Nemrég láttam a dokumentum filmet Epipóról és hát, hogy őszinte legyek szerintem még egy film sem húzott le annyira, mint az. Rettenetes ami történt, és mérhetetlen szomorúság és undor volt bennem még a film megnézése utáni napokban is. Szégyen, nem szégyen, de bevallom én elsírtam magam rajta, mert rossz volt nézni és legfőképpen belegondolni. Egyet kérek mindenkitől aki olvassa ezt... Mindennél jobban vigyázzatok magatokra, de ha megtörténik a baj akkor se magatok próbáljatok megküzdeni vele. Nem vagytok és sosem lesztek egyedül💚
Sziasztok! Először is köszönöm a sok érdekes videót! Valószínűleg sok negatív kommentet kapok de volt néhány színesbőrű kollégám és jónéhányan élnek akár családostól a környezetemben. Lehet,hogy van kivétel de szerény meglátásom szerint a csimpánz és a cigány keverékei. Tökéletes hely az állatkert!
5:40 Lincoln mint Elnök irta alá, és csak az államokra vonatkozott, főleg a déli (rabszolgatartásra épülő gazdasággal rendelkező) államok miatt volt ez fontos. Szerintem Európára semmilyen hatással nem volt ez a szerződés, maximum angliára és franciaországra akik támogatták a feleket ha jól tudom.
Bizony,merjenek beszélni róla, sajnos,nálam ez nem vált be,de akkor nem gondoltam arra,nem vagyok egyedül. Más,sajnos mi magyarok előszeretettel próbáljuk szépíteni,titkolni,tagadni múltunk szennyeit. Megint más,igen,tele a világ beteg elméjűekkel,ilyesztő hogy Marinko még él,és itt van. Nagyon szépen köszönöm a videót,tanár úr,nagy tisztelettel. B. U.É. K Mindenkinek jobbat..
A napokban találtam egy témát ami eléggé megrázott, és szerintem érdemes lenne itt is beszélni róla. Egy angol youtubos - ő is megrázó, ijesztő témákat dolgol fel - készített néhány v videót pár srácról akik fake állatmentős videókat csinálnak. Pl: kerítés alá szorúlva találják meg őket, de attól se riadnak vissza, hogy megmarassanak a királykobrával egy-egy kiskutyát. (Mindent a nézetségért ugyebár) Eléggé nyilvánvaló az egész mert sok egymást követő videóban ugyanazokat az állatokat használja fel. Nálam az csapta ki a biztosítékot amikor a néhány videóval korábban "megmentett" kiskutyát viszontláthattuk holtan az autópályán fekve és amikor a "rescue dog, cats" csatornáján egy kis cicát ragasztott hozzá egy rongyhoz. A srácoknak számos csatornája van amire sajnos sokan fel is iratkoznak így sokszor pénzt is keresnek ezzel. ( pl: Love Pets, Happy Dog)[A jelek szerint a youtuble nem reagál a bejelentésekre a videókat készítőket pedig nehéz megtalálni mert gyakran változtatják a csatornáik neveit] Szörnyű milyen emberek vannak. Egyesek a saját anyukat is eladnák a nézetségért..
Szia arra gondoltam majd lehetne olyan videó amelyik az ősembereket mutatja be az életüket mit ettek hogy néztek ki stb... Remélem a jövőben lesz ilyen videó.Nagyon jó videós vagy!!!!😊
Tíz éve hagytal el Magyarországot és nekem rémálom lenne ismét ott élni az igen rossz morál és a modern, álcázott de rabszolga tartó hatalom miatt. Totál érthetô az, hogy gyakori az az etikai szint az ott élôk körében, ami már erkölcsileg is bûncselekmény. Próbálnak boldogulni, álmodni azt, hogy a sikerek általi boldogságuk bekövetkezik. De a munkályukért cserébe szállást, ételt és csekély reményt tápláló apróságokat tudnak csak elérni. Miközben a környezet jajgatásai már-már normálisnak elmített àllapot. Sajnálom, de az ôszinteség mindig is fontos volt a számomra.
