RANDI A VERSACE-VILLÁBAN! MIAMI BEACH ART DECO HANGULATA!

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 1 มี.ค. 2024
  • A világhírú olasz divattervező, Gianni Versace egykori villáját fedezhetitek fel velünk, amely ma már butikhotelként üzemel és egy elegáns étterem is helyet kapott benne. A Versace márka alapítójának ez a palota volt a második otthona. Gyakran sétált ki innen az óceánhoz és a közeli bárokhoz. A kilencenves évek végén egy ámokfutó várta a gyönyörű épület kapujánál, és két lövéssel végzett vele a villához vezető lépcsősoron. Megnézzük a palota látványos belső tereit, a csodás kertet és az aranymozaikokkal borított medencét is. Végigkóstoljuk a menüt a villa kerthelyiségében lévő olasz étteremben, majd sétálunk az épület előtt, az Ocean Drive-on. South Beach a világ egyik legnagyobb és legjobban állapotban megőrzött Art Deco negyede. 23 utcában összesen 96O épület repít vissza a harmincas évekbe.
    Tipp a turistáknak:
    A Versace étteremben van 3 fogásos menü fix áron, 38 dollárért
    Ha mást választunk az étlapról, alkoholos italokkal együtt kb. 2OO dollárból jön ki egy ebéd ( 2 fő)
    A borravaló minimum 2O százalék
    A közeli parkolóházban a parkolási díj 3O dollár (5 órás időtartamra)
    Zene-Music
    www.epidemicsound.com
    Hands on Your body - Basixx
    2O24. Március 3.
  • บันเทิง

ความคิดเห็น • 169

  • @NagymamaCuki
    @NagymamaCuki 5 หลายเดือนก่อน +93

    Ilyen gyönyörű vallomást régen hallottam. Albertó azért szereti a Balatont az éttermeket kicsike hazánkban, ❤ mert ott ismertem meg a feleségemet és a gyerekek születése. Szóval Albertót matricázni kéne. Csodálatos volt hallgatni látni. Legyetek nagyon boldogok. ❤❤❤🎉🎉🎉🎉😊

    • @katalinvarga3626
      @katalinvarga3626 5 หลายเดือนก่อน +10

      Nem azt mondta, hogy ott ismerte meg a feleségét, hanem a magyar föld adta neki a feleségét. Mert hogy Kubában ismerkedtek meg, ahol forgatni volt Edina, Alberto pedig idegenforgalmat tanult, es a szivargyárban ő kalauzolta a stábot. Ezt nyilatkozták már évekkel ezelőtt. ❤️

    • @ilonasipos8960
      @ilonasipos8960 4 หลายเดือนก่อน +2

      ❤️❤️❤️❤️❤️❤️Szív melengető 💞😘💞❤️VALLOMÁS,,,,,Legyetek nagyon Boldogok ,,💝💞❤️😻

    • @molnarerika6557
      @molnarerika6557 4 หลายเดือนก่อน +1

      Aranyosak vagytok, imádlak benneteket, mindig szebbé teszitek a napjaimat, jó idő töltést és kikapcsolódást kívánok ❤

  • @heltayferencne182
    @heltayferencne182 4 หลายเดือนก่อน +16

    Albertónak igazi magyar szíve van!! Nagyon szeretjük!

  • @kovacsgabriella5658
    @kovacsgabriella5658 5 หลายเดือนก่อน +12

    Alberto annyira jó ember... aranyból van a szíve.

  • @viktorkiss6519
    @viktorkiss6519 5 หลายเดือนก่อน +12

    A feleségem nem Magyar és nem is ért egy szót sem magyarul.
    Megkérdeztem tőle hogy miért nézi velem
    ezt a csatornát.
    Azt válaszolta, hogy az ön hangja a legjobb csengésű és legmegnyugtatóbb emberi hang, amit valaha hallott.
    Egy televízió csatornánál kellene dolgoznia!
    Mondtam neki, hogy nagyon beletrafált, mert Önt pont így ismerte meg egy ország.😊

  • @steabee
    @steabee 5 หลายเดือนก่อน +16

    Alberto tőről metszett magyar legény. Jobban szereti M.O-t mint sok honfitársam. Mindíig magyarként tekintek rá :)

