Örülök, hogy bemutattátok a játékot! Még több Lacerdát (ja ezt nem is kell kérni). Nekem is tetszik, bár a Kanban EV jobban. De a második helyet elfoglalja. Alapvetően tényleg nagyon egyszerű akciók vannak benne, csak tényleg előre kell tervezni 2-3 körrel. Szerintem az építkezés akciók sem hosszadalmasak, pár játék után már rutinból megy a folyamat. A grafikától én kezdetben ódzkodtam, de élőben tényleg nagyon szép és érdekesek a csempe bevágások, törések. Néhol azt hiszem mindig, hogy megsérült a tábla. :D Nekem egyébként pont az emberábrázolás nem tetszik annyira a grafikában. Illetve ritkán lehet ilyet mondani Lacerda játékra, de nálam még a játékostáblák kapnak egy kis kritikát. Valamiért meg vannak hajolva és ezért a kártyáknak kialakított bevágás a hátulján pont értelmét veszti, mert nem akad meg benne a lap. Furcsa egyébként, mert nagyon vastag a karton. Minden más kimagasló minőség. Nekem az insert is jól funkcionál. Erről hallottam még néhol kritikát.
Jó játékok a Lacerdák, tényleg műremekek a maguk zsánerében, de még annak ellenére, hogy a társasjátékozás a munkám sem tudom olyan rendszerességgel asztalra tenni őket itthon, hogy legalább két játékalkalom között ne felejtsem el a szabályokat, így bevallom egy Lacerdam sincs, és valószínűleg emiatt nem is lesz a jövőben sem, 2-3 havonta újra tanulni egy 4,5-ös összetettségű játék szabályát, és emlékezni, hogy mit is kéne benne csinálni... kösz nem :D
Ha két hét alatt beletolsz 3 játékot, akkor többet már nem fogod elfelejteni a Lisboa szabályait. Utána elég egy gyors áttekintés a segédleten és már mehet is a parti. Saját tapasztalatból beszélek, mert 2 hete ültünk le mellé négyen és én már vagy 1 éve nem játszottam, mégis második lettem. Ezért is ez a legjobb Lacerda. Ez adja meg leghamarabb a suhanás érzését a komplexitása mellett. Szóval a rövid válaszom: de, kell!:))))
@@peterhum9102 pontosan erről beszélek, 2 hetente leülsz mellé, így friss marad, nekem ez legfeljebb 2 hónaponként jönne össze (elsősorban azért, mert nem akarok állandóan ennyire összetett játékokkal játszani), ezt a tényt és az árukat figyelembe véve elengedtem ezt a vonalat, hiába jó játékok. A belefektetett idő és pénz kontra "megtérülés" (játékélmény) skálán nekem sajnos túl alacsonyan mozognak a Lacerdák, és elsősorban ez, ami alapján szűröm a játékaim. Hatalmas befektetést igényelnek úgy idő, mint pénz terén, de nem kapok játékélményben cserébe annyival többet tőlük, mintha leülnék egy Castles of Bugundy vagy Concordia mellé, de írhatnám a Great Western Trailt is (bár az utóbbi is feszegetni az asztalra kerülési határokat).
@@hunorheim2766 Rosszul fogalmaztam. Egyszer kell beletenned 3 alkalmat közeli időpontokban, mondjuk kéthetente. Így simán rögzülnek a szabályok annyira, hogy 1 év múlva ne legyen gond elővenni újra. És a Lacerda játékok nehézsége picit tul van misztifikálva. Sokan nehéznek pontozzák a bgg-n, mert Lacerda és ez a mítosz. Pedig szerintem semmivel nem bonyolultabb a Lisboa, mint mondjuk a Maracaibo, vagy a Food Chain Magnate. Ha a Lisboa 4.5, akkor mennyi az Imperial Struggle? 7.2?:) A Lisboa szabálymagyarázó videója 32 perc. A Great Western Trail 42. perc. :) Szóval nem kell félni tőle. Nyugodtan vágj neki. (Ne az On Mars-nak, az tényleg szabálynehéz.;)
@@peterhum9102 kipróbáltam már az összes Lacerdat, ami kijött, a kommentem lényege az volt, hogy miért nem kell itthonra egyik sem :D Az van szerintem túlmisztifikálva, hogy a Lacerdák mennyire "must have" játékok.