Ez a videó is 2 éves de nem baj az.. Szóval ha már mondtad hogy bizonyos intézményekre rossz fényt vetne néhány sztori, elmondok egyet ami a sulimban történt. Tehát egyik nap német óra előtt voltunk, és észrevettem, hogy véletlen elhoztam a töri füzetem. Vissza is vittem az osztályterembe, mit sem sejtve. (FunFact a 6.a-sok terme van mellettünk) Amikor vissza indultam a teremhez, láttam hogy az egész 6.a sietve, és aggódva rohan ki a teremből. Nyilván néztem hogy mivan. És egyszer csak, megláttam az egyik csaj fejét. Full véresen, ami konkrétan ömlött. Mint kiderült a következő történt; ugye nálunk az osztályterem ajtaja körbe van “véve” csempével, ami egyébként simán téglának is elmenne a súlyát nézve. Nos mivel ez kb egy 50-100 éves épület, az egyik kiesett, de először nem a lány fejére. Emberünket most lány helyett nevezzük Laurának. Szóval Lauránk, megpróbálta visszarakni a csempét, de az ismételten kiesett, ezúttal már ahogy gondoltátok, Laura fejére. Egyszerűen annyira para ez a sztori, hogy sok ember kajakra hazudozónak nevezett, miután ezt elmeséltem nekik. Annyira jó, hogy a sulink szinte csak a kajára meg az előadásokra tölt (az összes osztály fellép minimum 2x egy évben) pénzt, de felújításra nem. Könyörgöm.. olyan díjakat kapnak, hogy nem hiszem el, hogy nincs pénz rá.. csomószor beázott a suli, egyik nap víz se volt ergo már fél 12-kor elmehettünk. Hiába voltam boldog akkor, elszomorított hogy a suli leszarja a mi biztonságunkat. Minden héten minimum 1 óránk elmarad. Ráadásul a gimiseknek 15 kórus órája van egy héten, az R osztálynak (R=rádiós tagozat, A és R osztály van) 9 órája van Hétfőn, Szerdán és Pénteken.. és még mindig nem gondolják, hogy ez túl sok. A tanárok nagy része felsőben már csak azért üvöltözik velünk, mert már elege van, hogy mindig helyettesíteni kell…
Esküszöm megunhatatlan!Ez a srác Annyita összeszedve tud beszélni,hogy mások azért nem kedvelhetik mert közel sincsenek hozza😳Csak így tovább és Boldog Újévet!
Szia Ati! Engem tökre érdekelne egy videó a ,,liminal spaces" nevű ,,jelenségről". ❤ Nagyon érdekesek és összeszedettek a videóid,köszönöm,hogy ebben az évben is igényes tartalommal láttál el bennünket!❤ Előre is boldog új évet!🎆
@@vercingetorix264 Főleg a Kaleta Gáboros ügy után ha Fideszes politikus lenne is elhazudná. De mindegy, hogy Fideszes politikus e, vagy sem. Ez elfogadhatatlan
Én Szerbiában élek Palicson(Szabadka mellet) és anyukám azt mondta, hogy ismerte Marinkó nővérét, mivel eggyütt dolgoztak egy kis ideig. Marinkó nővérének a kisfiát úgy hívják mint marinkót.
egész pontosan (ha jól tudom ) tarkón (õreglyuk) ,hogy a jobb szemen jöjjön ki a lövedek...ez szinte védjegye volt a délsuláv háborúbab a szerb szsbadcsapatoknak....amit nem is olyan könnyü megcsinálni ...full beállva ...a szerbek féltek ,fóleg s fogdágbs eséstöl ,meg ját a mésuárod munka is elég lélekölö..egy idõ után ...ugyhogy tuningolták magukat ..sligovica,tabletták drogok..(kivétrl az Arkan Tigrisei szbdcsap.)..legalábbis én ezeeket hallottam anno
Amikor mesélek anyának azokról a dolgokról amiket a te videóidból tanultam mindig szegény megijed hogy jézusom miket tudok a világról meg hasonlókról😂 Szerintem kellene egy maratont tartsunk😂❤
Amit mondtál, hogy a gyerekek merjenek beszélni teljesen egyet értek, de annyit hozzátennék, hogy a szülőként ezt kérni is kell. Lehet, hogy ez kamasznak idegesítő lehet, hogy állandóan megkérdezik mi a helyzet, vagy történt-e valami, de szerintem ez kell ahhoz, hogy a gyerek tudja, igen van aki megkérdezi hogy vagyok, és azt bizalommal fogja kezelni és segít is. Szerencsésnek mondanám magam, mivel az én szüleim minden nap megkérdezték a suliból hazatérve, hogy volt-e valami, és itt nem a jegyek vagy a tanulnivalók voltak a központi téma, hanem én. Persze az esetek 99%-ban a válasz a "semmi" volt, de mikor baj volt, nem akartam elmondani, de látták rajtam és megkérdezték, hogy mi történ, és minden rendben van-e?
Remek videó lett, boldog Újévet Ati :))))) Újságíróként, és az elvek embereként azt mondom, hogy bármi történt veletek, amit úgy gondoltok, hogy el kell mesélnetek, és nem volt helyes, merjetek róla beszélni. Mint a 444-es kollégánál is látjátok, a médiának ma hatalma van és bármelyik patkányt a pokol mélyére tudja küldeni :))
De jó , hogy felhoztad ezt az állatkertes sztorit még egy ok a Pc-knek és libernyóknak verni a nyálukat valamire ... Mar aki megnézi ezt . Amugy meg ertelek , hogy érdekes csak sokaknak szerintem az jön le ,hogy mi is rabszolga tartók voltunk ...
Magda Marinkó a délszláv háborúban az Arkan Tigrisei nevezetű milíciában harcolt. A milícia vezetője, Arkan, és más tagok is bűnöző előéletűek voltak a tigrisek közül.
Minden videó előtt elmondod, hogy egyesek számára a tartalom felkavaró lehet. De tudod mi a felkavaró? Amikor kedves youtube nem óhajt értesítést küldeni....
