Gyógynövénykert májusban
ฝัง
- เผยแพร่เมื่อ 5 ต.ค. 2024
- Zalaháshágyon, az Őrség széli kis faluban található ez a gyógynövénykert, ami elsősorban oktatási célokat szolgál a hallgatóim és a szakkör számára. A kertbe több mint 100 fajta, különleges és őshonos növényt telepítettem, amiből most 38-at mutatok meg nektek. Bár még csak a zöld vegetáció látható, így is impozáns, gyönyörű. Hamarosan elkezdődik a virágzás, ezeket kisebb részekben fogom megmutatni a virágzás sorrendjében.
Már legalább 3x néztem végig a videót. Nem igaz, hogy hosszú. Órákig hallgatnám, nézném.☺
Nagyo tanulságos még afalun élőknek is mert senki nem tanitja köszönöm
Tisztelettel
Nagyon velös jó kis film!!!
Köszönöm szépen a sok hasznos információt.❤
Csodalatos volt a vezetés, sok növényt most tudtam beazonosítani. Szívesen tennek belőle én is kicsi kertembe ahol egy kevéske gyógynövenyt dédelgetek.
Örülök hogy ráakadtam a videóra. Szamomra nem volt hosszú, még szívesen hallgattam volna .
Hasznos informaciok es nagyon szorakoztatoan eloadva😊megyek veszek magyalt kave helyett.
Egyszerűen nem lehet betelni ezekkel a gyógynövénykékkel.
Ráadásul az egyszerű ember számára "emészthető" magyarázat, tájékoztatás is emeli ezen videó "élvezeti" értékét.
Nagyon sok és értékes információ jön le az embernek. ha végig nézi és elkezdi törni a fejét a gyakorlati használaton.
Imádtam, minden percét...Már csak beszerezhető palánták kellenének..Hálás Köszönet a sosk-sok infóért..
Nagyon jó, hasznos információk. Örülök, hogy rátaláltam. Köszönöm.
Nagypn hasznos videó! Köszönöm szépen❤
Én kimondottan örültem, hogy ilyen hosszú volt! ❤🤗, köszönöm szépen !
Tetszik a bemutatás én is szeretem a gyógynövényeket telepíteni.
Szívesen elhallgatnám estig.👍 Megasuper információk egy csokorban.
Végig nézte., hallgattam a csodálatos, nagy tudással rendelkezõ elõadasat, fogyelemmel fogom kisérni.
Nagyon köszönöm! Sok értékes infót kaptam! Rengeteget tanultam❤
Nagyon szépen köszönöm, sok tudást adott!
Igazából bajban vagyok, mert mindenhez rengeteg érdekesség és infó lenne, de így is háromnegyed óra és nagyon sok növény kimaradt. A javasolt hossz 13 perc, az átlag nézettség 11,5 perc. Valamit ki kell találnom. Mindenkinek köszönöm a bíztatást!
Fantasztikus bemutató előadás volt. Nagyon élveztem minden percét. Rengeteg hasznos információt hallottam. Hálás köszönet🙏
Fantasztikusan élvezetes és hasznos videó! Szinte érzem az ízüket a számban! Köszönöm szépen, hogy láthattam! 😊
A farkasalma teával borogatott seb/vágás stb... begyógyul nyom nélkül...
Az öregektöl tudom akik száritották és használták...
Az én családomban is volt használva gond nélkül!
NEM MEGINNI !!!
Kizárolagosan külső sebek borogatására hasznos 😁
Amúgy nagyon tetszett a videó és igen nagyon hasznos és tanulságos!
Nagyon ertèkes tudàs .
Kedves Endre,
Egy kérésem lenne. Nagyon örülnék annak, ha az egyes növények bemutatásánál, amikor a növény a képernyőn van, tudna feliratot tenni hozzá a növény nevével.
1. A vizuális típusú emberek számára nagy segítség lenne, ha látnák együtt a növényt a nevével együtt.
2. Ha az ember képernyőfotót készít a növényekről, később visszanézve tudni fogja, hogy melyik növényről is van szó.
Egyébként nekem nagyon tetszett a bemutatás.
Köszönöm az elismerő szavakat. Ehhez már nem nyúlok, de készül az idei verzió ugyanezekkel a növényekkel és még sok új szerzeménnyel, azokra fogok tenni feliratot. Hamarosan.
@@endremikulasik köszönöm a gyors, pozitív választ. Mindenképpen megnézem az idei verziót is. Ez volt az első videó, amit erről a csatornáról láttam, de már kinéztem többet is, ami érdekel. Sok sikert a videó készítéshez!
