KIRÚGTAK AZ EGYETEMRŐL.. // KLAUDIA

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 3 ธ.ค. 2024

ความคิดเห็น • 241

  • @fanniwekerle5617
    @fanniwekerle5617 5 ปีที่แล้ว +172

    Nyugodj meg Klau...te még kétezerszer jobban kezeled ezt mint én. Sok kitartásr ügyi vagy! És szeretünk 😄❤❤❤

  • @narcissa6581
    @narcissa6581 5 ปีที่แล้ว +56

    Gazdasági szakosként (egész pontosan pénzügy-számvitelesként) nagyon átérzem, az egyetlen ok, amiért nekem meglett az analízis, az az, hogy a tanár, akihez én felvettem iszonyat lusta és összesen három vizsgaalkalmat ír ki minden félév végén, és mint felsőbb évesektől megtudtam az utolsó alkalommal mindig ugyanazt adja, mint először, mert azt gondolja, hogy akkorra már úgyis mindenki feladta.
    Na én elmentem első alkalomra, majdnem üresen beadtam, de hálistennek jó helyen ültem és sikerült lefotózni a vizsgát, aztán hazamentem, egy haverommal aki jó volt belőle megcsináltuk otthon, és aztán szóról-szóra bemagoltam az egészet és harmadik alkalommal 95%-ot írtam belőle. Őszintén szólva nem vagyok rá büszke. Még őszintébben: nagyon is.
    A stat1 és stat2 hasonló szenvedés volt és nem állítanám, hogy 100%-osan tiszta eszközökkel lettek meg. Igazából nem igazán értem, hogy ezt a két tárgyat miért kell erőltetni minden gazdasági szakon, mikor tényleg nulla - NULLA - alkalommal alkalmaztam bármelyiket is mióta meglettek belőle a vizsgáim, pedig gazdasági területen dolgozom. Őszintén hiszem, hogy tényleg csak azért vannak, hogy minél több IV- meg tárgyújrafelvételi díjat lehessen beszedni.

  • @klaudiablankaa
    @klaudiablankaa 5 ปีที่แล้ว +85

    Hallgatom a videót és olyan nyugtató a hangod, és ne add fel mi szeretünk :D 🥰💖

  • @nobutforreal
    @nobutforreal 5 ปีที่แล้ว +64

    Igazából szerintem ez a videó is elég motíváló,és van üzenete is,szóval örülök hogy feltetted ezt a videót!
    btw, a tantervet én is elkezdtem most nézni a,és igazad van,nagyon sok segítséget nyújt,még eligazodásban is.
    Sok sikert a többi vizsgához❤️😁

  • @MossyCat0101
    @MossyCat0101 5 ปีที่แล้ว +5

    Az a nagy helyzet, hogy kötve hiszem, hogy van olyan 17-8 éves diák, aki pontosan tudja, mivel akar tovább menni és az mit tartalmaz. Egyrészt mert nagyon korai az egész, másrészt mert nem mindenki tudja elsőre megmondani, miben jó, miből tudna megélni, mi tetszik neki és mit tud teljesíteni. Egy lázadozó, laza tinitől elvárni, hogy pontosan tudja mit akar közel hülyeség ráadásul értelmetlen. Nagyon örülök, hogy neked sikerült ez 2x is, nagyon sok sikert a jövőben neked is és nektek is muffin anyuval. Imádlak titeket, ne feledjétek, mindig van kiút!

  • @andrasszlivka375
    @andrasszlivka375 5 ปีที่แล้ว +431

    0:54 Mindenből ötösre érettségiztem. Először is ezt hogy csináltad❓❓❓Másodszorra pedig gratulálok❗❗❗
    Ilyenkor olyan hülyének érzem magam😅😅😅

    • @klauc
      @klauc  5 ปีที่แล้ว +84

      Szerencsére könnyen megragadt minden tananyag a fejemben, folyamatosan tanultam, így érettségikor már csak elő kellett vennem az évek alatt felhalmozott tudást. :) Biztos nem vagy hülye, szimplán tanulni kell, nem szabad elveszíteni a motivációt és hidd el, eléred a céljaidat!

    • @viragbuza8603
      @viragbuza8603 5 ปีที่แล้ว +21

      Enis mindenbol 5osre erettsegiztem :D de nekem emelt is volt benne :) a legrosszabb 82% lett 🙈 pedig en nem voltam kituno, sot... volt amibol a 4-esert kuzdottem, megis 5-os lett az erettsegim. Pusztan azert, mert a sajat tempomban tudtam felkeszulni, es nem kellett a sok toltelek fosra keszulni mellette...

    • @boridomolki
      @boridomolki 5 ปีที่แล้ว +3

      Nem hülyeség, szorgalom kérdése.

