Úgy látom félreérthetően sikerült fogalmaznom. Természetesen ez a Funai TV-2000T MK6 nem rendelkezik HDMI-vel, csak SCART és AV található rajta, így ezen keresztül lett összekapcsolva a TV Box-al, annak AV kimenetén és az említett (nem mellékelt) "videókamera kábel" segítségével. Konkrétan: TVbox -> jack-RCA átalakító -> RCA kábel -> RCA-SCART átalakító -> TV Még egy új HDMI-vel rendelkező TV esetén természetesen HDMI kábellel használható.
Igen, félreérthető volt, de ezt te is láthatod ha visszanézed a videód. Így lett volna korrekt ha rögtön az elején tisztázod, hogy arra a régi tévére hogyan csatlakoztatod.
nekem lenne egy kérdésem és kérésem hozzád telekom tv go applikáció működik rajta ? mert sajnos vettem egy tv box-ot és hibát ír ki nem lehet telepíteni. Ha erre engedi és megy is rajta akkor veszem is meg.
Sajnos ez csak az elmélet. Valószínú a tv mindkettőt tudja, ezért nem volt jelentős változás bármelyik opció választása esetén. Ha a tv-n is beállítható az oldal arány, akkor annak megfelelően fogja a képet torzítani ami be van állítva, illetve még olyan is lehet, hogy a lejátszó küld olyan jelet, ami megadja, hogy milyen képarányban kell megjeleníteni a képet.
Le a kalappal! Most találtam rád, de egyáltalán nem bántam meg. Kellemes hallgatni a szaktudásod, még azt azt is mondod, hogy nem szakiként állsz hozzá. Jól összeszedettek a mondataid, a nyelvezet amit használsz, pedig tényleg kiváló, még hibát is alig hallottam a mondandódban. Nagyon kevés a hozzád hasonló youtuber, akit szívesen hallgatok akár a háttérben is, mert érdekes az, amit mondd. Köszi ezt a tartalmat, csak így tovább!
Saját tapasztalatom alapján abszolút van létjogsultsága az ilyen Android TV kütyüknek. Én a Samsung okos tévémet okosítottam fel egy "Xiaomi Mi TV Stick 4K"-val (szintén Android TV fut rajta), mert hányingerem van a Samsung rendszerétől, plusz Kodi-t se lehet Samsung tévére telepíteni. Az LG se jobb ilyen szempontból, mert náluk meg a régebbi tévék nem frissíthetők újabb webOS-re, a régebbi webOS-en meg nem futnak az új alkalmazások és néhány streaming, ami megköveteli az új alkalmazás verziót, használhatatlan :D Úgyhogy bármilyen tévém lesz majd a Samsung után, biztos lesz hozzá valami Android TV kütyü, mert a véleményem és tapasztalatom szerint kész katasztrófa a tévék szoftverezése és a támogatás hozzájuk.
Jaja. Megveszed, 1 év múlva elavul. Vagyis hát.. mikor megveszed is csilliókért kapsz már eleve elavult hardvert. Amit az "okos TV" hardvereknek szánnak, az kész kabaré. Aztán persze, hogy nincs rá frissítés.
Szia, szeretném megkérdezni, hogy mikori a Samsung tv-d? Nekem sajnos egy 2012 SAMSUNG Smart-on nem futott a Xiamoi Mi TV stick, most küldtem vissza...nem látta a TV, a szerviz azt írta, h a stick teljesen ok, valószínű magasabb frekvencián fut mint a Tv...ez lehet? Köszönöm a válaszod előre is.
Hasonló mecool tv okosító nekem is van, de jóval régebbi. Android 7 fut rajta. Volt, hogy néztünk volna rajta filmet feleségemmel, de állandóan újra indult. Rájöttem hogy túl melegszik a proci. Úgyhogy rákókányoltam a tetejére egy számítógép ventilátort. A vezetékét pedig ráforrasztottam az usb csatlakozóra a nyákon😀igazi sufni tuning,de működött.
19:57 - Kinek szánták? Pl. annak, akiknek van egy több éve vásárolt egykoron okostévéje, ami az idő múlásával (szoftververziók előrehaladásával) a tévéje elbutult. Így jártam én is, amikor a nyolc éves, egyébként tökéletes képminőségű Samsung tévémre már nem ad ki app. hozzáférést az HBO amióta Go-ról Max-ra nevezték át! (Az HBO Max kompatibilis vele?)
A 20 ezer forintos soundbarok is optikai kábellel kapják a hangot pl. a tévékből. Én 20 ezerért vettem használtan egy denon erősítőt, az is dugig van optikai bemenettel. A tévémet optikai dróttal dugtam az erősítőre. Így azért jobb választás a s/pdif, mintha lenne benne egy filléres dac.
Üdv! Az optikai kimenet kiváló pl.: soundbar-hoz, ami automatikusan bekapcsol ha jelet "lát". Én így használom, a tv optikai kimenetével (sb-t). Igen jók ezek az eszközök, ha nem akarsz drága pénzért, csak ezért új tv-t venni. Jó video, csak így tovább.
Hát ja, minden képen van létjogosultsága, ennek és hasonló ,technikai eszköznek,mi legalábbis ,csakis tv okosito megoldással üzemeltetjük az egyéb akármilyen, tv készülékeiket,de már vagy öt éve be sem kapcsoltuk a tv-s rendszert , egyéb netes és mobíl stb..,kütyük jelenléte miatt !Sok sikert hozzá ,használd egészséggel!A videó nagyon korrekten, informatív és érthető, gratulálok hozzá szintén, minden tekintetben! Legyen további kellemes napotok, hétvégétek erőben, egészségben, békében persze mindenki számára, éppen úgy!Sok szerencsét! 😀👌📸👍🍀📺📱☀️👆
Sok éve használok egy hasonló kütyüt, amihez projektort használok megjelenítőnek. A már a falba behúzott optikai kábelen hajtja a hangprojektort, emellett a HDMI kimenetről levett jel "hátsó szatelit hangként" funkcionál :). BT-t a fejhallgatónak tartom fenn (amikor kell). Android TV helyett teljes értékű android (talán még csak 9-es) fut a gépen ami nagyobb "szabadságot" ad. ... ahogy az előttem szólók írták, nyaraláskor is hasznos :) Szóval szerintem van létjogosultsága köszi a videót!
En raspberry pi+kodi-val okositottam a TVnket. Eleve ez volt a koncepcio, olcsobban kijott mint egy eleve okos tv. Halozati meghajtorol torteno fajlok lejatszasara es youtube-ra (nincs reklam) hasznalom. Elvileg mindenfele streaming szolgaltatot is lehet hasznalni hozza, de ezt a reszet sosem probaltam. TV taviranyitoval is vezerelheto, de mi telefonrol szoktuk mert kenyelmesebb. Hatranya hogy nem csak bedugom aztan megy hanem telepiteni, beallitgani kell, tehat valamennyi "szakertelmet" igenyel, de vannak eleg reszletes leirasok neten. Cserebe tobb mindenre is hasznalhato, emulatorokkal lehet retro jatekokkal jatszani, szamitogepkent is hasznalhato (linux) illetve szamitogep kepet is lehet ra streamelni, akar interneten keresztul is, mindenfele kontrollert tamogat. Egyedul ami hianyzik az x265os formatum lejatszasa, bar nekem regebbi pi-m van, az ujabb elvileg tudja.
