Drága Gusztáv! Sajnos nincs jó állapotba, nem lett volna szabad kijönni a Rehabról🥹💔Nagyon gyenge az akaraterő, lelkileg nagyon megvan törte! Egy nagyon kedves, tehetséges színész… ne adja fel soha!🙏🤍
Csak a mai nap! Tudod! Soha ne add fel! Túlélő vagy, túlélők vagyunk! A gyermekedért, a gyermekeinkèrt! En nagyon drukkolok, még mindig! Kitartást nekünk! 🙏💚💙🤗
Mèg fiatal a Guszti annyi minden előtte áll mèg,bármit meg tud valósìtani,amit csak szeretne.De mindenek előtt saját magát kell rendbe raknia.Ha nem is várja meg a lány aki miatt most kijött ,találna magának valakit biztos vagyok benne!Sok -sok Sikert ,Motìvációt,Kitartást,Akaraterőt kìvánok Neki!
Rèmes riport a Bors rèszèről. Hatàsvadàsz zene, ugyanilyen kèrdèsek, rettenetes vàgàsok. Gusztàvnak nem kène sehol sem nyilatkozni most, de nyilvàn jól jön ez a pènz.
Hát én nem vagyok ennyire pozitív, mint az előttem szólóak. Úgy látom, hogy Gusztinak nagyon kell a segítség, ha ezt nem kapja meg, vissza fog esni. Sajnálom!
Igen szerintem is, de mikor az elvonon volt akkor is visszaesett utánna, inkább én ugylátom és ő is elmondta hogy valaki kell maga mellé, egy barátnő akkor van jól. A múltkori barátnője is szakított vele és akkor esett újra vissza.
Állandóan segítenek neki a barátai, de ő ezt így "hálálja" meg. Pedig ezek az emberek évek óta nem hagyják el. Addig nem tud senki segíteni rajta, amíg ki-be járkál a rehabról. Egy alkoholista emberben nem lehet megbízni, mert hazudik, szánalmat kelt, hogy sajnálják, másra hárítja a felelősséget. Most miért jött ki? Azért, hogy tudjon inni és megint a kukák között fetrengve fotózzák.
A nőt se értem hogy nem támogatja hogy maradjon bent, gyogyuljon meg, és esetleg megvárja… társ függő. Ő ebbe fog bele halni, elhagyják, halálosan fél a magányról, megint az ital és ennyi… sajnalom.❤
Szerintem a parja akkor lenne igazan melette ha arra motivalta volna ot hogy maradjon es csinalja vegig az elvonot. Ha valaki igazan szereti a masikat akkor megvarja ot. Az nagyon nem jo ha valaki kapcsolatfuggo es szerelem fuggo... Sajat magaert kell hogy csinalja sajat magaert kell hogy felepuljon nem masert....!!!!!!!!! Konnyu tanacsot adni ugy hogy nem vagy benne egy adott helyzetbe szituációba.... Szerintem Guszti nagyon rossz lelki allapotba lehet a szemei rendkivul szomoruak a szemei azt mutatjak szamomra hogy lelkileg nagyon rosszul van es nagyon sok lelki fajdalma lehet es azt mondjak hogy a szem a lelek tukre es ezt nem hiaba mondjak.... Legy eros Guszti es gyogyulj meg!!!!!!
Minden bántás nélkül aki elfogultság nélkül tudja nézni az látja hogy folyamatos hazugságban van ez még nem a gyógyulás folyamata ez a tagadás nincs változás amikor csak lehet vedel.
Guszti te értékes ember vagy, ne foglalkozz semmilyen negatív dologgal, komoly sikereket értél már el az életedben, tudod te mit kell csinálni, hogy újra működjön. Gondolj a súlyos beteg emberekre akik már nem tudják megélni az életet, pedig bármit megtennének érte, fel a fejjel és kívánom, hogy sikerüljön!
Kemény fogalmazás, de kb. én is így látom. Semmi erőt nem látok benne, és már sajnálom azt a lányt, aki most mellette van, aki valószínűleg szintén sérült. Egészséges ember nem vág bele egy ilyen kapcsolatba.
Évek óta megy a szereplés és a nyilatkozatok...teljes lecsúszás, rehab, fogadkozás, aztán újra és újra ugyanez. Visszavonultan végig kellene csinálni a rehabot legalább 1 évig, mert így tragédia lesz a vége.
Addig, amíg másokat hibáztat, addig amíg nagy az önsajnálat, akaraterő pedig semmi, borítékolva van a kudarc!..... mert, az Isten se tudja megmenteni, saját magától!😥
A sok negatív hozzászólónak! Fogalmuk sincsen, hogy milyen egy olyan gyermekkorban felnőni, ahol fizikálisan és mentálisan bántalmazva van egy gyermek! Én az első 9 évembe mentem ezen keresztül, de utána is mentálisan bántalmazott környezetben éltem! Azért társ függő az ember, mert alapból hiányzik a léleknek a meg nem kapott gyermekkori szeretet! Szerencsére én 37 éves koromban ezt megértettem, de csak 50-en felett sikerült ,,nem önsajnáltató" életet élnem! Csak pár éve sikerült úgy megerősödnöm, hogy eltudjam fogadni, hogy a családtagjaimtól soha nem fogom megkapni azt a szeretetett, ami a léleknek az egyik legfontosabb, a család szeretete! Hogy mindig legyen hova szeretetben fogadva hazatérni, hogy legyen aki(k) haza várj(ák)a az embert, ahol szeretetben megnyugodva, megpihenhet pár napra/ hétre! Ehhez az elfogadáshoz sok sok évtized kell! Nekünk el kell fogadni, hogy bár élnek a hozzátartozóink, de nem vagyunk számukra fontosak! És nem mi, hanem azok a gyenge emberek, akik ezt nem akarják megérteni, és együtt érezni az ehhez hasonló sorsú emberekkel! Ezen kívül pedig minden sorstársamnak üzenem, hogy meg lehet tanulni egyedül is bolgognak érezni magunkat minden egyes pillanatban! Csak meg kell tanulni a jelen pillanatának az örömét meglelni, még annak is, hogy van mivel elmosogatnunk! 🥰🙏🌅☀️👍👍💪💪💪💪🙏🥰
Ezt a kommentet most elmentem magamnak, mert talàn a megèrtès az, amit soha nem kapnak meg a traumatizàlt emberek! A “normàlis” embereknek meg azt üzennèm, hogy az èlet nem igazsàgos ès velük is törtènhet bàrmikor olyan tragèdia, amibôl nem tudnak majd felàllni ès fordul a kocka! Akkor èn is nevezzem ôket gyengènek ès rúgjak belèjük kettôt, miközben a földön szenvednek?
Whitediamond613: Teljesen igazad van. Molnár Gusztavnak is igaza van hogy toxikus szülővel nem tartja a kapcsolatot és épiti önmagát és a magánéletét. Rehabos foglalkozásokra,kezelésekre bejárni is lehet ill.pszichologushoz,pszichiáterhez. Lényeg hogy jó úton van.
Senki nem hivatkozhat arra, hogy mert az anyja alkesz volt, ezért ő is alkesz lett! Sok intézetben felnőtt gyerek óvja, védi a házasságát és a gyerekeit! Gondolom te az elszenvedett bántalmazás miatt nem vered a gyerekeidet és nem lettél alkoholista! Szóval ezt az embert, akin a barátok megpróbálnak segíteni, mellette vannak, nem kell védeni!
@@Kaktuszmaci Abból sem értettél meg semmit sem amit írtam és maga a riportban sem! Nézz meg több riportot ettől az embertől, mert nem csak az alkohol a probléma a családnál!
soha nem fog kilábalni ebből, nem másra kellene támaszkodni, hanem saját magára. Már az x-edik nő hagyja ott, pedig állandóan szerelmes vkibe. Majd ha ez a mostani is otthagyja, újból a Corvin közben fekszik a földön. Totál reménytelen ez az ember.
De pont ez a probléma.Megint egy emberre teszi magát.Nem érti meg,hogy saját magáért kell meggyógyulnia.Sajnos 100%hogy ennek nem lesz jó vége .De ne legyen igazam!!!!
Tisztán látszik rajta hogy nincs jól. Sajnos azt kell hogy mondjam, az összes szava kifogás. Ezeket minden alkalommal elmondta. Ott volt mellette a Vivi. Ugyan ez volt, hogy imádja, szereti még is tönkretette. Minden szava kifogás sajnos. Bízzunk benne, hogy nem az lesz a következő hír, hogy valahol úgy találták ahogy senkinek nem kívánnánk.
