13éves koromban láttam anno a megjelenése környékén. Még videotékából, hoztam ki. Nagyon erős hatással volt rám. Meg is győztem a közeli haverokat hogy ezt látniuk kell. Onnantól kezdve kultfilmként kezeltük és évekig idézgettünk belőle. Az első film volt ami hatással volt a világnézetemre és még a mai napig is hatással van. Nem azért mert láttuk-hallotuk valahol hogy ez mekkora film. Teljesen ismeretlen volt számunkra.
Reméltem, hogy csináltok róla videót. 18 évesen láttam, és az első olyan film, amely tényleg hatással volt rám. Kicsit felnyitja az ember szemét, hogy mi az, ami valóban fontos az életben, ellentétben a sok felesleges szarral, amire az emberek elköltik a pénzt, hogy aztán pózolhassanak vele a többiek előtt. Ja és a soundtrack sem utolsó. Aki szereti, annak szerintem alanyi jogon járna egy nagy ölelés Bobtól :D
,,Mind össze 11 millió dollárt hozott az első hétvégéjén, amivel ugyan megszerzte az első helyet a box offcie listáján, de fogalmazzunk úgy hogy a felhozatal tekintetében ez amúgy sem volt túl nehéz" Alatta: - American Beauty - Sixth Sense OKÉ!
A Hatodik érzék ekkora már kb. két és fél hónapja szerepelt a mozik műsorán, szóval annyira nem volt nehéz feladat. Az Amerikai szépségnek ez volt a 3. hete (széles körben), de az meg nem volt akkora pénzügyi siker, mint a Hatodik érzék. Spacey-éknek 130M jött össze USA-n belül, de ennek egy jelentős része pár hónappal később, az Oscar körüli felhajtás során realizálódott.
Álmosvölgy legendája,Mátrix,A világ második legjobb gitárosa,Árvák hercege,Amerikai szépség,Hatodik érzék,Harcosok klubja,A bennfentes,A fiúk nem sírnak,Halálsoron,Minden héten háború. 1999 év azért igen erős volt filmekben!
11 kr voltam és nagy betegen feküdtem itthon amikor anyám haza állított a Harcosok Klubja vhs-sel, hogy "hozta nekem ajándékba, mert tudja, hogy szerettem Brad Pittet" (mint kb. majdnem minden 10-en éves). Először nem értettem a filmet, de valamit visszafordíthatatlanul elindított :D pár év múlva a kedvenc filmem lett (nem tudom megszámolni hányszor láttam azóta). Jah és "Edward Norton párti" lettem menthetetlenül... Aki nem olvasta a regényt, mindenképpen tegye meg, más élmény, de ugyanolyan jó! :)
Kedvenc filmem No1! Annak idején azért nem néztük meg moziban az egyik cimborámmal, mert úgy gondoltam, hogy valami agyatlan verekedős film és erre nem akartam költeni. Aztán egy másik jóbarátom mondta, hogy az nagyon tuti film és mindenképp nézzem meg. Kivettem videókazin, egy kellemes nyári vasárnap délután megnéztem és annyira bejött a mondandója, hogy visszatekertem és újranéztem egyből utána. Full betalált, megfogalmazta azt, amit akkor tizenévesen gondoltam a világról.
Media-ismeret oran allandoan ezt a filmnek neztuk mindig csak az elso 10 percet, sose neztuk tovabb pedig rohad kivancsiak voltunk az egeszre. Aztan nagynehezen egyik havernak meglett KAZETTAN (de regen volt) es ettuk minden jelenetet, azota is kedvenc es orok aktualis.
Nekem középiskolában ajánlotta ismerősöm, és megnéztem. és imádtam! Ajánlottam azóta testvéreimnek is, de őket nem érdekli, mert csak egy verekedős filmet látnak benne.
Van egy teória. Marla és Bob is a mesélő, nem csak Tyler. Van pár bizonyíték is. Marla besétál az autók közé és nem is dudálnak. Marlát és Tylert sosem látjuk együtt. Az önkielégítés önképzés. Marla és Tyler szexeinél csak a mesélő van jelen és képzeli. Bob és Marla is névtelen csoportban találkozik a mesélővel, és nem találkoznak egymással. Miután fejbe lőtte magát Marla látja egyedül stb stb...
