55. percnél amikor az elvtársnő bejelenti, hogy mostantól senkit nem engednek ide, akit ők nem szeretnének. Fantasztikus ez a tabló ezekről az önmaguktól ájuldozó emberekről, köszönjük Partizán!
Elég vegyes érzelmeket keltett bennem a film. Egy részről dühítő és gyalázatos, hogy a hallgatók ellenállása és a tízezres szimpátiatüntetések ellenére a kormány mégis szét tudta verni ezt az egyetemet. Másrészről viszont az extatikusabb és lelkesítőbb jeleneteknél szinte irigység tölt el, hogy nem lehettem ott velük, és nem válhattam részesévé ennek a fantasztikus eseménynek. Persze ez az irigység gyorsan elpárolog, ha belegondolok abba, hogy ezeket a hallgatókat mennyire aljas és hitvány módon szorította sarokba a Fidesz, és kényszerítette rá a jövőjükért folytatott harcra, mely során mindent kockára kellett tenniük. Én személy szerint nagyon hálás vagyok nekik azért, amit tettek, hiszen küzdelmüket figyelve legalább átmenetileg elviselhetőbbé vált a mai magyar valóság, és őszintén remélem, hogy sikeres és boldog életük lesz, akár egy NER-mentes Magyarországon, akár valamely szabadabb és kulturáltabb országban.
15 perc hírnév helyett kaptak 15 hónap hírnevet. Így van ez a filmvásznon is. Ezek az ifjú ZS kategóriás színész növendékek, producerek, dramaturgok voltak, és azok is maradnak. Egy Barátok köztben a Retek klubbon még lehet jövőjük. Ja nem....
nagyon örülök, hogy végül sikerült megegyeznetek, és mégis bemutathattátok ezt a filmet! végigkövettem helyszínen, akciókban, meg persze otthonról az eseményeket, velük voltam és leszek. nagyon jól összerakott mozi lett ez, köszönet érte! jó volt újra látni, érezni az összefogást, kiállást, akarást - mindazt, ami a 155 éves SZFE volt, s a FreeSZFE lett és lesz.
Ettől megrezdült ez a nyomorult dölyfös panoptikum. Van még ebben a szomorú sötétségben remény. Eszelős nagyok voltatok srácok. Agilisek, élesek, átgondoltak. Bátrak. Partizán. Respect.
"A nem-lehetből, mondjad, még lehet másképp lehet, vagy már csak így lehet, hogy nem lehet más, csak a nem lehet? Kimondanám már, hogy isten veled, de fölsikolt bennem a nem lehet!" (...) Zelk Zoltán
Egyszer volt egy nagy csoda, neve: birka-iskola. Ki nem szólt, csak bégetett, az kapott dicséretet. Ki oda se ballagott, még jutalmat is kapott, így hát egy se ment oda, meg is szűnt az iskola.
Nagyon szép munka, gratulálok. Bennem talán még több kérdés lett mint volt, talán ez is volt a célja a filmnek. Talán nekem van bűntudatom azok helyett, akik erre akartak egy kormányváltást ráerőszakolni.
Egy nagyon erős és nagyon igaz mondat, ami miatt itt tart ez az ország: "A saját szüleink hívnak fel minket... és akkor így azt érzem, hogy bazdmeg, ti nem csináltatok semmit az elmúlt 30 évben..."
Sajnos a magyar ember genetikájába van már íródva az, hogy tűrje az elnyomást. Csak tekerjünk vissza tízen vagy száz évet és nézzük meg hogy mi történt a történelmünkben, kihez csatlakoztunk és mit csináltunk ellene...és hogy mikor.Ha az SZFE-nek nem is sikerült teljesen az, amit szerettek volna de már egy jó irány ahhoz hogy a magyar tömeg kritikus gondolkozása ha kicsit is de dolgozzon és később kiálljon magáért.Mert eljön az idő amikor a kisgömböc már nem tud mit felfalni és önnön hülyeségéből /-től fog kipukkadni....Akkor kellenek az olyan emberek mint akiket a videon is látunk, akik fel merik vállalni a véleményüket és kiállni érte.
3 ปีที่แล้ว +34
igen, ez a mondat baszott fel. Az szüleik miatt van ruhájuk, telefonjuk, oktatásuk, tehát nekik köszönhetően jutottak ide. Egyébként meg az elmúlt X év összes tüntesének pont ugyanaz lett az eredménye mint nekik: semmi... A szüleik ezt valszeg tudták előre 😉
@ Pontosan erről van szó. A szüleik csak felnevelték őket, minden bizonnyal elit középiskolát biztosítottak, mellé a legdivatosabb rucikat, legújabb ájfont, meg pénzt a romkocsmára. Ugyanis van egy olyan érzésem, hogy az SZFE nem a hátrányos helyzetű fiatalok gyűjtőhelye.
@@moshrae Az elmúlt 30 évben az ilyen agyalágyult gondolatokat hírdető, a világból semmit nemértő fiatalokat neveltek fel a kommunista rendszerben elbutított szülők, mint ezek a szerencsétlen szfe-sek. A magyar ember MINDIG fellázadt elnyomóik ellen Rákóczi, 1848/49, 1956. Aztán voltak magyarellenes felkelések és események: 1919, 1948, és az szfe-s bohóckodás. Ami a régi kommunista bagázst szolgálja, de a szerencsétlen szfe-s tanulók még erre sem jöttek rá.
@@moshrae "a magyar ember genetikájába van már íródva az, hogy tűrje az elnyomást." 1437, 1514, 1703-1711, 1848, 1956, - hogy csak az ismeretebbeket említsük. A magyar nemes büntetlenül még a király ellen is fellázadhatott a Szent Korona védelmében! Olvassál már egy kis magyar történelmet! Nem ártana! Ekkora hülyét...
Nagymaminak igaza volt. Én is mindig megküzdöttem érte, hogy karácsony előtt kiadjanak két nap szabit. De aztán rosszabbra fordult a helyzet. Én lettem a magam főnöke és akkor már magammal kellett harcolnom.
Köszönöm mindenkinek aki hozzájárult a doku elkészítéséhez, hol hidegrázós, hol könnyeket kicsikarni akaró, és főként valami büszkeség féleség miatt. Mindenképpen példás amit a diákok tettek, és hogy ebbe ilyen szinten betekinthettünk, talán a legfontosabb ahhoz, hogy megértsük!
Példás, hogy a szerencsétlen elbutított diákok elfoglaltak egy közintézményt, mert a vén kommunista tanáraik törvénytelenségre bujtották fel őket, aljas politikai indokból???? Te berúgtál. Az a szerencséjük, hogy túl liberális kormányunk van! A magyar törvények szerint, az összes szfe-s épületfoglalónak börtönben lenne a helye!!!!!!!!!!!!
@@mazloumkobani2392 Ezek a gyerekek megtévesztett nebulók. Igaz, én már regebben jártam egyetemre, és csak 2 diplomám van, de nem ezért bírálom őket. Hanem mert ostobaságokat mondanak (és csinálnak). Eleget tágítottam már az ilyen lázadozó egyetemista fiatalok agyát, amikor tanítottam nekik. Pontosan tudom mennyire egyszerű megvezetni őket, amit az aljas (neo)marxista tanáraik meg is tettek....
50:00 Ez ki? Ez mi? Művész? Mit szeretne mondani? A múlt számára a holtak világa? Rossz híreim vannak, fiatal "úr"! Thaleia (Thália) a legősibb múltból szól a komédiásokhoz, színeszekhez. Ő nem halott? Vagy ti válogattok múlt és múlt között? Van szimpatikus és unszimpatikus múlt? Esetleg alternatív múlt? Az alternatív múltban halott a hátrafelé nyilazó, de ikon a diktatúrának hűségesküt tevő tanár, Székely Gábor? Aki BREZSNYEV elvtársa előtt ígérte meg, hogy jó szocialista színészeket fognak képezni.... Nos, ezt sikerült maradéktalanul teljesítenie. Ti vagytok rá a példa! Gondolom Székely hűségesküje a komcsi diktatúrának, nálatok nem halálos bűn! Ugye? Az baj veletek, hogy ugatjátok a történelmet, amit relaitivizáltok ugyan, de nem értitek! Nektek nem is dolgotok megérteni, ugye? Ti művészek akartok lenni, ugye?
Köszönjük. Köszönjük, hogy ez a film megtörtént és azt is, hogy megvágták, úgy, hogy végül hozzáférhető legyen. És hogy igényes, logikus, élő és iránymutató.
És ennyi felhajtás mellett pontosan nullát sikerült elérni. Ja, nem. Egymás zárt körű megtapsolásában, valamint a tartalom nélküli légvárak röhejes éltetésében ugyanis verhetetlenek voltak ezek a vasakaratú, pionír fiatalok. A Marlboro támogatásával.
Én csak remélem, hogy nem marad következmények nélkül ez a macskaparádé! Nem vagyok én gonosz. _Csak a fél év érvénytelenségére, és az anyagi kár megtérítésére gondoltam. Ám úgy, hogy nem apuci, meg anyuci fogja a mellényzsebből a belvárosi elitegyetemista aranyfiuk vagy lányuk által okozott kárt megtéríteni, hanem személyesen kötelezném a résztvevőket az általuk okozott kár megtérítésére. Hisz működik a közmunkaprogram, az előadások után lehet ledolgozni a kiszabott munkaórákat. Ott egy picit beletanulnának az életbe!
Minek? Létrehoztak egy insider egyetemet rendes oktatással, azóta ott tanulnak. Elérték a céljukat, bár a Patkány SZFE Reviczkyvel az élen működik a háttérben továbbra is.
1 év múlva már senki nem fog emlékezni erre a "kortörténi dokumentumra"! 😆 Ha mégis akkor egy jót röhög a sok idiótán aki hagyta magát manipulálni.Elszivták már az első füves cigit az új szfe székházban amit a zenetagozatos iskolásoknak szántak eredetileg?? 😆
"Az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága és a gonoszok zsarnoksága. RESPECT köszönjük hogy voltatok,vagytok,lesztek...
@Attila W. Már rákosi előtt is a liberálbolsevikok kezében volt a művészet nagy része. 1910-es évektől... Néha egy-egy nemzeti kormánynak sikerült visszaszerezni némi befolyást, mint most. De sajnos a magyarellenes bolsevikok általában felülkerekedtek. Most is katasztrófa, amit a színházak többsége művel.
jé ez olyan fíling mint a 100 évvel ezelőtti tanácsköztársaság. egy spontán tüntetés szervezése, vicces. Értem, miért tiltották le. 27:21 "Nincs elég baloldali kulturája az embereknek" Na tudod e mé? Így rendszerváltás után 31 évvel? Mi a baloldaliság: th-cam.com/video/XxqyFOJA69w/w-d-xo.html
Arra gondolok, micsoda piszkoskodásnak tehetitek ki azokat, akik jobboldali meggyőződéssel kerülnek közétek. Ez a liberális tolarencia, ha valakinek más véleménye van, az nektek elfogadhatatlan. Szép új jövő!
Szerintetek mit oldott meg a szelektiv szemét? Őőö....semmit....ja igen seeeemmmmiiiitttt. Hahó ébresztő jővő legalább ti ne nyaljatok be mindent ugyanúgy mint mi annakidején! A legjobb szemét az ami nem jön létre! Ha már vaan akkor ba...hatjuk. Ne legyen szemét se hulladék. Ti se legyetek azok!
55:28 "Senki olyat nem engedünk be, ebbe az autonómiába, akit mi nem szeretnénk..." 1:12:15 hallgató Vidnyánszky szavaira: "gyere ide bazdmeg!" Minek menjen oda "b+"? Egyik pillanatban mindenkit elzavartok, mert ti nem tárgyaltok, utána meg "gyere ide b+"?????
Az állam és az adófizetők pénzéből fenntartott kuplerájban ne akarjon autonómiázni, mert gond lesz. Vagy fenn lehet tartani saját pénzből. Aztán ott sátraznak ahol akarnak, miattam a tetőn is nyugodtan.
@@bodza889 Az a baj, hogy az utcánkban csinálták a fesztivált a semmiért hónapokig. Bömbölt a zene, ameddig engedélyt kaptak, aztán órák, mire a részeg, beszívott ordító tömeg szétszéledt, utána kezdett a road csomagolni...volt olyan hajnal 2, rendszeresen. Arról nem beszélve, hogy nem lehetett hazamenni, leparkolni. Én kb. ennyit érzékeltem, meg ahogy látom, az eredmény is ennyi volt. Szóval máskor sátrazzanak a saját házuk előtt...
Fogalmam sincs, hogy mi akart lenni ez az egész cím alapján sem, de 10/10-es cringe élmény volt. A rendezői véna az felfedezhető a résztvevőknél, a külcsínre nagyon adtak, de így a belbecsre már nem maradt energia. Ha gonosz vagyok, akkor ennél jobb reklám nincs a modellváltás mellett. Szegények itt tényleg elhitték, hogy most miattuk lesz változás pillanatok alatt, hiszen ezt már ki lehet tágítani és a szülők meg csesszék meg, hogy 30 évig nem csináltak semmit. A média partner, mert na majd most a patás megbukik. Miközben még az egyetemi polgárok sem voltak egyetértésben és "ha nem állnak mögénk, akkor abból mi jövünk ki a legrosszabbul". De ha a média nagyon tol valamit, akkor biztos nem egy radikális 15 fős magról lehet szó, hanem ez már egy ország akarata. Kiállni verseket szavalni, nagy egyetértésben kitervelni, hogy ez nagyon jó lesz miközben nincs egy ember, aki eljátssza az ördög ügyvédjét, egyszerűen zseniális és egyáltalán nem bukásra ítélt. Ellenállnak, de meg sem tudják fogalmazni, hogy mi miatt, hogy mi is az intézmény által képviselt szellemiség, melyet a veszély fenyeget, mely pontokkal értenek egyet a modellváltással és mi az, amivel abszolút nem. Mindenki várja, hogy valaki végre mondjon valamit, ez a résztvevőkön is nagyon érződött. Mindenki az a hős akar lenni, aki az első téglát kiütötte a rendszer falából, mindegy milyen indokkal. Csak az ilyen hősök nem hosszú tervezgetés után születnek, hanem spontán. Az érzelmi alapú ellenállásnál rosszabb a világon nincs, mert ha te nem lázadsz, akkor ad1: hülye vagy, ad2: megalkuvó, ad3: nincs elég baloldali kultúrád, ami az első eufemisztikus kifejezése. Gumicsontokon lázadni azt jelenti, hogy emberek nem értették meg a rendszer működésének alapját, így bármit is tegyenek annak nincs érdemi következménye. "Senki olyat nem engedünk be a mi köreinkbe, vagy ebbe az autonómiába, akit nem szeretnénk." - Ez az elgondolás miben más, mint az, ami ma történik, ez magában hordozza a változást? Köszönöm a cringe élményt teljesen feltöltődtem, ha kifogyóban leszek, akkor visszanézek.
