Üdítő volt a cringebaiten olyan vendéget látni, aki nem a címhez hűen cringen mentegetőzik minden tartalmáért meg igérgeti, hogy ezentúl más lesz, mert nem volt rá szükség, büszke lehetsz a tartalmaidra hiánypótló. Köszönjük jó volt.
Ez az eddigi kedvenc epizódom, nagyon tartalmas és értékes beszélgetés volt, végig azt éreztem, hogy szívesen becsatlakoznék. Valamint megnyugtatással töltött el, hogy nem csak én "félek" a kiégéstől, mivel általában 1 hónapig csinálok videókat, ami kicsit lélekölő, hiszen ennyi idő távlatából kiveszik a siker érzete és így a videókat néha már kedv hiányában húzom. Szóval sok gondolkodni valót adtatok ezzel a résszel számomra. Hatalmas pacsi, hogy ilyen tartalmasra sikerült ez a rész 😁
Szerintem az egyik legfőbb ok, amiért Greg ennyi ideg "aktuális" maradt, az a személyisége. Akárhányszor dob fel egy random csatornán intejrút a youtube vele, mindig rákattintok, mert szeretem hallgatni őt és a véleményeit. Nagyon jó volt ez a rész (is)! ^^
Én kedvelem Szirmai Gergelyt .az első ilyen magyar csatorna amit elkezdtem követni előtte meg sem néztem semmi ilyen félét, mondván faszság .Azóta sokat változott a Hollywood Hírügynökség akkor mindig egy témával kezdte amit hozzákapcsolt a filmhez ezt sajnos ma már nem csinálja így. De ha ő nincs akkor lehet sose nézek magyar csatornákat és titeket se :) szóval örülök az interjúnak . Ow Zoly is érdekes volt számomra . Gratulálok egyébként nektek élvezetes a csatorna , örülök ennyire aktívak vagytok csak így tovább :)
Na ez egy nagyon élvezetes podcast lett! Gergőnek nagyon jó beszélőkéje van és nagyon érdekes dolgokat mondott rengeteg témában. Szerintem igazán jót tesz a beszélgetéseknek, amikor Bálna ennyire átveszi a kérdező szerepét.
Amikor az algoritmus lovagolasarol beszelt, az optimalis tartalomgyartasrol, na akkor szoltam fel hangosan magamban, hogy bassza meg, ez a csavo kurvara tudja mirol beszel :D egyik legjobb vendeg volt eddig!
Amikor a 3 legfainabb magyar Pokemon-os összeül, akkor egyszerűen lehetetlen nem élvezni :D Nagyon jó volt ez a Cringebait rész, Gergővel folyamatosan láttam, hogy eléggé jól kiegészítitek egymást gondolatait. Csak így tovább, várom a kövi részt is :]
Hát srácok ezt oda tettétek! Bálna tökéletes kérdéseket tett fel, 1 percig nem volt unalmas és altató a podcast. Szirmai még mindig az egyik legjobb beszélgető társ a TH-camon.Az egész beszélgetés hangulata csodálatos volt, kifejezetten a legjobb rész az összes közül. Köszönöm ezt a kellemes 2 órát! Így tovább srácok várom a következő részt! ❤
17:00 Amit Gergő említ... Nem rég kezdtem el nézni a vod-jait és az élőműsorokba is igyekszem bekapcsolódni. Nem tudtam megfogalmazni, hogy mi a f*szért tetszett meg Gergőnek az előadásmódja, de nagy eséllyel itt válaszolta meg nekem. De valahogy a humorjávall is nagyon jól tudok azonosulni. Az élőadásai teljesen olyanok, mint ha meglennének vágva, olyan pörgősek és viccesek számomra.
Borics Ádámmal megnéznék egy podcastet, hogy számotokra "idegen" sportot űz mellette youtubeozik. Kivancsi lennek milyen kerdeseitek lennének mennyire keszulnetek fel. Jó lett ez a rész itt most.
Ez nagyon tartalmas egy adás volt élvezetes volt Szirmait hallgatni, és még többet megtudni róla. De legfőképpen a 🔥 Gyújtsunk fényt az éjszakában:Rump_ részt vártam a legjobban. De hihetetlen, hogy mennyire is intelligens egy személyiség Szirmai( és ezt senki se vegye úgy, hogy rossz szándékból írom, mert tudtam, hogy Szirmai intelligens, de, hogy ennyire azt már nem, úgyhogy nem degradálom, hanem elismerem rendben). És nagyon is egy elismerő alakja a yt-bon. De, hogy ne csak fanboy dumákat nyomjak itt van pár értékes filmekkel foglalkozó csatorna amikre érdemes rálesni. DuplaGondol Over Series A Filmfreak BaaadMovies01 Őrültek Háza Top Moviesss
Nagyon jó Gergőt ilyen kontextusban szerepelni látni! A legnagyobb szellem azért FreddyD marad, de nem vetjük össze kedvenceinket - saját érdekünkben. :D Az igazi, autentikus és átfogó filmkritikát a kisebb podcastek képviselik, persze ilyenekből nem nőnek youtuber óriások, de érdemes követni őket, sőt, sokkal inkább mint a fővonalas, írott kritikát, utóbbi ugyanis egyre vállalhatatlanabb.
