Pár napja tettem fel ezt a kérdést magamban, hogy hogyan tudom megkülönböztetni az intuíciót és az egot erre meg most pont megválaszoltad. Köszönöm! 🙏🙂
Kedves Zsuzsi! Nálam sok esetben megérzés formájában" jelenik meg a segítség. Több alkalommal is munkahelyváltásnál. Erős érzés,hogy fejezzem be amit csinálok. Minél tovább húztam a kilépést" annál rosszabbul éreztem magam. Érdekes tapasztalás🤔 Köszönöm szèpen,hogy nagyon sok hasznos információt,tanácsot,osztasz meg és tanítasz!!😇😇😇 🥰😊❤
Èn ezt imának hìvom 😊 ha valamiben nem tudok dönteni, vagy választ ill.informàciót szeretnék kapni valamivel kapcsolatban, akkor kèrem Istent, hogy segítsen eldönteni...s mindig megkapom a választ 😊😇 végülis az alapelv ugyanaz amit te is mondtál, segìtsèget kèrek, majd elengedem és nem agyalok rajta, mert tudom hogy ugyis megkapom a választ 😊
Szia Zsuzsi! Nagyon köszönöm a videóidat, rengeteget segítenek nekem. Most már azt is értem, hogy miért sikerült néha mellé teremtenem. Pár éve például leírtam, hogy a jövő hónaptól 30.000 Ft tal többet szeretnék keresni a cégnél. Hát ennek az lett a vége, hogy két kolléga felmondott, újak nem jöttek, és ezért többek közt nekem is be kellett vállalnom helyettük három plusz napot. Ez a három nap valóban 30.000 Ft plusz volt, csakhogy én ezt nem így gondoltam. 🤣🤣 Aztán ahogy néztem a videóidat, rájöttem, hogy egyrészt le kellett volna írni azt is, hogy ezt a 30.000 Ft-ot ugyanannyi vagy kevesebb munkával keressem meg... de még jobb lett volna, ha a tudatalattimból kiiktatom azt a meggyőződést, hogy minden fillérért meg kell dolgozni... mert ugye a pénz elvileg bárhol bárhonnan jöhet, nem feltétlenül csak munkából. 😊
Szia Zsuzsi Először is gyönyörű vagy.!!!Nagyon köszönöm ,ezt a sok munkàt amit értünk teszel.Mindìg segìt a fejlődésében ,hâla neked érte . Köszönöm....
A parkolóhelyem mindig úgy van,h elinduláskor magamban kérem v kijelentem.Ha a párom útközben aggódik a parkolóhely miatt,akkor magamban kérem azt,s lesz parkolóhely.Előfordult már az is,h későn mondta,de tettünk a kocsival egy kört,s lett üres parkolóhely.Ha termékeket veszek,de nehéz döntenem,melyik legyen az,akkor kezembe veszem egyesével a terméket,ráhangolódok és amelyiknél vmi jót érzek,azt veszem meg.
Sziasztok! Nekem pár évvel ezelőtt az intuícióm nagyon erős érzés formájában jelent meg. Hogy nem akarok oda menni, nagyon nem. Mégis mások nyomására oda mentem vesztemre,120.000 Ft bánta,amit nagyon sokáig nem tudtam feldolgozni, lelkiismeret furdalás és minden játszott, szörnyű volt!
Nekem a zebrán van az a tudatos programom, hogy mikor én megyek át mindig üres lesz, nem jönnek autók. Mondanom sem kell hogy működik mindig mindenkor.
Az intuícióhoz is társul azért valamennyire érzelem, mert nálam van amikor pozitív, bátorítás (Tedd ezt!) és van, amikor figyelmeztetés (Ne tedd ezt!). Utóbbi esetben sokszor megbántam, hogy nem hallgattam rá 😓🤷
Szia Zsuzsi próbálok meditálni..de nekem meditálás alatt nem történik semmi...pedig úgy vágyom rá hogy amiket olvasok róla..mindenkinek képe érzések esetleg kis jelenetek jönnek...kérdezném hogy neked mennyi ídő múltán jöttek ilyesmi dolgok...??
