2* eljátszotta, hogy “csenddel vert”, a köztes időben nőzött… kétszer vissza fogadtam. Most legutóbb megint egy méltatlan helyzetet teremtett, amiből én most először felálltam… Annyit kellett volna tenni, hogy leülünk es megbeszéljük, kinek mi a problémája? De vele nem lehet. Mindig neki kell hogy igaza legyen, es én most először nem úgy viselkedtem, ahogy ő elvárta volna tőlem. Karacsony előtt két nappal vissza hozta a cuccaimat…Aztán szokás szerint megint nőkkel vette fel a kapcsolatot… Én ezek után megírtam neki, hogy már a második karácsonyon hagyott magamra, pedig csak meg kellett volna beszélni, kinek mi a problémája, es ezt soha nem fogom neki megbocsájtani, mert tavaly hasonló helyzetet teremtett. Ezen kívül megírtam neki azt is, hogy ha ahelyett hogy a kapcsolatunkba tenné az energiát, helyette megint össze mocskolja az ágyat és magát más nővel, többé nincs visszaútja hozzám… Nyilván tudja, hogy minden határt át lépett nálam, ezért nem is fog vissza jönni, de el is küldeném. A szívem szereti még, de tudom, hogy több vagyok annál, mint ahogy többször már megbántott… Felállítottam a határaimat, amit már meg kellett volna tennem jóval előbb, és akkor nem sérültem volna meg többször miatta. Ezért nem “mer” már majd vissza jönni újfent hozzám. Én empata, ő “személyiség zavaros”, más úgy nevezi hogy nárcisztikus. Ez van. Köszönöm a kivetést.
Tudom mindig elsősorban ezt akarta, 80 éves és hülye, engem gyötör, ha élvezi, rohan haza anyuhoz! No ebből van elegem, nekem ez nagyon kevés! Köszönöm szépen,! ❤
Még fiatal, de biztos nagyon sikeres lesz az életben, ha ennyire le tudja vágni magáról az érzelmeket hátat fordítva és ennyire célirányosan haladni a munka felé. Ő szakított velem, ez az ő döntése volt. Vagy nem is jelentettem neki soha azt, amit mondott, mert el sem búcsúzott. 4,5 év után illett volna. Én írtam neki 3 hete, nem válaszolt. Innen már csak rajta múlik.
Szeretetteljes , csodálatos szép estét kívánok ! Hálásan köszönöm ! Áldás ,Békesség , Szeretet , Alázat , Tisztelet legyen velünk . Hálásan köszönöm , hogy Rád találtam Lotti , nem véletlen , én úgy érzem ! Ő nyilas mérleg aszcendens kos hold , én vízöntő vagyok nyilas aszcendens bak holddal .Minden szavad igaz és teljesüljön , így van , így lesz ! Nem véletlen , mivel szerintem sincsenek véletlenek ! Homály az van még rendesen nálunk , sajnos ....Várom a tisztulás folyamatát . A Kedves elindulását az írányoba és úgymond másszon ki a véka alól az érzéseivel együtt , ne az ego írnyítsa . Vágyom az igaz tiszta szerelemre , boldog változásokra , kiegyensúlyozott életre , nagyon , nagyon ! Áldás , Szeretet. Ne aggódjon , ne stresszeljen , egyszerűen csak vegye a bátorságot az szívbéli érzéseivel együtt induljon el felém , hozzám , várom feltétel nélküli szeretettel , szerelemmel . Igen zárkózott ,érzékeny ,bizonytalan , kívül páncélt hord ő , nagyon jó ember , jó lélek és kifelé a magabiztosságot mutat valóban . Várom a nagy lendületet végre , az őszinte kommunikációt, a stabilitást a kapcsolatunkban , mert ez a bizonytalanság nem jó és vegye le az álarcokat , ne rejtse véka alá az érzéseit . Az Isteni időzítés már benne van az életünkben , bízom benne , hogy most is velünk van , lesz ! Én is úgy érzem , hogy ez egy tanulási folyamat számomra , számunkra , már több , mint egy éve tanuljuk egymást ...Türelmesen , szeretettel , alázattal , tisztelettel . Isteni időzítés van rendesen, folyamatosan szinte , a találkozásunk is Isteni időzítés volt . Alig várom , hogy már végre nevessek és nevessek , remélem folyamatosan boldogan , rendesem , rendszeresen ! Megoldásokat , Isteni kegyelmet , önuralmat ,önszeretetet , felemelkedést , szellemi erőt ,világosságot ,jóindulatot , függetlenséget , magabiztosságot , védelmet , ártatlanságot , támogatást kérünk . Vezessen a szeretet ! Dolgozom magamon és szerintem