Mivel ennek a dalnak a premierje közel esett Tompos Kátya távozásával...amikor már sokadszorra hallgattam ezt a dalt egy ponton elérzékenyültem. Az egész életemet végigkísérték a "Geszti" slágerek, és még szeretném ha legalább 60 évig így lenne. Ez a szám, ez minden ami a Geszti! Hihetetlen kreatív, és könnyed! A férjem angol anyanyelvű, de neki is megmutattam hogy Magyarországon van egy hihetetlenül tehetséges fiú aki a Mamma How can I resist you-t magyar versbe tudja foglalni! Köszönöm Neked Péter❤❤❤❤
A Geszti féle zsenialitás ismét felütötte a fejét. Ilyenkor szárnyal a lelkem, hogy 2024-ben is lehet izgalmas, végtelenségig hallgatható dalt alkotni. Szívből gratulálok!
3 napja ezt hallgattam, ez lett csengőhangom, amikor hív a párom, akivel 19 évet nyomtunk le, sajnos 6 hónapja külön vagyunk, de mivel igyexem, két hét múlva hazaköltözik, MERT BELÉ SZERETTEM🥰 Köszi Peti ezt a dal, a legjobbkor jött..
Csodás a dal! Szuper klip! Isteni előadók és a zene meg 2024 kategóriájában az eddigi csúcs! Nem vagyok egyedül, akinek egy meghallgatás nagyon kevés....ismét- és ismét
Drága Bori! 15éve járok a koncertekre és imádom amit zeneileg adtok nekem!!! Ez a dal mindent felül ír nekem! Minden nap ezt a dalt hallgatom és élvezem 70évesen! Gratulálok! Imádlak titeket! A Reels videón a páromnak is ezt tettem fel!
Fantasztikus lett a dal!!!A hideg ráz, amikor az első taktus megszólal...az egész dal, a szöveg, a zene, Bori és Péter hangja együtt fenomenálisan zseniális❤😊!!!Köszönet érte❤!!
Szép jó reggelt! ✌️🌍🌄Jól indul a nap ezzel a gyönyörű dallal!! 👍🎼Gratulálok szuper duett! 💯👌 Már most a kedvencem, várunk még ilyen klassz dalokat! 🌝🌞🌝
Vicces és hátborzongató is egyben. Fura-fanyar cukorszirupnak indul aztán valami nagyon-nagyon szerethető finom dal lesz belőle. Bori még mindig gyönyörű, felülmúlhatatlanul dög[ös], akarom mondani Díva maradt! Geszti Péter. Eddig megvallom nem szerettem. Sem a szövegelését, sem őt, ez mostantól megváltozott. A dalt, az együttműködést, az Élményt, hogy elbőgtem magam a végére köszönöm! 🥰
Edina kedves, hogy nem szerette eddig Gesztit? Valami rosszat tett önnel? Mit olvasott vagy látott Gesztivel,-ről, amitől nem szerette? Mondjuk nem kell szeretni, de a dalok amikhez köze van, valahogy fülbemászóak, poénosak, rímelnek, okosak, megfelelő dallamot is ír hozzá valaki, szóval le a kalappal! Persze nem hasonlítjuk össze őt egy nagy művésszel, nem, az más kategória, Geszti szórakoztat minket, jó lesz a kedvünk. Tehát, mitől nem kedvelte eddig?