Sajnos már nem emlékszem pontosan rá, mert 2008-ban történt. Életemben először akartam repülni, de valamiért rosszul foglaltam le a jegyet Olaszországba, Firenzébe. Egy hatalmas szerelem utáni szakítás után voltam. Elképzeltem, hogy felszállok majd a repülővel és elkezdődik az új életem és minden csodálatos lesz.... De mivel nem sikerült jól lefoglalni a repjegyet, és legközelebb, mikor próbáltam, már 3x-os árat mutatott - kiballagtam a Keleti pályaudvarra, hogy ott veszem meg akkor az olcsóbb vonatjegyet. Arra nem emlékszem pontosan, hogy a jegyvétel előtt, vagy után (valószínűleg előtte, az lenne a logikus), de ott a jegypénztár környékén valahol, egyszercsak nagyon finoman bedobbant a szívem. Abban a pillanatban tudtam, hogy mit jelent: hogy ne menjek vonattal Olaszországba. (Vagy ne menjek egyáltalán oda). Ne vegyem meg a jegyet. Persze, azonnal elhessegettem magamtól az egészet: "ez hülyeség, itt a nagy lehetőség, hogy ott tanuljak egy hónapot, ezer éve el szerettem volna menni Firenzébe, minden el van intézve, meg is van a pénz hozzá" stb. stb. stb. És megvettem a vonatjegyet. Életem legszomorúbb utazása volt. Egyedül, 15 órát vagy többet utazni vonaton, vérző szívvel a szakítás után stb. Az egy hónapot is végigszenvedtem aztán a világ egyik legszebb helyén, tanulni se tudtam és rengeteg pénz elment erre a hiábavaló, szomorú utazásra. Lehet, hogy nem akkor volt az ideje annak az útnak. Lehet, hogy máshogy alakult volna az egész életem, ha akkor itthon maradok.
Tavaly akartam munkahelyet váltani, mert úgy éreztem itt lenne az ideje. Bejött közben a második hullám és úgy voltam vele, hogy "Ááá, most nem biztos, hogy jó ötlet, pedig jó lenne." Idén is megvolt bennem ez az érzés természetesen azzal a különbséggel, hogy az után szeretnék váltani, miután befejeztem a képzést, amire nyáron jelentkeztem. Visszagondolva az a gondolat jött, hogy végül is ez így jól is jött ki. És ha már képzés...előtte is gondolkodtam azon, hogy képezzem Magam, de mivel több minden érdekel(t), így nem tudtam dönteni, hogy merre mennék tovább. Parkolópályára tettem a dolgot, végül nyáron húgomtól jött az "isteni szikra" és pont indult egy olyan képzés, amire végül azt mondtam hogy oké, akkor legyen ez. Az elején volt egy kis hezitálás (mert hát nem kis pénz, nem kevés idő stb.) a "Jelentkezem" gombon tartva a kurzort, végül kvázi egy gondolat suhant át az agyamon: Kattints!
Nekem a legerősebb intuícióm akkor volt mikor a kedvesem felmondott a munkahelyén és bement dolgozni az utolsó nap. Én is mentem dolgozni és ugyan azon az útvonalon jártam mint ő csak én később egy órával. Mind a 2en étteremben dolgoztunk. Mikor elmentem az étterem előtt ahol éppen az utolsó napját kezdte el... Jött egy utasítás a fejemben, h "menj be, köszönj el". Elnyomtam 😔 (a barátai bementek elbúcsúzni este h felmondott, de én miért tenném...?). Nem tettem meg. Sose láttam őt többé! Műszakból hazafelé tartva balesetben meghalt! Ezt soha nem bocsátom meg magamnak! Megérzéseink sosem csalnak... 😢
Ma arra volt szükségem, hogy ezt meghallgassam. Egyszerűen és röviden el mondtad a lényeget felesleges hokusz pokusz nélkül. Köszönöm. Nekem az elcsendesüléssel van gondom. Köszönöm a videót!!!