ő is most, tükrözzük egymást valóban rendesen , nyomkodjuk a pontokat . Meg tudok bocsátani Neki , ettől nem kell félnie és ő is bocsásson meg nekem , nagyon hiányzik , folyamatosan rá gondolok érzem, úgy érzem ő is rám gondol és érez irántam. Küldöm felé a feltétel nélküli szerelmet , szeretetet , pozitív gondolatokat , hogy gyógyuljon minnél előbb és jobban legyen , térjen vissza a az igazi őszinte boldog Önmagához ! Megoldásokat , Isteni kegyelmet , önuralmat ,önszeretetet , felemelkedést , szellemi erőt ,világosságot ,jóindulatot , függetlenséget , magabiztosságot , védelmet , ártatlanságot , támogatást kérünk .Vezessen a szeretet ! Jöjjön az a várva várt pozitív változás , tárt karokkal várom és főként Őt , természetesen ...! Az égben köttetett ez a kapcsolat , kérem Őket is nagy tisztelettel és alázattal , hogy figyeljenek ránk és vigyázzanak ránk és Mindannyiunkra ! Csodálatos szép hetet , jó egészséget kívánok, sok szeretettel ! Szeretettel ölelés , üdv.: Erika
Ez nagyon az enyém ! Igen mert 3 év után válasz út elé állítottam ! Most elzárkózott ! Mert ez tőlem szokatlan volt ! De már nem várhatók kénye kedve szerint ! Pedig nagyon hiányzik mert szeretjük egymást !
Ez a vetés 100%!!Minden így történt!!Együtt utaztunk volna nyaralni, az utazás elött 2nappal lemondta...én felkészültem ,bevásároltam az útra !!Teljessen összetörte a szivem! Ma is nagyon fáj! Nem keresett ő sem, én meg főleg nem!!De az érzés semmit nem változott BENNEM!!Köszönöm szépen az üzenetet neked! 🥰🤲🤲🥰
Az a helyébe van mert keresem és hallgatom hijanzik nagyon ❤🙏❤️🙏olyan mind ha a lelkem haldokolna biztos szeretne ha nem léteznek már és eltünek ❤🙏❤️🙏❤️
Most hallgattam végig, magamra/magunkra éreztem, es ez most nagyon sokat segített, enélkül el se tudtam volna indítani a hetet, mert tenyleg bant, ami történt , de valahol mindig erzem a melyben, hogy szeretjük egymast Erőt adtál, köszönöm!!! ❤️🙏💝❤️🥰
Szia Lotti!Igen szembesítettem a tetteivel ami nekem nagyon fáj lelkileg összetörtem,mert nők rám írkáltak és képeket küldözgettek nekem.Ezért ő dobott engem pedig tiszta szívemből lelkemből szerettem és szeretem!Azt is tudom hogy a volt exe keze is benne volt,mert nem tudja elviselni mással boldog legyen!Ha akar és valóban szeret akkor felhív telefonon,vagy eljön hisz volt nállam nem egyszer és megbeszélhetjük!Én hívtam és azt mondta számára csak én létezem és csak engem szeret!Ezt tettekkel kell neki bizonyítani nem szavakkal már!Köszönöm szépen Lotti ezt az útmutatást.További szép napot kívánok szeretettel!❤🍀💚🙏
Köszönöm a kirakást Lotti,rezonált,azzal a különbséggel, hogy nem vesztünk össze, nem haragudtunk meg egymásra. Többször negcsinálta már. Várom vissza,hogy megbeszéljük. Jövő héten szülinapja lesz,feltétlen írok neki. Nagyon hiányzik. Szép napot Neked szeretettel. ❤❤❤❤❤❤❤
Pontosan így van. Írtam neki nemrég mondja meg mit szeretne hogyan tovább mert az edddiek alapján nem működhet. Még válasz nem jött. Tavaly szeptemberben láttam utoljára!❤
Én már tényleg semmit sem értek. Azt írta haggyam békén,aztán meg elkezdett lépegetni,de szó szerint csak lépegetni. Akkor próbáltam én is. De ha olyat kérdezek egyszerűen nem válaszol. Nem tudom mit tehetnék még? Köszönöm szépen Lotti❤
Pontosan igen hogyan akarunk valamit ha nem tud elfogadni a baráti körében és társaságában én tetem a dolgomat soha nem mondtam hogy nem jő elfogadtam úgy ahogy van lelki érzések kötnek ősze és fentről jött és ez nem véletlen rezonal velem ez a videó elmentem mert bántottak❤🙏♥️🙏❤️
Sokszor megírtam neki hogy ugyan azzal a szerelemmel várom őt ott az ajtómban ahol utoljára megcsókolt,tudja csak olyan csúnyán váltunk el és a fejéhez vágtam a hibáit és azt mondta egyszer hogy nem tud vele mit kezdeni mert nehéz elhinnie higy szeretem miután elhordtam őt mindennek mert hazudott és átvert és szakitott váratlanul.
