Köszönöm Vivien. Már túl vagyok egy ilyen kapcsolaton. Sokkal jobb érzés. Nem az anyja akarok lenni egy férfinek, hanom a királynője. Nagyon sok embernek segítesz ezzel. ❤ Megváltozott a látásmódom és ez nagyon jó. 🙏🥰
Eldöntöttem már, viszont Ő nem enged! Ő irányítja a mobilomat is, pedig egy óceán válasz el bennünket. Köszönöm drága Vivien a tájékoztatást. Csak fotóról ismerjük egymást 8 éve. Hálás vagyok érte❤
Nagyon szépen köszönöm ezt videót útmutatást! Sok mindenre rá ébresztett saját magammal szemben! Borzasztó nagy segítség volt számomra mindaz amit el mondtál! Erre volt szükségem!!! ❤
Szia Vivien! Végtelenül hálás vagyok neked ! Úgy érzem mintha egyedül te vagy az aki ismeri és megérti az életemet! Átérzed és megérted , hogy milyen az ha szeretethiányosan éli le az életét valaki , nincs kit érdekelne és az sincs akinek elmondhatná mi nyomasztja . ❤😢 Nagyon sajnálom hogy te már megtapasztaltál kevésbé jó dolgokat , még annyira fiatal vagy ! Én már rég nagyi vagyok! Sok szeretettel kívánok neked minden jót és szépet az életedben! Áldás! Áldás! Áldás érte ❤❤❤
Így igaz ,ezt tettem sok szenvedés után ott hagytam. Már testi tüneteim jelentkeztek amik gyógyulnak. ❤ Ez fontos sok ember számára igazán hasznos volt a videó. Szívből köszönöm. ❤
Végtelen hálával köszönöm, nagyon de nagyon igazad van, és bizony én most jöttem rá, hogy miért is szenvedtem olyan sokat teljesen értelmetlenül. Isten Áldjon meg érte!
Szia,Tegnap éjjel néztem és hallgattam meg ezt a videót. Úgy látom , friss az élmény, ehhez hosszabban írok a másik csatornán a saját tapasztalatomról. Jobbulást Neked! Köszönöm, hogy megosztottad. 🙏
Csodálatos vagy! Pont ebbe vagyok benne. Ezt csinálja velem es már én is észre vettem magamon ,hogy hasonlóan én is ellenőrzőm. Olyan mintha nekem adtál volna iránymutatást. Mostanában sok mindent máskeppen látok a világban. Mintha èrezned hogy mikor mi történik az életemben mert sokszor pont a jelenlegi helyzetemről készítesz videót. Pont mielőtt megláttam a videódat. Írtam meg neki ,hogy elég volt ebből az életből vele, lezártam végleg! Köszönöm szépen ❤
Nagyon tiszta és őszinte vagy...szeretem hallgatni a videóidat! Semmi plusz giccs nincs benne ,mint sok más hasonló videóban,amik itt keringenek a csatornán... Nagyon ebben vagyok...gyűjtöm az erőt,épp az előbb írtam le, mihez tartsam magam a továbbiakban. Köszönöm szépen!❤🙏
Bocsánat, én most a Te lelki sebeidet éreztem, és Te belső könnyedet.Elnézést,ha nem így van.66.éves vagyok,nem élek párkapcsolatba,de fiatalon egy problémás emberrel éltem,a férjem volt.Nem lehetett benne megbízni, ebből kifolyólag nagyon féltékeny voltam.Volt is okom rá.Elhagytam egy beteg gyerekkel,de két év múlva újra együtt folytattuk,jelzem,semmit nem változott,alkoholizált tovább.45 évesen,egy rosszullét után,mondhatom,hogy biztos vagyok benne,hogy a Szentlélek költözött a szívembe.Akkora szeretet áramlott bennem,hogy azt éreztem ezzel a nagy szeretettel a világot át tudnám ölelni.Akkor éreztem az,hogy imádom Istent, és akkor jöttem rá,hogy mindenki tudja úgy szeretni Istent,mint én,akkor mért voltam féltékeny egy hazug emberre egy életen keresztül?Rájöttem ha valakit szeretünk,legyen az akár milyen ,ha Őt akarjuk ,és velünk él,nem kell egy cseppet sem aggódni bá hol jár is.Az Istennel való szerelmem erőt adott,utat mutatott, örömtelivé, boldoggá tette az életemet,és minden féle félelmem megszűnt.Jelzem,nem voltam vallásos,most se járok templomban,de bár ki előtt el merem mondani,hogy Isten a szerelmem,sosem vagyok egyedül és nagyon nagy az élet szeretetem.
