Annak idején a KöKi balhéról a híreket a rádióban hallottam először, kislányként. Úgy emlékszem, hogy nem bőrfejűeknek, hanem bőrhajúaknak hívták őket. Nagyon szurkoltam nekik😄. Később, amikor megjelent Sz. G. könyve, bejártam a könyvesboltba, bele-beleolvastam (nem volt annyi zsebpénzem, hogy megvegyem), később a könyvtárból (!!) kölcsönöztem ki. Kijegyzeteltem a naplómba a legfontosabb dolgokat, ma is megvan. 🙂 Jól mondtátok, a könyv után egyféle szimpátiahullám indult meg a skinek irányába, így találtam én is erre az útra😊. A hódmezővásárhelyi koncertek mind a mai napig nagyot szólnak, és pár éve az Oi-kor volt Olaszországban is. A 40 év azért nagyon komOi. Boldog születésnapot Oi-kor!! 🍻🍺🍻🎂😉
Kíváncsi lennék, hogy Andráséknak mi volt a problémája a 90-es években az NS vonallal mert abban az időben többször is volt példa rá, hogy barátaival megjelent NS rendezvényeken és bántalmazta a koncertek közönségét. Pl: korai Archívum koncerten...
Az NS vonal ellen gyakorta hozzák fel "érvként" hogy az nem magyar, a Valhalla zenekart is vádolták ilyennel, csak akkor feltehetjük a kérdést hogy akkor az hogy oi meg skinhead, az magyar? 😃 Ha jól emlékszem Józan Zoltán a Győzelem vagy Valhalla könyvében foglalkozik ezzel a témával, hogy mik történtek anno, kik hol merre stb.
A Dudást bírom, az OI-kor zenéjét szeretem. "Sajnos" a náci eszmékkel egyáltalán nem tudok azonosulni, sőt. Kimondottan irritál, ha valaki náci. (A hazámat szeretem természetesen, nem erre gondolok.)
Annak idején a KöKi balhéról a híreket a rádióban hallottam először, kislányként. Úgy emlékszem, hogy nem bőrfejűeknek, hanem bőrhajúaknak hívták őket. Nagyon szurkoltam nekik😄. Később, amikor megjelent Sz. G. könyve, bejártam a könyvesboltba, bele-beleolvastam (nem volt annyi zsebpénzem, hogy megvegyem), később a könyvtárból (!!) kölcsönöztem ki. Kijegyzeteltem a naplómba a legfontosabb dolgokat, ma is megvan. 🙂 Jól mondtátok, a könyv után egyféle szimpátiahullám indult meg a skinek irányába, így találtam én is erre az útra😊.
A hódmezővásárhelyi koncertek mind a mai napig nagyot szólnak, és pár éve az Oi-kor volt Olaszországban is. A 40 év azért nagyon komOi. Boldog születésnapot Oi-kor!! 🍻🍺🍻🎂😉
A Szántó féle könyv, egy hazug kommunista propaganda volt.
Jó beszélgetés volt.én '89-től voltam skinhead és nagyon jó fiatalságom volt ebben a szubkultúrában.
Spiccer kocsma kalászi út, hableány, kis tó, pelikán, evezős, jaj de szép volt!!!🥴🥴🥴
Kíváncsi lennék, hogy Andráséknak mi volt a problémája a 90-es években az NS vonallal mert abban az időben többször is volt példa rá, hogy barátaival megjelent NS rendezvényeken és bántalmazta a koncertek közönségét. Pl: korai Archívum koncerten...
Az NS vonal ellen gyakorta hozzák fel "érvként" hogy az nem magyar, a Valhalla zenekart is vádolták ilyennel, csak akkor feltehetjük a kérdést hogy akkor az hogy oi meg skinhead, az magyar? 😃 Ha jól emlékszem Józan Zoltán a Győzelem vagy Valhalla könyvében foglalkozik ezzel a témával, hogy mik történtek anno, kik hol merre stb.
A Csillag hegyi koncerten volt szerencsém ott lenni. Fasza volt
Remekül látszik a koncepciós perek természetrajza, Budaházyékkal is pont így jártak el..
Kádár óta nem változott semmi, ezen a területen.
Szuper riport!
Dudi Bandi a király
Óbuda- Békásmegyer és agglomeráció mindig is melegágya volt a radikális gondolatnak. Geronimo, Vörös és Kék Yuk, stb..
Annó mikor koncertjük volt sz Andrássyn nagyon jó volt
A 10 év kazettájuk mai napig ott van a polcomon!
Csak az Oi-kor
👏👏👏👏
Egy az egyben vagy csapapan nyomjuk? Nekem nem ereszkedik a hajam 05 alà de az bizonyos testvérek nem igazán állnak fell mi a baj ? Vér és haza:
Én meg a Soós felett a BRF-kán :)
Nem ő volt az utolsó kivégzett?
@@DanielHuteraNem...
Most meg a nagy jobboldali kormányzás alatt nincs 1 sem,ez azért érdekes.
Mi nincs?
@@delirium6970 fantasztikus. Menj a zsinagógába istentiszteletre. Pojáca
Csinálhatnál a Jolival vagy a Jabbával is ilyen riportot igaz csak maszkban
Harmadik kerület, veszélyes terület
A Dudást bírom, az OI-kor zenéjét szeretem. "Sajnos" a náci eszmékkel egyáltalán nem tudok azonosulni, sőt. Kimondottan irritál, ha valaki náci. (A hazámat szeretem természetesen, nem erre gondolok.)
Eszembe jutott egy szám...,hogy is van!?🤔🤔Bazki segítsetek már,egy pécsi zenekar játsza...!? 🤣🤭🤣🤣
csak az oi-kor
A műsorvezető meleg, vagy csak úgy beszél?
Nem kifejezetten okos.emberek ezek.😂😂
Attól függ, hogy mi jelenti az "okosságot".
Skinhead kurvak?