Nagyon sajnálom. Sem mentálisan, sem fizikailag - innen a távolból nézve - nincs jól. És amíg a "szenvedélybeteg személyiség" beszél és Nem Guszti, nem is lesz jól. Végtelenül sajnálom és kívánom, egyszer sikerüljön. Kegyetlen nehéz és legbelül egy harcosnak kell lennie. Ellenkező esetben visszafordíthatatlan tragédia lesz a vége. És ismertem sok, nagyon értékes embert, akik sajnos már csak az emlékeimben élnek. Kegyetlen démonok ezek.
Már a kamerát sem lett volna szabad bekapcsolni. Nem volt a stábban egy jóérzésű ember, aki észreveszi, hogy tele van mint a délibusz ? Ezek fényében hogy van képük ilyen dolgokról kérdezgetni, meg fizetni neki ezért ?
Szerintetek miben nincs akaratereje? Mit fogtatok fel a riport nézésekor? Mit értelmeztetek?
2 วันที่ผ่านมา +6
Ez az egész csak mellebeszeles a részéről. Vissza fog esni es bele fog halni egyedül…. Ez van, ő választotta… nincs miért sajnálni. Egyedül ő felelős a döntései következményeiért…
Mindig más a hibás. Ő alkoholista. Folyton kijön hamarabb visszaesik. Ez egyértelmű. Aki nem látott még közelről alkoholistát az a pozitív csak. De sikerüljön neki azt kívánom!
Nagyon beteg. Neki az életét már elvonón belül kell tölteni hogy ne igyon. Boldog már soha nem lesz, hisz azt az ital adta. Mással nemtudja majd pótolni.
Miért adja a szájába a riporternő a válaszokat? Várja ki, hogy Gusztinak önálló véleménye legyen...... nagyon sajnálom, szimpatikus ember, őrá mondjuk, hogy "kár érte"...kicsi esélyt látok arra, hogy egy újabb kapcsolat lesz a megoldás számára, de ne legyen igazam, és kívánom épüljön fel ebből a betegségből.....
Guszti szìvből kívánok mindent ami segít, én már nagmamaként,hallgatva a családtól való elszakadást,akisfia hiányát és ezt a nehéz szituációt, ami magára szakadt azt tanácsolnám hogy nagyon erős legyen!Egy ilyen tehetseges színésznek, jó embernek ,ilyen fiatalon új. életet kezdhet mindent hátrahagya ami volt legen a múlté,! A kisfiát próbálja meglatogatni a volt feleségének mint anya nem szabadna így elszakitania magát a közös gyereküktől ,ez nagy hiba az ő részéről,! Sohasem szabad feledni a reményt, akarni kell és sikerülni fog,!❤❤❤ l
Szegény ember nagyon sajnálja magát. Még az sem ad neki erőt, hogyha a fiára gondol. Nulla akaraterő, társfüggőség! Sajnos, ha rá nézünk erre az emberre azt lehet látni, hogy rövid idő múlva bekövetkezhet a legrosszabb!!! Bárcsak ne így lenne!!!!
Hogy írhatsz ilyeneket? Nem sajnaltatja magát. Aki sajnaltatja magát,az nem tesz pozitív lépéseket,nem látja be a negativ dolgokat,tetteket sem. Rengeteget tesz azért hogy talpon maradjon.
@@AndreaJudit-lu3gsNagyon elfogult vagy vele kapcsolatban. Sajnos nagy bajra utal, hogy nincs kitartása, 2-3 hónap rehab nagyon kevés egy ilyen súlyos állapotban lévő függőnél, aki mindig újra és újra visszaesik. A fogadkozás nem elegendő és egy barátnő sem tud megbirkózni ilyen jellegű problémával. Hosszú távú kezelésre és szakemberek segítségére szorul és ezt kitartóan, akaraterővel kellene végigcsinálnia.
@@AndreaJudit-lu3gs Sajnos 2 alkoholista szülő miatt érintett vagyok! Elég közelről láttam ezeket a dolgokat, azért írtam le a véleményemet! A gyerekkori traumáinkat segítséggel, sok-sok munkával nekünk kell feldolgozni!!! Egyébként nagyon szurkolok neki, de ez nem lesz elég!!!
Neki kell feldolgozni és a rehabon maximális segítséget tud ehhez kapni és az nem két hét, mert az egész életét kell újratervezni. Hazamenni és a barátnőtől várni el ugyanazt, súlyos téves döntés. Neki nagy teher, Gusztinak meg kevés segítség, mert profi kezekre van szüksége, kevés az ölelés, buksisimi, itt már kevés. Azt gondolná az ember, hogy ezt már megértette, de még mindig kibúvókat keres, pedig már nem egyszer szembe kellett néznie azzal, hogy mi hogyan nem működik. Széllel szemben nem megy. Kívánom, hogy sikerüljön neki, de sajnos nem ez látszik. 😢 Pedig színészként szeretném visszalátni, tehetséges, és megérdemli, hogy legyen élete, de már túlment a falon, meg kéne értenie. Én ennél kevesebb problémával is huszonéve küzdök, de az önpusztítás nem segít, és mások is csak akkor tudnak segíteni, ha ő máshogy áll hozzá, és megtanulja szeretni magát, és ez a legnehezebb
Csak egyedül megy! Sajnos az egész interjúban mellé beszélt és felelősséget hárította. Értelmes érte valóban aggódó és öt támogató szerető nő, biztos hogy nem buzdítaná vagy segítennè a terápia megszakításában....
Guszti! Sok szeretetet, kitartást és boldogságot kívánok Neked! Ha magadat nem is …… a szereteteidet tartsd mindig észben a felépülésedhez! Az embernek mindig vannak rossz időszakai….. meríts erőt a kitartáshoz a Fiad felé táplált szeretetből, példa kell, hogy legyél az Ő életében! Szorítok Neked! Végezetül egy kis gondolat ….. életem bölcsessége : aki saját maga ellensége az menthetetlen! Gondolkodj el ezen! Őszinte Üdvözlettel: Attila
Megint magàt hitegeti.. “neki van annyi tudásanyaga ezzel a betegséggel kapcsolatban, hogy tudja mire figyeljen..” Meg neki elege van, ezért jött ki.. unja. Egy gyógyulási folyamatot, hogy lehet unni? Meg akar gyógyulni, vagy nem? A lány segítsen neki! Tessék!? Tipikus függő, sajnos.
Sajnálatos dolog amin keresztül megy!!!! De neki nem az alkohol a legföbb problèmája. Az csak a menekülèsi pont!!!!! Amiket nèha mond az egy józan eszű embernek eszèbe se jut. Kitartás ès sikerüljön 😊😊
A művész lélek önpusztító, előtted járok öt évvel. Nem lesz jobb egy perccel sem, el kell fogadnod a sötét énedet és képes leszel megzabolázni. Én most úgy tekintek magamra, hogy ötven százalék boldogság van bennem és ötven százalék szomorúság. Ha például az ivás boldoggá tesz az kizökkent ebből az egyensúlyból, tehát lesz amikor annyival rosszabb lesz a kedvem mint amennyivel boldogabb voltam. És ennek köszönhetően tudok nemet mondani a csábításnak!
Sajnálom, hogy ennyire gyenge jellemű. Nagyon sok az akarat gyenge ember. Ha nem emberekre kapaszkodnak csak, hanem Istenbe, talán jobb eredményre jutna. Ennél nagyobb bajból is megszabadítja, az embereket, ha kérik. 🙏😪
Ugyan az a a kör forgas...es semmit se valtozott..az oszes elvono utan azt mutatja hogy tanult az esetekből..es eltelik egy par het es ugyan ott van ....csak az ön sajnalat ,nagyon kár erte, es sok sikert a fel épüléshez🙏
Sajnos ez így nem fog menni. Ameddig a rossz gyerekkort emlegeti, ameddig magát sajnálja és sajnáltatja első sorban (pedig sok embernek okozott fájdalmat), amíg nem tud egy rehabilitációt végig csinálni, mert hátha elmegy a barátnője, addig ez nem fog menni.
Rengeteg hozzá hasonló alkoholbeteg ember él az országban, sokkal kilátástalanabb helyzetben. Olyanok, akiket nem istápolgat senki, erről az emberről meg hallunk ha bevonul, meg ha elhagyja az intézményt. Hát volt támasza, lehetősége, nem élt vele és soha nem is fog! Nem tudom sajnálni! Folyton az állapotával haknizik!
Sajnálom mint embert, próbálta, de nem próbálni kell hanem akarni. Nincs hozzá akaraterőd. Ezt bizonyítja a mostani cselekedete is. A fiáért és magáért kellett volna végig csinálni. A lány kibúvó.
