16 éves voltam, két kazettájuk is megvolt (van), amit rongyosra hallgattam akkoriban. Ma már más szól a hangszórókból, de hogy megőrizzem azt a 30 évvel ezelőtti érzést, élményt, hangulatot, emléket, nagyon-nagyon ritkán újra meghallgatom, meg persze a többi '90-es évekbeli zenéket. És akkor elöntenek a megfakult emlékek, elfeledett érzések. A boldogság mellé bekúszik a szívet maró fájdalom, hogy az az idő soha többé nem jön vissza.
90-es évek közepén volt,egy novemberi vasárnap hajnalon,hogy 3óra után beállitott a csapat a Hipnózis clubba!Nem volt tervezett fellépés az biztos,de a Dj pillanatok alatt lereagálta a vendégeket,akik nem tiltakoztak egy villám fellépés ellen.Ami nem is lett olyan villám,mert teljes programot adott le a DS duó! Hatalmas hangulat kerekedett belőle és a 4 órai zárás is oda lett!😁😁😁Kiváló emlék róluk azóta is nekem!💯😉👏
Azok a jó kis 90es évek nagyon hiányoznak. Az igazi uttöröházas bulik boros kolával és komersz rummal felturbozva utána irány a diszkó és jöhettek a nagycicis izzadságszagú csajok borizű cigiszagú lehelettel de azért imádtam fiatalnak lenni
'92 Drága istenem milyen régen volt. 12 éves voltam, akkor is imádtam, ez a mai napig nem változott. A múltkor ez szólt a kocsiban, a fiatalok csak néztek!!!!!!!
Én 1992-ben 5-éves Óvodás kisfiú voltam. És amikor megláttam a klibben a sapkás napszemüveget viselő sapkás katonát,én egyből akció filmnek néztem! Már csak egy kék fény Hidas Ford Escort Rendőrautó hiányzott a klipből. De akkoriban még voltak 2107-es Ladák bőven.
Aztán jött az a másik lány Egy flört volt csupán, és semmi más Összedőlt minden, mint a kártyavár Viták, harag, nem maradt más Hé várj! Megőrjít engem ez a vágy! Kell, kell hogy várj! Ágyadhoz térdeljek talán? Mit tegyek mondd, hogy megbocsáss? Még mindíg úgy fáj! Még mindíg úgy fáj! Hé várj! Megőrjít engem ez a vágy! Kell, kell hogy várj! Ágyadhoz térdeljek talán? Mit tegyek mondd, hogy megbocsáss? Még mindig úgy fáj! Még mindig úgy fáj!
1992 ben ezt a Szämot Hallgattam a Globe Disco ban a Budapesti közlekedesi muzeumnäl volt a Disco meg arra is emlekszem,hogy a pultos läny egy feher Seat ibizäval jött es sok läny bör cucokban täncolt es szökere volt festvea hajuk 1992 ben a Glob discoban. Lehet,hogy ez a läny volt a peldakepük. Fura,hogy ilyen jelentektelen dolgokkra is emlekszem
Beírom a keresőbe: "autószerelő akarok lenni". A második találat szerint el kellene húznom fékpofát ragasztani. -> Rákattintok, és ez a szám fogad. Most már minimum hatvanszor hallgattam meg ezt a számot.... Imádom!
Sőt mára, tehát 2021-ben egy kicsit sajnos már azon is túllehet :D :S De persze ez mit sem változtat azon a tényen, hogy ebben a klippben még milyen csúcs formában volt - mármint a szó szoros értelmében is :))) A nők 99%-a egész életében, tehát még fiatalkorában is csak sóvároghat egy ilyen külső után. Ennek a szőke istennőnek (aki tényleg mintha csak kb. a 90-es évek magyar Brigitte Bardot-ja lenne) legalább pár évig mindez tényleg rendelkezésre is állt :)
Sokan írjátok, hogy 13 évesek voltatok. Pont, mint én. :-) 30 éves emlékre kerestem most rá. Akkor szalagoson hallgattam a szomszéd srácnál, most már a weben.
Üdv! 3 dolgot szeretnék leírni..1: - a szám valami zseniális ,mai napig szívesen hallgatom! 2:- ezek az SS stílusú nadrágok ,valami parádésak:D 3:- a klipben szereplő Hölgy nagyon jó ;)
Regen mennyi reklam volt egy video eleje alatt, hogy ez keszitette, meg az, most mar nem merik mert megunank vegignezni, s megsem neznenk amit akarnak mutatni
2024. Január 1 valaki ? 🎉
Halló papi 2024.08.01 😂
@@biczogabor22
24.08.21
Helló.En is....
2024. 09.20.
