Az alapok

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 9 ม.ค. 2025

ความคิดเห็น • 72

  • @olgabercsi4028
    @olgabercsi4028 2 ปีที่แล้ว

    Drága Tanár úr,ez szenzációs érthető ,igaz összefoglalása az életnek.Hálásan köszönöm! Az iskolásoknak nagyon kellene ezt hallani.Áldás kísér utunkon!

  • @vargarita28
    @vargarita28 2 ปีที่แล้ว +42

    Ez a videó annyira jó volt, hogy iskolában kellene tanítani a felnövekvő nemzedéknek, hogy tudják hová tenni magukat. Köszönöm szépen, nagyon tetszett és az előadásmód is. Aki ezt nem értette meg, az nem is fogja soha. Ezek tényleg az alapok, amit mindenkinek tudnia kellene!

  • @nimrodtar4197
    @nimrodtar4197 2 ปีที่แล้ว +39

    Tisztelt Kalo Úr!
    Többször gondoltam már arra amit most le is írok Önnek. Fogalmam sincs, hogy hogyan alakul az emberiség sorsa, lesz e például még olyan, hogy TH-cam mondjuk 30 év múlva, de nagyon remélem, hogy ha lesz, akkor az Ön csatornája is megtalálható lesz rajta, mert szeretném a még meg nem született gyermekeimnek majd megmutatni, hogy ebben a korban micsoda csodálatos emberek voltak és szeretném, ha ilyen módon Öntől hallhatná majd a gyerekem is ezeket a csodálatos gondolatokat, mert ennél jobban senki sem tudná elmondani! Nagyon szépen köszönöm, hogy megosztja a tudását velünk azzal a végtelen emberi szeretettel ami Önben van! 🙏

    • @Thejano1998
      @Thejano1998 2 ปีที่แล้ว +1

      @@samisami-qb5tl emberiség se biztos...

    • @juditfajd807
      @juditfajd807 2 ปีที่แล้ว +1

      Nagyon szép gondolatok 🥰

  • @erikasipos5504
    @erikasipos5504 2 ปีที่แล้ว

    Köszönöm! Szép születésnapi ajándék. Köszönöm Jenő. Isten áldja meg.

  • @irkabolcsfoldine7683
    @irkabolcsfoldine7683 2 ปีที่แล้ว +20

    Minden szava érthető és világos volt eddig is, aki számára NEM, arról Ön egyáltalán nem tehet! Azok tényleg kezdjék az alapoknál, mert ez tényleg csak intelligencia kérdése! Ehhez nem kell egyetemi végzettség, csupán józan emberi gondolkodás! Tisztelettel köszönöm mindenkori gondolatait, és azok velünk való megosztását! Köszönöm, és azt gondolom, hogy sokunk nevében írhatóm! A magam nevében mindenesetre köszönöm! Legyen Áldás további munkáján életén! 🙏

  • @brigittamarton9037
    @brigittamarton9037 2 ปีที่แล้ว +15

    Tisztelt Kalo Úr! Ezeket az előadásokat kellene vetíteni a TV ben nem a sok reklámot. Mennyivel másabb lenne a világ .......
    Köszönöm.
    Minden tiszteletem a bölcsességért.

  • @juditfajd807
    @juditfajd807 2 ปีที่แล้ว +4

    Drága Tanár Úr! Ön nélkül nem telhet el napom! Úgy kell a lénye, a gondolatai, az előadásmódja, mint a lélegzetvétel! Minden szavát a lelkemből hallom❣️ Isten tartsa meg nagyon nagyon sokáig önt jó egészségben és boldogságban! 🙏Köszönöm! 🙏

  • @marikahajdu7542
    @marikahajdu7542 2 ปีที่แล้ว +6

    Köszönöm szépen! Ezt kell megérteni MINDEN ÉRTEM VAN ! Ez nagy tanitás. Isten áldja Önt is!