  • @davidtoth7588
    @davidtoth7588 4 หลายเดือนก่อน +9

    Albertonak ismét hatalmas Respect ! Öröm hallgatni, ahogy Edina rólad, a gyerekekről, Magyarországról beszél és ahogy a magyar nyelvet tiszteli. 🇭🇺🇨🇺

  • @toroktilda6792
    @toroktilda6792 5 หลายเดือนก่อน +12

    A felkészülésed tökéletes, hogy szavak nincsenek rá! Jó, hogy vagy nekünk általad bejárjhatjuk az USA-t!! Köszönet érte!

  • @marikovacsbalazsne9996
    @marikovacsbalazsne9996 5 หลายเดือนก่อน +23

    Sziasztok!Edina öröm nézni és hallgatni ahogy bemutatod és elmeséled az itt zajló történeteket.Hálás köszönet nektek.Kedvenceim vagytok nekem.❤❤❤❤🇪🇬🇪🇬🇪🇬🇪🇬❤

  • @anitap21
    @anitap21 5 หลายเดือนก่อน +8

    Nagyon klassz video volt! Köszönöm! Alberto most nagyon őszintén beszélt a Magyarországgal kapcsolatos érzéseiről. Sajnálom, hogy vegyülnek bele negatív élmények is. Szerencsére azzal együtt, vagyis eltekintve azoktól, nagyon szereti az országot. Eddig is tudtam, de most valahogy nagyon megnyilvánultak az érzései, és jó volt látni.

  • @edittamaramenyhart7360
    @edittamaramenyhart7360 5 หลายเดือนก่อน +6

    Jo volt látni benneteket. Példamutató az összetartozásotok.

  • @user-dr5ek5ys4k
    @user-dr5ek5ys4k 4 หลายเดือนก่อน +5

    Szerintem életük egyik legjobb döntése volt, hogy elköltöztek Floridába. Tudom, hogy ott sincs kolbászból a kerítés, de egy sokkal, élhetőbb, pozitívabb világ, életmód, mint az itteni.
    A korlátlan lehetőségek hazája - ha teszel érte, egyre több lehetőséged van, nem topogsz egy helyben, hiába gürized végig az életed.

    • @user-dr5ek5ys4k
      @user-dr5ek5ys4k 4 หลายเดือนก่อน

      Ja és teljes mértékben tudok azonosulni Edina látásmódjával🏝🌞🌴🐬🌺🐠🏖🥑🍌🍍🥭🌇

  • @biankanetedu8044
    @biankanetedu8044 5 หลายเดือนก่อน +3

    Végre Alberto visszatért imádtam! Ez a férfi Edina évről évre jobban néz ki ahogy Te is! Imádlak benneteket! ❤️🥰

  • @katalinracz775
    @katalinracz775 5 หลายเดือนก่อน +10

    Ez videó most nagyon jól esett így vasárnapi ébresztőnek. Azonnal jó kedvem lett tőle. Köszönöm😊

  • @tzsuzsi1153
    @tzsuzsi1153 5 หลายเดือนก่อน +10

    Alberto annyira cuki, ahogy ecseteli, mennyire szereti a magyar dolgokat és milyen hálás, mert Magyarország adta neki a feleségét. 😇

  • @csabakiraly3082
    @csabakiraly3082 4 หลายเดือนก่อน +5

    Alberto ❤❤❤❤Külföldön élő magyarként meg könnyeztem attól ahogyan beszélt Magyarországról 🥺😍ő legyen bármilyen gyönyörű helyen a világban a szíve egy darbja mindig otthon van😍és az is nagyon megható volt, hogy mondta ő a családját a szereteit köszönheti az országnak❤❤❤❤

  • @juliannadancs2143
    @juliannadancs2143 5 หลายเดือนก่อน +5

    Nagy örömmel tölt el a videótok.Csodállatos helyen vagytok és jó hallani Albertót mennyire magyarnak érzi magát.Mindig gyönyörködhetűnk újabbnál újabb helyekkel.Kedves pár vagytok, köszönöm ,hogy láthattam. Üdvözöllek titeket és maradjatok ilyen szeretnivaló emberek. ❤❤❤