Hónapok óta szeparációban vagyunk. Dec.elején is gyökér volt amikor próbáltam kommunikálnni. Akkor elhajtottam azóta semmi. Nem tudom van e nője vagy mi van vele. Én nem fogok jelentkezni nála. Mindenhol azt jött ki,hogy fog jelentkezni. Hát szkeptikus vagyok mert nem siet 😢 ♍ ♎ szóval nem egyszerű 😊 és valóban tűpontosan látod őt.
❤ Sajnos nem tud a szemembe nézni. Jól mondod. Én nyitottam felé. Nagyon gyerekes udvarias emaileket váltottunk. Mind két hülye gyerek😂 Mondtam neki, hogy egy vonatra szálltunk, de ő az egyik sínen én a másikon. 😂😂😂 Nem egy az irány.
Tudtam...😂😏..és rákérdezek nála, hogy mi a "terv" és semmi."sodródás"-mondja. Felkínálom magam írásban, válasz:"ok,mikor-hol?", de 2perc múlva nem kellek, ő csak "beszélgetni akar" meg "szeret a társaságomban lenni"😏..(ikrek a lelkem..makacs,összetört régen is, talán tavaly is miattam🤕,ez kölcsönös mondjuk..és óvatos.) Mi is már egyszer elbuktuk, mert ez 3-as kapcsolódás..😶🌫️😔 Nem tudjuk(?🤔),miért nem tudjuk egymást elengedni..az ész ezt diktálná..és telitalálat a" kutya meg a macska" is! Folyton elbeszélünk egymás mellett.🙄 Remélem, mielőbb kiderül, mi lesz ebből, mert nem akarok már senkinek több fájdalmat!😢 Legyen végre A vagy B!🙄🙈🤞 Köszönöm szépen!❤
Bizonyítja hogy azért sem jösz közel hozzám ez van angyal és másokra hallgat ❤❤❤❤minél tovább várakozik utána nem lesz esélye vekep hozam férni mert van más választásom is ❤ha testisegre vagyok akkor nem kel külföldröl én elfogadtam régen ❤ Elnézést kérek hogy így oda írtam további boldog szép napot kívánok mindenkinek ❤️😘💝❤
2* eljátszotta, hogy “csenddel vert”, a köztes időben nőzött… kétszer vissza fogadtam. Most legutóbb megint egy méltatlan helyzetet teremtett, amiből én most először felálltam… Annyit kellett volna tenni, hogy leülünk es megbeszéljük, kinek mi a problémája? De vele nem lehet. Mindig neki kell hogy igaza legyen, es én most először nem úgy viselkedtem, ahogy ő elvárta volna tőlem. Karacsony előtt két nappal vissza hozta a cuccaimat…Aztán szokás szerint megint nőkkel vette fel a kapcsolatot… Én ezek után megírtam neki, hogy már a második karácsonyon hagyott magamra, pedig csak meg kellett volna beszélni, kinek mi a problémája, es ezt soha nem fogom neki megbocsájtani, mert tavaly hasonló helyzetet teremtett. Ezen kívül megírtam neki azt is, hogy ha ahelyett hogy a kapcsolatunkba tenné az energiát, helyette megint össze mocskolja az ágyat és magát más nővel, többé nincs visszaútja hozzám… Nyilván tudja, hogy minden határt át lépett nálam, ezért nem is fog vissza jönni, de el is küldeném. A szívem szereti még, de tudom, hogy több vagyok annál, mint ahogy többször már megbántott… Felállítottam a határaimat, amit már meg kellett volna tennem jóval előbb, és akkor nem sérültem volna meg többször miatta. Ezért nem “mer” már majd vissza jönni újfent hozzám. Én empata, ő “személyiség zavaros”, más úgy nevezi hogy nárcisztikus. Ez van. Köszönöm a kivetést.