Szia Vivien ❤Ez az igazság. Nem ismerem saját magam. Mert mindig másra figyeltem. Csak adtam a jó lelkem miatt. Ugye ezt mondták nekem éppen tegnap. Bele is betegedtem. Most kezdek gyógyulni. Kórházba is voltam.
Muszály elengedem a múltat. És újra visszatalálni magamhoz. Ki vagyok én. Mire vagyok képes. Nehéz lessz, de ez a teljes igazság. Ne nézzek vissza. Csak ma van. Köszönöm szépen ❤❤❤
Áldás minden szavadra ❤..... Minden kapcsolati vágy egy csapda , sőt minden vágy egy csapda.... állandóan azt sugallja a világ hogy a család meg bla bla ... miközben ez tesz tönkre mindenkit ez a karma örök körforgás csapdája.... mély és messzire vezető ez a téma és sokan nem is értik a valódi lényegét az életnek. .... Futunk a vágyaink után és elmarad az igazi élet értelme...
Azt szeretnem mèg hozzà tenni, hogy mi magyar nõk ugy vagyunk nevelne hogy 'megmentsuk' ' felkaroljuk' a fèrfit. 'Neki csak egy jò aszony kellett volna.' Tul sokszor hallottam màr ezt.
Köszönöm a videót. 🤗 Hiteles👌 és megerősítő a fejlődésben, a már meghozott döntés helyességében. Nagyon tálaló és szép hasonlat a színpadon gyújtott fény iránya.🕯️ A női energiák elvesznek, ha a férfi feladatokat, ezzel a szerepeket is magunkra átvállaljuk, miközben úgysem menthetjük meg a másikat. Nem lehetünk egy kapcsolatban a másik életének a menedzserei, nem szólhat csak a másik problémáinak folyamatosan megoldásáról, holott azokat ő maga generálja az ok-okozati összefüggéseket figyelmen kívül hagyva. Nem a mindent megbocsátó és életét is feláldozó anyát, hanem a nőt kell látni (és persze fordítva is) a kiválasztott társban. És úgy kezelni. Mindenki csak saját magát mentheti meg.
Sajnos teljesen igaz rám.Egyedül hagytak,anya es apa egyáltalán nem is volt jelen.Az utolsó kapcsolatom ilyen volt,féltem rettegtem,õ pedig,iranyitott,ellenörzött,kontroll minden szinten.Magát és engem is meggyözött,hogy oda megyek ahová akarok,azt csinálok amit akarok.Közben pedig kutatott keresett,dolgokat ellenõrizte a régi papirjaimat,telefonom üzeneteit és mindent. Bántalmazással,csenddel,és különbözõ dolgokka büntett. Szóval megértettem,és tudom,hogy társfüggõ ember voltam,csimpaszkodtam,ragaszkodtam,szeretet koldulva,közben nem azt kaptam. Ma már majdnem 4 éve egyedül,gyógyulok,feldolgozom a traumáimat,és gyászfeldolgozással elengedem a nekem okozott fájdalmakat. Szóval magamért vagyok a fényt magamra irányítottam.