  • @anitakorcsik
    @anitakorcsik 5 ปีที่แล้ว +10

    Szia Klau!
    Még csak 10.kes vagyok de már most nagyon stresszelek az egész egyetem miatt és ez a videó rádöbbentett arra hogy ha elsőre nem is sikerül valami akkor is vannak lehetőségeim. Köszönöm!😌😊💕

  • @sofiaabraham8757
    @sofiaabraham8757 5 ปีที่แล้ว +21

    Szia! Imádtam ezt a videót, mert ugyanezt éltem át, szóról szóra, csak más szakon, másik egyetemen. :) Életem legnehezebb időszaka volt. Emlékszem mennyire féltem, hogy mi lesz most, csalódtam magamban, az egész képzésben, abban a tanárban akinek bármennyit is tanultam hatszor képes volt azt mondani:nem. Nem találtam a helyem, és sikerült elhinnem, hogy akkor ezek szerint én kevés vagyok, hiába voltam jó tanuló, hiába volt meg minden tárgyam azt az egyet leszámolva. A kirúgás utan két évig kallódtam a nagyvilágban, nem találtam a helyem. Aztán elhatároztam magam, igaz februárban még annyira féltem, hogy csak pótjelentkezéssel mentem újra egyetemre, egy teljesen más szakkal, másik helyre. Szintén diákhiteles voltam, egy év után átvettek államira. Még van 2 évem, de azóta se untam meg, imádom minden egyes pillanatát, minden rendben megy, ott vagyok ahol eredetileg lennem keleltt volna. Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen őszinte voltál és, hogy mertél erről beszélni! Sok sikert kívánok neked a továbbiakhoz is!

  • @GammaCuccy
    @GammaCuccy 5 ปีที่แล้ว +7

    Klau! Úgy örülök, hogy rátaláltam erre a videódra! Óbudain kezdtem egy olyan szakon amit már nem is értek miért választottam. Én a közgázon buktam el, de minden más is épp hogy meglett, mert egy bulinak fogtam fel az egyetemet. 2.félév után otthagytam, utána 1,5 év depis időszak után újraérettségiztem és beadtam a jelentkezésemet az eltére. 21 évesen kezdtem idén, én is rettegtem, hogy öreg leszek, de eddig minden jól alakul és úgy tűnik másodjára jól választottam. Olyan jó, hogy ilyen témáról beszélsz, jó lett volna látni akkor amikor nehéz helyzetben voltam és féltem a váltástól. Bárki ha hasonló helyzetben van, nem tragédia ha otthagyod az egyetemet, nem vagy buta vagy haszontalan! Minden okkal történik és ha ez nem a te utad, találsz másikat más irányban! 💖

    • @noemigal8469
      @noemigal8469 5 ปีที่แล้ว

      én szintén az óbudain buktam ki 1,5 év után az egyik szakról, aztán újra felvételiztem másik szakra, de ott már lassan végzek, ha minden igaz :D

  • @bbfrida
    @bbfrida 5 ปีที่แล้ว +1

    Szuper vagy! De jó,hogy elmondtad. Erőt merítettem belőle!!! Az a gombóc az nekem is nagyon ismerős.Legutóbb annyira erős volt a stressz bennem vizsga előtt,hogy rosszul lettem képtelen voltam elmenni vizsgázni.Kórházba kerültem,1 hét táppénz.- Rájöttem lazítanom kell,mert rossz vége lehet.- Sokat adtál ezzel a videóval nekem..Köszönöm!!! Sok Szerencsét neked!

  • @danoka
    @danoka 5 ปีที่แล้ว +51

    semmi baj nincsen azzal ha váltanod kell, az a rosszabb ha nem teszed meg ezt a lépést!

  • @arin7291
    @arin7291 5 ปีที่แล้ว +39

    Én 2 nap után kiiratkoztam :D

    • @klauc
      @klauc  5 ปีที่แล้ว +12

      Kedvenc kommentem 😂

    • @m.d.2187
      @m.d.2187 4 ปีที่แล้ว

      Hová jártál?

    • @arin7291
      @arin7291 4 ปีที่แล้ว

      @@m.d.2187 vadgazda mérnöki nagyon félre ismertem a szakot röviden tömören, most óvodapedagógusin vagyok és ez eléggé tetszik :)

  • @nagyangimangiart
    @nagyangimangiart 5 ปีที่แล้ว +1

    Ez egy nagyon tanulságos videó!! Nincs annál okosabb és tiszteletre méltóbb dolog, ha valaki felismeri a saját képességeit, határait és mindenellett a további lehetőségeit és mindezt hasznosítja is! Mindenkinek legyen ez példa szerintem. 👌🙏

  • @fannimarton-szabo9298
    @fannimarton-szabo9298 5 ปีที่แล้ว +16

    Nagyon jó dolgokat mondtál Klau.. a Mintatantervet mindenképp érdemes megnézni!!! Most kezdem a 4. évem ( a 6ból..jóég.. ne aggódj én is "idősen" fogok végezni...) és bár szeretem a szakom ( angol-német tanári) ,azért jó lett volna,ha valaki felkészít,hogy miket fogunk tanulni.... ( nyelvészet, irodalom, töri, ha valakit érdekel).
    Örülök,hogy ez a szak bevált neked, tényleg NE féljetek váltani ha nem tetszik valami,mert úgy csak szenvedés lesz (én nem jártam szerencsére így, de ismerősöm igen...)!!!!