❤
Szuper vagy, köszönöm. Reményt adtál, a szeparációmban, a túlélésemhez. Szóról szóra rezonált amit lehoztál! Légy Áldott!
Tudom mindig elsősorban ezt akarta, 80 éves és hülye, engem gyötör, ha élvezi, rohan haza anyuhoz! No ebből van elegem, nekem ez nagyon kevés! Köszönöm szépen,! ❤
Ez nagyon szuper volt nagyon igaz minden amit mondtál... köszönöm szépen ❤
Még fiatal, de biztos nagyon sikeres lesz az életben, ha ennyire le tudja vágni magáról az érzelmeket hátat fordítva és ennyire célirányosan haladni a munka felé. Ő szakított velem, ez az ő döntése volt. Vagy nem is jelentettem neki soha azt, amit mondott, mert el sem búcsúzott. 4,5 év után illett volna. Én írtam neki 3 hete, nem válaszolt. Innen már csak rajta múlik.
Szeretetteljes , csodálatos szép estét kívánok !
Hálásan köszönöm ! Áldás ,Békesség , Szeretet , Alázat , Tisztelet legyen velünk .
Hálásan köszönöm , hogy Rád találtam Lotti , nem véletlen , én úgy érzem !
Ő nyilas mérleg aszcendens kos hold , én vízöntő vagyok nyilas aszcendens bak holddal .Minden szavad igaz és teljesüljön , így van , így lesz !
Nem véletlen , mivel szerintem sincsenek véletlenek ! Homály az van még rendesen nálunk , sajnos ....Várom a tisztulás folyamatát .
A Kedves elindulását az írányoba és úgymond másszon ki a véka alól az érzéseivel együtt , ne az ego írnyítsa . Vágyom az igaz tiszta szerelemre , boldog változásokra , kiegyensúlyozott életre , nagyon , nagyon ! Áldás , Szeretet.
Ne aggódjon , ne stresszeljen , egyszerűen csak vegye a bátorságot az szívbéli érzéseivel együtt induljon el felém , hozzám , várom feltétel nélküli szeretettel , szerelemmel . Igen zárkózott ,érzékeny ,bizonytalan , kívül páncélt hord ő , nagyon jó ember , jó lélek és kifelé a magabiztosságot mutat valóban . Várom a nagy lendületet végre , az őszinte kommunikációt, a stabilitást a kapcsolatunkban , mert ez a bizonytalanság nem jó és vegye le az álarcokat , ne rejtse véka alá az érzéseit .
Az Isteni időzítés már benne van az életünkben , bízom benne , hogy most is velünk van , lesz ! Én is úgy érzem , hogy ez egy tanulási folyamat számomra , számunkra , már több , mint egy éve tanuljuk egymást ...Türelmesen , szeretettel , alázattal , tisztelettel . Isteni időzítés van rendesen, folyamatosan szinte , a találkozásunk is Isteni időzítés volt .
Alig várom , hogy már végre nevessek és nevessek , remélem folyamatosan boldogan , rendesem , rendszeresen !
Megoldásokat , Isteni kegyelmet , önuralmat ,önszeretetet , felemelkedést , szellemi erőt ,világosságot ,jóindulatot , függetlenséget , magabiztosságot , védelmet , ártatlanságot , támogatást kérünk . Vezessen a szeretet !