OW Zoli mellett a második legjobb ez idáig...🙂 Brutális volt. . Énmá azt várom hogy olyan trash videóssal fogtok beszélgettek aki a legkellemesebb csalódást okozhat , meglepő intellektussal.
Nem tudom miért gondolom én vagyok a világ leg cringe enber a világon, de nekem a régi 576 reklám meg könyeztem olyan szép időszakot idézet elö bennem a TH-cam életébe és a sajátomba is ,kis pelyhes kukiként sok emlék ugrott elő 😇😇❤❤
Pedig ha igazán örülnék egy kollaborációnak, akkor az egy Szirmai Gergely + RetroShock közös produkció :D. Vannak közös pontok, van közös nevező... minőségi tartalom is megvan mindkét csatornán... hátha egyszer csoda történik :D
Sose fogom megbocsájtani Imi-nek a gameday iroda kinyírását. Hallottam az elmondottakat, és meg is értem hogy Greg-nek nem volt úgy ideje rá. De lehetett volna ezt másképp csinálni, mármint az arculatváltást, mert Imi evvel csak azt érte el nálam, hogy mint embert már nem kedvelem, és az unlimited-be is csak egyszer néztem bele. Ritkán iratkozom le valahonnan ahova már fel vagyok, de ott megtettem. Én 17 éve használom a youtube-ot, és ha engem kérdeznétek meg mit utálok a legjobban a tartalomgyártókban, nagyon egyszerű lenne a válaszom A videó elején lévő szponzorált részekről. Ezt mások meg tudják oldani hogy pl a videó végén van, és ha jó volt a videó, eskü még meg is nézem Respect-ből. De annál irritálóbb mikor van egy 8 perces(yuhu azért már megy a monetizáció) videó aminek az első 3 perce a szponzprált rész, van hogy meg se nézem a videót, egyszerűen elmegy a kedvem, még akkor is ha tudom, át tudnám tekerni a videót. A másik dolog amikor látom hogy egy tartalomgyártónál szinte csak 8-9 perces videók vannak, ez megint egy olyan érzést kelt bennem, hogy itt csak a pénz a lényeg neki, nem pedig a minőségi tartalom amit elénk tár. És általában ezeknél van 1 nap 2-3 videó. Nálam pörögnek a hosszú vidók, talán az egyik legjobb példa a minőségi de hosszú videókra az az "internet historian" ahol közel 1 órásak a videók, mégis annyira érdekes témákkal foglalkozik és olyan jól előadva, hogy ha kétszer olyan hosszúak lennének akkor is végignézném. Nincs is videó hetente, inkább fél évente , de a megtekintések, magukért beszélnek :)
Sziasztok! Találtam egy nagyon jó kis csatornát itt a yt-on 4fal a neve, szerintem vicces, másrèszről karcos de mindenekelőtt igènyes. Nagyon kevesen nèzik pedig ettől sokkal többet èrdemelnènek! Bocs az önkèntes promoterkedèsèrt.
Bálna, picit lőttél csak mellé: Andrei Terbea nem szerb, hanem román (azért is ejti Cerbeának a nevét, mert van a T alján egy hangzásmódosító "farkinca"). Nagyon örültem, hogy szóba hoztad!
7:10 Greg azt mondja, hogy sosem volt az ő formátuma és műsora a legnagyobb (értem, hogy valszeg a műfajról beszél). Nem jól emlékszem, hogy még Dancsó előtt ő vezette a magyar youtube-ot feliratkozószámban? Valamikor talán 2013-14 körül. Lehet előbb. Javítsatok ki ha tévedek.
Amikor Dancsó elérte a 150.000 feliratkozót, akkor érte el Gergő a 200.000 feliratkozót. Herby már elérte majdnem a 400.000 feliratkozót, de törölte azt a csatornáját. Akkoriban pár hónapig a HH volt legtöbb feliratkozóval rendelkező csatorna, amely magyar nyelven működött.
@@GajeelRedfox ez nem mindig van így, vagy ha amennyiben igen, úgy akkor is a legtöbb munkát ő maga rakja bele. Én változatlanul meg vagyok elégedve a munkájával most is, nem érzek semmilyen minőségromlást.
Imádtam a Random kollégás pólómat, nagy sikere volt bent a munkahelyemen - ott nem ismerték a GameDay irodát, de a póló szövegezését és kinézetét imádták, valódi random munkatársnak éreztem magam. :D Sajnos a sok mosástól idő közben tönkrement.
külföldön rengeteg, több milliós feliratkóz csatorna van el vígan úgy, hogy évi 3-4-5 videót tölt fel. Aki így hirtelen eszembe jut a Code Bullet. leprogramoz komplett játékokat, aztán AI-t hozzá és részben animált videót gyárt a teljes folyamatból. nyilván ilyen contentet nem lehet még hetente sem kiszórni.
Azért Szirmaival lehetne egy jót Cringelni😁😁 amugy ő volt az első akit kifejezetten követtem youtub-on konkrétan ő mutatta meg milyen jó hely ez a youtub 😃😁
Hát srácok én megnéztem a Rump_ egy videóját, és bár nem egy az egyben utánzás, azért a videó szerkezetét érintő hasonlóságok és az, hogy egy bizonyos zenei stílusból ajánl zenét a videó végén, ezek mellett én sem tudtam úgy elmenni, hogy ne azt mondjam: Hollywoodnewsagency.