@@endreolasz7658 Sok. Negédes. Számomra. Most ez a dalszövegelés jó. De minden más számomra továbbra is sok. A tehetsége vitathatatlan. Azért is írtam ide, mert ez a dal alaposan megríkatott. 🙋🏻♀️
@@EdinaVarju Érzelmeket vált ki belőlünk mindegyik dal+dalszöveg. Ilyen, olyan érzelmeket. Ezek szerint Ön megnyugodhat, érző lélek, ebben a mai érzéketlen világban,.....ha így hatottak a sorok+dallam+előadásmód+stb. stb. :-)
Egy dallam, mely szívünk mélyére hatol, Geszti Péter és Péterfy Bori, egy varázslatos duó. "Beléd szerettem. Ez van." - szól a refrén, Szerelem és szenvedély, amitől mindenki félrenéz. A zene, mint édes méz az ajkakon, Péterfy Bori hangja, mint a nyári szellő, oly könnyed. Geszti Péter szövege, mint az élet maga, Egy dal, ami összeköt, és szívünkben marad. Ez van amikor a tehetség, a muzikalitás, és a Kurázsi találkozik két részről. Azt hiszem beleszerettem 😂❤
GESZTI PÉTER egy ZSENIÁLIS előadó ,BORI-val együtt csodálatos ez a dal.M ég többet és többet szeretnék.A szöveg az előadás a klipp isteni.Gratulálok!❤❤❤
Rongyosra hallgatom!!! Könnyű nyári sláger, fülbemászó, kellemes, de valahogy mégsem. Valamiért a szívem közepébe talál és ott csavarodik egyet. Az utolsó taktusnál pedig legurul a könnycsepp!!! Péter! Ez nagyon el van találva!!! Videóstól, szövegestől, Boristól, mindenhogy! Nagyon gratulálok!!!!
❤💛💙 nalam most volt a dallal a most mutasd meg. Hát az van. Hogy bele :) csak valakinek anynira konyorgok tudom nemezelenyeg, de a feliratot mar, hat ne legyen ennyire igenyvesztetten tele elirassal STORNO Nincs felirat hujegyerek.. automatikusan ezt a fost hozza letre okos ai, ki kell kapcsolni a rakba, igen. Ma is szeretem :)) 💚💚
Geszti mindig is hatalmas volt nálam! Rapülök jazz meg az jégkorszak.... s szerintem nem ez az utolsó nagy BOMBÁJA!!! Szeretlek Geszti!!!! Rapülj még nekünk
Reggel a Párommal hallgattunk éreztem újra H belé szerettem! és a közös duettbe!Teli találat...Peti és Bori,szuperek vtok!🥰👍😍Köszönöm a szép reggelt...p Ildy
Úristen de jó lett!! ❤️❤️❤️ És a legjobb, amikor a párom ezzel a dallal ébreszt korán reggel 21 év után! 🥰 Köszönjük Péter! Megint adtál nekünk egy csodát! ❤️
Szöveg mint mindig szuper és ez nagyon jó lett ez igy egyben mindenkivel. Kedvencem a "Ma-mma, how can I resist you?" 2:26 a profil és a 1/2 szembe arc, na az zseniális mint egy profilportré
Most hallottam először, de kb 4-5-ször rögtön meg is hallgattam. Szuper jó. Geszti Péter zenéit mindig is nagyon szerettem hallgatni. Jó hallani újabb és újabbakat is. Profi🥰 Borit is nagyon kedvelem.🥰
Én ezt már elsőre imádom 😍! A klip is nagyon klassz, de kissé brutális a történet 😅. Edit felcsóválása is óriási ötlet, imádom az egészet, de a gyilkosságoknál majd mindig becsukom a szememet 😅. Egyébként pedig óriási gratula mindenkinek, aki ezt létrehozta!
Csodás a dal, a klipp❤️imádom! Gyerekkorom kedvencei vagytok! Óriási gratula, akik ezt létrehozták. Rengetegszer hallgattam már meg annyira fülbemászó lett ez a szám😍 Bori csodásan nézel ki! Nagyon jó a fodrászod!
Peti gyerekkorom szerelme a zenéd zseniális 😄 ez van:) Bori tini korom végigkísérte. Köszönjük ezt a szuper számot 😊fantasztikus ! Két nagyon jó előadó együtt .