Nagyon jó videó! A rassizmussal kapcsolatban, ajánlom, hogy nézz utána jobban Abraham Lincoln abolicionista mivoltának, körülményeinek. Kicsit ellentmondásos az élete, és törvényei a rabszolgasággal kapcsolatban. Szerintem jó téma lenne! :)
Kecskeméti vagyok és Barátnőm nagybátyjának a családjával végzett a Marinkó Jó Isten. Fel is ugrottam az ágyból amikor hallottam a videóban a nevét meg minden 🤯😢
PIHE-PUHA SAJTOS POGÁCSA . ELKÉSZÍTÉS : A tejet meglangyosítjuk (mikróban 20 másodperc alatt), belekeverjük a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt. Meleg helyen 10-15 percig állni hagyjuk, amíg felfut. A vajat megolvasztjuk (mikróban 20 másodperc alatt), a liszthez adjuk, majd belekeverjük az olajat, a sót, a felfutott élesztőt és 1 tojássárgáját. Ezután hozzáadunk 15 dkg lereszelt sajtot, és jól összegyúrjuk. A tészta lágy lesz, de nem szabad plusz lisztet hozzáadni. A tésztát 30 percig a hűtőben pihentetjük, majd még egyszer átgyúrjuk. Lisztezett felületen kinyújtjuk, és pogácsákat szaggatunk ki belőle. A tetejét megkenjük a tojássárgájával, rászórjuk a maradék sajtot, és pihentetjük 15 percig. Végül 180 fokos sütőben (vagy gázsütőben 3-as fokozaton) 30 percig sütjük.
Nálunk az volt, hogy a tesitanár a lányok többségének az "ülőkéjét" csabdosta ha nem voltam elég jók vagy elég gyorsak és rendesen utánuk is nézett. Szerencsére engem kihagyott, mert tudja rólam hogy milyen vagyok, én nem hagynám szó nélkül, mint az osztálytársaim, de ezt nem mondtam különösebben senkinek, mert nekem nem igazán hinnének. De remélem abbahadja, bár mostanság felhagyott ezzel egy kicsit, de ha tovább csinálja én komolyan el fogom mondani. Mer oké, "kicsik" vagyunk még azt hiszi hogy nem úgy tekintünk rá mint egy vadidegen férfira, azt gondolja viccnek vesszük majd, meg jajj de játékos azért mert a lányok seggét csapkodja, de valójában eléggé megrémültek.
Rólam is készülhetne videó nem? Mármint a clickbaitről. Vagyis azon a magyar influencerekről, akik ezt a legjobban meglovagolják ezt, de a tartalmaik kattintásvadász címeik és indexképek mögött a tartalom nem tükrözi a képen látható illetve a címben ígért tartalmat. Pl: #2side.
Egyébként csak egy kérdés: amikor valaki rasszista, az miért utálja a sötét színű embereket? Hiszen ugyan olyan a gondolkodásmódjuk, ugyan olyan az értelmi szintjük, csak annyi a különbség, hogy a bőrszínük más.
@@miklosbene4824 Az a baj, hogy ha valaki már nem ugyan olyan embernek tekinti a másikat, akkor már rasszistának van beskatulyázva. Attól függetlenül nem ugyanolyanok. Nincs felsőbbrendűség még mielött ezt gondolnád. Más a fizikumuk, mások a szokások, a normák. Ezt el kell fogadni.
@whites only Jobb, ha tőlem tudod, hogy semmivel sem vagy értékesebb sem te, sem az általad végzett munka, sem a gondolataid, sem az érzéseid azért, mert véletlenül fehéren jöttél a világra. Lehet, kicsit ki kéne lépni a világba, elolvasni néhány könyvet vagy blogot a kurucinfón kívül, néhány évre elköltözni a faluból, városból, országból, ahol születtél, és akkor hipp-hopp ráeszmélnél te is, hogy milyen lenyűgözően sokféleképpen élünk és érzünk ezen a földön, meg arra is, hogy emberként a legnemesebb hivatásod, hogy együtt létezz és érezz ezzel a sokféle néppel, és felemeld azt, aki gyengébb nálad - mondjuk ez utóbbira kéne használni azokat a privilégiumokat, amiket a fehér segged biztosít neked. Kellemes napot!
Lehetnél töritanár, fullkomolyan. Jól el tudod mesélni a történeteket, nem unok bele, és még meg is jegyzem amiket mondasz.
Gondolom nem éhbérért szeretne dolgozni :) De egyébként tényleg tanári ahogy mesél.
Az itt a baj, amit a suliban mesélnek..Az nem ilyen érdekes..
@@Pablo-fi9sv szerintem érdekesnek nevezhető épp, csak a tanárok monotonok, túl szárazan és túl komolyan adják le az anyagot.
6 év content gyártás után szerintem kitellik
Csak ehenhal a a keresetbol
Aki ezt olvassa annak Boldog új évet kívánok
Köszönjük! Viszont! 😊
Köszönöm neked is.☺️
Neked is!
Köszi! Nektek is! 😉😀
köszi
Imádom ahogy műveled a magyar nyelvet. Sok magyar megirigyelhetné a szókincsedet. Csak a szokásos minőségi up ;) Köszönöm boldog új évet😀🎉🎉!