53:00-53:21 a nagy visszaszámálásáásorkáskáa, majdnem sikerült követni a kivetítőn szereplő számsort, de a végén a rivaldafényben ott volt a modern-haladó baloldali-zöld színész jövő, és múltjának legjava. Egy igazán szép befejezéssel: "A k.rva anyádat" És még a felénél sem járunk a dokumentum filmnek...
Amúgy az fogalmazódik meg bennem összegzésként, hogy biztos, hogy erre van/volt szükség, súlyos állami pénzekből finanszírozni? Ezt? Mélységesen felhbáorít, hogy a nem kevés befizetett adómból (az enyémből is), ilyenek képzésére ment többek között. Kikérem magamnak. 2010-ben rendet kellett volna itt rakni, nem 2020-ban.
"Nincs elég baloldali kultúrája az embereknek." Mintha arra bárkinek szüksége lenne. Egyébként miért erőlködnek azzal, hogy egységet teremtsenek, mikor az ideológiájuk alapja a különbözőség? Ha pedig nagy ritkán eszükbe jut, hogy nehéz egységet teremteni, ha mindenki a saját világában él, olyankor jön az arcraesés. Az meg, hogy kisebbséghez tartoznak? Hagyjuk már el, belőlük áll a magyar, sőt a globális művészi társadalom, radikális baloldali, liberálisokból, akik kiutálnak minden konzervatív, jobboldali embert. Csak az ilyenek miatt nem mentem a filmes szakmába, mikor tavaly egyetemet választottam. Pedig mióta az eszemet tudom az érdekelt. Ilyenek között soha nem valósítod meg magad, ha mást vallasz mint ők. Vagy nem fogják föl, hogy a fasiszta módszereket gyakorolják, vagy csak nem ismerik be. Így vagy úgy, de egyik se jó. Az hogy egy faluszéli kocsmában szebben fogalmaznak a 70-es alkeszek, mint itt a kultúra élvonalát képviselő diákok az egy dolog, de hogy ez itt mindenkinek ennyire bejön az már nagyobb gáz. De tessék lehet szeretni, úgy tenni, mintha ez lenne az ő 56-uk, de tudjuk jól, hogy ez a kockázatmentes cigizgetés minden csak nem forradalom.
Kíváncsi vagyok ezeknek a szabad gondolkodásúaknak milyen emlékei vannak 2002-2010-ről például. Igaz nem lehet, mert még az anyjuk a seggüket törölgette akkor. Kíváncsi lennék, milyen szabad világ volt akkor például a színházi életben amit 100%-ban a balliberális uralt. Gondolom az nem votl gond akkor.
@@bodza889 Ne haragudjon, de ez most hogy jön ide? Állandóan a múltat hibáztatni? Ebből kifolyó viták hova vezetnek, mert szerintem a nagy semmibe. Ha bebizonyosodna, hogy a szocik is hibásak attól a mostani rendszer jobb lenne?
@@bodza889 Fletóék, az öszödi beszéd. Népszavazás a tandíjak és a vizitdíj ellen. Akkor még nem ostoba kidobókkal akadályoztattak meg népszavazást. Kíváncsi lennék mit szólt volna a Viktor ha egy marék ostoba kopasz állta volna az útját akkoriban és következmények nélkül megúszhatták volna. Gondolom habzó szájjal követelte volna az elszámoltatásukat és a felbujtók lemondását, teljesen jogosan. Nem voltak még 10 év alatt a nulláról többszáz milliárdos vagyont és több száz céget bezsebelő haverok, rokonok. Aztán a szerencsétlen bohócok még csak az ígért elszámoltatásra sem voltak képesek. Tudja mit nem értek? Önt sem érdekelte semmi amikor az anyja az Ön seggét törölgette. Hogy jön ahhoz, hogy ezt rajtuk számon kérje?
@@bodza889 2006-ra igen jól emlékszem. Feleségem egy napra Bécsbe ment tárgyalni. Kora este felhív, hogy most indulnak haza vonattal. Mondom csak óvatosan, mert Pesten randalíroznak, autókat gyújtogatnak, boltokat törnek fel, a kopaszok lerohanták a TV székházat, állítólag már tank is megjelent. Feleségem megkérdezi, hát te mit ittál? Mondom te ne azzal foglalkozz, hanem hogy hogyan fogsz hazajutni a pályaudvarról, tán jobb lenne leszállni Kelenföldön. Aztán emlékszem a Kossuth tér heteken át tartó összehugyázására is...
Megdöbbentem..ien figurák fél napig sem tudták volna tartani a Corvin-közt.Eleddig nem volt véleményem az "egyetemi polgárokról"és azokról sem,akik felvették többségüket...remélem akad köztük beszélni tudó,mentálisan egészséges hallgató is.
@@krisztarostas8077 Akkor okosíts Mester, iszom szavaidat. "- Te, hát nem emlékszű rám? - Há nem! - Há együtt lőttük a pártházat! - Mikor? Melyiket? - Hát mikor melyiket..."
A főcím: "Hülye fiatalság" sajnos nagyon találó; és az egész történet nagyon kiábrándító. Nem csodálom, hogy a "forradalmárok" eredetileg nem akarták publikálni ezt a filmet. Pontosabban, nem akarták, hogy a Partizán stábja publikálja a filmet, amely betekintést enged a "dicsőséges" forradalom kulisszái mögé.
@@lipjud csak nem szfe fan vagy, ezert nem erted? Az egesz video egy ciki ahogy a hallgatok viselkedtek. Ennyire leepult vagy? Nem latod mit es hogy mondrak es viselkedtek. Csoda, hogy megjelent ez a video, annxira hulyek, hogy nrm latjak a primitivseguket.
Az a rémült tekintet a puding colos hülyegyereknél 47:13-nál amikor el kezd esni az eső mindennél többet mond arról, hogy mennyire forradalmárok ezek, mennyire kemények, és mennyire elszántak.
Én értettem a felháborodást és elismerem, hogy jogos is lehet az egyetem átalakítási mikéntje, de viszont azért itt bebizonyosodott pár dolog. Például tényleg csak pár baloldali kultúrájú diák volt itt a nagy lázadó és a többség nem igazán akart ebben részt venni inkább csak rájuk tukmálták és igen is ebből kormánybuktató ellenállást akartak kreálni.
@@andrasbartha99 "Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje. Ha MÉG EGYSZER azt üzeni, mindnyájunknak el KELL menni..." Nem volt módja még egyszer üzenni, így nem kellett elmenni... 1956 katonailag totálisan esélytelen volt az oroszok bejövetele után.
@@bogika98 maradjunk a tényeknél! Nagy-Magyarország területén már akkor kisebbségben voltak a magyarok a maguk 4 millióával. Ebből 150 ezer volt csak a honvédségben és pár ezren az osztrákok mellett is harcoltak. Lehettek-e volna többen? A mai szemmel nézve igen. Az akkori korban aligha. Kevés pénz volt a háborúhoz ami kevés ellátmány és nagyon kevés felszerelést illetve fegyvert eredményezett.
@@andrasbartha99 Ez így igaz, éppen ezért a vége felé már igen erősen fogyott a lelkesedés. Had ne kelljen kutakodnom utána, de ha jól tudom a vége felé már úgy fogdosták össze az újoncjelölteket. Én egyébként elég ritkán szoktam a bajszos úr birodalmára hivatkozni, de azt el kell ismerni, ők valóban elmentek a végsőkig a védekezésben. Mondjuk sokra nem mentek vele. Az külön szomorú és sokat mond az akkori helyzetről, hogy az erdélyi románok egységesen fordultak a magyarok ellen. Ahogy azóta mindig is.
Láttál már filmet, amiből az összes főszereplőt, mellékszereplőt, epizodistát kivágtak és nem maradtak benne mások, csak a statiszták? Na, ez egy ilyen film. Dokumentumfilm arról, hogy ezek a statiszták hogyan készülődnek arra az előadásra, amiben egy baloldali diáklázadás akár elvezethetne a hatalom megdöntéséhez is. A hatalmi önkény azonban a rá kiosztott szerep helyett, feléjük se néz, így a készülődés unalomba fullad, az előadás elmarad.
Milyen hatalaom megdöntéséhez? 2018ban volt lehetőség. 2022ben is lesz. De az ország nagyobbik fele Fideszes.... Vagy a kissebség akar kormányozni? Majd egy kis elit nem? 45-90 volt már. Mostmár csak a jobb oldal fog kormányozni mert az emberek felébredtek
@@mindigboldogorakatmutat2922 Felébredtek... bárcsak felébrednénk mind. Nagyon fasza két táborra szakadni, szétmarni egymást azon hogy a türkiz az most kék vagy zöld. Aztán meg minek ha kivájtuk egymás szemét és már úgysem láthatjuk...
Lassan 3 évvel később is ugyanolyan nagy hatással van rám ez a videó, mint amikor először néztem 2021-ben. Részben megértem a lealacsonyító kommenteket, mert az emberek azt képzelik el magukban, hogy minden forradalom és társadalmi kiállás teljesen magasztos esemény, teljes komolysággal és elfelejtik, hogy 1848-at, meg '56-ot is tizen-, meg huszonévesek indították el, akik a lázadást keresték. Csekély véleményem szerint tiszteletet érdemlő ez a kiállás a mostból visszanézve is, amikor két hete 150 ezren vonultak fel. Az ilyen eseményekre fognak visszaemlékezni a múltból, nem arra, hogy a nép többsége a száját húzta 2020-ban is, most is, meg '56-ban is. Lehet a nyugodt élet titka, hogy nem szabad se túl hidegen, se túl forrón enni a levest, de az ilyen (néha gyermeteg és meggondolatlan) emberek, mint akik a videóban szerepelnek vitték előre a történelmet.
'48 ban és '56ban magyar emberek lázadtak és harcoltak az elnyomó rendszer ellen... itt, - ha jól láttam -, volt szadeszes, liberalista és kommunista csimóták csimbumcirkuszoltak... kutya nem fog rátok emlékezni, teszünk róla!
Az egész SZFE történetből egy szereplő hiányzik de nagyon, ifj. Vidnyászky Attila. Az SZFE Gólyaeskü III-ban elmonda az esküt. Az idősebb Vidnyászky elmondta egy NER-es interjúban, hogy nagy fájdalma, hogy a fiával nem értenek egyet. Annyira jó lenne ha végre nyilatkozni (az ifjabb). Esetleg meghivhatnátok egy mély interjúra. A dokumentum film egyébként zseniális. Órákig tudnám még nézni.
Azért ne hazudj. Nem azt mondta, hogy nem értenek egyet, hanem azt, hogy nem mindenben. Ifj. Vidnyánszky nem libernyák, még mielőtt ezt akarnád sugallni. Látszik is azon a gyereken, hogy helyén a szíve, van benne alázat, tisztelet. Nem libernyák.
@@bodza889 www.szeretlekmagyarorszag.hu/hirek/ez-egy-fajo-dolog-mondta-vidnyanszky-attila-arrol-hogy-fia-nem-mellette-all-az-szfe-ugyeben/ A színházigazgató „fájdalmas történetnek” értékelte, hogy ebben a kérdésben más-más oldalon állnak.
@@bodza889 nem libernyák? :D :D Vígszínház vezető színésze Vecsei H-val összenőve, és nem libernyák? :D szerintem te nem tudod, ki ifj Vidnyánszky Attila, kevered valakivel
meg tudja valaki mondani, a bemutatott lelkes fiatal hallgatók az SZFE diákjainak hány %-át adták, illetve mekkora volt a támogatásuk az összhallgatói létszám alapján? egyébként tetszett az operatőri munka és a szerkesztés is egész jó jó lenne látni a folytatást, félévvel, egy évvel később, a kulcsfigurákkal - akár átbeszélve, hogy mi is történt itt a nagy szaladgálásban
A legelső közvéleménykutatásuk eredménye: 40% akart egyetemfoglalást, 60% nem. Magyarul baromira kisebbségről volt szó. Ezt az első kutatást még az egyetemen folytatták le. Most már persze van egy "hivatalos" felmérés a HÖK részéről, amiben már a diákok 95%a akart foglalást. Aha, persze. De a videóban el is hangzik: "600-ból miért csak 15-en jöttünk el?" XDD Vajon miért? Vicc ez az egész. Megint egy nagy pofájú kisebbség veszi el a jogait a többi hallgatónak a tanulásra. Húzzanak is ki külföldre, jobb lesz mindenkinek.
@@bettinakiss3724 2010- ben hany ember akart alkotmanymodositast? Persze utolag mar nagy a tamogatottsaga. A jelenlegi kormanyunknak az osszes szavazati joggal rendelkezo allampolgar hany szazalaka szavazott 2018-ban? Akkor a kormanyunk mondjon le, mert szavazati joggal rendelkeo embereknek talan ha 30% szavazott rajuk? Ilyen ez a popszakma, olyat ne kerj mason szamon, amit nem varsz el a sajat kedvenceidtol sem.
Tönn Lenin fiús szfe-st? Megvesztél????? Ahhot nekünk magyaroknak is lenne 1-2 szava. Örülj neki, hogy az összes kommunista felforgató tanár és a felbujtott agyatlan diákok nem lettek lesittelve. Ez Magyarország, nem lesz több 1919!
