Fájó emlékből ünnepnap? - Bogyó 14 évesen a felnőtt csapattal edzhetett I 2020. 11. 30.

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 29 พ.ย. 2020
  • Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt az egész MTK-családot megrázta a hír, hogy fiatal tehetségünknél, Herczeg Botondnál agyvelőgyulladást diagnosztizáltak és kórházban kezelik. A fiatal futballistát csapattársai, edzői és klubunk is támogatásáról biztosította, és Botond utólag elmesélte, hogy a futball tartotta benne leginkább a lelket. Hála az orvosok áldozatos munkájának és Bogyó akaraterejének, kitartásának, viszonylag gyorsan felépült betegségéből, sőt, idén januárban már ismét edzésbe állhatott, és az első tavaszi fordulóban már pályára is léphetett.
    Bogyó a rá jellemző motiváltsággal és elszántsággal dolgozik azóta is, 14 évesen már az U16-os csapatunkban is pályára lépett, ám november 26. számára egy kellemetlen emlékű napként maradt meg, mert egy éve az említett napon kapta meg a rossz híreket.
    Klubunk a szülőkkel karöltve azonban szerette volna, ha a rossz emlékek eltűnnek, és ezért idén november 26-án, vagyis múlt csütörtökön a fiatal játékos felnőtt csapatunkkal edzhetett, sőt, részt vehetett a Ferencváros elleni találkozó taktikai értekezletén is.
    Az MTK TV természetesen jelen volt az eseményen, íme a riport Botond nagy napjáról.
  • กีฬา

ความคิดเห็น •