Zsaroló emailt kaptam! | VezetősVlog

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 18 ธ.ค. 2024

ความคิดเห็น • 122

  • @arvidaimusic
    @arvidaimusic 2 ปีที่แล้ว +21

    Pár éve történt. Nem vagyok rá büzske, de lehet belőle okkulni. A helyszín Keleti Pályaudvar, sajnos nagyon durván ittas voltam (régen szerettem az alkoholt, leszoktam róla, mint ahogyan a dohányzásról is), és halkan megszólított egy alacsony, tömzsi kreol bőrű roma ember (nem ez a lányeg, nem vagyok rasszista, de a tény az tény), és kérdezte érdekel e engem nagyon olcsón jó minőségű ukrán Malboro. Mondtam neki, hogy, természetesen, nagyon drága itthon a cigi, nekem kell, hisz kartonja csak 20 ezer forint volt. Mondta, hogy adjak oda húsz ezret, leemeltem az automatából, odaadtam, majd mondta várjak egy kicsit. Vártam, majd jött, hogy kellene még húsz ezer, cserébe ad kettő kartonnal. Adtam. Majd megint vissza jött, hogy kellene neki további húsz ezer, mert akkor már az egészet odaadná. Erre már tétováztam, hogy kell e nekem annyi, de annyra el voltam ázva, hogy bele mentem. Megint leemeltem egy huszast, odaadtam, majd monta, hogy várjak egy kicsit, mindjárt hozza. Azóta is hozza, sosem láttam azt az embert utána :) Drága tanulópénz volt...

    • @zsoltszabados7148
      @zsoltszabados7148 2 ปีที่แล้ว

      De azt hogy? Hisz egy karton cigi még itthon sincs 20ezer ft.

    • @arvidaimusic
      @arvidaimusic 2 ปีที่แล้ว +4

      @@zsoltszabados7148 Mint említettem úgy be voltam rúgva, mint a csacsi.

    • @zsoltszabados7148
      @zsoltszabados7148 2 ปีที่แล้ว +2

      @@arvidaimusic Aztelhiszem :D mindenesetre szólj ha kell 20ezerbe egy karton cigi :D eskü én annyiért adok is egy kartonnal :D

  • @benitoluck3r384
    @benitoluck3r384 2 ปีที่แล้ว +29

    Hát a késes, parfümös, kesztyűs stb. c-típus az mindennapos kb :D A legnagyobb lehúzás szerintem ezek a gyerekétkeztetésre gyűjtők (felmutat valami papírt 1 másodpercre, annyit látsz rajta, hogy nagyon hivatalosan néz ki, meg van rajta egy pecsét), nyújtja feléd a könyvjelzőt, azt hiszed ingyen van, aztán mikor megfogod, ő is megfog téged :D namármost az a baj számomra, hogy én nagyon szívesen adok gyerekek étkeztetésére, de ne kamuzzunk már, hogy egy gyerek napi kajára 6-8 ezer, annyiból én egy hétig kajálok... illetve ne nézegessünk már bele a pénztárcámba, mikor megkapta a kért összeget, hogy de van ott még több is... igen, azt meg jó lenne arra költenem, hogy én is egyek b*zmeg...

    • @benitoluck3r384
      @benitoluck3r384 2 ปีที่แล้ว +1

      @Multi🔜 sikerült megragadnod a lényeget 😅

  • @markbrekocki
    @markbrekocki 2 ปีที่แล้ว +37

    Zsaroló emailt még sose kaptam, de volt már rá példa, hogy feltörték az emailcímem. Sokat nézem a bejelentkezési helyeket és egyszer feltünt, hogy sosem jártam Szegeden, mégis onnan van pár bejelentkezés. Érdemes az ilyeneket is figyelni

    • @abc-zn3ne
      @abc-zn3ne 2 ปีที่แล้ว +19

      Ez lehet az internetszolgáltatód is, hogy egy szegedi IP címet kaptál valamilyen oknál fogva.