Vivien te sokall több vagy nekünk mint Szpihiáter ❤ Köszönöm szépen ! Nálunk fordított eset áll fenn , a férjem a társfüggő sajnos !😢 Minden videódat megnézem😊🥰
❤Vivien!ez igen👍🏻régi mondás de nagyon is igaz' magadból indulj ki", ez a videó sok mindenre rá vílágít- igen- igen tanulságos.Nehéz az első lépést + tenni-ez általában fájdalommal jár de a tovább haladás az újra kezdés a szembesítés önmagunkkal kezdődik. Megéri mert tényleg változásra/ változtatásra bír! Hálás köszönet❤
Köszönöm ezt a videót is! Hatalmasat változtam, borderline személyiségzavarból jöttem ki, a mély rétegeket takarítom már, és most felhoztál egy adag elfojtást még. Már nem kontrolláltam úgy, mint régen, de morzsákban még valami előfordult. (Alkoholista anya és apa, anya meghalt és totál egyedül maradtam, apám ivott és nőzött tovább) ❤
Kedves! Ez nagyon összetett és rendezett, jó információ. Egyébként amiket mondtál, pszichológiai értelemben teljesen helytálló még abban is, hogy pl, borderek tipikusan ilyen szorongó, stresszes emberek. Traumáikból eredően állandóan bennük van, hogy a társ is otthagyja, ahogyan a szülei tették, akár fizikailag ténylegesen, akár érzelmileg, verbálisan. Az is teljesen jellemző, hogy egyik kapcsolatból másikba mennek, csapódnak és egy idő után megfigyelhető, hogy egyre rosszabb az egész. Eleve van egy szabály. Egy kapcsolat lezárása utána legalább egy év de inkább kettő csodálatos lenne ahhoz, hogy kitisztuljunk, újra kapcsolatba kerüljünk teljesen saját magunkkal, feldolgozzunk, meggyászoljuk az elválást. És ez az időszak egyben tökéletes arra, hogy önmagunkat megismerjük, tegyünk a saját jóllétünkért. Szándékosan így írtam, hiszen a jólét és jóllét két különböző dolog. Nagyon jó, amiket mondtál. Aki ennyire függ a másiktól, önmagáról lemond.
Ez így igaz! Hatalmas tudásod van. Olyan vagy mint egy pszihológus. Én 29 éves házas vagyok. A férjem állandóan ugráltat, mindíg engem akaszt le a szőgröl. Ö sokat dolgozik, munkamániás. Anyósom velünk él, ö is ugráltatni szeretne, sőt gyülölve néz rám, ha nem ugrok a férjemnek, és csapkod. Én önállóságra tanítom a férjem. Hisztizek, nyafogok, hogy hagyjon békén.
Szerintem már az is régen rossz, hogy más miatt kezded el magad "felfedezni". Hogy egy tönkrement házasság/kapcsolat kell ahhoz, hogy valaki "magára találjon". A fő probléma szerintem inkább azzal van, ahogy egymással bánnak az emberek...
Kedves Vivien! Nagyon sajnálom, hogy Te is szenvedsz ettől a kegyetlen párkapcsolatól. A szenvedés től a lelki fájdalomtól.Én megprobáltam tobbször kilépni,de mindig falakba ütköztem.Rettenetes sok előre kitervelt baleset ért. Egyik keményebb volt mint a másik. Nem éri meg ilyen kapcsolatban élni. Szabadulni kell., egy életünk van, meg kell becsülni.😇🙏❤
Mi pedig köszönjük, hogy Te itt vagy ! Ez a videó nekem most rengeteget segített! Köszönöm neked, hogy beszéltél erről és segítettél, hogy felismerjem amit eddig nem mertem megfogalmazni magammal szemben!