Imádom, hogy amikor pont arról beszélgettek, hogy nem kell kikapcsolni az agyad, hogy szórakozz, jön az értesítés, hogy kijött a Halálos iramban 10. előzetese 😂
Amúgy arra figyelhetnétek hogy a kérdéseitek csak kérdések maradjanak ne pedig a saját véleményeteket erőszakoljátok bele már magába a kérdésbe és a vendégbe… ez egy beszélgetés… majd a vendég után elmondod te is mit gondolsz a dologról/témáról! Így konkrétan az érződik hogy ti meséltek saját magatokról a vendégnek😂
Abban az időben ez a reklám megállta a helyèt ,mindenki szerette együtt látni a kedvenc akkori legnagyobb magyar youtubereket,szerintem mindenki szerette hogy nem 3 másodperc hosszú,a kornak megfelelt,régen lasabb volt a világ akkor ez jó volt mostani szemmel gáz,de ez a mai felgyorsult világ ès felgyorsult tartalomfogyasztás miatt van,amatőr színészi játék nem színészektől,szerintem nem volt gáz akkori szemmel csak szerethető reklám volt
41:10 Azért NE menjünk el szó nélkül kissimi csatorna jelszó átírásáról! 😂 A Görbetükrös alkotótársaival is eljátszotta. Az unlmited csatorna jelene mutatja, hogy nem lehet örökké tehetséges emberek hátán felmászni! A belterjes szponzikról pedig percekig beszélt Gergő. de nem mondott semmit... 🤡
Sávval szemben a csatorna neve ott van két video amiben ezt megmlítik az egyik th-cam.com/video/FwLgi76uX14/w-d-xo.html a másik th-cam.com/video/lZw7ff4l340/w-d-xo.html
@@rudolfblahna614 Igen, meghallgattam mindkettőt! Plusz azóta sokan mondják, hogy Szirmai drogos és ezért volt a kihagyás! Ez persze imrét nem menti fel!!
Nagyon jó az intro zene, azon semmiképpen ne változtassatok! Legfeljebb az alatta futó emberek lehetnek aktuálisabbak... Cresser, Viccelek, Elekrobi, Alex Csigér... Értitek... De a zene az nagyon jó!
Nagyon értékelem ezt a részt, Bandival a két szék között részen hatalmasat röhögtem a komoly témák között :D Viszont nekem olyan munkám van hogy napi 10-12 órát 120%-on járatom az agyamat, emellett rengeteget dolgozom az önismeretemen is, sőt, sajnos még közélettel is. Ezek utána ha leülök este filmezni, számomra nem ördögtől való a nyáladzós felszínes ingerhalmaz, ami egyszerűen leállítja azokat a gondolatokat, amik fontosak, de ha ennél többet is lennék a fejemben, lennének gondjaim, voltak is. Nem azt mondom hogy nem élek a kultúrált szórakozás adta lehetőségekkel, de igen, és nyilván ilyen tartalmat többet fogyasztok, de azért többször érzem azt hogy most jó lenne ha valami le tudna állítani és arra a transformers jellegű trash élvezhető számomra időnként, vagy hogy platformon maradjunk zsozeatya. Igen ezek nem többek mint egy fehér zaj valójában. Az egy komoly probléma hogy ezek robbantják a kasszákat, viszont ezen kívül szerintem van helyük. Szal Greg ha olvasod, nyilván nem, itt egy magyarázat erre, ami talán értelmes.
Hmm ha már filmek és a mentális egészség, akkor marha érdekes lett volna, ha beúszik a Stutz. Nekem egész komolyan megvilágosodás volt. Kurva jó az a film.
ami igazán nagy csalódást okozott az az, hogy senki nem mondta el érthetően mi történt és mért lett a gameday csak úgy egyszerűen imi csatornája. tudom, rajongók sejtje minden tud és dokumentált, de nem mindenki mániákus. én az a néző vagyok, aki csak youtube-on követ videósokat (hihetetlen). úgyhogy valahol szarul esett. nekem ráadásul külön tetszett, hogy a TF2-t behozták valamennyire a magyar köztudatba. sajnálatos, hogy elhalt az egész és hogy imi sincs ilyen minőségben már jelen. és nem, nem relevancia kérdése a gaming, mert gyakorlatilag elég lenne a világon egyetlen gaming csatorna, ami kipörget mindent és nincs kérdés. de ez nem csak erről szól, ahogy a többi tartalom sem. ugyanúgy kell hozzá egyéniség is ami egyébként megvan gergő vagy imi esetében is.
@@ViBENo1 A gyökérok biztos nem a mentális probléma! A drogozás miatt nem tudta csinálni a GameDay irodát! De mivel nem akar erről beszélni, ezért ez a PC álláspont.
Tartalom:
📍 Felvezetés:
0:00 - intro
0:40 - beköszönés
1:09 - beszélgetés
1:54 - Ismeri Gergő a Cringebaitet?
🛠 Gergő munkássága:
4:39 - Szirmai munkássága
11:58 - Ki inspirálta Gergőt?
