Szöveg: Jürgen az én spanom, Egy kegyetlen vad macska, Ha rálépek a farkára, Azt békében nem hagyja, Egész nap csak fekszik, Alszik, lustul, nyúlik, Aki nem viselkedik jól, A nyakának ugrik, Ő a környék ura, Ha itt vagy alatta állsz, Ha okos vagy alibinek valamit majd kitalálsz, Hogy ne marcangoljon szét, Egy szempillantás alatt, Ha hozzád ér akkor Belőled tesó nem sok marad Refr.: Jürgen az ő neve, Az utca nevelte fel Semmi nem érdekli őt Mert egyet inkább lever Gondolkozás nélkül, Olyat oda csap, Hogy beleremeg a világon Az összes jégcsap (csap) (2x) Nézd ahogyan fekszik, Milyen kis aranyos Mind addig még fel nem kel mint egy irgalmatlan nagy boss (boss) Pihe puha macskatestben aranyos cica, Ez ne tévesszen meg téged mert hát ez így nem igaz Tüzes fenevad a mi álca mögé van rejtve, Boci szemmel néz a préd a csapdába is ejtve Bengál tigris, foltos párduc, és egy nagy puma Jürgen erősebb ezeknél, és nagyon buta Jürgen, szeretném ha tudnád azt örökre, Hogy szeretem a dagadt fejed megvakarni körbe Megmutatja az a pufi bamba tekinteted, A szőrős testedből áradó összes szereteted Egész nap csak nyalogatod a hátsó feledet, Hogy honnan jöttél barátom azt soha nem feleded, Aranyosan odabújsz hozzám ha odahívlak, Nem vagy te rossz macska, csak annak vagy állítva Refr.: Jürgen az ő neve, Az utca nevelte fel Semmi nem érdekli őt Mert egyet inkább lever Gondolkozás nélkül, Olyat oda csap, Hogy beleremeg a világon Az összes jégcsap (csap) (2x) Akkor jöjjön most az én solom Hát itt van gyerünk, Menjünk le kisboltba Egy kiló Wishkast vegyünk, Evés után lefekszem egy 10-15 percre, Aztán felkelek és folytatom Az evést persze, De kitérek más dologra is magamon kívül, 500 ezer ember nem kevés és én rendkívül, Éhes vagyok de most itt pont hogy Nem ez a lényeg, Köszönjük mind a ketten, hogy ilyen sokan néztek!
lájkolja mindenki hogy felül legyen a szöveg! Jürgen az én spanom, Egy kegyetlen vad macska, Ha rálépek a farkára, Azt békében nem hagyja, Egész nap csak fekszik, Alszik, lustul, nyúlik, Aki nem viselkedik jól, A nyakának ugrik, Ő a környék ura, Ha itt vagy alatta állsz, Ha okos vagy alibinek valamit majd kitalálsz, Hogy ne marcangoljon szét, Egy szempillantás alatt, Ha hozzád ér akkor Belőled tesó nem sok marad Refr.: Jürgen az ő neve, Az utca nevelte fel Semmi nem érdekli őt Mert egyet inkább lever Gondolkozás nélkül, Olyat oda csap, Hogy beleremeg a világon Az összes jégcsap (csap) (2x) Nézd ahogyan fekszik, Milyen kis aranyos Mind addig még fel nem kel mint egy irgalmatlan nagy boss (boss) Pihe puha macskatestben aranyos cica, Ez ne tévesszen meg téged mert hát ez így nem igaz Tüzes fenevad a mi álca mögé van rejtve, Boci szemmel néz a préd a csapdába is ejtve Bengál tigris, foltos párduc, és egy nagy puma Jürgen erősebb ezeknél, és nagyon buta Jürgen, szeretném ha tudnád azt örökre, Hogy szeretem a dagadt fejed megvakarni körbe Megmutatja az a pufi bamba tekinteted, A szőrős testedből áradó összes szereteted Egész nap csak nyalogatod a hátsó feledet, Hogy honnan jöttél barátom azt soha nem feleded, Aranyosan odabújsz hozzám ha odahívlak, Nem vagy te rossz macska, csak annak vagy állítva Refr.: Jürgen az ő neve, Az utca nevelte fel Semmi nem érdekli őt Mert egyet inkább lever Gondolkozás nélkül, Olyat oda csap, Hogy beleremeg a világon Az összes jégcsap (csap) (2x) Akkor jöjjön most az én solom Hát itt van gyerünk, Menjünk le kisboltba Egy kiló Wishkast vegyünk, Evés után lefekszem egy 10-15 percre, Aztán felkelek és folytatom Az evést persze, De kitérek más dologra is magamon kívül, 500 ezer ember nem kevés és én rendkívül, Éhes vagyok de most itt pont hogy Nem ez a lényeg, Köszönjük mind a ketten, hogy ilyen sokan néztek!