Megint csak emelem a kalapomat.. Nagyon büszke lehetsz magadra... gratulálok neked.
Egyik legjobb temák ha valami érdekes ezek azok és nem is kell messzire menni ha relytélyekre vagyunk kivancsiak
0:57 Bill Murray a bal szélen éppen integet.
Basszus tényleg. Akkor az első munkája nem a szellemirtó volt..😆
@@martontumbasz8242 Hanem a jellemirtó?
@@gyorgyfibi8373 😂😂😂
Najo🤣
xddd
Ha Paul Street tanítaná a történelem órát, eskü 5-ös lennék belőle 😃
Nem csak a mùltja, hanem a jelene is sötèt. Remèljük a jövôje nem ilyen lesz!
Pedig de.
2 bohóc, had segítsek arcot festeni🤡🤡
Kinek...?
@@bulcsutoth1134 a bohóc az te vagy🐑🐑
4:44 ajánlom a Csokoládé című filmet, teljesen autentikus a film ehhez a témához
Nagyra értékelem a történelmedet, köszi és szeretem a történelmet és a múltból lehet tanúlni és nem a jelemből és a jövőből
Nemrég láttam a dokumentum filmet Epipóról és hát, hogy őszinte legyek szerintem még egy film sem húzott le annyira, mint az. Rettenetes ami történt, és mérhetetlen szomorúság és undor volt bennem még a film megnézése utáni napokban is. Szégyen, nem szégyen, de bevallom én elsírtam magam rajta, mert rossz volt nézni és legfőképpen belegondolni. Egyet kérek mindenkitől aki olvassa ezt... Mindennél jobban vigyázzatok magatokra, de ha megtörténik a baj akkor se magatok próbáljatok megküzdeni vele. Nem vagytok és sosem lesztek egyedül💚
“De tele van a vilàg ilyen emberekkel”
Nagy igazat mondtàl itt.
Sajnos így van!
Igen,és az áldozattá válásnak semmi köze a nemhez,meg ilyen hülyeségek.
Mindenki lehet áldozat.
Magda Marinkó-t Szeged előtt városunkban(Sátoraljaújhely ) is őrizték a fegyházban .
Köszönjük a tartalmas videókat !
Boldog új évet Pule !😀
Jó bőr vagy
Külön neki volt cella amit kèsőbb kizárólag a Viszkosnek adták oda
Ez a feketeket állatkent tartani és mutogatni egészen meglepett... Szegyenfolt a tortenelmunkben. Boldog Új évet mindenkinek
Dehogy szégyenfolt. Ez egy büszke dolog a történelmünkben.
@@jozsefjuhasz6978 Ezt ugye nem gondoltad komolyan?
Ez régen teljesen normális volt, nincs mit rajta szégyellni. Ma már persze nem PC és meg is érthető, de akkoriban nem volt ez durva.
@@odettesilentbard3252 de
Ráadásul ez régen olyan volt mint a dokumentumfilm
Popcorn✔️
Éjszaka✔️
Fejhalgató✔️
@@aphelion___ Ja upsz
Te mindenhol ott vagy xd
Köszi hogy csináltál egy új videót ez azért számomra nagyon meglepö volt hogy ilyen dolgok voltak Magyarországon köszi hogy feltártad a titkot
most is néznek embereket a vv10 ben
Azért embereket ott nem!
Inkább majmokat
Köszönöm !!
BOLDOG ÚJ ÉVET !🥂
Pule! Nagyon jó érdekes videó lett❤✌ Boldog új évet🙏
Sziasztok!
Először is köszönöm a sok érdekes videót!
Valószínűleg sok negatív kommentet kapok de volt néhány színesbőrű kollégám és jónéhányan élnek akár családostól a környezetemben.
Lehet,hogy van kivétel de szerény meglátásom szerint a csimpánz és a cigány keverékei.
Tökéletes hely az állatkert!
Hamarabb jöttem mint az értesítés xdd
Köszi,tökéletesen egyetértek....iszonyú
5:40
Lincoln mint Elnök irta alá, és csak az államokra vonatkozott, főleg a déli (rabszolgatartásra épülő gazdasággal rendelkező) államok miatt volt ez fontos. Szerintem Európára semmilyen hatással nem volt ez a szerződés, maximum angliára és franciaországra akik támogatták a feleket ha jól tudom.
Bizony,merjenek beszélni róla, sajnos,nálam ez nem vált be,de akkor nem gondoltam arra,nem vagyok egyedül.
Más,sajnos mi magyarok előszeretettel próbáljuk szépíteni,titkolni,tagadni múltunk szennyeit.
Megint más,igen,tele a világ beteg elméjűekkel,ilyesztő hogy Marinko még él,és itt van.
Nagyon szépen köszönöm a videót,tanár úr,nagy tisztelettel.
B. U.É. K
Mindenkinek
jobbat..