    • @akoskovacs4176
      @akoskovacs4176 2 ปีที่แล้ว +1

      ne okoskodj már baszki

    • @markbrekocki
      @markbrekocki 2 ปีที่แล้ว

      @@akoskovacs4176 hogy mi van? 😂😂

    • @markbrekocki
      @markbrekocki 2 ปีที่แล้ว

      @@abc-zn3ne nem, mivel olyankor jelentkezett be, amiko én nem, a végén kiderült, hogy pár ismerősömnek sikerült belépni. De persze van amikor a szolgáltató miatt van. Csak azért jó ezekre is figyelni

    • @markbrekocki
      @markbrekocki 2 ปีที่แล้ว

      @cat loaf Ukrajnában élek, így véletlenül se rakna oda, de már előbb leírtam, hogy ismerősömék voltak

  • @bandy0515
    @bandy0515 2 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon vártam már a folytatásf egyébként régebben néztek elég sokat viszonylag rendszeresen,sokan mondták változtál meg minden egyebeknt ez igaz,de én teljes értékében értem sokan mennek ilyen jellem fejlődésen at tudom nem ehez a videóhoz tartozik,de ezt le szerettem volna írni szerintem ahogyan most vagy az is nagyon te vagy köszönöm mindenki nevében hogy rohogogorcsoket kapok a videoidon,további sok sikert!

  • @Macigany
    @Macigany 2 ปีที่แล้ว +18

    December elején voltunk bátyámmal Parndorfba, elég patent hely szerintem. Főleg ha sikerül kifogni extra olcsón cuccokat. Például utolsó darab Versace parfümöket hoztunk el 19€/db áron :D

    • @agostonkristof8311
      @agostonkristof8311 2 ปีที่แล้ว +2

      Azt kapsz a blaha aluljáróban is nyégezeré' :D

  • @TranceForLife
    @TranceForLife 2 ปีที่แล้ว

    Nagyon jó kis videó lett, én pont egy éve futottam bele egy ilyenbe. Mivel újrafelhasznált tartalommal van tele a csatornám (zene mix csatorna), így nyilván pénzt nem kapok tőle, viszont nagyon sok ajánlat jön, hogy hirdetnének az oldalmon. Itt volt videó (kamu) facebook profil (kamu) és minden egyéb, bele is ugrottam sajnos a csőbe. Egy nap felébredve látom, hogy nem tudok belépni a gmailbe, a castornám pedig fel van függesztve (itt is kriptovalutás videók miatt). Ilyenkor a goggle-t nehéz elérni, sok mindent nem tudnak csinálni, a drága csalóval sikerült egy 100 rugóban megállapodni, nem volt olcsó, de tanulópénznek pont jó volt... azóta jobban figyelek mindenre.

  • @bayernschweini
    @bayernschweini 2 ปีที่แล้ว +1

    Nyugatinál kerestem parkolóhelyet egyszer, aztán a parkolóban ott sétálgatott egy hajléktalan forma férfi. Mutogatta, hogy ott van hely, oda is mentem, beálltam. Utána persze jött azzal, hogy ő segített nekem, nem-e tudnék egy kis pénzt adni neki. Mondom oké, itt egy 500-as, aztán mentem a dolgomra. Kb negyed óra múlva mentem vissza, még mindig ott körözgetett a parkolóban. Meglátott, hogy akarok elmenni, megint jött, hogy még ennyi meg annyi kéne neki a vonatjegyhez, stb. Mondom nincs nálam több kp, nem tudok adni. Fogta magát aztán beállt a kocsi elé, hogy ne tudjak kiállni a parkolóból. Elkezdtem tolatni, még mindig semmi, csak ott állt. Mondom azért mégsem ütöm el. Szokott lenni a kocsiban néhány száz forint, azt odaadtam neki, akkor elment, persze még akkor sem volt elégedett.
    De amúgy én is vettem már karórát valami 5-6000 forintért, hogy a kedves árus haza tudjon utazni a családjához talán Romániába, vagy már nem tudom hova. Illetve a szívbetegséggel küzdő, meg kisgyerek részére kéregető emberek szinte mindennaposak, de idővel megedződtem, és már nagyon rég nem adok senkinek. Ha támogatni szeretnék valakit, vagy valamilyen ügyet arra megvannak az olyan lehetőségek amik biztos, hogy oda jutnak ahova kell.