Legjobbkor! Annyira szeretem a páromat,folyton óvnám,segíteném,babusgatnám. Tiszta elmebaj ez,nem pedig szerelem. Kis 4-5-6 éves kislányként sokszor hagytak a nagyobb testvéreimre éjszakára,emlékszem rettegtem,nem értettem,sírtam,báttyáim csak kinevettek. Dolgom van ezzel a témával az biztos. Köszönöm Vivi ❤❤❤
Hálásan köszönöm, köszönöm, köszönöm teljes szívemből fogadom ❤ Én ezzel tisztában is vagyok mert már ráment a fél életem, sajnos és nagyon nehéz ebből kiszabadulni😢mindig volt mellettem valaki akire számíthatok sosem voltam egyedül 😞
Nagyon igazad van...❤ Én Bika vagyok a kiszemeltem Skorpió. Hiába írok neki, nem reagál semmit. Én nagyon vonzódom hozzá, de ez sajnos nem kölcsönös.úgy érzem. Hiába mondtam el neki, hogy bele szerettem.. 😢 Nem eröltetem tovább. Hagyom élni. Igaz nem érzem, hogy mást tudnék így szeretni, de elengedem. Neki van 9 éve párja, igaz nem boldog mellette.. Köszönöm a szavaidat, lehet evvel megyek tovább. ❤
Nagy igazságokat mondtál. Nehéz, az ebből kivezető út, de mindig megéri, ahogy mondtad! Nekem, szakember segített, de, mint ahogy mondtad, óriási terhet tettem le, mert a fókuszban már én vagyok ! Még most sem értem oda, ahol lenni szeretnék, de rég nem vagyok ott, ahonnan indultam. Köszönöm ezt a segítő videód( is!) 🙏💚
Köszönöm szépen! Értem és elfogadom amit mondasz! Igyekszem megjegyezni, és eszerint cselekedni. És bocsánat, hogy akaratlanul is ilyen nehéz energiával terhellek...De remélem eljut hozzád a szép és pozitív energia is. Köszönöm, hogy itt vagy!🙏😇🌸
Kedves Vivi! Nagyon köszönöm ezt az üzenetet. Számomra túl sok volt ez a rengeteg párkapcsolati vetés ami az utóbbi időt jellemezte. Nyilván tudom, hogy a legtöbb embert ez foglalkoztatja a leginkább, de bízom benne, hogy a fókuszra mindenki rátalál!
Hálásan köszönöm, hogy rámutattál, a legfontosabb!!! Senki még így nem fogalmazta meg
Hálásan köszönöm magamra ismertem 😔😢azon leszek hogy magammal foglalkozzak ez után ❤ áldott napot kívánok sok szeretettel 😘
Köszönöm Vivien. Már túl vagyok egy ilyen kapcsolaton. Sokkal jobb érzés. Nem az anyja akarok lenni egy férfinek, hanom a királynője. Nagyon sok embernek segítesz ezzel. ❤ Megváltozott a látásmódom és ez nagyon jó. 🙏🥰
Milyen jól mondod! Dettó!
Eldöntöttem már, viszont Ő nem enged! Ő irányítja a mobilomat is, pedig egy óceán válasz el bennünket. Köszönöm drága Vivien a tájékoztatást. Csak fotóról ismerjük egymást 8 éve.
Hálás vagyok érte❤
Kedves Vivien!
Ez maga volt az APOKALIPSZIS! Úgy, ahogy az nekem meg volt írva.
Őszinte és kijózanító.
Köszönöm.
Ez az üzenet igazán nagyon nagy segítség!❤ Hálásan köszönöm kedves Vivien 🙏🏼❤️
Így igaz..Köszönöm szépen az őszinteséged..Belső gyermek..Nagy tabu téma ez sajnos
Isteni. Csodálatos vagy. Köszönöm szépen.❤❤❤
Nagyon szépen köszönöm ezt videót útmutatást! Sok mindenre rá ébresztett saját magammal szemben! Borzasztó nagy segítség volt számomra mindaz amit el mondtál! Erre volt szükségem!!! ❤
Nagyon-nagyon hasznos videó volt! Hálásan köszönöm!!!!
Hálásan köszönöm szavaid. Ébresztő volt.