  • @ilonasipos8960
    @ilonasipos8960 5 หลายเดือนก่อน +6

    ❤😂🎉 Édeseim ,,,,,ez mennyei,,,Nagyon köszönöm ❤️😅🫢❤️😅🫢
    El vittetek egy más VILÁGBAN ,,,Csodás ,,,,❤️😂💞💝🫢

  • @zsuzsannatolgyesi6874
    @zsuzsannatolgyesi6874 5 หลายเดือนก่อน +5

    Sziasztok! Köszönöm, hogy általatok láthattam a Versace villát! 1993-ban személyesen találkoztam Versace-val, be lettem mutatva neki a szülinapi party-ján, Milánóban, amikor kint modellkedtem. Ott volt Donatella, Pasty Kensit, Jean-Clode Van Damme, Naomi Campbell és Boy George csinálta a zenét.:)

  • @zsuzsajaczkovszky1798
    @zsuzsajaczkovszky1798 5 หลายเดือนก่อน +2

    Imadom Albertot. Sok ilyen magyar kellene. ❤

  • @evagiran5616
    @evagiran5616 5 หลายเดือนก่อน +4

    GRATULÁLOK A MŰSORAITOKHOZ VELETLENUL DUBTA KI A Youtobe. Alberto kulon gratulacio hogy latin nyelvű anyanyelvukent ilyen remekül beszélsz magyarul.Hangulatos sok infót tartalmazó musoraitok vannak.Szep a csalad vidámak ugyesek vagytok mindannyian. ❤

  • @brigittahuber5851
    @brigittahuber5851 5 หลายเดือนก่อน +7

    Á Albertó nagyon cuki ahogy beszél. 😊 Azt megkönnyeztem amit Magyarországról mondott. Nagyon jólelkű ember. Érdekes volt az épület, nekem egy kicsit a keleties építészet ugrott be. A csempék és burkolatok nekem Indiát, Marokkót idézték meg. Kellemes és érdekes videó volt. 😊

  • @CaPTaiN_N3M00
    @CaPTaiN_N3M00 5 หลายเดือนก่อน +4

    Imádom ahogy Alberto azt mondja a gnocci megkóstolása után, hogy besz@rsz😂😂 annyira őszinte. Nagyon jó videó volt☺️

  • @Major.g87
    @Major.g87 3 หลายเดือนก่อน +1

    Alberto annyira jól beszél magyarul,nem semmi! A videó pedig nagyon jó hangulatú,már másodjára nézem!😊

  • @rozsazahorszky637
    @rozsazahorszky637 5 หลายเดือนก่อน +3

    Köszönöm ezt a szuper videót. Mindig tartalmas videókat készítesz Edina, látszik minden vidódon a riporteri múlt. Alberto nagyon jó fej, imádom a humorát. Jól illetek egymáshoz.

  • @MyriamTaub
    @MyriamTaub 5 หลายเดือนก่อน +5

    Sziasztok köszönöm nektek ezt a tartalmas videót.Alberto csodálatos hallgatni téged olyan szépen beszélsz magyarországról.Kivánok nektek minden jót szép család vagytok.❤❤❤

  • @istvantakacs1376
    @istvantakacs1376 5 หลายเดือนก่อน +3

    Kedves Edina és Alberto! Köszi, ez (is) klassz volt! 😊 Üdv, István.

  • @jozsefneerdosne5606
    @jozsefneerdosne5606 5 หลายเดือนก่อน +6

    Edina es Roberto ,köszönjük szepen a csodálatos videot ,jó egészseget kívánok a kedves családjuknak is ,❤❤❤❤❤

  • @zsuzsannahorvath7152
    @zsuzsannahorvath7152 4 หลายเดือนก่อน +2

    Alber! Imádja Edinát és Magyarországot! 💕💕💕

  • @nagyjozsefne7476
    @nagyjozsefne7476 5 หลายเดือนก่อน +3

    Albertó a legjobb magyar! Nagyon szerethető emberek vagytok.🥰🥰🥰🥰🤪

  • @erkekovacs
    @erkekovacs 5 หลายเดือนก่อน +4

    Eszem a sziveteket,de aranyosak vagytok! Csodás hely,borzalmas történet! Puszi Nektek! 😘👋

  • @b.adrienn
    @b.adrienn 5 หลายเดือนก่อน +5

    Remek betekintést kaptunk, köszi 🌞🥰

  • @edinadeak5243
    @edinadeak5243 5 หลายเดือนก่อน +2

    Nagyon örülok, hogy ennyire odafigyeltek az állatvédelemre, jó érzés.