Ez az ember allandoan mástól függ! Nem gyerek vagy, hanem felnött. Sose rakhatod a sorsodat valakinek a kezebe, attol függöen, hogy hogy alakul az aktualis párkapcsolatod. Ez a masikkal se fer!
Pontosan ez fogalmazódott meg bennem is. Ha egyedül, minden külső személytől és körülménytől függetlenül nem stabil, akkor vége van. Mert abban a pillanatban zuhan vissza, ahogy a külső dolgok nem úgy alakulnak, ahogy neki jó.
Guszti,ha ezt olvasod egyet ne felejts el: Szerintem a szülők és a rossz nevelés az oka hogy a gyerekből mi lesz. Jó vagy,ez látszik. Mutasd meg az országnak hogy rendbe tudsz jönni,csak a TE KEZEDBEN A DÖNTÉS ezt ne felejtsd el... Van egy fiad, érte is tedd meg! Sok sikert hozzá!
Egy nagyon közeli hozzátartozóm, hasonló helyzetben volt mint ő. Nyilván nálunk címlap fotók nélkül. Sőt még azzal sem került be a médiába a rokon, hogy az utolsó pillanatban találtuk meg, vettük észre.. és nem sikerült az öngyilkossága. Több mint 30 év, masszív alkoholizmus után, jövőre a 16. éve lesz, hogy jól van. A hétvégén pont ez került szóba, a múlt és az alkohol. A saját döntése, hogy mennyit iszik naponta, mert nyilván nem lett antialkoholista. Viszont saját példaként én azt látom, nem lehet egy tananyag szerint, könyvből sem gyereket nevelni, sem felnőtteket. Hiába. Nem vagyunk egyformák. Nálunk, pontosan egy Partner kapcsolat mutatta meg, segített talpra állni. Ezek a rehabilitációs intézmények, ahol függők vannak, nekem mindig olyan érzést keltenek, h ez a legegyszerübb megoldás a környezetnek. Aztán a rehab után? Maximum egy statisztikai adat lesz. Talán most, ez a társ, aki mellett józanul is túl lehet élni először a napokat, aztán egyre több időt. Magától jönnek majd a célok és nyílnak meg a kapuk. Nincs sablon ember nincs sablon probléma
Ha nincs akarat erő hiába minden, sajnos munkaköröm miatt láttam 29 éves nőt is 3 éves fiú mellett meghalni alkoholbetegkent. Mindegyik fogatkozik hogy abba hagyja. Ez nagyon súlyos betegség
A kérdést sem értem? Mi miért is hinnénk már neki? Vagy egyáltalán miért számít az H mi hiszünk e neki? Nem nekünk kell bizonyítania hanem saját magának. Attól a mi életünk szép,akárhogy iszik vagy hazudik. Nem nekünk hazudik hanem saját magának. Én szurkoltam neki,de már nem hiszem H sikerülhet. Sajnálom mert egy élete van. Nem lehet újra kérni az éveket.
Szívszaggató, ahogy hallgatom, nézem ezt a csodálatos lélekkel, de nem biztos, hogy a legjobb helyre született, végtelenül tehetséges, intelligens embert és csak remélni tudom, hogy végre sikerül örökre búcsút mondani az alkohol rabságának! A legjobb és a legrémesebb példája annak, hogy a szülők alkalmatlansága hogy tudja tönkre tenni egy ember életét, hisz a mintákat otthonról hozzuk és sajnos a gyermekkorban elszenvedett lelki és érzelmi sérülések nyoma örökre bentragad a tudat alatt. Vitte tovább öntudatlanul a rossz példát. Most a fia ugyan azt éli meg, amit ő az apjával, akaratán kívül is. Én megértem, hogy a volt felesége félti tőle a gyermeküket, és nyilván a kisfiút is mélyen érinti az Édesapja története illetve a hiánya, de ha néha találkozhatna vele, akár az Édesanyja jelenlétében, az hatalmas löketet tudna adni Gusztinak. Én kívánom neki tiszta szívemből, hogy legyen végre tényleg annyira elege az utóbbi években történt mélyrepüléseiből, hogy végre talpra áll és ott is marad, megerősödve testileg és lelkileg is és ebben a szerelme maximálisan támogassa. Ne foglalkozzanak azzal, hogy mit szól a környezetük ahoz, hogy ők most újra együtt vannak, hogy Guszti egyenlőre kitartottja a párjának, csak egymásra és Guszti gyógyulására összpontosítsanak és bízom benne, hogy ez elég lesz a végleges gyógyuláshoz. Köszönöm ezt a megrendítő riportot Gusztival és várom a január végi beszélgetést! Csodaszép adventet, nyugodt, békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok Gusztinak és szerelmének! ❤❤
@@whitediamond613 Igazad van simogatni kell a fejét, szégyenkezzen a kisfia miatta még évekig és nőjjön fel apa nélkül. Az új nő meg pszichiátriai beteg. Virágzó kapcsolat lesz, ha a rehab végéig nem volt képes rá várni. Fordítva ülöd meg a lovat. 2-3 hónap és megint az uttcasarkon fog feküdni amiért termeszétesen nem ő lesz a hibás mert a szülei meg mindenki más iszik helyette. De ne nekem legyen igazam. Ennek az embernek felnőttként mindene megvolt amiről más csak álmodik. Karrier, szerető család, gyerek, barátok, szép otthon a közönség is szerette. De mindent tönkretett maga körül. Én a kisfiát, a volt feleségét, barátnőit, barátait sajnálom. Akik az áldozatai ennek az embernek! Hitvány szülőkkel meg nem tudom mi a fenének kéne találkozni. Elment az eszed?!
Miből látszik, hogy csodálatos lelke van, végtelenül tehetséges és intelligens? Igaz, végtelenül tehetséges az önsajnáltatásban, önámításban, másra való támaszkodásban. Ez minden csak nem inteligens viselkedés. Nem értem ezt a mérhetetlen elfogultságot.
Nem véletlenül lett ilyen.Tönkretették gyerekként és szerintem jól teszi,hogy nem tartja az anyjával a kapcsolatot.Azzal sincs gond,ha sajnálja magát,de eljön egy pont,ahol azt kell mondani,hogy ez most már az ő élete,az ő kezében van a felelősség,főleg úgy,hogy ő maga is apa. Guszti,ha olvasod: nem lesz jó vége,ha másokba kapaszkodsz.Nem véletlenül mondták neked,hogy először egyedül kell helytállnod. Igenis szükséges lenne a rehabra,mindegy,hogy mikor kapcsolják le a tv-t.Nagyon sajnálom,de azt látom,hogy ugyanott vagy,ahol voltál. Még változhatsz.Még nem késő.De igazán akarnod kell.És akkor lehet mindenkitől bocsánatot kérned,magadtól is.
Isten nélkül lehetetlen kijönni. Jézus a szabadító és akit Ő megszabadít, az valósággal szabad lesz. Amíg az ember a saját feje után megy, nem történik változás, vagy csak ideig-óráig. Hívd segítségül Jézust és Ő nem fog cserbenhagyni! Imádkozom Érted!
Pontosan. Az alkohol rabságából egyedül Jézus tud végleg megszabadítani. " Ha tehát a Fiú megszabadít titeket akkor valóban szabadok lesztek. " János 8:36
@@zsoltdorombozy5075 Nem Jézus fogja megszabadítani az alkohol rabságából!!!!! Erre vannak orvosok, rehab. intézetek és nem utolsó sorban az alkoholista ember akaratereje kell hozzá!!!
@@Kaktuszmaci Ha valamit jól csinálunk, az a mi érdemünk, de ha bajba jutunk, az Isten hibája...? Nyilván nem Isten engedte, hogy alkoholista legyen. A szülőktől örökölt átok, sors, ami egy embert a természetes szinten predesztinál... és bármilyen fájó s kegyetlen feladat, de ebből az egyénnek kell akarnia és tudnia kijönni. VISZONT. Nem kell egyedül végigmennie a stációkon, mert Az, aKi a legjobban ismeri, Az, Aki teremtette és idáig megőrizte, gondot akar viselni róla. DE, Isten, a Sátánnal ellentétben - "aki, azért jött, hogy lopjon, öljön és pusztítson." - szabad akaratot adott az embernek, és ha az ember kéri, akkor nem fogja cserbenhagyni. Ha az ember tagadja a 'rossz oldal' jelenlétét, tevékenységét, akkor nyilván a "jó oldalét" is, így nem is értheti meg soha a dolgok mélyebb és rejtett értelmét és a miérteket. Isten úgy küldte Jézust a világba, mint világosságot a sötétségbe, de sem akkor, sem most nem akarja az emberiség nagy része elfogadni, pedig Ő maga az élet. "Jézus az Út, az Igazság és az Élet." (És fontos, hogy vonatkoztassunk el mindenféle vallási rendszertől, mert sem Isten, sem Jézus, nem egy szobor, egy szentkép, egy élettelen bálvány, hanem Isten egy élő Atya, aki szeret, és ezért küldte el a Fiát a világba, hogy világ üdvözüljön általa, mert nem akarja, hogy egy is elvesszen közülünk. Amíg él az ember, minden perc egy újabb esély arra, hogy az életed radikális megváltozzon és "átkozottból" áldottá válj.)