Teli képpel vigyorogva figyelem a videót, aztán egyszer csak meglátom... JÓ KISLÁNYOK KÉZIKÖNYVE GYILKOSSÁGHOZ ??!!??!! ÚR! ISTEN! Hát ott kikattantam... :D Egy kicsi mai, keverve a régiekkel. Ez nagyon ott van! :)
Wow, egy újabb Geszti gyöngyszem, gratulálok Péternek a dalért, Bori hangja passzos választás volt.❤ A sztori nem hétköznapi, mivel fordítva vagyok bekötve, én imádtam.🙃 Jó volt látni a videóban Csórics Balázst, az egyik legszebb hangú színészt, bár itt hangot nem kapott. Az ABBA utánérzés telitalálat. A nyár egyik slágere, gyanúsan!👉🚀🥰
Mivel ennek a dalnak a premierje közel esett Tompos Kátya távozásával...amikor már sokadszorra hallgattam ezt a dalt egy ponton elérzékenyültem. Az egész életemet végigkísérték a "Geszti" slágerek, és még szeretném ha legalább 60 évig így lenne. Ez a szám, ez minden ami a Geszti! Hihetetlen kreatív, és könnyed! A férjem angol anyanyelvű, de neki is megmutattam hogy Magyarországon van egy hihetetlenül tehetséges fiú aki a Mamma How can I resist you-t magyar versbe tudja foglalni! Köszönöm Neked Péter❤❤❤❤
Èn is nagyon szeretem Geszti szövegeit.
Tényleg zseniális...és az az angol sor...a dalról, a szövegről csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni😊❤
Köszi te valaki titok😘🥰❤️🙂🙂👍👍
😊😊👍👍😘💋🥰🥰
Ez nem az a dal ami kimegy az ember fejebol egyhamar....brutal joooooo!!!!!!!!!!
Zseniális!!!!!!!!! Hölgyeim és uraim. Elfelejtettük?! Ez történik amikor tehetséges, okos emberek együttműködnek.
Ez is jól sikerült! Gratula❤
Nagyon szuper Geszti Péter egyedi és szuper gratulálok.
A Geszti féle zsenialitás ismét felütötte a fejét. Ilyenkor szárnyal a lelkem, hogy 2024-ben is lehet izgalmas, végtelenségig hallgatható dalt alkotni. Szívből gratulálok!
Jó a klip, mutatja, hogy a szerelem mennyire brutál és morbid tud lenni! Veszi a lapot, aki.... 👌🎶
Zseniális!!!! Péterfy Borival ez a szám az évszázad dala!
A párom 78, én 75.
Megfogott a Geszti, ez lett a mi közös dalunk. Imádjuk.
Szerintem is tökéletes dal!❤🎉
3 napja ezt hallgattam, ez lett csengőhangom, amikor hív a párom, akivel 19 évet nyomtunk le, sajnos 6 hónapja külön vagyunk, de mivel igyexem, két hét múlva hazaköltözik, MERT BELÉ SZERETTEM🥰 Köszi Peti ezt a dal, a legjobbkor jött..
Nálam is ez a helyzet, 16 év után.😢
Csodás a dal! Szuper klip! Isteni előadók és a zene meg 2024 kategóriájában az eddigi csúcs! Nem vagyok egyedül, akinek egy meghallgatás nagyon kevés....ismét- és ismét
Két zseni találkozása.😍 Parádés! Születése pillanatában örökzöld dal!!!❤
Kedves Péter!
Zseniális fantasztikus volt a dal.
Imádom amikor tehetséges emberek együttmöködik
Drága Bori! 15éve járok a koncertekre és imádom amit zeneileg adtok nekem!!! Ez a dal mindent felül ír nekem! Minden nap
ezt a dalt hallgatom és élvezem 70évesen! Gratulálok! Imádlak titeket! A Reels videón a páromnak is ezt tettem fel!
Fantasztikus lett a dal!!!A hideg ráz, amikor az első taktus megszólal...az egész dal, a szöveg, a zene, Bori és Péter hangja együtt fenomenálisan zseniális❤😊!!!Köszönet érte❤!!