❤❤❤
Nagyon fontos videó. Jó, hogy megszületett. Köszönöm. ❤
Nagyon jó kis tanítâs- köszönöm Neked!🌹💖
Szia Vivien! Végtelenül hálás vagyok neked ! Úgy érzem mintha egyedül te vagy az aki ismeri és megérti az életemet! Átérzed és megérted , hogy milyen az ha szeretethiányosan éli le az életét valaki , nincs kit érdekelne és az sincs akinek elmondhatná mi nyomasztja . ❤😢 Nagyon sajnálom hogy te már megtapasztaltál kevésbé jó dolgokat , még annyira fiatal vagy ! Én már rég nagyi vagyok! Sok szeretettel kívánok neked minden jót és szépet az életedben! Áldás! Áldás! Áldás érte ❤❤❤
Ezt érzem én is sokszor. Hogy csak ő ért meg
Szívből és hálásan köszönöm 🙏❤️
Így igaz ,ezt tettem sok szenvedés után ott hagytam. Már testi tüneteim jelentkeztek amik gyógyulnak. ❤ Ez fontos sok ember számára igazán hasznos volt a videó. Szívből köszönöm. ❤
Végtelen hálával köszönöm, nagyon de nagyon igazad van, és bizony én most jöttem rá, hogy miért is szenvedtem olyan sokat teljesen értelmetlenül. Isten Áldjon meg érte!
Végtelenül kedves és jó ember lehetsz! Köszönöm szavaid❤
Szia,Tegnap éjjel néztem és hallgattam meg ezt a videót. Úgy látom , friss az élmény, ehhez hosszabban írok a másik csatornán a saját tapasztalatomról. Jobbulást Neked! Köszönöm, hogy megosztottad. 🙏
Hálásan köszönöm neked ❤❤❤❤❤
Nehéz mondanivaló,de igaz. Köszönöm szépen hogy felraktad ezt.
Csodálatos vagy! Pont ebbe vagyok benne. Ezt csinálja velem es már én is észre vettem magamon ,hogy hasonlóan én is ellenőrzőm. Olyan mintha nekem adtál volna iránymutatást. Mostanában sok mindent máskeppen látok a világban. Mintha èrezned hogy mikor mi történik az életemben mert sokszor pont a jelenlegi helyzetemről készítesz videót. Pont mielőtt megláttam a videódat. Írtam meg neki ,hogy elég volt ebből az életből vele, lezártam végleg! Köszönöm szépen ❤
Ez nagyon igaz köszönöm!
Igazad van mindenben
Kőszőnőm szèpen hàllàs szivel dràga
Vivien 🙏♥️
Tökéletesen igaz! ❤❤❤
Nagyon tiszta és őszinte vagy...szeretem hallgatni a videóidat! Semmi plusz giccs nincs benne ,mint sok más hasonló videóban,amik itt keringenek a csatornán...
Nagyon ebben vagyok...gyűjtöm az erőt,épp az előbb írtam le, mihez tartsam magam a továbbiakban. Köszönöm szépen!❤🙏
Hálásan köszönöm szépen neked ezt a videót. Hasznos volt számomra. ❤
Fantasztikus vagy. ❤
Ez nagyon igaz, köszönöm🤍
" Valószínűleg úgysem választana más"... hát ez elég szomorú 😔
Bocsánat, én most a Te lelki sebeidet éreztem, és Te belső könnyedet.Elnézést,ha nem így van.66.éves vagyok,nem élek párkapcsolatba,de fiatalon egy problémás emberrel éltem,a férjem volt.Nem lehetett benne megbízni, ebből kifolyólag nagyon féltékeny voltam.Volt is okom rá.Elhagytam egy beteg gyerekkel,de két év múlva újra együtt folytattuk,jelzem,semmit nem változott,alkoholizált tovább.45 évesen,egy rosszullét után,mondhatom,hogy biztos vagyok benne,hogy a Szentlélek költözött a szívembe.Akkora szeretet áramlott bennem,hogy azt éreztem ezzel a nagy szeretettel a világot át tudnám ölelni.Akkor éreztem az,hogy imádom Istent, és akkor jöttem rá,hogy mindenki tudja úgy szeretni Istent,mint én,akkor mért voltam féltékeny egy hazug emberre egy életen keresztül?Rájöttem ha valakit szeretünk,legyen az akár milyen ,ha Őt akarjuk ,és velünk él,nem kell egy cseppet sem aggódni bá hol jár is.Az Istennel való szerelmem erőt adott,utat mutatott, örömtelivé, boldoggá tette az életemet,és minden féle félelmem megszűnt.Jelzem,nem voltam vallásos,most se járok templomban,de bár ki előtt el merem mondani,hogy Isten a szerelmem,sosem vagyok egyedül és nagyon nagy az élet szeretetem.
