1.rész Agatha Christie-A titokzatos stylesi eset. Hangoskönyv.

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 30 ก.ย. 2024
  • A titokzatos stylesi eset, Agatha Christie első megjelent műve állítólag egy fogadásnak köszönhetően született, melynek tétje az volt, hogy az olvasó egészen az utolsó oldalakig még csak ne is sejtse, hogy ki lehet a gyilkos. Első méltatóinak egyike szerint az írónő minden bizonnyal megnyerte a fogadást. Az első világháború éveiben írt regényt egy angol kiadó elutasította, ezért New Yorkban jelent meg 1920-ban, éppen száz éve.
    A váratlan fordulatokban bővelkedő, biztos kézzel megformált és eredeti karaktereket felvonultató cselekmény már azt az Agatha Christie-t állítja elénk, akit későbbi, klasszikussá vált alkotásaiból ismerünk, holott az írónő huszonhat évesen fogott neki e regénynek, és csupán egy azóta már elveszett kezdeti próbálkozás állt a háta mögött.
    A titokzatos stylesi eset nem utolsósorban azért is jelentős darabja az életműnek, mert itt lép színre Poirot felügyelő, aki a háború elől menekült Angliába.
    Az írónő két könyve közül A titokzatos stylesi eset című első regényében teremtette meg mesterdetektív hősét, Hercule Poiro-t, illetve hűséges társát és krónikását, a derék Hastings kapitányt; valamint a hagyatékból előkerült, állítólag páncélszekrényben őrzött utolsóban (Függöny) Poirot utolsó nyomozását és halálát beszéli el. Szimbolikus módon a két regény színhelye is azonos: ugyanabban az előkelő stylesi kastélyban ismerkedünk meg Poirot mesterrel, amelyben elbúcsúzunk tőle. Az első regényben a kastély úrnője, Mrs. Inglethorp gyilkosság áldozata lesz, részben kíváncsisága, részben új meg új végrendeleteket gyártó szenvedélye miatt. A gyanú azonnal újsütetű második férjére terelődik. Poirot azonban nem engedi letartóztatni, hanem módszeresen végignyomozza a szintén gyanús családtagokat, az úrnő két fiát, menyét, így jutva el a bravúros leleplezéshez.
    Igazoló link: www.mvgyosz.hu/...
    Előadó: Varanyi Lajos
    Fordította: Dezsényi Katalin
    Fotó:pixabay.com/hu...

ความคิดเห็น • 6

  • @thryanox
    @thryanox ปีที่แล้ว +4

    A felvétel végéről lemaradt néhány mondat:
    "Mary Cavendish kezét a karomra tette.
    - Mi volt ez? Miért volt dr. Bauerstein olyan... különös?
    Ránéztem.
    - Tudja, mit gondolok? - Mit?
    Körülnéztem; a többiek hallótávolságon kívül voltak.
    Suttogóra fogtam a hangom. - Azt hiszem, hogy
    megmérgezték! Biztosra veszem, hogy dr. Bauerstein is
    erre gyanakszik."

  • @saramia3836
    @saramia3836 ปีที่แล้ว +3

    Milyen kár,hogy a lejátszási listára nem úgy töltötted fel,hogy lehessen folyamatosan hallgatni.1.-2.- stb
    Így mindíg keresni kell a következő részt.

  • @jhjhjjhjhjhable
    @jhjhjjhjhjhable หลายเดือนก่อน

    Mi ez a gyalázatos minőség??????

  • @Gym.Rats.Hilarious
    @Gym.Rats.Hilarious 4 หลายเดือนก่อน

    Brillians felolvaso es konyv. 💎💎💎💎💎💎💎💎💎💎💎🌷👸🌷

  • @2nevada2
    @2nevada2 ปีที่แล้ว +2

    Stílesi eset... :D Jézusmária... :D

    • @gyongyipiko7699
      @gyongyipiko7699 11 หลายเดือนก่อน +3

      Nem jól ejt ki egy angol szót. Na és akkor mi van? Ne legyünk már ennyire szolgalelkűek!