  • @olgabercsi4028
    @olgabercsi4028 2 ปีที่แล้ว

    Én már értem azt hogy minden értünk van! Gyönyörű hozzá a zene is!

  • @erzsebettunyogi5841
    @erzsebettunyogi5841 ปีที่แล้ว

    Hàlàsan köszönöm, a tartalmas ès bölcs tanítàsait! ❤

  • @marikabodnar9747
    @marikabodnar9747 2 ปีที่แล้ว

    Tisztelet Tanár úr!
    Hálás Köszönet a Megismételt Tanításért ! Sok erőt egészséget, hordja a tenyerén az Isten!

  • @evafazekas6677
    @evafazekas6677 2 ปีที่แล้ว +2

    Koszonom szepen ,a gyonyoru bolcs szavait kedves Tanar Ur!,A JOISTEN legyen onnel !

  • @zsuzsannakoncz2122
    @zsuzsannakoncz2122 2 ปีที่แล้ว +4

    Drága Tanár Úr! Nagyon szépen köszönöm! Isten Áldja Önt!

  • @mariannakern9993
    @mariannakern9993 2 ปีที่แล้ว +7

    TISZTELT KALÓ JENŐ!
    HÁLA és KÖSZÖNET, amit közvetít a hallgatósága felé!
    Tisztelettel:
    K. Marianna

  • @erikavajda6808
    @erikavajda6808 2 ปีที่แล้ว +4

    Hálásan köszönöm,kedves Tanár úr!

  • @tmarika64
    @tmarika64 2 ปีที่แล้ว

    Tisztelt Tanárúr.
    Hálásan köszönöm a tanításait. 🙏

  • @florianujfalusi5964
    @florianujfalusi5964 2 ปีที่แล้ว +1

    Köszönjük az elmúlt évtized asztropszichológiai tanításait!

  • @martameszaros3627
    @martameszaros3627 2 ปีที่แล้ว +5

    Kedves Jenő 🌷🌷
    Nagyon szépen köszönöm ezt az élőadast,nagyon de nagyon jó volt!!!
    Hálás köszönet érte 🌷🌷🌷

  • @magdolnafarkas6818
    @magdolnafarkas6818 2 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon szépen köszönöm! A jó Isten áldja meg Önt!

  • @levendulakis3508
    @levendulakis3508 2 ปีที่แล้ว +1

    Köszönöm szépen kedves Tanár úr!🙏🏼🙏🏼

  • @ilonakovacs568
    @ilonakovacs568 2 ปีที่แล้ว

    Köszönöm szépen a videót nagyon jó egészséget kívánok. Jó Isten Áldja meg a munkájáért.

  • @tundver
    @tundver 2 ปีที่แล้ว

    Kedves Tanár úr!
    Bár sokan értenék és tennék... gyakorló vagyok jómagam is...köszönöm mindazt, amit ma is megosztott velem, sokunkkal!

  • @imrenebagi709
    @imrenebagi709 2 ปีที่แล้ว

    Tisztelt Tanár Úr!
    Ön teszi a dolgát,sokáig így legyen.Jó egészséget kívánok,hogy még sok ilyen tanításban legyen részünk.

  • @mjuli73
    @mjuli73 2 ปีที่แล้ว

    Köszönöm a végtelen szeretetet és türelmet, amit felénk sugároz. És a tudást, bölcs gondolatokat,... Köszönöm, hogy hallgathatom ☺️

  • @sandornekorbeak6334
    @sandornekorbeak6334 2 ปีที่แล้ว

    Értem! Áldás! Hála szeretet!

  • @tundelutring6368
    @tundelutring6368 2 ปีที่แล้ว

    Kedves Tanár Ùr ! Ez a videója is nagyon találó, nagyon értékes ! Tényleg tanítani kellene az általános iskolákban. Köszönöm! Áldás !