Nagyon okos hasznos részletes informàciót osztottàl meg màsokkal én annyival tudnàm max.kiegészíteni amit kevesen làtnak előre làtóan az "okos" tv-k piacàn és pedig arról van szó hogy ez egy olyan üzleti megoldàs ami hosszú tàvon csak a gyàrtóknak jó üzlet,mivel a smart tv-ken és az androidos okos tv-ken előtelepített android korlàtozott módon hasznàlható csak addig frissíthető amig adnak rà kiadott frissítést is,illetve az alaplapjukon lévő bga processzor és ramok,illetve a nandflash méret miatt igen korlàtozott az erőforràsuk így sokszor többet ér egy útólag a tv-hez illesztett okosító mint a gyàri okos tv-t megvenni ami nagyon hamar elavul és ez àlltal màr korlàtozottà vàlik a rendszer hasznàlhatósàg szempontjàból
Az a legjobb ezekben az amlogicos tvboxokban, hogy lehet rájuk linuxot telepíteni. Nekem egy coreelec nevű operációs rendszer fut most rajta, így filmezés mellett NASként és torrent szerverként is funkcionál. És nem mellesleg így megy vele a kadenciahelyes lejátszás, tehát nem fog röcögni a kép.
@@WhoopYHoopY 20 ezer körül van a box + egy külső HDD ház kell hozzá (~5 ezer) lehetőleg táppal, mert a 2,5 colos winchesterek közül nem mindet tudja meghajtani, + a winchester ára.
Szia ! Köszi a videot , igazán informatív és célratörő semmi sallang !👍 Az ajánlott oldalon 86 € lenne a készülék + stick verzióval még többre jönne ki a mutatvány. Úgy hogy maradt a B Terv:🤔 rákeres a neten és ki is dobott jó pár db-ot más márkákat nem egész 27€-tól majd 50€ig ingyen szállítás stb . De sz ötlet kiválló!
Szia csak egy jó tanács. Az olcsóbb sokszor rosszabb teljesítményt nyújt. Pld 1gbram 16gb rom. Ez alapvetően kevés és lassú készüléket eredményez. A kinézet termékre néz meg pár tesztet. Sok sikert.
Nekem okos TV-m van, de ebben az esetben, is használom. Egyrészt a TV-re nem lehet kodit telepíteni. De ez lényegtelen is. Ha elutazunk, akkor a legjobbak ezek az eszközök. Ha olyan helyre megyek ahol nincs TV viszek magammal egy monitort egy BT hangszórót, és máris elérek minden tartalmat. A kisszobába is ezzel oldom meg, monitor egy TV-box és BT hangszóró!
Valóban van létjogosultsága. De én csak videólejátszásra használnám. Volt 4 magos , 8 magos verzióm is , 64-128 giga rommal..Vége az lett hogy vettem egy mini pc-t. N5095 ös procival, 16giga ram és 240 ssd-vel promociós áron 60ezer alatt valamivel. Szoval akarom mondani, ha valakinek Tv-t kell okositani , hogy hálózatról tudjon lejátszani, hogy "mindent vigyen", arra tökéletes, de minden egyébb funkció, pl. böngészés, az nyögve nyelős...Mini pc alig nagyobb ( kb 1-2 centivel) , 15 wattot fogyaszt teljes terheléssel, gyari win11 ....Lehet velem van a baj , de én kinöttem hamar ezeket a tv okositókat...
Én nemrég egy "Chromecast with Google TV"-t vettem, szerintem jobban megéri eltekintve a kevesebb ki-és bemenettől (de persze a bemenetet lehet bővíteni egy megfelelő usb c dokkolóval). Ugyanúgy Android TV van rajta Android 12-vel. Egyébként nagyon hasonló a kettő. Ugyanúgy a távirányítóban van a mikrofon, van rajta infra led a tv, vagy más eszköz vezérléséhez.
Én mindig tartok legalább két ilyen készüléket, illetve a Supernovát (AT848) tervezem rendbetetetni). Akkor fogják igazán becsülni ezeket a nagyszerű szerkezeteket, amikor már nem lesznek.Én 14" PC monitorokból spájzoltam be, mert minden gépház tetején ott kell lennie egy elegáns bézs / világosszürke csodának.
Az SPDIF itt egy optikai csatlakozas. Teljesen tokeletesen mukodik majd mint tv boxon, igy ezen is. Arra jo, ha van egy erositod, ami akar tobbcsatornas AVR is lehet, de ennek az AVR-nek nincs HDMI csatlakozoja. Igy tehat (mivel ez "csak" egy optikai kimenet) egy filmet nezve, siman elvezhatjuk annak minden josagat, azaz Dolby Digital 5.1 hangrendszeren hallgathatjuk a hangjat a filmnek, vagy akar DTS modban is, mikozben a HDMI csatlakozon keresztul nezzuk a filmet a tv-n... Szerintem ez egy nagyon jo dolog.... (Ezen csatlakozasok, dekodolasait, az iranyukat, mit hova es merre kuldjon a KODI lejatszoprogrampn (vagy annak tobbfelere variansain)) konnyuszerrel beallithatjuk
ปีที่แล้ว +2
Én egy mi tv stick-et vettem a gyerekeknek, mivel bár okos tévét tudnak nézni, de az egy majd 10 éves Toshiba, ami annyira okos, hogy a gyártó mellékelt hozzá pár alkalmazást meg böngészőt. De én fafejű a Disney+-ra fizettem elő, ami akkor még nem létezett, így a tévére sem érhető el. A mi tv stick-el a probléma megoldva. HDMI-be bedug a kis eszköz, alatta a tévé usb portjáról megkapja az áramot, Google elindul, Disney van, bejelentkezés és a gyerekek azóta is naponta ezen néznek meséket.
Szia köszi a videót nagyon hasznos volt. Egy kérdésem maradt nyitva, ez az eszköz a lan csatlakozón keresztül képes NAS-ról filmeket olvasni és a csatlakoztatott tv-n azokat lejátszani? Köszi, üdv!
Anno az LG Spirit 4G LTE telefonom dokumentumációjában a maximális külső memória 32 GB volt. Fogd meg a sörömet alapon, egy 64 GB-os memóriával is működött 4 évig. Próba szerencse alapon próbáld meg a 128 vagy 256 GB memóriával. A jelenlegi telefonomra is azt írták hogy 64 GB, persze hogy viszi a 128 GB-os kártyát.
Nekem is van egy stickem, mert két régebbi Samsung TV is van itthon abból az egyik okos vagyis csak volt, mert az idők során elfogytak az alkalmazások. Először a játékok kerültek ki ami nem volt fájó pont aztán a HBO Max mondta azt, hogy ezt a régi cuccot ők nem támogatják tovább. Viszont új harmadik TV-t emiatt nem akartam venni így úgy döntöttem jó lesz a stick is főleg, hogy ha bedöglik a TV még a másikhoz is tökéletes lesz.
Az összes ilyen cucc legnagyobb hátránya, hogy nem igen frissül a szoftverük, így szép lassan egyre elavultabbá, használhatatlanabbá tudnak válni. Ez egyébként ugyanígy igaz az "okosnak" eladott TV-kre is, szoftvertől függetlenül. Ja, és a mobilfelefonokra is. Azzal serkentik a gyártók a fogyasztást, hogy nem fejlesztenek régebbi cuccokra, pedig megtehetnék, csak akkor nem igen lehetne mindig újra eladni a legújabb csodakütyüket.
