Valahogy sejtettem, hogy pont a hangokat nem fogjátok megemlíteni. Úgyhogy kiegészíteném a tesztet! Végre a játékban nem Playstation 2-es Gran Turismo-s, szanaszét digitalizált hangok vannak (a FH4 legnagyobb gyengesége volt ez), hanem hasonlítanak az igazi autókra! Külön extra, hogy a tuningokkal is változnak az autók hangjai (pl. kipufogó cserénél), sőt, már a tuning menüben is lehet hallani a változást. Mert, hogy egyébként lehet tuningolni az autókat, ez is kimaradt. Még azzal is külön foglalkoztak, hogy a tereptárgyak visszaverik a hangokat, így zártabb, illetve nyíltabb terepeken is máshogyan halljuk autónkat. Szerintem más játékban ilyen sem nagyon volt... Nem mindegy például, hogy a nyílt sivatagban autózunk, vagy a városban az épületek között. Látszik, hogy téged/titeket már teljesen hidegen hagy a Horizon széria, ami érthető, mert valóban sok újítást nem tudnak már beletenni, a Playground Games gyakorlatilag kimaxolta az arcade autós stílust, már a 4. részben is a sztori módokkal. Ennél jobbat nem lehet csinálni a zsánerben. Remélem, a legközelebbi játékot olyasvalaki fogja tesztelni, aki szereti is ezt a stílust, mert a WoW és eközött óriási a különbség, te a WoW-ot szereted, nem az autós játékokat!
Szerintem annyira sokat pont hogy nem javultak a hangok, nézz meg egy 396 Camaro SS-t vagy a V6 biturbo Ford GT-t. De ez csak néhány a sok közül amit még mindig nem találtak el. Íme th-cam.com/video/bkqWpebCfhU/w-d-xo.html
@@horvathr95 Azért a videoba egy nyitott kipufogós hangos autó van, a játékba gyanitom gyári kipufogóval rendelkező tompított hang. Ha ettől elkövetkeztetsz és a hang tónusát figyeled meglepően hasonlo!
@@bence995 Bocs de nem tudom mire gondolsz nyitott kipufogó alatt. Azért ezt linkeltem mert itt egy videóban volt az összehasonlítás, de akkor íme egy gyári 396 Camaro: th-cam.com/video/7WSiYUjRLyY/w-d-xo.html és ugyanez NFSben vagy 15 éve th-cam.com/video/HxnNnuVI9VI/w-d-xo.html
Ennyi erővel mondhatnánk, hogy korábbi részekben is volt autó, ebben is van autó... milyen már ez ugye ?:D Lehet nem olyannak kellene teszteltetni ilyen játékot aki segéd csíkokkal tud versenyezni autós játékban :D
Jómagam, egy érdekes állatfaj vagyok. A Horizon4-et egy közösségi élményként éltem meg. Autós találkozókat szerveztünk esténként. 60-100km/h-s krúzokat tartottunk. Driftversenyeket rendeztünk. Komoly embereket ismertem meg akikkel a Horizon 4 rajt óta össze össze jövünk játszani, utóbbi időben kevesebb forzát. A játék elérte azt, hogy az eddigi általános érdeklődésemet az autók iránt "betegesre" fordította. A Horizon4-be 800+ órát toltam. A leggyakrabban használt autóim kb 400 lóerősek, de vannak jóval gyengébbek is. Nekem nem a "mejik ótó megy 500km/h-val az autópáján bugolva?" és nem az "öszkerékkel driftelek 4milliót V12 motorcserével". Azt az egyet sajnálom, hogy a helyszín mexikó lett. Kevésbé tudom elképzelni, hogy a sivatagban milyen krúzokat lehet majd szervezni és milyen parkolókat találunk majd ahol lehet "bandázni". Félek, hogy a heti kötelező körök után a vezetés és közösségi élményt továbbra is az Assetto Corsa fogja megadni.