15:34 - Tudatos volt az előadásmód?
17:54 - HollywoodNewsAgency "szponzorai"
🍔 USA:
19:44 - Gergő Amerikában
🎥 Videózás:
22:50 - Követsz magyar videósokat?
24:12 - Még zavarnak a negatív kommentek?
26:46 - Szirmai a tartalomgyártásról
36:55 - Gergő a rövid videókról
🎮 GameDay Iroda:
39:15 - GameDay Iroda kilépés
41:10 - Zavart, hogy Imi átnevezte a csatornát?
43:54 - Imi tönkretette a csatornát?
45:18 - Belterjes körök
52:48 - Állami pályázatok tartalomgyártóknak
🎞 Reagálás videókra:
57:43 - 576 KByte reklám (2014)
1:02:48 - 576 KByte reklám (2016)
🩹 Mentális higiénia:
1:15:18 - Kontroll visszaszerzés
1:17:52 - Segítség kérés
1:19:58 - Változás
1:21:04 - Megvilágosodás
1:23:24 - Videózás és a mentális problémák
1:25:43 - Új energia
🚍 AFK Légió:
1:29:25 - Szenvedély vagy üzleti megfontolás?
1:31:09 - Mainstream utazós vloggerek
💑 Magánélet:
1:36:49 - Magánélet kiteregetés
🪑 Két szék között Bandival Podcast:
1:42:26 - Gergő & Bálna szék véleménye
⭐ Mainstream:
1:43:02 - Lebutított tartalmak
1:48:25 - TH-cam 5 év múlva
🟥 Ki Mit Tube:
1:51:08 - Létezhetne a napjainkban?
🔥 Gyújtsunk fényt az éjszakában:
1:56:41 - Rump_
📍 Végszó:
1:58:29 - infók
1:58:49 - kiköszönés
1:59:10 - outro
Ez gyors volt
De kibaszott advanced a timestamp... köszi calmyh
köszi, hogy így kiírod a témákat, de egy gyors ctrl+c ctrl+v lehetne a leírásba is és a videó idősávján is látszanának ezek
1:09:02 - Bandi megfordul
Köszi a meghívást!! Nagyon jó volt dumálni 😁🫡
Üdítő volt a cringebaiten olyan vendéget látni, aki nem a címhez hűen cringen mentegetőzik minden tartalmáért meg igérgeti, hogy ezentúl más lesz, mert nem volt rá szükség, büszke lehetsz a tartalmaidra hiánypótló. Köszönjük jó volt.
Turbék-turbék 🕊️
Gergőőő, where is lol AK val?¿?
Jó volt látni/hallani, hogy Gergő nem szenteskedik, hanem kimondja amit gondol és jó az önkritikája.
Nagyon jó nézni bálnának az arcát amikor végre egy kompetens ember válaszol normálisan egy kérdésére.
Ez az eddigi kedvenc epizódom, nagyon tartalmas és értékes beszélgetés volt, végig azt éreztem, hogy szívesen becsatlakoznék. Valamint megnyugtatással töltött el, hogy nem csak én "félek" a kiégéstől, mivel általában 1 hónapig csinálok videókat, ami kicsit lélekölő, hiszen ennyi idő távlatából kiveszik a siker érzete és így a videókat néha már kedv hiányában húzom.
Szóval sok gondolkodni valót adtatok ezzel a résszel számomra.
Hatalmas pacsi, hogy ilyen tartalmasra sikerült ez a rész 😁
Szerintem az egyik legfőbb ok, amiért Greg ennyi ideg "aktuális" maradt, az a személyisége. Akárhányszor dob fel egy random csatornán intejrút a youtube vele, mindig rákattintok, mert szeretem hallgatni őt és a véleményeit. Nagyon jó volt ez a rész (is)! ^^
Wow, nem tudtam, hogy lesz Gergővel podcast, kellemes meglepetés. Jó lett ez a rész is.
Kiváló rész volt, hallgattam volna még. Továbbá micsoda rendhagyó pillanat, az adás menetét NEM Bandi szakította meg pisiszünet miatt! 😃
Én kedvelem Szirmai Gergelyt .az első ilyen magyar csatorna amit elkezdtem követni előtte meg sem néztem semmi ilyen félét, mondván faszság .Azóta sokat változott a Hollywood Hírügynökség akkor mindig egy témával kezdte amit hozzákapcsolt a filmhez ezt sajnos ma már nem csinálja így. De ha ő nincs akkor lehet sose nézek magyar csatornákat és titeket se :) szóval örülök az interjúnak . Ow Zoly is érdekes volt számomra . Gratulálok egyébként nektek élvezetes a csatorna , örülök ennyire aktívak vagytok csak így tovább :)
Köszönjük a bátorítást!
IGEN, VÉGRE, KÖSZÖNÖM, MÁR 2 ÉVE ERRE VÁROK!
Na ez egy nagyon élvezetes podcast lett! Gergőnek nagyon jó beszélőkéje van és nagyon érdekes dolgokat mondott rengeteg témában.
Szerintem igazán jót tesz a beszélgetéseknek, amikor Bálna ennyire átveszi a kérdező szerepét.