Ha láttad a filmet, akkor biztos megvan a mozis rész, amikor Pitt egy pillanatra filmvetítés közben "nem oda illő" dolgokat vág be. A nézők tudják, hogy láttak valami nem odaillőt...szerintem valami ilyesmi miatt. Meg talán az egész mondanivalója a filmnek az, hogy ne legyünk "birkák", csináljuk máshogy, hívjuk fel a figyelmet. Szerinted a Trónok Harca forgatás alatt nem vették észre az "ott felejtett" poharat? ( De lehet túlgondolom, és egy Fight Club-os kávéspohár? :D )
Kiváncsi lennék rá, hogy a hivatalos kritizálóinak mi volt az ami nem tetszet a filmben. Miért lenne a világ legsz.rabb filmje? Azért, mert teljesen szétalázza a gátlástalan és erkölcstelen pénzhajhászást, ami most szinte az egész emberiségre jellemző?
pont amiatt amiért a Joker sem fog nagy sikert aratni.... A felfogás, ami nem képes elfogadni egy olyan kritikát ami igaz és sürgősen kellene rajta változtati.
Nagyon meghatározó film nekem. Sosem a verekedés része érdekelt ( nyilván). Az a generáció én vagyok, a Nirvana-s Fight Club-os, aki lázadt és elutasította a tömeghipnózist, amiben éltünk és ezzel ugyanúgy beállt egy másik sorba. Haha, annyira ironikus, hogy már zseniális. Egyébként meg Norton mindig is jobb pasi volt Pittnél 😆🖤
tanuljátok már meg rendesen kiejteni chuck palahniuk nevét, mert annyi helyen hallom ezt a palanyik pulunyik pelenyik sputnyik, félre kiejtést hogy az már gáz 😀
Óriási remekmü! Valamikor 1999-ben láttam. Aztán még egyszer és még egyszer... A film alapgondolata, hogy fuck a kapitalista, fogyasztoi társadalmakba, aktuálisabb mint 20 éve. És egyre aktuálisabb lesz. A kortársa 99-böl, az amerikai szépség méltó társa.
Furcsa egy film, egyszerre hívogató és taszító. Az oké hogy aki csak vásárol egész életében, és a tárgyak uralják az életét, ezzel megy szembe a film filozófiája. A rendes hivatalnok polgár életét bemutató jeleneteket jó nézni, de amikor átváltanak a beteges förtelem éjszakai életbe azokat alig lehet elviselni, látva a káoszt amit teremt a főhős kialvatlan elméje. Brad Pitt jópofa, de a felére már átveszi a hatalmat a káosz birodalom felépülése. Másodjára már képtelen voltam végig nézni, pontosabban a felénél lekapcsoltam, ez nem az én kult filmem. A remény rabjai, Az érinthetetlenek, Ponyvaregényhez képest ez nálam a 100-ban se lehetne benne, de inkább valahol az 1000. végén. Még a Hetedik-et is nehezen viselem el a kegyetlen gyilkosságok miatt, de azt inkább megnézném, bár olyan erős hogy 2-3 éve látott film egészére emlékszem valahogy.
Teljes mértékben egyetértek Veled, hisz én is 14.életévemben járok, és valóban igazán szomorú, hogy mennyire nem vevők a korunkbeliek ezekre a remekművekre, pedig igen sokat tanulhatnának belőlük... :/ De örülök, hogy nem csak én látom így :)
Egy pillanatra megijedtem hogy az IMDB-n a Joker a Harcosok klubja előtt van. Aztán gyorsan csekkoltam hogy azóta már a közelében sincs a filmnek :D azért így is be figyel elé egy indokolatlan Eredet meg Sötét lovag
14 évesen láttam először a filmet apukámmal (anyunak nem mondhatom el megegyezés alapján). 3 éves korom óta küzdősportolok, a cím alapján nagyon megtetszett. Mai napig az egyik kedvenc filmem. (Idén töltöm a 20-at)
Első pillanatban tetszett ez a film. Még kazettán láttam azt hiszem. Kölcsönöztük, vagy kb 70 X. 😂 Zseniális film, ha esetleg valaki nem látta azt most pótolja be!
Az én tapasztalatom szerint az ehhez hasonló alkotások titka az hogy maga a tiszta reprezentáció nem más mint a való világ mesteri tükrözése a masszív alalokon alapozva. Aztán jönnek a részletek amiket lehet rágni ,sokáig mint valami CoD DLC-t, mikor meg megkérdezik az alkotót hogy: "Hogy tudta ilyen bátorsággal kifejezni és kivitelezni azt ami ott volt mindenki nyelvén, csak senki sem merte kimondani? - Nem értem a kérdést, itt volt mindenki nyelve hegyén, én csak tükröt tartottam.