""Az idő nagy részét ismerősnek érződő tájakon fogjuk tölteni" Igen, még mindig a Föld nevű bolygón játszódik, és Mexikóban is Zöld a fű meg az ég is kék... A videó készítője mégis mit várt, egyáltalán szereti az autókat és az autós játékokat? Ha nem akkor megértem a bemutatót, csak akkor meg miért nem olyan valaki tesztelte akit kicsit jobban izgat a téma? A sztori küldetések főleg azért vannak, hogy interaktívan bemutassák a pályát és az új helyszíneket. Ez egy sandbox autós játék, semmi fókusz nincs a történeten, és nem is kell. A 4. részbe 1000+ órát raktam 3 év alatt, és az 5. résznél pont azt érzem, hogy még ennyit bele fogok rakni, nem néhány órát... Aki rajongó és szereti a könnyedebb autós játékokat, az pontosan ezt várta, legyen benne minden ami az előző részekben, csak jobb/szebb kivitelben néhány újítással, és pont ezt kaptuk. De amúgy mégis mit vártatok újításként? Bejött az FH4 életciklusa végén a battle royale eliminator és a pálya szerkesztő, nem értem hogy még mi kéne ami jelenleg nincs a játékban. Mivel lehetne "vérfrissíteni"?
Ezt a tesztet úgy látom 10 perces előzetesek alapján készíteted én játszottam a játékkal csak sima autó kazas is élvezetes benne olyan super hangja van az autóknak és fejlődött a játék minden téren
Az FH4-be ölt 600 órám után akkor nem kapkodok megvenni. Viszont azt elárulhatná Valaki, hogy elérhetőek e, pl az FH4-be létrehozott saját matricák vagy újakat kell szerkeszteni.
Kijelenthető hogy a játék fejlődött a 4hez képest viszont itt a kérdés a mennyit... Gyakorlatilag mindenben tökéletesítettek még egy kicsit. Kicsit szebb grafika, kicsit jobb fizika, kicsit jobb tuning, új helyszín, stb. De mégis minden ismerős. Alepvetően ugyan az az érzésem van mint mikor az AC széria eljutott a műfaj csúcsára a unity javított változatával és a syndicate tetőn ugrálós, sétapálcakardos bunyózásával. Ezt a sablont követve nem lehet továbblépni. Mindenhol voltunk, mindent láttunk, az összes autót vezettük, innen már nincs tovább. A játék maga ugyan könnyed szórakozást ad viszont akinek 1000+ órája van az elmúlt 2-3 Horizon játékban annak semmi újat nem mutat. Én a 3-at és a 4-et közel 100%al raktam le, nem igazán hagytam benne contentet. Ezek után azt éreztem hogy elvették tőlem a több száz autóm, millió kreditjeim, házaim majd gyakorlatilag az élmény annyi hogy az ember végigmegy a storyn(ami teszem hozzá érdekes és szórakoztató kb 20 óra) majd hossza grindolásokba kezd csak azért hogy visszaszerezze kedvenc autóit néhány verseny erejéig. Összességében mindenkinek tudom ajánlani a kipróbálását viszont ha hasra akarsz esni valamitől azt nem találod meg benne. Ha önmagában nézzük a játékot 10/10 fantasztikus élmény, viszont ha a sorozat folytatásaként értékeljük akkor nálam 7 pont a maximum amit a 10-ből kaphat mivel újdonságot nem hozott. Biztos vagyok benne hogy a mutató itt is jóval 100 óra felett fog megállni, de közel sem látom azt a 4-500 órás potenciált amit az előző részekbe fektettem.
Ha ilyen lenne a Need for Speed is. Ennyi autó, és ilyen grafika. Need for Speed részről, meg a zsaruk meg az illegális versenyek hiányoznak nekem a forzából. Na meg az a rengeteg tuning lehetőség. Jó lenne egy ilyen.
3 ปีที่แล้ว +1
Burnout remake kéne ilyen grafikával... Az az igazi arcade.
Egy kérdésem lenne nem úgy volt hogy november 5-én lehet játszani a forzaval hogyha prémium-ot vetted meg, de ahogy látom már mától is lehet, akkor hogy van ez?
@@prestolpsprestogameplay5836 szeretem amúgy hogy a sok kritikus aki játszik a játékkal max 10 órát azt mondják hoy unalmas, de ha egy picit több ideig játszananak akkor nem lenne nekik ennyire unalmas, sőt várnák is a részeket
Nem tudom melyik tesztvideóban hallottam ennyi butaságot... Mexikó melyik párhuzamos univerzumban hasonlít Nagy Brittaniára ? #verycringe Sajnos nem lett jó ez a review.
Én azt gondolom hogy a közösségi élményen lesz az igazi hangsúly. Jó magam a 4be nem sok mindent tettem bele ,de a teszt nem lepett meg ettől függetlenül. Versenyzés autó tuning szép grafika és kvázi online mód. Nekem ez szerintem elég lesz egy darabig.