  • @herczegcsanad3941
    @herczegcsanad3941 5 ปีที่แล้ว +12

    Nekem még most kezdődik az egész a fakultáció választással... Nagyon sok mindenben hasonlít az elképzelésem a te történetedhez, szóval nagy segítség ez a videó és nagyban inspiráló. Örülök, hogy megtaláltad a helyed, csak így tovább 😁♥️

  • @afroditehorvath2369
    @afroditehorvath2369 5 ปีที่แล้ว +1

    Te olyan jó videós vagy remélem sikerül megvalósítanod a céljaidat nagyon aranyos lány vagy!💕

    • @klauc
      @klauc  5 ปีที่แล้ว

      Nagyon szépen köszönöm!! ❤️🙈

  • @szokechanel6165
    @szokechanel6165 5 ปีที่แล้ว +15

    Ki tartás Klau...... nagyon ügyi vagy!! Szeretünk ❤️❤️❤️❤️

  • @gretibanati2289
    @gretibanati2289 5 ปีที่แล้ว +18

    Nagyon jo a háttér! Ügyes vagy! Csak így tovább❤🧡💛💚💙💜💗🖤

  • @apolloniaburjan4114
    @apolloniaburjan4114 5 ปีที่แล้ว +7

    Szia Klau!! Először is nagyon köszönöm a videód, igazán sokat segített!! Én most szeptemberben fogok menni mérnökinformatikusnak és nekem már eleve nem tetszett valami abban az analízisben és úhy látszik tényleg nem lesz egy gyenge menet XD Mostanában rengeteget hallom hogy kellene egy B terv ha esetleg elbuknék ezen, vagy hogy úgyse fogok át menni és őszintén én sosem attól féltem hogy nem megyek át, hanem attól hogy mi lesz az után ha többször nem sikerül és nem tudok arra a szakra tovább járni. A videód rendkívül megnyugtatott azzal, hogy milyen pozitív szempontból nézted a dolgokat, amilyenből én eddig nem tudtam és köszönöm szépen hogy éppen most csináltad meg ezt a videót, mert nagy szükségem volt rá

  • @julcsi4443
    @julcsi4443 5 ปีที่แล้ว +4

    Szia Klau! Még sosem kommenteltem videó alá, de nekem is nagyon hasonló tapasztalataim vannak, csak a Semmelweis Egyetemen és természetesen anatómiából! Én 30 percben tudtam csak elmesélni a csatornámon a rengeteg igazságtalanságot, ami ezen az egyetemen ért :D Jó látni, hogy te is pozitív tudtál maradni mindennek ellenére! Sok sikert a továbbiakban! :)

    • @klauc
      @klauc  5 ปีที่แล้ว +1

      Köszönöm, neked is! 😘

  • @LidiaKapeter
    @LidiaKapeter 5 ปีที่แล้ว +8

    Klau koszonom nagyon ezt a videot! ☺ En is hasonlo cipoben jarok... 2014ben erettsegiztem, mindenem 5os lett, felvettek a fogorvosira.Elso 2 evben meg tetszett...aztan egyre jobban elvesztettem a motivaciomat, kiegtem, es egyre tobb sikertelenseg, bukas ert. Nem tudom mit csinaljak, mar "csak" 1.5evem van hatra, de erzem, nem ez az en szakmam. Ha abbahagyom, meg milliokat kell visszafizetnem, hiszen egy felev a fogorvosin kb. 1.2millio ft😕.
    Annyira jo, hogy neked vegulis pozitivan alakult ez az egesz!!! Orulok, hogy megtalaltad azt, ami tetszik. Lehet nekem is valtanom kellene...

  • @greyson1769
    @greyson1769 5 ปีที่แล้ว +1

    BGE-s hallgató jelen! :D
    Örülök hogy ennyire jól sikerült a váltás! Kitartást Neked!

  • @verhoczkiluca4033
    @verhoczkiluca4033 5 ปีที่แล้ว +1

    Húú de jó videó lett Klau! Nekem is van most analízis I. Nagyon nehéz, pedig még csak egy hete van suli! Nem tudom mi lesz velem.. De köszönjük a vidit!

  • @tibinagy1338
    @tibinagy1338 5 ปีที่แล้ว +6

    Én is régebben a Corvinusra jártam, de én nem éreztem jól magam abban a közegben, ezért váltottam a BGE-re, és szerintem nekem is életem egyik legjobb döntése volt!

  • @dorichannel1738
    @dorichannel1738 5 ปีที่แล้ว +6

    Olyan jó nyugtató hangod van❤❤

  • @Quiyya
    @Quiyya 5 ปีที่แล้ว +1

    Szia! Nagyon szuper volt a videód, én is a Corvinuson kezdtem, nekem a matekos tárgyakkal volt a bajom, annyira elvette az önbizalmam a számolástól, hogy hiába ment jól például a statisztika és hiába szerettem, vizsgán mindig elhasaltam mert valahogy full nem azt kérték vissza amit leadtak. Átmentem másik egyetemre, ahol be voltam gazolva a stat miatt, napokig Monster energiaitalon éltem és reggeltől késő estig tanultam annyira féltem, hogy megbukok. Utólag persze kiderült, hogy feleslegesen aggódtam, simán meglett mert egyszerűen olyan példákat kértek vissza amit leadtak ráadásul 5 másik embernek is én segítettem felkészülni. Túl van hypeolva a Corvinus, véleményem szerint nagyon sok olyan tanár van ott aki túl sokat képzel magáról, és flegmázik a diákokkal.