Dolgozom magamon és szerintem ő is most, tükrözzük egymást valóban rendesen , nyomkodjuk a pontokat . Meg tudok bocsátani Neki , ettől nem kell félnie és ő is bocsásson meg nekem , nagyon hiányzik , folyamatosan rá gondolok érzem, úgy érzem ő is rám gondol és érez irántam. Küldöm felé a feltétel nélküli szerelmet , szeretetet , pozitív gondolatokat , hogy gyógyuljon minnél előbb és jobban legyen , térjen vissza a az igazi őszinte boldog Önmagához !
Megoldásokat , Isteni kegyelmet , önuralmat ,önszeretetet , felemelkedést , szellemi erőt ,világosságot ,jóindulatot , függetlenséget , magabiztosságot , védelmet , ártatlanságot , támogatást kérünk .Vezessen a szeretet ! Jöjjön az a várva várt pozitív változás , tárt karokkal várom és főként Őt , természetesen ...!
Az égben köttetett ez a kapcsolat , kérem Őket is nagy tisztelettel és alázattal , hogy figyeljenek ránk és vigyázzanak ránk és Mindannyiunkra !
Csodálatos szép hetet , jó egészséget kívánok, sok szeretettel !
Szeretettel ölelés , üdv.: Erika
Köszönöm nekem szól minden!
Küldtem neki egy piros liliomot---ahogy szoktuk------- nem reagált, így kitoroltem! Szeresse a feleségét! Köszönöm szépen! ❤
Ez nagyon az enyém ! Igen mert 3 év után válasz út elé állítottam ! Most elzárkózott ! Mert ez tőlem szokatlan volt ! De már nem várhatók kénye kedve szerint ! Pedig nagyon hiányzik mert szeretjük egymást !
Kellemes új hetet kívánok mindenkinek szeretettel ❤️ köszönöm nagyon szépen az útmutatást ❤
Nagyon szépen köszönöm ❤️ Az igazsàgot 💯 elmondtad!
Vègeredmèny vàrat magàra!
Bizakodom!
NE BIZAKODJ NAGYÓN !
Tű pontos volt!
Minden pont így tőrtént ahogy elmondtad.
Köszönöm!
Köszönöm szépen ez az én üzenetem volt nagyon rezonált velem, még várom hogy mit akar! Köszönöm szépen a munkádat Szép napot kívánok! ❤️😇🌞🤗🙏🍀🥰
Szia!Köszönöm szépen! Ez teli találat! ❤Ha hányzom neki keres.
Köszönöm ezt a videót. Pontosan ránk illik csak gyáva vagyok keresni. Pedig szeretem. ❤
Ez a vetés 100%!!Minden így történt!!Együtt utaztunk volna nyaralni, az utazás elött 2nappal lemondta...én felkészültem ,bevásároltam az útra !!Teljessen összetörte a szivem! Ma is nagyon fáj! Nem keresett ő sem, én meg főleg nem!!De az érzés semmit nem változott BENNEM!!Köszönöm szépen az üzenetet neked! 🥰🤲🤲🥰
Az a helyébe van mert keresem és hallgatom hijanzik nagyon ❤🙏❤️🙏olyan mind ha a lelkem haldokolna biztos szeretne ha nem léteznek már és eltünek ❤🙏❤️🙏❤️
Köszönöm szépen ❤️🙏🤔
💯
Teljesen betalált, a napokban gondolkoztam, hogy írok neki és bevallom az érzéseimet. Erőt adtál, lépni fogok a boldogság felé.🥰
Hála!Köszönöm!
Fantasztikus,Tűpontos,,,nem is tudom szavakba önteni!
Segítem,Minket!🤗😇🙏❤️🪷
Most hallgattam végig, magamra/magunkra éreztem, es ez most nagyon sokat segített, enélkül el se tudtam volna indítani a hetet, mert tenyleg bant, ami történt , de valahol mindig erzem a melyben, hogy szeretjük egymast Erőt adtál, köszönöm!!! ❤️🙏💝❤️🥰
Furcsa, hogy pont egy ilyesmi szakaszba kerültünk - valahogy mindig leköveted a történéseinket :-) Köszi!
