Pio atyát ,régről ismerjük,gyerek korától a haláláig! Voltak püspökök ,akik nem hittek,és egész életében bántották,pedig minden igaz vele kapcsolatba.Isten ki választotta Őt,hogy hordozza az Öt SZent Sebeit,Csak halála előtt múlt el,ötven évig hordozta a sebeket! El viselte a fájdalmakat,meg aláztatást évekig!!!Ő meg kapta a ,,bilokációt,, egyszerre több helyen is volt,látott sok mindent!Sok emberrel csodát tett,meg talált ,meg gyógyított!Még a püspök is bocsánatot kért ,amiért egész életébe meg gyanúsította ,bántotta,minden féle képpen!Mert akkor jött rá a püspök,hogy igaz minden,mikor el mondta neki!?Miért nem engedte be a püspök a templomba a kis katonát, ott akart védelmet kérni! Végűl is ott a templom ajtajába lőtték le a szerencsétlen kis katonát!!! Csak a ,,gonosz,, nem hísz!!!és a hitetlen!!! Ő Pio atya a csodák embere volt!!!Isten sok-sok csodát tesz velünk emberekkel,csak az emberek el mennek mellette,a ,,csoda mellett,,Sajnos!!!!!Mert a hatalom,a pénz,a vagyon,a fontos most!!! az -e világi dolgok! Pedig Isten nélkül semmi sincsen, Csak egy nagy ,,buborék,lég gömb,, ami egy perc alatt szét durran!!!Ámen.Ámen.Ámen.
Én hiszek, mert hinnem kell. Annyi csodás gyógyulás történt ö általa,hogyha minden fel lenne jegyezve, nem gyöznénk olvasni aki hisz az hisz aki nem az nem senkit nem lehet rá kényszeríteni a legnagyobb fájdalma, mégis az volt,hogy a felettes nem hitték, és még el is tiltották a gyóntatastól 10.évig. mennyi lelket térithetett volna meg .jobb lesz ha a hitetlenek megtérnének, mert egyre rövidebb az idö és kész lessz!!!
Velünk is történtek csodák, többször is megtapasztaltuk. Nem dicsekszünk vele, főleg, hogy sok rosszindulatú ember létezik. Csak annak mondjuk el, aki érdemes rá! Ez a kegyelem csak nekem és a férjemnek szól. Biztosan még sokan vannak ilyen helyzetben! 🙏💖
A szemèlyes hit Isten ingyenes kegyelmi ajándèka! Ki kell imádkozni!" Nyitott szívvel, lèlekkel. Fogalmuk sincs a hitetleneknek, mennyire lelki szegènyek!
Mélyen tisztelem szent Pio atyát, dicsőség Istennek hogy elküldte a világba hogy utat mutasson az eltévedt embereknek, viszatalalast az életszentsegre, istennek legyen hála, 🙏🙏vargáné Zsuzsa
Pio atya élete maga a csoda! És mègis valóság. Kórházat is alapított Rotondóban, mely ma is működik.Jàrtam ott, csodàlatos helyen van .Pio ma is segít ! Boldogok akik hisznek akkor is ha nem làtnak.❤ .
1999ben máj 2 án pió atya boldoggá avatásának napjan nyircsászáriban alapkö letétel volt 17 órakkor 16 óra.45 kor felhöszakadás szerü esö kezdett esni minden̈ki aggódott hogyan lessz a templom alapköve letéve.16 30 kor az esö meg ált, a nap kisütött, és letettük az alapkövet és felállitottuk a keresztet mikor minsenki elment ujra beborult és az esö ismét esni kezdett 144 nap alatt felépült atemplom. Ez már két csoda.ezen kivülmég szamos csoda történt ebbe a templomba a keresszt helyen van az oltár, a fa kereszt 12 évig a templom kertbe volt az alya elévült én hazahoztam,felújitottam és a lakasom oldal falára felszereltem. Bizlonságot ad nékem tudom hogy másokkal is tírténnek hasonlo csodák de mint ahogy irják ne hozzák nyilvánosságra.gongolkodjon el a hitetlen és amikor olyan történt vele hogy, ,,VÉLETLEN" NA KKOR TÖRTÉNIK A CSODA AZ ÉLETÉBE CSAK NEM ISMERI FEL HIGGYÉL ÉS KÉRJÉL, MEGFOGOD LÁTNI HOGY VELED IS TÖRTÉNNEK CSODÁK ,,EZT PIÓ ATYA GYERMEKÉNEK VALO DÉD NAGYAPA IRJA KINEK DÉDIJE ÁDÁMÁR RÉSZESÜLT CSODÁBA NÉKI PIÓ ATYA A VÉDÖSZENTJE❤❤❤
A gépi hang nemcsak kellemetlen a magyar fülnek, de kifejezetten ellene megy a magyar beszéd prozódiai szabályainak, az érthetőségnek, tehát szándékos nyelvrontást követ el. Ugyanez érhető tetten a latin nyelvű "idézetek" során. A tartami közvetítés szándéka szinte semmivé válik a pocsék nyelvezet miatt. Sok bajjal jár a lustaság!