  • @LeventePuskas.1979.
    @LeventePuskas.1979. 5 หลายเดือนก่อน +2

    Igen 👍🏻
    Sí señor, de esto se trata la vida , esas sonrisas que no desaparezcan... que duren y yo los vea 👏🏻👏🏻👏🏻

  • @juditserger
    @juditserger 5 หลายเดือนก่อน +1

    Olyan helyesek vagytok! Nagyon szép helyre vittetek el bennünket! Csodás! Köszönjük szépen, kedves Edina, Alberto!

  • @_-MiamiVice-_
    @_-MiamiVice-_ 4 หลายเดือนก่อน +4

    A Versace villa is szerepelt egyébként a Miami Vice-ban :) Hiába volt a sorozat 40 éve, még mai szemmel is menőbb volt Don Johnson, mint a legtöbb mai celebritás :)

  • @martabirone
    @martabirone 5 หลายเดือนก่อน +4

    Köszönöm Edina a videódat! Nagyon aranyosak vagytok!!

  • @andreacsapucha7590
    @andreacsapucha7590 4 หลายเดือนก่อน +1

    Kedves Edina!Tündériek vagytok!Nagyon változatos és érdekesek a videóid!!!Köszönet érte!!!

  • @juditnemes4752
    @juditnemes4752 5 หลายเดือนก่อน +2

    ❤❤❤Nagyon köszönöm a sok szép és tartalmas videót egy 82 éves Nagymama

  • @juditjenei8445
    @juditjenei8445 5 หลายเดือนก่อน +3

    Annyira aranyosak vagytok! Albertó Magyarországról alkotott véleménye nagyon megható!❤

  • @belanelukits1879
    @belanelukits1879 5 หลายเดือนก่อน +5

    Sziasztok. Köszi ezt a csodas elmenyt Alberto nagyon jo fej.😘

  • @noramolnar9910
    @noramolnar9910 5 หลายเดือนก่อน +4

    ❤Nagyon szeretlek titeket nézni,élmény veletek minden videó ❤

  • @monikavogel1800
    @monikavogel1800 5 หลายเดือนก่อน +4

    Nagy álmom volt hosszu evek ota a Versace villa meglatogatasq!Minden ujsagot megvettem anno amiben kepeket, leirasokat lehetett latni-olvasni rola!Koszonom szepen, hogy a ti szemetekkel lathattam! 🎉😊

  • @jokaicsilla2078
    @jokaicsilla2078 5 หลายเดือนก่อน +2

    Sziasztok! 👍👍Köszönöm! Üdv Zalaegerszegrol! 🇭🇺🇭🇺❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️

  • @gonczerzsebet5429
    @gonczerzsebet5429 5 หลายเดือนก่อน +4

    Szép napot Edina és Alberto jó kis videó ez is. Szeretem amikor együtt vagytok, és olyan élvezettel tudjátok bemutatni ahol jártok. Köszönöm nektek. Nagy ölelés.

    • @ITTVANAMERIKA
      @ITTVANAMERIKA  5 หลายเดือนก่อน +4

      Nagyon jól éreztük magunkat! Nekünk is jól esett ez a "kirándulás".

  • @istvanlukacs3288
    @istvanlukacs3288 5 หลายเดือนก่อน +5

    Al Pacino főszereplésével, az egyik legjobb kult gengszter filmet, (A sebhelyesarcú) is azon a környéken forgatták! Köszönjük a videót! 🥰

    • @ITTVANAMERIKA
      @ITTVANAMERIKA  5 หลายเดือนก่อน +2

      Szuper infó, köszönjük!