Én Balatonszemesen lattam nyaron a kertmoziban. Egyik baratommal nyaraltam es meg a szuleimmel. Neztuk a plakatot, Harcosok Klubja.. mondom biztos valami nyomi kung Foo film, mindegy kertmozi menjunk el. Az intro animacio lattan mar libaboros voltam, sokkolt pedig akkor meg a 10% at se ertettem meg, 13 evesen. Aztan 5-6 eve belefutottam Szirmay elemzesebe a filmrol, es ujraneztem. Szerintem kotelezo tananyagnak kene lenni a felvetett kerdesei miatt, egy gyongyszem, bizonyiteka, hogy a 90 evekben meg volt a mozi filmekben torekves az egyedisegre.
eredetileg az lett volna a vége,hogy edward norton egy elmegyógy intézetben kel fel és ott is megjelenik brad pitt vagy valami ilyesmi,még anno ezt olvastam valahol,valaki tud erről többet? :D
A másik, egy teória amivel nemrég találkoztam... (spoiler) azt állítja, hogy Marla nem is egy külön személy, hanem a főszereplő harmadik személyisége. (pl a záró jelenetben a két személy sziluettje mintha egymás tükörképe lenne)
Moziban láttam bátyámmal, haverokkal, gyakorlatilag azonnal kedvenc lett, emlékszem, még terveztük is, hogy délutánonként szétbombázzuk egymást a kertben😂😂
Elképesztő minőségben és előadásmóddal tolmácsolod az összes tartalmat amiért hatalmas nagy gratuláció és bíztatás, hogy csak így folytasd tovább. Lebilincselők az anyagok, ha leülök nézni valamit nem tudok egyhamar szabadulni. De nem is akarok.
17 évesen nekem nem jött át nagyon, nem szeretem az ilyen csavarokat, amik nem valóságalapúak. Lekötött, de nekem a mondanivalója sablonos. Ez is az egyike a sok olyan filmnek amihez még szerintem túl fiatal vagyok. Nekem egy jó film a Vissza a jövőbe 1-2-3, Terminátor 1-2, néhány Marvel film, Star Wars 1-6, A Jó, a Rossz és a Csúf, Keresztapa 1-2 vagy a Tanú. Ezek tényleg szórakoztatóak, nem csak ilyen mondanivaló miatt felértékelt filmek. Nekem a Hetedik sem annyira tetszett, a Játsz/ma valamivel jobban.
Nekem nem tetszett. Tegnap előtt olvastam ki a könyvet, amibe a repülős jelenetnél már leesett hogy mi is lesz a csattanó, úgyhogy utána mondhatni unalmas volt a vége pedig az lett amire számítottam. A filmet közvetlen a könyv kiolvasása után néztem meg, egy fokkal jobb volt, de így hogy már tudtam az egész történetet nem mutatott újat. Nem polgárpukkasztásnak írtam a kommentet, ez a saját véleményem. Amúgy meg ki lesz az aki idáig le fog görgetni? Hasznos időtöltés... De most tényleg ez mitől kultusz film? A Jokert ma néztem meg, azt szintén nem értem, ennyire együttérez mindenki vele, vagy így látja a többség a társadalmat? Ezért tart ott a világ ahol. Az elmúlt 5 évben a 3. legjobb filmként bélyegzik a Jokert, erre ugyanaz a sablonos szar háttértörténet a gonosz szereplőnek, árva, bedilizik, kitaszítják, bepöccen, kit érdekel amúgy is csak film. Az hogy a hasonló csőcselék tombol az USA-ban... Talán nem ilyen filmmel kéne etetni az "együttérző" társadalmi réteget.
A világ egyik leg egyértelműbb szabadkőműves szimbolumokkal ellátott filmje mely laikusok számára is tisztán utal a 2001 szeptember 11 re! Ez kimaradt a felsorolásból 😁😁🏢🏛
Egy 1999-es film utal egy 2001-es eseményre? Egy kapitalizmus és fogyasztói társadalom kritikus alkotás, és az ezeket fentartó világrend szimbolumai. Gondold át ezt mégegyszer! 😎
13éves koromban láttam anno a megjelenése környékén. Még videotékából, hoztam ki. Nagyon erős hatással volt rám. Meg is győztem a közeli haverokat hogy ezt látniuk kell. Onnantól kezdve kultfilmként kezeltük és évekig idézgettünk belőle. Az első film volt ami hatással volt a világnézetemre és még a mai napig is hatással van. Nem azért mert láttuk-hallotuk valahol hogy ez mekkora film. Teljesen ismeretlen volt számunkra.