2024.10.14 😅
Beszarás de rég volt🙏 köszönöm a jó istenek hogy életem abban a korban.
Dettó
Én 3 évvel később születtem 😁
De jó is volt 😉
16 éves voltam, két kazettájuk is megvolt (van), amit rongyosra hallgattam akkoriban. Ma már más szól a hangszórókból, de hogy megőrizzem azt a 30 évvel ezelőtti érzést, élményt, hangulatot, emléket, nagyon-nagyon ritkán újra meghallgatom, meg persze a többi '90-es évekbeli zenéket. És akkor elöntenek a megfakult emlékek, elfeledett érzések. A boldogság mellé bekúszik a szívet maró fájdalom, hogy az az idő soha többé nem jön vissza.
Pedig ha visszajöhetnének azok az idők, szívesen ottragadnék örökre 🙂Most 43 vagyok, akkor 13 voltam. Mi bajunk volt, de nem? 😀
Bizony az idő nem áll meg😢imádtam a 90 es éveket ,de elmúlt és vele együtt minden jó ❤
❤ imádom ezt a számot..Én is 41 leszek .Éljen a 90 es évek
Örültem hogy rátaláltam erre a zenére 15 éves korom óta imádom ezt a stílust pedig elmúltam 48
De sokat ittam erre a számra,nagyon nagy szám,gratula
1993-ban 15. Èvesen már bálba jártunk és ez szólt a Skoda 105-be!
MEG MINDIG ♥️
Ezt a zenét még a nővérem vette fel videó kazettára. De nagyon régen volt. Még mindig megérinti a lelkemet és a szívemet❤❤❤❤❤🎉
A szomszédlány még szép és szőke??😃
Viccet félretéve tinedzserkorom egyik kedvenc zenéje volt🙂🙏
22 voltam. 52 most, de azaz erzes megjön, mekkora bulik...❤
Úristen... De jó újra hallani... Szép emlékeket idéz, egy szuper korszakról👌💜
23 évesen de szépek is voltak azok a szép szőke lányok mini szoknyában ill. anélkül... forró volt a szenvedély ...
21 éves voltam amikor amikor ez a zene nagyon menö volt.Ma 50 és most is imàdom.
Detto!
Én 16 éves voltam de nagyon tetszik most is
90-es évek közepén volt,egy novemberi vasárnap hajnalon,hogy 3óra után beállitott a csapat a Hipnózis clubba!Nem volt tervezett fellépés az biztos,de a Dj pillanatok alatt lereagálta a vendégeket,akik nem tiltakoztak egy villám fellépés ellen.Ami nem is lett olyan villám,mert teljes programot adott le a DS duó!
Hatalmas hangulat kerekedett belőle és a 4 órai zárás is oda lett!😁😁😁Kiváló emlék róluk azóta is nekem!💯😉👏
Idén karácsonykor találtunk egy mixet, amibe ez is benne volt, azóta csak ez szól… imádom, a legjobb bulik voltak ❤️
Ha ezt a számot hallom, mindig a katonaság jut eszembe (Nagykanizsa, Határőrség). Ezt hallgattuk :)
Szintén nekem is! 1992 május 1993 május ellátó század!
Én olyan boldog vagyok hogy erre ma rátaláltam😍😍😍
Össze vissza kerestem...
2020.04.03.
12 éves voltam.... Jesszus....
Én is pont 🤗
én is.....
Sztem 30 év is eltelt azóta,mikor ezt először hallottam🎶💔🌈💞
Örülök, hogy rátaláltam, így kb 30 év után. :)
Minden idők legjobb zenéje!!! 🙂
:D :D :D
2022 október, még mindig full hangerőn pörög!!
Ismét fiatalnak érzem magam... .D
Nagyon jó! Egy Fancy szám feldolgozása.
63 vagyok,de imádom mióta először hallottam,az Élet csak egy nagy pillanat.Héé váárj..😎 2021 szept.1
Had Szóljon 80-90 évek és napjaink legnagyobb zenéi 40 vagyok ❤
Azok a jó kis 90es évek nagyon hiányoznak. Az igazi uttöröházas bulik boros kolával és komersz rummal felturbozva utána irány a diszkó és jöhettek a nagycicis izzadságszagú csajok borizű cigiszagú lehelettel de azért imádtam fiatalnak lenni
Miert voltak izzadtsagszaguak?
@@melianhoover1910 ez jó kérdés😂😂
Garrone cherry kóla 😁
Gyümölcsvodka, sárgadinnye a legjobb volt
Régi szép idők 🤗
Nagyon jó formáció!!! De hol a folytatás???