Szerető feleséged volt,nem voltál egyedűl.Most azt mondod,hogy kell ez a szerelem az életedbe mert egyedűl nem megy.Sajna neked kapcsolatban sem ment.Nem bántásnak írtam.Sok sikert kívánok!
Ugyanezt gondolom, a korábbi kapcsolataiból is kiitta magát. Volt mellette család, mégis ivott. Most ugyanaz történik, ugyanazt csinálja, de más eredményt vár. 😢
Guszti!..... Bízom benne, hogy olvasgatod a hozzászolásokat, és merítesz belőle sok energiát érzelmeket.... Én 17 évig voltam Drog függő ..... 50 évesen lettem Apa ekkora született az első gyermekem,rá 15 hónapra a második gyermekem.... A sok negatív hozzászólónak csak annyit hogy olvassa el kétszer ..... -Ne itélkezz a kokainistán, inkább gondolkodj el, az okain is tán ....
Egyelőre menthetetlen a pali... A felépülés CSAK belső energiákból tud hosszú távon táplálkozni. Más személytől való függés (anyagi és érzelmi) csak mélyebbre taszítja. Az önértékelési deficitet súlyosan növeli.
nem lett volna szabad,senkiért sem.Rosszul nézel ki,egy függőségen sajnos senki szerelme nem segit.Kár érted,értékes ember vagy.,magadért kellene elsősorban gyógyulni.,ha akkora a szerelem,úgyis megvár....sajnállak Guszti,de drukkolok,hogy megérd még a jövő évet ! Van gyereked,édesanyád,volt feleséged...egy álomba kapaszkodsz,remélem nem lesz nagy a zuhanás.
Guszti kitartás,a riporter pedig olyan szociális,mint egy éhes oroszlán,szörnyű,hogy ilyen személyek riportot készíthetnek.Elégedettségben teljes életet kívánok Gusztinak,sokkal többen vannak ilyen helyzetben,mint gondolnák az emberek.
A korábbi kápós riporternő után ez egy jó szándékú, kedves beszélgetésnek hatott. Jó időről-időre viszatérni Molnár Gusztihoz és pillanatképet kapni az állapotáról. Ugyanakkor szomorú látni, hogy valójában semmi fejlődést nem hozott számára az eltelt idő...
@@orshi215 Karikásak a szemei és néha be- beráng az arca, kopaszodni is kezdett és a beszéde is erősen nazális. De kb így néz ki már jó ideje. Engem az érdekelt volna még, hogy mi lett az önálló estjével? Abból sem tudott erőt meríteni?
Ez egy nagyon nehez dolog!Én vegigmentem pont ezen!Ahogy most beszélt,ugyanigy gondoltam akkor en is!Unom....!Bizom benne hogy hasonloan lesz sikeres mint en 4.éve!❤meg soha nem gyogyulunk,de nemet meglehet tanulni mondani!Ez a lenyeg....
Majd ha belátja, hogy nem mindig más a hibás, akkor elkezd gyógyulni, de ettől még fényévekre van, szerintem még a 9. pontig se fog eljutni. A környezetét sajnálom, őt nem.
Az én szüleim,de inkább anya is egy rettenetes gyerekkorból jött.Árva voltam úgy,hogy voltak szüleim.50 éves koromban értettem meg,hogy ők csak arra voltak képesek amire.Megbocsátottam úgy,hogy sosem akartam találkozni velük.Már nem élnek....
Kedves Guszti! Kerlek alljfel ! Nagyon nagyon drukkolok Neked! Nagyon tehetséges színész vagy!Hajra!!! Legyel erős! Értékes ember vagy!🙏🙏🙏🙏👍👍👍
Drága Gusztáv! Sajnos nincs jó állapotba, nem lett volna szabad kijönni a Rehabról🥹💔Nagyon gyenge az akaraterő, lelkileg nagyon megvan törte! Egy nagyon kedves, tehetséges színész… ne adja fel soha!🙏🤍
@@natasamate1602 ...drága natasa, ott maradhattál volna vele😂
Úristen Natasa, menj haza gyorsan!
Rehabon nem segítenek. Gyógyszerezik ennyi
Hajrá Guszti, szeretünk, gyerünk!
Csak a mai nap! Tudod! Soha ne add fel! Túlélő vagy, túlélők vagyunk! A gyermekedért, a gyermekeinkèrt! En nagyon drukkolok, még mindig! Kitartást nekünk! 🙏💚💙🤗
Szívből kívánom neked a teljes gyógyulást Guszti! ❤️🙏
Hamar elhagyta az elvonót! Nem fog tudni talpraàllni! 2- 3 hónap múlva megint rossz dolgokat fogunk róla hallani sajnos!
DRÁMA KIRÁLY! Önsajnálat…… stb
Maradnia kellett volna bent! De kívánom sikerüljön neki!!
A függőség 1ik legnagyobb csapdája az önsajnálat,ebben a riportban ez látható ....
Mèg fiatal a Guszti annyi minden előtte áll mèg,bármit meg tud valósìtani,amit csak szeretne.De mindenek előtt saját magát kell rendbe raknia.Ha nem is várja meg a lány aki miatt most kijött ,találna magának valakit biztos vagyok benne!Sok -sok Sikert ,Motìvációt,Kitartást,Akaraterőt kìvánok Neki!
Rèmes riport a Bors rèszèről. Hatàsvadàsz zene, ugyanilyen kèrdèsek, rettenetes vàgàsok. Gusztàvnak nem kène sehol sem nyilatkozni most, de nyilvàn jól jön ez a pènz.
Van benne igazság, de remélem látja olyan, aki miatt sokan aggódnak a túlzott alkoholfogyasztása miatt.
Hát én nem vagyok ennyire pozitív, mint az előttem szólóak. Úgy látom, hogy Gusztinak nagyon kell a segítség, ha ezt nem kapja meg, vissza fog esni. Sajnálom!
Igen szerintem is, de mikor az elvonon volt akkor is visszaesett utánna, inkább én ugylátom és ő is elmondta hogy valaki kell maga mellé, egy barátnő akkor van jól. A múltkori barátnője is szakított vele és akkor esett újra vissza.
Állandóan segítenek neki a barátai, de ő ezt így "hálálja" meg. Pedig ezek az emberek évek óta nem hagyják el. Addig nem tud senki segíteni rajta, amíg ki-be járkál a rehabról. Egy alkoholista emberben nem lehet megbízni, mert hazudik, szánalmat kelt, hogy sajnálják, másra hárítja a felelősséget. Most miért jött ki? Azért, hogy tudjon inni és megint a kukák között fetrengve fotózzák.
igen.vissza fog.mert nem érti a lényeget.
lekapcsolták a tv t,és elege lett.Pff.Szerintem neki van szellemi ,értelmezési problémája is.
@@vivienanitity Most is az a lany miatt jott ki.O kiserte be 2 honapja! Megigerte megvarja!
Istenem a szívem megszakad.. Szorítok neked, légy erős 😍😍 sokan szeretünk
A nőt se értem hogy nem támogatja hogy maradjon bent, gyogyuljon meg, és esetleg megvárja… társ függő. Ő ebbe fog bele halni, elhagyják, halálosan fél a magányról, megint az ital és ennyi… sajnalom.❤
Szerintem a parja akkor lenne igazan melette ha arra motivalta volna ot hogy maradjon es csinalja vegig az elvonot. Ha valaki igazan szereti a masikat akkor megvarja ot. Az nagyon nem jo ha valaki kapcsolatfuggo es szerelem fuggo...
Sajat magaert kell hogy csinalja sajat magaert kell hogy felepuljon nem masert....!!!!!!!!!
Konnyu tanacsot adni ugy hogy nem vagy benne egy adott helyzetbe szituációba....
Szerintem Guszti nagyon rossz lelki allapotba lehet a szemei rendkivul szomoruak a szemei azt mutatjak szamomra hogy lelkileg nagyon rosszul van es nagyon sok lelki fajdalma lehet es azt mondjak hogy a szem a lelek tukre es ezt nem hiaba mondjak....
Legy eros Guszti es gyogyulj meg!!!!!!
Azért látom a terápiás szöveget mesterien űzi Guszti.
