Az igazság az, hogy az "igazságszolgáltatás" (értsd: jogszolgáltatás) rangja/tekintélye már nagyon régóta a béka segge alatt van, amit számos érthetetlen és az igazsággal köszönő viszonyban sem lévő ítéleteknek köszönhetnek.
Így van! Így van! Így van! Ezt - csak a saját 20 éves, jogi tapasztalatomból kiindulva is - maximálisan alátámasztom!!! Ami ebben a maffiaállamban folyik bűnüldözés és igazságszolgáltatás HELYETT, az bűnpártolás (ipari méretekben) és pofára ítélkezés - a feminista lobbi elvárásait maximálisan szem előtt tartva. Régebben még könyvet akartam írni az eseteimről, de aztán rájöttem, hogy ez maga a rendszer: Mindenkivel szemben (aki magyar és nem nőnemű) lényegében ugyanazt csinálják, mint velem.
Lassan harminc éves lesz az ügy. És még nem sikerült pontot tenni a végére? Csak gratulálni tudok az igazságszolgáltatásnak. Na majd az ötven éves évfordulón talán sikerül valamit kialakítani, addig is egy pár ügyvéd és jogász jól fog járni.
Szerinted miért nem lehet sem a SzDSz-t,az MDF-t,a Mszmp-t, az MszP-tvaz egész kócerájt úgy ahogy van,bíróstul,jogászostus,ügyvédestül, "bűnüldözési" szervezetestül fel kellene számolni,azt hiszem 1945-re nyúlnának vissza a szálak.
Azért mert csak közvetett bizonyítékok vannak! Pintérnek presztizs ügy, hogy a Portik üljön! Ül is, de két másik ügyben lett elítélve! Ez a harmadik, ahol se Gyárfas, se ő nincs élből megvádolva mert elítélték volna mindkettőt! Ha a másik két ügy miatt nem kapott volna letöltendőt, a Portik is szabadlabon lenne és akkor nem is lenne itt semmi felhajtás!
Kivégezni ?? Eszednél vagy?? Amióta a zsidóktól vesszük a lőszert az túl drága lenne.Egyszerűen megnyúzni és kész, esetleg forró szurokba tenni Gyárfást is,vagy szöges hordóban legurítani a Gellért hegyről.
Nem követem az ügyet, de ha a vádlottak "az utolsó szó jogán" beszélhetnek, akkor az azt jelenti (csekély jogi ismereteim szerint), hogy a bizonyítási eljárás már lezajlott. Arról viszont sehol nem olvastam, hogy a vád milyen bizonyítékokat tárt a bíróság elé.
Ki mint vet, úgy arat... Ahogy látom komoly problémák vannak megértés terén, pedig egyszerű lenne.... "Fenyő - köszönhetően könyörtelen üzleti stílusának és nagyívű, másokat nem mindig kímélő terveinek - rengeteg ellenséget szerzett magának."
Jáájjj ez az Aníta.Ez tetszett ""odacuppan"" a védő.Mi lenne ha a védő a vaskohóba cuppanna.Gyárfással együtt.És az érem harmadik oldalával mi van???? Gyárfás még Lajcsi cellatársa is lehet??? De szép lenne.
Anita igen profi vagy hogy egy ilyen meglehetősen kényes-sőt veszélyes ügyet elvállatál és még gyönyörű is vagy, pestiesen szólva, ez nem semmi csak így tovább.
Fogalomzavarban van a sok ügyvéd és bíró, nincsen igazság ebben az országban, a nagy cégeknek lefekszenek mind, elfogultság van mindenhol. A kis embernek nincsen igazság. Saját bőrömön tapasztaltam. Arról nem is beszélve nagyon sok idő megy el minden ügyben. 😊😊
Talán Pintérnek nem kellett volna koholt vádakkal félre állítani portikot hogy vagyoni előnyhöz jusson! És hogy elhallgattasa… ehhez asszisztál a bíró is, aki kapott az arcába egy kávét!
Tanult is! Egy ilyen mocskos gengszternek mitől lenne különb a fia? De a Gyárfás sem jobb! Ő is egy rohadt bűnöző! Az a baj,hogy ezek a gengszterek tele vannak pénzzel,jogban jártas tanácsadókkal. Az a bizonyos védőügyvédcsere csak időhúzásra jó,a bírói karnak muszáj betartania a törvényben előírt időket,jogokat stb. Őket köti a törvény,a gengsztereket pedig az időhúzás kényszere. Amivel vissza is élnek/hátha meghal egy koronatanú,stb/A sitten meg élik világukat,mert ha valami nem tetszik nekik,pert indítanak Brüsszelben,és kapnak pár millió forintot!
Lichy József ügyvéd szerint nem lesz elfogult egy bíró attól, hogy az általa elítélendő ember fia, kávét önt a bíró arcába. ( Értem én, hogy a bíró a novicsokot szereti.) 😛 De akkor mitől lesz elfogult a bíró? Ha a felesége "öngyilkos" lesz, és az anyjára rágyújtják a házat? Ez már elég indok az elfogultsághoz, vagy még több kell?😝😝
Az igazság az, hogy az "igazságszolgáltatás" (értsd: jogszolgáltatás) rangja/tekintélye már nagyon régóta a béka segge alatt van, amit számos érthetetlen és az igazsággal köszönő viszonyban sem lévő ítéleteknek köszönhetnek.