A napokban találtam egy témát ami eléggé megrázott, és szerintem érdemes lenne itt is beszélni róla. Egy angol youtubos - ő is megrázó, ijesztő témákat dolgol fel - készített néhány v videót pár srácról akik fake állatmentős videókat csinálnak. Pl: kerítés alá szorúlva találják meg őket, de attól se riadnak vissza, hogy megmarassanak a királykobrával egy-egy kiskutyát. (Mindent a nézetségért ugyebár) Eléggé nyilvánvaló az egész mert sok egymást követő videóban ugyanazokat az állatokat használja fel. Nálam az csapta ki a biztosítékot amikor a néhány videóval korábban "megmentett" kiskutyát viszontláthattuk holtan az autópályán fekve és amikor a "rescue dog, cats" csatornáján egy kis cicát ragasztott hozzá egy rongyhoz. A srácoknak számos csatornája van amire sajnos sokan fel is iratkoznak így sokszor pénzt is keresnek ezzel. ( pl: Love Pets, Happy Dog)[A jelek szerint a youtuble nem reagál a bejelentésekre a videókat készítőket pedig nehéz megtalálni mert gyakran változtatják a csatornáik neveit] Szörnyű milyen emberek vannak. Egyesek a saját anyukat is eladnák a nézetségért..
Magda hivatalos pártfogója lennék, még a nevemre is veszem. Jó ember, ő egy áldozat a politikai hatalom kezében.
8:50 hihetetlen ez a Páli fordulat... Akkor ez volt elfogadott, most meg ennek az ellentetjét nem hogy elfogadják, eltúlozzák.
Ezekkel semmi gond nincsen éljen Magyarország! ✊🏻
komoly
A Marinkó ügyre tisztán emlékszem. Anno a Kriminálisban is sokat “szerepelt”.
Szia arra gondoltam majd lehetne olyan videó amelyik az ősembereket mutatja be az életüket mit ettek hogy néztek ki stb... Remélem a jövőben lesz ilyen videó.Nagyon jó videós vagy!!!!😊
Pule: a drága egyetlen hazánkról magyarórszágról
én aki Szerbiában él: yas boi :"D
még..
De ti nem inkább Szerbiában élő magyarok vagytok?
Szeretnétek valaha az országhoz csatlakozni?
@@valaki2648 ofc,ha felnovok es elkoltozok akk 90% h magyarba fogok :3
Tíz éve hagytal el Magyarországot és nekem rémálom lenne ismét ott élni az igen rossz morál és a modern, álcázott de rabszolga tartó hatalom miatt. Totál érthetô az, hogy gyakori az az etikai szint az ott élôk körében, ami már erkölcsileg is bûncselekmény. Próbálnak boldogulni, álmodni azt, hogy a sikerek általi boldogságuk bekövetkezik. De a munkályukért cserébe szállást, ételt és csekély reményt tápláló apróságokat tudnak csak elérni. Miközben a környezet jajgatásai már-már normálisnak elmített àllapot.
Sajnálom, de az ôszinteség mindig is fontos volt a számomra.
Ez a videó is 2 éves de nem baj az..
Szóval ha már mondtad hogy bizonyos intézményekre rossz fényt vetne néhány sztori, elmondok egyet ami a sulimban történt. Tehát egyik nap német óra előtt voltunk, és észrevettem, hogy véletlen elhoztam a töri füzetem. Vissza is vittem az osztályterembe, mit sem sejtve. (FunFact a 6.a-sok terme van mellettünk) Amikor vissza indultam a teremhez, láttam hogy az egész 6.a sietve, és aggódva rohan ki a teremből. Nyilván néztem hogy mivan. És egyszer csak, megláttam az egyik csaj fejét. Full véresen, ami konkrétan ömlött. Mint kiderült a következő történt; ugye nálunk az osztályterem ajtaja körbe van “véve” csempével, ami egyébként simán téglának is elmenne a súlyát nézve. Nos mivel ez kb egy 50-100 éves épület, az egyik kiesett, de először nem a lány fejére. Emberünket most lány helyett nevezzük Laurának. Szóval Lauránk, megpróbálta visszarakni a csempét, de az ismételten kiesett, ezúttal már ahogy gondoltátok, Laura fejére. Egyszerűen annyira para ez a sztori, hogy sok ember kajakra hazudozónak nevezett, miután ezt elmeséltem nekik. Annyira jó, hogy a sulink szinte csak a kajára meg az előadásokra tölt (az összes osztály fellép minimum 2x egy évben) pénzt, de felújításra nem. Könyörgöm.. olyan díjakat kapnak, hogy nem hiszem el, hogy nincs pénz rá.. csomószor beázott a suli, egyik nap víz se volt ergo már fél 12-kor elmehettünk. Hiába voltam boldog akkor, elszomorított hogy a suli leszarja a mi biztonságunkat. Minden héten minimum 1 óránk elmarad. Ráadásul a gimiseknek 15 kórus órája van egy héten, az R osztálynak (R=rádiós tagozat, A és R osztály van) 9 órája van Hétfőn, Szerdán és Pénteken.. és még mindig nem gondolják, hogy ez túl sok. A tanárok nagy része felsőben már csak azért üvöltözik velünk, mert már elege van, hogy mindig helyettesíteni kell…
2:20 Nabazdmeg,Kecskeméten élek😅
😂😂
Nagykoros 😄
Köszönjük az érdekes videot szép Hazánk sötét oldalárol!