Amikor az algoritmus lovagolasarol beszelt, az optimalis tartalomgyartasrol, na akkor szoltam fel hangosan magamban, hogy bassza meg, ez a csavo kurvara tudja mirol beszel :D egyik legjobb vendeg volt eddig!
Amikor a 3 legfainabb magyar Pokemon-os összeül, akkor egyszerűen lehetetlen nem élvezni :D Nagyon jó volt ez a Cringebait rész, Gergővel folyamatosan láttam, hogy eléggé jól kiegészítitek egymást gondolatait. Csak így tovább, várom a kövi részt is :]
Úristen, ez a beszélgetés hihetetlenül üdítő volt és remek mentális feltöltődés. Köszönjük szépen! ❤
Hát srácok ezt oda tettétek! Bálna tökéletes kérdéseket tett fel, 1 percig nem volt unalmas és altató a podcast. Szirmai még mindig az egyik legjobb beszélgető társ a TH-camon.Az egész beszélgetés hangulata csodálatos volt, kifejezetten a legjobb rész az összes közül. Köszönöm ezt a kellemes 2 órát! Így tovább srácok várom a következő részt! ❤
17:00
Amit Gergő említ... Nem rég kezdtem el nézni a vod-jait és az élőműsorokba is igyekszem bekapcsolódni. Nem tudtam megfogalmazni, hogy mi a f*szért tetszett meg Gergőnek az előadásmódja, de nagy eséllyel itt válaszolta meg nekem. De valahogy a humorjávall is nagyon jól tudok azonosulni. Az élőadásai teljesen olyanok, mint ha meglennének vágva, olyan pörgősek és viccesek számomra.
Köszi a beszélgetést! Az elejétől követem Szirmai Gergőt és nagyon élvezem a formátumot ahogy behozza a társadalmi vonulatot a filmkritika mellé.
Borics Ádámmal megnéznék egy podcastet, hogy számotokra "idegen" sportot űz mellette youtubeozik. Kivancsi lennek milyen kerdeseitek lennének mennyire keszulnetek fel.
Jó lett ez a rész itt most.
Gergő régi videói a legjobbak, sokszor még a mai napig is visszanézem őket. Az első 2-3 év volt nálam a top a Hollywood Hírügynökségből.
Egyszerű ember vagyok. Szirmait látom, örülök.
Szuper adás volt!Bálna és Bandi is egyre jobb.Csak így tovább!
A wécés részhez: 4
Szuper podcast lett srácok, egyre jobbak vagytok, csak így tovább! 😉👌🙏🙏
Örülök ennek a sok vidinek én most!
Imádom Szirmait, nagyon jó volt a podcast!
Ez nagyon tartalmas egy adás volt élvezetes volt Szirmait hallgatni, és még többet megtudni róla.
De legfőképpen a
🔥 Gyújtsunk fényt az éjszakában:Rump_ részt vártam a legjobban.
De hihetetlen, hogy mennyire is intelligens egy személyiség Szirmai( és ezt senki se vegye úgy, hogy rossz szándékból írom, mert tudtam, hogy Szirmai intelligens, de, hogy ennyire azt már nem, úgyhogy nem degradálom, hanem elismerem rendben).
És nagyon is egy elismerő alakja a yt-bon.
De, hogy ne csak fanboy dumákat nyomjak itt van pár értékes filmekkel foglalkozó csatorna amikre érdemes rálesni.
DuplaGondol
Over Series
A Filmfreak
BaaadMovies01
Őrültek Háza
Top Moviesss
Pimp Thy Mind
@@martinvarga130 ismerem őket
Sávval Szemben, Tekercs és Tekintet
Nagyon jó Gergőt ilyen kontextusban szerepelni látni! A legnagyobb szellem azért FreddyD marad, de nem vetjük össze kedvenceinket - saját érdekünkben. :D
Az igazi, autentikus és átfogó filmkritikát a kisebb podcastek képviselik, persze ilyenekből nem nőnek youtuber óriások, de érdemes követni őket, sőt, sokkal inkább mint a fővonalas, írott kritikát, utóbbi ugyanis egyre vállalhatatlanabb.
Könnyekig ható, mikor 3 ilyen csodálatos férfi összegyűlik, hogy megvitassa az élet és a youtube nagy dolgait. 😢 Pedig Selchris nincs is köztük 😂
Taiwanban volt az utolsó koncert és oda gyalog ment most norvégiában lesz a következő és mire a Transsiberia Express továbbviszi az idő
OW Zoli mellett a második legjobb ez idáig...🙂 Brutális volt. .
Énmá azt várom hogy olyan trash videóssal fogtok beszélgettek aki a legkellemesebb csalódást okozhat , meglepő intellektussal.