@@Zoltanfia 2006-ban a tankot elkötő, autókat felgyújtogató csürhe nem volt Lenin fiúnak nevezve, ugye? A mostaniak ellen felszólalókra meg már divat ráaggatni ezt. Miért és miért lennének lesittelve?
Gratulálok...és megjegyzem...szégyellem magam így 57 évesen, a mi korosztályunknak lett volna kötelessége és felelőssége, hogy a mai fiatalok, pl. a gyerekeim is, ne kerüljenek ilyen megalázó helyzetbe....undorító, ami ma itt folyik...ráadásul "nemzeti" szinekbben...
Milyen megalázó helyzet? Azt hogy ők elismerik, hogy van baloldali művészet?!, meg három héttel előbb!!! , már a Tasz adott nekik tanácsot? Minden mehetett volna tovább a maga útján, de a nagy bölcs öregek, előre küldték maguk helyett a lázadó ifjúságot! Én ismerek olyan első éves szfes-t, aki a legelső napján, már hirdette a free szfe-t! Azt se tudta ki az a Asher, és a többi tanár! De a Koltai, az András Ferenc az mind szar, azt tudta! Haggyjuk már!
A feleségem feje felől meg eladták a céget. Egyik nap X cégnél dolgozott, másnap meg Y-nál úgy, hogy sem a munkája, sem az íróasztala, sem a fizetése nem változott. Megváltozott az egyetem vezetése, oksa. Gondolom beszédtechnikát, színpadi viselkedést, satöbbit ugyanúgy tanulnak. A többi meg maszlag. Megkapja a diplomáját, utána meg úgyis azt csinál amit akar, vagy tud.
@Fusion Core Szerintem Fletónak esze ágában sincs visszatérni a hatalomba, ugyanis minden ellenkező híreszteléssel szemben nem hülye. Mondani persze mondhatja. Csak akkor volna számára értelme, ha színtiszta kétharmada volna saját pártjával, arra meg ő is tudja, hogy nincs esély. Azt is jól tudja, hogy egy szivárványkoalició pár hónapnál tovább nem életképes a széthúzás miatt. A gazdasági hatalom, a bebetonozott posztok a kormánypárté, ebből csak bukta lehet. Azt sem hinném, hogy a SZEF-es diákok gyurcsányísták lennének.
Sokáig nem értettem, hogy miért könnyezem meg az összes tudósítást, momentumotát a harcotoknak, és persze ezt a filmet is lépten nyomon. Kb 10 éve kezdtem el egyre nagyobb intenzitással követni a közélet híreit. 10 éve élem meg nap mint nap a keresűséget, undort, dühöt, tehetetlenséget, haragot, aggodalmat és még egy sor szorongásos érzést, amikor a híreket falom. Ti voltatok az egyetlenek ebben a 10 évben, akik hónapokra pozitív hangokkal, élettel és reménnyel töltöttétek meg a híreket, akik valóban és látványosan be tudtatok mutatni ennek a mohó, kegyetlen és pusztító hatalomnak. Nem tudok elég hálás lenni nektek, SZFE-s diákok! És persze köszi Partizán, hogy dokumentáltátok ezeket a reményt keltő megmozdulásokat! Folytassátok, folytassuk!
Közel 150ezer megtekintés, majd kétezer komment és a YT összes félkegyelműje egy héttel később is itt nyüzsög. Noémi, Partizán, freeSZFE. Ez komoly siker. Nagyok vagytok. Gratula. :)
@Albi Wass pontosan mit? Az eddigiek és ez alapján a videó alapján ők csak egy csomó unatkozó, HÖK-ös, liberális diák, akik jobb dolguk nem lévén indítottak hadjáratot 😒
Végigszenvedtem ezt a xart. Ezek lesznek színészek, rendezők? Két értelmes, összetett mondtatot nem tudnak elmondani. Látszik rajtuk, hogy naaagyor, erőset akarnak mondani....de csak nyökögés, afektálás lesz a vége. Mindegy. Kifújt ez is.
Az első 5:33 percnél tartok.Gk.vez oktatóként rengeteg fiatallal vagyok körül véve. Ezekből amennyiben színész lesz felköpök, és alá állok.Udvaros pedig a hasonszőrű kollégáihoz hasonlóan arra az ebre hasonlít aki az etető (állam) kezet harapdálja !!!!!!! Nézem tovább.
Nagyon jó dokumentum film lett. Minden elismerésem a stábnak nagyon jól sikerült átadni az érzést azonban az ügyért kiállóknak meg külön elismerésem. Nagyon komoly megmozdulást hoztak össze. Az ügyet sok mással együttvéve össze vontan közügynek gondolom, ami elégnek kell legyen a rendszerváltáshoz.
32:25 Ez azért elég durva! Egy ilyen öntelt fruskát, aki ennyire nem tiszteli a szülei generációját, mint ez a csajszi, még nem láttam. Mintha valami '56-os hősnek képzelné magát! Elhiszem, hogy fiatal, és lázad, ami kell is, de hülyének nem kéne lenni ettől függetlenül. (Megjegyzem, hogy 21 vagyok)
1, túl sok energiaitalt látok. 2, idegesítő ez a pesti affektálás. tele üres fecsegéssel/semmitmondással. 3, lehet, hogy nem tudom megnézni még egyszer, mert ebből egy is elég volt. DE. 4, mondjátok már el lécci-lécci, hogy mi a bajotok. mi kell?
Megvezették őket. Az egész a botrányra ment, hogy abból egy saját gagyi sulit csináljanak nem Bécsben hanem.... lásd ceu. Ezt az új intézményt már régen szervezik. Figyelni kellene, ők maguk is kimondták és azóta csinálják.
@@bogika98 értem, mi a baj Vidnyánszkyval? magam is jártam egyetemre, kettő darabra is, eszembe sem jutott volna az egyetem vezetésével vitázni, egyetemet foglalni, politikai pártokat kiszolgálni, mert nem azért voltam ott, hanem azért, hogy tanuljak. furcsa, mi?
@@peterorszagh2762 Én is ezt mondom, az egyenleteknek meg az anatómiának nincs világnézet szerinti változata. De ha annyira nem akarják, tán nem kéne erőszakkal lenyomni a torkukon. De hát ez már afféle megmutatom ki az úr a házban hatalomtechnika. Vidnyánszky súlyosan ellentmondásos személyiség. Bizonyos szempontból afféle népies zseni, más szempontból abszolút jellegtelen középszer. Meg túlzottan elkötelezett a hatalom felé. Olyan, mint boldogult Makovecz volt. Dehát a művészet egyik mozgatója a lázadás, meg ahogy mondják a vágástól nő az orgona, majd elválik mi lesz.
@@peterorszagh2762 ők is tanulni vannak ott, nem azért hogy Vidnyánszkiék pártpolitikai maszlagjait kelljen benyalni. Bakker, erről amúgy jelent meg egy, csomó, eléggé átfogó cikk, meg pl a Partizános Sodró Eliza-interjúból is sok minden eljön. Valid információkból kiindulva kicsit könnyebb fejtehetni a helyzetet, mint ha a saját egyetemi éveinkről nosztalgiáznánk
Érdekes másfél óra. Lehet a vágásokkal volt a probléma, de azt hiszem egy fiatal ha megnézi majd ezt a dokumentumfilmet nem fog rájönni, hogy mi volt az alapprobléma. Sok szép gondolat minimális konkrétum. Látványos megmozdulás, de elveszik a lényeg. Az üzenete pedig szerintem semmiképp sem példamutató (nem a dohányzásra és az alkoholra gondolok). Köztük is nagy volt az ellentmondás, a nyilvános megmozdulásokra sokan elmentek (mondjuk a fővárosban ez nem olyan bonyolult), de azon kívül, hogy az ellenzék és a liberális média ezt meglovagolta továbbra is elveszett a mondanivaló. A külföldi médiának és színészeknek teljesen mindegy volt, hogy miért voltak ott, csak jól nézett ki, hogy az egyetem épületét elfoglalták diákok. És a nagy eltaposó diktatúra nem lépett fel ellenük.. véleményem szerint nem az erőfölény hiánya miatt. Összefoglalóul: a “megszállás” soha semmi jóra nem vezetett, semmikor, amikor VOLT lehetőség másra is.
Szekunder szégyen érzetem támadt, de nagyon erősen. Fontoskodó fiatalok ész nélkül soha nem fognak világot váltani. Gondolkodj, és aztán beszélj! Ezt most sikerült fecserélni, és elég gáz lett. :/
Nem lehet, hogy csak egy szegmenst látunk abból, ami ott történt? Nem volt előre megírt forgatókönyv. Nem voltak kiforrott, higgadt patrónusok, akik oda állnak mögéjük/eléjük és vezetik őket, mindent a fiataloknak kellett - olykor ad hoc módra - kitalálniuk. A sajt.tájékoztatókba azért érdemes bele nézni, nagyon is értelmes nyilatkozatok hangzottak el. Vagy pl. a Nemzeti Színházas rész is hihetetlen jó. Vagy nem?
Kő keményen felvetődik bennem a kérdés így a 26:51 nél ,hogy ezért a megmozdulásért, a fiatalok beetetéséért, kit terhel a felelősség !! Szemmel látható és füllel hallható "szegények" nincsenek képben.Ezért nem is bántom őket.Viszont süt a beszédből hogy maximum képregényt olvastak eddig, és azt sem végig ! Nem bírom tovább nézni.
Aztat mondja asszongya az önmaga hatása alá került kiscsaj: "nincsen elég baloldali kultúrája az embereknek" XDXDXD Talán Antonio Gramsci mondta, hogy valós bölcseletekért nem az értelmiségi szalonokba, hanem a piacra, a termőföldekre, és a gyárakba kell menni. Bár lehet, hogy Carl Schmitt volt, már nem emlékszem.... XD
@@Hunfootball jujj, neked meg mi fáj? Ennyire bántja a lelkedet egy csinos fiatal rendező és költőnő, akinek nincs gumiból a gerince, és a fotelforradalmárokkal ellentétben felemeli a fenekét a székről, ha nem tetszik neki valami? Micsoda trigger, valóban
@@Hunfootball normálisabb emberek alatt kiket ért? A kaposvári színészképzést szétbarmoló, komplett osztályokat cserben hagyó, a Nemzeti Színházat veszteségessé tevő Vidnánszkyra? "Ha minden igaz" nem kell ám mindent elhinni. Kicsit gáz felnőtt, gondolkodó emberként bedőlni ennek a "mindenki komcsi aki most épp nem szimpatikus" propagandának.
@@cherrybomb2272 bizony "nem kell ám mindent elhinni"... 😅😅 Mint ahogyan anno, egy pillanatig sem hittük el hogy nem folyt ideológiai képzés a Színművészetin, és ahogyan szintén egy pillanatig sem hittük el hogy az SzFE-re "bevackoló", kis mini Che Guevarák "spontánok", és "politikai hátszél-mentesek" lettek volna... 😅😅😅😅 Na, EZ A TRIGGER, Kicsi Robespierre... 😅👌
Politikai átvétel akkor is lehetséges szerintem, ha előtte egy adott intézményt nem “birtokolt” egy politikai oldal sem. Az új vezetéssel viszont előtérbe kerültek volna a politikai nézetek és azokon alapultak volna az új szabályok, intézkedések az egyetem működésére vonatkozóan.
nem nagyon értem mi olyan nehéz ebben, a politika függetlenség nem egyenlő az ideológiai függetlenséggel... egy telex cikk pl csöpög az ideológiától, de egy párt pénze sincs mögötte
Le a kalappal,csoda jól összefoglalta a történteket.Remek videó lett ,remelem sokan nézték. Udvaron Dorottya ,Gratulalok ,nem csak nagy színésznő de remek ember is! Hajrá!✌️✌️✌️
Csak tényeket kerek,semmi vádaskodást ! Ugyan már miért nem nyúlt vissza István királyig....meglepődne ha lennének leszármazottai ,akkor hogyan reagálna...?
@@erzsebetszekeres5127 Kedves Erzsebet! Úgy tűnik tegnap nem látta aPassio előadást,tudja mire tanít..? Ha tudna nem írta volna e szavakat.Nagyon sajnálom ,hogy Húsvét szent ünnepe így múlt el magának !😰
LOL... Amikor forradalmarokaz remdelsz Wish-ről 🤣 "Filmünk szereplői kitalált alakok, a műsorban csúnya szavak hangzanak el, megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk"
Kábulattól csillogó szemű pálcika emberkék, önön tökéletességüktől elélvezve próbálnak valamit tenni, de képtelenek rá, csak vannak. Haszontalanok lázadása.
Nem tudom honnét nyomatod, de felénk Magyarországon szupert írunk és nem supert. Valamint ékezeteket is használunk. Egy külföldit meg mit izgatja egy magyar egyetem.
Nezopont kerdese ez is termeszetesen. Egy ilyen helyzetben mi szamit sikernek vagy kudarcnak. A diakoknak volt egyedul veszteni valojuk, sokan mar sok ev kemeny munkaja utan a diploma szerzes elott allnak. Az orszagban egyeduli egyetemkent tudtak orszagos nepszerusegu tiltakozast veghez vinni amihez nem csak a magyar ertelmiseg szamos tagjat csatlakozott, nemzetkozi szervezetek is es sima mezei civileket, budapestieket is. Mindemellett megallapodtak tobb nemzetkezo egyetemmel akik adnak nekik diplomat tehat lenyegeben nem vesztettek semmit.
Ezt mindenkinek látnia kell. Zseniális! Ki, hogyan értékeli a látottakat,úgy értékelje magát emberként utána. Nagyon tanulságos. Köszönöm a feltöltést.
Az elbutítás felső foka: Hogyan hergeljék fel a bolsevik tanárok egy kis vörös forradalomra az anyuci kedvencei tanulókat? Lásd: szfe - egyetemfoglalás.....