Szép jó reggelt! ✌️🌍🌄Jól indul a nap ezzel a gyönyörű dallal!! 👍🎼Gratulálok szuper duett! 💯👌 Már most a kedvencem, várunk még ilyen klassz dalokat! 🌝🌞🌝
Vicces és hátborzongató is egyben. Fura-fanyar cukorszirupnak indul aztán valami nagyon-nagyon szerethető finom dal lesz belőle. Bori még mindig gyönyörű, felülmúlhatatlanul dög[ös], akarom mondani Díva maradt! Geszti Péter. Eddig megvallom nem szerettem. Sem a szövegelését, sem őt, ez mostantól megváltozott. A dalt, az együttműködést, az Élményt, hogy elbőgtem magam a végére köszönöm! 🥰
Edina kedves, hogy nem szerette eddig Gesztit? Valami rosszat tett önnel? Mit olvasott vagy látott Gesztivel,-ről, amitől nem szerette? Mondjuk nem kell szeretni, de a dalok amikhez köze van, valahogy fülbemászóak, poénosak, rímelnek, okosak, megfelelő dallamot is ír hozzá valaki, szóval le a kalappal! Persze nem hasonlítjuk össze őt egy nagy művésszel, nem, az más kategória, Geszti szórakoztat minket, jó lesz a kedvünk. Tehát, mitől nem kedvelte eddig?
@@endreolasz7658 Sok. Negédes. Számomra. Most ez a dalszövegelés jó. De minden más számomra továbbra is sok. A tehetsége vitathatatlan. Azért is írtam ide, mert ez a dal alaposan megríkatott. 🙋🏻♀️
@@EdinaVarju Érzelmeket vált ki belőlünk mindegyik dal+dalszöveg. Ilyen, olyan érzelmeket. Ezek szerint Ön megnyugodhat, érző lélek, ebben a mai érzéketlen világban,.....ha így hatottak a sorok+dallam+előadásmód+stb. stb. :-)
@@endreolasz7658 Akkor lehetnék 'nyugodt', ha érzéketlen lennék. Könnyebb lenne, de a világ sem az. Hiszen ilyen dalok születhetnek benne.
@@endreolasz7658 A Szívzuhogás miatt szerettem meg a verseket. 🙂 Örök hálám...
Egy dallam, mely szívünk mélyére hatol,
Geszti Péter és Péterfy Bori, egy varázslatos duó.
"Beléd szerettem. Ez van." - szól a refrén,
Szerelem és szenvedély, amitől mindenki félrenéz.
A zene, mint édes méz az ajkakon,
Péterfy Bori hangja, mint a nyári szellő, oly könnyed.
Geszti Péter szövege, mint az élet maga,
Egy dal, ami összeköt, és szívünkben marad.
Ez van amikor a tehetség, a muzikalitás, és a Kurázsi találkozik két részről.
Azt hiszem beleszerettem 😂❤
GESZTI PÉTER egy ZSENIÁLIS előadó ,BORI-val együtt csodálatos ez a dal.M ég többet és többet szeretnék.A szöveg az előadás a klipp isteni.Gratulálok!❤❤❤
Nagyon egyszerű és lényegre törő leszek! :) Imádom ezt a dalt! :)
Én nekem nagyon megszerettem ezt adalt a két müvészt ahogy elöadják:Beléd szerettem ez van.....❤❤❤❤❤❤❤❤
Felulmulhatatlanul jó lett Gratulálok de Péter és a Borika az tud énekelni. Puszi köszönöm szépen ezt a dalt
Rongyosra hallgatom!!! Könnyű nyári sláger, fülbemászó, kellemes, de valahogy mégsem. Valamiért a szívem közepébe talál és ott csavarodik egyet. Az utolsó taktusnál pedig legurul a könnycsepp!!!