Nagyon érdekes beszélgetés volt. Ezen a vonalon tovább haladva egy beszélgetés Goodlike-al? Ott is lennének érdekes dolgok szerintem😁
Nem tudom miért gondolom én vagyok a világ leg cringe enber a világon, de nekem a régi 576 reklám meg könyeztem olyan szép időszakot idézet elö bennem a TH-cam életébe és a sajátomba is ,kis pelyhes kukiként sok emlék ugrott elő 😇😇❤❤
Pedig ha igazán örülnék egy kollaborációnak, akkor az egy Szirmai Gergely + RetroShock közös produkció :D. Vannak közös pontok, van közös nevező... minőségi tartalom is megvan mindkét csatornán... hátha egyszer csoda történik :D
Ezezez ezt köszi! 🎉
Sose fogom megbocsájtani Imi-nek a gameday iroda kinyírását. Hallottam az elmondottakat, és meg is értem hogy Greg-nek nem volt úgy ideje rá. De lehetett volna ezt másképp csinálni, mármint az arculatváltást, mert Imi evvel csak azt érte el nálam, hogy mint embert már nem kedvelem, és az unlimited-be is csak egyszer néztem bele. Ritkán iratkozom le valahonnan ahova már fel vagyok, de ott megtettem.
Én 17 éve használom a youtube-ot, és ha engem kérdeznétek meg mit utálok a legjobban a tartalomgyártókban, nagyon egyszerű lenne a válaszom
A videó elején lévő szponzorált részekről. Ezt mások meg tudják oldani hogy pl a videó végén van, és ha jó volt a videó, eskü még meg is nézem Respect-ből. De annál irritálóbb mikor van egy 8 perces(yuhu azért már megy a monetizáció) videó aminek az első 3 perce a szponzprált rész, van hogy meg se nézem a videót, egyszerűen elmegy a kedvem, még akkor is ha tudom, át tudnám tekerni a videót.
A másik dolog amikor látom hogy egy tartalomgyártónál szinte csak 8-9 perces videók vannak, ez megint egy olyan érzést kelt bennem, hogy itt csak a pénz a lényeg neki, nem pedig a minőségi tartalom amit elénk tár. És általában ezeknél van 1 nap 2-3 videó.
Nálam pörögnek a hosszú vidók, talán az egyik legjobb példa a minőségi de hosszú videókra az az "internet historian" ahol közel 1 órásak a videók, mégis annyira érdekes témákkal foglalkozik és olyan jól előadva, hogy ha kétszer olyan hosszúak lennének akkor is végignézném. Nincs is videó hetente, inkább fél évente , de a megtekintések, magukért beszélnek :)
Sziasztok! Találtam egy nagyon jó kis csatornát itt a yt-on 4fal a neve, szerintem vicces, másrèszről karcos de mindenekelőtt igènyes. Nagyon kevesen nèzik pedig ettől sokkal többet èrdemelnènek! Bocs az önkèntes promoterkedèsèrt.
Ez az intro>>>>
Annyira nosztalgikus xd
Szuperjó!
*Fun fact* 1:03:37 nél az eladó srác szintén régimotoros videós, Senshi néven tevékenykedik a TH-camon. A RosszPc-s idők óta űzi az ipart. :D
Jeeeeee Rump_!!!!! Volt értelme felkelni
Bálna, picit lőttél csak mellé: Andrei Terbea nem szerb, hanem román (azért is ejti Cerbeának a nevét, mert van a T alján egy hangzásmódosító "farkinca"). Nagyon örültem, hogy szóba hoztad!
Köszi a pontosítást, igazad van!
Nagyon jó volt! 😊
Abszolút! Hát ez nagyon jó volt.
Állati jó rész lett 😁😁
Szuper volt ez a rész is
7:10 Greg azt mondja, hogy sosem volt az ő formátuma és műsora a legnagyobb (értem, hogy valszeg a műfajról beszél). Nem jól emlékszem, hogy még Dancsó előtt ő vezette a magyar youtube-ot feliratkozószámban? Valamikor talán 2013-14 körül. Lehet előbb. Javítsatok ki ha tévedek.
Úgy emlékszem, hogy, az Elviszlek magammal adásban mondta, hogy volt amikor ő volt a legnagyobb.
Amikor Dancsó elérte a 150.000 feliratkozót, akkor érte el Gergő a 200.000 feliratkozót. Herby már elérte majdnem a 400.000 feliratkozót, de törölte azt a csatornáját. Akkoriban pár hónapig a HH volt legtöbb feliratkozóval rendelkező csatorna, amely magyar nyelven működött.
@@n.tib9813 konkrétan a 200k-ra emlékeztem, csak nem akartam baromságot mondani. Mondjuk azt nem tudtam, hogy Herby akkor megelőzte.
5:24 azért itt meg kell említeni James Rolfe-ot és az AVGN-t. Ő konkrétan szinte Day 1 óta a TH-cam-on van és rendíthetetlenül nyomja a mai napig.
Sajnos már nem annyira rendíthetetlenül. Jó ideje mások írják a részeket és ez nagyon meglátszik.
@@GajeelRedfox ez nem mindig van így, vagy ha amennyiben igen, úgy akkor is a legtöbb munkát ő maga rakja bele. Én változatlanul meg vagyok elégedve a munkájával most is, nem érzek semmilyen minőségromlást.
Imádtam a Random kollégás pólómat, nagy sikere volt bent a munkahelyemen - ott nem ismerték a GameDay irodát, de a póló szövegezését és kinézetét imádták, valódi random munkatársnak éreztem magam. :D Sajnos a sok mosástól idő közben tönkrement.