Én beelink gt king-et használok az hardveresen erősebb,szerintem többet is ér mint ez a KM2 plus bár feltételezhetően árban is jócskán érezhető a kettő közötti különbség,persze nyilván mindenki abból főz amiből tud,és azt tudja csak tesztelni amit épp teszt alanyként biztosítanak :)
A GT King amikor megjelent akkor se volt éppen olcsó. Ennél a boxnál ez a lényeg: Netflix,Prime video,TH-cam and Google-certified Android TV Smart Box Szóval hardveresen támogatottak a streaming szolgáltatók által, és ezért elég ez a hardver. A GT King és még pár box megoldja erőből, szoftveresen. A hardver nem rossz, az S905 X4-es procik hardveresen támogatják az új AV1-es kodeket. Az CoreElec-be is bekerül az X4-es proci támogatása, azzal meg jó kis médialejátszót lehet csinálni belőle, jóval kisebb fogyasztással, mint az androidé. A hivatalos oldalon 40-ről 32-re leárazták. A KM6-os (a bambuszmintás tetejű sima és Deluxe verzióban) is ennyibe van kétszer ennyi memóriával, tárhellyel. A Mecool KD3 meg egy Amazon Fire stick koppintás. XD
A 6-7 éves Samsung tv-n is megszűnt az "okosítás". Nem támogatják többé a youtube-ot, Netflixet stb... Ahhoz is kellett egy android tv-s okosító. Pedig a tv-t Smart-ként adták..
Érdekes, hogy az üknagymamádtól örökölt tévével kompatibilisek ezek a modern eszközök. 🙂 Esetleg érdekes lenne egy összehasonlítás a Google Chromecast-tal.
Én meg egy HP laptopot használok tévé okosítónak egy alaból okos (de hasztalan okosságú) Philips 4k tévén HDMI-n keresztül, de van a laptopon vga, dvi, és még a 4 gyűrűs av csatlakozó is ékesíti a laptopot (sőt még Com port is van rajta). Igaz semilyen televízió szolgáltatásért sem fizetek csak az internetért, na meg egy legális IPTV és hát HBO Max-ért. Több éve hogy nem nézek semilyen közszolgálai televíziót és vannak néha nézet eltérések, miszerint tévében reklámról mi a véleményem (pl.: Elektrónikai cuccok). Nem tudom mert nincs viszhonyítási alapom és nagyon-nagyon sokan el se tudják képzelni, hogy hogy lehet csak internet alapon élni. :D
Kérek segítséget Van egy egyhetes mecool km2 plus készülékem Filmnézés közben a képernyővédő bekapcsol onnét az időponttól amire be van állítva Ezt egy alkalmazásnál teszi Quick Search A többi alkalmazáson nem Pl videa filmet elindítom 5perc után képernyővédő bekapcsol majd oké gomb és utána már megy végig Mi lehet a probléma?
Nekem Mi BOX S-em, meg Google Chromecast (Google TV rendszerrel) van, mert nekem is lapos okostalan TV-im vannak. A MI boxhoz sajnos nem IR-es távirányítót adnak, így maradt a Blitzwolf okos távirányító, ami nálad láttam korábbi videóban, a Chromecasthoz adott távköpő viszont tökéletesen működik a nappaliban a TV-vel IR szenzoron keresztül.
Nekem konkrétan monitorom van, amihez jó lenne (ha szükségét látnám de nem) egy ilyen kütyü. Már rá van akasztva egy CCGTV de azt sem használom semmire. Egy katódcsöves TV-t meg tuti nem használnék, bármennyire is képes bármi is működni vele. Valahogy nem hiányzik sem a középkori felbontás, sem az elektromos fűtés, sem az eletronágyú ami kiégeti a retinámat :D
Ez a kütyü alkalmas lehet a cenzúra legyőzésére? Mert okostv-n nem nagyon tudok vpn-ezni, de az orosz stream app nem megy már egy ideje, bongészőből meg elég kevés működik normálisan.
@mgalleryhu fogalmad sincs miről beszélsz, de osztod az észt. Van aki oroszul érti a híreket, csak hogy felfogd azzal a két liberális agysejteddel :) tudod, vannak más anyanyelvű emberek is a világban.
nCoreon fent van pár rész a sorozatból.(nagyon okosan a filmek között :D ) Ott kéne érdeklődni azoknál akik megköszönték, hogy csak ennyi került fel vagy esetleg idővel a megosztók hiánya miatt törlődött. Esetleg lehet kérni is, aztán ha szerencséd van és megvan valakinek akkor feltölti.
A gyerek nagyobb teljesítményű pc-jéhez van egy nagy monitor. Ahhoz kapott egy hasonlót (Mi Box S) meg egy soundbart, hogy ne kelljen a tvzéshez bekapcsolnia a pct. Az asszony meglátta, hogy miket tud egyszerűen, úgyhogy kellett a régebbi tvnkhez (Sony, amiről már lekoptak a szolgáltatások gyenge proci miatt) is vennem egyet.
Szerintem ez az egész okos tévé termékkategória egy nagy zsákutca. Kell egy jó képminőségű mejelenítő(vetítő, tv, monitor, mindegy) és egy pc linoxal, vagy esetleg windowsal, és rádiós klaviatúrával, egérrel. Azért gondolom így mert ezeknek a kütyüknek mindnek picit más a menürendszere, nehéz rajta kiigazodni, stb. Egy pc mindenre is jó, és így nem kell egy új felületen kiigazodni, és azt a nehézségeivel együt megtanúlni kezelni. Elhiszem, ha valaki ilyet akar, szíve joga, de köszi, nekem jó egy laptop, és egy hdmi kábel.
Viszont a laptop kezelése ehhez képest nehézkes, több helyet foglal. Persze lehet venni hozzá távirányító modult, akinek esetleg kell a kényelem, mert nem akar odarohangálni a nappaliban a laptophoz.
@@fileferenc7920 nehézkes..??? csak éppen valóban személyre szabható, azt és úgy futtatok rajta, amit és ahogy akarom, akár saját szoftvereket is.. és miért kéne odarohangálni bármihez is, amikor PC-vel szinte bármilyen beviteli eszközt használhatok vagy akár a világ túloldaláról is használhatom másik PC-vel..stb.? akár egy törött kijelzőjű 10 éves laptop is összehasonlíthatatlanul többet ér... ráadásul max. negyedébe kerül.. de valóban "több helyet foglal".. 2 térdimenzióban mindenképp.. : ))) egyszerűen csak nincs hozzá affinitásod, hogy foglalkozz vele.. ; )
@@fileferenc7920 tudom, hogy a laptop kezelése picit nehezebb, de napjainkban már szinte alap tudásnak számít. És a rohangálás helyett, mondom, szerintem egy rádiós klaviatúra, egér kombó, vagy egy hosszú hdmi kábel a jó megoldás. Azért gondolom így, mert nagyszülőknél, barátoknál ezer félerv boxal, dvd, vhs lehátszóval, rögzítővel találkoztam már, és köszi, de semmi ilyesmit nem szeretnék. Dvd olvasó van a gépben, a tv adások nem érdekelnek, így nem akarom az ezerféle eszközök menüjét úgy összehangolni, hogy jól menjen minden. Egy gép, amit amúgy is használok, és ahoz egy nagy megjelenítő. Én azért semmit nem fogok megvenni, mert "okos" az biztos! Aki szeretné, tegye bátran, én nem tartom vissza.
Kérdésem van. Jó ez a cucc, csak egy gond van vele. Az a tv ami melletted van és sok régi nem rendelkezik HDMI csatlakozóval. Sőt sok régebbi "lapos" sem. No akkor mit lehet tenni?
Létjogosultsága van, hiszen lehet az embernek olyan technikai és életkörnyezete amikor ez tűnik a legjobb választásnak. Én nem esek bele ebbe a csoportba. Inkább vettem egy kis fekvő irodai PC-t, beleraktam két brutális HDD-t, aztán kapott egy oprendszert és mindenre is tudom használni. Média lejátszás, internetes videó nézés, házi központi média center, de ha van hely akkor akár NAS-nak is, meg persze letöltésre is. De mindenkinek más az igénye.