Kamasz koromban ha valamit meg akartam tudni, egyszerűen lefeküdtem az ágyra, feltettem a kérdést az Istennek és elképzeltem egy tökéletes feketeséget, nem gondoltam semmire és vártam. Valamikor egy-két percet is kellett várni ebben a gondolatok nélküli feketeségben, amihez kellett egy kis önfegyelem - de meg tudtam csinálni. Aztán jött is a válasz. Ezt a képességemet azóta csak ritkán tudtam használni - de egy éve volt egy nehéz helyzet, amikor sikerült.
Nekem tetszenek a videóid,ne vedd sértésnek,de ennek ellenére valami feszültséget,merevsèget vagy valami hasonlót érzékelek mindig az előadásaid közben.
Sziasztok! Segitsegre lenne szuksegem. Biztos mindenki látta az új kormány rendeletet. Én személy szerint nem vagyok beoltva és nem is terveztem. de sajnos kezdem úgy érezni hogy muszáj lesz. A mellékhatásokon kívül, tartok attól is hogy a rezgés szintemen is változtatni fog az oltás. Aki be van oltva tudna esetleg változásokról néhány szót mondani? (Ha voltak egyáltalán). Köszönöm szépen a válaszokat mindenkinek további csodás napot!
Szia , nagyon megértelek, én is álmodtam rosszat ebből kifolyólag.. Megfordítom a problémánk. A félelem mi ehhez az oltáshoz kapcsolódik az ami a rezgés szintünket leviszi és mellékhatásokat generál a testben.. szóval. SZERESSÜNK BELE az oltásba, és ez kötelezővé tevő emberekbe. Az emel mindent. A mellékhatások ellen nekem még a táplálkozásomban van egy tiszta gyümölcs termék ami segít nekem.
Szia! Én be vagyok oltva, de azóta sem érzetem magamban semmi változást, sőt azóta is rengeteg jó dolog történik velem, és szerintem a rezgésszintem is teljesen rendben van🤗
Én is féltem ettől. Végül is a kínai oltás mellett döntöttem (egészségügyi okokból) és nem változott semmi. A többi oltással kapcsolatban nincs tapasztalatom, de a kínai ad egyfajta védettség érzést, viszont nem bolygatta meg a sem a rezgésszintemet, se a lelkemet. Számomra ez volt az "arany középút" ebben a kérdésben.
Mikor valamilyen hibát kell megoldanom, szerelés, vagy számítógépben vagy autóban, mindig intuitíven cselekszem és működik.
Pár napja tettem fel ezt a kérdést magamban, hogy hogyan tudom megkülönböztetni az intuíciót és az egot erre meg most pont megválaszoltad. Köszönöm! 🙏🙂
Ugyanez jutott eszembe, de nekem így sem lett tiszta a kél, sőt, ugy erzem most mar h minden intuíció.
Kedves Zsuzsi!
Nálam sok esetben megérzés formájában" jelenik meg a segítség.
Több alkalommal is munkahelyváltásnál.
Erős érzés,hogy fejezzem be amit csinálok.
Minél tovább húztam a kilépést" annál rosszabbul éreztem magam.
Érdekes tapasztalás🤔
Köszönöm szèpen,hogy nagyon sok hasznos információt,tanácsot,osztasz meg és tanítasz!!😇😇😇
🥰😊❤
Èn ezt imának hìvom 😊 ha valamiben nem tudok dönteni, vagy választ ill.informàciót szeretnék kapni valamivel kapcsolatban, akkor kèrem Istent, hogy segítsen eldönteni...s mindig megkapom a választ 😊😇 végülis az alapelv ugyanaz amit te is mondtál, segìtsèget kèrek, majd elengedem és nem agyalok rajta, mert tudom hogy ugyis megkapom a választ 😊
Drága Zsuzsi,elsemtudod képzelni mijen fontos ember vagy az emberiség számára!Hálásan köszönöm a sok tanítást!Szeretlek!
❤️❤️
Kedves Zsuzsi ezek igazán hasznos infók.
Köszi ezért az előadásért is, egy következő adásban érdekelne a véleményed a deja-vu érzésről. Köszönöm, bőséget, békességet, boldogságot :)
Hallgatok az intuícióra,még ha időnként meglepetést is okoz.Megtanultam már,hogy ne bíráljam felül,mert akkor mindig ráfáztam.