Vettem egy series s-t. Gondoltam, kipróbálom game pass-el. Kb fél óra után töröltem. Amikor láttam, hogy pontok járnak a kaktuszkaszálásért és a kerítésbontásért azonnal tudtam hogy ez nem az én játékom
Hajlandóak visszatenni 😂😂 Ember ne legyél már hülye ha nem értesz hozzá maradj csendben.... ez nem a fejlesztőktől függ hanem a márkától ez olyan mint a Toyota összesen 3-4 autóra kaptak licens-et és 1.5 éve kaptak a Supra-ra és stb stb ha ezt nem tudod felfogni akkor maradj csendben 😉 Ezeket már Forza csoportokba sőt Reddit-en el lett mondva rengetegszer!
A legjobb arcade autóverseny a piacon az összes többi címmel felmosta a padlót konkrétan. Egyedül szimulátornak nem jó de arra vannak külön szimulátornak szánt címek.
@@lovasiandras223 Neked lenne ott a helyed... Én már réges rég megjártam azt az utar. Ilyet írni egy olyan arcade autoversenyről aminek más a közelébe se ér.
Valahogy sejtettem, hogy pont a hangokat nem fogjátok megemlíteni. Úgyhogy kiegészíteném a tesztet! Végre a játékban nem Playstation 2-es Gran Turismo-s, szanaszét digitalizált hangok vannak (a FH4 legnagyobb gyengesége volt ez), hanem hasonlítanak az igazi autókra! Külön extra, hogy a tuningokkal is változnak az autók hangjai (pl. kipufogó cserénél), sőt, már a tuning menüben is lehet hallani a változást. Mert, hogy egyébként lehet tuningolni az autókat, ez is kimaradt. Még azzal is külön foglalkoztak, hogy a tereptárgyak visszaverik a hangokat, így zártabb, illetve nyíltabb terepeken is máshogyan halljuk autónkat. Szerintem más játékban ilyen sem nagyon volt... Nem mindegy például, hogy a nyílt sivatagban autózunk, vagy a városban az épületek között. Látszik, hogy téged/titeket már teljesen hidegen hagy a Horizon széria, ami érthető, mert valóban sok újítást nem tudnak már beletenni, a Playground Games gyakorlatilag kimaxolta az arcade autós stílust, már a 4. részben is a sztori módokkal. Ennél jobbat nem lehet csinálni a zsánerben. Remélem, a legközelebbi játékot olyasvalaki fogja tesztelni, aki szereti is ezt a stílust, mert a WoW és eközött óriási a különbség, te a WoW-ot szereted, nem az autós játékokat!
Szerintem annyira sokat pont hogy nem javultak a hangok, nézz meg egy 396 Camaro SS-t vagy a V6 biturbo Ford GT-t. De ez csak néhány a sok közül amit még mindig nem találtak el. Íme th-cam.com/video/bkqWpebCfhU/w-d-xo.html
@@horvathr95 Azért a videoba egy nyitott kipufogós hangos autó van, a játékba gyanitom gyári kipufogóval rendelkező tompított hang. Ha ettől elkövetkeztetsz és a hang tónusát figyeled meglepően hasonlo!
@@bence995 Bocs de nem tudom mire gondolsz nyitott kipufogó alatt. Azért ezt linkeltem mert itt egy videóban volt az összehasonlítás, de akkor íme egy gyári 396 Camaro: th-cam.com/video/7WSiYUjRLyY/w-d-xo.html és ugyanez NFSben vagy 15 éve th-cam.com/video/HxnNnuVI9VI/w-d-xo.html
Lassan kellenének kevésbé fásult tesztelők…
Ennyi erővel mondhatnánk, hogy korábbi részekben is volt autó, ebben is van autó... milyen már ez ugye ?:D Lehet nem olyannak kellene teszteltetni ilyen játékot aki segéd csíkokkal tud versenyezni autós játékban :D
Ejj de igaz…
Jómagam, egy érdekes állatfaj vagyok.
A Horizon4-et egy közösségi élményként éltem meg.
Autós találkozókat szerveztünk esténként. 60-100km/h-s krúzokat tartottunk.
Driftversenyeket rendeztünk.
Komoly embereket ismertem meg akikkel a Horizon 4 rajt óta össze össze jövünk játszani, utóbbi időben kevesebb forzát.
A játék elérte azt, hogy az eddigi általános érdeklődésemet az autók iránt "betegesre" fordította.
A Horizon4-be 800+ órát toltam.
A leggyakrabban használt autóim kb 400 lóerősek, de vannak jóval gyengébbek is.
Nekem nem a "mejik ótó megy 500km/h-val az autópáján bugolva?" és nem az "öszkerékkel driftelek 4milliót V12 motorcserével".