Péter! Ez nagyon el van találva!!! Videóstól, szövegestől, Boristól, mindenhogy! Nagyon gratulálok!!!!
Meg van 2024 slágere. Geszti a Zseni❤
Ez egyszerűen szuper nagyon nagyon beletalált. Hihetetlenül tükrözi egy igazi szerelem minden érzelmét. ❤❤❤❤❤❤
Ez nem az igaz szerelemről szól😕
❤💛💙 nalam most volt a dallal a most mutasd meg. Hát az van. Hogy bele :)
csak valakinek anynira konyorgok tudom nemezelenyeg, de a feliratot mar, hat ne legyen ennyire igenyvesztetten tele elirassal STORNO
Nincs felirat hujegyerek.. automatikusan ezt a fost hozza letre okos ai, ki kell kapcsolni a rakba, igen.
Ma is szeretem :))
💚💚
Bármilyen rossz napom van, Ezt meg hallgatom és mehet minden tovább♥♥♥
Ez a Geszti Péter nagyon tud..... Mindig is hatalmas számokat írt!
Gratulálok, szuper lett.
Mióta hallottam, ezt dúdolom! ❤️
Péter, nagyon sajnálom, hogy egy dalt csak egyszer lehet lájkolni, nem ahányszor meghallgatjuk! Azt hiszem meglepődnél! Üdv. Muzsik Teri
Geszti mindig is hatalmas volt nálam! Rapülök jazz meg az jégkorszak.... s szerintem nem ez az utolsó nagy BOMBÁJA!!!
Szeretlek Geszti!!!!
Rapülj még nekünk
Millioooomillio like
Amikor a tehetségek találkoznak, s alkotnak valami izgalmasat, szokatlant, megdöbbentőt. Respect.
Most hallottam a dalról. 1xűen nem tudom abba hagyni a hallgatását!!!! Belé(d) szerettem!!!!
Nagyon tetszik, Bori a kedvencem a magyar előadók közül, Péterrel pedig együtt zseniálisak. Mindennap meghallgattam eddig ( töbször is ) :)!
Felemelő, csodálatos érzés hallgatni és nézni...😊😊😊❤❤❤
Sziporkázó Gesztiméter szöveg, bitang jó duó!
Reggel a Párommal hallgattunk éreztem újra H belé szerettem! és a közös duettbe!Teli találat...Peti és Bori,szuperek vtok!🥰👍😍Köszönöm a szép reggelt...p Ildy
Újabb Geszti -gyöngyszem.
Imádom hallgatni!
Zseniális!Mint a többi!
Köszönöm!
Úristen de jó lett!! ❤️❤️❤️
És a legjobb, amikor a párom ezzel a dallal ébreszt korán reggel 21 év után! 🥰
Köszönjük Péter!
Megint adtál nekünk egy csodát! ❤️
Nagyon remek ez a dal! Fantasztikus hangzás, csodálatos harmónia van benne! Nagyon tetszik! 🥰❤
Szuper lett a dal. Bori fantasztikus hangja lenyűgöző. Nem mellesleg bátorságból mindketten jelesre vizsgáztatok.
Szöveg mint mindig szuper és ez nagyon jó lett ez igy egyben mindenkivel. Kedvencem a "Ma-mma, how can I resist you?" 2:26 a profil és a 1/2 szembe arc, na az zseniális mint egy profilportré
Nagyon nagyon jó muzsika nekem és a páromnak kedvenc zenék lett❤❤❤
Most hallottam először, de kb 4-5-ször rögtön meg is hallgattam. Szuper jó. Geszti Péter zenéit mindig is nagyon szerettem hallgatni. Jó hallani újabb és újabbakat is. Profi🥰 Borit is nagyon kedvelem.🥰
"Ugye, ha elhagysz, csak játékból teszed?
