Hú jó régen találtam ide, mekkora lett a kert! Csodás, nagy munka. Én is takartam sok mindent de a locsolás kínkeserves folyton felhajtani a hálót, eső átmegy, de kevésbé. Plusz bárhova teszünk gaz ellen takarást, alá másznak a csigák. Még a tégla alá is, ami a hálót tartja 😔 én a tarackot azóta sem tudom kiirtani, kínlódás, többedik éve rendezzük az ágyásokat, volt takarás, gazolás, beültetve olyannal, ami elnyomja, stb. A vegyes méhlegelőt mi is meghagytuk, amíg a pitypang le nem virágzott, hálásak voltak a méhecskék, kora tavasszal alig van ennivalójuk. De az ágyás mellett azért levágjuk a szegélyt különben akár fél méteresre is nőhet. A pici gazokat utána ki lehet könnyen sarabolni az ágyásból, nem az a gond. Még egy észrevételem; mi nem tudjuk ilyen szépen tisztán hagyni az ágyásokat mert csonttá szárad a föld, nagyon kevés az eső, nem lehet folyton locsolni. Nálatok nem kívánja a takarást? Vagy a komposzt felszín elég?
Először is, köszönjük szépen! :) A komposzt alapvetően egy nagyon jó nedvességmegtartó tulajdonságú közeg, illetve maga a komposzt a mulcs ebben az esetben, azaz magával a komposzttal takarjuk a talajt (az más kérdés, hogy aztán abba is ültetjük a növényeket). A felszíne viszonylag hamar kiszára azért, de a kicsivel mélyebb rétegek ilyenkor is viszonylag sokáig nedvesek maradnak. Persze öntöznünk azért kell, főleg, hogy szinet minden nap fúj ez a jó kis szárító szél...olyan, mintha hajszárítóval fújnák a földet egész nap...
Azt néztem, hogy a sorok között a darálék/szalma között is jön kicsit a "gaz". Milyen módszerrel tudjátok kordában tartani? Nekem darálék szokott lenni, azt ugye maximum kézzel lehet, de nagyon időigényes.
Tavaly szalmával volt feltöltve, de idén erre nem volt idő. Idén időnként végigkapálom gyorsan az utakat, amikor van némi időm rá. Faapríték jó lenne, de vagy csilimilliárdba kerül, vagy 90m³-es kamionnal lehet rendelni, szóval...egyelőre így 😁
@@gyurgyalagostanya köszönöm a gyors választ, igen, drága. Én most 15e/m3 fogok rendelni rendes woodchip -et, a sima darálék olcsóbb (ha éppen van) és a zöld részek miatt gyorsan le is bomlik. Szalmával sem lehet bírni ennyit. Sok sikert és követem a fejleményeket! :)
A csicsókát azt jól átgondoltátok? Az egy nagyon agresszíven terjedő növény! Azt a veteményesektől nagyon távolra szokták tenni (kert végébe stb) ahol nem tud gondot okozni.
Egyetértek a véleményedel a kaszálásal kapcsolatban. Hasonlóan gondolkozok és teszek énis .😊
Gratulálok! Nagyon szép a gazdaság!
Köszönjük szépen!
Hú jó régen találtam ide, mekkora lett a kert! Csodás, nagy munka. Én is takartam sok mindent de a locsolás kínkeserves folyton felhajtani a hálót, eső átmegy, de kevésbé. Plusz bárhova teszünk gaz ellen takarást, alá másznak a csigák. Még a tégla alá is, ami a hálót tartja 😔 én a tarackot azóta sem tudom kiirtani, kínlódás, többedik éve rendezzük az ágyásokat, volt takarás, gazolás, beültetve olyannal, ami elnyomja, stb. A vegyes méhlegelőt mi is meghagytuk, amíg a pitypang le nem virágzott, hálásak voltak a méhecskék, kora tavasszal alig van ennivalójuk. De az ágyás mellett azért levágjuk a szegélyt különben akár fél méteresre is nőhet. A pici gazokat utána ki lehet könnyen sarabolni az ágyásból, nem az a gond. Még egy észrevételem; mi nem tudjuk ilyen szépen tisztán hagyni az ágyásokat mert csonttá szárad a föld, nagyon kevés az eső, nem lehet folyton locsolni. Nálatok nem kívánja a takarást? Vagy a komposzt felszín elég?
Először is, köszönjük szépen! :)
A komposzt alapvetően egy nagyon jó nedvességmegtartó tulajdonságú közeg, illetve maga a komposzt a mulcs ebben az esetben, azaz magával a komposzttal takarjuk a talajt (az más kérdés, hogy aztán abba is ültetjük a növényeket).
A felszíne viszonylag hamar kiszára azért, de a kicsivel mélyebb rétegek ilyenkor is viszonylag sokáig nedvesek maradnak. Persze öntöznünk azért kell, főleg, hogy szinet minden nap fúj ez a jó kis szárító szél...olyan, mintha hajszárítóval fújnák a földet egész nap...
Azt néztem, hogy a sorok között a darálék/szalma között is jön kicsit a "gaz". Milyen módszerrel tudjátok kordában tartani? Nekem darálék szokott lenni, azt ugye maximum kézzel lehet, de nagyon időigényes.
Tavaly szalmával volt feltöltve, de idén erre nem volt idő. Idén időnként végigkapálom gyorsan az utakat, amikor van némi időm rá.
Faapríték jó lenne, de vagy csilimilliárdba kerül, vagy 90m³-es kamionnal lehet rendelni, szóval...egyelőre így 😁
@@gyurgyalagostanya köszönöm a gyors választ, igen, drága. Én most 15e/m3 fogok rendelni rendes woodchip -et, a sima darálék olcsóbb (ha éppen van) és a zöld részek miatt gyorsan le is bomlik. Szalmával sem lehet bírni ennyit. Sok sikert és követem a fejleményeket! :)
A piros száron nevelkedő spenótmagot hol lehetne beszerezni?
Itt:
webshop.szentesimag.hu/levelzoldsegek-profi-fajtak/red-tabby-rz
Ott nincs csiga hogy védekeztek ellene
Csigánk nincs...hangyánk van. 🤷♂️
A csicsókát azt jól átgondoltátok? Az egy nagyon agresszíven terjedő növény! Azt a veteményesektől nagyon távolra szokták tenni (kert végébe stb) ahol nem tud gondot okozni.
Jogos a felvetés. Meglátjuk. Már ott van... 😄
Mi is bevágtunk párat a kerítés tövébe messze mindentől, inkább ez nőjjön oda mint egyéb gaz :D