1:03:26 jéé érdekes itt Senshit látni 😂
Cameo😀😁
Király volt Srácok 🎉🎉
külföldön rengeteg, több milliós feliratkóz csatorna van el vígan úgy, hogy évi 3-4-5 videót tölt fel. Aki így hirtelen eszembe jut a Code Bullet. leprogramoz komplett játékokat, aztán AI-t hozzá és részben animált videót gyárt a teljes folyamatból. nyilván ilyen contentet nem lehet még hetente sem kiszórni.
A leírásból lemaradt az ajánlott csatorna linkje. Egyébként jó a videó, izgalmas beszélgetés volt. 😁
www.youtube.com/@Rump_ valszeg megtaláltad, de itt van.
pótoltuk, köszi!
Azért Szirmaival lehetne egy jót Cringelni😁😁 amugy ő volt az első akit kifejezetten követtem youtub-on konkrétan ő mutatta meg milyen jó hely ez a youtub 😃😁
Ez egy algoritmust támogató komment itt most. Egyébként jó lett a vidi.
Meglepődtem volna ,ha nem Rumpot ajánlja :D
Jó volt látni, hogy Gergő elengedte magát a társaságotokban.
01:43:01
Between Two Chairs with Óalexa Óbandó! :D Egy kicsit hasonlítasz is Zach Galifianakisra.
Szet adom a podcastet alapjaraton is, de kulon tetszik h Szirmai halal be van tepve v tintazva 😀😄 nagy pacsi mind a harom tagnak 😁
It was a very good one!
Elsore soknak tunt, de gyorsan elrepult a video ido. Rendkivul tartalmas es szorakoztato volt.
Koszonet erte. Meg sok ilyet.😊
omgomgomg olyan regota vartam mar erre 😭😭
Hát srácok én megnéztem a Rump_ egy videóját, és bár nem egy az egyben utánzás, azért a videó szerkezetét érintő hasonlóságok és az, hogy egy bizonyos zenei stílusból ajánl zenét a videó végén, ezek mellett én sem tudtam úgy elmenni, hogy ne azt mondjam: Hollywoodnewsagency.
sajnálom :((
én tényleg próbálkozom
hááát igen barátnőm 1 éve keres munkát és arra jutunk folyton ,hogy csak akkor van munkád ha ismer valaki aki ad neked
szerintem az 576-os reklám nem volt annyira gáz, nekem kb ilyen infinity war szintű crossover volt
1:42:40
Végre, az első szék tierlist podcast
Imádom, hogy amikor pont arról beszélgettek, hogy nem kell kikapcsolni az agyad, hogy szórakozz, jön az értesítés, hogy kijött a Halálos iramban 10. előzetese 😂
Ez a 2 óra úgy elment mintha nem is lett volna itt most.
Amúgy arra figyelhetnétek hogy a kérdéseitek csak kérdések maradjanak ne pedig a saját véleményeteket erőszakoljátok bele már magába a kérdésbe és a vendégbe… ez egy beszélgetés… majd a vendég után elmondod te is mit gondolsz a dologról/témáról!
Így konkrétan az érződik hogy ti meséltek saját magatokról a vendégnek😂
Túl sok volt az Unlimited podcast. :D
én, aki egy kicsi animációs csapattal, animált sorozatokat tervezünk ._. Sooooo i guess elmentem egy másik irányba xd
576 Reklámok XDXDXD
Életem legszarabb munkahelye volt, pont Alle-s voltam ahol forgatták :D
Gondolat olvasok vagytok fiúk. Még nem láttam ezt a videot én itt most, de lemerrem fogadni hogy az egyik legértelmesebb eszme csere fog végbe menni
Abban az időben ez a reklám megállta a helyèt ,mindenki szerette együtt látni a kedvenc akkori legnagyobb magyar youtubereket,szerintem mindenki szerette hogy nem 3 másodperc hosszú,a kornak megfelelt,régen lasabb volt a világ akkor ez jó volt mostani szemmel gáz,de ez a mai felgyorsult világ ès felgyorsult tartalomfogyasztás miatt van,amatőr színészi játék nem színészektől,szerintem nem volt gáz akkori szemmel csak szerethető reklám volt
Az intro zenének nincs hosszabb változata? Vagy nem lelhető fel valahol?:D
Amúgy már durrantom is be a videjót! Köszi!
Azt én is szeretné tudni mert nagyon szórakoztató, és fülbe mászó eg kis nóta.
41:10 Azért NE menjünk el szó nélkül kissimi csatorna jelszó átírásáról! 😂 A Görbetükrös alkotótársaival is eljátszotta. Az unlmited csatorna jelene mutatja, hogy nem lehet örökké tehetséges emberek hátán felmászni! A belterjes szponzikról pedig percekig beszélt Gergő. de nem mondott semmit... 🤡
Sávval szemben a csatorna neve ott van két video amiben ezt megmlítik az egyik
th-cam.com/video/FwLgi76uX14/w-d-xo.html
a másik
th-cam.com/video/lZw7ff4l340/w-d-xo.html
@@rudolfblahna614 Igen, meghallgattam mindkettőt! Plusz azóta sokan mondják, hogy Szirmai drogos és ezért volt a kihagyás! Ez persze imrét nem menti fel!!