Én: amikor felelek és bekapcsolom a telefonomat Látom hogy mennyire sok értesítésem van. És meglátom... HOGY UBORCRAFT KITETTE A JÜRGEN REP-ET!!!! 💙💙 Ment a like!! 💙
Itt a szöveg: Jürgen az én spanom, Egy kegyetlen vad macska, Ha rálépek a farkára, Azt békében nem hagyja, Egész nap csak fekszik, Alszik lustúl nyúlik, Aki nem viselkedik jól, A nyakára ugrik, Ő a környék ura, Ha itt vagy alatta álsz, Ha okos vagy alibinek majd valamit kitalálsz, Hogy ne marcangoljon szét, Itt már teljesen elvesztettem a fonalat🤣🤣😂😂
Peti egy kérdés, ha ezeket a zenéket felhasználom egy videóban le fogod copyrightolni? 🤔🤔🤔 (amugy nem fogom csak kiváncsi vagyok rá) Nagyon, de nagyon jó lett!
Na jó! Végig röhögtem az egészet! 🤣 Nagyon tetszik, jó lett! ❤️ Jürgen annyira cuki, Isteneeeeeem! ❤️❤️ Gratulálok az 500000-hez,és természetesen a RAP-hez is! ❤️😍
Amikor nézem ezt a videót: Húú imádom ezt a zenét! Deeee miért ilyen nagy Jürgen tokája?😂🐈 Bár nem akarom hogy nekem is leverjen egyet.☠️ Amúgy gratulálok az 5⃣0⃣0⃣k-hoz!👌👏
A beatet az egyik kedves nézőm készítette nekem. Innen is nagyon hálás vagyok érte dxnYbeatz-nek.
Csak így tovább
Leggjobb vagy peti 😇
Te vagy a legjobb
Malac
Ez nagyon jó lett
Szóval... *2020 nyári slágere a jégcsapokról szól.*
Okay!
*Gigantikus Gratula! :D*
Qwq
Rolix ez most beszólás lett volna?
Kuss rolix
@@odmnk2558 Miért? Barátilag írt egy kommentet! Mi ezzel a baj?
Semmi irónia, tisztelem Ubi munkásságát.
Szöveg:
Jürgen az én spanom,
Egy kegyetlen vad macska,
Ha rálépek a farkára,
Azt békében nem hagyja,
Egész nap csak fekszik,
Alszik, lustul, nyúlik,
Aki nem viselkedik jól,
A nyakának ugrik,
Ő a környék ura,
Ha itt vagy alatta állsz,
Ha okos vagy alibinek valamit majd kitalálsz,
Hogy ne marcangoljon szét,
Egy szempillantás alatt,
Ha hozzád ér akkor
Belőled tesó nem sok marad
Refr.:
Jürgen az ő neve,
Az utca nevelte fel
Semmi nem érdekli őt
Mert egyet inkább lever
Gondolkozás nélkül,
Olyat oda csap,
Hogy beleremeg a világon
Az összes jégcsap (csap)
(2x)
Nézd ahogyan fekszik,
Milyen kis aranyos
Mind addig még fel nem kel mint egy irgalmatlan nagy boss (boss)
Pihe puha macskatestben aranyos cica,
Ez ne tévesszen meg téged mert hát ez így nem igaz
Tüzes fenevad a mi álca mögé van rejtve,
Boci szemmel néz a préd a csapdába is ejtve
Bengál tigris, foltos párduc, és egy nagy puma
Jürgen erősebb ezeknél, és nagyon buta
Jürgen, szeretném ha tudnád azt örökre,
Hogy szeretem a dagadt fejed megvakarni körbe
Megmutatja az a pufi bamba tekinteted,
A szőrős testedből áradó összes szereteted
Egész nap csak nyalogatod a hátsó feledet,
Hogy honnan jöttél barátom azt soha nem feleded,
Aranyosan odabújsz hozzám ha odahívlak,
Nem vagy te rossz macska, csak annak vagy állítva
Refr.:
Jürgen az ő neve,
Az utca nevelte fel
Semmi nem érdekli őt
Mert egyet inkább lever
Gondolkozás nélkül,
Olyat oda csap,
Hogy beleremeg a világon
Az összes jégcsap (csap)
(2x)
Akkor jöjjön most az én solom
Hát itt van gyerünk,
Menjünk le kisboltba
Egy kiló Wishkast vegyünk,
Evés után lefekszem egy
10-15 percre,
Aztán felkelek és folytatom
Az evést persze,
De kitérek más dologra is magamon kívül,
500 ezer ember nem kevés és én rendkívül,
Éhes vagyok de most itt pont hogy
Nem ez a lényeg,
Köszönjük mind a ketten, hogy ilyen sokan néztek!
