Szia!A Tirtir alapozót én is be akartam szerezni,szintén a pirosat de nem túl jókat hallottam róla a későbbiekben.Leginkább a tartóságát kritizálták,illetve azt is mondták hogy hamar átfényesedik,így lemondtam róla🤷🏻♀️
@@YuyuSmink de nem szeretnélek lebeszélni,én szeretem a nagy fedést és ez miatt szerettem volna megvenni.A fedését egyébként tényleg nagyon dicsérik.Illetve van akinek bevált,de sok szponzoros videót láttam,ott meg szinte mindenkinek😌😌En most találtam szupi alapozót,így nem kísérleteznek,mert bontva is van még kb. 5😀🤗😌😌
@@katalintakacs6671 igen, mostanában tényleg rendeget a szponzorált videó 😮💨 számomra azért elég fontos a tartósság és így zsíros bőrűként elég nehéz olyan alapozót találni, ami ezt tudja is 😅 na majd még gondolkozom rajta 😃
Nagyon örültem a videódnak.
Szép lett a sminked, nagyon jól áll ez a szemsmink is.❤
@@krisztinaszemok4609 Nagyon szépen köszönöm mégegyszer!❤️ Nagyon tetszenek a termékek, úgy örülök, hogy végre ki tudtam próbálni őket.🥰
Boldog vagyok hogy jó helyre kerültek!💖
Szia!A Tirtir alapozót én is be akartam szerezni,szintén a pirosat de nem túl jókat hallottam róla a későbbiekben.Leginkább a tartóságát kritizálták,illetve azt is mondták hogy hamar átfényesedik,így lemondtam róla🤷🏻♀️
@@katalintakacs6671 Szia! Oh, köszi hogy mondod, akkor lehet a rózsaszín bőven elég lenne, vagy lehet nekem is le kéne mondanom teljesen 😃