  • @brokenhornunicorn
    @brokenhornunicorn 5 ปีที่แล้ว +4

    Szia Klau! Az első egyetemi évem én is máshol kezdtem, de nem tetszett az iskola és a város, így tavaly újrafelvételiztem a BGE-re. Hozzád hasonlóan, nekem is rengeteg sikerélményem volt azóta, és én is korábban bukott tárgyat itt szinte 100%-osra teljesítettem, szerintem nagyon sokat számít az oktatás színvonala és az iskola hozzáállása. Jó hallani, hogy nem csak beképzeltem ezt az egész jelenséget, hogy nagyobb sikereket élek meg ugyanazon a szakirányon, mint korábban más iskolában. 😊😍

  • @kingaviseraczki1288
    @kingaviseraczki1288 4 ปีที่แล้ว

    Klau nagyon sajnállak te meg maris ti vagytok a legjobb videósok a világon mindig titeket nézle:-)!!!!

  • @peterhudak4250
    @peterhudak4250 5 ปีที่แล้ว +19

    Szia Klau! Sajnálom, hogy kirúgtak téged az egyetemről nyugodj meg, nem kell ezért mérgelődni. A videódat nézve nagyon nyugtató a hangod és erőt tudsz adni az embereknek (mint magamnak is), hogy jól induljon a napjuk. Kitartást és ne add fel az álmaidat mi itt vagyunk veled, szeretünk és támogatunk mindenben!! Legyen szép napod és puszi.: Peti

    • @Pettikk-we6gd
      @Pettikk-we6gd 5 ปีที่แล้ว

      Szerintem megérdemelte!

    • @peterhudak4250
      @peterhudak4250 5 ปีที่แล้ว

      @@Pettikk-we6gd Szerintem te meg nézd vissza a videót és akkor mondd meg, hogy megérdemelte! Klau nem szereti ezeket az embereket, akik gyalázzák és jó csúnyán bánnak vele. Én a szívet azért kaptam, mert nagyon hasznosnak találja, amit írtam neki és remélem, hogy találni fog új egyetemet, ahol nem rúgják ki és felveszik.

    • @Pettikk-we6gd
      @Pettikk-we6gd 5 ปีที่แล้ว

      @@peterhudak4250 Szerintem ok nélkül nem rúgnak ki senkit

    • @lillapajtok9405
      @lillapajtok9405 5 ปีที่แล้ว

      péter simon 🤦🏼‍♀️🤦🏼‍♀️🤦🏼‍♀️🤦🏼‍♀️

  • @amarin1192
    @amarin1192 5 ปีที่แล้ว +2

    Engem épp nem vettek fel egyetemre és nagyon elkenődtem miatta. Viszont az, hogy te milyen higgadtan és jópofán állsz a dologhoz nekem is segít egy kicsit. Köszönöm szépen, hogy vagy nekünk!

    • @klauc
      @klauc  5 ปีที่แล้ว +1

      Ne szomorkodj miatta, még van lehetőséged tovabbtanulni! 🥺🤗

  • @pannikavassy8040
    @pannikavassy8040 5 ปีที่แล้ว +3

    Nagyon imadom a videoid!!❤️❤️❤️❤️

  • @noradenkinger6535
    @noradenkinger6535 5 ปีที่แล้ว +4

    nagyon joo video klauuu❤️❤️

  • @emeseapro9426
    @emeseapro9426 4 ปีที่แล้ว

    Nagyon jó lett a videó mint mindig🙂

  • @timeatothpal8460
    @timeatothpal8460 5 ปีที่แล้ว +7

    "Helo, sziasztok, gyertek oda a suliba hozzám, barizzunk...cserèljünk jegyzetet meg ilyesmi. " Óriási... 😂😂😂👍❤️

  • @husztizsofia1048
    @husztizsofia1048 5 ปีที่แล้ว +1

    Menni fog! Mi itt vagyunk neked!!! Szeretünk!!
    Csigavéér!! Puszii

  • @emmaszakaly5
    @emmaszakaly5 5 ปีที่แล้ว +2

    Imádlak Klau

  • @davidolah5261
    @davidolah5261 5 ปีที่แล้ว +2

    Máralig vártam ❤

  • @arianahmashups6551
    @arianahmashups6551 5 ปีที่แล้ว +8

    Klau, szeretlek❤

  • @destiny721
    @destiny721 5 ปีที่แล้ว +72

    Szia❤ Az a lényeg, hogy már boldogan tekintensz vissza a helyzetre!
    De ha megint kirugnának, mi itt vagyunk... ❤❤❤❤

    • @klauc
      @klauc  5 ปีที่แล้ว +22

      Reméljük ilyen nem lesz már 🤪😅😁❤️❤️

    • @destiny721
      @destiny721 5 ปีที่แล้ว +7

      @@klauc hát reméljük😅😂
      köszi a szívet ❤

  • @mrizii
    @mrizii 5 ปีที่แล้ว +1

    Klau, nagyon jó döntést hoztál azzal, hogy váltottál. Továbbra is sok sikert, kitartást és ne add fel! ❤

    • @klauc
      @klauc  5 ปีที่แล้ว

      Köszönöm szépen! :)

  • @karolapinke5002
    @karolapinke5002 5 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon cuki az a kép rólatok a háttérben ^^

  •  5 ปีที่แล้ว +1

    Szia, szuper hasznos videó. Sokaknak hatalmas segítség és erőt adsz ezzel a videóval.
    (ui. :gyönyörű vagy Klau) 😘

    • @klauc
      @klauc  5 ปีที่แล้ว +1

      Nagyon szépen köszönöm!! :))