  • @pokerman1990
    @pokerman1990 2 ปีที่แล้ว +7

    Shopping city Süd-öt ajánlom vásárlásra, ami nincs annyira messze Parndorftól és hatalmas (1nap alatt is nehéz bejárni)

  • @Nemazasrac
    @Nemazasrac 2 ปีที่แล้ว

    A Black Mirror nagyon jó👌😁

  • @tomi5577.
    @tomi5577. 2 ปีที่แล้ว +13

    Nálam évente előjön a csatornacsalás. Becsengetnek pl. azzal hogy a közelben dolgoztak és megmaradt ennyi meg ennyi méter ereszcsatorna. Látja hogy elég régi az eresz, ő kicseréli az egészet 20 ezerért(vagy egyéb, a munkához képest kisebb összeget mond).
    Ha elfogadod, oké lehet hogy megcsinálják majd a végén jön a feketeleves, hogy akkor 20 ezer/MÉTER az annyi mint.... Még jó hogy otthon voltam amikor anyámék nyitottak ajtót(mondom ki a fene jött kivel beszélnek) és már örvendeztek hogy de jó olcsón kicserélik. Kimentem, a faszinak egyből sietős dolga akadt...

  • @6234roli
    @6234roli 2 ปีที่แล้ว +5

    Volt ilyesmi 😂 Középsuliban a teszveszen (akkor még volt ilyen és újdonság volt) Rendeltem egy monitort (2004 körül). Átutaltam a kavicsot és semmi nem jött! Vártam és semmi nem jött tőle. Szerencsére lementettem a profilját akkor (amit nem sokára törölt) és a bankkártya név alapján (igazi neve) vissza szereztem tőle a pénzem egy kedves mailal😀 és megígértem neki, hogy nem jelentem fel ha vissza kapom ami az enyém. Ezután én nem is jelentettem fel de más igen, így a behívtak a kapitányságra és a bizonyítékokat bemutattam (a sors fintora ). Egy hónap után kaptam egy levelet az őrsről hogy eljárás indult ellene (rendes volt tőlük a tájékoztatás:)

    • @themedic6941
      @themedic6941 2 ปีที่แล้ว +2

      Legalább happy end lett😁

  • @bencetolnai7073
    @bencetolnai7073 2 ปีที่แล้ว +7

    Ázsia centernél a roma gyerek odajön; nem kell parfüm tesom? - nem köszi, van egy csomó.
    -Pedig nagyon jókat loptam…. Hangzik a válasz :D

    • @88glacius
      @88glacius 2 ปีที่แล้ว +1

      Az a jobbik eset. Legalább nem kamu.

  • @Dr.Jegesmedve
    @Dr.Jegesmedve 2 ปีที่แล้ว +10

    Én zsarolóe-maillel még sosem, de már többször lettem x. látogató, meg random szerencsejátékokon lettem kiválasztva. Az ilyeneket mindig elolvasom, az ilyen pörgetéseket is lejátszom, mert szerintem tök poén, de adatot sohasem adok meg senkinek. Egy vicc az egész, nagyon rosszak szerintem a módszereik.

    • @laszlobardi666
      @laszlobardi666 2 ปีที่แล้ว +2

      Ismerős sztori, ingyen iphone, ugyanabban az időben nyertem egy Samsung galaxy x y készüléket, gondoltam alacsonyan szállnak a mobilok. Persze én meg hülye vagyok! Már rég nem hiszek a mesékben. És ne tudd meg mennyi üzenet repkedett, nyertél, miért nem jelentkezel, na miért, mert az ujjam a törlés gombhoz ragadt.😂😂

    • @Dr.Jegesmedve
      @Dr.Jegesmedve 2 ปีที่แล้ว +2

      @@laszlobardi666 Hát igen, és sajnos egyre több az ilyen...

    • @robotb0ythegam3r
      @robotb0ythegam3r 2 ปีที่แล้ว +1

      Én az ilyen "Gyurcsány Ferenc mindenkit sokkolt" cikkek URL-jét mindig kimásolom notepadbe és virtuális gépen megnézem hogy milyen baromságokat írnak. :D

    • @Dr.Jegesmedve
      @Dr.Jegesmedve 2 ปีที่แล้ว

      @@robotb0ythegam3r Hmmm....

  • @fuszal7
    @fuszal7 2 ปีที่แล้ว

    18:20, tudom ajánlani az “Unoka” című filmet, ezzel kapcsolatos.

  • @laszlobardi666
    @laszlobardi666 2 ปีที่แล้ว +6

    Szia Isti! Köszönjük az informatív tartalmakat. Én üzenetet kaptam az EON-tól, hogy tartozásom van ötezer néhány száz forint, eleve az elműnél voltam, így töröltem az üzenetet, ha van tartozásom, arról kapok csekket. Ez talán fél éve volt, azóta semmilyen üzenetet nem kaptam. A másik amikor valaki felhív, és kiírja a telefon, hogy potenciális csalás, azonnal kinyomom.