Hálásan köszönöm. Pontosan tudom mi ez. Jártam ebben a cipőben.
Szuper ! ❤️
Szia Vivien ❤Ez az igazság. Nem ismerem saját magam. Mert mindig másra figyeltem. Csak adtam a jó lelkem miatt. Ugye ezt mondták nekem éppen tegnap. Bele is betegedtem. Most kezdek gyógyulni. Kórházba is voltam.
Muszály elengedem a múltat. És újra visszatalálni magamhoz. Ki vagyok én. Mire vagyok képes. Nehéz lessz, de ez a teljes igazság. Ne nézzek vissza. Csak ma van. Köszönöm szépen ❤❤❤
Csodálatos vagy Vivien.❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
♏❤
Áldás minden szavadra ❤..... Minden kapcsolati vágy egy csapda , sőt minden vágy egy csapda.... állandóan azt sugallja a világ hogy a család meg bla bla ... miközben ez tesz tönkre mindenkit ez a karma örök körforgás csapdája.... mély és messzire vezető ez a téma és sokan nem is értik a valódi lényegét az életnek. .... Futunk a vágyaink után és elmarad az igazi élet értelme...
❤⏳
Igaz, a kulcs pedig egyszerű (lenne)!
1. Önismeret, önszeretet
2. Párkapcsolatban feltétel nélküli szeretet, kölcsönös bizalom😊
Azt szeretnem mèg hozzà tenni, hogy mi magyar nõk ugy vagyunk nevelne hogy 'megmentsuk' ' felkaroljuk' a fèrfit. 'Neki csak egy jò aszony kellett volna.' Tul sokszor hallottam màr ezt.
Köszönöm a videót. 🤗
Hiteles👌 és megerősítő a fejlődésben, a már meghozott döntés helyességében.
Nagyon tálaló és szép hasonlat a színpadon gyújtott fény iránya.🕯️
A női energiák elvesznek, ha a férfi feladatokat, ezzel a szerepeket is magunkra átvállaljuk, miközben úgysem menthetjük meg a másikat. Nem lehetünk egy kapcsolatban a másik életének a menedzserei, nem szólhat csak a másik problémáinak folyamatosan megoldásáról, holott azokat ő maga generálja az ok-okozati összefüggéseket figyelmen kívül hagyva. Nem a mindent megbocsátó és életét is feláldozó anyát, hanem a nőt kell látni (és persze fordítva is) a kiválasztott társban. És úgy kezelni. Mindenki csak saját magát mentheti meg.
Sajnos teljesen igaz rám.Egyedül hagytak,anya es apa egyáltalán nem is volt jelen.Az utolsó kapcsolatom ilyen volt,féltem rettegtem,õ pedig,iranyitott,ellenörzött,kontroll minden szinten.Magát és engem is meggyözött,hogy oda megyek ahová akarok,azt csinálok amit akarok.Közben pedig kutatott keresett,dolgokat ellenõrizte a régi papirjaimat,telefonom üzeneteit és mindent.
Bántalmazással,csenddel,és különbözõ dolgokka büntett.
Szóval megértettem,és tudom,hogy társfüggõ ember voltam,csimpaszkodtam,ragaszkodtam,szeretet koldulva,közben nem azt kaptam.
Ma már majdnem 4 éve egyedül,gyógyulok,feldolgozom a traumáimat,és gyászfeldolgozással elengedem a nekem okozott fájdalmakat.
Szóval magamért vagyok a fényt magamra irányítottam.
Nagyon sokat segítettél! Hálásan köszönöm!