Apu felfelé mutató hüvelykujja vagyok.
jobb mintha az izzadt szőrös heregolyója lennél, sőt ha Jáksóra gondolok... :DD
Ez a szó-szoros értelmében, egy klasszikus filmalkotás, egy mestermű IMÁDOM!!!!
Reméltem, hogy csináltok róla videót. 18 évesen láttam, és az első olyan film, amely tényleg hatással volt rám. Kicsit felnyitja az ember szemét, hogy mi az, ami valóban fontos az életben, ellentétben a sok felesleges szarral, amire az emberek elköltik a pénzt, hogy aztán pózolhassanak vele a többiek előtt. Ja és a soundtrack sem utolsó. Aki szereti, annak szerintem alanyi jogon járna egy nagy ölelés Bobtól :D
,,Mind össze 11 millió dollárt hozott az első hétvégéjén, amivel ugyan megszerzte az első helyet a box offcie listáján, de fogalmazzunk úgy hogy a felhozatal tekintetében ez amúgy sem volt túl nehéz"
Alatta:
- American Beauty
- Sixth Sense
OKÉ!
Pontosan erre gondoltam én is. Örülök, hogy nem nekem kellett megírnom ezt a kommentet.
Lol. Ha van még olyan társadalomkritikai műremek, mint a Fight club, akkor az az Amerikai szépség.
A Hatodik érzék ekkora már kb. két és fél hónapja szerepelt a mozik műsorán, szóval annyira nem volt nehéz feladat. Az Amerikai szépségnek ez volt a 3. hete (széles körben), de az meg nem volt akkora pénzügyi siker, mint a Hatodik érzék. Spacey-éknek 130M jött össze USA-n belül, de ennek egy jelentős része pár hónappal később, az Oscar körüli felhajtás során realizálódott.
Álmosvölgy legendája,Mátrix,A világ második legjobb gitárosa,Árvák hercege,Amerikai szépség,Hatodik érzék,Harcosok klubja,A bennfentes,A fiúk nem sírnak,Halálsoron,Minden héten háború.
1999 év azért igen erős volt filmekben!
@@Vadperkelt ÉS azóta sem :)
Nem is kérdéses egy mestermű a Fight Club!
Egyik kedvenc filmem. Kár hogy sok korombéli fiatal már nem is ismeri.
Vannak kivételek :)
àcsi, aki engem ismer, az ezt a filmet is ismeri XDDD
Nyugi én is láttam és nekem ez a kedvenc filmem meg a Keresztapánál is jobb
Az teljesen mindegy tisztelt uram, hogy a rotten tomatoes oldalon a bértollnokok mit írnak. A közönségértékelés az ami valóban releváns.
Életem kedvenc filmje, köszönöm a videót 😍😍
11 kr voltam és nagy betegen feküdtem itthon amikor anyám haza állított a Harcosok Klubja vhs-sel, hogy "hozta nekem ajándékba, mert tudja, hogy szerettem Brad Pittet" (mint kb. majdnem minden 10-en éves). Először nem értettem a filmet, de valamit visszafordíthatatlanul elindított :D pár év múlva a kedvenc filmem lett (nem tudom megszámolni hányszor láttam azóta). Jah és "Edward Norton párti" lettem menthetetlenül... Aki nem olvasta a regényt, mindenképpen tegye meg, más élmény, de ugyanolyan jó! :)
Te meg mit állsz itt ilyen... SZŐKÉN!!!! 😁
:D
!!
Kedvenc filmem No1! Annak idején azért nem néztük meg moziban az egyik cimborámmal, mert úgy gondoltam, hogy valami agyatlan verekedős film és erre nem akartam költeni. Aztán egy másik jóbarátom mondta, hogy az nagyon tuti film és mindenképp nézzem meg. Kivettem videókazin, egy kellemes nyári vasárnap délután megnéztem és annyira bejött a mondandója, hogy visszatekertem és újranéztem egyből utána. Full betalált, megfogalmazta azt, amit akkor tizenévesen gondoltam a világról.
"Már értem, ha meghalsz újra van neved! Az ő neve Robert Pholsen. Az ő neve R..." :)
Zseniális film! Tipikus 30x megnézős film
1:55: Kivéve Magyarországon, mert itt egyből: "Úristen, mi történt veled?!", vagy "Mi van, megvert az asszony?" :D
Edward Norton még itt színész volt, ekkor a kedvencemnek mondtam és a valaha volt legjobb színésznek gondoltam... Hiába
"Ha elég szarul nézel ki, az emberek nem szeretnék tudni rólad az igazságot." - mindent értek :DDD
Én régen láttam olyan 10 éves lehettem, elsőnek nem értettem de mikor másodjára láttam ahh azóta kedvenc.