Azt javasolnàm,h kèszitsen 1 listàt,h melyik gy.növènyről hanyadik percben beszèl,s akkor akit az erdekel odahúzza a vonalat.Nagyon èrdekes amiket mond, de èn is csak több rèszletben fogom megnèzni
KÖSZÖNJÜK.
Köszönöm a javaslatot, ha lesz majd időm megoldom.
A ragadós galaj teàjàt meg szabad inni??? Mennyit naponta?? Pajzsmirigyre gondoltam, ? percet kell főzni?. Előre köszönöm, ha időt szakit a vàlaszra.
Sajnos gyógyítással nem foglalkozom, így erre korrekt választ nem tudok adni. Ami biztos, hogy a galajfélék állásukban kumarin származékokat termelnek, amik csökkentik a véralvadást. Gyógynövénynek minősülnek - pl. a ragadós galaj is - de alkalmazásukat és az adagot a kezelőorvosnak kell megállapítani. Néztem különféle monográfiákban, de sehol nem mernek konkrét adagot javasolni.
Köszönöm Endre, közben olvastam 1 comentet egy amerikai ea.utàn, ott napi 1 pohàrral javasolnak, ami fèl èv alatt rendbe hozta vki pm-èt.
Nagy örõmünk hogy nekünk is van a kertûnkben ragadós galaj,az egész növény gyógyító hatású,a virágját kell leginkább használni,bòrbetegségekre ekcémára jó hatással van,de immuneròsítő is
Nagyon élveztem többször is megnézem és keresgélek a környéken ahol lakom köszönöm
Hosszú , nem hosszú én végig néztem , igaz felét este felét pedig reggel míg kv-t szürcsöltem ..nagyon szeretnék ebből a citromverbénából magamnak valami úton !!!! van egy pár nekem is ezekből a csodákból nagyon köszönöm !!!
Üdvözlöm! Az a kérdésem, hogy fehér üröm palántát vagy magot, ill tövet hol lehet beszerezni? Nekem kiszáradt, és nagyon szeretnék! Köszönöm a választ!
29:50 Aranyos, nem tartom kizártnak, hogy így maradt meg a közösségi emlékezetben és gyűjtötte be így pl. egy néprajzkutató.
Biztosan nem nézték volna jó szemmel a faluban, ha valaki egy személyes sértődés miatt megszabadít egy családot a komplett búzakészletétől. A kandúrok is vélekedhettek másképp, pl. rossz esetben az egyébként is a padláson egerésző kandúr pisilt oda, jó esetben meg előbb találta meg a család a búzába dobott macskagyökeret, mint a macskáik.
Ma is teszik macskajátékokba, ezt sem pisilik össze azonnal a kandúrok, bár az a gazdi, aki játékokat vesz a macskájának ivartalaníttatja is.
Jó napot!
Örülök , hogy rátaláltam erre a videóra.
Idén nyàron költözünk a Kisalföldre.
Rengeteg gyümölcsfàt ültettünk már , de mëgis az udvar elég kopàr , ezêrt elsösorban örökzöldeket keresek , persze olyat , amit hasznosítani is lehet.
Boróka , magyal.
A kêrdësem az lenne , hogy az örökzöld orbáncfüvet is hasznàlhatom gyógynövénykênt? Vagy esetleg ezt a fajtáját màr nem?
Tudna mëg ilyen növënyeket ajánlani?
Köszönöm segítségét !
Jó estét! Az örökzöld orbáncfű is gyógynövény, igen. Hogy mit ültessen, azt elsősorban a helyi adottságok szabják meg, kísérletezzen bátran! A mentafélék és a zsályák sok finomság forrásai, akár sokfélét is érdemes ültetni. A mézalmácska is közkedvelt és tényleg mindenhol megél, nagyon finom. Ha el tudnak jutni a soproni vagy a szombathelyi Örökzöld kertészet árudáiba, ott szakértő és jó lelkű segítséget kapnak a szép növények mellé, én is sokat tanultam tőlük.
Üdvözlöm!
Nagyon klassz a videó. :)
Szeretném megérdeklődni hogy magokat/palántákat lehet önnél vásárolni?
Ha igen, kérem írja meg és vegyük fel a kapcsolatot!
Én idén kezdtem el betelepíteni a kertet, de ezekből még nincs meg sokféle. :)
Üdvözlöm! Őszintén szólva el nem adok semmiből semmit, de ajándékba örömmel ha van felesleges. Mire lenne szüksége?
A boróka fenyöt édesanyám a ködös napökban teaként fulladás ellen itta. Iszonyatosan keserű. De használt. A miénk oszlopos ezűst boróka volt.