Szia Lotti!Igen szembesítettem a tetteivel ami nekem nagyon fáj lelkileg összetörtem,mert nők rám írkáltak és képeket küldözgettek nekem.Ezért ő dobott engem pedig tiszta szívemből lelkemből szerettem és szeretem!Azt is tudom hogy a volt exe keze is benne volt,mert nem tudja elviselni mással boldog legyen!Ha akar és valóban szeret akkor felhív telefonon,vagy eljön hisz volt nállam nem egyszer és megbeszélhetjük!Én hívtam és azt mondta számára csak én létezem és csak engem szeret!Ezt tettekkel kell neki bizonyítani nem szavakkal már!Köszönöm szépen Lotti ezt az útmutatást.További szép napot kívánok szeretettel!❤🍀💚🙏
Köszönöm a kirakást Lotti,rezonált,azzal a különbséggel, hogy nem vesztünk össze, nem haragudtunk meg egymásra. Többször negcsinálta már.
Várom vissza,hogy megbeszéljük. Jövő héten szülinapja lesz,feltétlen írok neki. Nagyon hiányzik.
Szép napot Neked szeretettel.
❤❤❤❤❤❤❤
❤❤❤
Pontosan így van. Írtam neki nemrég mondja meg mit szeretne hogyan tovább mert az edddiek
alapján nem működhet. Még válasz nem jött. Tavaly szeptemberben láttam utoljára!❤
Válófèlben van ès mèg egy plussz szemèly is lett,ezèrt letíltottam.Hálásan köszönöm❤
❤
Pontosan így történt,ahogy mondod. ❤ Köszönöm szépen!
Köszönöm szépen Kedves Lotti !!! ❤️🙏😇❤️ Nekem ez nagyon rezonált!!! ❤️❤️🤗 🥰 Kellemes szép napot és Új hetet kívánok sok szeretettel!!! 🥰❤️❤️🤗🌻🌞❤❤
Szia Lotti! Elerhető még az extra video? 😊
Igen, itt: th-cam.com/video/0rVnhVZFjHU/w-d-xo.html
Köszönöm, akkor majd írok emailt! @@keklotuszuzenetek
Igen ez így igaz ❤️
Köszönöm szépen. 🩷✨💖
Köszönöm szépen a kirakást. ❤
Igen, biztos így van,lezár,hiszen számtalan lehetősége van,válassza csak azt az utat,ami jó neki,mert nekem már ez nagyon fájdalmas. Köszönöm
Köszönöm szèpen kedves Lotti ❤ez nagyon rànk val, 💯💯💯💯🍀❤️😇🫶
Köszönöm szépen Letti! Hálás vagyok neked!!❤️🙏
Hálásan köszönöm❤❤
Köszönöm szépen ❤
Köszönöm szépen, remek
olvasás volt tetszett. ⚘️
Nagyon köszönöm Lotti!❤
Szia drága Lotti! Nagyon szépen köszönöm a kirakást ! Teljesen igaz ,most így van az én Bélám😞❤️❤️❤️
KÖSZÖNÖM minden igaz❤❤🌺💐🌷
Hát ez most nekem nagyon bejött nagyon szépen köszönöm Lotti hála neked.❤❤
Szuper, telitalálat❤❤❤
Így igaz köszönöm szépen ❤ egy egos ember 2 hete se kép se hang!!!
Igen
Igazad van!!!
Nagyon szépen kōszōnōm,MINDEN REZONÁL!🙏💗🌷
Huha ezek mi vagyunk tiszteletem érte 😊
Én már tényleg semmit sem értek. Azt írta haggyam békén,aztán meg elkezdett lépegetni,de szó szerint csak lépegetni. Akkor próbáltam én is. De ha olyat kérdezek egyszerűen nem válaszol. Nem tudom mit tehetnék még? Köszönöm szépen Lotti❤
🌹💜
Természet gyogyàsz vagyok.Reiki energia feltoltes használok.Masszirozok.Reiki oklevelet szereztem kettőt. 1-2.
Úgy legyen ❤
Kellene,, ha ő is akarja, mert nagyon szeretem Őt ❤️
Én is nagyon !!!