Köszönöm Zsuzsi, sokat segítettél megint nekem. :) Bőséget,egészséget kívánok.
Szia Zsuzsi! Nagyon köszönöm a videóidat, rengeteget segítenek nekem. Most már azt is értem, hogy miért sikerült néha mellé teremtenem. Pár éve például leírtam, hogy a jövő hónaptól 30.000 Ft tal többet szeretnék keresni a cégnél. Hát ennek az lett a vége, hogy két kolléga felmondott, újak nem jöttek, és ezért többek közt nekem is be kellett vállalnom helyettük három plusz napot. Ez a három nap valóban 30.000 Ft plusz volt, csakhogy én ezt nem így gondoltam. 🤣🤣 Aztán ahogy néztem a videóidat, rájöttem, hogy egyrészt le kellett volna írni azt is, hogy ezt a 30.000 Ft-ot ugyanannyi vagy kevesebb munkával keressem meg... de még jobb lett volna, ha a tudatalattimból kiiktatom azt a meggyőződést, hogy minden fillérért meg kell dolgozni... mert ugye a pénz elvileg bárhol bárhonnan jöhet, nem feltétlenül csak munkából. 😊
Szia Zsuzsi
Először is gyönyörű vagy.!!!Nagyon köszönöm ,ezt a sok munkàt amit értünk teszel.Mindìg segìt a fejlődésében ,hâla neked érte . Köszönöm....
Én köszönöm, hogy a nézőm vagy! 🥰
Hálásan köszönöm! ❤️
A parkolóhelyem mindig úgy van,h elinduláskor magamban kérem v kijelentem.Ha a párom útközben aggódik a parkolóhely miatt,akkor magamban kérem azt,s lesz parkolóhely.Előfordult már az is,h későn mondta,de tettünk a kocsival egy kört,s lett üres parkolóhely.Ha termékeket veszek,de nehéz döntenem,melyik legyen az,akkor kezembe veszem egyesével a terméket,ráhangolódok és amelyiknél vmi jót érzek,azt veszem meg.
Köszönöm Zsuzsi csodálatos ez a videód.
Koszonom szepen a videot! 💖🙏🌷
Sziasztok!
Nekem pár évvel ezelőtt az intuícióm nagyon erős érzés formájában jelent meg. Hogy nem akarok oda menni, nagyon nem. Mégis mások nyomására oda mentem vesztemre,120.000 Ft bánta,amit nagyon sokáig nem tudtam feldolgozni, lelkiismeret furdalás és minden játszott, szörnyű volt!
Ez nekem szól.Azért mert stressz miatt elvesztettem az intuicìómat,és próbálom visszahozni.Meg pont a Hungária körúton lakom,ami a kedvenc példád.
Nekem a zebrán van az a tudatos programom, hogy mikor én megyek át mindig üres lesz, nem jönnek autók. Mondanom sem kell hogy működik mindig mindenkor.
Nekem is ugyanez :))
Az intuícióhoz is társul azért valamennyire érzelem, mert nálam van amikor pozitív, bátorítás (Tedd ezt!) és van, amikor figyelmeztetés (Ne tedd ezt!). Utóbbi esetben sokszor megbántam, hogy nem hallgattam rá 😓🤷
Milyen szép vagy!
Igen, ha mar mas megemlitette akkor csatlakozom en is.😃✌️
Volt, hogy nem hallgattam rá, minden esetben katasztrófa lett az eredmény. A legutóbbinál döntöttem el, hogy ezen túl mindig hallgatni fogok rá.
Szia nekem nagyon sokszor van ilyen, sokat segit a mindennapjaimban, nèha már félelmetes
Az èn tapasztalatom az, hogy az intuicio anyira halk hogy nagyon könnyü azt ignoràlni...❤🧡💛
En is tapasztaltam nagyon halk alig eszreveheto az utoso pillanatban jon oda kell figyelni nagyon ra hogy eszrevegyem
Igen. Nagyon finom, halk "hang" vagy érzés, információ.
