Köszönöm a frissítést. Azt tanácsolom a kereskedőknek, különösen a kezdőknek, hogy tájékozódjanak a piacról, mielőtt belépnének. Azt kell mondanom, hogy a kereskedés kifizetődőbb, mint a birtoklás. Nagy köszönet Daniel Randynek, aki mindig naprakészen tart. Nagyon örülök, hogy elindítottam a programját.
Ön ismeri a nyomozati anyagot? Nem valószínű. Ismeri a büntetőeljárásról szóló törvényt? Nem valószínű. Következtetés: aki nem tud kínaiul, az ne akarjon kínaiul beszélni.
A kerület többi közterületét meg ellepik a roncs, műszaki nélkül parkoló autók, melyekkel kapcsolatban az önkormányzat éveken keresztül nem intézkedett (gondolom a városvezetők a borítékokban kapott pénz számolgatásával voltak elfoglalva). A Mexikói úti P+R parkolóban legalább 6 lepusztult gépjármű foglalja évek óta jogtalanul a parkolóhelyeket, a Gvadányi utcai lakótelep mellett 15 hasonló roncs parkol, de a patak túloldalán üzemelő autószervizek közvetlen közelében is legalább 10 ilyen gépjármű áll. Az önkormányzati rendészek ha csak valaki nem jelenti nekik ezt , ahogy én is tettem inkább elfprdítják a fejüket és tudomást sem vesznek ezekről pedig hivatalból kellene eljárniuk. A vicc az, hogy pont akkor ment el előttem a rendészet munkatársa amikor elküldtem nekik egy adagot az érintett gépjárművekből.
Az neked piti ügy hogy százmilliókat tettek zsebre.Szerintem meg senki se lopjpn mindegy hogy fideszes vagyí ellenzéki börtönben a helye. Az meg a másik hogy akkor ezeknek kéne leváltani a fideszt?Az EGYIK TOLVAJ BANDÁT VÁLTANÁD A MÁSIK TOLVAJ BANDÁRA?
Vityat sem szoktad soha meghallgatni? En igen......... Szinte mindig elamulok a baromsagain, de leginkabb amiatt, hogy mar elfelejtette: o hazank miniszterelnoke az ezzeljaro felelossegekkel........ Magyar Gyorgy azt kepviseli [mint ugyved] amire folkerik. Nem a ` tettet` vedi, hanem az esetleges elkovetot. Ezt sokan elfelejtik egy ugy kapcsan.
@@zoltanmolnar2432 Fidesz tempó, mi köze az igazságnak, ahhoz, hogy Juhász Péter mit szív?Hitelesebb, mint bármely fideszes.Lekönyvelt egyértelmű bűnesetek vannak a NER 100-ban, folytatni lehet már bőven és még 100-at hozzárakni.
@@agica4647 "Vitya zavarta el de visszatér amikor akar?" Hihetetlen zagyvaság amit te leírsz. Ezt diktálta neked valaki vagy saját kreálmány ez a butaság?
Kissebb? A fideszesek nagy része pedofil.....a pedofil fideszes férgek büntetlenül tehetnek bármit is, a tyúk tolvaj cigány sok évre bezárva..... rohadjon meg a felcsúti dagadt, sárga tokáju román cigány Orbán és minden bűntársa
Köszönöm a frissítést. Azt tanácsolom a kereskedőknek, különösen a kezdőknek, hogy tájékozódjanak a piacról, mielőtt belépnének. Azt kell mondanom, hogy a kereskedés kifizetődőbb, mint a birtoklás. Nagy köszönet Daniel Randynek, aki mindig naprakészen tart. Nagyon örülök, hogy elindítottam a programját.
Te hülye vagy ember😂?
Mondjuk ezekért egyikért sem kár.... Ha bűnösök akkor börtönben a helyük...
A fidesznek már rég ott lenne a helye! Náluk többet senki nem csalt, lopott, hazudott!
Ha nem sikerült megnyerni egy kerületet, akkor az ügyészhez kell fordulni, hpgy vadássza le a megválasztott ellenzéki polgármestert, vagy képviselőt.
Ön ismeri a nyomozati anyagot? Nem valószínű. Ismeri a büntetőeljárásról szóló törvényt? Nem valószínű. Következtetés: aki nem tud kínaiul, az ne akarjon kínaiul beszélni.
@@attiladr.beres-deak Ismerem a Fidesz rendszert, ez, elég, hogy tudjam mi áll mögötte, mikor levadásszálk a baloldalt.
@@ErikaGazdag-xl2th Nem elég. Tényekről lehet tényekre következtetni. A tény ismerete nélkül a következtetés is helytelen.
DK-s MSZP-s brigád, nem tudom mi ebben annyira meglepő :D
utólag mindenki derül! Így!😂😂😂
De az alaptörvénynek nevezett tákolmány illegitim!
Mondják azok akiknek lövésük sincs a közjogról.
@@attiladr.beres-deak Ha hazaáruló fidesz-bérenc lennék, vagy fizetett troll, én is ilyen posztot raknék ki.
Karácsony ismeri a legjobban a zuglói parkoló automatákat!
Imádom az ügyvéd úr idealizmusát.
Kár, hogy a magyar "igazságszolgáltatás" nem így működik.