Haver ezt menyi idu alatt írtad le ez nagyon kiraj én ezt most likolom
Te sem unatkozol!
Azta ez nagyon jó lett😀 te moderátor vagy hogy ezt mind tudod?
What??? EZT MENNYI IDEIG IRTAD??? Nagyon pro vagy ha volt turelmed ezt MIND leirni!
Nagyon király lett :) És mennyi idő volt ! Van felesleges 1,2 órád !!!
Barátom: *mit szeretsz a nyárban??*
Én: *A jégcsapokat a jürgen rappből😂😂🤣*
🤣🤣
@@csabaszegedi6831 😅
@CREDIT MUSIC OFFICAL HUNGARY írj két csillagot** és ha közé írsz kiemeli pl.: * Abc *
Természetesen szóköz nélkül
XD
lájkolja mindenki hogy felül legyen a szöveg!
Jürgen az én spanom,
Egy kegyetlen vad macska,
Ha rálépek a farkára,
Azt békében nem hagyja,
Egész nap csak fekszik,
Alszik, lustul, nyúlik,
Aki nem viselkedik jól,
A nyakának ugrik,
Ő a környék ura,
Ha itt vagy alatta állsz,
Ha okos vagy alibinek valamit majd kitalálsz,
Hogy ne marcangoljon szét,
Egy szempillantás alatt,
Ha hozzád ér akkor
Belőled tesó nem sok marad
Refr.:
Jürgen az ő neve,
Az utca nevelte fel
Semmi nem érdekli őt
Mert egyet inkább lever
Gondolkozás nélkül,
Olyat oda csap,
Hogy beleremeg a világon
Az összes jégcsap (csap)
(2x)
Nézd ahogyan fekszik,
Milyen kis aranyos
Mind addig még fel nem kel mint egy irgalmatlan nagy boss (boss)
Pihe puha macskatestben aranyos cica,
Ez ne tévesszen meg téged mert hát ez így nem igaz
Tüzes fenevad a mi álca mögé van rejtve,
Boci szemmel néz a préd a csapdába is ejtve
Bengál tigris, foltos párduc, és egy nagy puma
Jürgen erősebb ezeknél, és nagyon buta
Jürgen, szeretném ha tudnád azt örökre,
Hogy szeretem a dagadt fejed megvakarni körbe
Megmutatja az a pufi bamba tekinteted,
A szőrős testedből áradó összes szereteted
Egész nap csak nyalogatod a hátsó feledet,
Hogy honnan jöttél barátom azt soha nem feleded,
Aranyosan odabújsz hozzám ha odahívlak,
Nem vagy te rossz macska, csak annak vagy állítva
Refr.:
Jürgen az ő neve,
Az utca nevelte fel
Semmi nem érdekli őt
Mert egyet inkább lever
Gondolkozás nélkül,
Olyat oda csap,
Hogy beleremeg a világon
Az összes jégcsap (csap)
(2x)
Akkor jöjjön most az én solom
Hát itt van gyerünk,
Menjünk le kisboltba
Egy kiló Wishkast vegyünk,
Evés után lefekszem egy
10-15 percre,
Aztán felkelek és folytatom
Az evést persze,
De kitérek más dologra is magamon kívül,
500 ezer ember nem kevés és én rendkívül,
Éhes vagyok de most itt pont hogy
Nem ez a lényeg,
Köszönjük mind a ketten, hogy ilyen sokan néztek!
