61. adás Lillás Reggeli vendég: Verebes István

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 10 ก.ย. 2024
  • Verebes István 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A 25. Színház tagjaként kezdte pályafutását, majd a kaposvári Csiky Gergely Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, a Szegedi Nemzeti Színház és a Mikroszkóp Színpad következett.
    1978 és 1980 között a Lapkiadó, valamint az Ádám újságírójaként tevékenykedett. 1980-ban kezdett dolgozni a Magyar Rádióban, a Rádiókabaré szerzője, előadója, gyakran konferansziéja is volt.
    A rendszerváltás után állandó műsorvezetője lett, az MTV Nap-kelte című, szombat reggeli műsorának. 1985-től a Radnóti Színház rendezője, 1989-től pedig a Hócipő publicistája volt.
    Közben az ország szinte összes teátrumában megfordult. Számos legendás előadás fűződik nevéhez, mint színész, rendező, szerző, író, dramaturgként. Igazgatója volt a Komédium, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznak, valamint a Mikroszkóp Színpadnak.
    Évek óta Budapesttől 230 kilométerre, Zalaegerszeg egyik városrészében, Bazitán él.
    A Lillás Reggeli vendége: Verebes István Jászai Mari-díjas színművész, rendező
    műsorvezető: Paor Lilla
    felelős szerkesztő: Szalai Zsolt
    operatőr: Veres Géza, Mészáros Viktor
    grafika: Kardos Imre Milán
    vágó: Gerstenbrein Zsuzsi
    adásrendező: Szakszon Imre
    főrendező: Gyarmati-Paor Zoltán
    Helyszín: Gundel Étterem
    A műsorvezető frizuráját a Blans Szalon készítette

ความคิดเห็น • 8

  • @r.maj.7065
    @r.maj.7065 9 ปีที่แล้ว +4

    Heti Hetes!
    Legkirályabb műsor volt mindig is.
    Nagyon szerettem mikor Verebes ott volt.Kár,hogy ma már nincsen ott!

  • @bumbolo09
    @bumbolo09 9 ปีที่แล้ว +3

    A"heti hetes" a média legkirályabb műsora....

  • @bodza889
    @bodza889 11 ปีที่แล้ว +2

    Verebesnek mindig is tudtam hogy rendkívül vastag bőr van a képén. Beszélgethettek volna arról is, hogy évekig mit művelt a Heti hetes című mocsokban a kultúra ápolása érdekében. Lehet idézgetni, micsoda alpári volt abban (is). Na meg kirekesztésről, meg ilyenekről pont ő ne papoljon. Vastag a bőr nagyon.

    • @balekpali6121
      @balekpali6121 5 ปีที่แล้ว +1

      bodza889 az agymosott fideszes! 😡