Senkinek egy qva szót a klubról :D
Kedvenc filmem Forrest Gump után amit szintén sokszor láttam, Megunhatatlan alkotás a mai napig. :)
Még moziban láttam.Egy mestermű!!!
David Fincher egy zseni szerintem, most néztem meg a Mindhunter c. sorozatot, amiben rendezőként ő is dolgozott.
Nálam a kedvenc a Zodiákus.
Nálam a Játsz/ma :)
@@tomisanta1998 A Játsz/ma sokkal jobb lenne, ha a "csattanó" a végén nem lenne gagyi:(
Nekem tesóm mutatta meg. Azóta már legalább 100x láttam. Megunhatatlan.
Apu ökölbe szorított keze vagyok .Apu hasnyálmirigye vagyok .Ha rákot kapok akkor apunak annyi:D
Apa vastagbele vagyok, ha kilyukadok, apának kampec. :)
Media-ismeret oran allandoan ezt a filmnek neztuk mindig csak az elso 10 percet, sose neztuk tovabb pedig rohad kivancsiak voltunk az egeszre. Aztan nagynehezen egyik havernak meglett KAZETTAN (de regen volt) es ettuk minden jelenetet, azota is kedvenc es orok aktualis.
Nekem középiskolában ajánlotta ismerősöm, és megnéztem.
és imádtam! Ajánlottam azóta testvéreimnek is, de őket nem érdekli, mert csak egy verekedős filmet látnak benne.
Nekem David Fincher a kedvenc rendezőm! Imádom!
Megvan a könyv is.Igazából azon kevés esetek egyike amikor a film a kötelező.Jó a könyv is,de a film többet ad,hiszen tökéletes.
Kedvenc filmjeim egyike. '99 amúgy is egy baromi erős év volt. Én egy házibulin láttam először valamikor '02-'03 környékén.
Csak nekem tűnt fel hasonlóság a Harcosok Klubja és Mr Robot nevű sorozat között?
pont ezen tűnődtem
Egyetemista voltam amikor kijött, és egy művészmoziban láttam. Mármint, először. :)))
Én még hozzátettem volna a Dust Brothers zseniális (olykor melankólikus, néha együgyü, néhol pedig iszonyat zúzós) zenéjét.
A Mona Lisa is megvénült.
Nem csak a film a könyv is nagyon jó.
Van egy teória.
Marla és Bob is a mesélő, nem csak Tyler.
Van pár bizonyíték is. Marla besétál az autók közé és nem is dudálnak. Marlát és Tylert sosem látjuk együtt. Az önkielégítés önképzés. Marla és Tyler szexeinél csak a mesélő van jelen és képzeli. Bob és Marla is névtelen csoportban találkozik a mesélővel, és nem találkoznak egymással.
Miután fejbe lőtte magát Marla látja egyedül stb stb...
Ha jól emlékszem akkor Tyler meglátogatja Marlat és akkor van közös jelenet...de javíts ki ha tévedek.
Ezt a filmet eletem nagyon furcsa szakaszaban ismertem meg.
A rottenen 80 alatt a film? Miért nem lep meg...:) Srácok, azt az oldalt felejtsétek el.
A kedvenc filmem
A valaha készült legjobb film.
Valaki elmagyarázza h mot keresett ott az game of thrones baki a videó végén?
Sebasztian ez engem is nagyon érdekelne
Ha láttad a filmet, akkor biztos megvan a mozis rész, amikor Pitt egy pillanatra filmvetítés közben "nem oda illő" dolgokat vág be. A nézők tudják, hogy láttak valami nem odaillőt...szerintem valami ilyesmi miatt. Meg talán az egész mondanivalója a filmnek az, hogy ne legyünk "birkák", csináljuk máshogy, hívjuk fel a figyelmet. Szerinted a Trónok Harca forgatás alatt nem vették észre az "ott felejtett" poharat? ( De lehet túlgondolom, és egy Fight Club-os kávéspohár? :D )
Lehet h igazad van
Csak annyi, hogy a Harcosok klubja minden egyes jelenetében látható valahol egy starbucksos pohár. A Trónok harcában persze véletlenül maradt benn ;)
Mit jelent az a kifejezés, hogy az alien 3 filmes katasztrófa, ebben a kontextusban ?