SziaMa Rendeltem a videód megnézése után Az Lg tv meg szerintem a többi tv készülék is egy idő után nem működteti azokat a funkciókat a smart részén amiket vásárláskor még lehetett használni Pl Lg 860 készüléken a napokban zárolták aVidea filmnézési lehetőséget Felhívtam az Lg ügyfélszolgálatát Javasolták vegyek TV okosítót Azt hiszem ez sokat mond miért ne vegyél smart tv- ét Kb 5-6 év lelassul a smart vagy funkciók nem működnek rajta Ettől az ugos jobb készülék de az dupla áron van Ár értékben ez jobb Köszönöm a videót
Én HDMI-RCA (AV) átalakítóval , TH-camn nézem most ezt a műsort.. Egy 1962-es 13 db elektroncsövet tartalmazó "Kékes" fantázianevű elektroncsöves 43 cm képátlójú 12VHF csatornát tudó fekete-fehér televíziókészüléken, amelyet nagyszüleim házának padlásáról mentettem le. :D
A videóban feltett kérdésre: (Hogy tud-e valaki a Szemtanúk című sorozatból magyar nyelvűt?) Én sajnos nem, de gyerekkoromból sok magyar nyelvű könyv maradt meg. (Szemtanúk című könyvek)
TV okosítás emlékek. Kb. 30 éve hétvégi háznak volt egy kicsi tanyánk. A Kékes TV-n kalóz VHS-ről megnéztük a Csillagok háborúját.🤣😂 A jelen: Ez az eszköz lehet, hogy praktikusabb, mint most a TV bútor tetején az LCD sérült laptop, mint TV okosító. 😄
Hogy ne lenne létjogosultsága egy ilyen eszköznek? Olcsóbb és halkabb mintha egy PC vel okosítanád a TV-t, nem kell töltögteni mint egy lapropot, és nem kell tv-t cserélni, ha gyengének (ill. használhatatlannak) bizonyul a tv belső "okos" szoftvere. Az meg hogy nem játékra való... Hát vannak játékra specializált változatok is.
Elmondta: van a box-on AV kimenet, ami egyszer működik, egyszer nem. Mutatja a kábelkorbácsot is, ami 3.5 jack -> RCA AV. Az van rákötve a TV-re, vagy az van SCART átalakítóra lökve.
Természetesen nem HDMI-n csatlakoztattam, az eszköz AV kimenete és a TV SCART csatlakozója volt összekötve. TVbox -> jack-RCA átalakító -> RCA kábel -> RCA-SCART átalakító -> TV Persze ha a TV rendelkezett volna RCA bemenettel akkor az RCA-SCART kihagyható lett volna.
@@zsoltsebo3158 Azt én is tudom nem vagyok hülye... Csak akkor ténylegesen azt kellene bemutatni a videóban. nem azt hogy HDMI -t dugok a tvbe.. Holott mindenki tudja hogy ilyen régi tv ken még nem is volt olyan bemenet..
MECOOL KM2 elég alap kütyü. Ugoos hatékonyabb kínai eszközt gyárt , de vagy van olyan gyártó amiigen jól felépített eszközt kínál, mint pl amazon fire cube 3 gen vagy a Xiaomi , Nvidia-nak a Tvbox-a ! Az optikai kimenet igen jólműködik 5.1(hivatalos gyártóknál Dts is nyújt) házimozi támogatás erősítőkre, jól használható, de Dac-ba is lehet küldeni zenét ami azt feljavítja! Airmouse élvezetesebb használni! Mivel a új tv -k a régi videó formátumokat nem támogatják a Kodi segítségével még mindig megnézhetjük a AVI gyűjteményünket egy külső Tvbox-on! Én Zenére használom UsB daC optikai kimenet Spotfy, Tidal , UsB audio player persze ennél komolyabbat! De MECOOL KM2 is alkalmas rá.
Úgy látom félreérthetően sikerült fogalmaznom. Természetesen ez a Funai TV-2000T MK6 nem rendelkezik HDMI-vel, csak SCART és AV található rajta, így ezen keresztül lett összekapcsolva a TV Box-al, annak AV kimenetén és az említett (nem mellékelt) "videókamera kábel" segítségével.
Konkrétan: TVbox -> jack-RCA átalakító -> RCA kábel -> RCA-SCART átalakító -> TV
Még egy új HDMI-vel rendelkező TV esetén természetesen HDMI kábellel használható.
"Úgy látom félreérthetően sikerült fogalmaznom." Vagy clickbaitesen.
Olyan nincs, hogy valami nem kompatibilis :D
Próbáld meg a TierZoo csatornát. A zene ugyanaz, az ismeretterjesztés módszere zseniális.
Igen, félreérthető volt, de ezt te is láthatod ha visszanézed a videód. Így lett volna korrekt ha rögtön az elején tisztázod, hogy arra a régi tévére hogyan csatlakoztatod.
nekem lenne egy kérdésem és kérésem hozzád telekom tv go applikáció működik rajta ? mert sajnos vettem egy tv box-ot és hibát ír ki nem lehet telepíteni. Ha erre engedi és megy is rajta akkor veszem is meg.
720x576: PAL (25fps) EU - 50Hz
720x480: NTSC (30fps) USA - 60Hz
Szóval 576p-ben lesz a kimenet 4:3 oldalarányú.
Sajnos ez csak az elmélet. Valószínú a tv mindkettőt tudja, ezért nem volt jelentős változás bármelyik opció választása esetén. Ha a tv-n is beállítható az oldal arány, akkor annak megfelelően fogja a képet torzítani ami be van állítva, illetve még olyan is lehet, hogy a lejátszó küld olyan jelet, ami megadja, hogy milyen képarányban kell megjeleníteni a képet.
Le a kalappal! Most találtam rád, de egyáltalán nem bántam meg. Kellemes hallgatni a szaktudásod, még azt azt is mondod, hogy nem szakiként állsz hozzá. Jól összeszedettek a mondataid, a nyelvezet amit használsz, pedig tényleg kiváló, még hibát is alig hallottam a mondandódban. Nagyon kevés a hozzád hasonló youtuber, akit szívesen hallgatok akár a háttérben is, mert érdekes az, amit mondd. Köszi ezt a tartalmat, csak így tovább!
Saját tapasztalatom alapján abszolút van létjogsultsága az ilyen Android TV kütyüknek.
Én a Samsung okos tévémet okosítottam fel egy "Xiaomi Mi TV Stick 4K"-val (szintén Android TV fut rajta), mert hányingerem van a Samsung rendszerétől, plusz Kodi-t se lehet Samsung tévére telepíteni.
Az LG se jobb ilyen szempontból, mert náluk meg a régebbi tévék nem frissíthetők újabb webOS-re, a régebbi webOS-en meg nem futnak az új alkalmazások és néhány streaming, ami megköveteli az új alkalmazás verziót, használhatatlan :D
Úgyhogy bármilyen tévém lesz majd a Samsung után, biztos lesz hozzá valami Android TV kütyü, mert a véleményem és tapasztalatom szerint kész katasztrófa a tévék szoftverezése és a támogatás hozzájuk.
Jaja. Megveszed, 1 év múlva elavul. Vagyis hát.. mikor megveszed is csilliókért kapsz már eleve elavult hardvert. Amit az "okos TV" hardvereknek szánnak, az kész kabaré. Aztán persze, hogy nincs rá frissítés.
Szia, szeretném megkérdezni, hogy mikori a Samsung tv-d? Nekem sajnos egy 2012 SAMSUNG Smart-on nem futott a Xiamoi Mi TV stick, most küldtem vissza...nem látta a TV, a szerviz azt írta, h a stick teljesen ok, valószínű magasabb frekvencián fut mint a Tv...ez lehet? Köszönöm a válaszod előre is.
@@bandulaarcsi szia. Én azóta váltottam TCL C655-re, amin alapból Google TV rendszer van. Már nem emlékszem a Samsung TV típusára és gyártási évére.