Én most Geoff Mulgan Nagy Elme: Hogyan alakíthatja át világunkat a kollektív itelligencia - könyvének szempontjából néztem ezt a filmet és hát ez egy olyan esettanulmány, aminek minden jelenetét elemezthetjűk Mulgan közösségformáló --hálózati !!! - szempontból. Érdekes, hogy épp a Partizán adta ezt a címet nekik, hogy Hülye Fiatalság. Én ugyanis, aki világéletemben 'közösségépítettem' ugyanúgy szenvedtem ettől a posztmodern disztópikus katyvasztól az elmúlt -- 10 ? - évben, mint ők. Ez a világméretű u.n. kreatív rombolás - Disruption - ugyanis már kezd teljesen hasonlítani a 10-ik elélvezéshez a szex.ben. Még az izgalom csak-csak összejön, de annyi vért már nem tud a szív odapumpálni, hogy minden idegvégződés 'kisüljön'. (Bocs a példáért, de ez egy emberileg közös élmény.) Fantasztikus film és dicséret a készítóknek. Ez biztos világsiker lesz a dokufilmek kategóriájában. Miközben a reakciók, a megnyilvánulások, a körülötte kialakuló viták újabb mini-dokudrámákhoz fognak majd vezetni. Olyan hibrid tudatformáló közösségi élményekhez, amiket egyébként a Jesziék valósítanak meg a Politikai Hobbistában. Nem véletlen, hogy ebből vágtatok be részletet. GRATULÁLOK!!!
@@gabrielderdak6632 Azt pont nem nézek. :D Nekem nagyon tetszik és megérintett, valószínűleg, mert ezt egy fontos ügynek tartottam, s picit a részének éreztem magam. De abban lehet igazad van, hogyha valaki nem érezi ezt ennyire a magáénak, akkor nem fog belőle hozzám hasonló érzéseket kiváltani. Meg szerintem ez egy nagyon érdekes film lesz a jövőben is, kb. Egy kirlenyomat.
Én továbbra is csak azt nem értem, hogy egy ilyen modellváltás hogyan hat közvetlenül a hálótervre, a zh-k és a vizsgák értékelésére vagy az állami támogatásra.
pl úgy hogy az ezekkel kapcsolatos döntéseket kivették a szenátus kezéből, és a hatalom által kinevezett kuratórium kezébe kerültek. ők meg kapásból átírják ezeket a saját szájízük szerint
@@torzsmokus Gondolom ha a kuratórium balliberális lenne, akkor semmi gond nem lenne. Nem kellene félteni az autonómiát. Volt ám itt baloldali kormányzás is nemrég, akkor nem sikoltozott az SZFE azért mert a vezetésében csak balliberális emberek voltak. Az nem volt baj?
@@bodza889 nem tudom miért gondolod ezt. ha magát baloldalinak tartó kormány peckeskedett volna így, én éppen ugyanennyire lettem volna felháborodva. miért gondolod, hogy ha a mostani hatalom túlkapásai, erőszakos kultúrharca nem jön be, akkor mástól ugyanezt örömmel fogadnám?
@@torzsmokus Milyen hatalmi kultúrharcról beszélsz Jóbarát? Amikor a hatalom (állam - a dologozók adójából) finanszírozta mindeddig azt az Egyetemet(?), amelyik most azért lázad, hogy az állam ne vonuljon ki az irányításból, hanem továbbra is minden menjen úgy, mint eddig. Ez milyen forradalom? Az állam ellen lázadni az állami irányításért! Gondolkozz már Okoska! S akkor a fáma még nem is szólt arról, hogy az eddigi egyetemi ezetés cirka 6-8 millával már 8 éve nem tud elszámolni az ÁSZ többszöri felhívására sem! Szerinted nem nekik volt ez így jó? Szépen csendben lemondtak és elkullogtak. - Bár remélem az ÁSZ azért nem hagyja náluk azt a néhány millát/
Szociális érzékenység és a mindenkori progresszív, modern kultúra össze. Röviden; '68 és hatásai (Már persze 1968 előtt is volt, de akkor csúcsosodott ki)
Félelmetes, ahogy a csaj a "magyarok" nevében itt előadja mi lenne jó Magyarországnak. Úristen!!! Remélem, hogy ennél itt 99%-unk normálisabb, mint hogy ilyen zavarodott elméjű libernyákok mondják meg, hogy mi legyen. Látszik a csajon, hogy idegbeteg.
hááát mára már összefort a balos es libsis kultura.... tube a baratod keress ra: "Sárosdi Lilla botrányos performansza" na AZ a kultura! ilyeneket tanitott ascher es bandaja az egyetemen a konzervativok adojabol is! ENNEK VEGE!
Ez az a videó, amiért becsicskítottak Marcizán? Amúgy 1:37:54 - EZ MI? XD Ez az az Oszkár díjas művészet, amiért hetekig keringett a vihar a biliben? XD
Ennyit a spontán diáklázadásról. Még Marci is tudott róla, így fel tudta venni. Ezek fontos mondatok: "Miként tudunk konfrontálodni a hatalommal?... Sértőnek kell lenni." Még hogy nincsenek összeesküvések! A '68-as események mintájára szervezték. Ki adta a tanácsokat? A tanárok gerjesztették. Erről beszélnek. "A tanár még nem jelzett vissza." - mondja Abigél. Ez az az agresszív kisebbség, aki mindig a többség felett akar uralkodni. Úgy csináltak "forradalmat", hogy alig néhányan szervezték, az ő érdekeiket képviselték. Nagyon profi az "agresszorból áldozat" póz felvétele pillanatok alatt, aztán jön a hisztériakeltés. az is elhangzik, hogy nem az egyetem a lényeg, hanem a kormánybuktatás. Gratulálok!
Pontosan!! Én csak azokat a diákokat sajnálom, akiknek ugrott a tanévük emiatt az agresszív és hangos kisebbség miatt. Nekik konkrétan a jogaikat vették el a tanulásra.
.. még annyit, hogy a történelem során a legtöbb mélyen rendszerkritikus, demokratikus esemény keltetője köztudottan a kultúra és a művészet volt. A változás gondolatának körvonalaihoz frissességre, intellektusra, nyitottságra és szabadságszomjra van szükség. Az utóbbi évek legkellemesebb meglepetése, hogy ez a parázs ebben az országban még izzik. Ezért, ezeknek a fiataloknak hatalmas köszönet jár. Az események rengeteg bizonytalan választót győzhetnek meg azt illetően, hogy apátiájuk ellenére köteleségük-e elmenni és behúzni egy ikszet. Érdekes, mennyien megmosolyogják a #FreeSZFE körül történtek közéleti jelentőségét. Pedig egészen könnyen lehet, hogy ez volt az a kajla és csapongó, mégis kedves és felvillanyozó csepp, ami majd eldönti a mérleget.
Na, ez jól hangzik, addig, míg meg nem nézed, kikböl lehet választani... Te kit választanál???Dobrev? 🤣Jakab? 😂Fekete-Győr? 🤣🤣Tóth Bertalan-Kunhalmi? 😂😂😂Vagy Gyurcsány? 😲🤣🤣Esetleg Karácsony? 🤣🤣Szabó Tímea? 😂😂😂😂Marki-Zay? 😂🤣🤣Hadházy? 😭😭😭😂Keresztes ? 😂😂Erős csapat... Na, ezért szavaznak az emberek Orbánra!
Bárki? Akkor téged annyira nem is érdekel az ország sorsa! Most kúszott vissza a 2011-es szintre, az államadóság, erre a DK úgy reagált, hogy a kormány felélte az ország jövőjét! Minden országban elszabadult az államadóság! Covid van basszus!!! Ezekre bíznád az országot??? Covid nélkül hozták ezt a szintet, és még van pofájuk megszólalni??
@@leventeracz2696 Ő 2008-ban volt világ válság,meg az Eu se tömteki pénzel az országot.A fidesznek minden a kezében van.Mégis sikerül elkúrnia mindent és tömnie a saját zsebét.És igen érdekel az ország sorsa,ha rajtam múlna se a fidesz se dk,mi hazánk nem kerülne többé a Parlament közelébe sem.
@@Order89Hun Kevered őket, akik mindent elkúrtak, azok most ellenzékben vannak... Hangfelvétel van róla... A fidesz 2010-ben vett át, egy teljesen lezüllesztett országot!
Amúgy az, hogy van, hogy végig hangsúlyozva volt, hogy ezek a fiatalok függetlenek, majd a kiscsajszi a videóban hiányolja, hogy kevés a "baloldali kultúrája az embereknek". Értem. Nem szakmai kérdésként indult a sztori? Sosem kapok választ ezekre a kérdésekre. Pedig érdekes lenne.
Természetesen mindenkinek egyénileg megvan a saját politikai meggyőződése, de a mozgalom mint olyan független bármilyen pártpolitikától, nincs becsatornázva egyik párthoz sem. A függetlenség szónak lehet egy másik aspektusa is: a függetlenségükért küzdenek (ld. egyetemi autonómia), de ettől még természetesen egy-egy embernek lehetnek és vannak is politikai szimpátiái. Szóval ez a kettő nem feltétlenül kapcsolódik össze, vagy ez a kijelentés nem a függetlenség nemlétét jelenti, hanem csak szétnézett és látta, hogy értékek, amiket ő a baloldalisággal azonosít (pl. szolidaritás), azok van hogy hiányoznak a társadalomból. Ez így megválaszolja a kérdésed?
@@martonjinda7023 tudod azért nem, mert a ha a kuratorium elnöke Ascher lenne, akkor itt semmilyen hőbörgés nem lenne. És ezzel el is magyaráztam, hogy itt miről van szó. Balliberál gyerekek balliberál vezetőket és világot akarnak. Ennyi.
@@bodza889 látom nem érted mit jelet az hogy "egyetemi autonómia" és még sorolhatnék pár számodra "homályos" kifejezést, így a filmet és a benne szereplő fiatalokat sem fogod sosem érteni, miképp a "baloldal" is számodra csak egy szitokszó, mert ezt sulykolják a fejecskédbe a propagandisták. (nem is értem miért nem libernyákot írtál? hirtelen nem jutott eszedbe?) de akkor kezdésnek egy kis fejtágító, hogy megértsd mire is utalt a "kiscsajszi" (akinek valszeg a lábnyomába sem fogsz érni sosem): "A baloldal, illetve baloldali politika jellemzője, hogy nagy hangsúlyt fektet a társadalmi egyenlőség érvényre juttatására és az általános (szociális) jogokra, szemben a társadalmi hierarchiával, illetve egyenlőtlenséggel. A baloldali politika támogatja a kisebbségek és a hátrányosabb helyzetű csoportok jogait, illetve e jogok érvényre juttatását, támogatja a szabadságjogokat, és általában támogatja a kulturális sokszínűséget." Ennyi. (de ezt nem a kokóstomi szokta mondani? csak nem személyesen hozzá van szerencsénk? :-) )
Tessék a válasz a szövegértelmezésre - vagyis az értetlenkedésedre (bár sosem fogod megérteni, mert pártpolitikát akarsz belelátni/belebeszélni a "sztoriba" pedig világosan kiderül a filmből is hogy nem erről szólt): "A baloldal, illetve baloldali politika jellemzője, hogy nagy hangsúlyt fektet a társadalmi egyenlőség érvényre juttatására és az általános (szociális) jogokra, szemben a társadalmi hierarchiával, illetve egyenlőtlenséggel. A baloldali politika támogatja a kisebbségek és a hátrányosabb helyzetű csoportok jogait, illetve e jogok érvényre juttatását, támogatja a szabadságjogokat, és általában támogatja a kulturális sokszínűséget."
@@andrasandras7944 Aha, értem. Tudod, én emlékszem itt baloldali kormányokra: adóemelésekre, tandíjra és satöbbire, amik hozzájárultak a társadalmi egyenlőtlenségek megszüntetéséhez. Amúgy ne sértegess. A videóban szereplő lány még diploma előtt áll, én már régen túl vagyok azon. Szerintem ő még tanuljon. Meg tanulja meg, hogy zárt térben nem dohányzunk.
@@szilardszikla9938 Milyen "arcok"? Elhívnak - nem meghívnak - embereket "beszélgetni" - lövésük sincs mi az -, aztán öten vagy hatan rámennek és hányinger módon alázzák. Ja, és teszik mindezt 120 milliárdból, rohadt nagy mellénnyel és pofával. So, no thanks.
Forradalom: hit egy eszmében,amiért az életét is odaadná(Petőfi ).Ezek a megvezetett fiatalok hasznos idiótaként az eddigi hatalmat képviselő tanáraik és kormányvtáltani készülő politikusok bábjai voltak.Az , hogy cigiznek, isznak, káromkodnak a fitalkori hevületet mutatja, de egyáltalán nem tiszteletre méltó. 'Erkölcsi, szellemi függetlenség': szép szavak, de amit ők produkálnak a formai szintet sem üti meg.egy biztos: látlelet a manipulációról. Sajnos itt a fiatalokat a tanáraik hatalmának restaurálására használták fel.Ők jutottak nekünk BLM helyett mint szegény , elnyomott , diktatúrától szenvedő áldozatok.Ha Salzburg valóban 15 osztályt átvesz ilyen minőségű 'művészekből', akkor a diploma mint olyan semmit sem ér. Az adófizetők pénzét ilyen gagyi emberekre nem kéne szórni.
Miért vagy ennyire ellen egy békés tiltakozásnak egy mélypontjáig romlott rendszerben?Ők egy szabadabb jövőt akarnak maguknak,nem oligarchák által kontrollált vezetés kulcsszó alatt erőszakkal lebógatott fejjel nézni a földet és véleménytiltott életben élni.Kérlek magyarázd el nekem mire ez a nagy ellenszenv,és a saját gondolataidat használd kérlek,ne egy oly média által ami eléd rak mindent hogy "megvédjen" a veszélyes erőktől.