Minden bántás nélkül aki elfogultság nélkül tudja nézni az látja hogy folyamatos hazugságban van ez még nem a gyógyulás folyamata ez a tagadás nincs változás amikor csak lehet vedel.
Guszti te értékes ember vagy, ne foglalkozz semmilyen negatív dologgal, komoly sikereket értél már el az életedben, tudod te mit kell csinálni, hogy újra működjön.
Gondolj a súlyos beteg emberekre akik már nem tudják megélni az életet, pedig bármit megtennének érte, fel a fejjel és kívánom, hogy sikerüljön!
SZERETET-re van szüksége!
Soha senki nem mondta,hogy mindig lesz valaki melletted
@@Zaffriel ennyi
Kamu. Urugyet keres az ivasra.
Ilyen sulyos alkoholistan nem segit a szeretet. Nem rosszindulatbol mondom, hanem tapasztalatbol.
Amíg önmagát nem képes szeretni...
Ez az örökös sajnáltatás.. 5 éves gyerek szintjén van.Nem haknizna folyamatosan a hülyeségeivel,ha komolyan elhatározná magát.Sztem neki annyi . ..
Kemény fogalmazás, de kb. én is így látom. Semmi erőt nem látok benne, és már sajnálom azt a lányt, aki most mellette van, aki valószínűleg szintén sérült. Egészséges ember nem vág bele egy ilyen kapcsolatba.
Évek óta megy a szereplés és a nyilatkozatok...teljes lecsúszás, rehab, fogadkozás, aztán újra és újra ugyanez. Visszavonultan végig kellene csinálni a rehabot legalább 1 évig, mert így tragédia lesz a vége.
Addig, amíg másokat hibáztat, addig amíg nagy az önsajnálat, akaraterő pedig semmi, borítékolva van a kudarc!..... mert, az Isten se tudja megmenteni, saját magától!😥
A sok negatív hozzászólónak! Fogalmuk sincsen, hogy milyen egy olyan gyermekkorban felnőni, ahol fizikálisan és mentálisan bántalmazva van egy gyermek! Én az első 9 évembe mentem ezen keresztül, de utána is mentálisan bántalmazott környezetben éltem! Azért társ függő az ember, mert alapból hiányzik a léleknek a meg nem kapott gyermekkori szeretet! Szerencsére én 37 éves koromban ezt megértettem, de csak 50-en felett sikerült ,,nem önsajnáltató" életet élnem! Csak pár éve sikerült úgy megerősödnöm, hogy eltudjam fogadni, hogy a családtagjaimtól soha nem fogom megkapni azt a szeretetett, ami a léleknek az egyik legfontosabb, a család szeretete! Hogy mindig legyen hova szeretetben fogadva hazatérni, hogy legyen aki(k) haza várj(ák)a az embert, ahol szeretetben megnyugodva, megpihenhet pár napra/ hétre! Ehhez az elfogadáshoz sok sok évtized kell! Nekünk el kell fogadni, hogy bár élnek a hozzátartozóink, de nem vagyunk számukra fontosak! És nem mi, hanem azok a gyenge emberek, akik ezt nem akarják megérteni, és együtt érezni az ehhez hasonló sorsú emberekkel! Ezen kívül pedig minden sorstársamnak üzenem, hogy meg lehet tanulni egyedül is bolgognak érezni magunkat minden egyes pillanatban! Csak meg kell tanulni a jelen pillanatának az örömét meglelni, még annak is, hogy van mivel elmosogatnunk! 🥰🙏🌅☀️👍👍💪💪💪💪🙏🥰
Ezt a kommentet most elmentem magamnak, mert talàn a megèrtès az, amit soha nem kapnak meg a traumatizàlt emberek! A “normàlis” embereknek meg azt üzennèm, hogy az èlet nem igazsàgos ès velük is törtènhet bàrmikor olyan tragèdia, amibôl nem tudnak majd felàllni ès fordul a kocka! Akkor èn is nevezzem ôket gyengènek ès rúgjak belèjük kettôt, miközben a földön szenvednek?
Whitediamond613:
Teljesen igazad van. Molnár Gusztavnak is igaza van hogy toxikus szülővel nem tartja a kapcsolatot és épiti önmagát és a magánéletét. Rehabos foglalkozásokra,kezelésekre bejárni is lehet ill.pszichologushoz,pszichiáterhez. Lényeg hogy jó úton van.
Senki nem hivatkozhat arra, hogy mert az anyja alkesz volt, ezért ő is alkesz lett! Sok intézetben felnőtt gyerek óvja, védi a házasságát és a gyerekeit! Gondolom te az elszenvedett bántalmazás miatt nem vered a gyerekeidet és nem lettél alkoholista! Szóval ezt az embert, akin a barátok megpróbálnak segíteni, mellette vannak, nem kell védeni!
❤Kevesen vagyunk, akik így éreznek és gondolkodnak.
@@Kaktuszmaci Abból sem értettél meg semmit sem amit írtam és maga a riportban sem! Nézz meg több riportot ettől az embertől, mert nem csak az alkohol a probléma a családnál!
A szeme mindent elarul.. nagyon szomorú és boldogtalan. Kivanom h gyogyulj meg! Szornyu betegseg az alkoholizmus!
soha nem fog kilábalni ebből, nem másra kellene támaszkodni, hanem saját magára. Már az x-edik nő hagyja ott, pedig állandóan szerelmes vkibe. Majd ha ez a mostani is otthagyja, újból a Corvin közben fekszik a földön. Totál reménytelen ez az ember.
Persze rúgj bele a földön fekvő emberbe!Gratulálok 🤬😡😠
Inkább biztatni kéne....!!!!
Nem,akkor már halott lesz,nem fog tudni túlélni a szervezete még egy visszazuhanást. . .
@@bakajudith ha ez a nő , szakít vele, megint le fog csúszni!
sajnos így igaz, nem mástól kellene várnia a csodat, hanem magától. Nagyon sajnálom, hogy ide jutott, pedig jo színész!
Csak a szemeit....minden benne van ..a jővője is...sajnos!
Nem fogja tudni elengedni, túl gyenge hozzá!😮😢
Üres, jéghideg tekintet. Mindent elmond. Vége.
@AttilaBuzas-x7ntúl beteg hozzá. Nagyon beteg. Öngyilkos lesz sajnos
Sajnos a hulye is latja, hogy mi fog tortenni vele. Foleg ebbol az interjubol. :(
De pont ez a probléma.Megint egy emberre teszi magát.Nem érti meg,hogy saját magáért kell meggyógyulnia.Sajnos 100%hogy ennek nem lesz jó vége .De ne legyen igazam!!!!
Tisztán látszik rajta hogy nincs jól. Sajnos azt kell hogy mondjam, az összes szava kifogás. Ezeket minden alkalommal elmondta. Ott volt mellette a Vivi. Ugyan ez volt, hogy imádja, szereti még is tönkretette. Minden szava kifogás sajnos. Bízzunk benne, hogy nem az lesz a következő hír, hogy valahol úgy találták ahogy senkinek nem kívánnánk.
Nagyon sajnálom. Sem mentálisan, sem fizikailag - innen a távolból nézve - nincs jól. És amíg a "szenvedélybeteg személyiség" beszél és Nem Guszti, nem is lesz jól. Végtelenül sajnálom és kívánom, egyszer sikerüljön. Kegyetlen nehéz és legbelül egy harcosnak kell lennie. Ellenkező esetben visszafordíthatatlan tragédia lesz a vége. És ismertem sok, nagyon értékes embert, akik sajnos már csak az emlékeimben élnek. Kegyetlen démonok ezek.
Már a kamerát sem lett volna szabad bekapcsolni. Nem volt a stábban egy jóérzésű ember, aki észreveszi, hogy tele van mint a délibusz ?
Ezek fényében hogy van képük ilyen dolgokról kérdezgetni, meg fizetni neki ezért ?
Lehet én vagyok a hülye de én nem látom rajta! Azt viszont látom hogy nagyon akarat gyenge sajnos. Nem lett volna szabad kijönnie az az ami biztos.
Drága művész úr az a baj hogy nincs akarat ereje nagyon sajnálom reméljük a leg jobbakat és vegyen erőt magán
Ez teljesen igaz amit írtál!!! Nincs akarat erő sajnos!!! Mindent agyba kell eldönteni!!! Gyenge ember amit csak ő maga tud meg erősíteni!!!
Szerintetek miben nincs akaratereje? Mit fogtatok fel a riport nézésekor? Mit értelmeztetek?