  • @vagyoczkiildiko4541
    @vagyoczkiildiko4541 2 ปีที่แล้ว

    Drága Tanár úr! Megint egy csodás előadást láthattunk, amihez nem hiszem, hogy lehetne bármi kiegészítést fűzni. 🥰

  • @beatadenes48
    @beatadenes48 2 ปีที่แล้ว +2

    Köszönöm! Valóban, ''minden értünk van''!!! 🌟🙏

    • @agneshuber-nagy5847
      @agneshuber-nagy5847 2 ปีที่แล้ว +2

      Köszönöm szépen. 🌷Jò volt hallgatni.
      Ez a gyémàntcsiszolàs.....így igaz! ..minél jobban csiszolt, annàl èrtékesebb.
      Tudatos önmagunkat ......ezàltal embertàrsainkat is.... megismerni, elfogadni, respektàlni és szeretni képes lènyünk felismerése a az egyik legnagyobb feladatunk. Ehhez többnyire nem is elèg egy élet.....

  • @martamarta0153
    @martamarta0153 2 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon jó volt ez a videó köszönöm szépen 😘

  • @tothmagdolna3739
    @tothmagdolna3739 2 ปีที่แล้ว

    KÖSZÖNÖM SZÉPEN🌿🌿🌿🌿

  • @rozaliasztojka8031
    @rozaliasztojka8031 2 ปีที่แล้ว

    Nagyon szépen köszönöm🙏🙏🙏🙏

  • @evatody1902
    @evatody1902 2 ปีที่แล้ว

    Nagyszerű gondolatok ! A tétlen problémázgatás nem volt divat. . . .

  • @gabriellaschmidt8834
    @gabriellaschmidt8834 2 ปีที่แล้ว +2

    Otthoni hiánypótlás felnőttek számára, intelligencia hiánya, iskolázottság hiánya. Tisztelettel megköszönöm, hogy volt erő, energia Önben, hogy újra-és újra elmagyarázza azt, ami evidens, ami elvárható, hogy mindenkiben ott legyen, (a fejekben!) Akiben nincs se tudás, se tisztelet, sem akarat, hogy jobbá váljon, hogy elemi szinten tudja normális mederbe terelni az életét, és higgyen a szép, jobb jövőben... Isten velünk van, hiszem!!!

    • @tundenovak4612
      @tundenovak4612 2 ปีที่แล้ว

      Minden szavaddal egyetértek. Manapság egyre butuskabbak lettek az emberek., hogy ilyen evidenciakrol sem hallottak, nem ismerik...

  • @tamasmeszaros2978
    @tamasmeszaros2978 2 ปีที่แล้ว +1

    Üdvözlöm tisztelt tanàr ùr.
    Meg szeretnèm kèrdezni hogy hol tehetnèk fel önnek kèrdèseket privàtban ,pszihològiàval, ès az itt elhangzott tèmàval kapcsolatban?
    Köszönöm.

  • @mihalynekugler3809
    @mihalynekugler3809 2 ปีที่แล้ว +2

    Köszönöm szépen.

  • @florianujfalusi5964
    @florianujfalusi5964 2 ปีที่แล้ว +1

    Hát igen! Én is a nagyszülőktől tanultam,láttam sok hasznos dolgot,és a mai napig abból táplálkozok.Ez pedig a 80-as években történt.
    "Csak az Ördögnek adtam"-mondta Fülöp atya...(a belsőnek)...

  • @horvathanna512
    @horvathanna512 2 ปีที่แล้ว +2

    Köszönöm szépen!🙏❤

  • @ilonabelenyesi9000
    @ilonabelenyesi9000 2 ปีที่แล้ว +6

    Hálásan köszönöm az én gyermek koromban meg tanultuk a szeretetet tiszteletet amiért hálás vagyok szüleimnek isten áldja meg sok szeretettel

  • @beatalengyel3646
    @beatalengyel3646 2 ปีที่แล้ว

    Köszönöm

  • @janosnepetocz6040
    @janosnepetocz6040 2 ปีที่แล้ว +3

    Csodálatos ta ítás volt!