  • @zsuzsannahorvath7152
    @zsuzsannahorvath7152 4 หลายเดือนก่อน +3

    Nagyon szépen köszönöm Edina Alberto! Csodálatos volt a videót a sok információt. Úgy gondolom sok Ember nem jut el a világ másik végére. Kicsit videóit által kaptunk egy kis kitekintést a világba! ❤️

  • @martapatai3109
    @martapatai3109 5 หลายเดือนก่อน +4

    Edina, Albert! Imádunk benneteket🎉🌷💖

    • @ilonasipos8960
      @ilonasipos8960 5 หลายเดือนก่อน

      💝🫢😘😂 Drágáim ,,,,már töbször meg néztem ,,,el bűvölő,,,és csodás ,,,köszönöm ,,,lsteni ,,,,,,❤️😂😘🫢💝

  • @andreazsidai-knobel605
    @andreazsidai-knobel605 5 หลายเดือนก่อน +4

    Mi is voltunk tavaly, és nagyon jól éreztük magunkat.

  • @gyulatapai7107
    @gyulatapai7107 5 หลายเดือนก่อน +4

    Edinabol mindig arad a kedvesseg, es olyan szepen vilagosan, valasztekosan beszel.

  • @tundekrammer4900
    @tundekrammer4900 5 หลายเดือนก่อน +3

    Alberto mennyire édes már😂❤❤❤😂

  • @irentoth4040
    @irentoth4040 5 หลายเดือนก่อน

    Köszönöm az élményt.

  • @mariabader5442
    @mariabader5442 5 หลายเดือนก่อน +1

    Csodálatos hely, szuper video.

  • @lajosneszaraz9803
    @lajosneszaraz9803 5 หลายเดือนก่อน +1

    Minden hetvegen nekunk a jelentkezesetek egy nagy ajandek. A divattervezo sorsa tragikus, de oriasi dolog, hogy otthagyta a keze es a lelke, a tudasa nyomait ebben a varosban, es barki megrintheti ezt a nagyszeru multat. Nagy koszonet, hogy megmutattatok. Nekunk ezek a latnivalok elerhetetlenek.❤ koszonjuk❤

  • @jolanligeti8376
    @jolanligeti8376 5 หลายเดือนก่อน +1

    Nagyon köszönöm ezt a csodálatos videót ❤ Minden jót kívánok nektek 😊

  • @evapinter3838
    @evapinter3838 5 หลายเดือนก่อน

    Nagyon jó hírek❤jó volt, mint mindig😊

  • @v_lena0601
    @v_lena0601 5 หลายเดือนก่อน

    Szuper volt! Köszi, minden jót kívánok Nektek... 👩‍❤‍💋‍👨😗

  • @user-vo3sm7ch1z
    @user-vo3sm7ch1z 5 หลายเดือนก่อน +1

    Imádtam ❤ Miamit is és ezt a videót is!!! Nagyon szépen köszönjük!

  • @mariettabalint7739
    @mariettabalint7739 5 หลายเดือนก่อน +1

    Köszönöm, nagyon szép volt ❤

  • @evakrasznyanszki6273
    @evakrasznyanszki6273 5 หลายเดือนก่อน

    Köszönöm nektek ezt a szép és érdekes kirándulást.Kellemes napot nektek.❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤

  • @roberttoth7559
    @roberttoth7559 5 หลายเดือนก่อน +3

    Sziasztok, mi is most voltunk november és decemberben. Szeretjük Floridát, főleg a Sarasota régiót, Longboat key... stb. Los Angeles és Kalifornia nem jött be nekünk, Florida teljesen élhető. Jó látni, hogy sok év utàn is ennyire tudjátok élvezni az ottlétet.

  • @alicastancz7704
    @alicastancz7704 5 หลายเดือนก่อน +1

    Köszönöm, èlvezet volt nèzni❤

  • @juliannaeiselenea.t.3959
    @juliannaeiselenea.t.3959 5 หลายเดือนก่อน

    Nagyon jó volt ! 🥰Köszönöm !