Hosszú az a lista, amiben szerepelne mindaz,
akiket és amiket (bűnözők/cégek) felmentett az ügyvéd "úr".
Nem idealista. Süketel. Védő az ügyben és most mosdat.
Undorító mocskos kommunista
Ügyvéd úr mellébeszél.
A kerület többi közterületét meg ellepik a roncs, műszaki nélkül parkoló autók, melyekkel kapcsolatban az önkormányzat éveken keresztül nem intézkedett (gondolom a városvezetők a borítékokban kapott pénz számolgatásával voltak elfoglalva).
A Mexikói úti P+R parkolóban legalább 6 lepusztult gépjármű foglalja évek óta jogtalanul a parkolóhelyeket, a Gvadányi utcai lakótelep mellett 15 hasonló roncs parkol, de a patak túloldalán üzemelő autószervizek közvetlen közelében is legalább 10 ilyen gépjármű áll. Az önkormányzati rendészek ha csak valaki nem jelenti nekik ezt , ahogy én is tettem inkább elfprdítják a fejüket és tudomást sem vesznek ezekről pedig hivatalból kellene eljárniuk. A vicc az, hogy pont akkor ment el előttem a rendészet munkatársa amikor elküldtem nekik egy adagot az érintett gépjárművekből.
Ezt a legalja "ügyvédet" kérdezni bármiről is szégyen az ATV-re nézve. De nem meglepő.😡
Mi a trv. javaslat lényege: a működés jogszerűségének elősegítése .
"Magyar" György, a talmudista ügyvéd! Fantasztikus Magyarország!
Kazár ül a Mo. (2012) zRt. trónszékében!
ugannúgy, mint 'magyar' Péter.
@@katalinrobin6222 Meg anyád!
@@noname-sk5po
Név nélkül grt!!
Vállalhatatlan mint a messiásotok
Ekkora baloldali ügyvéd,és miliomos!
Ennyi feltételes módot... Most akkor mivan?😂
Piti ügyet felfújni, ha nincs kreálni, máris elterelődik a figyelem a milliárdos rablásokról, a borzalmakról amik ebben az országban zajlanak!
5 éve nyomoznak és már rég kiadta a parlament Molnár Zsolt mentelmi jogát. Eröll a 4 arcról mindenki tusta hogy koeeupt
A zuglói parkolás az egyik milliárdos rablás, ami ebben az országban történik... és ez csak Zugló.
Biztos milliomos tetszik lenni előkelőbe, hogy ez "piti" ügy a féleszű fejednek, proli. De ez bizony milliárdos pitiáner ügy. Na taka.
Az neked piti ügy hogy százmilliókat tettek zsebre.Szerintem meg senki se lopjpn mindegy hogy fideszes vagyí ellenzéki börtönben a helye.
Az meg a másik hogy akkor ezeknek kéne leváltani a fideszt?Az EGYIK TOLVAJ BANDÁT VÁLTANÁD A MÁSIK TOLVAJ BANDÁRA?
Mellé lőtél mert zugló, Kispest, óbuda is ebben a szép országunkban van.
Az ügyvéd első mondata után már nem is érdekelt a többi.
Mellébeszélésre nem vesztegetem az időm.
Vityat sem szoktad soha meghallgatni?
En igen.........
Szinte mindig elamulok a baromsagain, de leginkabb amiatt, hogy mar elfelejtette: o hazank miniszterelnoke az ezzeljaro felelossegekkel........
Magyar Gyorgy azt kepviseli [mint ugyved] amire folkerik.
Nem a ` tettet` vedi, hanem az esetleges elkovetot.
Ezt sokan elfelejtik egy ugy kapcsan.
És Karácsony G ebben sem érintett, csak fát ültetett Tóth Csabával ?
Majd elöveszik őt is nyugi 😅
Kastélyok magánkézbe juttatása. (Nem mentségként írtam.)
@@iborsodiivoNo1 NER 100 és azt csak 2022-ig csinálta meg Juhász Péter.
@@ErikaGazdag-xl2th
Gondolom nem volt beszíva a petya😂😂😂
@@zoltanmolnar2432 Fidesz tempó, mi köze az igazságnak, ahhoz, hogy Juhász Péter mit szív?Hitelesebb, mint bármely fideszes.Lekönyvelt egyértelmű bűnesetek vannak a NER 100-ban, folytatni lehet már bőven és még 100-at hozzárakni.
Érdekes hogy a novák katalin ennél kisebb dolog miatt lemondott, félreállt.
Ezek meg...
Nem mondott le, vitya egyelore elzavarta........
Majd visszater, ha akar, mint Varga Judit is.
@@agica4647
"Vitya zavarta el de visszatér amikor akar?"
Hihetetlen zagyvaság amit te leírsz.
Ezt diktálta neked valaki vagy saját kreálmány ez a butaság?
Neked a pedofélia kisebb dolog? Pedot engedett szabadon, és ki tudja még milyen bűnözöket engedett szabadon!
Kissebb? A fideszesek nagy része pedofil.....a pedofil fideszes férgek büntetlenül tehetnek bármit is, a tyúk tolvaj cigány sok évre bezárva..... rohadjon meg a felcsúti dagadt, sárga tokáju román cigány Orbán és minden bűntársa