'92 Drága istenem milyen régen volt. 12 éves voltam, akkor is imádtam, ez a mai napig nem változott. A múltkor ez szólt a kocsiban, a fiatalok csak néztek!!!!!!!
Katona voltam...az ezred kantinba hallottam elöször...amig élek mindig szivesen meghallgatom
Szép emlék, a fiatal éveim, szerelem.....de rég volt😁😍
Életemben először basztam be mikor ezt a zenét hallottam,azóta is szeretek bebaszni,ja és a zene sem rosz :)
Klassz!!! A kedvencem lett!!
Még ma is fülembe cseng a szöveg, soha nem fogom elfelejteni, Köszönöm szépen! :)
Király! Kedvenc! 2024 Nobember!❤❤
A nagykanizsai Cserháti Sándor kollégiumban hogy nyomatták már ezt a srácok az ablakból (1992-1993-ban)! Nagyon menő volt, szerintem most is az!
Király fbook.Főző János
Emeletbaby Köszi az infót! 😊
Emeletbaby hello facen vagy?
Én is oda jártam és akkor....
2021 Dublinban is! 😄
Azok a régi szép idők. 12 évesen. Ezen nőttünk fel!
2023-ban valaki?😊
ez 1 odabaszós bulis zene,,,,ezeken nőten fel,,,,,
Nagy kedvencem volt anno. :)
30 éves, pont ekkor születtem egy szép nyári szombaton
92ben 14évesen amikor ez slager lett akkor lettem elöször szerelmes😎 A mai napig imàdom ezt a zenét😎
Amikor katona voltam , akkor volt sláger 92-93,
Hol voltál katona? Én is 92-93-ban voltam!
@@zsoltmisi2847 miskolc
Uhhh...ez mekkora ...mindig jó hallgatni
Soha nem hallottam ezelőtt. Nagy hiba. Remek kis dal.
kedvenceim voltak...meg szalagos magnokazetten hallgattam 😀😀😁
80-90es évek. A kultúra, a modern élet csúcsa volt. Azóta csak minden rohamosan romlik.
Klassz még mindig! 🔥🙏
Erre a zenére keltem-feküdtem.Legjobb 😊
Ez még most is rohadt jó :)
Katonák voltunk, Szentendre, Izbég. Ez ment 😂😂❤
Jó kis zene volt anno , szerettem jó volt hallani :)
Én 1992-ben 5-éves Óvodás kisfiú voltam. És amikor megláttam a klibben a sapkás napszemüveget viselő sapkás katonát,én egyből akció filmnek néztem! Már csak egy kék fény Hidas Ford Escort Rendőrautó hiányzott a klipből. De akkoriban még voltak 2107-es Ladák bőven.
i dont understand anything but i really like this song, im native spanish speaker
Aztán jött az a másik lány
Egy flört volt csupán, és semmi más
Összedőlt minden, mint a kártyavár
Viták, harag, nem maradt más
Hé várj!
Megőrjít engem ez a vágy!
Kell, kell hogy várj!
Ágyadhoz térdeljek talán?
Mit tegyek mondd, hogy megbocsáss?
Még mindíg úgy fáj!
Még mindíg úgy fáj!
Hé várj!
Megőrjít engem ez a vágy!
Kell, kell hogy várj!
Ágyadhoz térdeljek talán?
Mit tegyek mondd, hogy megbocsáss?
Még mindig úgy fáj!
Még mindig úgy fáj!
Egyszer azt mondta nekem is a szomszéd lány,h menjek át nem lesz otthon senki...át is mentem,és bazz valóban nem volt otthon senki..😎
Ez nagyon jó volt!👍👌☺
Én is ott voltam, csak nekem előre kellett fizetni🔞🔞🔞
Retro Discoban a mai napig játszák ezt.
Istenem erre buliztunk feltartott kézzel, imádom most is :)
János Dán Igy van ! ☺
Egyik
Kedvencem❤️❤️
Én akkor 19 éves voltam 👍♥️. Remek dal így 30 év elteltével is 🎷🎺🎸🎶🎵
Imádom a hangját❤❤❤❤
Azt a qva eget....Nagyon nagy zene :D
Ez a zene😍 14vagyok apukam miatt hallottam elosszor mert a kedvence sose tudtam mi a cime de most bedobta hala istennek🥹🙏
Apukádnak jó ízlése van
1992 ben ezt a Szämot Hallgattam a Globe Disco ban a Budapesti közlekedesi muzeumnäl volt a Disco meg arra is emlekszem,hogy a pultos läny egy feher Seat ibizäval jött es sok läny bör cucokban täncolt es szökere volt festvea hajuk 1992 ben a Glob discoban.