Igen,55 vagyok,mecces, de jobb későn mint soha.most ismerem fel a működésemet, és ez a visszajelzés átfogó,lényegi! Koszonom
Koszi szepen...csodas vagy😊
Vivien te sokall több vagy nekünk mint Szpihiáter ❤ Köszönöm szépen ! Nálunk fordított eset áll fenn , a férjem a társfüggő sajnos !😢 Minden videódat megnézem😊🥰
❤Vivien!ez igen👍🏻régi mondás de nagyon is igaz' magadból indulj ki", ez a videó sok mindenre rá vílágít- igen- igen tanulságos.Nehéz az első lépést + tenni-ez általában fájdalommal jár de a tovább haladás az újra kezdés a szembesítés önmagunkkal kezdődik. Megéri mert tényleg változásra/ változtatásra bír! Hálás köszönet❤
Én nem élek társ függőségben már.😐🤍
Köszönöm ezt a videót is!
Hatalmasat változtam, borderline személyiségzavarból jöttem ki, a mély rétegeket takarítom már, és most felhoztál egy adag elfojtást még.
Már nem kontrolláltam úgy, mint régen, de morzsákban még valami előfordult.
(Alkoholista anya és apa, anya meghalt és totál egyedül maradtam, apám ivott és nőzött tovább)
❤
Kedves! Ez nagyon összetett és rendezett, jó információ. Egyébként amiket mondtál, pszichológiai értelemben teljesen helytálló még abban is, hogy pl, borderek tipikusan ilyen szorongó, stresszes emberek. Traumáikból eredően állandóan bennük van, hogy a társ is otthagyja, ahogyan a szülei tették, akár fizikailag ténylegesen, akár érzelmileg, verbálisan. Az is teljesen jellemző, hogy egyik kapcsolatból másikba mennek, csapódnak és egy idő után megfigyelhető, hogy egyre rosszabb az egész. Eleve van egy szabály. Egy kapcsolat lezárása utána legalább egy év de inkább kettő csodálatos lenne ahhoz, hogy kitisztuljunk, újra kapcsolatba kerüljünk teljesen saját magunkkal, feldolgozzunk, meggyászoljuk az elválást. És ez az időszak egyben tökéletes arra, hogy önmagunkat megismerjük, tegyünk a saját jóllétünkért. Szándékosan így írtam, hiszen a jólét és jóllét két különböző dolog. Nagyon jó, amiket mondtál. Aki ennyire függ a másiktól, önmagáról lemond.
Ügyesen közvetítesz 👌
Teljesen igaz, amit mondasz. Nagyon jòl megfogalmaztad. köszönöm. ❤️❤️❤️
Nagyszerű vagy👌🏼❣️
Szia❤❤❤😊😊😊😊
Ez így igaz! Hatalmas tudásod van. Olyan vagy mint egy pszihológus. Én 29 éves házas vagyok. A férjem állandóan ugráltat, mindíg engem akaszt le a szőgröl. Ö sokat dolgozik, munkamániás. Anyósom velünk él, ö is ugráltatni szeretne, sőt gyülölve néz rám, ha nem ugrok a férjemnek, és csapkod. Én önállóságra tanítom a férjem. Hisztizek, nyafogok, hogy hagyjon békén.
❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Nagyon komoly tèma....folyamatos megmentès,főleg ha tisztàn làtsz
Szerintem már az is régen rossz, hogy más miatt kezded el magad "felfedezni". Hogy egy tönkrement házasság/kapcsolat kell ahhoz, hogy valaki "magára találjon". A fő probléma szerintem inkább azzal van, ahogy egymással bánnak az emberek...
Én anyámtól rettegek... Köszönöm neked. Ezt most hallanom kellett!!!! Hála 🙏🙏🙏
köszönöm szépen eszt a videót.Jó éjszakát kívánok neked szia 😘
Kedves Vivien! Nagyon sajnálom, hogy Te is szenvedsz ettől a kegyetlen párkapcsolatól. A szenvedés től a lelki fájdalomtól.Én megprobáltam tobbször kilépni,de mindig falakba ütköztem.Rettenetes sok előre kitervelt baleset ért. Egyik keményebb volt mint a másik. Nem éri meg ilyen kapcsolatban élni. Szabadulni kell., egy életünk van, meg kell becsülni.😇🙏❤
Mi pedig köszönjük, hogy Te itt vagy !