Kiváncsi lennék rá, hogy a hivatalos kritizálóinak mi volt az ami nem tetszet a filmben. Miért lenne a világ legsz.rabb filmje? Azért, mert teljesen szétalázza a gátlástalan és erkölcstelen pénzhajhászást, ami most szinte az egész emberiségre jellemző?
pont amiatt amiért a Joker sem fog nagy sikert aratni.... A felfogás, ami nem képes elfogadni egy olyan kritikát ami igaz és sürgősen kellene rajta változtati.
11 Oscar jelölés nem számít elismerésnek?
@@tomisanta1998 11 Oscar megnyerése lett volna az elismerés. ;) a jelölés......az amolyan vigaszdíj csupán.
Nekem egy piarista szerzetes ajánlotta, ami így utólag elég elgondolkodtató.
Ez egy mestermű
Beszélgetés a filmről: th-cam.com/video/79hrJvvnuVY/w-d-xo.html
Nagyon meghatározó film nekem. Sosem a verekedés része érdekelt ( nyilván). Az a generáció én vagyok, a Nirvana-s Fight Club-os, aki lázadt és elutasította a tömeghipnózist, amiben éltünk és ezzel ugyanúgy beállt egy másik sorba. Haha, annyira ironikus, hogy már zseniális. Egyébként meg Norton mindig is jobb pasi volt Pittnél 😆🖤
Ha már 20 éves, akkor lehet meg kellene már néznem :)
Én még nem láttam! De izgalmas lesz 1 ilyen videó után megnézni..
Do not fuck with us!
Tenyleg egy remekmu!
jo lett csinaljatok egy videot a jakob lajtorjajarol
Dr. Hause-ról is kéne egy videó.
tanuljátok már meg rendesen kiejteni chuck palahniuk nevét, mert annyi helyen hallom ezt a palanyik pulunyik pelenyik sputnyik, félre kiejtést hogy az már gáz 😀
Ez a film örökre ott van a legnagyobbak között. Páratlan, az a bizonyos pofán vágós rész! 😉
A narrátori megfogalmazások szuperek!
Óriási remekmü! Valamikor 1999-ben láttam. Aztán még egyszer és még egyszer... A film alapgondolata, hogy fuck a kapitalista, fogyasztoi társadalmakba, aktuálisabb mint 20 éve. És egyre aktuálisabb lesz. A kortársa 99-böl, az amerikai szépség méltó társa.
Viszont mindez a kapitalista fogyasztói társadalom egyik fellegvárában előállítva :)
Tavaly az egyetemen volt filmesztétikán ajánlott film 😏😎
Furcsa egy film, egyszerre hívogató és taszító.
Az oké hogy aki csak vásárol egész életében, és a tárgyak uralják az életét, ezzel megy szembe a film filozófiája.
A rendes hivatalnok polgár életét bemutató jeleneteket jó nézni, de amikor átváltanak a beteges förtelem éjszakai életbe azokat alig lehet elviselni, látva a káoszt amit teremt a főhős kialvatlan elméje.
Brad Pitt jópofa, de a felére már átveszi a hatalmat a káosz birodalom felépülése.
Másodjára már képtelen voltam végig nézni, pontosabban a felénél lekapcsoltam, ez nem az én kult filmem.
A remény rabjai, Az érinthetetlenek, Ponyvaregényhez képest ez nálam a 100-ban se lehetne benne, de inkább valahol az 1000. végén.
Még a Hetedik-et is nehezen viselem el a kegyetlen gyilkosságok miatt, de azt inkább megnézném, bár olyan erős hogy 2-3 éve látott film egészére emlékszem valahogy.
Én 14 éves vagyok és faterom mutatta a filmet és nagyon szomorú hogy a korombeliek már leszarják a régi filmeket
Teljes mértékben egyetértek Veled, hisz én is 14.életévemben járok, és valóban igazán szomorú, hogy mennyire nem vevők a korunkbeliek ezekre a remekművekre, pedig igen sokat tanulhatnának belőlük... :/
De örülök, hogy nem csak én látom így :)
Én nem 13 vagyok és én is láttam
Én is 14 vagyok. De én szinte csak régi filmet nézzek.
Jó látni hogy nem minden mai gyerek aberált.