Meditáció alatt kell feltenni a kérdést vagy meditálás után?
Alatt jobb, de utána is csendes az elméd még.
Kérlek beszélnél az Everybody is you pushed out koncepciójáról? Köszönöm 🙏
Köszönöm szépen
Szia Zsuzsi próbálok meditálni..de nekem meditálás alatt nem történik semmi...pedig úgy vágyom rá hogy amiket olvasok róla..mindenkinek képe érzések esetleg kis jelenetek jönnek...kérdezném hogy neked mennyi ídő múltán jöttek ilyesmi dolgok...??
Tök jó ez a stílus 😊
Köszönöm ❤️
Amikor kerékpár vásárlás előtt álltam egy belső hang közölte velem,hogy most vedd meg.
Sajnos már nem emlékszem pontosan rá, mert 2008-ban történt. Életemben először akartam repülni, de valamiért rosszul foglaltam le a jegyet Olaszországba, Firenzébe. Egy hatalmas szerelem utáni szakítás után voltam. Elképzeltem, hogy felszállok majd a repülővel és elkezdődik az új életem és minden csodálatos lesz.... De mivel nem sikerült jól lefoglalni a repjegyet, és legközelebb, mikor próbáltam, már 3x-os árat mutatott - kiballagtam a Keleti pályaudvarra, hogy ott veszem meg akkor az olcsóbb vonatjegyet. Arra nem emlékszem pontosan, hogy a jegyvétel előtt, vagy után (valószínűleg előtte, az lenne a logikus), de ott a jegypénztár környékén valahol, egyszercsak nagyon finoman bedobbant a szívem. Abban a pillanatban tudtam, hogy mit jelent: hogy ne menjek vonattal Olaszországba. (Vagy ne menjek egyáltalán oda). Ne vegyem meg a jegyet. Persze, azonnal elhessegettem magamtól az egészet: "ez hülyeség, itt a nagy lehetőség, hogy ott tanuljak egy hónapot, ezer éve el szerettem volna menni Firenzébe, minden el van intézve, meg is van a pénz hozzá" stb. stb. stb. És megvettem a vonatjegyet. Életem legszomorúbb utazása volt. Egyedül, 15 órát vagy többet utazni vonaton, vérző szívvel a szakítás után stb. Az egy hónapot is végigszenvedtem aztán a világ egyik legszebb helyén, tanulni se tudtam és rengeteg pénz elment erre a hiábavaló, szomorú utazásra. Lehet, hogy nem akkor volt az ideje annak az útnak. Lehet, hogy máshogy alakult volna az egész életem, ha akkor itthon maradok.
Köszönöm Zsuzsi! Szóval, ha valami nem úgy megy az életemben, ahogy szeretném, hallgassak az intuíciómra?
Tavaly akartam munkahelyet váltani, mert úgy éreztem itt lenne az ideje. Bejött közben a második hullám és úgy voltam vele, hogy "Ááá, most nem biztos, hogy jó ötlet, pedig jó lenne." Idén is megvolt bennem ez az érzés természetesen azzal a különbséggel, hogy az után szeretnék váltani, miután befejeztem a képzést, amire nyáron jelentkeztem. Visszagondolva az a gondolat jött, hogy végül is ez így jól is jött ki. És ha már képzés...előtte is gondolkodtam azon, hogy képezzem Magam, de mivel több minden érdekel(t), így nem tudtam dönteni, hogy merre mennék tovább. Parkolópályára tettem a dolgot, végül nyáron húgomtól jött az "isteni szikra" és pont indult egy olyan képzés, amire végül azt mondtam hogy oké, akkor legyen ez. Az elején volt egy kis hezitálás (mert hát nem kis pénz, nem kevés idő stb.) a "Jelentkezem" gombon tartva a kurzort, végül kvázi egy gondolat suhant át az agyamon: Kattints!