  • @valakivalaki7628
    @valakivalaki7628 2 ปีที่แล้ว

    Köszönöm!*

  • @brigitaerdelyi7677
    @brigitaerdelyi7677 2 ปีที่แล้ว +2

    Köszönöm szépen ❤️

  • @balogmria21
    @balogmria21 2 ปีที่แล้ว

    Kedves Tanár Úr! Nagy köszönöm ezt a remek videót. Nagyon nagy szükség volna arra, hogy sokan hallgassák és tanuljanak belőle! Milyen jó lenne ezt tankönyvben tanítani. Akkor nem volna olyan sok kérdés, ami miatt " futják a köröket" Hálásan köszönöm, mert volt egy két olyan mondat, ami bocsánatot kérek, de mellbe vágott. az önismeret fontosságáról. Előfordulhat, hogy még ennyi idősen sem ismerem önmagam?

  • @katalinmolnar9762
    @katalinmolnar9762 2 ปีที่แล้ว +3

    Minden értünk van ☺

  • @TheKinga0929
    @TheKinga0929 2 ปีที่แล้ว

    Szenzációs! Igen, igen, Igen!!!!!

  • @mariannturaknenagy258
    @mariannturaknenagy258 2 ปีที่แล้ว

    ❤💖💝

  • @laszloszilagyi4586
    @laszloszilagyi4586 2 ปีที่แล้ว

    Ismét köszönöm a tartalmas előadást. Mi a helyzet a lombik program keretében történő megtermékenyítés kapcsán?

    • @Kalo-astra-tv.
      @Kalo-astra-tv.  2 ปีที่แล้ว

      Mi a kérdés?

    • @laszloszilagyi4586
      @laszloszilagyi4586 2 ปีที่แล้ว

      @@Kalo-astra-tv. A kérdésem arra irányult, hogy a mesterséges megtermékenyítés látszólag segít ott ahol egyébként nem lehete baba, azonban a születendő gyermek és szülő kapcsolata nem biztos hogy felhőtlen lesz? Lehet hogy felmerülnek nemi anomáliák?

  • @kraftzsu
    @kraftzsu 2 ปีที่แล้ว

    Köszönöm szépen a gondolatokat én is gondolkodtam ha az élet a 3 dimenzióban véges lehet akkor a létezés biztos hogy örök és az életben az ember kapott egy elektromos agyat amiben benne van a gondolat és benne van a képzelet feladata csak annyi hogy a gondolatra féket gyeplőt rock a képzeletre szárnyakat A létezésben pedig ha a szeretetet és tiszteletet nézzük akkor pontosan így van ez a kettő együtt már szakrális amit mi magyarok nagyon jól tudunk ez a kettő mindegyik irányban ha működik az a szakrális a korona ilyen és ehhez kapott az ember egy szívet ami mágneses energiát áraszt magából nem csak a teste körül hanem annak jóval nagyobb sugarában de a felemelkedés unkor ezek finomabbra fognak változni nagyon érdekes volt a fénytest című könyv 6 fejezet hangoskönyvben fent van a TH-cam on még nem vette le a szabal A valódi háttérhatalom még engedi hogy lássuk és abban nagyon gyönyörűen benne van hogy mennyi csoda alakul bennünk észrevétlenül pontosan úgy ahogy itt a filmben hallottuk a földanya is ugyanezen megy át és azért különleges amit mi vele megélünk mert ilyen nincsen az univerzumban vannak bolygók akik a harmadik dimenziót elhagyják 380 ilyen van de olyan hogy a lakóival együtt emelkedjen fel olyan csak a föld nem kell hinni nekem olvassátok el a fénytest című könyvet vagy a hat fejezetet a TH-cam on hallgassátok meg köszönöm szépen ezeket a gondolatokat szeretem hallgatni

  • @gabormarkhardy7324
    @gabormarkhardy7324 2 ปีที่แล้ว

    Mi a top 5 önismereti hiba; szerinted Tanár úr?