    • @zsmate2526
      @zsmate2526 2 ปีที่แล้ว

      Nekem a telefonba már vagy 20 ilyen szám van! Ha valaki hív és gyanus főleg 1-s akkor is nézem google és örökké csalókat dob be!

  • @andreahorvath1303
    @andreahorvath1303 2 ปีที่แล้ว +3

    Nekem volt olyan, hogy egy brit színész twitterére írtam, és válaszolt. Aztán azt írta, hogy jön magyarországra, és előadást tart az xy hotelben, és menjek el, meghív. Itt kezdett gyanús lenni a dolog, bár elsőre nagyon örültem, de azért lecsekkoltam a dolgot. Kiderült, hogy sehol egy kukk sem volt erről az előadásról, se a hotel oldalán, sem sehol az interneten. Ezért jelentettem az oldalt. Kiderült, hogy valaki egy az egyben lemásolta a hivatalos profilt. Többek is jelentették ezt, a színész is beszámolt a dologról, és hamarosan eltűnt az oldal.

  • @onyjdm
    @onyjdm 2 ปีที่แล้ว +4

    Boldog újévet Isti!

    • @onyjdm
      @onyjdm 2 ปีที่แล้ว +1

      @@carlota1881 bruh

  • @nehezenmegertheto1662
    @nehezenmegertheto1662 2 ปีที่แล้ว +1

    Nekem is volt hasonló csak bambusz zoknival meg bőr övvel, Mezőtúron karácsony előtt jött a szerb/román hogy isten áldjon meg legyek boldog , adok 1 csomó zoknit ajándékba stb, aztán meg jött hogy segítsem már ki kis apróval mert nincs üzemanyaguk és indulnának haza, de addigra már tele volt az anyósülés minden szarral, aztán alig birtam visszaadni mikor kiderült neki h nem fizetek semmit

  • @csatornajamedve4530
    @csatornajamedve4530 2 ปีที่แล้ว +1

    Én a csgo ban jártam így a gyerek küld 1 linket én meg annyira unatkoztam a meccs után hogy rákattintottam vitt a kiváncsiság hogy van 1 ingyen pörgetési lehetőség nem figyeltem eléggé közbe a steam guardal is beléptem rányomtam a pörgetésre és hopp már nem volt az enyém az account utána játék közben csaltak kapott egy VAC bannt és még ugyanúgy küldte tovább a linket másoknak azóta a support vissza adta az accountot de a bannt nem vette le. Meg persze heti szinten küldik mesengeren az ilyeneket hogy szex csoportot nyitottam meg csevegj velem 18+ csak rád vágyok itt megtalálsz és mellékelnek hozzá 1 linket

  • @TundeEszlari
    @TundeEszlari 2 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon jó lett a videó. Nekem feltörték a facebook-om.

  • @BMMO90
    @BMMO90 2 ปีที่แล้ว +1

    hát nekem jöhetnek zsaroló emailok webkamerám nincs szóval nem lát semmit se de szívesen meg mutatom neki amikor wc-be szarok

  • @janoskovacs7556
    @janoskovacs7556 2 ปีที่แล้ว

    Nekem olyan e-mail-t küldtek, hogy elmaradás van a gáz számlámon, eggyelítsem ki, nem nagy összeg 2800 ft, viszont a probléma, hogy a szüleim címén, amire szólt az állítólagos számla nincs be vezetve a gáz, és kb 1 hónapon keresztül naponta 2szer jött ezaz e-mail, már piszkosul idegesített aztán meg szüntettem egy társkereső fiókomat (ingyenes volt elvileg, de minden rendes funkcióért fizetni kellett volna amit nem voltam hajlandó meg tenni) és azóta egy levél sem jött, ebből arra tudok gondolni, hogy a 2 dolog között össze függés lehet

  • @benjaminveninger2924
    @benjaminveninger2924 2 ปีที่แล้ว +1

    Nekem is volt már a késes sztorihoz hasonló.. Én is gyanútlanul megyek kocsihoz, aztán ott áll egy lvl 56 c-type asszony, azt mondja nekem, hogy ne haragudjon fiatalember, de megyek vissza Romániába, aztán határon elveszik tőle a vámosok az övet meg zoknit, de itt van ingyen, mondom hát mondom nekem mindegy, bár még ilyent nem láttam.. Jaj hát kedves fiatalember maga, de ha már a magáé az öv, meg a zokni akkor adjon már 5ezret :DDD Hát mondom hanyagoljuk akkor.. :D:D