Wow
Te sem unatkozol.
Nem semi
szerintem is WOW
WOW
Jürgen még mindig nagyon cuki! Amugy jó lett
Igen nagyon jó lett
Az én macskám ugyanolyan aranyo
az ényem sajnos meghalt
Kedvenc zeném lett:D
Nekem is 💓💓
Hát ez nagyon király lett! Imádom! Hajrá! A következő cél: 600k! Sok sikert hozzá, Ubi! 😉
Nagyon jó lett! Like aki szerint is
Like vadász
Like !!!!!!!!!!!!!👍👍👍
@Tibor Alias pfff
@@rabgta8442 ja like vadász
IGAZ
Jürgen felléphetne az Eurovíziós dalfesztiválra! 🐱🐱🐱🐱
Jaja xd
Xd igazad van!
Ja az X-faktor meg a Dal meg ezek neki semmik
Igen de ő is tudja hogy akkor másoknak nem lenne esélye :/
Ő is tudja hogy Magyarország nem indít már többet versenyzőt
Ki csinálja az alap zenét?
ja jogos
én
Lul b
FL Studióban készül
Köszi:)
Ez nagyon jó lett már az egészet kívülről tudom😂
Én is
De jó lett. Látszik, hogy imádod,szereted Jürgit.
Wow nagy jól ösefogltad
Ubi mikor lessz Jurgi élete?
@Hunor PvP persze
@@laszlohorvath2975 jurgi😂😂😂😂😂😂😂😂
@@hilux3614 összefoglaltad***
Már nagyon vártuk! :D
Pont 500E megtekintés!:D
Tök jó és vicces a szöveg😂 és nagyon örülök és tisztelet azért hogy nincs szét autotuneolva!!💪
XD
Tényleg jooooooooooooooo😜😘🤑😸🐆🐅🐈🐈🐈🦁🐯🐕🐕🦺🐺🦊🐱🐈🐈🐈🐈🐈🐈
0: ez nagyon jó lett imádom Jürgit❤
Én: amikor felelek és bekapcsolom a telefonomat
Látom hogy mennyire sok értesítésem van.
És meglátom...
HOGY UBORCRAFT KITETTE A JÜRGEN REP-ET!!!! 💙💙
Ment a like!! 💙
Nekem is xD
Öhm...felelsz? Neked suli van még ILYENKOR?! Ó te szerencsétlen ember...részvétem.
Dehogy x
@@gel_rt XD
Nincs sulim xDDD
KIÉGEK!! XDD
20 szor néztem meg annyira jó
most ez a kedvenc számom XDD
Helloka srácok! Nagyon adom ezt a rappet! (2020)
Amikor 6ix9nine énekel, a lelki világom: ööö oké
Amikor Jürgen lenyomja 6ix9inet, a lelki világom: u are the BOSS. Grat az 500k hoz. 🎉🎉🎉
Hat 69 jobb
@@David-vc5nd xd
@@David-vc5nd +1
Hát lehet, hogy 6ix9ine-t nem 11évesen kéne hallgatni.
@@regx_ na ez igaz
Ki volt az aki dislikeot nyomot?????? (Forditva tartotad a telefont ha te voltál)
😹😹😹
fordítva tartottad a telefont.... XD
Én
@@Dvu985 Poén 😂
XDD🤣🤣🤣🤣
1:35 ettől a résztől már foga már olyan mint ha szomorú rész lenne. Májdnem elsírtam magam
Jürgen ijen
Tök ügyi vagy jó lett a szám és mégegyszer gratulálok az 504.000
Feliratkozóhoz! ❤❤
THE BEST RAP FOR EVER.te vagy a legjobb peti!!!
nice video nagyon vices
@@Travel_and_Real_Estate csak szolok hogy a vices két c kérdezem hogy hejes irás? lukszus
@@zsoltbalog5971 nem inkább helyesírás?
@@zsoltbalog5971 helyesírás luxus... akkor ebbe is bele lehetne kötni...