    • @Kalo-astra-tv.
      @Kalo-astra-tv.  2 ปีที่แล้ว

      Nem gondoltam, hogy rangsorba kellene tenni, mindenesetre sok van. Ötnél több

    • @gabormarkhardy7324
      @gabormarkhardy7324 2 ปีที่แล้ว

      @@Kalo-astra-tv. mik a legfőbbek?

  • @TheKinga0929
    @TheKinga0929 2 ปีที่แล้ว

    Atya, Anya, Fiú és a Szent LÉLEK!!!

  • @tothmagdolna3739
    @tothmagdolna3739 2 ปีที่แล้ว

    ELFOGJÚK ÉRNI 😇HOGY ELFOGADJÚK😇MAGÚNKAT ÉS NEM FIGYELEK MÁR😇
    MÁSOK GONÓSZSÁGAIRA😇😇😇😇😇

  • @evarajnai720
    @evarajnai720 2 ปีที่แล้ว +3

    Gratulálok Jenő! Te vagy az utolsó polihisztor, jobban értesz a genetikához -és valószínü minden máshoz is - mint a szakterület tudósai. Én jobban szeretném, ha a saját területed kiváló tudoraként inkább arról beszélnél, mint politikáról és más tudományos valid kutatások felülbírálatáról, Üdvözlettel, R. Éva

    • @Kalo-astra-tv.
      @Kalo-astra-tv.  2 ปีที่แล้ว +11

      Ha már tegeződünk, akkor ne ironizálj velem, mert nem ismersz, maximum tudsz egy-két dolgot rólam. Én nem vagyok genetikus, viszont pszihoterápival is foglalkozom 42 éve és a saját szakterületem más képviselői is megegyeznek abban, hogy nem genetikai kérdés. Egyébként ezen a csatornán, hála Istennek még arról beszélek, amiről akarok. maximum Neked nem tetszik.

    • @levendulakis3508
      @levendulakis3508 2 ปีที่แล้ว +3

      Rajnai Éva nem kell itt lenni!!😏😏

    • @evarajnai720
      @evarajnai720 2 ปีที่แล้ว +2

      @@Kalo-astra-tv. Kedves Jenő! 8Ha nem sértő ez a megszólítás) Azért mertem tegező módban megfogalmazni a mondandómat, mert több mint 25éves ismeretségünk alatt tegeződtünk, de ha ez már nem érvényes, átváltok magázódásra. Tényleg nem ismerem Önt teljes mértékben, de azért egy-két dolognál biztos, hogy többet. Pl. tudom, tapasztaltam is,hogy Ön az ország egyik legjobb asztrológusa, és ezért nagyon szívesen hallgatom, olvasom, figyelem ezirányú tevékenységét. Azt is tudom, hogy foglalkozik pszichoterápiával, erre vonatkozó tapasztalatom ugyan nincs, de mivel Ön egy igényes ember, feltételezem, hogy ezt is hatékonyan műveli. Ami "nem tetszik" nekem az a politikai tartalom, ami betüremkedett az Ön kiváló szakmai munkájába. Természetesen ehhez Önnek joga van, Nekem meg talán még ahhoz, hogy nemtetszésemet hangot adjak. Asztrológiai munkáját továbbra is nagy érdeklődéssel figyelemmel kisérném, Üdvözlettel, R. Éva

    • @evaszucs5514
      @evaszucs5514 2 ปีที่แล้ว

      @@levendulakis3508 Miért ne írhatta volna le a véleményét!
      Itt csak hozsannazni szabad???!
      Milyen ellenséges a hozzászólásod.

  • @dorasebok5446
    @dorasebok5446 2 ปีที่แล้ว

    A cipész maradjon a kaptafánál.

  • @Paxxxable
    @Paxxxable 2 ปีที่แล้ว +4

    A végére reflektálva .. régi taoista mondás hogy csak TAO van ..
    nincs kezdet nincs vég csak az ÚT van .. az pedig a Tao .. A szamurájoknál meg Busido ...