  • @acatwithacamera
    @acatwithacamera 5 ปีที่แล้ว

    Habár én csak a videó címe kapcsán verődtem ide, de nagyon is átérzem, amit elmondtál. Én is 2014-ben érettségiztem, az évfolyamom egyik kimagasló eredményével. Büszke voltam, és nagy örömmel vettem, amikor megtudtam, hogy felvettek osztatlan tanárképzésbe Szegedre. Lelkesen mentem oda, de már az elején szembe jött egy olyan oktató, aki nem tudta helyén kezelni, hogy angol szakra nem mindenki ugyanazzal a kvalitásokkal érkezik. Három évig küzdöttem a fejünk felett alakított rendszerrel (mi voltunk a második osztatlanos évfolyam), de utána rájöttem, habár a médiát imádom, minden mást megutáltam. Már nem akarok gyerekekkel foglalkozni, nem akarok nyelvet tanítani, csak tanulni. Kiábrándultam, és legbelül fel is adtam. ELmentem egy év passzívra, dolgoztam, kerestem önmagam. Utána februárban jelentkeztem a szabad bölcsészetre, ahol addig csavartam a helyzetem, hogy PR (public relations) szakirányon kötöttem ki. Eddig imádom, rengeteg sikerélményem van, tanulmányi ösztöndíjam, és még stabil 4-es átlagom is, pedig dolgozom az egyetem mellett. Sokkal kevesebb a stressz, és én sem tapasztaltam azt, hogy ne tudnék beilleszkedni a magam korával a gólyák közé. Megvannak a barátaim, a csapatom. Még pár régi barátom is megkeres sokszor. Imádom a döntésem, egy percig sem bántam meg.

  • @sssww6318
    @sssww6318 5 ปีที่แล้ว +1

    Kitartást neked! Én most vagyok végzős, fogalmam sincs hogyan tovább de ahogy látom ezzel nem vagyok egyedül :D

  • @Katoka0830
    @Katoka0830 5 ปีที่แล้ว +5

    Diákhitel... Én is felvettem anno, anelkül nem ment volna. Kár, hogy utána külföldön kellett dolgoznom, hogy ki tudjam fizetni.

  • @roxanahorvath527
    @roxanahorvath527 5 ปีที่แล้ว +1

    Szeretünk Klau!

  • @annabajkai5784
    @annabajkai5784 5 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon ügyes vagy
    És jól kezeled ezt

  • @viktoriazimacsek3647
    @viktoriazimacsek3647 5 ปีที่แล้ว

    Ugy imádpak klau igytovább

  • @anetteb5072
    @anetteb5072 5 ปีที่แล้ว +3

    Örülök,hogy megtaláltad a saját utad a kudarcok ellenére is. Sok sikert a továbbiakban☺️❤️

    • @klauc
      @klauc  5 ปีที่แล้ว +2

      Köszönöm szépen! 😊

  • @fruzsinanagy8180
    @fruzsinanagy8180 5 ปีที่แล้ว +3

    Sok sikert!👋🙂❤😘🙋‍♀️

  • @SzandR
    @SzandR 5 ปีที่แล้ว +8

    Én is Analízisből buktam meg először OE-n.. :D
    Én is ezen mentem át kb. Jó nekem ott? Miért csinálom?

  • @viktoriafaczan939
    @viktoriafaczan939 5 ปีที่แล้ว +15

    ❤Nagyon cukik vagytok Marissal❤

    • @elnerios
      @elnerios 5 ปีที่แล้ว +3

      Basszus... Csak feldobta a TH-cam a videót, és a címe miatt megnéztem, ismerős volt de nem tudtam honnan. A kommentednek köszönhetően jöttem rá hogy honnan ismerem, és hogy mekkora egy állat vagyok.

    • @noname-cf2yx
      @noname-cf2yx 5 ปีที่แล้ว +1

      @@elnerios ugyanez történt velem xd

  • @bildi4143
    @bildi4143 5 ปีที่แล้ว +1

    Klaudia, érted még a reklámokat is végig nézem 👌🏻❣

    • @klauc
      @klauc  5 ปีที่แล้ว +1

      ❤️❤️❤️❤️🥺

  • @borigaal8132
    @borigaal8132 5 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon jó lett a VIDI mint mindig. Nagyon jó hogy így kezeled❤️❤️❤️💖💖😘💖😊💙😁😍😥 Nagyon okos szép vagy ❤️

  • @davidkala357
    @davidkala357 5 ปีที่แล้ว +4

    Klaudia a toppon❤️

  • @malnasbarack
    @malnasbarack 5 ปีที่แล้ว

    Nagyon jó volt ez a videó☺️ én idén kezdtem el a BME-n a biomérnökit, és hát nekem is van analízisem... már most azon stresszelek, hogy hogyan fogok átmenni rajta😂

  • @szilvi5618
    @szilvi5618 5 ปีที่แล้ว +14

    én 27 évesen kerültem be 18 évesek közé a Károlira :)

  • @francis08563
    @francis08563 5 ปีที่แล้ว

    Idén én is kereskedelem-marketinget kezdek a BGE-n, de semmit nem tudtam róla, szóval pozitív megerősítés volt ez a videó, hogy jó szakot és egyetemet választottam.😍

  • @flesh-gameplay2577
    @flesh-gameplay2577 5 ปีที่แล้ว +3

    Nagyon cukik vagytok Marissal !!