Remélem, nem ment el a maradék eszed." Péter&Bori nagyon jók együtt.🎀 Jó a műfajok keveredése.🥍
Én ezt már elsőre imádom 😍! A klip is nagyon klassz, de kissé brutális a történet 😅. Edit felcsóválása is óriási ötlet, imádom az egészet, de a gyilkosságoknál majd mindig becsukom a szememet 😅. Egyébként pedig óriási gratula mindenkinek, aki ezt létrehozta!
Edit csúcs 🥰🥰🥰
Csodás a dal, a klipp❤️imádom! Gyerekkorom kedvencei vagytok! Óriási gratula, akik ezt létrehozták. Rengetegszer hallgattam már meg annyira fülbemászó lett ez a szám😍 Bori csodásan nézel ki! Nagyon jó a fodrászod!
Retro rádióban hallottam először, de azóta is imádom. A hölgy is nagyon jó, Geszti zenéjét eddig is imádtam ❤. Gratulálok és köszönet az élményt ❤
Én meg nagyon bele szerettem ebbe a dalba és a két müvészbe is csodásan adják elö❤❤❤❤❤❤😊😊😊😊😊😊🥰🤩😘😍😍
Ez dal egy Új korszakot nyitott meg! Zseniális ♥️
Végre, új vibrálás a magyar zenei piacon! Le a kalappal Előttetek, hatalmas Gratula!❤😊
Hiába! Geszti csak egy van! Ismét egy jól sikerült sláger! gatulálok! imádom! köszönöm Mazsi
A Gaga Rádión hallottam elöször ,köszi ,hogy Vagytok és hogy hallgathatjuk!!! ♥️♥️♥️#thebestmusic
❤nagyon nagyon nagyon imádjuk.A klip zsenialis es P.Bori es persze Geszti az Gesztiii.Bravoooo👌👏👏
Peti gyerekkorom szerelme a zenéd zseniális 😄 ez van:) Bori tini korom végigkísérte. Köszönjük ezt a szuper számot 😊fantasztikus ! Két nagyon jó előadó együtt .
Az a helyzet hogy amihez a Péter hozzányúl arannyá változik
De itt egy Aranyhoz nyúlt
Ez a zseniális benne ❤
Ez aztan szuper jo tetszik. Nagyon köszönöm ❤❤😘💕😢👍🖐️😊❤😍🥰💕😛🙋♥️
Beleszerettem a dalba❤ imádom Geszti Péter dalait...az összeset!
Ez egy csodálatos gyönyörű dal
Nagyon jó! Már sokszor meghallgattam.
Pontosan így vagyunk most, ez lett a kedvenc dalom… 🥰
Annyira jó lett, hogy megemelem a kalap-ácsom.
Igazi Gesztis a szöveg, a dallam is nagyon jó.
A klipp is szuper!
Gratulálok!
Nagyon jó 👍 ☺️. Péternek meg nagyon jó zenéi vannak. ❤️ 😍
Én nem vagyok egy nekatív ember,de a klipp nagyon morbid.
Az zene és a szöveg viszon szuper.❤
❤ imádom, zseniális, megunhatatlan ❤
Légyszi segítsetek értelmezni a klipet, kicsit nehézkes a felfogasom 😂 ennek ellenére rongyosra hallgatom mert imádom a dalt 😊
Két IKON, csúcs zene❤❤❤❤
(De soha többé ilyen Stockholm szindrómás “szerelmet”😕😕)
Ez k.rva jó lett!!🤩😍 Röviden, tömören..belé(d) szerettem, ennyi! Imádom!😁💖
...amikor a Titánok egy munkát az asztalra tesznek... ezt IS kimaxolták. Respect!
Imàdom ,szuper 2 tehetsèg ami garantàlt siker🎉
Naaaagyon jó lett! De meg csak 3x hallgattam meg… egymás után 👌❤️😸
Én meg kb 30x, most jött át a szobába a feleségem...
Nem unod még??? Kérdezte???