A kètelkedők nem kerültek közel Isten termèszetènek megismerèsèhez. Ez a megismerès egy nagy kegyelem, ès ajândèk. Halàlos betegsègemben kètsègbeesetten imâdkoztam Pió atya imâjât egy hètig, amikor is 90 napi kilâtàstalansàg utàn gyökeres vâltozàs âllt be âllapotomban.
Jezus mondta Pio Atyanak 50 evig viselek Okt eutenna hozzam jossz. Szegyeb gyalazat ah egesz vad amit Pio Atya ellencselekedtek en hiszszek es bizom Isten en ezzel Isten nagyon megbantottak😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏
Lehet ez így is úgy is. Én hívö vagyok de a Teremtö Istenben hiszek és NEM (!) a gépekben! Mert egy történet egy elekroniskusan, mesterségesen elöadott hang mond el akkor a normális és még egy nem manipulált embert még gyanakvóbbá teszi ilyen történetet. Hangsúlyozom. Egy mesterséges hang beszél, tehát NEM (!) EMBER és még csak nem is beszél helyesen. Pl. Mi a csuda az a szó,hogy "CSENGETÖBBET MONDOTT" Még FORDÍTANI SEM KÉPES RENDESEN. Aztán a 8. perc után teljesen érthetetlen idegenük elkezd hosszan gagyogni. Mit magyaráz? Vegy csak manipulál? Elöad egy mélyen vallásos EMBERI hitbéli történetet egy GÉP! Amit Ember hozott létre....Mi célból? Ez önmagában megkérdöjelezi, hogy mi a célja ennek a valószínüleg AI gerejesztette történetnek. Higgyünk egy gépnek emberi dolgokban? Ki áll a dolgok mögött? És mi a célja? Mit akar elérni? Ez vaz igazi cél....Talán a gép is pénzt akar keresni????
Stigmáinak valòdiságát haláláig tartó szent élete,csodái,tanítása,testének romlatlansága igazolja. Még halálában is támadja a sátán? Tēvedhetetlenül hiszek szentsēgében.❤
✅Még több ehhez hasonló tartalom itt:th-cam.com/video/lnf__bTa7qU/w-d-xo.html&pp=gAQB
Pio atyát ,régről ismerjük,gyerek korától a haláláig! Voltak püspökök ,akik nem hittek,és egész életében bántották,pedig minden igaz vele kapcsolatba.Isten ki választotta Őt,hogy hordozza az Öt SZent Sebeit,Csak halála előtt múlt el,ötven évig hordozta a sebeket! El viselte a fájdalmakat,meg aláztatást évekig!!!Ő meg kapta a ,,bilokációt,, egyszerre több helyen is volt,látott sok mindent!Sok emberrel csodát tett,meg talált ,meg gyógyított!Még a püspök is bocsánatot kért ,amiért egész életébe meg gyanúsította ,bántotta,minden féle képpen!Mert akkor jött rá a püspök,hogy igaz minden,mikor el mondta neki!?Miért nem engedte be a püspök a templomba a kis katonát, ott akart védelmet kérni! Végűl is ott a templom ajtajába lőtték le a szerencsétlen kis katonát!!! Csak a ,,gonosz,, nem hísz!!!és a hitetlen!!! Ő Pio atya a csodák embere volt!!!Isten sok-sok csodát tesz velünk emberekkel,csak az emberek el mennek mellette,a ,,csoda mellett,,Sajnos!!!!!Mert a hatalom,a pénz,a vagyon,a fontos most!!! az -e világi dolgok! Pedig Isten nélkül semmi sincsen, Csak egy nagy ,,buborék,lég gömb,, ami egy perc alatt szét durran!!!Ámen.Ámen.Ámen.