Lehet,hogy ez a läny volt a peldakepük.
Fura,hogy ilyen jelentektelen dolgokkra is emlekszem
Én is Globba jártam csak kesobb97korul
@@djnukee77 melyik is volt a Globe?
Ez a szőke csaj nagyon brutál!!!
Prometheus Ugy vettem eszre,melltartot nem adtak ra...
Kár hogy ma már nincsenek ilyen előadók
Beírom a keresőbe: "autószerelő akarok lenni". A második találat szerint el kellene húznom fékpofát ragasztani. -> Rákattintok, és ez a szám fogad.
Most már minimum hatvanszor hallgattam meg ezt a számot.... Imádom!
Aszti! Ez de jó régi szám! 22 éves voltam akkor...
Akkoriban a nővérem volt fiatal felnőtt, én picike, de mindig hallgattam amit hallgatott😁❤️
Én 19 voltam!😊😊😊
Huha ,ez a verzió a legjobb!! :))
aztamindenit neki!
Hát van ilyen ! :)
Mennyit fantáziáltam erről a csajról... 😊
Ment a hoki 😆
en is sokat rejszoltam erre
@@mickadatwist1620 én meg a csákó napszemcsijére..😎🤣
@@adammo50ferenczy96😂😂😂😂😂😂😂😂
Én is kivertem rá parszor 🤣🤣😂
30 éves ez a szám!!
Nagyon nagy, imádom! :)
Qva jó szám!!! Legszivesebben most jol meg....😄😄😄
Fancy - Fools Cry 22 voltam. Nyomattuk kazettáról, mintállat...:)
pontosan
Meg mindig hatalmas :D
Nagyon jó az alapzene és a refrén is!!
@Konrad Bauer nem is tudtam h feldolgozás.
De jól sikerült,valóban.😊
Még mindig imádom❤
Én voltam a szomszédlány🤣🤣🤣🤣
Hülyéskedsz ugye?
A diszkóba mekkora szám volt ez anno
Éva Sándor hello facen vagy?
Te jó ég milyen régen volt
de régi,de jó hovy valakinek eszébe jut,sok erről az emlékem,
13 éves voltam...vén vagyok. :D 2:32-nél repül ám a barna szofi! :)
Anno nekem is volt ilyen knight rider szemuvegem, a csajszi meg igen finom milf lehet mostansag.
Sőt mára, tehát 2021-ben egy kicsit sajnos már azon is túllehet :D :S
De persze ez mit sem változtat azon a tényen, hogy ebben a klippben még milyen csúcs formában volt - mármint a szó szoros értelmében is :))) A nők 99%-a egész életében, tehát még fiatalkorában is csak sóvároghat egy ilyen külső után. Ennek a szőke istennőnek (aki tényleg mintha csak kb. a 90-es évek magyar Brigitte Bardot-ja lenne) legalább pár évig mindez tényleg rendelkezésre is állt :)
Imádom!!
Tyűha..de rég is volt. Mekkora volt már ez annó ..Már el is felejtettem mekkora nagy katarzis volt Annó :) "Régi szép idők.." XD
Sorsvonat!!!! Igazi Kult banda volt 😀😀
Szerettem a Digital Scream-et!
Kíváncsi lennék,hogy mi van Veletek így kb. 20 év távlatában?
Hatalmas még mindig😊😊😊
de szerettem ezta szamat
Sokan írjátok, hogy 13 évesek voltatok. Pont, mint én. :-) 30 éves emlékre kerestem most rá. Akkor szalagoson hallgattam a szomszéd srácnál, most már a weben.
79' legjobb évjárat 💪👍👊
Akkor már kazetta volt, sőt, már cd-t is lehetett kapni
Üdv! 3 dolgot szeretnék leírni..1: - a szám valami zseniális ,mai napig szívesen hallgatom! 2:- ezek az SS stílusú nadrágok ,valami parádésak:D 3:- a klipben szereplő Hölgy nagyon jó ;)
A hölgy nem más mint Bálint Antónia!
Dehogy....nem ő!!
Sajnos én sem tudom :(
Én is akkor 13 voltam ... A szőke nő az nagyon ott volt a gatyámban ... :)
De szerettem :)
Én még most is imádom ezt a zenét :DDDDD
kecskeméti zenekar,,volt.
Hatalmas zene, kazettán rongyosra hallgattuk))
2021
HÚ,de rég láttam....jó ez!
Regen mennyi reklam volt egy video eleje alatt, hogy ez keszitette, meg az, most mar nem merik mert megunank vegignezni, s megsem neznenk amit akarnak mutatni
Ohhh igen nagy volt a tombbolas a pubban 1992 93 erre a zenere