16 vagyok és ez az egyik kedvenc filmem. Nem is olyan régen láttam, valamikor júliusban.
jo volt.kosz :)
Egy pillanatra megijedtem hogy az IMDB-n a Joker a Harcosok klubja előtt van. Aztán gyorsan csekkoltam hogy azóta már a közelében sincs a filmnek :D azért így is be figyel elé egy indokolatlan Eredet meg Sötét lovag
Pedig sokkal jobb és érthető filmek, ez a mentális beteg gyökér film meg mehet valahova a sharknado mögé, nem fogom hiányolni!
Khm... A klub első szabálya!...
Én a végén azt a szőrös faszt még mindig nem vágom😂
Itt és most :)
Most itt találkoztam vele először
Még mindig Apu ökölbe szorított keze vagyok!
Most szeretném megnézni 😂😂😂😂😂
14 évesen láttam először a filmet apukámmal (anyunak nem mondhatom el megegyezés alapján). 3 éves korom óta küzdősportolok, a cím alapján nagyon megtetszett. Mai napig az egyik kedvenc filmem. (Idén töltöm a 20-at)
ha valaki nem akar keresélni hogy mi a kapcsolat a GOT szarbuksz és ez a film között:
th-cam.com/video/ULx8rgTO9rU/w-d-xo.html
És ha valaki így se érti? :D help!
Vígjáték???
Kb egy időben néztem meg az Amerikai históriával, voltam olyan 13-14 körül. Utána kijött a Hulk és el is felejtettem Edward Nortont...
Nortonnak van egyáltalán másik jó filmje?
@@elerhetoseg8 Gyakorlatilag szinte csak jó filmjei vannak.
Kb. 7x olvastam ki a könyvet, a filmet is legalább 6x néztem végig. Ennek örömére szerintem hétvégén megnézem újra. :)
Na nekem ez top 5 10/10 kiváló szinészi alakítás
Első pillanatban tetszett ez a film. Még kazettán láttam azt hiszem. Kölcsönöztük, vagy kb 70 X. 😂
Zseniális film, ha esetleg valaki nem látta azt most pótolja be!
Legmeghatározóbb film az életemben :)
IGN Hungary lesz vidi az fs 20 rol ?
Apu lefelé mutató hüvelykujja vagyok: IGN reklám!
Az én tapasztalatom szerint az ehhez hasonló alkotások titka az hogy maga a tiszta reprezentáció nem más mint a való világ mesteri tükrözése a masszív alalokon alapozva. Aztán jönnek a részletek amiket lehet rágni ,sokáig mint valami CoD DLC-t, mikor meg megkérdezik az alkotót hogy: "Hogy tudta ilyen bátorsággal kifejezni és kivitelezni azt ami ott volt mindenki nyelvén, csak senki sem merte kimondani?
- Nem értem a kérdést, itt volt mindenki nyelve hegyén, én csak tükröt tartottam.
Szeretlek!
Én Balatonszemesen lattam nyaron a kertmoziban. Egyik baratommal nyaraltam es meg a szuleimmel. Neztuk a plakatot, Harcosok Klubja.. mondom biztos valami nyomi kung Foo film, mindegy kertmozi menjunk el. Az intro animacio lattan mar libaboros voltam, sokkolt pedig akkor meg a 10% at se ertettem meg, 13 evesen. Aztan 5-6 eve belefutottam Szirmay elemzesebe a filmrol, es ujraneztem. Szerintem kotelezo tananyagnak kene lenni a felvetett kerdesei miatt, egy gyongyszem, bizonyiteka, hogy a 90 evekben meg volt a mozi filmekben torekves az egyedisegre.
eredetileg az lett volna a vége,hogy edward norton egy elmegyógy intézetben kel fel és ott is megjelenik brad pitt vagy valami ilyesmi,még anno ezt olvastam valahol,valaki tud erről többet? :D
Sándor Petrényi a könyv végén elmegyógyintézetbe kerül
A másik, egy teória amivel nemrég találkoztam... (spoiler)
azt állítja, hogy Marla nem is egy külön személy, hanem a főszereplő harmadik személyisége. (pl a záró jelenetben a két személy sziluettje mintha egymás tükörképe lenne)
yah bele lehet magyarázni viszont amennyire tudom nem erősítették meg de nem is cáfolták parlagon hagyták gondolj amit akarsz alapon!
Nehéz elképzelni ahogy magát dugja a főszereplő, biztos helytálló elmélet.
@@MrZelegor Vagy csak ugyan úgy beképzeli az egész együttlétet mint ahogy elképzelte, hogy kívülről látja magát.
KABOOM!!!!