  • @belakovacs6899
    @belakovacs6899 2 ปีที่แล้ว +2

    Olyan emailt kaptam amiben benne volt az egyik jelszavam. $1000 akartak hogy utaljak, Bitcoinban azert hogy ne lopjak el az accountomat. Jot nevettem, mert a jelszo amit kuldtek tudtam melyik oldahoz tartozott (azt nem kuldte el csak a jelszot) es reg nem hasznalt torrent oldalhoz tartozott ami reg megszunt.

  • @jordan_nike23
    @jordan_nike23 2 ปีที่แล้ว

    Nagyon jó lett a videó. Nekem hálajóisten nem volt ilyen

  • @Gyuri20K
    @Gyuri20K 2 ปีที่แล้ว

    Isti milyen Skodád van érdekelne a teljes neve szép belseje van gratula hozzá.

  • @frydayy5404
    @frydayy5404 2 ปีที่แล้ว

    Szerencsére már azzal is le lehet őket buktatni, hogy ha meglenne neki a jelszavam meg ilyenek aakor gondolom csak bejelentkezik és a google már megkérdezi, hogy te jelentekeztél be itt és most? De ezt persze könnyen ki lehet cselezni.

  • @RRolee
    @RRolee 2 ปีที่แล้ว

    Hali. Az autós mobiltartóról tudsz infot? Ami a szélvédőn van. Hol vetted? Fontos lenne köszi

  • @DjDanee87
    @DjDanee87 2 ปีที่แล้ว +1

    Olyat kaptam, amiben azt állították felvették a webkamerám képét és ha nem fizetek akkor nyilvánosságra hozzák a videókat. A baj ezzel csak annyi, hogy nincs semmiféle kamerám a gépen, totál alaptalan volt a dolog, ment a report és nem is történt semmi.

  • @Krizz_god
    @Krizz_god 2 ปีที่แล้ว

    Végre vezetős vlog

  • @gronskniyux
    @gronskniyux 2 ปีที่แล้ว

    Én Kelenföldön a földre lerakós gyűrűvel. Pali mellém áll és kérdezi hogy tied az a gyűrű a földön? Mondom nem. Utána felkapta és próbálta eladni nekem hogy az milyen drága :D Nem kellett, sejtettem hogy valami tréfa van benne. ( ez 8 éve kb)

  • @isuuuu1
    @isuuuu1 2 ปีที่แล้ว

    Milyen telo tartod van?? nagyon jó!

  • @rolandtoke8921
    @rolandtoke8921 2 ปีที่แล้ว

    Nekem ugyan ezt az emailt a saját email-emről küldték, bár kitöröltem a vérbe és azóta semmi se történt, mondjuk kamerám sincs xd

  • @edekovacs1524
    @edekovacs1524 2 ปีที่แล้ว +11

    Nem bírom megállni... Ha jól látom benzines autód van... Ugye tudod, hogy ezzel a vezetési stílussal nem spórolsz semmit, de legalább a motorod élettartalmát jelentősen csökkented (feltéve, ha mindig így vezetsz)? 50-nél már ötösben vagy lol

    • @rttsdde7253
      @rttsdde7253 2 ปีที่แล้ว +1

      uj audi a3, 65nél kéri a 6.at és 4hengerből 2őt lekapcsol , igaz remeg az egész autó.. :D 1.4tsi vagy 1.5 azis..

  • @davidforgo6351
    @davidforgo6351 2 ปีที่แล้ว

    Én az instámat vesztettem el így.Nekem nem jött Email de az instámon storyba és posztban is pár naponta megjelent egy Elon Musk-os Teslás reklám feleség,és post alatt leírásban az volt hogy Elon it's a good man.Ez ment egy pár hétig aztán végleg buktam az instát

  • @janosban1979
    @janosban1979 2 ปีที่แล้ว

    Én is kaptam a közelmúltban ilyen emailt.Szintén töröltem,azóta sem történt semmi.

  • @hummifn
    @hummifn 2 ปีที่แล้ว

    pár éve a kocsiban maradtam amikor fateromék bementek a boltba és pont láttam, hogy a cigányok ássák ki a fát a parkolóban és rakják be a kocsiba

  • @ZohanUk
    @ZohanUk 2 ปีที่แล้ว

    A sinrol lejovo autoknak nincs elsobbseguk?