Eldobott egy közelebbi nő miatt😢 Én tiszta szívből szeretem, habár messze vagyunk egymástól, de ez nem lehet csalódás 😢❤
Koszike nagyon jol.latod helyzetet egy makacs hisztis mint gyerekek❤
Pontosan igen hogyan akarunk valamit ha nem tud elfogadni a baráti körében és társaságában én tetem a dolgomat soha nem mondtam hogy nem jő elfogadtam úgy ahogy van lelki érzések kötnek ősze és fentről jött és ez nem véletlen rezonal velem ez a videó elmentem mert bántottak❤🙏♥️🙏❤️
Sokszor megírtam neki hogy ugyan azzal a szerelemmel várom őt ott az ajtómban ahol utoljára megcsókolt,tudja csak olyan csúnyán váltunk el és a fejéhez vágtam a hibáit és azt mondta egyszer hogy nem tud vele mit kezdeni mert nehéz elhinnie higy szeretem miután elhordtam őt mindennek mert hazudott és átvert és szakitott váratlanul.
Ismerem az egész testét, ahogy. Ő is !!!
Hónapok óta szeparációban vagyunk. Dec.elején is gyökér volt amikor próbáltam kommunikálnni. Akkor elhajtottam azóta semmi. Nem tudom van e nője vagy mi van vele. Én nem fogok jelentkezni nála. Mindenhol azt jött ki,hogy fog jelentkezni. Hát szkeptikus vagyok mert nem siet 😢 ♍ ♎ szóval nem egyszerű 😊 és valóban tűpontosan látod őt.
Szép napot Lotti! ERZSEBETPszota a kommentek között hirdeti magát!
Ő lehetne életem értelme ❤ mert nagyon szeretlek téged Istvaz❤
A pénz áll közöttünk 😢😢😢
Én is küldök neked egy mosolyt 😊
Én nagyon várom vissza, sajnos ez valóban így van 😢
❤❤ en rak vagyok en szeretem Ő tiltott le jok a megerzeseim ❤köszönöm szépenen engedek O a n nehez ember
❤Nem keres sajnos . .....
Természet gyogyàsz vagyok.reiki energiat hasznalok
❤ Sajnos nem tud a szemembe nézni. Jól mondod. Én nyitottam felé. Nagyon gyerekes udvarias emaileket váltottunk. Mind két hülye gyerek😂 Mondtam neki, hogy egy vonatra szálltunk, de ő az egyik sínen én a másikon. 😂😂😂 Nem egy az irány.
Tudtam...😂😏..és rákérdezek nála, hogy mi a "terv" és semmi."sodródás"-mondja.
Felkínálom magam írásban, válasz:"ok,mikor-hol?", de 2perc múlva nem kellek, ő csak "beszélgetni akar" meg "szeret a társaságomban lenni"😏..(ikrek a lelkem..makacs,összetört régen is, talán tavaly is miattam🤕,ez kölcsönös mondjuk..és óvatos.)
Mi is már egyszer elbuktuk, mert ez 3-as kapcsolódás..😶🌫️😔
Nem tudjuk(?🤔),miért nem tudjuk egymást elengedni..az ész ezt diktálná..és telitalálat a" kutya meg a macska" is! Folyton elbeszélünk egymás mellett.🙄
Remélem, mielőbb kiderül, mi lesz ebből, mert nem akarok már senkinek több fájdalmat!😢
Legyen végre A vagy B!🙄🙈🤞
Köszönöm szépen!❤
Szeretném ha beszélnénk egymással újra ❤
100%-os vetés❤
Bika
Bizonyítja hogy azért sem jösz közel hozzám ez van angyal és másokra hallgat ❤❤❤❤minél tovább várakozik utána nem lesz esélye vekep hozam férni mert van más választásom is ❤ha testisegre vagyok akkor nem kel külföldröl én elfogadtam régen ❤ Elnézést kérek hogy így oda írtam további boldog szép napot kívánok mindenkinek ❤️😘💝❤
Elég érett vagyok hogy tugyam mi az enyém mi nem ❤🙏♥️🙏♥️
Jó szó volt rá a hülye !😂
Masszirozok
Ez mihez kapcsolódik? Reklám vagy a videóhoz?
Saját magát reklámozza, már több videoban láttam!
Szerintem nem fáj, neki, örül hogy nem vagyok jó neki !;!
Nem szakitottunk
Köszönöm szépen ❤