Azt az egyet sajnálom, hogy a helyszín mexikó lett. Kevésbé tudom elképzelni, hogy a sivatagban milyen krúzokat lehet majd szervezni és milyen parkolókat találunk majd ahol lehet "bandázni". Félek, hogy a heti kötelező körök után a vezetés és közösségi élményt továbbra is az Assetto Corsa fogja megadni.
Én annak csak örülni tudok, hogy kevesebb lett a civil autó. A FH3 és a FH4-ben elég sok zűrt és fejfájást okoztak nekem!
Nem lehetne, hogy legközelebb olyan ember teszteli a játékot, aki képben is van vele? 😅
""Az idő nagy részét ismerősnek érződő tájakon fogjuk tölteni" Igen, még mindig a Föld nevű bolygón játszódik, és Mexikóban is Zöld a fű meg az ég is kék... A videó készítője mégis mit várt, egyáltalán szereti az autókat és az autós játékokat? Ha nem akkor megértem a bemutatót, csak akkor meg miért nem olyan valaki tesztelte akit kicsit jobban izgat a téma?
A sztori küldetések főleg azért vannak, hogy interaktívan bemutassák a pályát és az új helyszíneket. Ez egy sandbox autós játék, semmi fókusz nincs a történeten, és nem is kell.
A 4. részbe 1000+ órát raktam 3 év alatt, és az 5. résznél pont azt érzem, hogy még ennyit bele fogok rakni, nem néhány órát... Aki rajongó és szereti a könnyedebb autós játékokat, az pontosan ezt várta, legyen benne minden ami az előző részekben, csak jobb/szebb kivitelben néhány újítással, és pont ezt kaptuk.
De amúgy mégis mit vártatok újításként? Bejött az FH4 életciklusa végén a battle royale eliminator és a pálya szerkesztő, nem értem hogy még mi kéne ami jelenleg nincs a játékban. Mivel lehetne "vérfrissíteni"?
Ezt a tesztet úgy látom 10 perces előzetesek alapján készíteted én játszottam a játékkal csak sima autó kazas is élvezetes benne olyan super hangja van az autóknak és fejlődött a játék minden téren
Az FH4-be ölt 600 órám után akkor nem kapkodok megvenni. Viszont azt elárulhatná Valaki, hogy elérhetőek e, pl az FH4-be létrehozott saját matricák vagy újakat kell szerkeszteni.
Mondjuk egy óriás Los Angelesi Forzát megnéznék.
Ééés végre a jó oldalon van a kormány! 😅
Kijelenthető hogy a játék fejlődött a 4hez képest viszont itt a kérdés a mennyit... Gyakorlatilag mindenben tökéletesítettek még egy kicsit. Kicsit szebb grafika, kicsit jobb fizika, kicsit jobb tuning, új helyszín, stb. De mégis minden ismerős. Alepvetően ugyan az az érzésem van mint mikor az AC széria eljutott a műfaj csúcsára a unity javított változatával és a syndicate tetőn ugrálós, sétapálcakardos bunyózásával. Ezt a sablont követve nem lehet továbblépni. Mindenhol voltunk, mindent láttunk, az összes autót vezettük, innen már nincs tovább. A játék maga ugyan könnyed szórakozást ad viszont akinek 1000+ órája van az elmúlt 2-3 Horizon játékban annak semmi újat nem mutat. Én a 3-at és a 4-et közel 100%al raktam le, nem igazán hagytam benne contentet. Ezek után azt éreztem hogy elvették tőlem a több száz autóm, millió kreditjeim, házaim majd gyakorlatilag az élmény annyi hogy az ember végigmegy a storyn(ami teszem hozzá érdekes és szórakoztató kb 20 óra) majd hossza grindolásokba kezd csak azért hogy visszaszerezze kedvenc autóit néhány verseny erejéig. Összességében mindenkinek tudom ajánlani a kipróbálását viszont ha hasra akarsz esni valamitől azt nem találod meg benne. Ha önmagában nézzük a játékot 10/10 fantasztikus élmény, viszont ha a sorozat folytatásaként értékeljük akkor nálam 7 pont a maximum amit a 10-ből kaphat mivel újdonságot nem hozott. Biztos vagyok benne hogy a mutató itt is jóval 100 óra felett fog megállni, de közel sem látom azt a 4-500 órás potenciált amit az előző részekbe fektettem.
Ötletes cím! Kíváncsi vagyok, vajon hányan értették még a dalszöveg utalást benne.