  • @Kisparduc11
    @Kisparduc11 2 ปีที่แล้ว

    Szia Isti! Ha mész majd Bécsbe ott tudom ajánlani a Primarkot és nagyon jó ruhák vannak ott és elég jó áron én például ott vettem egy Chicago Bullsos papucsot 6500Ft-ért vettem meg még ott tök jó melegítő szettek is vannak.

  • @nagyzoli
    @nagyzoli 2 ปีที่แล้ว +1

    Nekem az EA originjat tortek fel (joooo par eve volt egy nagy breach) es valami jatekot akart venni .. csak nem szamolt vele hogy en olyan csoro gyerek voltam hogy meg 2000 Yen (igen, Yen-ben probalta vasarolni) sincs a kartyamon :D. Hat elsosorban 24 oran at rohogtem es vihogtam, kicsit furcsan neztek ram. 2000 yen olyan 30 euro

  • @AnDrAs417
    @AnDrAs417 2 ปีที่แล้ว

    Én discordon kapom hogy 4000 usd nyertem btc ben csak előbb regisztráljak be xy oldalra és utaljak 400 usd és utána majd ők fizetnek!

  • @matekovacs3422
    @matekovacs3422 2 ปีที่แล้ว +1

    Én olyan szkeptikus vagyok hogy idegen számot se veszek már fel
    Lehet ez beteges de inkább ilyen leszek minthogy bármi adatot ellopjanak tőlem.
    Amúgy ilyen volt nekem is jött a faszi, hogy mekiben volt és elloptak a pénztárcáját csak egy telo volt nála és kéne pénz neki mert haza kéne jutnia franc tudja hova.
    15.000 forinttal levett. Számom elkerte megcsörgetett hogy majd holnap hív.
    Hát persze másnap ki se csongott már 🤣
    Utólag már gondolkodtam meg kellett volna kérdezni hogy mit kajált a mekiben? Ha hezitál kamu aztán lehet rávágta volna a rutinnal mert gondolom nem én voltam az első pali madár aznap 🤣
    Mindegy azóta én már soha senkit.
    És a pláne úgy kezdte hogy tudom manapság nem lehet megbízni az emberekben de hogy vele ez történt.
    Szánalmas féreg az összes ilyen.
    Az unokazaos csalás meg hát a legalja, vagy a beteg ember kissemmizése.
    Az unoka című filmet ajánlom amúgy nagyon jó.

  • @szabolcsnemeth3690
    @szabolcsnemeth3690 2 ปีที่แล้ว +1

    Én suliból mentem haza mikor megállított egy srác hogy ott áll az autója. És benne van a terhes nője és nincs üzem anyag a kocsijában és kéne neki fizetni pár liter üzemanyagot de nem átverés mert mondok egy címet és elpostázza az üzem anyag árát! Nah azt elhajtottam! Vagy amikor megállítanak a pláza közepén hogy nem-e kell benzin olcsón aztán ha elzavarod akkor beszól neked és vissza szólsz már veszi le a felsőjét stb...! :D

    • @laszlobardi666
      @laszlobardi666 2 ปีที่แล้ว +2

      Hozzám a benzinkúton jött oda, ugyanezzel a problémával, láttam a pereputtyot a parkolóban, az autóban. Kérdeztem tőle, miért nem tolja az autót a kúthoz, és tankol? Hát hogy neki nincs pénze. Közöltem vele, ezen sajnos nem tudok segíteni.

    • @szabolcsnemeth3690
      @szabolcsnemeth3690 2 ปีที่แล้ว +1

      @@laszlobardi666 Örülök neki hogy nem csak engem találnak be ilyenekkel! De nem is értettem még suliba jártam és semmi pénzem nem volt! És még tankoljak neki? 😁

  • @vitodon5554
    @vitodon5554 2 ปีที่แล้ว

    Isti!
    Mi a navi program neve amit használsz?

    • @Botipont
      @Botipont 2 ปีที่แล้ว

      waze a neve

  • @DarshanSymbolika
    @DarshanSymbolika 2 ปีที่แล้ว

    Régen nyomták az Astoria-nál a susi joggingos tesók a nem adnád kölcsön a telefonod, hogy felhívjam a haverom aki tartozik nekem dumát, amit egy sima hát perszével lerendeztem.