Annyira szeretem a videóid
Aki Szabadkai az tudja,hogy kicsoda Marinko!
Kiràly lett a videó!
Bràvó!!
Király egy videós vagy! 👑
Esküszöm megunhatatlan!Ez a srác Annyita összeszedve tud beszélni,hogy mások azért nem kedvelhetik mert közel sincsenek hozza😳Csak így tovább és Boldog Újévet!
Szia Ati! Engem tökre érdekelne egy videó a ,,liminal spaces" nevű ,,jelenségről". ❤ Nagyon érdekesek és összeszedettek a videóid,köszönöm,hogy ebben az évben is igényes tartalommal láttál el bennünket!❤ Előre is boldog új évet!🎆
Pule xd
Nem
Köszönjük az egész évet! Boldog Új Évet! #legjobbvidis
"Ismerek olyan magyar politikust, aki 20 eve Thaifoldre jar kisfiuzni" ~Bayer 2020
Egy baloldali politikus,azt is mondta.
@@vercingetorix264 Főleg a Kaleta Gáboros ügy után ha Fideszes politikus lenne is elhazudná. De mindegy, hogy Fideszes politikus e, vagy sem. Ez elfogadhatatlan
Tudjál róla. Kisléta diplomata,nem politikus. Kaletát,még Gyurcsány Ferenc nevezte ki! Ez nem mentesíti őt a bűnei alól.
@@sora-kuuun4088 Kaletát nem fletóék nevezték ki...ja de.
@@budasardi4701 És a fidesz mentesítette bűnei alol.
Én Szerbiában élek Palicson(Szabadka mellet) és anyukám azt mondta, hogy ismerte Marinkó nővérét, mivel eggyütt dolgoztak egy kis ideig. Marinkó nővérének a kisfiát úgy hívják mint marinkót.
Leiratkoztam!!!!!!!!!!!!
Miért??
A kedves Paul komment törlő, Én sajnos ezért.
imádom a vidieidet ojan érdekesek!!!BOLDOG UJ ÉVET MINDENKINEK
Inkább olyan. És Új. Neked is .
Aki esetleg nem tudná, a Z. Nagy gyerekeket (a 17 éves Dánielt és a 10 éves Balázst) szembe lőtte Marinkó.
ÉN?!🤣🤣🤣🤣🤣
egész pontosan (ha jól tudom ) tarkón (õreglyuk)
,hogy a jobb szemen jöjjön ki a lövedek...ez szinte védjegye volt a délsuláv háborúbab a szerb szsbadcsapatoknak....amit nem is olyan könnyü megcsinálni ...full beállva ...a szerbek féltek ,fóleg s fogdágbs eséstöl ,meg ját a mésuárod munka is elég lélekölö..egy idõ után ...ugyhogy tuningolták magukat ..sligovica,tabletták drogok..(kivétrl az Arkan Tigrisei szbdcsap.)..legalábbis én ezeeket hallottam anno
Három töriórán néztük a videóid. Jó az ízlése a töritanáromnak
Amikor mesélek anyának azokról a dolgokról amiket a te videóidból tanultam mindig szegény megijed hogy jézusom miket tudok a világról meg hasonlókról😂 Szerintem kellene egy maratont tartsunk😂❤
BOLDOG ÉS SOKKAL SZERENCSÉSEBB ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK! ❤️ ❤️
Köszönjük szèpen, ès vîrusmentes Boldog Új Èvet mindenkinek
Boldog új évet mindenkinek !
és aki nem érdemli ?
Egyre jobbak a videók! Csak így tovább!
Megnéztem a videót és 20 perccel később értesítést küldött róla a TH-cam XD
Nagyon nagyon tetszenek a videoid a munkassagodat viszont neha elegge hadarsz ami picit idegesito ....neha bocsi koszonom hogy vagy nekunk 😊👍💝
A lánchíd leszakításáról miért nem volt szó?😆
Amit mondtál, hogy a gyerekek merjenek beszélni teljesen egyet értek, de annyit hozzátennék, hogy a szülőként ezt kérni is kell. Lehet, hogy ez kamasznak idegesítő lehet, hogy állandóan megkérdezik mi a helyzet, vagy történt-e valami, de szerintem ez kell ahhoz, hogy a gyerek tudja, igen van aki megkérdezi hogy vagyok, és azt bizalommal fogja kezelni és segít is.
Szerencsésnek mondanám magam, mivel az én szüleim minden nap megkérdezték a suliból hazatérve, hogy volt-e valami, és itt nem a jegyek vagy a tanulnivalók voltak a központi téma, hanem én. Persze az esetek 99%-ban a válasz a "semmi" volt, de mikor baj volt, nem akartam elmondani, de látták rajtam és megkérdezték, hogy mi történ, és minden rendben van-e?
A valódi szörnyek köztünk emberek közt járnak...
All the monsters are human.
@@teabalogh3697 Biztosan az vagy
@@xwolfensiriusx Legyen neked hited szerint. 😊 Ez egy American Horror Story szállóige. És igaz is.
szörnyü ! )
Ez így igaz
Engem egyedül mindig az zavar h minden videónak el van vontatva és sok a szöveg... A lényeget mindig a lényeget! 🤣✌🏿
Én adnám a halálbüntetést itthon. Szerintem kicsit megdobná a közbiztonság szintjét...