  • @bartalbrigi926
    @bartalbrigi926 5 ปีที่แล้ว +13

    Nyugi Klau szerintem sokkal jobban oldod meg mint én és tuti jobb tanuló vagy nálam !!imádlak❤

  • @oppenheimerroberta7440
    @oppenheimerroberta7440 5 ปีที่แล้ว +27

    Teljesen együtt érzek veled, én is egy ugyanilyen tárgy miatt hagytam végül ott az orvosit, mint ami neked az analízis volt, egyszerűen besokalltam és szintén a BGE-re mentem, idén végzek statisztikus elemző szakirányon és én is azt érzem, hogy ez volt a legjobb döntés. Szóval egy percig se bántson, hogy az első szakod nem sikerült, a legkevesebb az az ember, akinek nyílegyenes a karrierje, ettől nem leszel kevesebb, inkább több. Ha valami nem jön össze, abból az ember tapasztalatot szerez és így, hogy nekifutottál egy másik szaknak és nem adtad fel az álmodat, csak erősebb lettél :)

  • @juditmenyhart2811
    @juditmenyhart2811 5 ปีที่แล้ว +5

    SziA!
    Tudnál még beszélni a kereskedelem és marketingről?

  • @violakurucz5804
    @violakurucz5804 3 ปีที่แล้ว

    Nagyon szep vagy Klaudia

  • @jonigyongyi7918
    @jonigyongyi7918 5 ปีที่แล้ว +6

    NYUGI KLAU♡KITARTÁS♡NAGYON SZERETÜNK♡♡♡

  • @rekav.6543
    @rekav.6543 5 ปีที่แล้ว +1

    szia klauu, én nagyon örülnék ha beszélnél a diákhitelről :)

  • @nikolettahavai85
    @nikolettahavai85 3 ปีที่แล้ว

    nagyon ügyes vagy ne sír Szeretem nagyon jól csináltad meg

  • @angyalszandi
    @angyalszandi 5 ปีที่แล้ว +1

    Szia Klau! Én ebben az évben kezdek a BGE-n úgyhogy nagyon megnyugtattál, hogy ilyen jó tapasztalataid voltak. 😁 Remélem összefutunk majd 😘

    • @szaboanna33
      @szaboanna33 5 ปีที่แล้ว

      Én odajárok, most leszek harmadéves és szeretem :) az elején sok a matek, az alapozótárgyak, de a matekosok mindent megtesznek hogy aki tényleg belead mindent, átmenjen

  • @Youtuberin_
    @Youtuberin_ 5 ปีที่แล้ว +1

    Kellemes a hangod 😂❤️

  • @szand5863
    @szand5863 3 ปีที่แล้ว

    ne szomorkodj ügyes vagy és okos szeretünk😘

  • @marinkaemese8415
    @marinkaemese8415 5 ปีที่แล้ว +6

    De durva Klau! Szinte szóról szóra ugyanez történt velem, csak ének-zene szakon.

  • @anitavasko1834
    @anitavasko1834 5 ปีที่แล้ว +12

    Nyugi Klau ha tudnád miket művelek és itt 6.ba tudom nem olyan komoly de bhuuuu
    Szeretunk!❤❤❤❤

  • @pusiii18
    @pusiii18 5 ปีที่แล้ว +1

    Szia.Annó én is ugyanebben a cipőben jártam, elhúztam 3.5 évig a dolgot de aztán a legjobb döntés volt váltani.Pont 23 lettem amikor elkezdtem az új sulit ahol aztán lediplomáztam végül.Most leszek 31 és mondhatom,hogy eleg jo melóm van megérte nagyon is a váltás. Kitartás az új sulihoz :)

  • @vargaalexa1528
    @vargaalexa1528 5 ปีที่แล้ว +1

    Engem is érdekelne a diákhitel téma, szerintem sokan vagyunk itt, akik nem kerülnek be állami támogatásra, így biztosan hasznos lenne minden infó, amit megosztanál velünk! :)

  • @baloghrobert196
    @baloghrobert196 5 ปีที่แล้ว +33

    Szerintem ne érezd magad idősnek az egyetemen míg meg nem nézted "A partiállat" című filmet.

  • @bernadettburjan7425
    @bernadettburjan7425 5 ปีที่แล้ว +2

    Semmi baj.❤😂😍🐶. Klau nagyon szeretunk ❤❤❤😂😂. Sok sikert a tobbi eveiddel.❤❤😂🐼🐶😍❤❤❤🐱🐱🐱🐱🐱🐱🐱❤❤❤❤🐶🐶

  • @noraszabo9706
    @noraszabo9706 5 ปีที่แล้ว

    Én még csak hatodikos vagyok, és már azon stresszelek hogy, "Most mit is szeretnék csinálni?" "Mit akarok tanulni?" "Hol is vagyok?" "Várjunk.. Most hova is járok?" "Be merjem vállalni a hat osztályos gimit? Vagy inkább hagyjam?" "Álj. Kivagyokén?". De amúgy nagyon szeretem a természetismeretet, és nagyon jól tudok (és szeretek) tanulni nyelveket (pl.: angol). 😆