@@defroses7520 Idézem a kis barátaidat: "Sértőnek kell lenni és kész!" 15:49 Az egész "békés tiltakozás" egy balos akció! 27:36 "nincs elég baloldali kultúrája az embereknek" Bezony! Nekem nincs! Ahogy ők büszkék a baloldaliságukra és pont így vagyok a jobboldaliságommal! (És még csek nem is vagyok fideszes, sőt!!!!!!) Vagy nekem ez nem jár? Csak baloldali igazság és vélemény van? Csak nem kettős mérce szagot érzek? Miért gondolod, hogy a jobboldali embereknek nem lehet egységes véleményük, csak a médiájuk szavait visszhangozzák? Soroljam azon balos médiatermékeket akik egymás szavait visszhangozzák? Akik szavait ezek a taknyosok is visszhangozzák? Csak nem a balos média adja a szájukba ezeket a "forradalmi" szavakat???? Persze....tudom-tudom: "nem balos, hanem független objektív média" Bocsi! Amúgy nem bántottam én őket! Békés vagyok, mint az ő tüntetésük! Senkit nem bántottam! Szavakban ők sem olyan békések! A szavaimmal én is lehetek olyan, mint ők. Vagy csak ők lehetnek sértők?
@@bal-libvadasz674 Én egy tanuló vagyok,politikai életben nem vállalok szerepet mert nem látok egy erős befolyást ami ellenzéki(itt nem a magyar pártra gondoltam ellenzék alatt hanem csak a kifejezésre "a más gondolatmenetre") lenne.Én szimplán úgy látom hogy tettek ígéreteket mikor a választások megtörténtek és ha annak nemtudnak/-tudtak eleget tenni akkor nem fogok szimpatizálni az adott vezetői csoportal és nem szavaznék rájuk.Az egész bal és jobb oldali beskatujázást személyesen nem szeretem mivel nagyon egyszerűen bekategorizálja az embereket plusz és minusz,elleség és társ,közé az élet ennél többszínűbb (nem mindenki csak egy gondolatmenettel szimpatizál).Nézd el laikusságom, a felvetett indokok miatt leszűrtem direkt azon forrásokat a médiában amik pontosan ezt a fajta hozzáállást követik és úgy vettem észre hogy ez az ami a nagy részét kiteszi a tvnek, sajtónak,és a politikának.Az embereknek egyre kevesebb saját gondolataik vannak és ez engem szomorúvá tesz, ezért okolom az üzenet átadó csatornákat mivel határozott céljuk ez...Nem csak ők lehetnek sértők mellesleg.Írásos formában a hangsúlya a kérdésemnek lehet másképp érthető,érdeklődően szántam a kérdést feléd mert nemértem hova a nagy ellenszenv de elmagyaráztad.Lehet a tálalás miatt támadóan hatott a kérdés nem annak szántam.Mellesleg köszönöm a választ.
@@defroses7520 Ez a film egy VÁGOTT(!!!) verzió! Egy olyan verzió, amit az SZFE már CENZÚRÁZOTT! Nos, gondold el, hogy mennyi kompromitáló dolgot vehettek ki, ha még így is maradt benne egy csomó! Vagyis nem igaz, hogy spontán akció volt. Egy jó előre megtervezett akcióról volt szó! Már itt egy hazugság. Aztán nem igaz, hogy "politika mentes volt", hiszen kiderül, hogy a az egyik szervező kevesli a baloldali művészet után érdeklődő embert. Akkor ezek szerint mégis csak politikai színházról van szó???? Ez is egy hazugság! Szóval az a legnagyobb baj, hogy itt előadják a politika mentes, független, spontán sztorit, amiből semmi sem igaz! Kérdezem: Ha valami hazugságban fogant, hazugságban születik, az mennyire lehet igaz? Ha pedig nem igaz, akkor miért kellene tolerálni, támogatni, eltűrni! Ők éppen úgy az emberek arcába hazudtak, mint a politikusok! Miben másabbak azoknál, mint akiket ők vádolnak??????
Érdekes volt, én szívesen láttam volna ennél több embert a szervezők és résztvevők közül, főleg hogy ezt a maroknyit sem ismertük meg igazából (az egyik szereplőt pl rengetegszer látjuk, de sosem szólal meg, cserébe volt sok gec meg menő bagózás). Egy kicsit emiatt volt szerintem házibuli feelingje, nem nagyon tűnt ki, hogy mennyi embert mozgatott ez meg, ez mindenki fantáziájára van bízva. Belenéztem volna abba a szabadegyetembe is, ahol ez a sok gondolat kiforott a "szervezettségről", "arctalanságról", "hatáskeltésről", "függetlenségről", meg gondolom a filmről is. Mindenesetre érdekes volt egy picit a kulisszák mögé látni, de szerintem annak például, aki nem olvasott erről semmit, nem sokat mond a film.
@Fusion Core Kicsit úgy hangzott ez, mint a vírustagadás. Lehet vitatkozni a jelentőségéről, de a meglétéről mondjuk kár. Ennek a semminek, képzelgésnek a vége egy elég valós új szervezet lett.
@Fusion Core Mindenképpen kiderül, erre is és az ellenkezőjére is vannak példák. Én leginkabb annak szurkolok, hogy kitalálják, hogyan lesz ez újra egy intézmény.
3 ปีที่แล้ว +42
Az elején tartok a videóval, de valahogy egy felfokozott állapotba kerültem csak a nézésétől. Jó ez az érzés!
@@szilardszikla9938 Kedves Szilárd! Ámbár nem mindenben értünk egyet olykor, de a sokszínűségünkhöz hozzá kell, hogy tartozzon a másik ember véleményének elfogadása, amennyiben az nem okoz kárt mások testi és lelki épségében. Ezért szeretném, ha megértenéd drága barátom, hogy konstatáltuk véleményedet és elfogadtuk azt, de kérlek ezt ne erőltesd rá másokra ily erősen. Köszönöm.
Imádom nézni a vergődésetek :D Minden percét élveztem, köszönöm a videót. Ennyi igénytelen alja embert egy kupacban, atyaég.
55. percnél amikor az elvtársnő bejelenti, hogy mostantól senkit nem engednek ide, akit ők nem szeretnének.
Fantasztikus ez a tabló ezekről az önmaguktól ájuldozó emberekről, köszönjük Partizán!
Elég vegyes érzelmeket keltett bennem a film. Egy részről dühítő és gyalázatos, hogy a hallgatók ellenállása és a tízezres szimpátiatüntetések ellenére a kormány mégis szét tudta verni ezt az egyetemet. Másrészről viszont az extatikusabb és lelkesítőbb jeleneteknél szinte irigység tölt el, hogy nem lehettem ott velük, és nem válhattam részesévé ennek a fantasztikus eseménynek. Persze ez az irigység gyorsan elpárolog, ha belegondolok abba, hogy ezeket a hallgatókat mennyire aljas és hitvány módon szorította sarokba a Fidesz, és kényszerítette rá a jövőjükért folytatott harcra, mely során mindent kockára kellett tenniük.
Én személy szerint nagyon hálás vagyok nekik azért, amit tettek, hiszen küzdelmüket figyelve legalább átmenetileg elviselhetőbbé vált a mai magyar valóság, és őszintén remélem, hogy sikeres és boldog életük lesz, akár egy NER-mentes Magyarországon, akár valamely szabadabb és kulturáltabb országban.
- és mennyit cigizzenek a szereplők?
- igen
nekem is ez jutott eszembe...talán a Peaky Blindersben kicsit kevesebbet cigiztek a szereplők :D
Ráéreztél a lényegre, ma már nem kell több mentális tevékenységet végezned.
@@peteradler4697 na azoktól aztán senki többet
szia andris!
@@almosfekete8524 szia Andris és Álmos
Kínszenvedés volt végignézni ezt a vergődést. Felháborító,hogy ilyenekre (is) költik az adónkat.
15 perc hírnév helyett kaptak 15 hónap hírnevet. Így van ez a filmvásznon is. Ezek az ifjú ZS kategóriás színész növendékek, producerek, dramaturgok voltak, és azok is maradnak. Egy Barátok köztben a Retek klubbon még lehet jövőjük. Ja nem....
nagyon örülök, hogy végül sikerült megegyeznetek, és mégis bemutathattátok ezt a filmet! végigkövettem helyszínen, akciókban, meg persze otthonról az eseményeket, velük voltam és leszek. nagyon jól összerakott mozi lett ez, köszönet érte! jó volt újra látni, érezni az összefogást, kiállást, akarást - mindazt, ami a 155 éves SZFE volt, s a FreeSZFE lett és lesz.
Legalább a cím találó. Tényleg hülyék. Csak sajnos ez a legkisebb baj velük.
Ettől megrezdült ez a nyomorult dölyfös panoptikum.
Van még ebben a szomorú sötétségben remény.
Eszelős nagyok voltatok srácok. Agilisek, élesek, átgondoltak. Bátrak.
Partizán. Respect.
Élesek? Ezek a gandzsától betompult álomszuszékok? Megalszik a tej a szájukban!
olyan mintha az egész film a kimaradt jelenetek lenne
Ez piszok jó volt! 👍🤣🤣🤣🤣
Mert ez ez a háttérmunkálatokról (is) szól?
"A nem-lehetből, mondjad, még lehet
másképp lehet, vagy már csak így lehet,
hogy nem lehet más, csak a nem lehet?
Kimondanám már, hogy isten veled,
de fölsikolt bennem a nem lehet!"
(...)
Zelk Zoltán
Egyszer volt egy nagy csoda,
neve: birka-iskola.
Ki nem szólt, csak bégetett,
az kapott dicséretet.
Ki oda se ballagott,
még jutalmat is kapott,
így hát egy se ment oda,
meg is szűnt az iskola.
Nagyon szép munka, gratulálok. Bennem talán még több kérdés lett mint volt, talán ez is volt a célja a filmnek. Talán nekem van bűntudatom azok helyett, akik erre akartak egy kormányváltást ráerőszakolni.
Egy nagyon erős és nagyon igaz mondat, ami miatt itt tart ez az ország: "A saját szüleink hívnak fel minket... és akkor így azt érzem, hogy bazdmeg, ti nem csináltatok semmit az elmúlt 30 évben..."
Sajnos a magyar ember genetikájába van már íródva az, hogy tűrje az elnyomást.
Csak tekerjünk vissza tízen vagy száz évet és nézzük meg hogy mi történt a történelmünkben, kihez csatlakoztunk és mit csináltunk ellene...és hogy mikor.Ha az SZFE-nek nem is sikerült teljesen az, amit szerettek volna de már egy jó irány ahhoz hogy a magyar tömeg kritikus gondolkozása ha kicsit is de dolgozzon és később kiálljon magáért.Mert eljön az idő amikor a kisgömböc már nem tud mit felfalni és önnön hülyeségéből /-től fog kipukkadni....Akkor kellenek az olyan emberek mint akiket a videon is látunk, akik fel merik vállalni a véleményüket és kiállni érte.
igen, ez a mondat baszott fel. Az szüleik miatt van ruhájuk, telefonjuk, oktatásuk, tehát nekik köszönhetően jutottak ide. Egyébként meg az elmúlt X év összes tüntesének pont ugyanaz lett az eredménye mint nekik: semmi... A szüleik ezt valszeg tudták előre 😉
@ Pontosan erről van szó. A szüleik csak felnevelték őket, minden bizonnyal elit középiskolát biztosítottak, mellé a legdivatosabb rucikat, legújabb ájfont, meg pénzt a romkocsmára. Ugyanis van egy olyan érzésem, hogy az SZFE nem a hátrányos helyzetű fiatalok gyűjtőhelye.
@@moshrae Az elmúlt 30 évben az ilyen agyalágyult gondolatokat hírdető, a világból semmit nemértő fiatalokat neveltek fel a kommunista rendszerben elbutított szülők, mint ezek a szerencsétlen szfe-sek.
A magyar ember MINDIG fellázadt elnyomóik ellen Rákóczi, 1848/49, 1956.
Aztán voltak magyarellenes felkelések és események: 1919, 1948, és az szfe-s bohóckodás.
Ami a régi kommunista bagázst szolgálja, de a szerencsétlen szfe-s tanulók még erre sem jöttek rá.
@@moshrae "a magyar ember genetikájába van már íródva az, hogy tűrje az elnyomást." 1437, 1514, 1703-1711, 1848, 1956, - hogy csak az ismeretebbeket említsük. A magyar nemes büntetlenül még a király ellen is fellázadhatott a Szent Korona védelmében! Olvassál már egy kis magyar történelmet! Nem ártana! Ekkora hülyét...
Nagymamám nagyon büszke lenne rátok! Mindig azt mondta, a szabadság nem jár, azért küzdeni kell. ❤️❤️❤️❤️
@@mihalyszabo-erdelyi8271 kiűzték a nácikat, a komcsikat és volt egy rendszerváltás, a rendszerváltás óta nem volt semmi....
@@eszter5087 Még mindig itt vannak, ne zavarjon.
@@HaruShinigami2002 igen?? volt nálad a fekete autó? vagy elvittek haláltáborba? miről beszélsz
@@eszter5087 Köztudott hogy anyag nem vesz el, csak átalakul.
Nagymaminak igaza volt. Én is mindig megküzdöttem érte, hogy karácsony előtt kiadjanak két nap szabit. De aztán rosszabbra fordult a helyzet. Én lettem a magam főnöke és akkor már magammal kellett harcolnom.
Köszönöm mindenkinek aki hozzájárult a doku elkészítéséhez, hol hidegrázós, hol könnyeket kicsikarni akaró, és főként valami büszkeség féleség miatt. Mindenképpen példás amit a diákok tettek, és hogy ebbe ilyen szinten betekinthettünk, talán a legfontosabb ahhoz, hogy megértsük!
th-cam.com/video/W5r18Ob6VmQ/w-d-xo.html
Nincs új a nap alatt. Ez anno sokkal több embert megmozgatott.
Példás, hogy a szerencsétlen elbutított diákok elfoglaltak egy közintézményt, mert a vén kommunista tanáraik törvénytelenségre bujtották fel őket, aljas politikai indokból????
Te berúgtál.
Az a szerencséjük, hogy túl liberális kormányunk van! A magyar törvények szerint, az összes szfe-s épületfoglalónak börtönben lenne a helye!!!!!!!!!!!!