500k gg
@Marcell Szendi de itt nem arra használjuk💁🏼♀️
Nagyon jó, gratula az 500 000 feliratkozóhoz.
Brutális ez a Rap!
1:40 "hogy szeretem a dagadt fejed ..." 😂😂😂😂
Igen az tök vicces volt 🥺😸😸😸😂
Like!!!
Meg se néztem de ment a like!♥️❤️
0:41 -től 0:45 -ig ez inkább szomorúan hangzik. Egyébként Nagy gratula Peti!
Király lett nem szeretem a rap‐et csak a tiédet nagyon jó csak így tovább!
Uborcraft/Jürgen!
Gratulálok az 500k-hoz. Nagyon jó lett ez a zene is.
Ez a legjobb rap amit eddig hallottam! :)
Olyan cuki de egyben nagyon komoly is. Nagyon jó videó! Gratulálok az 500k-hoz!
Szia nekem nagyon tetszett! Remekül kitaláltad a szöveget, a stílust!
Itt a szöveg:
Jürgen az én spanom,
Egy kegyetlen vad macska,
Ha rálépek a farkára,
Azt békében nem hagyja,
Egész nap csak fekszik,
Alszik lustúl nyúlik,
Aki nem viselkedik jól,
A nyakára ugrik,
Ő a környék ura,
Ha itt vagy alatta álsz,
Ha okos vagy alibinek majd valamit kitalálsz,
Hogy ne marcangoljon szét,
Itt már teljesen elvesztettem a fonalat🤣🤣😂😂
Nyakának😁
Én már az első versszaknál.
@Oliver2011HU én is köszönöm
@@laszlohorvath2975 Hát akkor ez nem a szöveg... Nincs is az egész leírva!
Legalább megpróbáltad
A legjobb rap
Gratulálok a 500k feliratkozohoz😀😀😀😀
Uborcraft,nagyon szeretem a zenéd hallgatni!😁
Nagyon jó hogy most is csináltál rappet!
Nagyon jó lett!
Ezt sosem lehet abba hagyni.mindig ujra hallgatom
Tesa ez úgy megborított, hogy a vonatot vártam a repülőtéren egy buszjeggyel🔥🔥
Xd
xD
xD
Az komoly xd
Xd
Imádom jürgent! Cuki☺
Nagyon jo lett te vagy a legjobb
Peti nagyon nagyon ügyes vagy...
remélem hogy meglesz a #900.000k sok sikert .
TE VAGY A LEGJOBB VIDEÓS ÉS MEGÉRDEMLED EZT A SOK FELIRATKOZÓT
már vagy 20. szorra nézem meg minimum de még mindig nem unom
UI:.nagyon gratu
kir áj
zalán
Peti egy kérdés, ha ezeket a zenéket felhasználom egy videóban le fogod copyrightolni? 🤔🤔🤔
(amugy nem fogom csak kiváncsi vagyok rá)
Nagyon, de nagyon jó lett!
Szerintem ha engedélyt kérsz a zene fel használásához akkor lehet hogy nem kapsz copyrightot (nem biztos csak lehet)
Ha videó alá odateszed a videó/zene linkjét amit a videódban használsz akkor (szerintem) nem
Na jó! Végig röhögtem az egészet! 🤣 Nagyon tetszik, jó lett! ❤️ Jürgen annyira cuki, Isteneeeeeem! ❤️❤️
Gratulálok az 500000-hez,és természetesen a RAP-hez is! ❤️😍
Benn van a rappben is, hogy csak cukinak néz ki. (de amúgy tényleg cuki).
@@beatakovacs6649 Igen, tudom. Kétszínű mágikus cuki macska😂
Tekints a jóra: 7 hónap 208E megtekintés
Jürgen rap: 1 hete 240E megtekintés
Úgy látszik, ez jobb lett....
Szolnoki János mostmár 331k:D
@@realmadridisthebestclub :D
Nagyon jó volt!
Gratulálok!👏👏🥒🥒🐱
Nem gondoltam volna hogy ilyen jól tudsz rap-elni! Ez mindenféleképpen megér egy HATALMAS LIKE-OT!
0:13 Gyanús, hogy az nem Peti keze :D
Az petrá-é
@@relcomrade Majd másodikban meg tanulod, hogy hogyan kell toldalékolni ezt a szót.