  • @kingfisher597
    @kingfisher597 2 ปีที่แล้ว +1

    👍✌☀

  • @maep4098
    @maep4098 2 ปีที่แล้ว

    Nekem sok ilyen volt legutóbb török megtalálod ágynemű étkészlet meg egyéb hülyeségekre Szüleimet találták meg 85000ft lehúztak róluk !
    Általában ők mint törökök neten is aki vannak azok is mindent!

  • @akososgyani7748
    @akososgyani7748 2 ปีที่แล้ว

    14:20 xdd Nekünk egy 800.000Ft-s Agregátort akartk eladni így nyáron 300.000Ft-ért. De úgy kezdte a beszélgetést, hogy "Nem eladni, ajándék lenni ez neked". Ugyan így egy ilyen Arab-Török csávó, aki kamionos, és kellett mennie haza, de drága lett volna a repülő, ha hazavinné. xd Jó sztorik ezek.

  • @oriskokrisztian9556
    @oriskokrisztian9556 2 ปีที่แล้ว +2

    De vártam már

  • @patrikvoros1541
    @patrikvoros1541 2 ปีที่แล้ว

    Ez melyik térkép aplikáció?

  • @zsoltszerencses7115
    @zsoltszerencses7115 2 ปีที่แล้ว

    Volt hasonló két éve a TH-cam-on ez az 5000 Ft-os átbaszás, amikor más TH-camrekkel adják el ezt! A kamu telefonszámokról nem is beszélve, esetleg ez is lehetne téma!

  • @attilaszabo5670
    @attilaszabo5670 2 ปีที่แล้ว

    Igen egyszer engem is at vertek de nem ilyennel hanem azt mondta hogy at akar menni külföldre de tankolnia kell és hogy kene neki pénzt de ad parfümöket 😂

  • @martinka261
    @martinka261 2 ปีที่แล้ว +3

    Tesco bejárati parfüm stand:
    - Itt van 2 parfüm fogjátok meg, tiétek lehet AJÁNDÉK
    - Ingyen van
    - Csak egy kis promóciós árat kéne fizetni
    Pénzbe kerül?
    Igen
    Akkor nem kérjük
    Tudod mennyiért adtam volna?
    Nem nem érdekel
    100 FORINTÉRT ADTAM VOLNA
    xd ez volt a kedvencem eddig, egy parfüm amit elméletileg külföldön 44-be magyarba 25-ben árusítanak (ebben is mi a logika hogy magyarországon olcsóbb) ő odaadott volna 100 forintért két 18 éves srácnak xd

    • @peterszabo112
      @peterszabo112 2 ปีที่แล้ว +1

      én is igy jártam 2 diák csaj árulta szintén tesco ba 5 akart már adni azt mondja annyit adjak érte amennyit szerintem ér meg amennyit adnék értem hát mondom 1000ft van nálam tényleg annyi volt nálam de azt kevesellte valami 10 E akart érte mondta milyen jó illat mondtam neki én 10 E illata nem találkoztam ami ér annyit de barmaik re mondtam tetszik neki is az tetszett mondta ő is azt választotta volna de egyet se adót pedig azt mondta annyit adok érte amennyit én gondolok
      Meg jártam ugy is hogy ha 1 veszek10 E akkor 5 ad ajándékba mondtam neki az ajándék részit ad ide azt az 1 meg tartsd meg de nem egyezett bele mondtam akkor ne hari de akkor az egész együtt 10 E ugy hogy ne szivason

  • @todrii2765
    @todrii2765 2 ปีที่แล้ว

    nekem instán volt hasonló, rámírt egy kamu profillal, hogy amcsiban megnyerte a lottot és most kisorsol 10 embernek 10k dollárt és én vagyok az egyik..nyílván gyanús volt egyből..volt 30 követője, 5 fotó ami 40 perce volt felrakva.. jelentettem és heló, utánna meg jöttek a cikkek erről, hogy embereket vernek át ezzel...Amúgy a story valós volt, csak nem osztogatta a pali szét a pénzét random embereknek😆

  • @zolibest
    @zolibest 2 ปีที่แล้ว

    Engem svajci szàmon hivnak napok òta , de instant blokolom a szàmokat...