@@mazloumkobani2392 Ezek a gyerekek megtévesztett nebulók. Igaz, én már regebben jártam egyetemre, és csak 2 diplomám van, de nem ezért bírálom őket. Hanem mert ostobaságokat mondanak (és csinálnak). Eleget tágítottam már az ilyen lázadozó egyetemista fiatalok agyát, amikor tanítottam nekik. Pontosan tudom mennyire egyszerű megvezetni őket, amit az aljas (neo)marxista tanáraik meg is tettek....
50:00
Ez ki? Ez mi? Művész?
Mit szeretne mondani? A múlt számára a holtak világa?
Rossz híreim vannak, fiatal "úr"!
Thaleia (Thália) a legősibb múltból szól a komédiásokhoz, színeszekhez. Ő nem halott? Vagy ti válogattok múlt és múlt között?
Van szimpatikus és unszimpatikus múlt? Esetleg alternatív múlt?
Az alternatív múltban halott a hátrafelé nyilazó, de ikon a diktatúrának hűségesküt tevő tanár, Székely Gábor? Aki BREZSNYEV elvtársa előtt ígérte meg, hogy jó szocialista színészeket fognak képezni....
Nos, ezt sikerült maradéktalanul teljesítenie. Ti vagytok rá a példa!
Gondolom Székely hűségesküje a komcsi diktatúrának, nálatok nem halálos bűn! Ugye?
Az baj veletek, hogy ugatjátok a történelmet, amit relaitivizáltok ugyan, de nem értitek!
Nektek nem is dolgotok megérteni, ugye? Ti művészek akartok lenni, ugye?
Na, csak sikerült a publikálás? Örömmel látom, lesem is🤩. Köszönjük Partizán🙏
Kellett pár nap ingyen reklám... mindkét oldali sajtóban.
Köszönjük. Köszönjük, hogy ez a film megtörtént és azt is, hogy megvágták, úgy, hogy végül hozzáférhető legyen. És hogy igényes, logikus, élő és iránymutató.
Ez az iránymutató 😛
Egy kis cenzura mindig jo. Szabadsag!
@@kezdotanulo9160 Ey, s a személyiségi jogokat ki fogja megistápolni?
Innen eltűnt egy értékes komim
@@igazsagbajnoka7689 :'-(
És ennyi felhajtás mellett pontosan nullát sikerült elérni. Ja, nem. Egymás zárt körű megtapsolásában, valamint a tartalom nélküli légvárak röhejes éltetésében ugyanis verhetetlenek voltak ezek a vasakaratú, pionír fiatalok. A Marlboro támogatásával.
Én csak remélem, hogy nem marad következmények nélkül ez a macskaparádé! Nem vagyok én gonosz. _Csak a fél év érvénytelenségére, és az anyagi kár megtérítésére gondoltam. Ám úgy, hogy nem apuci, meg anyuci fogja a mellényzsebből a belvárosi elitegyetemista aranyfiuk vagy lányuk által okozott kárt megtéríteni, hanem személyesen kötelezném a résztvevőket az általuk okozott kár megtérítésére. Hisz működik a közmunkaprogram, az előadások után lehet ledolgozni a kiszabott munkaórákat. Ott egy picit beletanulnának az életbe!
Minek? Létrehoztak egy insider egyetemet rendes oktatással, azóta ott tanulnak. Elérték a céljukat, bár a Patkány SZFE Reviczkyvel az élen működik a háttérben továbbra is.
Nagyon köszönöm nektek ezt a kortörténeti dokumentumot is!
Történelmi dokumentum, a címe:
"Hogyan nem sikerült a kommunista tanáraik által felhergelt szfe-s gyerekeknek bolsevik forradalmat kirobbantani?
1 év múlva már senki nem fog emlékezni erre a "kortörténi dokumentumra"! 😆 Ha mégis akkor egy jót röhög a sok idiótán aki hagyta magát manipulálni.Elszivták már az első füves cigit az új szfe székházban amit a zenetagozatos iskolásoknak szántak eredetileg?? 😆
Kórtörténeti lesz az inkább...
"Az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága és a gonoszok zsarnoksága. RESPECT köszönjük hogy voltatok,vagytok,lesztek...
@Attila W. Már rákosi előtt is a liberálbolsevikok kezében volt a művészet nagy része. 1910-es évektől... Néha egy-egy nemzeti kormánynak sikerült visszaszerezni némi befolyást, mint most. De sajnos a magyarellenes bolsevikok általában felülkerekedtek. Most is katasztrófa, amit a színházak többsége művel.
jé ez olyan fíling mint a 100 évvel ezelőtti tanácsköztársaság. egy spontán tüntetés szervezése, vicces. Értem, miért tiltották le. 27:21 "Nincs elég baloldali kulturája az embereknek" Na tudod e mé? Így rendszerváltás után 31 évvel?
Mi a baloldaliság: th-cam.com/video/XxqyFOJA69w/w-d-xo.html
Sok duma a semmiről, kevés valós tartalom. Sok cigi, energiaital. Züllöttség. Nem tetszik.
Arra gondolok, micsoda piszkoskodásnak tehetitek ki azokat, akik jobboldali meggyőződéssel kerülnek közétek. Ez a liberális tolarencia, ha valakinek más véleménye van, az nektek elfogadhatatlan. Szép új jövő!
Igen, szólásszabadság csak a velük egyetértőknek jár.
26:23 Milyen jó látni, hogy a zöld fiatalság aki a jövőjét félti, figyel a szelektív hulladékgyűjtésre! 😍😍
@Fusion Core Mondjuk ha értenél hozzá, tudnád hogy a kettőnek kurvára semmi köze egymáshoz.
Szerintetek mit oldott meg a szelektiv szemét? Őőö....semmit....ja igen seeeemmmmiiiitttt. Hahó ébresztő jővő legalább ti ne nyaljatok be mindent ugyanúgy mint mi annakidején! A legjobb szemét az ami nem jön létre! Ha már vaan akkor ba...hatjuk. Ne legyen szemét se hulladék. Ti se legyetek azok!
A zöld ifjúság szereti a rendet, láthatóan a hatalmas kupleráj közepén.
@@ubdjshsbej5067 Semmit jah csak éppen a papírt meg a műanyagot újra feldolgozzák ...
Köszönöm a Partizánnak, hogy megmutatta milyen egy "spontán" forradalom egy dráma szakkörben.
55:28 "Senki olyat nem engedünk be, ebbe az autonómiába, akit mi nem szeretnénk..."
1:12:15 hallgató Vidnyánszky szavaira: "gyere ide bazdmeg!"
Minek menjen oda "b+"? Egyik pillanatban mindenkit elzavartok, mert ti nem tárgyaltok, utána meg "gyere ide b+"?????
Az állam és az adófizetők pénzéből fenntartott kuplerájban ne akarjon autonómiázni, mert gond lesz. Vagy fenn lehet tartani saját pénzből. Aztán ott sátraznak ahol akarnak, miattam a tetőn is nyugodtan.
@@bodza889 Az a baj, hogy az utcánkban csinálták a fesztivált a semmiért hónapokig. Bömbölt a zene, ameddig engedélyt kaptak, aztán órák, mire a részeg, beszívott ordító tömeg szétszéledt, utána kezdett a road csomagolni...volt olyan hajnal 2, rendszeresen. Arról nem beszélve, hogy nem lehetett hazamenni, leparkolni. Én kb. ennyit érzékeltem, meg ahogy látom, az eredmény is ennyi volt. Szóval máskor sátrazzanak a saját házuk előtt...
Fogalmam sincs, hogy mi akart lenni ez az egész cím alapján sem, de 10/10-es cringe élmény volt. A rendezői véna az felfedezhető a résztvevőknél, a külcsínre nagyon adtak, de így a belbecsre már nem maradt energia. Ha gonosz vagyok, akkor ennél jobb reklám nincs a modellváltás mellett.
Szegények itt tényleg elhitték, hogy most miattuk lesz változás pillanatok alatt, hiszen ezt már ki lehet tágítani és a szülők meg csesszék meg, hogy 30 évig nem csináltak semmit. A média partner, mert na majd most a patás megbukik. Miközben még az egyetemi polgárok sem voltak egyetértésben és "ha nem állnak mögénk, akkor abból mi jövünk ki a legrosszabbul". De ha a média nagyon tol valamit, akkor biztos nem egy radikális 15 fős magról lehet szó, hanem ez már egy ország akarata. Kiállni verseket szavalni, nagy egyetértésben kitervelni, hogy ez nagyon jó lesz miközben nincs egy ember, aki eljátssza az ördög ügyvédjét, egyszerűen zseniális és egyáltalán nem bukásra ítélt.
Ellenállnak, de meg sem tudják fogalmazni, hogy mi miatt, hogy mi is az intézmény által képviselt szellemiség, melyet a veszély fenyeget, mely pontokkal értenek egyet a modellváltással és mi az, amivel abszolút nem. Mindenki várja, hogy valaki végre mondjon valamit, ez a résztvevőkön is nagyon érződött. Mindenki az a hős akar lenni, aki az első téglát kiütötte a rendszer falából, mindegy milyen indokkal. Csak az ilyen hősök nem hosszú tervezgetés után születnek, hanem spontán.
Az érzelmi alapú ellenállásnál rosszabb a világon nincs, mert ha te nem lázadsz, akkor ad1: hülye vagy, ad2: megalkuvó, ad3: nincs elég baloldali kultúrád, ami az első eufemisztikus kifejezése.
Gumicsontokon lázadni azt jelenti, hogy emberek nem értették meg a rendszer működésének alapját, így bármit is tegyenek annak nincs érdemi következménye.
"Senki olyat nem engedünk be a mi köreinkbe, vagy ebbe az autonómiába, akit nem szeretnénk." - Ez az elgondolás miben más, mint az, ami ma történik, ez magában hordozza a változást?
Köszönöm a cringe élményt teljesen feltöltődtem, ha kifogyóban leszek, akkor visszanézek.
Ez nagyon túl van gondolva :) jozanul volt gépelve? Műveletlen, tehetsegtelrn, félre nevelt fiatalokat bevitték az erdőbe.
53:00-53:21 a nagy visszaszámálásáásorkáskáa, majdnem sikerült követni a kivetítőn szereplő számsort, de a végén a rivaldafényben ott volt a modern-haladó baloldali-zöld színész jövő, és múltjának legjava. Egy igazán szép befejezéssel: "A k.rva anyádat" És még a felénél sem járunk a dokumentum filmnek...
Amúgy az fogalmazódik meg bennem összegzésként, hogy biztos, hogy erre van/volt szükség, súlyos állami pénzekből finanszírozni?
Ezt?
Mélységesen felhbáorít, hogy a nem kevés befizetett adómból (az enyémből is), ilyenek képzésére ment többek között. Kikérem magamnak.
2010-ben rendet kellett volna itt rakni, nem 2020-ban.
Pontosan, úgy, hogy a korábbi vezetés szétlopta a költségvetést 100 milliós károkat okozva. És van pofájuk ezek után még tüntetni is.
"Nincs elég baloldali kultúrája az embereknek." Mintha arra bárkinek szüksége lenne. Egyébként miért erőlködnek azzal, hogy egységet teremtsenek, mikor az ideológiájuk alapja a különbözőség? Ha pedig nagy ritkán eszükbe jut, hogy nehéz egységet teremteni, ha mindenki a saját világában él, olyankor jön az arcraesés. Az meg, hogy kisebbséghez tartoznak? Hagyjuk már el, belőlük áll a magyar, sőt a globális művészi társadalom, radikális baloldali, liberálisokból, akik kiutálnak minden konzervatív, jobboldali embert. Csak az ilyenek miatt nem mentem a filmes szakmába, mikor tavaly egyetemet választottam. Pedig mióta az eszemet tudom az érdekelt. Ilyenek között soha nem valósítod meg magad, ha mást vallasz mint ők. Vagy nem fogják föl, hogy a fasiszta módszereket gyakorolják, vagy csak nem ismerik be. Így vagy úgy, de egyik se jó. Az hogy egy faluszéli kocsmában szebben fogalmaznak a 70-es alkeszek, mint itt a kultúra élvonalát képviselő diákok az egy dolog, de hogy ez itt mindenkinek ennyire bejön az már nagyobb gáz. De tessék lehet szeretni, úgy tenni, mintha ez lenne az ő 56-uk, de tudjuk jól, hogy ez a kockázatmentes cigizgetés minden csak nem forradalom.
A "Hasznos Hülyék" filmcím sokkal találóbb lett volna!
Kinek használtak?
@@telekkonyv Azt Ők nem tudják.
Hasznos Idioták
@@andras3092 És te sem.
@@telekkonyv Hát, ha te mondod.
Ha már egyetemről van szó, egy klasszikust idézve a Partizánnak: "Na, csak kinyögted".
Petőfi? Jókai? Ady?
@@igazsagbajnoka7689 Sokkal nagyobb ember. Prof. Dr. Lajos Balázs
Sose hallottam róla
Ilyen szabad gondolkodású embereket kellene otthon sokszorozni, akkor nem itt tartana Magyarország. Respect FreeSZFE!
Kíváncsi vagyok ezeknek a szabad gondolkodásúaknak milyen emlékei vannak 2002-2010-ről például. Igaz nem lehet, mert még az anyjuk a seggüket törölgette akkor. Kíváncsi lennék, milyen szabad világ volt akkor például a színházi életben amit 100%-ban a balliberális uralt. Gondolom az nem votl gond akkor.
@@bodza889 Ne haragudjon, de ez most hogy jön ide? Állandóan a múltat hibáztatni? Ebből kifolyó viták hova vezetnek, mert szerintem a nagy semmibe. Ha bebizonyosodna, hogy a szocik is hibásak attól a mostani rendszer jobb lenne?
@@bodza889 Fletóék, az öszödi beszéd. Népszavazás a tandíjak és a vizitdíj ellen. Akkor még nem ostoba kidobókkal akadályoztattak meg népszavazást. Kíváncsi lennék mit szólt volna a Viktor ha egy marék ostoba kopasz állta volna az útját akkoriban és következmények nélkül megúszhatták volna. Gondolom habzó szájjal követelte volna az elszámoltatásukat és a felbujtók lemondását, teljesen jogosan. Nem voltak még 10 év alatt a nulláról többszáz milliárdos vagyont és több száz céget bezsebelő haverok, rokonok. Aztán a szerencsétlen bohócok még csak az ígért elszámoltatásra sem voltak képesek. Tudja mit nem értek? Önt sem érdekelte semmi amikor az anyja az Ön seggét törölgette. Hogy jön ahhoz, hogy ezt rajtuk számon kérje?