Ha a horizon 4 ből ki vagyok ip bannolva horizon life ból akkor az 5 ből is kileszek?
Világ legjobb autós játékka!
Már nagyon várom. Holnap irány Mexikó🔥🤩
Ha ilyen lenne a Need for Speed is. Ennyi autó, és ilyen grafika. Need for Speed részről, meg a zsaruk meg az illegális versenyek hiányoznak nekem a forzából. Na meg az a rengeteg tuning lehetőség. Jó lenne egy ilyen.
Burnout remake kéne ilyen grafikával... Az az igazi arcade.
Egy kérdésem lenne nem úgy volt hogy november 5-én lehet játszani a forzaval hogyha prémium-ot vetted meg, de ahogy látom már mától is lehet, akkor hogy van ez?
az újságíróknak mindig van egy kis előnyük hogy ez által is tudják "reklámozni" a játékot
Én már 5 éve tolom a forzát, és nem unom, ez miért lehet?
@@prestolpsprestogameplay5836 szeretem amúgy hogy a sok kritikus aki játszik a játékkal max 10 órát azt mondják hoy unalmas, de ha egy picit több ideig játszananak akkor nem lenne nekik ennyire unalmas, sőt várnák is a részeket
@@prestolpsprestogameplay5836 ha van géped akkor még beszerezheted a 4-et, mert annak kicsi a gép igénye, de az 5-nek már nem igazán
Aki korábban él, az már Délen van, Kubában meg a Far cry 6 ban :)
Nem tudom melyik tesztvideóban hallottam ennyi butaságot... Mexikó melyik párhuzamos univerzumban hasonlít Nagy Brittaniára ?
#verycringe
Sajnos nem lett jó ez a review.
Van ps4 re a forza horizont 4 vagy5?
Xbox exkluzív játék 😂
Nagyon is😊
Valaki tud segíteni, hogy xbox one konzolon miért nem lehet vele játszani pedig már előrendeltem.
@Vörös Lóránd köszönöm az információt
Én azt gondolom hogy a közösségi élményen lesz az igazi hangsúly. Jó magam a 4be nem sok mindent tettem bele ,de a teszt nem lepett meg ettől függetlenül. Versenyzés autó tuning szép grafika és kvázi online mód. Nekem ez szerintem elég lesz egy darabig.
Vettem egy series s-t. Gondoltam, kipróbálom game pass-el. Kb fél óra után töröltem. Amikor láttam, hogy pontok járnak a kaktuszkaszálásért és a kerítésbontásért azonnal tudtam hogy ez nem az én játékom
Ebben a szutyokban nincs belső nézetes vezetés?
Egy drag az mióta teljesen felesleges...Semmi közötök az autókhoz és a gyorsulási versenyekhez látszik...
Nekem november 9 edikén lesz xboxon
Offolom egy ideig. Kiszedték az összes Alfa Romeo-t (8db?). Majd ha hajlandóak visszatenni ránézek.
Hajlandóak visszatenni 😂😂
Ember ne legyél már hülye ha nem értesz hozzá maradj csendben.... ez nem a fejlesztőktől függ hanem a márkától ez olyan mint a Toyota összesen 3-4 autóra kaptak licens-et és 1.5 éve kaptak a Supra-ra és stb stb ha ezt nem tudod felfogni akkor maradj csendben 😉
Ezeket már Forza csoportokba sőt Reddit-en el lett mondva rengetegszer!
Mitsubishi is ilyen volt hogy utólag került a játékba bele...
Én is abban reménykedem, hogy külön járműpakkban jönni fognak, kibővülve mondjuk egy 156 GTA-val vagy egy GTV-vel 😁
-Hallod teso kijott a Forza horizon 5 tolni fogjuk ugye?
-Alfa romeo benne van?
-nincs
-pfffff hat akkor ez offos
Szervízben vannak ;)
Underground 2 Remastered szétbaszná ezt a fost:D
Gagyi mint a többi része
Takarodj Need for Speedezni!
@@matekaufmann8225 Te meg takarodj az iskolába fiacskám
A legjobb arcade autóverseny a piacon az összes többi címmel felmosta a padlót konkrétan. Egyedül szimulátornak nem jó de arra vannak külön szimulátornak szánt címek.
@@lovasiandras223 Neked lenne ott a helyed... Én már réges rég megjártam azt az utar. Ilyet írni egy olyan arcade autoversenyről aminek más a közelébe se ér.
@@matekaufmann8225 Savanyú a szőlő az öregnek, biztosan nem fut a commondore 64-en :/