@@fokisensei köszönöm
Hasonló mecool tv okosító nekem is van, de jóval régebbi. Android 7 fut rajta. Volt, hogy néztünk volna rajta filmet feleségemmel, de állandóan újra indult. Rájöttem hogy túl melegszik a proci. Úgyhogy rákókányoltam a tetejére egy számítógép ventilátort. A vezetékét pedig ráforrasztottam az usb csatlakozóra a nyákon😀igazi sufni tuning,de működött.
19:57 - Kinek szánták?
Pl. annak, akiknek van egy több éve vásárolt egykoron okostévéje, ami az idő múlásával (szoftververziók előrehaladásával) a tévéje elbutult.
Így jártam én is, amikor a nyolc éves, egyébként tökéletes képminőségű Samsung tévémre már nem ad ki app. hozzáférést az HBO amióta Go-ról Max-ra nevezték át!
(Az HBO Max kompatibilis vele?)
A 20 ezer forintos soundbarok is optikai kábellel kapják a hangot pl. a tévékből.
Én 20 ezerért vettem használtan egy denon erősítőt, az is dugig van optikai bemenettel. A tévémet optikai dróttal dugtam az erősítőre. Így azért jobb választás a s/pdif, mintha lenne benne egy filléres dac.
Üdv! Az optikai kimenet kiváló pl.: soundbar-hoz, ami automatikusan bekapcsol ha jelet "lát". Én így használom, a tv optikai kimenetével (sb-t). Igen jók ezek az eszközök, ha nem akarsz drága pénzért, csak ezért új tv-t venni. Jó video, csak így tovább.
Xiaomi mi box S-m van,nagyon szeretem.
Kb egy 20-as volt mikor én vettem.
Az előtt egy kínait kókány rendszerest nyüstöltem,nyomába sem ér.
Jókis videó lett! Viszont házas videó jöhetne már!
Hát ja, minden képen van létjogosultsága, ennek és hasonló ,technikai eszköznek,mi legalábbis ,csakis tv okosito megoldással üzemeltetjük az egyéb akármilyen, tv készülékeiket,de már vagy öt éve be sem kapcsoltuk a tv-s rendszert , egyéb netes és mobíl stb..,kütyük jelenléte miatt !Sok sikert hozzá ,használd egészséggel!A videó nagyon korrekten, informatív és érthető, gratulálok hozzá szintén, minden tekintetben! Legyen további kellemes napotok, hétvégétek erőben, egészségben, békében persze mindenki számára, éppen úgy!Sok szerencsét!
😀👌📸👍🍀📺📱☀️👆
Sok éve használok egy hasonló kütyüt, amihez projektort használok megjelenítőnek. A már a falba behúzott optikai kábelen hajtja a hangprojektort, emellett a HDMI kimenetről levett jel "hátsó szatelit hangként" funkcionál :). BT-t a fejhallgatónak tartom fenn (amikor kell). Android TV helyett teljes értékű android (talán még csak 9-es) fut a gépen ami nagyobb "szabadságot" ad.
... ahogy az előttem szólók írták, nyaraláskor is hasznos :)
Szóval szerintem van létjogosultsága köszi a videót!
Egy nyaralás alkalmával igazán tökéletes
Ha nyaralok biztos hogy nem kell tv
En raspberry pi+kodi-val okositottam a TVnket. Eleve ez volt a koncepcio, olcsobban kijott mint egy eleve okos tv. Halozati meghajtorol torteno fajlok lejatszasara es youtube-ra (nincs reklam) hasznalom. Elvileg mindenfele streaming szolgaltatot is lehet hasznalni hozza, de ezt a reszet sosem probaltam. TV taviranyitoval is vezerelheto, de mi telefonrol szoktuk mert kenyelmesebb. Hatranya hogy nem csak bedugom aztan megy hanem telepiteni, beallitgani kell, tehat valamennyi "szakertelmet" igenyel, de vannak eleg reszletes leirasok neten. Cserebe tobb mindenre is hasznalhato, emulatorokkal lehet retro jatekokkal jatszani, szamitogepkent is hasznalhato (linux) illetve szamitogep kepet is lehet ra streamelni, akar interneten keresztul is, mindenfele kontrollert tamogat. Egyedul ami hianyzik az x265os formatum lejatszasa, bar nekem regebbi pi-m van, az ujabb elvileg tudja.
Nagyon okos hasznos részletes informàciót osztottàl meg màsokkal én annyival tudnàm max.kiegészíteni amit kevesen làtnak előre làtóan az "okos" tv-k piacàn és pedig arról van szó hogy ez egy olyan üzleti megoldàs ami hosszú tàvon csak a gyàrtóknak jó üzlet,mivel a smart tv-ken és az androidos okos tv-ken előtelepített android korlàtozott módon hasznàlható csak addig frissíthető amig adnak rà kiadott frissítést is,illetve az alaplapjukon lévő bga processzor és ramok,illetve a nandflash méret miatt igen korlàtozott az erőforràsuk így sokszor többet ér egy útólag a tv-hez illesztett okosító mint a gyàri okos tv-t megvenni ami nagyon hamar elavul és ez àlltal màr korlàtozottà vàlik a rendszer hasznàlhatósàg szempontjàból
Az a legjobb ezekben az amlogicos tvboxokban, hogy lehet rájuk linuxot telepíteni. Nekem egy coreelec nevű operációs rendszer fut most rajta, így filmezés mellett NASként és torrent szerverként is funkcionál. És nem mellesleg így megy vele a kadenciahelyes lejátszás, tehát nem fog röcögni a kép.
Épp ilyenen gondolkozom, hogy ne a gépem pörögjön feleslegesen. Mennyibe fáj egy ilyen rendszer cakumpakk?
@@WhoopYHoopY 20 ezer körül van a box + egy külső HDD ház kell hozzá (~5 ezer) lehetőleg táppal, mert a 2,5 colos winchesterek közül nem mindet tudja meghajtani, + a winchester ára.
Szia ! Köszi a videot , igazán informatív és célratörő semmi sallang !👍 Az ajánlott oldalon
86 € lenne a készülék + stick verzióval még többre jönne ki a mutatvány. Úgy hogy maradt a B Terv:🤔 rákeres a neten és ki is dobott jó pár db-ot más márkákat nem egész 27€-tól majd 50€ig ingyen szállítás stb .
De sz ötlet kiválló!
Szia csak egy jó tanács. Az olcsóbb sokszor rosszabb teljesítményt nyújt. Pld 1gbram 16gb rom. Ez alapvetően kevés és lassú készüléket eredményez. A kinézet termékre néz meg pár tesztet. Sok sikert.
Nekem okos TV-m van, de ebben az esetben, is használom. Egyrészt a TV-re nem lehet kodit telepíteni. De ez lényegtelen is. Ha elutazunk, akkor a legjobbak ezek az eszközök. Ha olyan helyre megyek ahol nincs TV viszek magammal egy monitort egy BT hangszórót, és máris elérek minden tartalmat. A kisszobába is ezzel oldom meg, monitor egy TV-box és BT hangszóró!
Valóban van létjogosultsága. De én csak videólejátszásra használnám. Volt 4 magos , 8 magos verzióm is , 64-128 giga rommal..Vége az lett hogy vettem egy mini pc-t. N5095 ös procival, 16giga ram és 240 ssd-vel promociós áron 60ezer alatt valamivel. Szoval akarom mondani, ha valakinek Tv-t kell okositani , hogy hálózatról tudjon lejátszani, hogy "mindent vigyen", arra tökéletes, de minden egyébb funkció, pl. böngészés, az nyögve nyelős...Mini pc alig nagyobb ( kb 1-2 centivel) , 15 wattot fogyaszt teljes terheléssel, gyari win11 ....Lehet velem van a baj , de én kinöttem hamar ezeket a tv okositókat...