@@bodza889 2006-ra igen jól emlékszem. Feleségem egy napra Bécsbe ment tárgyalni. Kora este felhív, hogy most indulnak haza vonattal. Mondom csak óvatosan, mert Pesten randalíroznak, autókat gyújtogatnak, boltokat törnek fel, a kopaszok lerohanták a TV székházat, állítólag már tank is megjelent. Feleségem megkérdezi, hát te mit ittál? Mondom te ne azzal foglalkozz, hanem hogy hogyan fogsz hazajutni a pályaudvarról, tán jobb lenne leszállni Kelenföldön. Aztán emlékszem a Kossuth tér heteken át tartó összehugyázására is...
@@admirahorvath82 légyszi ne etesd a troll kutyát, mert a végén összekakálja a teljes kommentfalat...
Megdöbbentem..ien figurák fél napig sem tudták volna tartani a Corvin-közt.Eleddig nem volt véleményem az "egyetemi polgárokról"és azokról sem,akik felvették többségüket...remélem akad köztük beszélni tudó,mentálisan egészséges hallgató is.
Azok nincsenek itt.
Annak is mi lett az eredménye? Semmi, csak rombadölt a környék.
@@bogika98
Ez a te véleményed, amely igen szerény ismereteken alapulhat.
@@krisztarostas8077 Akkor okosíts Mester, iszom szavaidat.
"- Te, hát nem emlékszű rám?
- Há nem!
- Há együtt lőttük a pártházat!
- Mikor? Melyiket?
- Hát mikor melyiket..."
@@bogika98
Neked nincs lehetőséged erre.
Igyál egy páleszt.
Mégis sikerült! Nagyon köszönöm Partizán!
A főcím: "Hülye fiatalság" sajnos nagyon találó; és az egész történet nagyon kiábrándító. Nem csodálom, hogy a "forradalmárok" eredetileg nem akarták publikálni ezt a filmet. Pontosabban, nem akarták, hogy a Partizán stábja publikálja a filmet, amely betekintést enged a "dicsőséges" forradalom kulisszái mögé.
Kedves bátor fiatalok! Nagyon örülök, hogy vagytok!
Partizán csapat, gratulálok!
A cigarettát úgy szívják, mint egy ötvenes, alkesz melós ezek az “értelmiségi fiatalok” 😂
Értelmiségi fiatal lehet az, aki a kommunista tanáraik felhergelésére elfoglal egy épületet????
@@Zoltanfia nem véletlenül tettem az idézőjelet.
tehát úgy szívják mint a fidesz szavazóbázis nagy része, hol itt a gond?:D
Remélem, a Partizán eddigi legnézettebb videója lesz!
A Bige László interjú után
@@felcsutimaradona4299
Melyik az a bige? A maffiózó? Mikor csukják már le?
Azt akarod, hogy égjenek az szfesek?
@@kezdotanulo9160 ezt hogy érted?
@@lipjud csak nem szfe fan vagy, ezert nem erted? Az egesz video egy ciki ahogy a hallgatok viselkedtek. Ennyire leepult vagy? Nem latod mit es hogy mondrak es viselkedtek. Csoda, hogy megjelent ez a video, annxira hulyek, hogy nrm latjak a primitivseguket.
22:16 a hölgynek a pupillája és beszéde elég árulkodó nem tudom mit evett, de biztos Zacher Gábor úr többet tudna erről mesélni, mint az oltásokról.
Az a rémült tekintet a puding colos hülyegyereknél 47:13-nál amikor el kezd esni az eső mindennél többet mond arról, hogy mennyire forradalmárok ezek, mennyire kemények, és mennyire elszántak.
Én értettem a felháborodást és elismerem, hogy jogos is lehet az egyetem átalakítási mikéntje, de viszont azért itt bebizonyosodott pár dolog. Például tényleg csak pár baloldali kultúrájú diák volt itt a nagy lázadó és a többség nem igazán akart ebben részt venni inkább csak rájuk tukmálták és igen is ebből kormánybuktató ellenállást akartak kreálni.
A többség 1848-ban és 1956-ban is csak dekkolt és a végét várta. Ez már csak ilyen dolog.
@@bogika98 1848-ban pont nem. 56-ban tény, hogy csak pár ezernek volt oroszlánszíve.
@@andrasbartha99 "Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje.
Ha MÉG EGYSZER azt üzeni, mindnyájunknak el KELL menni..."
Nem volt módja még egyszer üzenni, így nem kellett elmenni...
1956 katonailag totálisan esélytelen volt az oroszok bejövetele után.
@@bogika98 maradjunk a tényeknél! Nagy-Magyarország területén már akkor kisebbségben voltak a magyarok a maguk 4 millióával. Ebből 150 ezer volt csak a honvédségben és pár ezren az osztrákok mellett is harcoltak. Lehettek-e volna többen? A mai szemmel nézve igen. Az akkori korban aligha. Kevés pénz volt a háborúhoz ami kevés ellátmány és nagyon kevés felszerelést illetve fegyvert eredményezett.
@@andrasbartha99 Ez így igaz, éppen ezért a vége felé már igen erősen fogyott a lelkesedés. Had ne kelljen kutakodnom utána, de ha jól tudom a vége felé már úgy fogdosták össze az újoncjelölteket. Én egyébként elég ritkán szoktam a bajszos úr birodalmára hivatkozni, de azt el kell ismerni, ők valóban elmentek a végsőkig a védekezésben. Mondjuk sokra nem mentek vele. Az külön szomorú és sokat mond az akkori helyzetről, hogy az erdélyi románok egységesen fordultak a magyarok ellen. Ahogy azóta mindig is.
Láttál már filmet, amiből az összes főszereplőt, mellékszereplőt, epizodistát kivágtak és nem maradtak benne mások, csak a statiszták? Na, ez egy ilyen film. Dokumentumfilm arról, hogy ezek a statiszták hogyan készülődnek arra az előadásra, amiben egy baloldali diáklázadás akár elvezethetne a hatalom megdöntéséhez is. A hatalmi önkény azonban a rá kiosztott szerep helyett, feléjük se néz, így a készülődés unalomba fullad, az előadás elmarad.
Ez a legjobb eddig. Nehéz ennél jobban összegezni.
Milyen hatalaom megdöntéséhez? 2018ban volt lehetőség. 2022ben is lesz. De az ország nagyobbik fele Fideszes.... Vagy a kissebség akar kormányozni? Majd egy kis elit nem? 45-90 volt már. Mostmár csak a jobb oldal fog kormányozni mert az emberek felébredtek
@@mindigboldogorakatmutat2922 többet és jobb infót kellene olvasni. Nagyon hiányos az ismerete.
@@mindigboldogorakatmutat2922 Felébredtek... bárcsak felébrednénk mind. Nagyon fasza két táborra szakadni, szétmarni egymást azon hogy a türkiz az most kék vagy zöld. Aztán meg minek ha kivájtuk egymás szemét és már úgysem láthatjuk...
26:40 a lányzó jót mond. Előtte ,utána: ___________________________
Lassan 3 évvel később is ugyanolyan nagy hatással van rám ez a videó, mint amikor először néztem 2021-ben. Részben megértem a lealacsonyító kommenteket, mert az emberek azt képzelik el magukban, hogy minden forradalom és társadalmi kiállás teljesen magasztos esemény, teljes komolysággal és elfelejtik, hogy 1848-at, meg '56-ot is tizen-, meg huszonévesek indították el, akik a lázadást keresték. Csekély véleményem szerint tiszteletet érdemlő ez a kiállás a mostból visszanézve is, amikor két hete 150 ezren vonultak fel. Az ilyen eseményekre fognak visszaemlékezni a múltból, nem arra, hogy a nép többsége a száját húzta 2020-ban is, most is, meg '56-ban is. Lehet a nyugodt élet titka, hogy nem szabad se túl hidegen, se túl forrón enni a levest, de az ilyen (néha gyermeteg és meggondolatlan) emberek, mint akik a videóban szerepelnek vitték előre a történelmet.
'48 ban és '56ban magyar emberek lázadtak és harcoltak az elnyomó rendszer ellen... itt, - ha jól láttam -, volt szadeszes, liberalista és kommunista csimóták csimbumcirkuszoltak... kutya nem fog rátok emlékezni, teszünk róla!
Az egész SZFE történetből egy szereplő hiányzik de nagyon, ifj. Vidnyászky Attila. Az SZFE Gólyaeskü III-ban elmonda az esküt. Az idősebb Vidnyászky elmondta egy NER-es interjúban, hogy nagy fájdalma, hogy a fiával nem értenek egyet.
Annyira jó lenne ha végre nyilatkozni (az ifjabb). Esetleg meghivhatnátok egy mély interjúra.
A dokumentum film egyébként zseniális. Órákig tudnám még nézni.
Azért ne hazudj. Nem azt mondta, hogy nem értenek egyet, hanem azt, hogy nem mindenben. Ifj. Vidnyánszky nem libernyák, még mielőtt ezt akarnád sugallni.
Látszik is azon a gyereken, hogy helyén a szíve, van benne alázat, tisztelet. Nem libernyák.
@@bodza889
www.szeretlekmagyarorszag.hu/hirek/ez-egy-fajo-dolog-mondta-vidnyanszky-attila-arrol-hogy-fia-nem-mellette-all-az-szfe-ugyeben/
A színházigazgató „fájdalmas történetnek” értékelte, hogy ebben a kérdésben más-más oldalon állnak.
@@bodza889 nem libernyák? :D :D Vígszínház vezető színésze Vecsei H-val összenőve, és nem libernyák? :D szerintem te nem tudod, ki ifj Vidnyánszky Attila, kevered valakivel
Színház- és Filmművészeti Egyetem? Bocsánat de a legtöbbje még beszélni sem tud rendesen! Mi folyik itt?
Viszont kritikus gondolatokat tudnak megfogalmazni, szerintem viszonylag értelmesen ami lehet fontosabb ebben a korban, mint a beszéd technikájuk.
@@oliverszollosi470 Nekem kicsit hiteltelenné teszi. Színész aki nem tud beszélni? És nem egy - kettő.
@@oliverszollosi470 Pont nekik nem illene tudni beszélni, szerinted?
@@oliverszollosi470 milyen kritikus gondolatok? Sok bazdmegezes volt amikor nagyot akartak mondani. Ezen a szinten vagy?
@@oliverszollosi470Bocsánat, ebben hol van a kritikus gondolkodás?
meg tudja valaki mondani, a bemutatott lelkes fiatal hallgatók az SZFE diákjainak hány %-át adták, illetve mekkora volt a támogatásuk az összhallgatói létszám alapján?
egyébként tetszett az operatőri munka és a szerkesztés is egész jó
jó lenne látni a folytatást, félévvel, egy évvel később, a kulcsfigurákkal - akár átbeszélve, hogy mi is történt itt a nagy szaladgálásban
Volt egy felmérés: szinhaz.org/csak-szinhaz/csak-szinhaz-hirek/2020/10/09/szfe-hok-a-hallgatok-tobbsege-tamogatja-a-blokadot/
A legelső közvéleménykutatásuk eredménye: 40% akart egyetemfoglalást, 60% nem. Magyarul baromira kisebbségről volt szó. Ezt az első kutatást még az egyetemen folytatták le. Most már persze van egy "hivatalos" felmérés a HÖK részéről, amiben már a diákok 95%a akart foglalást. Aha, persze. De a videóban el is hangzik: "600-ból miért csak 15-en jöttünk el?" XDD Vajon miért? Vicc ez az egész. Megint egy nagy pofájú kisebbség veszi el a jogait a többi hallgatónak a tanulásra. Húzzanak is ki külföldre, jobb lesz mindenkinek.
@@bettinakiss3724 2010- ben hany ember akart alkotmanymodositast? Persze utolag mar nagy a tamogatottsaga. A jelenlegi kormanyunknak az osszes szavazati joggal rendelkezo allampolgar hany szazalaka szavazott 2018-ban? Akkor a kormanyunk mondjon le, mert szavazati joggal rendelkeo embereknek talan ha 30% szavazott rajuk? Ilyen ez a popszakma, olyat ne kerj mason szamon, amit nem varsz el a sajat kedvenceidtol sem.
Marci! Tobb kellene a hozzatok hasonlo emberekbol. Tobb kellene az SZFE-s diakokbol! ❤️🙏🏻
Tönn Lenin fiús szfe-st? Megvesztél?????
Ahhot nekünk magyaroknak is lenne 1-2 szava.
Örülj neki, hogy az összes kommunista felforgató tanár és a felbujtott agyatlan diákok nem lettek lesittelve.
Ez Magyarország, nem lesz több 1919!
@@Zoltanfia Teljes mértékben igaz
@@Zoltanfia 2006-ban a tankot elkötő, autókat felgyújtogató csürhe nem volt Lenin fiúnak nevezve, ugye? A mostaniak ellen felszólalókra meg már divat ráaggatni ezt. Miért és miért lennének lesittelve?
Remélem dupla SZJA-t fizetsz majd, hogy eltrartsák ezeket a "forradalmárokat" belőle.
@@istvaneros3224 az csurhe volt, ezek meg lenin fiuk
Gratulálok...és megjegyzem...szégyellem magam így 57 évesen, a mi korosztályunknak lett volna kötelessége és felelőssége, hogy a mai fiatalok, pl. a gyerekeim is, ne kerüljenek ilyen megalázó helyzetbe....undorító, ami ma itt folyik...ráadásul "nemzeti" szinekbben...
Mert kit aláztak meg?