Ez a videó nekem most rengeteget segített!
Köszönöm neked, hogy beszéltél erről és segítettél, hogy felismerjem amit eddig nem mertem megfogalmazni magammal szemben!
Köszönöm❤ Éppen a legjobbkor jött nekem ez a videód.
Hálásan köszönöm Vivien! Ez így igaz! Így éltem sokáig! Jó éjszakát kívánok! ❤
Legjobbkor! Annyira szeretem a páromat,folyton óvnám,segíteném,babusgatnám. Tiszta elmebaj ez,nem pedig szerelem. Kis 4-5-6 éves kislányként sokszor hagytak a nagyobb testvéreimre éjszakára,emlékszem rettegtem,nem értettem,sírtam,báttyáim csak kinevettek. Dolgom van ezzel a témával az biztos. Köszönöm Vivi ❤❤❤
Igem ez nagy igazs😢ág.A gyermekkor nagyon kihat a további életünkre. Ezt én is tapasztaltam . Köszönöm!❤
Köszönöm szépen!❤😊 Nagyon nagy segítség mindaz- amit elmondtál! Áldás Rád
Hálásan köszönöm, köszönöm, köszönöm teljes szívemből fogadom ❤
Én ezzel tisztában is vagyok mert már ráment a fél életem, sajnos és nagyon nehéz ebből kiszabadulni😢mindig volt mellettem valaki akire számíthatok sosem voltam egyedül 😞
Jó ,hogy megcsinàltad ezt a videót én nem is tudtam sokàig ,hogy ebbe vagyok és most màr dolgozok ezen, de jó tudni ,hogy nem vagyok ezzel egyedül.😊
Nagyon igazad van...❤ Én Bika vagyok a kiszemeltem Skorpió. Hiába írok neki, nem reagál semmit. Én nagyon vonzódom hozzá, de ez sajnos nem kölcsönös.úgy érzem. Hiába mondtam el neki, hogy bele szerettem.. 😢
Nem eröltetem tovább. Hagyom élni. Igaz nem érzem, hogy mást tudnék így szeretni, de elengedem. Neki van 9 éve párja, igaz nem boldog mellette..
Köszönöm a szavaidat, lehet evvel megyek tovább. ❤
Nagyon fontos informàciót adtàl,ami nagyon àtgondolni való.!
Köszönöm ❤️
Nagy igazságokat mondtál. Nehéz, az ebből
kivezető út, de mindig megéri, ahogy mondtad!
Nekem, szakember segített, de, mint ahogy mondtad, óriási terhet tettem le, mert a fókuszban
már én vagyok ! Még most sem értem oda, ahol lenni
szeretnék, de rég nem vagyok ott, ahonnan indultam.
Köszönöm ezt a segítő videód( is!) 🙏💚
Köszönöm szépen! Értem és elfogadom amit mondasz! Igyekszem megjegyezni, és eszerint cselekedni. És bocsánat, hogy akaratlanul is ilyen nehéz energiával terhellek...De remélem eljut hozzád a szép és pozitív energia is. Köszönöm, hogy itt vagy!🙏😇🌸
Jó h itt vagy és elmondtad. Igaz minden amit mondasz. Mar ma elmentem volna.
Nagyon értelmes vagy.
Nagyon-nagyon köszönöm!!!!!
Lelkemből szóltál....
❤ köszönöm szépen ébresztő
Köszönjük!❤
Köszönjük!
Nagyon köszönöm!🙏✨
❤🙏
❤
Köszönöm szépen!
Köszönöm szépen ⚘️
❤
Köszönom 🙏❤️
❤❤❤
❤
Köszönöm!❤❤❤
🙏🙏🙏

🥰😍😇