@@hunorheim2766 Nem, igazad van, nem "must have" kategória. Ez egy hobbi, így egy játék sem az. Meg nekem úgyis megvannak, szóval majd játszunk az enyémekkel.;)
Sziasztok! Szeretnek befektetni a Dune vilagaba, mit javasoltok, mely reszeket vegyem meg? Melyik tarsas kombo hozna a legnagyobb elmenyt, Dune rajongokent? Hozzateszem, hogy meg egyik sincs meg! Valaszokat elore is koszonom! Korabbi Dune Imperium a Ix felemelkedese kieggel vagy az uj Dune Imperium Felkeles a Ix felemelkedes kieggel a jobb megoldas? Tervezem beszerezni a Deluxe upgrade kieg. is!
Egyszer volt alkalmam játszani vele, egy óra volt a szabálymagyarázás, nyilván a negyedére sem emlékeztem közben, de valahogy már akkor elkapott egy flow-élmény és a játék különös összetettsége. Azóta szeretném újra kipróbálni, előtanulással. :)
Na pontos ez! Annyira áramvonalas, jétsz ki egy kártyát, és végezd el az akciót. Majdnem mint egy Concordia. Nagyon gyorsan hozza a szörfölés élményét! :)
nagy Lacerda fan vagyok, Lisboa-t szeretem, de nagyon közeli élmény a Kanban EV és Weathermachine. Inventions még kipróbálás előtt áll. Egyedül a Escape plan nem tetszett eddig tőle. HA lesz kedv akkor megnézném a T szériáról mi a véleményetek.
Nekem Ian O'Toole is túl van értékelve. Annyira azért nem néznek ki jól a művei. Lacerda is kicsit túl van tolva. A Kanban és Vinhos után nem is igazán volt kedvem tőle több játékot kipróbálni. Jó-jó, de hogy kiemelkedően jó? Áh, ugyan már. Ez is csak egy euro, hiába Lacerda. A grafikától meg rosszul vagyok.
Szuper videó lett, ismét.
Ha fent vagytok a Lacerda vonaton, próbáljátok ki a CO2-t is, van kooperatív és versengő mód is.
(szívesen kölcsön adom) 🖖
Köszi szépen! Annyira ráéreztél, hogy a Perseverance után az lesz a következő játék, amit bemutatunk, Balázs már tanulmányozza a játékot! :)
Örülök, hogy bemutattátok a játékot! Még több Lacerdát (ja ezt nem is kell kérni). Nekem is tetszik, bár a Kanban EV jobban. De a második helyet elfoglalja. Alapvetően tényleg nagyon egyszerű akciók vannak benne, csak tényleg előre kell tervezni 2-3 körrel. Szerintem az építkezés akciók sem hosszadalmasak, pár játék után már rutinból megy a folyamat. A grafikától én kezdetben ódzkodtam, de élőben tényleg nagyon szép és érdekesek a csempe bevágások, törések. Néhol azt hiszem mindig, hogy megsérült a tábla. :D Nekem egyébként pont az emberábrázolás nem tetszik annyira a grafikában. Illetve ritkán lehet ilyet mondani Lacerda játékra, de nálam még a játékostáblák kapnak egy kis kritikát. Valamiért meg vannak hajolva és ezért a kártyáknak kialakított bevágás a hátulján pont értelmét veszti, mert nem akad meg benne a lap. Furcsa egyébként, mert nagyon vastag a karton. Minden más kimagasló minőség. Nekem az insert is jól funkcionál. Erről hallottam még néhol kritikát.
Jó játékok a Lacerdák, tényleg műremekek a maguk zsánerében, de még annak ellenére, hogy a társasjátékozás a munkám sem tudom olyan rendszerességgel asztalra tenni őket itthon, hogy legalább két játékalkalom között ne felejtsem el a szabályokat, így bevallom egy Lacerdam sincs, és valószínűleg emiatt nem is lesz a jövőben sem, 2-3 havonta újra tanulni egy 4,5-ös összetettségű játék szabályát, és emlékezni, hogy mit is kéne benne csinálni... kösz nem :D
Ha két hét alatt beletolsz 3 játékot, akkor többet már nem fogod elfelejteni a Lisboa szabályait. Utána elég egy gyors áttekintés a segédleten és már mehet is a parti. Saját tapasztalatból beszélek, mert 2 hete ültünk le mellé négyen és én már vagy 1 éve nem játszottam, mégis második lettem. Ezért is ez a legjobb Lacerda. Ez adja meg leghamarabb a suhanás érzését a komplexitása mellett. Szóval a rövid válaszom: de, kell!:))))
@@peterhum9102 pontosan erről beszélek, 2 hetente leülsz mellé, így friss marad, nekem ez legfeljebb 2 hónaponként jönne össze (elsősorban azért, mert nem akarok állandóan ennyire összetett játékokkal játszani), ezt a tényt és az árukat figyelembe véve elengedtem ezt a vonalat, hiába jó játékok. A belefektetett idő és pénz kontra "megtérülés" (játékélmény) skálán nekem sajnos túl alacsonyan mozognak a Lacerdák, és elsősorban ez, ami alapján szűröm a játékaim. Hatalmas befektetést igényelnek úgy idő, mint pénz terén, de nem kapok játékélményben cserébe annyival többet tőlük, mintha leülnék egy Castles of Bugundy vagy Concordia mellé, de írhatnám a Great Western Trailt is (bár az utóbbi is feszegetni az asztalra kerülési határokat).
