk.
Reméljük a videó átadja valamennyire ennek a helynek a varázslatos hangulatát, és azt a tömény klasszikus autózás élményét aminél nincsen feljebb.
Köszönjük a lehetőséget Szaveri Zoltánnak, hogy megmutatta ezt a csodát nekünk.
köszönjük a partnereinknek:
myactioncam.hu
camerarental.hu
Nemsokára jövünk egy videóval kifejezetten Rubirosa SL300-as Mercedeséről, úgyhogy tartsatkok velünk.
Iratkozzatok fel, ha szeretnétek még ehhez hasonló tartalmakat látni.
Látogassatok el az alábbi oldalainkra is további őrületes tartalmakért:
/ adrenaliner...
/ adrenalineru...
Üzleti céllal keressetek az alábbi címen:
adrenalinerushrally@gmail.com
📽 / 2bseenstudio
Photo: Mosoni Péter
Nagyon jó videó! Véletlenül találtam meg... Az öcsemnek kerestem a Zoli első Totalcaros videóját , hogy atkuldjem .... Erre ezt is foldobta a youtube..... Megnéztem , nagyon jó volt !!! Köszi!!!!
Hihetetlen. Gyönyörű gyűjtemény.
Nehezen tudnék választani... de asszem az 500E :)