  • @annakingaberend8538
    @annakingaberend8538 2 ปีที่แล้ว +1

    Egyik exem ugrott be annak kb 11 éve, hogy a buszon vele szemben ülő hapsi úgy tett, mintha talált volna egy gyűrűt, amin volt egy címke, hogy 90ezret ér és hogy odaadja neki 5ezerért akkor és ott és váltsa be ő a zaciban mondjuk. Adott 5ezret, aztán kiderült, hogy kb ezer Ftot se ért. 😅 Csak később mesélte el, mert szégyellte csóri.

    • @GyepmesterB777
      @GyepmesterB777 2 ปีที่แล้ว

      ezt a gyűrűs trükköt már 30 éve is tolták :)

  • @WasilijSwitch
    @WasilijSwitch 2 ปีที่แล้ว

    Ugyan ezt a mailt kaptam meg.

  • @chozla
    @chozla 2 ปีที่แล้ว

    Na de Iron

  • @gergorevesz298
    @gergorevesz298 2 ปีที่แล้ว

    Én sosem nézem az e-maileimet 😅

  • @balintlakatos6572
    @balintlakatos6572 2 ปีที่แล้ว

    Tetszik a GPS a sarokban

  • @CWalkCRIME
    @CWalkCRIME 2 ปีที่แล้ว

    Nekem anno volt ugyan ilyen levelem, hogy onkielegitettem a pornora es megvannak a felvetelek stb. Kicsit meg voltam szeppenve, de a datumot latva rajottem, hogy elozo nap nem is matyiztam. 😂

  • @hollokutya1315
    @hollokutya1315 2 ปีที่แล้ว +5

    várom a 15 elsőt és a "jÓ lEtT" kommenteket. amúgy buék :D

  • @norbert1281
    @norbert1281 2 ปีที่แล้ว

    Az Unibet egyébként mennyire biztonságos? Ott is minden adatodat elkérnek.

    • @brennan.1533
      @brennan.1533 2 ปีที่แล้ว +3

      Biztonságos. Ott játszok én is.

    • @norbert1281
      @norbert1281 2 ปีที่แล้ว

      @@brennan.1533 Nekem ez ismeretlen terep.
      A bankkártya adatairól meg kell adni, mindet. Fényképes igazolás a személyiről, a hitelesítés miatt. Teljesen ki lesz szolgáltatva az ember.

    • @brennan.1533
      @brennan.1533 2 ปีที่แล้ว

      @@norbert1281 lehet papiron is fogadni ha bizalmatlan vagy, bet365on is kerik hogy azonositsd magad, mert nyilvan 18 ev alatt nem szabadna szerencsejatekozni. Hidd el, ha atveres lenne minden hirportalon tudnal olvasni rola, es nem reklamoznak foci meccseken se. Hasznald nyugodtan, teljesen megbizhato.😀

    • @norbert1281
      @norbert1281 2 ปีที่แล้ว

      @@brennan.1533 Köszi szépen.

  • @csabaaranyasz6007
    @csabaaranyasz6007 2 ปีที่แล้ว

    nem kaptam mèg

  • @richardsztrokay3524
    @richardsztrokay3524 2 ปีที่แล้ว

    szerintem megint fogyott Isti, durvaaa

  • @czdani
    @czdani 2 ปีที่แล้ว

    Engem is állandóan betalálnak az ilyenek, mert egyszerűen túl jól lettem nevelve és ha tudom, hogy hozzámszól, akkor nem tudom semmibe venni, akkor se, ha utána kiderül, hogy mekkora senki valójában. Már kérdezgettem is a környezettemben, hogy ennyire megvezethetőnek, naívnak nézek ki? De most komolyan... :D Néha nekem megér egy 100-ast, amivel mondjuk a kosarat vettem volna ki a tárolóból, csak hogy leszálljon rólam. Nesze, ennyim van, buszjegyre, gyerektápra, meg a többi faszságra, amit kitalálnak ezek...

  • @mOold01
    @mOold01 2 ปีที่แล้ว

    Levagyok maradva Isti a munkáságodról. De te valami nagy oktató lennél? Mert a vezetés sokszor előjön, mint téma, bármilyen formában.

  • @markiruffalo6253
    @markiruffalo6253 2 ปีที่แล้ว

    Futást nem írom, mert belehalnál, de valami erdőben sétálós vlog kellene. Sokan szeretnék, te meg tovább élsz, ha lemennek a kilók.

  • @kiscsaba4383
    @kiscsaba4383 2 ปีที่แล้ว

    De vártam már