Kár hogy a pokemon nem jött fel Greg és Bálna között :D
Nagyon csípem Gergőt szerintem jó tartalmakat csinál minden csatornáján néha bolond de mi is 😂😂.
Spotify-ra fel fog kerülni ez az adás is?
Még csak az első 10 percet néztem meg, de ezek alapján nevet lehetne váltani.
Ez lenne a: Bálna mosolyog, Bandi morcosan néz és Marci beszél podcast.
1:41:10 Én aki ezt a podcastet is fehérzajnak raktam be 😳
Megnéznék egy podcast-ot FlashCommando-ékkal.
Nagyon jó az intro zene, azon semmiképpen ne változtassatok! Legfeljebb az alatta futó emberek lehetnek aktuálisabbak... Cresser, Viccelek, Elekrobi, Alex Csigér... Értitek... De a zene az nagyon jó!
Ezen komment létrejöttét az algoritmus igénye támogatta.
Csak en szoktam enekelni az intronal reflexbol vagy ti is? :O
Rump egyébként jelen szokott lenni Bandi streamjein! Már meg is volt említve párszor
mindig mondok csúnyákat hogy jajj jajj
Amikor AK val loloztál Gergő azt LÁTNOM KELL 😅😅
Bálna Szirmai Gergőnek nevezte, de nem Gergely? Állítólag nem mindegy a köznyelvi hivatkozásban.
Nagyon értékelem ezt a részt, Bandival a két szék között részen hatalmasat röhögtem a komoly témák között :D Viszont nekem olyan munkám van hogy napi 10-12 órát 120%-on járatom az agyamat, emellett rengeteget dolgozom az önismeretemen is, sőt, sajnos még közélettel is. Ezek utána ha leülök este filmezni, számomra nem ördögtől való a nyáladzós felszínes ingerhalmaz, ami egyszerűen leállítja azokat a gondolatokat, amik fontosak, de ha ennél többet is lennék a fejemben, lennének gondjaim, voltak is. Nem azt mondom hogy nem élek a kultúrált szórakozás adta lehetőségekkel, de igen, és nyilván ilyen tartalmat többet fogyasztok, de azért többször érzem azt hogy most jó lenne ha valami le tudna állítani és arra a transformers jellegű trash élvezhető számomra időnként, vagy hogy platformon maradjunk zsozeatya. Igen ezek nem többek mint egy fehér zaj valójában. Az egy komoly probléma hogy ezek robbantják a kasszákat, viszont ezen kívül szerintem van helyük. Szal Greg ha olvasod, nyilván nem, itt egy magyarázat erre, ami talán értelmes.
Micsodás most nem Bandinak kellett pisilnie??
Hmm ha már filmek és a mentális egészség, akkor marha érdekes lett volna, ha beúszik a Stutz. Nekem egész komolyan megvilágosodás volt. Kurva jó az a film.
Gergő egy értelmes srác itt most.
Rump mindjárt felbukkan itt, én meg elkapom a grabancát!!
hagyjad békén a grabancomat
@@Rump_ 😱😱😱
@@Rump_ oksa 👍
EZAZ😍
Ez a Jánosik Gergős rész után szellemi fellendülés volt
ami igazán nagy csalódást okozott az az, hogy senki nem mondta el érthetően mi történt és mért lett a gameday csak úgy egyszerűen imi csatornája. tudom, rajongók sejtje minden tud és dokumentált, de nem mindenki mániákus. én az a néző vagyok, aki csak youtube-on követ videósokat (hihetetlen). úgyhogy valahol szarul esett. nekem ráadásul külön tetszett, hogy a TF2-t behozták valamennyire a magyar köztudatba. sajnálatos, hogy elhalt az egész és hogy imi sincs ilyen minőségben már jelen. és nem, nem relevancia kérdése a gaming, mert gyakorlatilag elég lenne a világon egyetlen gaming csatorna, ami kipörget mindent és nincs kérdés. de ez nem csak erről szól, ahogy a többi tartalom sem. ugyanúgy kell hozzá egyéniség is ami egyébként megvan gergő vagy imi esetében is.
Szirmainak drogproblémái voltak/vannak!
@@mr.studiogengszter8529 és?
@@ViBENo1 Én nem ítélkezem! Ő volt szét hullva emiatt...
@@mr.studiogengszter8529 de ezzel mit akarsz mondani?
@@ViBENo1 A gyökérok biztos nem a mentális probléma! A drogozás miatt nem tudta csinálni a GameDay irodát! De mivel nem akar erről beszélni, ezért ez a PC álláspont.
Ekkora crossovert még nem láttam
Retroshock-ot tudnám még az igényes kritika formálók közé sorolni.( Ha mondták bocsi, non-stop ugat a kutya a labdáért...)
🐈⬛
Kultpilóta és Retrosock két igényes kritikus
😍
Mindent és mindenkit IS támogató komment! 😁 Hogy minél több hasonló tartalom születhessen!❤
Bandi ha rossz filmet szeretnél nézni akkor nézd meg a Jézus Krisztus Vámpírvadász-t az 1/10=0 xd
A Potcast viszont 10/10 😁🤟
A Szirmai még aktív? Ezt nrm is tudtam.
Soha ne cseréljétek le az introt
Algortimus miatti támogató komment
Ne is legyen új intró!!!