Moziban láttam bátyámmal, haverokkal, gyakorlatilag azonnal kedvenc lett, emlékszem, még terveztük is, hogy délutánonként szétbombázzuk egymást a kertben😂😂
Inkább, mint felrobbantani a sarki boltot! :D
Elképesztő minőségben és előadásmóddal tolmácsolod az összes tartalmat amiért hatalmas nagy gratuláció és bíztatás, hogy csak így folytasd tovább. Lebilincselők az anyagok, ha leülök nézni valamit nem tudok egyhamar szabadulni. De nem is akarok.
Polonyik??? Az ki???
Régen az öklöddel "törölted" vagy "tiltottad le" a nem kívánt "barátaidat" ! :-)
Istenem ezt most kaptam ajánlotba....
Aztán hallom hogy Ádám mondom mi van?
5 éves video.....
Nálam ez egy túlértékelt film. Jó film, de közel sem annyira jó, mint amekkora legenda. Elég hamar le lehet vágni benne, hogy mi lesz a csavar.
17 évesen nekem nem jött át nagyon, nem szeretem az ilyen csavarokat, amik nem valóságalapúak. Lekötött, de nekem a mondanivalója sablonos. Ez is az egyike a sok olyan filmnek amihez még szerintem túl fiatal vagyok. Nekem egy jó film a Vissza a jövőbe 1-2-3, Terminátor 1-2, néhány Marvel film, Star Wars 1-6, A Jó, a Rossz és a Csúf, Keresztapa 1-2 vagy a Tanú. Ezek tényleg szórakoztatóak, nem csak ilyen mondanivaló miatt felértékelt filmek. Nekem a Hetedik sem annyira tetszett, a Játsz/ma valamivel jobban.
Nekem apám mutattak
szerintem inkább művész film, mint akció. de leginkább szatíra.
Az gáz, ha én még nem láttam?
Pótold amilyen gyorsan tudod és nem lesz az! ;)
Igen
Elegge
Az egyik legnagyobb film ami valaha készült!! Óriási a mondanivalója, bátran ajánlom mindenkinek a regényt is amiből a film született.
Az utolsó jó film amit láttam.
@@tamasvari7015 A moziban, azóta nem láttam top10-es filmet. Magyarul igazán jót.
Nekem nem tetszett.
Tegnap előtt olvastam ki a könyvet, amibe a repülős jelenetnél már leesett hogy mi is lesz a csattanó, úgyhogy utána mondhatni unalmas volt a vége pedig az lett amire számítottam.
A filmet közvetlen a könyv kiolvasása után néztem meg, egy fokkal jobb volt, de így hogy már tudtam az egész történetet nem mutatott újat.
Nem polgárpukkasztásnak írtam a kommentet, ez a saját véleményem. Amúgy meg ki lesz az aki idáig le fog görgetni? Hasznos időtöltés...
De most tényleg ez mitől kultusz film? A Jokert ma néztem meg, azt szintén nem értem, ennyire együttérez mindenki vele, vagy így látja a többség a társadalmat? Ezért tart ott a világ ahol. Az elmúlt 5 évben a 3. legjobb filmként bélyegzik a Jokert, erre ugyanaz a sablonos szar háttértörténet a gonosz szereplőnek, árva, bedilizik, kitaszítják, bepöccen, kit érdekel amúgy is csak film. Az hogy a hasonló csőcselék tombol az USA-ban... Talán nem ilyen filmmel kéne etetni az "együttérző" társadalmi réteget.
Évente nézd meg újra, amíg meg nem érted. :) A Jokerre is ez vonatkozik.
Je
Megszegted a klub első szabályát.
A világ egyik leg egyértelműbb szabadkőműves szimbolumokkal ellátott filmje mely laikusok számára is tisztán utal a 2001 szeptember 11 re! Ez kimaradt a felsorolásból 😁😁🏢🏛
Mármint utal rá ,h a film megjelenése után 2 évvel terrortámadás lesz? Figyelhettek volna a jelekre :D
@@davidczang6105 😀 persze előre ezt nem gondolta senki, de visszanézve elég durva. Misztikus Hollywood 😉😀
Egy 1999-es film utal egy 2001-es eseményre? Egy kapitalizmus és fogyasztói társadalom kritikus alkotás, és az ezeket fentartó világrend szimbolumai. Gondold át ezt mégegyszer! 😎
@@davidczang6105 terrortámadás??? 5éves vagy?? Vagy csak információhiányban szenvedsz. A Pentagonba is utasszállító csapódott be ugye!!!???
A Harcosok klubja most már poszterként is függ a falamon.
Arcosok klubja