Én hiszek, mert hinnem kell. Annyi csodás gyógyulás történt ö általa,hogyha minden fel lenne jegyezve, nem gyöznénk olvasni aki hisz az hisz aki nem az nem senkit nem lehet rá kényszeríteni a legnagyobb fájdalma, mégis az volt,hogy a felettes nem hitték, és még el is tiltották a gyóntatastól 10.évig. mennyi lelket térithetett volna meg .jobb lesz ha a hitetlenek megtérnének, mert egyre rövidebb az idö és kész lessz!!!
Nagyon szepen le irta Pioatya tortenetet,en is olvastam,o valoban nag, szent volt,,koszonom,!Amen❤
Velünk is történtek csodák, többször is megtapasztaltuk. Nem dicsekszünk vele, főleg, hogy sok rosszindulatú ember létezik. Csak annak mondjuk el, aki érdemes rá!
Ez a kegyelem csak nekem és a férjemnek szól. Biztosan még sokan vannak ilyen helyzetben! 🙏💖
A szemèlyes hit Isten ingyenes kegyelmi ajándèka! Ki kell imádkozni!" Nyitott szívvel, lèlekkel. Fogalmuk sincs a hitetleneknek, mennyire lelki szegènyek!
Aki nem akar hinni az állít ilyen hulyeséget. Pió Atya Krisztus kovete volt. Én hiszek. 💕💗
Én is hiszek ! A többi az ördög munkája... Szent Pio atya könyörögj azokért,akik kételkednek,és csúfolódnak.
Mélyen tisztelem szent Pio atyát, dicsőség Istennek hogy elküldte a világba hogy utat mutasson az eltévedt embereknek, viszatalalast az életszentsegre, istennek legyen hála, 🙏🙏vargáné Zsuzsa
Pio atya élete maga a csoda! És mègis valóság. Kórházat is alapított Rotondóban, mely ma is működik.Jàrtam ott, csodàlatos helyen van .Pio ma is segít ! Boldogok akik hisznek akkor is ha nem làtnak.❤
.
1999ben máj 2 án pió atya boldoggá avatásának napjan nyircsászáriban alapkö letétel volt 17 órakkor 16 óra.45 kor felhöszakadás szerü esö kezdett esni minden̈ki aggódott hogyan lessz a templom alapköve letéve.16 30 kor az esö meg ált, a nap kisütött, és letettük az alapkövet és felállitottuk a keresztet mikor minsenki elment ujra beborult és az esö ismét esni kezdett 144 nap alatt felépült atemplom. Ez már két csoda.ezen kivülmég szamos csoda történt ebbe a templomba a keresszt helyen van az oltár, a fa kereszt 12 évig a templom kertbe volt az alya elévült én hazahoztam,felújitottam és a lakasom oldal falára felszereltem. Bizlonságot ad nékem tudom hogy másokkal is tírténnek hasonlo csodák de mint ahogy irják ne hozzák nyilvánosságra.gongolkodjon el a hitetlen és amikor olyan történt vele hogy, ,,VÉLETLEN" NA KKOR TÖRTÉNIK A CSODA AZ ÉLETÉBE CSAK NEM ISMERI FEL HIGGYÉL ÉS KÉRJÉL, MEGFOGOD LÁTNI HOGY VELED IS TÖRTÉNNEK CSODÁK ,,EZT PIÓ ATYA GYERMEKÉNEK VALO DÉD NAGYAPA IRJA KINEK DÉDIJE ÁDÁMÁR RÉSZESÜLT CSODÁBA NÉKI PIÓ ATYA A VÉDÖSZENTJE❤❤❤
Ez egy nagyszerű történet ,köszönjük szépen 👑✴️🎚️✴️🎚️✴️🎚️✴️🎚️✴️🎚️
Ez. Az ur Jézus Krisztus stigmai. En. Ezt erzem. Es. Istetol szarmazik. Amen Ámen Ámen így igaz Sahlom
Ot isten kivalasztotta,isteni csoda ,o valoban szent volt!❤
A gépi hang nemcsak kellemetlen a magyar fülnek, de kifejezetten ellene megy a magyar beszéd prozódiai szabályainak, az érthetőségnek, tehát szándékos nyelvrontást követ el. Ugyanez érhető tetten a latin nyelvű "idézetek" során. A tartami közvetítés szándéka szinte semmivé válik a pocsék nyelvezet miatt. Sok bajjal jár a lustaság!