Válasz
Nem..... menj aludni , momdtam neki
Zseniális! Nagyon tetszik, hogy mint egy érzelmi felpörgés, úgy pörög fel a dal is. A videóklip is el lett találva.
Elsőre nagyon egyèrtelműnek tűnik..., nosssss, nagyon nem az. Nagyon mèly, finom kapargatása az önbecsülèsnek... Tetszik az üzenete! Köszönöm ❤
Szerintem nagyon mély mondanivalója van, aki élte éli, érzi 🥰
A zene, szöveg nagyon jó ! A klip megdöbbentő !😯
Nagyon jó lett,bele is szerettem.... 🙂⚠️🙏🇭🇺
Teli képpel vigyorogva figyelem a videót, aztán egyszer csak meglátom...
JÓ KISLÁNYOK KÉZIKÖNYVE GYILKOSSÁGHOZ ??!!??!!
ÚR!
ISTEN!
Hát ott kikattantam... :D
Egy kicsi mai, keverve a régiekkel. Ez nagyon ott van! :)
Valóban nagyon vicces a gyilkosság. Ennél már csak az lenne viccesebb, ha ki is beleznék a halottakat.
Most hallgattam meg elöször már elsöre magával ragadott szomoru és derüs is.❤❤
Nekem bejön a klip is :D de a zene... Egész nap ez fog menni a fejemben. Klasszak vagytok ❤️
Hát ez a dal, ismét nagyot szólt! Hú! Fantasztikus jóra sikeredett! Gratulàlok!❤❤ És köszönöm, hogy hallhattam!❤❤
Óriási dal, hatalmas a szöveg🙏🥰
Geszti Magyarország egyik legjobb ha nem a legjobb dalszöveg irója!
Nagyon szuper lett ✌️ Gratulálok Geszti nagyon jó zenéket írsz mindig. A klip is brutál jóoooó ❤️🥰
Geszti most is zseniális! Imádom! Szuper tehetséges! ❤
Zseniális vagy Péter mint mindig! 🥰❤🥰
Szuper. Imádom hallgatni. 💖👍
Nem bírom abbahagyni a hallgatasat. Zseniális
Még mindig nagyon jó vagy ebben. Még...még. Gratulálok!
De jó ez a dal és tökéletes párost alkotak❤❤
Nagyon profi! A szöveg és a hangszerelés!❤
Fantasztikusan jo!Nagyon nagy tehetseg.❤
Szerelem első hallásra.... Köszönjük!! 🥰
Még több hasonlót kérek,fantasztikus❤
Nagyon tetszik, végre megint egy jó dal❤
Hát ezért oda vagyok!!!!❤😂Köszönjük!!!🎉❤
Zseniális. Az egész egyben. Van min gondolkodni sokaknak :)
Bori es Peter gratulalunk mert ez olyan jo hogy libaborosek lettunk
Kurvaélet, hogy akárbárhányszor hallgatom, libabőőőőőr! Titeket tartósítani kell, hogy még sok ilyet csináljatok!!! Péter, Bori lávjá!
Péter, Önmagad is felülmúltad!❤
A két előadó maga a kettő az egyben letaglózó/repítő dinamika, lendület. Vulkánkitörés. 💥
Ez a Geszti egy zseni! 👌👍
Hihetetlen. Az egész. Nagyon köszönöm!
Wow, egy újabb Geszti gyöngyszem, gratulálok Péternek a dalért, Bori hangja passzos választás volt.❤
A sztori nem hétköznapi, mivel fordítva vagyok bekötve, én imádtam.🙃
Jó volt látni a videóban Csórics Balázst, az egyik legszebb hangú színészt, bár itt hangot nem kapott.
Az ABBA utánérzés telitalálat.
A nyár egyik slágere, gyanúsan!👉🚀🥰
Ez nagyon ütős lett!...De zseniális! 🤩💯💫💥
Imádom...Teljesen oda vagyok érte😍💝
Hatalmas zene 😂😂 Még sok ilyet Peti!!! 😄