Ez az egész csak mellebeszeles a részéről. Vissza fog esni es bele fog halni egyedül…. Ez van, ő választotta… nincs miért sajnálni. Egyedül ő felelős a döntései következményeiért…
Tiszta bátyám. Ő 65 éves koráig sajnálta magát és tett tönkre mindent maga körül
Boldog karácsonyt kívánok neked szívből!!!
Pedig úgy hittem neki az elején.
Mindig más a hibás. Ő alkoholista. Folyton kijön hamarabb visszaesik. Ez egyértelmű. Aki nem látott még közelről alkoholistát az a pozitív csak. De sikerüljön neki azt kívánom!
Nagyon beteg. Neki az életét már elvonón belül kell tölteni hogy ne igyon. Boldog már soha nem lesz, hisz azt az ital adta. Mással nemtudja majd pótolni.
Nagyon sok erőt kívánok neki!
Nagyon szeret errol a témáról beszélgetni, meg mindig van egy lány..🤯
Miért adja a szájába a riporternő a válaszokat? Várja ki, hogy Gusztinak önálló véleménye legyen...... nagyon sajnálom, szimpatikus ember, őrá mondjuk, hogy "kár érte"...kicsi esélyt látok arra, hogy egy újabb kapcsolat lesz a megoldás számára, de ne legyen igazam, és kívánom épüljön fel ebből a betegségből.....
Guszti szìvből kívánok mindent ami segít, én már nagmamaként,hallgatva a családtól való elszakadást,akisfia hiányát és ezt a nehéz szituációt, ami magára szakadt azt tanácsolnám hogy nagyon erős legyen!Egy ilyen tehetseges színésznek, jó embernek ,ilyen fiatalon új. életet kezdhet mindent hátrahagya ami volt legen a múlté,! A kisfiát próbálja meglatogatni a volt feleségének
mint anya nem szabadna így elszakitania magát a közös gyereküktől ,ez nagy hiba az ő részéről,! Sohasem szabad feledni a reményt, akarni kell és sikerülni fog,!❤❤❤
l
Szegény ember nagyon sajnálja magát. Még az sem ad neki erőt, hogyha a fiára gondol. Nulla akaraterő, társfüggőség! Sajnos, ha rá nézünk erre az emberre azt lehet látni, hogy rövid idő múlva bekövetkezhet a legrosszabb!!! Bárcsak ne így lenne!!!!
Hogy írhatsz ilyeneket? Nem sajnaltatja magát. Aki sajnaltatja magát,az nem tesz pozitív lépéseket,nem látja be a negativ dolgokat,tetteket sem. Rengeteget tesz azért hogy talpon maradjon.
@@AndreaJudit-lu3gsNagyon elfogult vagy vele kapcsolatban. Sajnos nagy bajra utal, hogy nincs kitartása, 2-3 hónap rehab nagyon kevés egy ilyen súlyos állapotban lévő függőnél, aki mindig újra és újra visszaesik. A fogadkozás nem elegendő és egy barátnő sem tud megbirkózni ilyen jellegű problémával. Hosszú távú kezelésre és szakemberek segítségére szorul és ezt kitartóan, akaraterővel kellene végigcsinálnia.
@@AndreaJudit-lu3gs Sajnos 2 alkoholista szülő miatt érintett vagyok! Elég közelről láttam ezeket a dolgokat, azért írtam le a véleményemet! A gyerekkori traumáinkat segítséggel, sok-sok munkával nekünk kell feldolgozni!!! Egyébként nagyon szurkolok neki, de ez nem lesz elég!!!
@@AndreaJudit-lu3gs Akkor tesz lépéseket mikor már nincs más választása. Ahogy van egy egérút azt választja meg az italt.
Neki kell feldolgozni és a rehabon maximális segítséget tud ehhez kapni és az nem két hét, mert az egész életét kell újratervezni. Hazamenni és a barátnőtől várni el ugyanazt, súlyos téves döntés. Neki nagy teher, Gusztinak meg kevés segítség, mert profi kezekre van szüksége, kevés az ölelés, buksisimi, itt már kevés. Azt gondolná az ember, hogy ezt már megértette, de még mindig kibúvókat keres, pedig már nem egyszer szembe kellett néznie azzal, hogy mi hogyan nem működik. Széllel szemben nem megy. Kívánom, hogy sikerüljön neki, de sajnos nem ez látszik. 😢 Pedig színészként szeretném visszalátni, tehetséges, és megérdemli, hogy legyen élete, de már túlment a falon, meg kéne értenie. Én ennél kevesebb problémával is huszonéve küzdök, de az önpusztítás nem segít, és mások is csak akkor tudnak segíteni, ha ő máshogy áll hozzá, és megtanulja szeretni magát, és ez a legnehezebb
Milyen szép organuma van!
Ott a fiad!! Ettől nagyobb motiváció nincs!!
Pontosan!
Már vesztett. Ez van
Gyenge ember sajnos!! Csoda hogy még él. De ha így folytatja nem sokáig :(
Sajnálom, tényleg, neki nem megy ez egyedül. Nem vagyunk egyformák, van aki nem tud olyan erős lenni, mint hisszük. 🎄🤍🍀
Csak egyedül megy! Sajnos az egész interjúban mellé beszélt és felelősséget hárította.
Értelmes érte valóban aggódó és öt támogató szerető nő, biztos hogy nem buzdítaná vagy segítennè a terápia megszakításában....
Nem kell már ennyit magyarázkodni....bizonyítani kell...sok sikert a gyógyuláshoz...🙏🫶
Guszti! Sok szeretetet, kitartást és boldogságot kívánok Neked! Ha magadat nem is …… a szereteteidet tartsd mindig észben a felépülésedhez! Az embernek mindig vannak rossz időszakai….. meríts erőt a kitartáshoz a Fiad felé táplált szeretetből, példa kell, hogy legyél az Ő életében! Szorítok Neked! Végezetül egy kis gondolat ….. életem bölcsessége : aki saját maga ellensége az menthetetlen! Gondolkodj el ezen!
Őszinte Üdvözlettel: Attila
Megint magàt hitegeti.. “neki van annyi tudásanyaga ezzel a betegséggel kapcsolatban, hogy tudja mire figyeljen..”
Meg neki elege van, ezért jött ki.. unja.
Egy gyógyulási folyamatot, hogy lehet unni? Meg akar gyógyulni, vagy nem? A lány segítsen neki! Tessék!?
Tipikus függő, sajnos.
Isten àldjon meg baràtom! Egy értékes ember vagy!
Megszakad èrte a szívem, bárcsak össze tudná szedni magát...❤🍀🍀🍀🍀🍀🍀🍀🍀🍀🍀🍀🍀🍀🍀🍀
Sajnálatos dolog amin keresztül megy!!!! De neki nem az alkohol a legföbb problèmája. Az csak a menekülèsi pont!!!!! Amiket nèha mond az egy józan eszű embernek eszèbe se jut. Kitartás ès sikerüljön 😊😊
A művész lélek önpusztító, előtted járok öt évvel. Nem lesz jobb egy perccel sem, el kell fogadnod a sötét énedet és képes leszel megzabolázni. Én most úgy tekintek magamra, hogy ötven százalék boldogság van bennem és ötven százalék szomorúság. Ha például az ivás boldoggá tesz az kizökkent ebből az egyensúlyból, tehát lesz amikor annyival rosszabb lesz a kedvem mint amennyivel boldogabb voltam. És ennek köszönhetően tudok nemet mondani a csábításnak!
Sajnálom, hogy ennyire gyenge jellemű. Nagyon sok az akarat gyenge ember. Ha nem emberekre kapaszkodnak csak, hanem Istenbe, talán jobb eredményre jutna. Ennél nagyobb bajból is megszabadítja, az embereket, ha kérik. 🙏😪
Ugyan az a a kör forgas...es semmit se valtozott..az oszes elvono utan azt mutatja hogy tanult az esetekből..es eltelik egy par het es ugyan ott van ....csak az ön sajnalat ,nagyon kár erte, es sok sikert a fel épüléshez🙏
Nem lessz jobb mert se hit se akarat csak panasz.....magyarázkodás .😢sajnálom.
Az egész nyilatkozata, egy hatalmas mellébeszélés. Sajnos lelkileg gyenge. Ugyan oda fog visszaesni ahol volt 😢
Bár ne lenne igazam.
abszolut nem kell szerintem sajnálni , kapott rengeteg segítséget már
Sajnos ez így nem fog menni. Ameddig a rossz gyerekkort emlegeti, ameddig magát sajnálja és sajnáltatja első sorban (pedig sok embernek okozott fájdalmat), amíg nem tud egy rehabilitációt végig csinálni, mert hátha elmegy a barátnője, addig ez nem fog menni.
Én is így gondolom... Előbb magát kell rendbe tennie....