128 giga rammal? :D
@@aadam98 ok, rom a ram :-).. Ez nálam becsipődes, tudom melyik micsoda de reflexből keverem..
Én nemrég egy "Chromecast with Google TV"-t vettem, szerintem jobban megéri eltekintve a kevesebb ki-és bemenettől (de persze a bemenetet lehet bővíteni egy megfelelő usb c dokkolóval). Ugyanúgy Android TV van rajta Android 12-vel. Egyébként nagyon hasonló a kettő. Ugyanúgy a távirányítóban van a mikrofon, van rajta infra led a tv, vagy más eszköz vezérléséhez.
Én mindig tartok legalább két ilyen készüléket, illetve a Supernovát (AT848) tervezem rendbetetetni). Akkor fogják igazán becsülni ezeket a nagyszerű szerkezeteket, amikor már nem lesznek.Én 14" PC monitorokból spájzoltam be, mert minden gépház tetején ott kell lennie egy elegáns bézs / világosszürke csodának.
Az SPDIF itt egy optikai csatlakozas. Teljesen tokeletesen mukodik majd mint tv boxon, igy ezen is. Arra jo, ha van egy erositod, ami akar tobbcsatornas AVR is lehet, de ennek az AVR-nek nincs HDMI csatlakozoja. Igy tehat (mivel ez "csak" egy optikai kimenet) egy filmet nezve, siman elvezhatjuk annak minden josagat, azaz Dolby Digital 5.1 hangrendszeren hallgathatjuk a hangjat a filmnek, vagy akar DTS modban is, mikozben a HDMI csatlakozon keresztul nezzuk a filmet a tv-n...
Szerintem ez egy nagyon jo dolog.... (Ezen csatlakozasok, dekodolasait, az iranyukat, mit hova es merre kuldjon a KODI lejatszoprogrampn (vagy annak tobbfelere variansain)) konnyuszerrel beallithatjuk
Én egy mi tv stick-et vettem a gyerekeknek, mivel bár okos tévét tudnak nézni, de az egy majd 10 éves Toshiba, ami annyira okos, hogy a gyártó mellékelt hozzá pár alkalmazást meg böngészőt.
De én fafejű a Disney+-ra fizettem elő, ami akkor még nem létezett, így a tévére sem érhető el.
A mi tv stick-el a probléma megoldva. HDMI-be bedug a kis eszköz, alatta a tévé usb portjáról megkapja az áramot, Google elindul, Disney van, bejelentkezés és a gyerekek azóta is naponta ezen néznek meséket.
Azon a képcsöves Funai-on van HDMI bemenet?
Nem hiszem. Analóg bemenete van, lásd az említett kábel...
Szia köszi a videót nagyon hasznos volt. Egy kérdésem maradt nyitva, ez az eszköz a lan csatlakozón keresztül képes NAS-ról filmeket olvasni és a csatlakoztatott tv-n azokat lejátszani? Köszi, üdv!
Anno az LG Spirit 4G LTE telefonom dokumentumációjában a maximális külső memória 32 GB volt.
Fogd meg a sörömet alapon, egy 64 GB-os memóriával is működött 4 évig. Próba szerencse alapon próbáld meg a 128 vagy 256 GB memóriával.
A jelenlegi telefonomra is azt írták hogy 64 GB, persze hogy viszi a 128 GB-os kártyát.
Nekem is van egy stickem, mert két régebbi Samsung TV is van itthon abból az egyik okos vagyis csak volt, mert az idők során elfogytak az alkalmazások. Először a játékok kerültek ki ami nem volt fájó pont aztán a HBO Max mondta azt, hogy ezt a régi cuccot ők nem támogatják tovább. Viszont új harmadik TV-t emiatt nem akartam venni így úgy döntöttem jó lesz a stick is főleg, hogy ha bedöglik a TV még a másikhoz is tökéletes lesz.
Az összes ilyen cucc legnagyobb hátránya, hogy nem igen frissül a szoftverük, így szép lassan egyre elavultabbá, használhatatlanabbá tudnak válni. Ez egyébként ugyanígy igaz az "okosnak" eladott TV-kre is, szoftvertől függetlenül. Ja, és a mobilfelefonokra is. Azzal serkentik a gyártók a fogyasztást, hogy nem fejlesztenek régebbi cuccokra, pedig megtehetnék, csak akkor nem igen lehetne mindig újra eladni a legújabb csodakütyüket.
Undorító mindenesetre. Puff neked fenntarthatóság. Egy hányinger, de komolyan.
Az én gyerekkorom TV-in volt egy koax meg egy 230V-os csatlakozó, és ennyi. A HDMI még nem is létezett. 😀😁
de ha elég erős vagy ;) ...
Köszi a videót van mit néznem kajaszünetbe😇
Én beelink gt king-et használok az hardveresen erősebb,szerintem többet is ér mint ez a KM2 plus bár feltételezhetően árban is jócskán érezhető a kettő közötti különbség,persze nyilván mindenki abból főz amiből tud,és azt tudja csak tesztelni amit épp teszt alanyként biztosítanak :)
A GT King amikor megjelent akkor se volt éppen olcsó. Ennél a boxnál ez a lényeg: Netflix,Prime video,TH-cam and Google-certified Android TV Smart Box
Szóval hardveresen támogatottak a streaming szolgáltatók által, és ezért elég ez a hardver. A GT King és még pár box megoldja erőből, szoftveresen.
A hardver nem rossz, az S905 X4-es procik hardveresen támogatják az új AV1-es kodeket. Az CoreElec-be is bekerül az X4-es proci támogatása, azzal meg jó kis médialejátszót lehet csinálni belőle, jóval kisebb fogyasztással, mint az androidé.
A hivatalos oldalon 40-ről 32-re leárazták. A KM6-os (a bambuszmintás tetejű sima és Deluxe verzióban) is ennyibe van kétszer ennyi memóriával, tárhellyel.
A Mecool KD3 meg egy Amazon Fire stick koppintás. XD
@@kovacsgeza326 köszi az infókat 🙂 két féle módon lehet költekezni,tudatosan és a fogyasztói tàrsadalmat kielégítve feleslegesen folyamatosan.
Csaoo yettel tv van az alkalmazások között?
A 6-7 éves Samsung tv-n is megszűnt az "okosítás". Nem támogatják többé a youtube-ot, Netflixet stb... Ahhoz is kellett egy android tv-s okosító. Pedig a tv-t Smart-ként adták..
Ezen a tévén van HDMI csatlakozó?
Érdekes, hogy az üknagymamádtól örökölt tévével kompatibilisek ezek a modern eszközök. 🙂 Esetleg érdekes lenne egy összehasonlítás a Google Chromecast-tal.
Hogyan? Nincs rajt - mármint a tv-n - HDMI csatlakozó!
szia! nézted ncoron, vagy szorozat baráton a szorozatot amit kereszel?
Én meg egy HP laptopot használok tévé okosítónak egy alaból okos (de hasztalan okosságú) Philips 4k tévén HDMI-n keresztül, de van a laptopon vga, dvi, és még a 4 gyűrűs av csatlakozó is ékesíti a laptopot (sőt még Com port is van rajta). Igaz semilyen televízió szolgáltatásért sem fizetek csak az internetért, na meg egy legális IPTV és hát HBO Max-ért. Több éve hogy nem nézek semilyen közszolgálai televíziót és vannak néha nézet eltérések, miszerint tévében reklámról mi a véleményem (pl.: Elektrónikai cuccok). Nem tudom mert nincs viszhonyítási alapom és nagyon-nagyon sokan el se tudják képzelni, hogy hogy lehet csak internet alapon élni. :D
😁 Hirtelen erről a Vissza a jövőbe 2 azon jelenete jutott eszembe, amikor repülőképessé teszik a régi kocsikat.