@@rolandkosa6828 igen:)
Laszlavik Gergö petrá-é
@@rolandkosa6828 ez okoskódás akkart lenni?
Nagyon jó xp! Mert aki eszt csinálta az jól meg csinálta! Gratulálok!
Olvasás közben mindig ezt halgatom😉
Nagyon jo lett,
Jurgen is nagyon cuki,
Nyomj egy likeot ha így látod.
Eddigi kedvencem🤣gratulálok az 500000 feliratkozóhoz
nagyon de nagyon Gratulálok a Félmillió Feliratkozohoz Így tovább Peti :D
Felrakod spotifyra vagy már fenn is van?
Nagyon jó lett! Te vagy a kedvenc videósom.
Like aki ezerszer végig nézte!
(A videóra is, és kommentre is) ;)
Grat az 500.000 feliratkozóhoz
Lassitsátok le 0,25 re nagyon jó!
Esküszöm te vagy a kedvenc rapperem 😅
Xdd nekem is.
És PamKutya? XD
Én is csak a tiédet szeretem Peti. 😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎
Nagyon jó lett de szerintem Jürgennek nicsen dagatt feje.👍🙂
Gratulalok az 500k hoz 😝😝
Nagyon jó.... egész héten hallgatom...
Jürgi a gengszter CECAXD Nagyon jó lett:)
Best.
nagyon jó te vagy a kedvencem sok sikert a további videózáshoz
szerintem ez a világ legjobb zenéje
Ubi ez nagyon jó lett!! Így tovább és gratulálok az 500K-hoz!
Nagyon jó lett! Gratulálok az 500k-hoz!
Szívesen!😆
Imádlak titeket!
(Azért van UborCraft-os iskolatáskám)
Peti lassan jöhet a 600K-s rap! Grat! 🥳
1:23 tényleg BOCI SZEMMMM🥺🥺
2:44 azt mondtad dagat?😂😂😂😂😂
Azt 🤣🤣
Nagyon jó lett várom a 600k
Dalát
Nagyon ügyes vagy! Én ilyen rapot nem tudtam volna megcsinálni!
Jürgen nagyon cuki mehetne szépség versenyre 😂😂😂
ja
Szerintem ahoz túl dagadt xd😂😂😂
Csak lehet h lecsapná a zsűrit
Ja
Jó lett Peti. Grat az 500k-hoz!
Amikor nézem ezt a videót:
Húú imádom ezt a zenét!
Deeee miért ilyen nagy Jürgen tokája?😂🐈
Bár nem akarom hogy nekem is leverjen egyet.☠️
Amúgy gratulálok az 5⃣0⃣0⃣k-hoz!👌👏
Ez nagyon fasza lettt!
Szarrá halgatni mindenkinek!
XDDDDD EZ NAGYON JÓ!!!!
Milyen kis dagi😅😂😃❤️nagyon aranyos
Ez nagyon jó lett🤩❤️ hogy találsz ki ilyen rimmeket?
M
@UborCraft Csinálnál egy rappet 550k-ra? Mert akkor csinálnék rá beatet!
Tudom rengeteg munkád van egy rap-ben, de lehetne gyakrabban is! :D
50.000-nél találtam rád, ami mára megtízszereződött, GRATULÁLOK!
@@rolandkosa6828 Ezt hogyan számoltad ki?
Epic
13 like volt rajta én 3× megnyomtamnés 16 lett Xd
Games
Legendary
@@bognaranna8114 azigen
Hát ezen be sírok nagyon jó!! XD :D
Ja ez tökjó Vidi! Gratulálok az 500k boz
Nagyon jó lett :)
XD, Amúgy mikor lesz jürgen élete?
Nagyon jó lett már 30 szor meg néztem!!! gratulálok
2x es gyorsasággal nagyon jó :)
Na jóó😂😂♥️♥️Ez nagyon jó lett. Te vagy a kedvenc rapperem és vidisem is egyben. 😝🤙
Jürgen tök cukii
Szóval... 2020 nyári slágere a jégcsapokról szól.
Okay
Gigantikus Gratula! :D
Szép Rolix copy :D
EZZ IGEEN💪 Nagyon Adjaa💪😎 Menő lett!💪💪