  • @Retardkidmuc
    @Retardkidmuc 5 ปีที่แล้ว +2

    Nyugi klau! 😊☺meg oldódik majd valahogy a dolog! 😄

  • @RockyatheHedgehog
    @RockyatheHedgehog 5 ปีที่แล้ว

    Most kezdem el az egyetemi évet, de kb nekem is ez a dilemma fúrja az oldalamat. Nem tudom, hogy a véletlen műve, vagy a youtube szándékosan ajánlotta a videódat (félreértés ne essék, most tévedek erre a csatornára először), a lényeg, hogy nagyon jól esett, hogy erről beszéltél. :)

  • @nzsp2136
    @nzsp2136 5 ปีที่แล้ว +1

    “kicsit untam már az állandó ivást...” lmao can't relate

  • @millegaborne5189
    @millegaborne5189 5 ปีที่แล้ว

    Szia Klau!! Hogy vagy??
    Köszönöm hogy szivezteb az előző vidid alatt a komimat!!😊😊
    Te vagy a legjobb vidis!!👋

  • @juraspetra
    @juraspetra 5 ปีที่แล้ว +2

    November hanyadikán születtél?

    • @klauc
      @klauc  5 ปีที่แล้ว +1

      14. 😊

    • @juraspetra
      @juraspetra 5 ปีที่แล้ว

      @@klauc én 27

  • @ottilia_fuzes
    @ottilia_fuzes 5 ปีที่แล้ว +1

    Szia, én is bge-s vagyok, most vagyok másod éves turizmus-vendéglátás szakon. Én most leszek 23 éves, szóval jó hallani, hogy nem mindenki 22 évesen végez az egyetemmel. Sok sikert mindenhez 😊

    • @gajcsi896
      @gajcsi896 5 ปีที่แล้ว

      Lia Füzes 26 leszek és most kezdtem az alapképzést 😅😂

  • @doroteaperak2051
    @doroteaperak2051 5 ปีที่แล้ว +2

    Kitartás ❤️

  • @oregvagyokenmarehhez4300
    @oregvagyokenmarehhez4300 5 ปีที่แล้ว +2

    Sajnos ez van, amikor érettségi után, rákényszerülnek a "gyerekek" hogy döntsék el, mit tanuljanak tovább, de még abban sem biztosak, mit szeretnének dolgozni életük végéig. Én személy szerint azt tudom ajánlani, hogy érettségi után érdemes elmenni dolgozni, hogy legyen rálátása az embernek, hogy milyen lehetőségei vannak. Például tegyük fel, vidéken vagy, tudod hogy nem szeretnél messze költözni, akkor ott milyen munkalehetőségek vannak amiket szívesen csinálnál nyugdíjas korodig, mi az amivel könnyen el tudsz helyezkedni egyik helyről a másikra stb. Például ha rengeteg gyár van körülötted, de pl 18 évesen azt mondod, hogy elmész fél évet dolgozni, ott már rálatásod van, a nagyobb pozíciókra, pl logisztika, élelmezés, mérnöki stb, hogy mi a dolguk, milyen végzettség kell, milyen diploma, milyen nyelvizsgák stb. És akkor pl el tudod dönteni h logisztikán szeretnél vezetői pozíciót, mert kb az összes gyárban meg tudnád állni a helyed, nem kevés pénzért ráadásul. De ugyan ez mondjuk, ha nem egyetemre akar valaki menni, hanem pl szakácsnak. Előbb menjen el mondjuk pár hónapra konyhai kisegítőnek, hogy lássa hogy hogy bírja konyhán, mintsem elbasszon éveket és pénzt úgy, hogy lehet hogy utána azt mondja, hogy neki ez nem fekszik. Egyetemet, főiskolát, szakmát bármennyi idősen el lehet kezdeni, előbb mindenki döntsön, egyáltalán arról, hogy szívesen költözne e, mi az ami iránt érdeklődik. Például én laktam vidéken is, elkezdtem érettségi mellett grafikus szakmát, hogy utána művészeti fősulira menjek. Aztán felmentem pestre és rájöttem. Én nem szeretnék messze költözni otthonról. Tehát mit kezdenék èn grafikusként otthon? Biztos lenne munka, csak épp nem fizetne olyan jól, mint pl pesten. Abba hagytam, mert tudtam, kb éhen halhatok vele majd. És rá kellett jöjjek, ameddig még fingom sincs hogy mik a lehetőségeim munka szempontjából, miből hol mennyire tudnék megélni, addig kár lenne időt pocsékolnom. Érettségi után, elmentem mindenféle helyre dolgozni, még ha csak betanított munkásként is, de lett fogalmam arról, hogy pl ahol én èlek, ott kik keresnek legtöbbet, mi az a dolog ahova ott színte bárhova felvennènek stb. És idő közben arra is, hogy mi az amit tényleg szívesen csinálnék. Így elmentem tovább tanulni, és vállalkozóként fogok szerencsèt próbálni nemsokára. Én tényleg azt tudom ajánlani, hogy senki ne sűrgesse, csak azért, hogy legyen diplomája. Nővérem egyetemről egyetemre ment más-más szakra, és most lassan 30 évesen lett meg neki, hogy mi az, amit tényleg szeretne, tud is, és érdemes is csinálnia. Nem azt mondom húzzátok-halasszátok, hanem előbb tapasztaljon mindenki, hogy milyen is az élet.

    • @dwe2228
      @dwe2228 5 ปีที่แล้ว

      Az infótanárom mondta hogy egy sima mezei informatikus is kereshet érettségivel 500 at és azért az nem a minimál bér. Elkell menni tapasztalni másképp nem tudsz rálátni arra amit szeretnél csinálni.