Menni fog Guszti! A szeretet “hegyeket mozgat meg”
Szívemből kívánom a gyógyulást!🙏 Minden rendben lesz!🙏
Nem szeretem a ,,pletyka lapokat", de ez most nagyon motiváló volt a Bors-tól!💖
Ennek az embernek vége van.
Rengeteg hozzá hasonló alkoholbeteg ember él az országban, sokkal kilátástalanabb helyzetben. Olyanok, akiket nem istápolgat senki, erről az emberről meg hallunk ha bevonul, meg ha elhagyja az intézményt. Hát volt támasza, lehetősége, nem élt vele és soha nem is fog! Nem tudom sajnálni! Folyton az állapotával haknizik!
Az 1 év elvonó nem segített, ebből is látszik,hogy csakis te segíthetsz magadon!
Egyetertek. Nincs mar sok hatra neki. Talan ha olvassa, megremul es felelelmbol cselekszik. Felesleges szepitgetni a helyzetet.
Sajnálom mint embert, próbálta, de nem próbálni kell hanem akarni. Nincs hozzá akaraterőd. Ezt bizonyítja a mostani cselekedete is. A fiáért és magáért kellett volna végig csinálni. A lány kibúvó.
Ez az ember allandoan mástól függ! Nem gyerek vagy, hanem felnött. Sose rakhatod a sorsodat valakinek a kezebe, attol függöen, hogy hogy alakul az aktualis párkapcsolatod. Ez a masikkal se fer!
Pontosan ez fogalmazódott meg bennem is. Ha egyedül, minden külső személytől és körülménytől függetlenül nem stabil, akkor vége van. Mert abban a pillanatban zuhan vissza, ahogy a külső dolgok nem úgy alakulnak, ahogy neki jó.
aki annyira sajnálja,fogadja be magához,úgyis jön a karácsony ,viselje őt el,nem sajnálgatni kell , hanem segiteni neki, és nemcsak szóban.Kitartást !
Meg kellene próbálni a hipnózist. Egy profi szakértővel sikerülhet.❤
@@KrisztinaSimon-go7hh azzal csak mèlyebbre süllyed. Istenhez kell imàdkozni, nàla nincs lehetetlen,!
Szép! Köyzönjük!
Épotő! 😘
Guszti,ha ezt olvasod egyet ne felejts el: Szerintem a szülők és a rossz nevelés az oka hogy a gyerekből mi lesz. Jó vagy,ez látszik. Mutasd meg az országnak hogy rendbe tudsz jönni,csak a TE KEZEDBEN A DÖNTÉS ezt ne felejtsd el... Van egy fiad, érte is tedd meg! Sok sikert hozzá!
Úgy szeretnék, segíteni neked Guszti! Szeretlek, mert jó ember vagy!
Nem korrekt kihasznàlni màst ,hogy jobban legyen sajnàlom az ùj pàrjàt csak egy füszàl lenni nem lehet jò
Kívánom,legyen ereje ,a dolgait hozza rendbe.Értékes ember ön.❤
Egy nagyon közeli hozzátartozóm, hasonló helyzetben volt mint ő. Nyilván nálunk címlap fotók nélkül. Sőt még azzal sem került be a médiába a rokon, hogy az utolsó pillanatban találtuk meg, vettük észre.. és nem sikerült az öngyilkossága. Több mint 30 év, masszív alkoholizmus után, jövőre a 16. éve lesz, hogy jól van. A hétvégén pont ez került szóba, a múlt és az alkohol. A saját döntése, hogy mennyit iszik naponta, mert nyilván nem lett antialkoholista. Viszont saját példaként én azt látom, nem lehet egy tananyag szerint, könyvből sem gyereket nevelni, sem felnőtteket. Hiába. Nem vagyunk egyformák. Nálunk, pontosan egy Partner kapcsolat mutatta meg, segített talpra állni. Ezek a rehabilitációs intézmények, ahol függők vannak, nekem mindig olyan érzést keltenek, h ez a legegyszerübb megoldás a környezetnek. Aztán a rehab után? Maximum egy statisztikai adat lesz. Talán most, ez a társ, aki mellett józanul is túl lehet élni először a napokat, aztán egyre több időt. Magától jönnek majd a célok és nyílnak meg a kapuk. Nincs sablon ember nincs sablon probléma
Ha nincs akarat erő hiába minden, sajnos munkaköröm miatt láttam 29 éves nőt is 3 éves fiú mellett meghalni alkoholbetegkent. Mindegyik fogatkozik hogy abba hagyja. Ez nagyon súlyos betegség
Nagyon drukkolok, hogy legyőzze a démonjait.
@@BM-il3py Isten segítségével fog csak menni! Isten szabadító ereje hatalmas! Imàdkozzunk èrte!
A kérdést sem értem? Mi miért is hinnénk már neki? Vagy egyáltalán miért számít az H mi hiszünk e neki? Nem nekünk kell bizonyítania hanem saját magának. Attól a mi életünk szép,akárhogy iszik vagy hazudik. Nem nekünk hazudik hanem saját magának. Én szurkoltam neki,de már nem hiszem H sikerülhet. Sajnálom mert egy élete van. Nem lehet újra kérni az éveket.
Bizzal az Úr-ban es SEGITENI FOG !!❤ menni fog ! De CSAK Vele ! ❤
Igen,Istennél nincs lehetetlen❤
Igen, hit nélkül nem fog ez menni!
ÁMEN ❤️🙏
Kitartast kivanok sok erőt !❤
Szívszaggató, ahogy hallgatom, nézem ezt a csodálatos lélekkel, de nem biztos, hogy a legjobb helyre született, végtelenül tehetséges, intelligens embert és csak remélni tudom, hogy végre sikerül örökre búcsút mondani az alkohol rabságának! A legjobb és a legrémesebb példája annak, hogy a szülők alkalmatlansága hogy tudja tönkre tenni egy ember életét, hisz a mintákat otthonról hozzuk és sajnos a gyermekkorban elszenvedett lelki és érzelmi sérülések nyoma örökre bentragad a tudat alatt. Vitte tovább öntudatlanul a rossz példát. Most a fia ugyan azt éli meg, amit ő az apjával, akaratán kívül is. Én megértem, hogy a volt felesége félti tőle a gyermeküket, és nyilván a kisfiút is mélyen érinti az Édesapja története illetve a hiánya, de ha néha találkozhatna vele, akár az Édesanyja jelenlétében, az hatalmas löketet tudna adni Gusztinak. Én kívánom neki tiszta szívemből, hogy legyen végre tényleg annyira elege az utóbbi években történt mélyrepüléseiből, hogy végre talpra áll és ott is marad, megerősödve testileg és lelkileg is és ebben a szerelme maximálisan támogassa. Ne foglalkozzanak azzal, hogy mit szól a környezetük ahoz, hogy ők most újra együtt vannak, hogy Guszti egyenlőre kitartottja a párjának, csak egymásra és Guszti gyógyulására összpontosítsanak és bízom benne, hogy ez elég lesz a végleges gyógyuláshoz. Köszönöm ezt a megrendítő riportot Gusztival és várom a január végi beszélgetést! Csodaszép adventet, nyugodt, békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok Gusztinak és szerelmének! ❤❤
@@Zaffriel Az a felháborító, amit te írsz
@@whitediamond613 Igazad van simogatni kell a fejét, szégyenkezzen a kisfia miatta még évekig és nőjjön fel apa nélkül. Az új nő meg pszichiátriai beteg. Virágzó kapcsolat lesz, ha a rehab végéig nem volt képes rá várni. Fordítva ülöd meg a lovat.
2-3 hónap és megint az uttcasarkon fog feküdni amiért termeszétesen nem ő lesz a hibás mert a szülei meg mindenki más iszik helyette.
De ne nekem legyen igazam.
Ennek az embernek felnőttként mindene megvolt amiről más csak álmodik. Karrier, szerető család, gyerek, barátok, szép otthon a közönség is szerette. De mindent tönkretett maga körül. Én a kisfiát, a volt feleségét, barátnőit, barátait sajnálom. Akik az áldozatai ennek az embernek!
Hitvány szülőkkel meg nem tudom mi a fenének kéne találkozni. Elment az eszed?!
Miből látszik, hogy csodálatos lelke van, végtelenül tehetséges és intelligens? Igaz, végtelenül tehetséges az önsajnáltatásban, önámításban, másra való támaszkodásban. Ez minden csak nem inteligens viselkedés. Nem értem ezt a mérhetetlen elfogultságot.
Miért nem ültet be kapszulát? Hátha az segítene? Kár magáért!