Remek hozzászólás!
Konkrétan Magyarországon már pár évtizede CSAK ököljog van ☝️ ami CSAK érdekek miatt létezik... Anya nem díllyazza csak szólok 😬😬😬😬
Így van! Így van! Így van!
Ezt - csak a saját 20 éves, jogi tapasztalatomból kiindulva is - maximálisan alátámasztom!!!
Ami ebben a maffiaállamban folyik bűnüldözés és igazságszolgáltatás HELYETT, az bűnpártolás (ipari méretekben) és pofára ítélkezés - a feminista lobbi elvárásait maximálisan szem előtt tartva.
Régebben még könyvet akartam írni az eseteimről, de aztán rájöttem, hogy ez maga a rendszer:
Mindenkivel szemben (aki magyar és nem nőnemű) lényegében ugyanazt csinálják, mint velem.
MOLDOVA GYÖRGY MEGÍRTA /1993? 1994?/.
Na itt derült ki hogy hiányzik a halál büntetés ❤
NO MEG AZ IS KIDERÜL HOGY FINGOD SINCS HOGY VALÓJÁBAN MIRŐL IS VAN ITT SZÓ . 😂😂😂
@@gyorgykurucz2202
JÚÚÚJ , VAN ILYEN ELME IS ? 😭😭😭
jaj, kire gondolsz?
Pont ez ilyen eseteknél nem kell a halálbüntetés, mert nagyon nem egyértelmű a helyzet.
Lassan harminc éves lesz az ügy. És még nem sikerült pontot tenni a végére? Csak gratulálni tudok az igazságszolgáltatásnak. Na majd az ötven éves évfordulón talán sikerül valamit kialakítani, addig is egy pár ügyvéd és jogász jól fog járni.
Szerinted miért nem lehet sem a SzDSz-t,az MDF-t,a Mszmp-t, az MszP-tvaz egész kócerájt úgy ahogy van,bíróstul,jogászostus,ügyvédestül, "bűnüldözési" szervezetestül fel kellene számolni,azt hiszem 1945-re nyúlnának vissza a szálak.
Nem is értem miért tart ez 30 éve???? Itt valaki v.valakik nem értik a dolgukat!???ez jó pénzt hoz sokaknak!!!
Azért mert csak közvetett bizonyítékok vannak! Pintérnek presztizs ügy, hogy a Portik üljön! Ül is, de két másik ügyben lett elítélve! Ez a harmadik, ahol se Gyárfas, se ő nincs élből megvádolva mert elítélték volna mindkettőt! Ha a másik két ügy miatt nem kapott volna letöltendőt, a Portik is szabadlabon lenne és akkor nem is lenne itt semmi felhajtás!
Fenyőnek volt egy közeli tanácsadója, aki már meghalt. Ő azt mondta, hogy nem akarják megtalálni az elkövetőt.
igazsàgszolgáltatás nincs! az csak a túlvilágon…
itt csak jogszolgáltatás van….
"..kávét öntött a bíró arcába Portik Tamás fia"
Na ez biztos elő fogja segíteni az elfogultság mentes bíráskodást.
Fenyőgyilkosság, az még téma?! 25 év után? Nem kár érte, egy bűnöző volt, többit is ki lehetne végezni, nem sírunk utánuk!
Kivégezni ?? Eszednél vagy?? Amióta a zsidóktól vesszük a lőszert az túl drága lenne.Egyszerűen megnyúzni és kész, esetleg forró szurokba tenni Gyárfást is,vagy szöges hordóban legurítani a Gellért hegyről.
Igen, eszemnél vagyok, ahogy mindig! Mert?! Maga kicsoda?
Akasztás nem kivégzés, maga hülye? Karóba húzás, kerékbe törés, gijotin?@@farkastoth4160
Mégsem lesz olyan életed amilyen nekik volt
@@lovasiandras223Valószínűleg ilyen áron nem is kellene neki.
🤡🍊💀 Idióta@@lovasiandras223
Nem követem az ügyet, de ha a vádlottak "az utolsó szó jogán" beszélhetnek, akkor az azt jelenti (csekély jogi ismereteim szerint), hogy a bizonyítási eljárás már lezajlott. Arról viszont sehol nem olvastam, hogy a vád milyen bizonyítékokat tárt a bíróság elé.
Ki mint vet, úgy arat... Ahogy látom komoly problémák vannak megértés terén, pedig egyszerű lenne....
"Fenyő - köszönhetően könyörtelen üzleti stílusának és nagyívű, másokat nem mindig kímélő terveinek - rengeteg ellenséget szerzett magának."
Jáájjj ez az Aníta.Ez tetszett ""odacuppan"" a védő.Mi lenne ha a védő a vaskohóba cuppanna.Gyárfással együtt.És az érem harmadik oldalával mi van???? Gyárfás még Lajcsi cellatársa is lehet??? De szép lenne.