@@hunorheim2766 Rosszul fogalmaztam. Egyszer kell beletenned 3 alkalmat közeli időpontokban, mondjuk kéthetente. Így simán rögzülnek a szabályok annyira, hogy 1 év múlva ne legyen gond elővenni újra. És a Lacerda játékok nehézsége picit tul van misztifikálva. Sokan nehéznek pontozzák a bgg-n, mert Lacerda és ez a mítosz. Pedig szerintem semmivel nem bonyolultabb a Lisboa, mint mondjuk a Maracaibo, vagy a Food Chain Magnate. Ha a Lisboa 4.5, akkor mennyi az Imperial Struggle? 7.2?:) A Lisboa szabálymagyarázó videója 32 perc. A Great Western Trail 42. perc. :) Szóval nem kell félni tőle. Nyugodtan vágj neki. (Ne az On Mars-nak, az tényleg szabálynehéz.;)
@@peterhum9102 kipróbáltam már az összes Lacerdat, ami kijött, a kommentem lényege az volt, hogy miért nem kell itthonra egyik sem :D Az van szerintem túlmisztifikálva, hogy a Lacerdák mennyire "must have" játékok.
@@hunorheim2766 Nem, igazad van, nem "must have" kategória. Ez egy hobbi, így egy játék sem az. Meg nekem úgyis megvannak, szóval majd játszunk az enyémekkel.;)
Az utolsó 3 perc mindenről meggyőzött ;)
Remélem, azért a maradék 23at is megnézted! :)
Jó volt a videó!
Hát ez elég gyenge indok, hogy miért nem 10 pont :D
Kíváncsi lennék egy On Mars értékelésre is ;)
On Mars is tervben van, szeretnénk szép lassan minden elérhető Lacerda játékot bemutatni!
Lehet, hogy az húzza be a dupla 10et. :D
On Mars tényleg jöhet.
Sziasztok!
Szeretnek befektetni a Dune vilagaba, mit javasoltok, mely reszeket vegyem meg? Melyik tarsas kombo hozna a legnagyobb elmenyt, Dune rajongokent? Hozzateszem, hogy meg egyik sincs meg! Valaszokat elore is koszonom! Korabbi Dune Imperium a Ix felemelkedese kieggel vagy az uj Dune Imperium Felkeles a Ix felemelkedes kieggel a jobb megoldas? Tervezem beszerezni a Deluxe upgrade kieg. is!
Szia! Kezdjük azzal, hogy hány fővel lenne lehetőséged játszani? :)
@@diceanddecks 2-3 fovel a leggyakrabban
@@jozsefkocsis6142 Ebben az esetben szerintem a Dűne: Impérium - Felkelés társasjáték lenne az ajánlott részedre. :)
Egyszer volt alkalmam játszani vele, egy óra volt a szabálymagyarázás, nyilván a negyedére sem emlékeztem közben, de valahogy már akkor elkapott egy flow-élmény és a játék különös összetettsége. Azóta szeretném újra kipróbálni, előtanulással. :)
Na pontos ez! Annyira áramvonalas, jétsz ki egy kártyát, és végezd el az akciót. Majdnem mint egy Concordia. Nagyon gyorsan hozza a szörfölés élményét! :)
nagy Lacerda fan vagyok, Lisboa-t szeretem, de nagyon közeli élmény a Kanban EV és Weathermachine. Inventions még kipróbálás előtt áll. Egyedül a Escape plan nem tetszett eddig tőle.
HA lesz kedv akkor megnézném a T szériáról mi a véleményetek.
+1 a T-Games-ekre. Lacerdák is jók (mondjuk nekem a Vinhos annyira nem tetszett), de Tascini úr is egész jó játékokat csinál. :)
@@AttilaUdvari lesz sorozat az olasz melókról! :)
Mindenképpen tervünk hogy jelentkezünk ezekkel a játékokkal! :)
Erdekes, nekem meg az Escape Plan jott be a legjobban :) aztan az on Mars es Lisboa. Weather machinet nem probaltam meg :(