Huhh...most jöttem rá, h évekkel korábban nem jól segítettem. Egy friss halálesetnél úgy próbáltam segíteni a gyászfolyamatban, h elmeséltem, én hogyan dolgoztam fel hasonlóan mély veszteséget. Rengeteg pszichológiát tanultam már, de ez így most jött először szembe. Nagyon köszönöm!
Mint műszaki pályán dolgozó férfi, aki ráadásul gépeket vizsgál, szoftvert ír, sőt, természettudományos kutatói végzettségű… mindig is éreztem a kísértést, hogy valami megoldást keressek mások problémájára is. Aztán jópár éve kezdtem elfoglalkozni az ember-ember kapcsolatokkal máshogy, amikor vezetőt akartak csinálni belőlem, illetve túl sok családi problémával fordultak hozzám (mint a tág család akkor éppen legkiegyensúlyozottabb tagjához). Talán ismerős lehet a dolog, amikor az ember 26-30 éves, és az anyjától kezdve a testvéreiig mindenki jön a bajaival, szülők a válásukkal, barátok a szerelmi ügyeikkel, kollégák pedig szabályosan “rinyálnak”… Szinte megőrültem, és azért is, mert a nagy okosságok és “analízis” ellenére sokszor csak olajat öntöttem a tűzre! Aztán megtaláltam az ehhez hasonló anyagokat, cikkeket, most már videókat is. Elmélyültem az asszertivitásban, rádöbbentem, hogy én is mondhatok nemet, sőt, néha csak meghallgatni kell a másikat! Rengeteg terhet szedtem le saját magamról, amikor elfogadtam, hogy nem vagyok pocsék ember, ha nem tudok “mindig mindenkinek mindenben” segíteni! Beleértve anyámat is! :) Egy idő után én sem arra vágytam, hogy valaki mondja meg, mi a teendő. Szóval, ha érik az empátia, akkor az ember saját magával is egyre empatikusabb lesz. Hálás vagyok, hogy készülnek erről ilyen anyagok, könyvek, videók, cikkek, “blogok”! :D Ettől még, vannak az ember életében dolgok, amikre tényleg segítség kell. Hiszen a cipőt is visszük a cipészhez, az ügyeinket az ügyvédhez, stb. Életvezetési ügyek is vannak, amikre néha tényleg tippek kellenek, vagy megmutatni valaminek a hogyanját. Nem csak meghallgatni, hogy “mindig odaégetem a húst, amikor kapkodom a visító gyerekek mellett”. De mindennek megvan a maga, jól megpakolt, organikus helye! Jöjjön ki, legyen könnyebb, rezonáljanak rá, aztán… Megeshet, hogy közben feltárul valami, amire már tényleg lehet konkrét segítséget is adni! :) Azért egy férfi, ha meghallgatta otthon az asszonyt, egy idő után “nem baj”, ha végre megcsinálja azt a falból folyton kijáró konnektort is… no persze ha ért hozzá! :)
Annyira fura, hogy senki nem írta még ide, hogy a színész az elején mennyire zseniális, annyira, hogy legszívesebben fejbevágnám, nagyon zseniális, mennyire tökéletes, imádom
![โกหกเธอทั้งนั้น (Pinocchio) - SERIOUS BACON [Official MV]](http://i.ytimg.com/vi/P1HhTYwrR5A/mqdefault.jpg)
Huhh...most jöttem rá, h évekkel korábban nem jól segítettem. Egy friss halálesetnél úgy próbáltam segíteni a gyászfolyamatban, h elmeséltem, én hogyan dolgoztam fel hasonlóan mély veszteséget. Rengeteg pszichológiát tanultam már, de ez így most jött először szembe. Nagyon köszönöm!
Mint műszaki pályán dolgozó férfi, aki ráadásul gépeket vizsgál, szoftvert ír, sőt, természettudományos kutatói végzettségű… mindig is éreztem a kísértést, hogy valami megoldást keressek mások problémájára is. Aztán jópár éve kezdtem elfoglalkozni az ember-ember kapcsolatokkal máshogy, amikor vezetőt akartak csinálni belőlem, illetve túl sok családi problémával fordultak hozzám (mint a tág család akkor éppen legkiegyensúlyozottabb tagjához). Talán ismerős lehet a dolog, amikor az ember 26-30 éves, és az anyjától kezdve a testvéreiig mindenki jön a bajaival, szülők a válásukkal, barátok a szerelmi ügyeikkel, kollégák pedig szabályosan “rinyálnak”… Szinte megőrültem, és azért is, mert a nagy okosságok és “analízis” ellenére sokszor csak olajat öntöttem a tűzre!
Aztán megtaláltam az ehhez hasonló anyagokat, cikkeket, most már videókat is. Elmélyültem az asszertivitásban, rádöbbentem, hogy én is mondhatok nemet, sőt, néha csak meghallgatni kell a másikat! Rengeteg terhet szedtem le saját magamról, amikor elfogadtam, hogy nem vagyok pocsék ember, ha nem tudok “mindig mindenkinek mindenben” segíteni! Beleértve anyámat is! :) Egy idő után én sem arra vágytam, hogy valaki mondja meg, mi a teendő. Szóval, ha érik az empátia, akkor az ember saját magával is egyre empatikusabb lesz. Hálás vagyok, hogy készülnek erről ilyen anyagok, könyvek, videók, cikkek, “blogok”! :D
Ettől még, vannak az ember életében dolgok, amikre tényleg segítség kell. Hiszen a cipőt is visszük a cipészhez, az ügyeinket az ügyvédhez, stb. Életvezetési ügyek is vannak, amikre néha tényleg tippek kellenek, vagy megmutatni valaminek a hogyanját. Nem csak meghallgatni, hogy “mindig odaégetem a húst, amikor kapkodom a visító gyerekek mellett”. De mindennek megvan a maga, jól megpakolt, organikus helye! Jöjjön ki, legyen könnyebb, rezonáljanak rá, aztán… Megeshet, hogy közben feltárul valami, amire már tényleg lehet konkrét segítséget is adni! :) Azért egy férfi, ha meghallgatta otthon az asszonyt, egy idő után “nem baj”, ha végre megcsinálja azt a falból folyton kijáró konnektort is… no persze ha ért hozzá! :)
Nagyon hasznos minden amit a drno elmondott! Barcsak ezt adnak hirado helyett az embereknek...!
Ismét tanultam valamit! Koszonom szepen Dr. Liza
Annyira fura, hogy senki nem írta még ide, hogy a színész az elején mennyire zseniális, annyira, hogy legszívesebben fejbevágnám, nagyon zseniális, mennyire tökéletes, imádom
Ki ez a cuki bűbáj színésznő?
Ez olyan informatív és hasznos! A szerepjáték pedig olyan jól szemlélteti, hogyan nyilvánul meg ez a kötődési stílus! Hála és köszönet. 🙏☀️
Ismerős 😁
Én mindìg ezt èrzem nem èrtenek meg😊