Kérek segítséget Van egy egyhetes mecool km2 plus készülékem Filmnézés közben a képernyővédő bekapcsol onnét az időponttól amire be van állítva Ezt egy alkalmazásnál teszi Quick Search A többi alkalmazáson nem Pl videa filmet elindítom 5perc után képernyővédő bekapcsol majd oké gomb és utána már megy végig Mi lehet a probléma?
TELEKOM TVGO- lehet rá telepíteni?
NAS-ról próbáltál lejátszani valamit?
Nekem Mi BOX S-em, meg Google Chromecast (Google TV rendszerrel) van, mert nekem is lapos okostalan TV-im vannak. A MI boxhoz sajnos nem IR-es távirányítót adnak, így maradt a Blitzwolf okos távirányító, ami nálad láttam korábbi videóban, a Chromecasthoz adott távköpő viszont tökéletesen működik a nappaliban a TV-vel IR szenzoron keresztül.
Nekem konkrétan monitorom van, amihez jó lenne (ha szükségét látnám de nem) egy ilyen kütyü. Már rá van akasztva egy CCGTV de azt sem használom semmire. Egy katódcsöves TV-t meg tuti nem használnék, bármennyire is képes bármi is működni vele. Valahogy nem hiányzik sem a középkori felbontás, sem az elektromos fűtés, sem az eletronágyú ami kiégeti a retinámat :D
Ez a kütyü alkalmas lehet a cenzúra legyőzésére? Mert okostv-n nem nagyon tudok vpn-ezni, de az orosz stream app nem megy már egy ideje, bongészőből meg elég kevés működik normálisan.
@mgalleryhu huu, te egy igazi demokrata lehetsz!
@mgalleryhu fogalmad sincs miről beszélsz, de osztod az észt. Van aki oroszul érti a híreket, csak hogy felfogd azzal a két liberális agysejteddel :) tudod, vannak más anyanyelvű emberek is a világban.
Bluetooth-al lehet csatlakoztatni külső hangszórót?
Fejhallgatót csatlakoztattam hozzá, azzal gond nélkül működött, így gyanítom más eszközökkel is használható.
És ha nincs a tvn hdm i?
Nekem is van egy ilyen de nekem se ad av jelet és mindig lefagy a készülék
szerintem a tápellátással lehet baj mert nincs meg a gyári tápegység :c
yowindow nálad is játszik? :) nálam alap :)
A videoban szereplő úr nem valami szinkronszínész ? Marha ismerős a hangja.
a videmagno a scarton keresztül állitja a tvn a képerarányt
nCoreon fent van pár rész a sorozatból.(nagyon okosan a filmek között :D ) Ott kéne érdeklődni azoknál akik megköszönték, hogy csak ennyi került fel vagy esetleg idővel a megosztók hiánya miatt törlődött. Esetleg lehet kérni is, aztán ha szerencséd van és megvan valakinek akkor feltölti.
Haver,pár rész?🤣Nem inkább évad?
@@r0leeka igen, én is 4 részt találtam a filmek között, a csontváz, macskafélék, a ló, és a dzsungel című epizódok vannak fent.
@@injuhasz fura,mind a 4 évad fent van,a sorozatok közt😂
@@r0leeka angolul, magyarul volt kérdés
@@aadaam Magyarul van fent🤣Na mindegy,nem írogatok tovább.
A gyerek nagyobb teljesítményű pc-jéhez van egy nagy monitor. Ahhoz kapott egy hasonlót (Mi Box S) meg egy soundbart, hogy ne kelljen a tvzéshez bekapcsolnia a pct. Az asszony meglátta, hogy miket tud egyszerűen, úgyhogy kellett a régebbi tvnkhez (Sony, amiről már lekoptak a szolgáltatások gyenge proci miatt) is vennem egyet.
Szerintem ez az egész okos tévé termékkategória egy nagy zsákutca.
Kell egy jó képminőségű mejelenítő(vetítő, tv, monitor, mindegy) és egy pc linoxal, vagy esetleg windowsal, és rádiós klaviatúrával, egérrel.
Azért gondolom így mert ezeknek a kütyüknek mindnek picit más a menürendszere, nehéz rajta kiigazodni, stb. Egy pc mindenre is jó, és így nem kell egy új felületen kiigazodni, és azt a nehézségeivel együt megtanúlni kezelni.
Elhiszem, ha valaki ilyet akar, szíve joga, de köszi, nekem jó egy laptop, és egy hdmi kábel.
Viszont a laptop kezelése ehhez képest nehézkes, több helyet foglal. Persze lehet venni hozzá távirányító modult, akinek esetleg kell a kényelem, mert nem akar odarohangálni a nappaliban a laptophoz.
@@fileferenc7920 nehézkes..??? csak éppen valóban személyre szabható, azt és úgy futtatok rajta, amit és ahogy akarom, akár saját szoftvereket is.. és miért kéne odarohangálni bármihez is, amikor PC-vel szinte bármilyen beviteli eszközt használhatok vagy akár a világ túloldaláról is használhatom másik PC-vel..stb.?
akár egy törött kijelzőjű 10 éves laptop is összehasonlíthatatlanul többet ér... ráadásul max. negyedébe kerül..
de valóban "több helyet foglal".. 2 térdimenzióban mindenképp.. : )))
egyszerűen csak nincs hozzá affinitásod, hogy foglalkozz vele.. ; )
nem "zsákutca", mert az "ostoba tömeg" mindig meglesz hozzá.. ; ))
@@fileferenc7920 tudom, hogy a laptop kezelése picit nehezebb, de napjainkban már szinte alap tudásnak számít. És a rohangálás helyett, mondom, szerintem egy rádiós klaviatúra, egér kombó, vagy egy hosszú hdmi kábel a jó megoldás.
Azért gondolom így, mert nagyszülőknél, barátoknál ezer félerv boxal, dvd, vhs lehátszóval, rögzítővel találkoztam már, és köszi, de semmi ilyesmit nem szeretnék. Dvd olvasó van a gépben, a tv adások nem érdekelnek, így nem akarom az ezerféle eszközök menüjét úgy összehangolni, hogy jól menjen minden. Egy gép, amit amúgy is használok, és ahoz egy nagy megjelenítő.
Én azért semmit nem fogok megvenni, mert "okos" az biztos!
Aki szeretné, tegye bátran, én nem tartom vissza.
Kérdésem van. Jó ez a cucc, csak egy gond van vele. Az a tv ami melletted van és sok régi nem rendelkezik HDMI csatlakozóval. Sőt sok régebbi "lapos" sem. No akkor mit lehet tenni?
Lehet kapni mindenféle átalakítót
Létjogosultsága van, hiszen lehet az embernek olyan technikai és életkörnyezete amikor ez tűnik a legjobb választásnak. Én nem esek bele ebbe a csoportba. Inkább vettem egy kis fekvő irodai PC-t, beleraktam két brutális HDD-t, aztán kapott egy oprendszert és mindenre is tudom használni. Média lejátszás, internetes videó nézés, házi központi média center, de ha van hely akkor akár NAS-nak is, meg persze letöltésre is. De mindenkinek más az igénye.