  • @noemidelczegtoth
    @noemidelczegtoth 5 หลายเดือนก่อน

    Köszönjük a csodás videókat!❤

  • @Petra-vt1uk
    @Petra-vt1uk 4 หลายเดือนก่อน

    Ez egy szuper hangulatú videó lett. 😊 Köszönjük!

  • @csillaandretta5096
    @csillaandretta5096 5 หลายเดือนก่อน +1

    Szuper hangulatos feelgood
    video volt . Köszönöm h megnezhettem. Annyira jo fejek vagytok 🎉❤

  • @vivimindennapjai
    @vivimindennapjai 4 หลายเดือนก่อน

    Nagyon cukik vagytok szeretem a videóit ❤❤❤❤❤❤❤

  • @katibarta7747
    @katibarta7747 5 หลายเดือนก่อน

    Köszönöm!Nagyon klassz helyen járhattam!😊

  • @antalberenyi
    @antalberenyi 5 หลายเดือนก่อน +1

    Köszönjük az élményt!! :)

  • @mariazambori1527
    @mariazambori1527 4 หลายเดือนก่อน +1

    Szuper video, nagyon tetszett. 🌺❤️🌺

  • @magdolnadetari1422
    @magdolnadetari1422 4 หลายเดือนก่อน

    Köszönjük szépen a videót ,szeretünk benneteket ❤❤❤❤

  • @magdolnajambor4048
    @magdolnajambor4048 5 หลายเดือนก่อน +1

    Nagyon tetszett a videò! Nagyon szeretem, hogy mindig mondotok érdekességeket is ! Csak így ttovàbb!

  • @andreaszakalne9085
    @andreaszakalne9085 5 หลายเดือนก่อน

    Szuper volt ez a videó is!Köszönjük!Sok boldogságot Nektek Zürichből!💞🎊🥂🌸

  • @erzsebetszabo8212
    @erzsebetszabo8212 5 หลายเดือนก่อน +4

    Nagyon köszönöm ismét egy csodás videót kaptunk.Alberto egy tüneményes ember ,imádom ahogy kicsi országunkat így a szívébe zárta hisz itt kapott egy gyönyörű családot amihez Örök boldogságot kívánok ❤❤

  • @Marichuiize
    @Marichuiize 4 หลายเดือนก่อน

    Ezt is imádtam !!!! Édesek vagytok ! 🥰🥰🥰

  • @karacsonmaria
    @karacsonmaria 5 หลายเดือนก่อน

    Hálás köszönet , nagyon jó videó lett ❤👌🙏😊

  • @annafabian4328
    @annafabian4328 5 หลายเดือนก่อน

    Igazi élmény a beszámolók, üdv nektek

  • @laszlogyorgykovacs3346
    @laszlogyorgykovacs3346 4 หลายเดือนก่อน +1

    Nagyon jók a videók!!!

  • @evazsiros187
    @evazsiros187 5 หลายเดือนก่อน +4

    Sziasztok, élmény volt Veletek ez is👍😍💖! Köszönöm a munkàd, Edina!⭐

  • @antalnevereckei1038
    @antalnevereckei1038 5 หลายเดือนก่อน

    Köszönöm ,h láthattam azt hiszem nekem is itt kellett volna élnem!

  • @szecsodiklara
    @szecsodiklara 5 หลายเดือนก่อน +3

    Szuper videó! Köszönjük! :-)

  • @zoltannemakai3612
    @zoltannemakai3612 5 หลายเดือนก่อน +1

    köszi a videót, imádni való férjed őszintesége, jó volt nézni ,ill.hallgatni a vidámságotokat és a jó kedveteket!!!

  • @zsuzsajaczkovszky1798
    @zsuzsajaczkovszky1798 5 หลายเดือนก่อน

    Ezek tenyleg jo hirek. Szuper.