Te meg a Marian Kozmát meggyilkoló Rafael cellatársa lehetnél. Biztosan jól kijönnétek. 😝😝😝
Anita igen profi vagy hogy egy ilyen meglehetősen kényes-sőt veszélyes ügyet elvállatál és még gyönyörű is vagy, pestiesen szólva, ez nem semmi csak így tovább.
Milyen ügyet vállalt el?😂
@@1234malac.Hagyjad, szerelmes bele😅
Az baj hogy itt nálunk nincs olyan hogy igazságszolgáltatás.
Hol van ma már tekintélye bírónak.... Rendszer szolga kutyája az osszzes
Fogalomzavarban van a sok ügyvéd és bíró, nincsen igazság ebben az országban, a nagy cégeknek lefekszenek mind, elfogultság van mindenhol. A kis embernek nincsen igazság. Saját bőrömön tapasztaltam. Arról nem is beszélve nagyon sok idő megy el minden ügyben. 😊😊
Észszerű határidő az 30 év,vagy 43? Röhej,de biztos jó ez valakiknek.
Mikor a rendőrt leköpik az mennyivel másabb? Az is hivszem?
Át azért nem éltem, de emlékszem rá...
Ezen èn is jòt mosolyogtam.😏
Hajra BIRO UR!!
Jól tette
Az igazság arculcsapása,a Fenyő Jánost nagyon sokan utálták.Mindent rákennek a portikra.
Hiába beszéltek össze vissza Portik Tamás magyar legenda
Atol még ott döglik meg a ketrecbe 😂😂😂
Nem öntötte arcul ,mert volt aki közéjük állt.
Kis portikkal bem birni 😂😂❤
🤡Ma megkapta a retek geci az Életfogytiglant!
Érted IQ bajnok?, 😂
Az ördög ügyvédje! :D:)
"Szedjétek le a fenyőt.
Nem azt a Fenyőt!" 🤡😆🎄
....a karácsonyfára gondoltam...!
Kis atrocitás? Súlyos megsértése a bíróságnak, büntetőjogi kategória.
Így van, ez konkrétan tettleges becsületsértés.
Talán Pintérnek nem kellett volna koholt vádakkal félre állítani portikot hogy vagyoni előnyhöz jusson! És hogy elhallgattasa… ehhez asszisztál a bíró is, aki kapott az arcába egy kávét!
Fenyő megérdemelte.Mit kell ezen annyit rugózni?Fenyőt sokan utálták,bárkinek útban lehetett.
még jó hogy nem a kávét öntötte le bíróval !😂😂😂
Ket evre bortonbe vele, ott van ideje gondolkodni.
Vissza a szokásjoghoz, egy vicc amit megengedtek magatoknak...
Ennek mi ertelme volt ? Tanulhatott volna az apjatol.......................
Tanult is! Egy ilyen mocskos gengszternek mitől lenne különb a fia? De a Gyárfás sem jobb! Ő is egy rohadt bűnöző! Az a baj,hogy ezek a gengszterek tele vannak pénzzel,jogban jártas tanácsadókkal. Az a bizonyos védőügyvédcsere csak időhúzásra jó,a bírói karnak muszáj betartania a törvényben előírt időket,jogokat stb. Őket köti a törvény,a gengsztereket pedig az időhúzás kényszere. Amivel vissza is élnek/hátha meghal egy koronatanú,stb/A sitten meg élik világukat,mert ha valami nem tetszik nekik,pert indítanak Brüsszelben,és kapnak pár millió forintot!
Tanult is. Sajnos azért történt ez.
Téves a cím ugyanis nem öntötte az arcába mivel megakadályozta egy férfi.
Lihi vagy Licsi? hogy ejtik?
Lihi
Lihi (Legolas) József...😅
Valaki írta multkor tényleg komolytalan ez a no.
Ki Anita gyereknének az apja?
Karl May
Ez itt a legfontosabb kérdés, az utolsó szó jogán. 😊
Kágé Béla
Kávét? Az nagyon gáz! A magyar bíróbűnözők a novicsokot szeretik. 😫
@uborka1956 Te meg a kötelet. Primitív bűnöző.
Portik arra játszik, hogy meghal egy korona tanú .
Ennek semmi értelme nem lenne, a vallomása már meg van a koronatanúknak
Lichy József ügyvéd szerint nem lesz elfogult egy bíró attól, hogy az általa elítélendő ember fia, kávét önt a bíró arcába. ( Értem én, hogy a bíró a novicsokot szereti.) 😛
De akkor mitől lesz elfogult a bíró? Ha a felesége "öngyilkos" lesz, és az anyjára rágyújtják a házat? Ez már elég indok az elfogultsághoz, vagy még több kell?😝😝
Gyönyörü szemed van Anita
Ja...faszállító szemei vannak 😂😂😂
Portik Tamás fiának az arcát ezért le kell önteni felforralt sósavval.
Tedd meg!
@@bencetoth6924A te arcodat sem ártana!