Nekem a legerősebb intuícióm akkor volt mikor a kedvesem felmondott a munkahelyén és bement dolgozni az utolsó nap. Én is mentem dolgozni és ugyan azon az útvonalon jártam mint ő csak én később egy órával. Mind a 2en étteremben dolgoztunk. Mikor elmentem az étterem előtt ahol éppen az utolsó napját kezdte el... Jött egy utasítás a fejemben, h "menj be, köszönj el". Elnyomtam 😔 (a barátai bementek elbúcsúzni este h felmondott, de én miért tenném...?). Nem tettem meg. Sose láttam őt többé! Műszakból hazafelé tartva balesetben meghalt!
Ezt soha nem bocsátom meg magamnak!
Megérzéseink sosem csalnak... 😢
Intuició(segítő),vagy fájdalomtest(ártó) hangja-e?/hamár kialakult a lendület/
Én ha kérdezek valamit egyből jön a válasz, plusz már a magyarázat is, hogy miért
Koszonom :)
👼
❤
Ma arra volt szükségem, hogy ezt meghallgassam. Egyszerűen és röviden el mondtad a lényeget felesleges hokusz pokusz nélkül. Köszönöm. Nekem az elcsendesüléssel van gondom. Köszönöm a videót!!!
Kamasz koromban ha valamit meg akartam tudni, egyszerűen lefeküdtem az ágyra, feltettem a kérdést az Istennek és elképzeltem egy tökéletes feketeséget, nem gondoltam semmire és vártam. Valamikor egy-két percet is kellett várni ebben a gondolatok nélküli feketeségben, amihez kellett egy kis önfegyelem - de meg tudtam csinálni. Aztán jött is a válasz. Ezt a képességemet azóta csak ritkán tudtam használni - de egy éve volt egy nehéz helyzet, amikor sikerült.
🙏💕
❤🙏🏻😇
Belső hang.
🌞🙏
Volt mikor nem hallgattam rá az intuícióra óriási baj lett belőle.
Nekem tetszenek a videóid,ne vedd sértésnek,de ennek ellenére valami feszültséget,merevsèget vagy valami hasonlót érzékelek mindig az előadásaid közben.
Érdekes, elgondokodom akkor rajta, hátha rájövök, mi lehet az oka.
@@PrepokZsuzsiCoach Nem tudom én sem megmondani,hogy mi az,mert egyébként tényleg tetszenek a videoid és szimpatikus is vagy:)
Sziasztok! Segitsegre lenne szuksegem. Biztos mindenki látta az új kormány rendeletet. Én személy szerint nem vagyok beoltva és nem is terveztem. de sajnos kezdem úgy érezni hogy muszáj lesz. A mellékhatásokon kívül, tartok attól is hogy a rezgés szintemen is változtatni fog az oltás. Aki be van oltva tudna esetleg változásokról néhány szót mondani? (Ha voltak egyáltalán). Köszönöm szépen a válaszokat mindenkinek további csodás napot!
Szia , nagyon megértelek, én is álmodtam rosszat ebből kifolyólag.. Megfordítom a problémánk. A félelem mi ehhez az oltáshoz kapcsolódik az ami a rezgés szintünket leviszi és mellékhatásokat generál a testben.. szóval. SZERESSÜNK BELE az oltásba, és ez kötelezővé tevő emberekbe. Az emel mindent. A mellékhatások ellen nekem még a táplálkozásomban van egy tiszta gyümölcs termék ami segít nekem.
Szia! Én be vagyok oltva, de azóta sem érzetem magamban semmi változást, sőt azóta is rengeteg jó dolog történik velem, és szerintem a rezgésszintem is teljesen rendben van🤗
Én is féltem ettől. Végül is a kínai oltás mellett döntöttem (egészségügyi okokból) és nem változott semmi. A többi oltással kapcsolatban nincs tapasztalatom, de a kínai ad egyfajta védettség érzést, viszont nem bolygatta meg a sem a rezgésszintemet, se a lelkemet. Számomra ez volt az "arany középút" ebben a kérdésben.
Meg lehetne kerdezni, hogy milyen gyumocs termekrol van szo?
kinaival vagyok oltva semmi se változott sőt sokkal több jó dolog történt velem. bár nem is voltam oltás ellenes és nem is féltem tőle