Egyrészt nem lehetséges, másrészt nem dobná meg (nincs visszatartó ereje).
@@karolyvasvari3230 Miért nem lenne?
@@karolyvasvari3230 amikor egy bűnözésre hajlamos ember azt látná, hogy egy kollégáját felkötik, akkor azért megrémülne.
@@nlehel03 egy pszichopatát szerinted visszatart ez? Juhoszláviában volt halálbüntetés mégis embereket ölt..
..... Nem dobna meg? Halalbuntetestol nem lesz kevesebb bunozes
Nagyon jót mulattam ezen a videón, Afrikaiak az álatsimogatoban :)
Aki ezt olvassa annak csak azt szeretném mondani,hogy az anyukád szeret téged.
?
Kösz ❤️
tf
Jó tudni!😅😂😂😂😂🤣🤣🤣😂🤣😅🤣
(Csak viccelek!)
Nem szoktam nagyon kommentelni! De ez nagyon jó lett,Átjött! Jó lenne több ilyen! ;)
Csak így tovább! 💪🏼
Szia Pule! Csinálsz esetleg videót arról amit Reeflay, orosz tartalomgyártó tett barátnőjével?
Remek videó lett, boldog Újévet Ati :))))) Újságíróként, és az elvek embereként azt mondom, hogy bármi történt veletek, amit úgy gondoltok, hogy el kell mesélnetek, és nem volt helyes, merjetek róla beszélni. Mint a 444-es kollégánál is látjátok, a médiának ma hatalma van és bármelyik patkányt a pokol mélyére tudja küldeni :))
12:31 kiégtem xd
Kedves "Pule"! Nagyon várjuk mind a 437 ezren a legújabb videót, és azt, hogy visszatérj.
"Random idetévedő" squad +1
Köszönöm a videót
Boldog új évet
és ami eddig benne nem volt az ezután se fog odakerülni
a lélek
najó itt elmentem
végre valaki aki megfogalmazza
bazdmeg
imadlak ♥
A videóidat este későn szoktam nézni és némelyiktől kiráz a hideg egyszóval félek a sötétben
De jó , hogy felhoztad ezt az állatkertes sztorit még egy ok a Pc-knek és libernyóknak verni a nyálukat valamire ... Mar aki megnézi ezt . Amugy meg ertelek , hogy érdekes csak sokaknak szerintem az jön le ,hogy mi is rabszolga tartók voltunk ...
ja meg hajrá blm....Kyli jol tette Kenoshaban....minddel azt kellene
Magda Marinkó a délszláv háborúban az Arkan Tigrisei nevezetű milíciában harcolt. A milícia vezetője, Arkan, és más tagok is bűnöző előéletűek voltak a tigrisek közül.
Minden videó előtt elmondod, hogy egyesek számára a tartalom felkavaró lehet. De tudod mi a felkavaró? Amikor kedves youtube nem óhajt értesítést küldeni....
De az kurvara
Hallod az hbon mutatta az epipot és furcsaltam szóval köszi a feltotest!
Nagyon jó videó! A rassizmussal kapcsolatban, ajánlom, hogy nézz utána jobban Abraham Lincoln abolicionista mivoltának, körülményeinek. Kicsit ellentmondásos az élete, és törvényei a rabszolgasággal kapcsolatban. Szerintem jó téma lenne! :)
Ez hiányzott a mai napomból, köszönöm🙌🏻
amugy ahhoz ki miz szól hogy a kaleta úgynél szinte "semmi" nem volt , a száájer gyerektél meg zengett a net ?
Pedig jót akartam nevetni
Én aki csak hallgata és azt hittem magda nő 😂😂
XDD
Polla imád téged PaulStreet!🤗
ötlet: videot a backrooms-rol
like hogy paul lassa pls
Nem gondoltam volna, hogy egyszer egy Paul Street videóba meghallom kicsiny városom nevét, Orosházát 😃
Kecskeméti vagyok és Barátnőm nagybátyjának a családjával végzett a Marinkó Jó Isten. Fel is ugrottam az ágyból amikor hallottam a videóban a nevét meg minden 🤯😢
Paul: "Magyarország sötét multja"
Én: Unintended pun? Mármint érted... Sötét...
Annak az egy likeolónak: Ahh, I see, you're a man of culture as well
PIHE-PUHA SAJTOS POGÁCSA
.
ELKÉSZÍTÉS
:
A tejet meglangyosítjuk (mikróban 20 másodperc alatt), belekeverjük a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt. Meleg helyen 10-15 percig állni hagyjuk, amíg felfut.
A vajat megolvasztjuk (mikróban 20 másodperc alatt), a liszthez adjuk, majd belekeverjük az olajat, a sót, a felfutott élesztőt és 1 tojássárgáját. Ezután hozzáadunk 15 dkg lereszelt sajtot, és jól összegyúrjuk. A tészta lágy lesz, de nem szabad plusz lisztet hozzáadni.