  • @marikaujlaki6683
    @marikaujlaki6683 5 หลายเดือนก่อน +1

    Nagyon köszönöm Edina&Albertó a pompás videót.Mindig várom a következőt.Nagy Ölelést Küldök a családnak ❤🎉😮😊🎉❤

  • @erzsojablonkaicsabane3587
    @erzsojablonkaicsabane3587 5 หลายเดือนก่อน +2

    Köszönöm szépen 😊
    Szuper kirándulás volt veletek ❤
    Szép napot kívánok ❤

  • @fadri84
    @fadri84 4 หลายเดือนก่อน +1

    De szép!! Jó étvágyat, jó szórakozást nektek!😊

  • @jenovaigyongyi7907
    @jenovaigyongyi7907 4 หลายเดือนก่อน +1

    Nagyon jó kis hangulatú videó volt. Napfényt csempésztetek a borús napomba. Köszönöm
    Üdv Németországból ❤

  • @mariacsimanehegyi8230
    @mariacsimanehegyi8230 5 หลายเดือนก่อน

    THX! Remek videó volt!!!

  • @hmarilla55
    @hmarilla55 5 หลายเดือนก่อน +1

    Köszönöm nektek ezt a szuper bemutatót! Teljesen feltöltött pozitív energiával! Edina elhiszem, hogy jó ott élni!

  • @gaborgal5798
    @gaborgal5798 5 หลายเดือนก่อน +4

    Fájdítjátok a szívemet!!! Vettem a lapot, hogy itthon is van bunkó, na de ennyi! Jó fejek vagytok, ha már nincs lehetőségem ott lenni, legalább nézhetem. Szívesen tangóharmonikáztam volna nektek egy szép olasz dalt a háttérben...de klassz lett volna.

  • @katalinvismeg8830
    @katalinvismeg8830 5 หลายเดือนก่อน +1

    Köszönöm, nagyon jól sikerült videó ez is. Meghatódtam, mikor Albertó Magyarországhoz, illetve a Balatonhoz való kötődéséről beszélt.

  • @mariabornyasz7114
    @mariabornyasz7114 5 หลายเดือนก่อน

    Volt szerencsém látni,pár napot eltölteni,életre szóló élmény marad! Most hogy újra láthattam fantasztikus emlékek jönnek elő,köszönöm NEKTEK🤗

  • @babygabor
    @babygabor 4 หลายเดือนก่อน +2

    Nagyon szuper volt a videotok gratulálok Albertónak.. még mindig szépen beszél magyarul. Imádni való a férjed Edina ❤❤

  • @user-lj3vz6xf3v
    @user-lj3vz6xf3v 5 หลายเดือนก่อน +2

    Jól esett nézni titeket ❤

  • @pandimonika8311
    @pandimonika8311 3 หลายเดือนก่อน

    Imádlak benneteket! Annyira aranyosak vagytok! Köszönöm a beszámolót! 🥰

  • @Zizzy19
    @Zizzy19 4 หลายเดือนก่อน +1

    Annyira szeretlek titeket!❤ annyira szeretem ahogy Alberto magyarul beszel! 😊

  • @menoemanaux
    @menoemanaux 4 หลายเดือนก่อน +2

    Nagyon köszi a tippeket, Edina és Alberto! Épp itt nyaralunk Miami Beachen és tegnap bejártuk ugyanezeket a helyeket, köztük megálltunk ebédelni a Versace Villában is (tényleg istenien főznek). A Ti videóitokból inspirálódtunk, amikor megterveztük az utunkat. Csak így tovább! :)

  • @zsuzsannaszakacs5848
    @zsuzsannaszakacs5848 5 หลายเดือนก่อน +2

    Sziasztok!
    Jaj már nagyon vártam,szuper lett,tele infóval amit külön mindig nagyra értékelek!
    Biztos klassz elmény lehetett ez az útazás...nagyon szeretlek titeket!❤😊
    Köszönjük szépen!

  • @viktoriapall
    @viktoriapall 5 หลายเดือนก่อน +1

    Annyira szeretem a videóitokat, és olyan jó, hogy minden vasárnap reggelt veletek tudom indítani! 😊 Már alig várom a következőt! ☺️ Szép hétvégét nektek! 🙂🌴

  • @noemitakacs1124
    @noemitakacs1124 5 หลายเดือนก่อน +1

    😂😂😂 nagyon csodálatosak vagytok 😂😂 "a szívem több mint a fele ott maradt Magyarországon" ❤

  • @vargalaszlone6170
    @vargalaszlone6170 15 วันที่ผ่านมา

    Nagyon tetszett, köszönöm 😊