SziaMa Rendeltem a videód megnézése után Az Lg tv meg szerintem a többi tv készülék is egy idő után nem működteti azokat a funkciókat a smart részén amiket vásárláskor még lehetett használni Pl Lg 860 készüléken a napokban zárolták aVidea filmnézési lehetőséget Felhívtam az Lg ügyfélszolgálatát Javasolták vegyek TV okosítót Azt hiszem ez sokat mond miért ne vegyél smart tv- ét Kb 5-6 év lelassul a smart vagy funkciók nem működnek rajta Ettől az ugos jobb készülék de az dupla áron van Ár értékben ez jobb
Köszönöm a videót
Tölthető elem nincs, az már akkumulátor 😊
Én HDMI-RCA (AV) átalakítóval , TH-camn nézem most ezt a műsort.. Egy 1962-es 13 db elektroncsövet tartalmazó "Kékes" fantázianevű elektroncsöves 43 cm képátlójú 12VHF csatornát tudó fekete-fehér televíziókészüléken, amelyet nagyszüleim házának padlásáról mentettem le. :D
A videóban feltett kérdésre: (Hogy tud-e valaki a Szemtanúk című sorozatból magyar nyelvűt?)
Én sajnos nem, de gyerekkoromból sok magyar nyelvű könyv maradt meg. (Szemtanúk című könyvek)
TV okosítás emlékek.
Kb. 30 éve hétvégi háznak volt egy kicsi tanyánk.
A Kékes TV-n kalóz VHS-ről megnéztük a Csillagok háborúját.🤣😂
A jelen:
Ez az eszköz lehet, hogy praktikusabb, mint most a TV bútor tetején az LCD sérült laptop, mint TV okosító. 😄
Igazán adhatná a kacsameséket újra a TV, talán ismét megszakítanák az adást...
Adják, TV2....
Keresztényi vagy, mint a kdnp. :)
@@AtariLL A különbség az, hogy én ezt nem is állítom magamról ;)
Hogy ne lenne létjogosultsága egy ilyen eszköznek? Olcsóbb és halkabb mintha egy PC vel okosítanád a TV-t, nem kell töltögteni mint egy lapropot, és nem kell tv-t cserélni, ha gyengének (ill. használhatatlannak) bizonyul a tv belső "okos" szoftvere. Az meg hogy nem játékra való... Hát vannak játékra specializált változatok is.
2:29 az nem annak a tv-nek a hátsó része... 99% hogy nincs rajta hdmi :D mutasd mivel kötötted össze igazából! :)
HDMI to EURO-SCART szerinte
Elmondta: van a box-on AV kimenet, ami egyszer működik, egyszer nem. Mutatja a kábelkorbácsot is, ami 3.5 jack -> RCA AV. Az van rákötve a TV-re, vagy az van SCART átalakítóra lökve.
Természetesen nem HDMI-n csatlakoztattam, az eszköz AV kimenete és a TV SCART csatlakozója volt összekötve. TVbox -> jack-RCA átalakító -> RCA kábel -> RCA-SCART átalakító -> TV
Persze ha a TV rendelkezett volna RCA bemenettel akkor az RCA-SCART kihagyható lett volna.
CRT tévé volt az igazi jó minőség. Sajnos nekem már nincs.
Uhh van egy pont ilyen FUNAJ om a képcső sortrafója ment ki... már évek óta ki szeretném dobni, de csak pakolgatom...
31 ezerért egy kicsit soknak tűnik, egyébként nem rossz.
A haverom vett ilyesmi ízét és egy használt lapos tv-t és boldog míg a lakás kölcsön lepereg.
Szent ég egy Funai! Nekünk is volt, nem lehetett megölni!
Nekem is van egy ilyen, de nem szeretem mert zárt rendszerű. Viszont van egy full kínai, azzal még torrentezni is tudok.
Üdv!
Érdeklődni szeretnék milyen kínai eszközöd van.
Előre is köszi
Üdv.R
Engem is érdekelne a cucc tipusa! Írd meg légyszíves!😊
De régi tv be meg NM volt hdm
tessék kesztyűt hazsnálni ;)
Ezeken a régi tv-ken még a HDMI csatlakozó nem is létezett. :D Akkor ,hogy használod. :D :D
Átalakitó létezik :D chinch scart
@@zsoltsebo3158 Azt én is tudom nem vagyok hülye... Csak akkor ténylegesen azt kellene bemutatni a videóban. nem azt hogy HDMI -t dugok a tvbe.. Holott mindenki tudja hogy ilyen régi tv ken még nem is volt olyan bemenet..
Mi a sorozat neve amit keresel? Esküszöm nem értettem a videóban :-(
A régi 4:3-as tv-n a set top box sokkal HD-sabb képet mutat, mint az új flatron hiper szuper HD, uhd lapos tv-n.
Kaci ?
Szia ezen a tvn nincs HDMI hogy a busba hoztad össze?
Nekem egy sony KDL 20U2000 típusú tvm van cromecast tv okositot vettem és nem működik
Nekem buta tvm van nem sokat vagyok itthon unokaocsemtol kaptam egy Google okositot es tokeletesen megfelel
Engem az is érdekelne hogy hogyan lehet belőle UHD-t csinálni 😆
Jónak, jó, de én egy képcsőves tv már csak hobby tv-re használnám pár régi konzolhoz. Amennyit fogyaszt
Régi konzolhoz is lcd-t használok, nem megy szét a szemed
@@gaborszabo6406 Beállítás kérdése és tv márkája a kérdés! Akkor nem megy szét a szemed.
Például a sárga kazis " konzol " pisztolya csak képcsöves tvvel jó. LCD tvn mindig kiröhögött a kutya a kacsavadászatban.
@@zsoltsebo3158 az az egy valóban nem működik, az igaz.
MECOOL KM2 elég alap kütyü. Ugoos hatékonyabb kínai eszközt gyárt , de vagy van olyan gyártó amiigen jól felépített eszközt kínál, mint pl amazon fire cube 3 gen vagy a Xiaomi , Nvidia-nak a Tvbox-a ! Az optikai kimenet igen jólműködik 5.1(hivatalos gyártóknál Dts is nyújt) házimozi támogatás erősítőkre, jól használható, de Dac-ba is lehet küldeni zenét ami azt feljavítja! Airmouse élvezetesebb használni! Mivel a új tv -k a régi videó formátumokat nem támogatják a Kodi segítségével még mindig megnézhetjük a AVI gyűjteményünket egy külső Tvbox-on! Én Zenére használom UsB daC optikai kimenet Spotfy, Tidal , UsB audio player persze ennél komolyabbat! De MECOOL KM2 is alkalmas rá.
Ezek a CRT Tv-k 30 évig is működnek. A mai LCD tévék 5-10 év után tönkre mennek
magyarországon magyar a hivatalos és érdemes nyelv
az angolok sem tudnak magyarul
nem érdemes és nem érdekes az angol
ha nem megy akkor nem használom
Maradok az Apple TV 4K-nál.
Igen van.
szerintem a vodás dobozom is egy módosított ilyen kütyü.
A jó öreg Funai
Én a Farm ahol élünk, magyar részeire vadászok.
Van értelme. Csak vannak akik raspberryvel csinálják a TV -okosítást.
Nekem olyan TV kéne, amin megint megszakadna a kacsamesék. 🤗
hamát crt akkor retrogame emulátor is kéne rá
Ncore-on fent vannak magyarul a sorozat epizódjai.
86 ezért vettem LG okosTVt újat
Régió a különbség
jó drága 😢😢ez a box
Win xp és mehet rá a most wanted
Vicces tessék megnézni a linustechtip videóját, az összes be van kötve a KKP-hez lényegében egy kémeszközt telepítesz a helyi hálózatodra.
Pojénbop énis venék😂
A legnagyobb baja ezeknek a kütyüknek,hogy pár évet ha kibírnak.Hamar tönkremennek.
A Szemtanúból 5 rész fent van magyarul az nCore-on
haszontalan kis kütyü. Nincs TVm.
Ha UHD felbontásról van szó, akkor bátran monduk azt, a pontatlan (valótlan)4K helyett! Sekni nem fog ezért megharagudni. 😎