A tésztát 30 percig a hűtőben pihentetjük, majd még egyszer átgyúrjuk. Lisztezett felületen kinyújtjuk, és pogácsákat szaggatunk ki belőle.
A tetejét megkenjük a tojássárgájával, rászórjuk a maradék sajtot, és pihentetjük 15 percig. Végül 180 fokos sütőben (vagy gázsütőben 3-as fokozaton) 30 percig sütjük.
😍
Nálunk az volt, hogy a tesitanár a lányok többségének az "ülőkéjét" csabdosta ha nem voltam elég jók vagy elég gyorsak és rendesen utánuk is nézett. Szerencsére engem kihagyott, mert tudja rólam hogy milyen vagyok, én nem hagynám szó nélkül, mint az osztálytársaim, de ezt nem mondtam különösebben senkinek, mert nekem nem igazán hinnének. De remélem abbahadja, bár mostanság felhagyott ezzel egy kicsit, de ha tovább csinálja én komolyan el fogom mondani. Mer oké, "kicsik" vagyunk még azt hiszi hogy nem úgy tekintünk rá mint egy vadidegen férfira, azt gondolja viccnek vesszük majd, meg jajj de játékos azért mert a lányok seggét csapkodja, de valójában eléggé megrémültek.
Cuki a cicád
Lehetne több legenda videó vagy össze esküvéses :) azok hiányoznak már a csatornáról :D
Rólam is készülhetne videó nem?
Mármint a clickbaitről.
Vagyis azon a magyar influencerekről, akik ezt a legjobban meglovagolják ezt, de a tartalmaik kattintásvadász címeik és indexképek mögött a tartalom nem tükrözi a képen látható illetve a címben ígért tartalmat. Pl: #2side.
Mi a szar???
Azt írja a csatornád hogy egy napja csatlakoztál
Régen jó videókat csinált de most nagyon nem😑
@@DOGEreal Tényleg
@@DOGEreal igen. Valóban.
Jó lenne egy ijen videó.
Boldog Újévet mindenkinek!
'' Ilyen gyors még életembe nem voltam!''🤣 Ui:Jobb vagy mint egy történelem tanár! 👨🏫 Happy New Year! 🍾🥃
Én se
KÖSZÖNJÜK!
miert nincs mar uj?????
Beszt töri tanár evör. Am jó lett a videó. egybül like
Am én már láttam azt a epipó dokumentum filmet. A csöngőt meg nem nyomom meg mert minden nap nézem hogy jött e ki új videó! ;)
Több
Több
Több
Több
Több
93-ban egy fizetés 13.000 ft volt, most 200.000, akkor számold ki
Ebből jöhet majd a 2.rész Pule. ;)
❤
Cuki a pofid
❤
Jujj, de ráhúzgálnálak az egy szeműre
Nimfomániás
Mindenkinek boldog ujévet kivánok. 🎉🎉🎉☺
Hát azért az Anti smoke-ot besorolhattad volna
XD ez jó volt.
XD behalok
😂
xddd
Hát az a pali egy közösségi terror
Végre egy Pule videó!!!!!!
Nem értem miért kell rasszizmus kitérdekel hogy kinek mijen a bőrszíne✊🏻✊🏼✊🏽✊🏾✊🏿
ez remelem vicc haver
"Mijen" ez az egész leírja, az intelligencia szintedet.
Egyébként csak egy kérdés: amikor valaki rasszista, az miért utálja a sötét színű embereket? Hiszen ugyan olyan a gondolkodásmódjuk, ugyan olyan az értelmi szintjük, csak annyi a különbség, hogy a bőrszínük más.
@@miklosbene4824 Az a baj, hogy ha valaki már nem ugyan olyan embernek tekinti a másikat, akkor már rasszistának van beskatulyázva. Attól függetlenül nem ugyanolyanok. Nincs felsőbbrendűség még mielött ezt gondolnád. Más a fizikumuk, mások a szokások, a normák. Ezt el kell fogadni.
Ha ez sorozat lesz, már most urvára szétadom!
@whites only távozz tőlem a nyilaskereszteddel, köszönöm szépen.
@whites only Jobb, ha tőlem tudod, hogy semmivel sem vagy értékesebb sem te, sem az általad végzett munka, sem a gondolataid, sem az érzéseid azért, mert véletlenül fehéren jöttél a világra. Lehet, kicsit ki kéne lépni a világba, elolvasni néhány könyvet vagy blogot a kurucinfón kívül, néhány évre elköltözni a faluból, városból, országból, ahol születtél, és akkor hipp-hopp ráeszmélnél te is, hogy milyen lenyűgözően sokféleképpen élünk és érzünk ezen a földön, meg arra is, hogy emberként a legnemesebb hivatásod, hogy együtt létezz és érezz ezzel a sokféle néppel, és felemeld azt, aki gyengébb nálad - mondjuk ez utóbbira kéne használni azokat a privilégiumokat, amiket a fehér segged biztosít neked. Kellemes napot!
A pop királya nem zaklatott senkit* csak megjegyzés.:)
így igaz, ő ártatlan volt❤✌☺