És a feliratkészítő kis betűvel írja Isten(isten) nevét! Röhej.😮
Én hiszek benne mert az egész élete tökéletes volt hitben és alázatos ágában ❤❤❤❤❤❤❤❤
E'n hiszek pio atya torte'nete'be. A jo isten a'ltya meg.
Áldja meg igen!
Szent Pioatya konyorogj ertunk!❤
En is hiszem Szent. Pio atya konyorogj eretunk. 🙏🙏🙏
Elnézést,rosszul írtam nem 16 45 kor hanem 15 45kor kezdett esni az esö és16 30 kor ált meg és szinte perzselő sütött a nap
Nagyon igazad van mindenki megkapja,ajándékként és tovább kell adni
A kètelkedők nem kerültek közel Isten termèszetènek megismerèsèhez. Ez a megismerès egy nagy kegyelem, ès ajândèk. Halàlos betegsègemben kètsègbeesetten imâdkoztam Pió atya imâjât egy hètig, amikor is 90 napi kilâtàstalansàg utàn gyökeres vâltozàs âllt be âllapotomban.
Tisztelet pio atyának ✴️🎚️.
De Jézus a mi egyetlen papunk
az egyetlen megváltónk. Alázattal várjuk őt 🎚️✴️
Isteni jelek voltak.
Azt tudjuk ,hogy nem tudunk semmit!
❤
Jezus mondta Pio Atyanak 50 evig viselek Okt eutenna hozzam jossz. Szegyeb gyalazat ah egesz vad amit Pio Atya ellencselekedtek en hiszszek es bizom Isten en ezzel Isten nagyon megbantottak😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏
Lehet ez így is úgy is. Én hívö vagyok de a Teremtö Istenben hiszek és NEM (!) a gépekben!
Mert egy történet egy elekroniskusan, mesterségesen elöadott hang mond el akkor a normális és még egy nem manipulált embert még gyanakvóbbá teszi ilyen történetet.
Hangsúlyozom.
Egy mesterséges hang beszél, tehát NEM (!) EMBER és még csak nem is beszél helyesen. Pl. Mi a csuda az a szó,hogy "CSENGETÖBBET MONDOTT" Még FORDÍTANI SEM KÉPES RENDESEN. Aztán a 8. perc után teljesen érthetetlen idegenük elkezd hosszan gagyogni. Mit magyaráz? Vegy csak manipulál?
Elöad egy mélyen vallásos EMBERI hitbéli történetet egy GÉP! Amit Ember hozott létre....Mi célból?
Ez önmagában megkérdöjelezi, hogy mi a célja ennek a valószínüleg AI gerejesztette történetnek.
Higgyünk egy gépnek emberi dolgokban? Ki áll a dolgok mögött? És mi a célja? Mit akar elérni? Ez vaz igazi cél....Talán a gép is pénzt akar keresni????
A ROBOT OT KI KELL IKTATNI ROMBOLÓ⁰yBÁRMIT MONDHAT BÜNTELEN
😅
🕊️Márk 9🙏/25😢🌄
Nem szeretem ezeket a gepi hangokat.Le iratkozom.
Valodi torte'net.
Stigmáinak valòdiságát haláláig tartó szent élete,csodái,tanítása,testének romlatlansága igazolja.
Még halálában is támadja a sátán?
Tēvedhetetlenül hiszek szentsēgében.❤