Nem véletlenül lett ilyen.Tönkretették gyerekként és szerintem jól teszi,hogy nem tartja az anyjával a kapcsolatot.Azzal sincs gond,ha sajnálja magát,de eljön egy pont,ahol azt kell mondani,hogy ez most már az ő élete,az ő kezében van a felelősség,főleg úgy,hogy ő maga is apa.
Guszti,ha olvasod: nem lesz jó vége,ha másokba kapaszkodsz.Nem véletlenül mondták neked,hogy először egyedül kell helytállnod.
Igenis szükséges lenne a rehabra,mindegy,hogy mikor kapcsolják le a tv-t.Nagyon sajnálom,de azt látom,hogy ugyanott vagy,ahol voltál.
Még változhatsz.Még nem késő.De igazán akarnod kell.És akkor lehet mindenkitől bocsánatot kérned,magadtól is.
Isten nélkül lehetetlen kijönni. Jézus a szabadító és akit Ő megszabadít, az valósággal szabad lesz. Amíg az ember a saját feje után megy, nem történik változás, vagy csak ideig-óráig. Hívd segítségül Jézust és Ő nem fog cserbenhagyni! Imádkozom Érted!
Isten engedte, hogy alkoholista legyen? Jézus a szabadító? Hol volt idáig?
Pontosan. Az alkohol rabságából egyedül Jézus tud végleg megszabadítani. " Ha tehát a Fiú megszabadít titeket akkor valóban szabadok lesztek. " János 8:36
@@zsoltdorombozy5075 Nem Jézus fogja megszabadítani az alkohol rabságából!!!!! Erre vannak orvosok, rehab. intézetek és nem utolsó sorban az alkoholista ember akaratereje kell hozzá!!!
Ne röhögtesd már ki magadat. Képzeletbeli lények nem tudnak segíteni. Vagy mivel magyarázod pl a koncentrációs táborok gyermekáldozatait?!
@@Kaktuszmaci Ha valamit jól csinálunk, az a mi érdemünk, de ha bajba jutunk, az Isten hibája...? Nyilván nem Isten engedte, hogy alkoholista legyen. A szülőktől örökölt átok, sors, ami egy embert a természetes szinten predesztinál... és bármilyen fájó s kegyetlen feladat, de ebből az egyénnek kell akarnia és tudnia kijönni. VISZONT. Nem kell egyedül végigmennie a stációkon, mert Az, aKi a legjobban ismeri, Az, Aki teremtette és idáig megőrizte, gondot akar viselni róla. DE, Isten, a Sátánnal ellentétben - "aki, azért jött, hogy lopjon, öljön és pusztítson." - szabad akaratot adott az embernek, és ha az ember kéri, akkor nem fogja cserbenhagyni. Ha az ember tagadja a 'rossz oldal' jelenlétét, tevékenységét, akkor nyilván a "jó oldalét" is, így nem is értheti meg soha a dolgok mélyebb és rejtett értelmét és a miérteket. Isten úgy küldte Jézust a világba, mint világosságot a sötétségbe, de sem akkor, sem most nem akarja az emberiség nagy része elfogadni, pedig Ő maga az élet. "Jézus az Út, az Igazság és az Élet." (És fontos, hogy vonatkoztassunk el mindenféle vallási rendszertől, mert sem Isten, sem Jézus, nem egy szobor, egy szentkép, egy élettelen bálvány, hanem Isten egy élő Atya, aki szeret, és ezért küldte el a Fiát a világba, hogy világ üdvözüljön általa, mert nem akarja, hogy egy is elvesszen közülünk. Amíg él az ember, minden perc egy újabb esély arra, hogy az életed radikális megváltozzon és "átkozottból" áldottá válj.)
Kár,hogy kijött.Nincs akaratereje.Aki szereti megvárja.Magyarázhat,amit akar,neki vége.
Szégyellje Magát!!
Gusztávnak sok erőt és Gyógyulást Kívánok Szeretettel❤
@EdinaKaszasneVass Nem nekünk kell akarni, hogy meggyógyuljon, hanem neki.
Szerető feleséged volt,nem voltál egyedűl.Most azt mondod,hogy kell ez a szerelem az életedbe mert egyedűl nem megy.Sajna neked kapcsolatban sem ment.Nem bántásnak írtam.Sok sikert kívánok!
Ugyanezt gondolom, a korábbi kapcsolataiból is kiitta magát. Volt mellette család, mégis ivott. Most ugyanaz történik, ugyanazt csinálja, de más eredményt vár. 😢
A durva, hogy megint egy nő aki kitartja. Elvesztél?? Igen beteg ember annyian próbálták neki segíteni, mind hiába volt.
Gusztáv nagyon jo lenne ha helyre jönnél,Istem szeretete szálljon lelkedbe hogy legyem erőd🎉
Szegény lánynak rosszak voltak az elmúlt Karácsonyai. Most majd űbereli azokat is. A korábbiakból kiindulva.
Guszti!.....
Bízom benne, hogy olvasgatod a hozzászolásokat, és merítesz belőle sok energiát érzelmeket....
Én 17 évig voltam Drog függő .....
50 évesen lettem Apa ekkora született az első gyermekem,rá 15 hónapra a második gyermekem....
A sok negatív hozzászólónak csak annyit hogy olvassa el kétszer .....
-Ne itélkezz a kokainistán, inkább gondolkodj el, az okain is tán ....
Egyelőre menthetetlen a pali... A felépülés CSAK belső energiákból tud hosszú távon táplálkozni. Más személytől való függés (anyagi és érzelmi) csak mélyebbre taszítja. Az önértékelési deficitet súlyosan növeli.
Damu Roland sorsára fog jutni sajnos.😢
Nekem is ez jutott eszembe.
Kár érte, mert tehetséges, de a démonjai miért erősebbek? A boldogságot várja az alkoholtól?! Hamis választas.
nem lett volna szabad,senkiért sem.Rosszul nézel ki,egy függőségen sajnos senki szerelme nem segit.Kár érted,értékes ember vagy.,magadért kellene elsősorban gyógyulni.,ha akkora a szerelem,úgyis megvár....sajnállak Guszti,de drukkolok,hogy megérd még a jövő évet ! Van gyereked,édesanyád,volt feleséged...egy álomba kapaszkodsz,remélem nem lesz nagy a zuhanás.
Félek ha vége lesz a kapcsolatának újra szomjas lesz.
Guszti erős vagy megcsinálod próbáld meg!!!
Guszti kitartás,a riporter pedig olyan szociális,mint egy éhes oroszlán,szörnyű,hogy ilyen személyek riportot készíthetnek.Elégedettségben teljes életet kívánok Gusztinak,sokkal többen vannak ilyen helyzetben,mint gondolnák az emberek.
A korábbi kápós riporternő után ez egy jó szándékú, kedves beszélgetésnek hatott. Jó időről-időre viszatérni Molnár Gusztihoz és pillanatképet kapni az állapotáról. Ugyanakkor szomorú látni, hogy valójában semmi fejlődést nem hozott számára az eltelt idő...
Soha nem nezett ki meg ilyen rosszul. Ijeszto. Ennek nem lesz jo vege..
@@orshi215 Karikásak a szemei és néha be- beráng az arca, kopaszodni is kezdett és a beszéde is erősen nazális. De kb így néz ki már jó ideje.
Engem az érdekelt volna még, hogy mi lett az önálló estjével? Abból sem tudott erőt meríteni?
Ez egy nagyon nehez dolog!Én vegigmentem pont ezen!Ahogy most beszélt,ugyanigy gondoltam akkor en is!Unom....!Bizom benne hogy hasonloan lesz sikeres mint en 4.éve!❤meg soha nem gyogyulunk,de nemet meglehet tanulni mondani!Ez a lenyeg....
Persze a többi alkesznek kabitoszeresnek, van lehetőség szinpadon állni szegénynek még esélyt sem adnak.Ilyen mocskos egy világban élünk!
Sajnos ha ez a lany elfordul,akkor ugyanúgy vissza esik sajnos. Sztem ő kapcsolat es szeretet függő. Nagyon sajnalom,hogy ennyi idősen ideaig jutott.😢
Majd ha belátja, hogy nem mindig más a hibás, akkor elkezd gyógyulni, de ettől még fényévekre van, szerintem még a 9. pontig se fog eljutni. A környezetét sajnálom, őt nem.
. A lényeg hogy ne adja fel.
Az én szüleim,de inkább anya is egy rettenetes gyerekkorból jött.Árva voltam úgy,hogy voltak szüleim.50 éves koromban értettem meg,hogy ők csak arra voltak képesek amire.Megbocsátottam úgy,hogy sosem akartam találkozni velük.Már nem élnek....
Mondjuk a kisfiadot el kellene tartani.