  • @lauratoth5762
    @lauratoth5762 5 ปีที่แล้ว +1

    Igen, en is elcsesztem a szakvalasztast es most megy a macera a szervezkedessel szoval megertelek

  • @katuska1994wv
    @katuska1994wv 5 ปีที่แล้ว +10

    Szia!
    Ne félj, nem vagy egyedül a késői kezdéssel...én is 23 évesen kezdtem az egyetemet, és be voltam tojva....de nem kell, a gólya gólya 18, 23, meg akár 50 évesen is :D

  • @diusmoyses3726
    @diusmoyses3726 5 ปีที่แล้ว +1

    Szia! Engem is érdekelne a diákhitel téma. Ebben az évben nem vettek fel, de jövőre jelentkeznék újra egyetemre. 😊

  • @frutube
    @frutube 5 ปีที่แล้ว +1

    A BGE elvileg jó egyetem, én is hallottam róla :)

  • @xXxbiia14xXx
    @xXxbiia14xXx 5 ปีที่แล้ว +1

    Szerintem senkinek se kéne ennyire félnie az egyetemváltástól. Nekem is életem legjobb döntése volt, én mondjuk már egy félév után otthagytam a másikat, szerintem jobb minél előbb végiggondolni, és elhatározni magunkat. Mindenkinek van egy belső érzése, ami ha tényleg nem neki való az egyetem, jelez, csak észre kell venni. Sokkal fontosabb, hogy valaki később azt csinálhassa, amit szeretne, és ne pazaroljon el 3 évet egy olyan diplomára, amit nem fog használni, senki ne féljen váltani!

  • @tomeekun
    @tomeekun 5 ปีที่แล้ว +1

    Debrecenben tanulok Gyógyszerész karon. Most leszek végzős, viszont van egy retkes harmad éves tárgyam, amit nem tudtam teljesíteni, mert anno kórházba kerültem vizsgaidőszakban. Nem csúsztam meg vele, mert nem épült rá semmi, viszont ez a harmadik és ezzel, utolsó tárgyfelvételem. A tárgy nem is annyira nehéz, viszont gombóc van a torkomban miatta folyamatosan.
    Ha minden rendben megy, akkor jövő ilyenkorra már diploma lesz a kezemben és doktori címem lesz. Ha megbukok most, akkor kivágnak az egyetemről egy ilyen nevetséges tárgy miatt. Exciting times.

    • @klauc
      @klauc  5 ปีที่แล้ว +1

      Sok sikert!! 🤞🏻🤞🏻

    • @tomeekun
      @tomeekun 5 ปีที่แล้ว

      @@klauc Köszönöm! És köszönöm a videót is, nagyon jó motiváló.

    • @tomeekun
      @tomeekun 5 ปีที่แล้ว

      @@balintrubovszky6708 és az ügyvédek, orvosok, fogorvosok nem szokták? Csak azért írtam, hogy nyomatékosítsam egy kicsit, hogy sok forog kockán

  • @kocsobeatrix8580
    @kocsobeatrix8580 5 ปีที่แล้ว +1

    Egy egyetemre fogunk jarni🙏🏻🥺

  • @adrienn2164
    @adrienn2164 5 ปีที่แล้ว +3

    Én a dékáni kérelemig nem jutottam el. Simán leléptem a BGF-ről az utolsó alakom előtt egy másik egyetemre. Idén diplomázok 0 csúszással ugyanazon a szakon. :D

  • @patriciahetyei2771
    @patriciahetyei2771 5 ปีที่แล้ว +3

    Engem erdekelne a diákhitel 😊😊

  • @kendeamineden6o489
    @kendeamineden6o489 5 ปีที่แล้ว

    Sajnállak!

  • @doradebre2076
    @doradebre2076 5 ปีที่แล้ว +3

    Szia😊
    Én idén kezdem a Bge-n az egyetemet (diákhitelről én is tudnék mesélni). Megnyugtattál, így már annyira nem félek bemenni😊❤

    • @dreamercloud_
      @dreamercloud_ 5 ปีที่แล้ว

      Én is most kezdek ott:D Melyik karon vagy?

    • @doradebre2076
      @doradebre2076 4 ปีที่แล้ว

      @@dreamercloud_ PSZK

  • @dzsesszika1379
    @dzsesszika1379 5 ปีที่แล้ว +1

    Engem is érdekelne egy vidi a diákhitelről 😇

  • @ferencrapcsak5698
    @ferencrapcsak5698 5 ปีที่แล้ว +1

    Kedves Klaudia nyugódj meg lesz ez még sokkal jobb is kitartást kivánok neked😍☀️☀️🌝🌝👍🏻👍🏻🖐🖐🖐🖐🖐💙💚💛💛💛🧡🧡💜💜💜💜💜🧡🧡

  • @vadaszizabella9581
    @vadaszizabella9581 5 ปีที่แล้ว +12

    Szia nagyon jó videós vagy példa képem vagy ne adj aba Szia ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

  • @mopsz17
    @mopsz17 ปีที่แล้ว

    11:43 úgy lehetséges hogy sokkal gyengébbek a követelmények, én is átéltem hasonlót

  • @veronikamucsy3969
    @veronikamucsy3969 5 ปีที่แล้ว +3

    Nagyon sajnálom klau 😭