Milyen megalázó helyzet? Azt hogy ők elismerik, hogy van baloldali művészet?!, meg három héttel előbb!!! , már a Tasz adott nekik tanácsot? Minden mehetett volna tovább a maga útján, de a nagy bölcs öregek, előre küldték maguk helyett a lázadó ifjúságot! Én ismerek olyan első éves szfes-t, aki a legelső napján, már hirdette a free szfe-t! Azt se tudta ki az a Asher, és a többi tanár! De a Koltai, az András Ferenc az mind szar, azt tudta! Haggyjuk már!
A feleségem feje felől meg eladták a céget. Egyik nap X cégnél dolgozott, másnap meg Y-nál úgy, hogy sem a munkája, sem az íróasztala, sem a fizetése nem változott. Megváltozott az egyetem vezetése, oksa. Gondolom beszédtechnikát, színpadi viselkedést, satöbbit ugyanúgy tanulnak. A többi meg maszlag. Megkapja a diplomáját, utána meg úgyis azt csinál amit akar, vagy tud.
@Fusion Core Szerintem Fletónak esze ágában sincs visszatérni a hatalomba, ugyanis minden ellenkező híreszteléssel szemben nem hülye. Mondani persze mondhatja. Csak akkor volna számára értelme, ha színtiszta kétharmada volna saját pártjával, arra meg ő is tudja, hogy nincs esély. Azt is jól tudja, hogy egy szivárványkoalició pár hónapnál tovább nem életképes a széthúzás miatt. A gazdasági hatalom, a bebetonozott posztok a kormánypárté, ebből csak bukta lehet. Azt sem hinném, hogy a SZEF-es diákok gyurcsányísták lennének.
@@bogika98 nyíltan persze, de jelenleg is Budapesten ő az úr
Szabadorszag azt jelenti hogy fleto és bohocai vezetik az országot? 2010-ig volt szabad az ország?
Szerintük az az volt. Szerencsére vagyunk akik emlékeznek mi volt akkor. A mi felelősségünk erre emlékeztetni a magyarságot!!
Sokáig nem értettem, hogy miért könnyezem meg az összes tudósítást, momentumotát a harcotoknak, és persze ezt a filmet is lépten nyomon. Kb 10 éve kezdtem el egyre nagyobb intenzitással követni a közélet híreit. 10 éve élem meg nap mint nap a keresűséget, undort, dühöt, tehetetlenséget, haragot, aggodalmat és még egy sor szorongásos érzést, amikor a híreket falom. Ti voltatok az egyetlenek ebben a 10 évben, akik hónapokra pozitív hangokkal, élettel és reménnyel töltöttétek meg a híreket, akik valóban és látványosan be tudtatok mutatni ennek a mohó, kegyetlen és pusztító hatalomnak. Nem tudok elég hálás lenni nektek, SZFE-s diákok! És persze köszi Partizán, hogy dokumentáltátok ezeket a reményt keltő megmozdulásokat! Folytassátok, folytassuk!
15 éve nem éltél meg dühöt?
@@leventeracz2696 a közéleti hírek olvasgatása miatt nem. De nem azért, mert akkor nem voltak dühítőek, hanem mert akkor még nem követtem őket.
Aha. Értem. Ami akkot történt, nem lépte át az ingerküszöböd, de 10 éve folyamatoson dühös vagy. Mondom hogy értem!
@@leventeracz2696 nem akarod érteni, de nem baj :)
Sztem te nem érted...
Minden elismerésem. A filmért, az eseményekért, a tisztességért. Mélyen megérintett - köszönöm!
Ez is meg fog érinteni 😛
Ez jobb! Test a test ellen, egy az egyben:
th-cam.com/video/rga7nCBhm2E/w-d-xo.html
@@igazsagbajnoka7689 Ezt a cicaharcot szívesebben nézem (bár nem pont az ízlésem, de ha választani kell, akkor mindenképpen).
Maga itt írogat, a temetők meg panganak
Mármost a kommunista tanárok által kulminált balul elsült bolsevik-anarchista szfe-s épületfoglalásra gondolsz?
Közel 150ezer megtekintés, majd kétezer komment és a YT összes félkegyelműje egy héttel később is itt nyüzsög.
Noémi, Partizán, freeSZFE. Ez komoly siker. Nagyok vagytok. Gratula. :)
😂😂😂
Óriási siker FreeSzfe! 😝
Srácok, tömegek állnak mögöttetek, csak ne forduljatok hátra, mert rajtatok röhögnek! 🤡🤡🤡🤣😂
Gratula! 🤣
@Albi Wass pontosan mit? Az eddigiek és ez alapján a videó alapján ők csak egy csomó unatkozó, HÖK-ös, liberális diák, akik jobb dolguk nem lévén indítottak hadjáratot 😒
@Albi Wass Mit tettek te csíra?? 😂🤣
Elszívtak 20 csík cigit, meg megittak 10 rekesz energia italt! 😂😂
Micsoda hősök! 🤣😂🤡🤡🤡🤡
@Albi Wass Miért te igen??
Ezért csodálod őket? 🤣😂
Ők kit cumiznak?
Végigszenvedtem ezt a xart. Ezek lesznek színészek, rendezők? Két értelmes, összetett mondtatot nem tudnak elmondani. Látszik rajtuk, hogy naaagyor, erőset akarnak mondani....de csak nyökögés, afektálás lesz a vége. Mindegy. Kifújt ez is.
Dehogy fújt ki. A normálisabb oktatók elhagyták az SZFE-t, és továbbra is őket tanítják, de külföldi egyetemek adják ki a diplomáikat. :)
Egyetértek!
...ez az egész, ami a filmben látható volt egy tragédia és szánalmas...
Az első 5:33 percnél tartok.Gk.vez oktatóként rengeteg fiatallal vagyok körül véve. Ezekből amennyiben színész lesz felköpök, és alá állok.Udvaros pedig a hasonszőrű kollégáihoz hasonlóan arra az ebre hasonlít aki az etető (állam) kezet harapdálja !!!!!!! Nézem tovább.
Szekunder szégyen a köbön.
Libabőrös érzés futott végig számtalanszor. Lelkesítő érzés volt ennyi értelmes fiatalt látni.
Köszönöm partizán, köszönjük fiatalok!
Remélem nem komoly az állítás.
Egy igazi történelmi esemény nagyszerű dokumentációja!
Azért ne túlozzunk. Történelmi esemény volt a NOSZF, Pearl Harbour megtámadása, Kennedy lelövése, vagy legalább a március 15-i forradalom.
😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂
Nagyon jó dokumentum film lett. Minden elismerésem a stábnak nagyon jól sikerült átadni az érzést azonban az ügyért kiállóknak meg külön elismerésem. Nagyon komoly megmozdulást hoztak össze. Az ügyet sok mással együttvéve össze vontan közügynek gondolom, ami elégnek kell legyen a rendszerváltáshoz.
Mihez? Te mit néztél?😂😂😂
Respect Partizán!
32:25 Ez azért elég durva! Egy ilyen öntelt fruskát, aki ennyire nem tiszteli a szülei generációját, mint ez a csajszi, még nem láttam. Mintha valami '56-os hősnek képzelné magát! Elhiszem, hogy fiatal, és lázad, ami kell is, de hülyének nem kéne lenni ettől függetlenül. (Megjegyzem, hogy 21 vagyok)
megjegyzem a fogalmazásából ítélve 60-nak is elmenne
@@katalinpazmandy9415 köszke, akkor jól fogalmaztam.
1, túl sok energiaitalt látok.
2, idegesítő ez a pesti affektálás. tele üres fecsegéssel/semmitmondással.
3, lehet, hogy nem tudom megnézni még egyszer, mert ebből egy is elég volt. DE.
4, mondjátok már el lécci-lécci, hogy mi a bajotok. mi kell?
Megvezették őket. Az egész a botrányra ment, hogy abból egy saját gagyi sulit csináljanak nem Bécsben hanem.... lásd ceu. Ezt az új intézményt már régen szervezik. Figyelni kellene, ők maguk is kimondták és azóta csinálják.
Azt, hogy mi kell, azt én sem tudom. Azt hogy ki NEM kell, azt tudom: Vidnyánszky.
@@bogika98 értem, mi a baj Vidnyánszkyval? magam is jártam egyetemre, kettő darabra is, eszembe sem jutott volna az egyetem vezetésével vitázni, egyetemet foglalni, politikai pártokat kiszolgálni, mert nem azért voltam ott, hanem azért, hogy tanuljak. furcsa, mi?
@@peterorszagh2762 Én is ezt mondom, az egyenleteknek meg az anatómiának nincs világnézet szerinti változata. De ha annyira nem akarják, tán nem kéne erőszakkal lenyomni a torkukon. De hát ez már afféle megmutatom ki az úr a házban hatalomtechnika. Vidnyánszky súlyosan ellentmondásos személyiség. Bizonyos szempontból afféle népies zseni, más szempontból abszolút jellegtelen középszer. Meg túlzottan elkötelezett a hatalom felé. Olyan, mint boldogult Makovecz volt. Dehát a művészet egyik mozgatója a lázadás, meg ahogy mondják a vágástól nő az orgona, majd elválik mi lesz.
@@peterorszagh2762 ők is tanulni vannak ott, nem azért hogy Vidnyánszkiék pártpolitikai maszlagjait kelljen benyalni. Bakker, erről amúgy jelent meg egy, csomó, eléggé átfogó cikk, meg pl a Partizános Sodró Eliza-interjúból is sok minden eljön. Valid információkból kiindulva kicsit könnyebb fejtehetni a helyzetet, mint ha a saját egyetemi éveinkről nosztalgiáznánk
Érdekes másfél óra. Lehet a vágásokkal volt a probléma, de azt hiszem egy fiatal ha megnézi majd ezt a dokumentumfilmet nem fog rájönni, hogy mi volt az alapprobléma. Sok szép gondolat minimális konkrétum. Látványos megmozdulás, de elveszik a lényeg. Az üzenete pedig szerintem semmiképp sem példamutató (nem a dohányzásra és az alkoholra gondolok). Köztük is nagy volt az ellentmondás, a nyilvános megmozdulásokra sokan elmentek (mondjuk a fővárosban ez nem olyan bonyolult), de azon kívül, hogy az ellenzék és a liberális média ezt meglovagolta továbbra is elveszett a mondanivaló. A külföldi médiának és színészeknek teljesen mindegy volt, hogy miért voltak ott, csak jól nézett ki, hogy az egyetem épületét elfoglalták diákok. És a nagy eltaposó diktatúra nem lépett fel ellenük.. véleményem szerint nem az erőfölény hiánya miatt. Összefoglalóul: a “megszállás” soha semmi jóra nem vezetett, semmikor, amikor VOLT lehetőség másra is.
Érdekes gondolatmenet és egyet is értek. Mire gondolsz más léhetőség alatt?
Szekunder szégyen érzetem támadt, de nagyon erősen.
Fontoskodó fiatalok ész nélkül soha nem fognak világot váltani.
Gondolkodj, és aztán beszélj! Ezt most sikerült fecserélni, és elég gáz lett. :/
te hogyan definiálod a szekunder szégyent?
Nem lehet, hogy csak egy szegmenst látunk abból, ami ott történt? Nem volt előre megírt forgatókönyv. Nem voltak kiforrott, higgadt patrónusok, akik oda állnak mögéjük/eléjük és vezetik őket, mindent a fiataloknak kellett - olykor ad hoc módra - kitalálniuk. A sajt.tájékoztatókba azért érdemes bele nézni, nagyon is értelmes nyilatkozatok hangzottak el. Vagy pl. a Nemzeti Színházas rész is hihetetlen jó. Vagy nem?
Valaki kikapcsolta a villanyt amikor végre elmentek?
Jó a forgatókőnyv!! Csak a hülye nem látja, hogy ez egy előre megkomponâlt stori!!!
Elég szarul sikerült mondjuk.
Senki nem állította, hogy nem tanakodtak előtte az értemi szerzők. 1848, 1956, 1968, 1980, 1989, 2006 esetêben talán nem voltak szervezők?
Az utolsó egy perc tökéletesen összefoglalja az egész eseményt és színvonalát
?
Gagyi az egész
"Az utolsó egy perc tökéletesen összefoglalja az egész eseményt és színvonalát!"
Igen, tömören ez a "művészetük"...
@@laszlohegedus4038 Ja, jó lenne ha valami egyetemre tudnának menni, hogy feljavítsák ezt.
@@lpolarisl219 A lőréhez bármennyi tokaji asszút keversz, hogy feljavítsd, az mindig lőre marad...
Kő keményen felvetődik bennem a kérdés így a 26:51 nél ,hogy ezért a megmozdulásért, a fiatalok beetetéséért, kit terhel a felelősség !! Szemmel látható és füllel hallható "szegények" nincsenek képben.Ezért nem is bántom őket.Viszont süt a beszédből hogy maximum képregényt olvastak eddig, és azt sem végig ! Nem bírom tovább nézni.
Aztat mondja asszongya az önmaga hatása alá került kiscsaj: "nincsen elég baloldali kultúrája az embereknek" XDXDXD Talán Antonio Gramsci mondta, hogy valós bölcseletekért nem az értelmiségi szalonokba, hanem a piacra, a termőföldekre, és a gyárakba kell menni. Bár lehet, hogy Carl Schmitt volt, már nem emlékszem.... XD
Hogy hívják a csajt, aki ecseteli, hogy túl kevés a baloldali kultúra?
Ezek a pisisek beszélnek szakmai okokról... Kíváncsi leszek a színjátszás színvonalára húsz év múlva, ha ezek az utókor.
Hogy hívják azt a lányt aki 11:15-nél beszél? Nagyon értelmes
A jövő nagy tehetsége... 😅😅😅
Arisztid.
@@Hunfootball jujj, neked meg mi fáj? Ennyire bántja a lelkedet egy csinos fiatal rendező és költőnő, akinek nincs gumiból a gerince, és a fotelforradalmárokkal ellentétben felemeli a fenekét a székről, ha nem tetszik neki valami? Micsoda trigger, valóban
@@Hunfootball normálisabb emberek alatt kiket ért? A kaposvári színészképzést szétbarmoló, komplett osztályokat cserben hagyó, a Nemzeti Színházat veszteségessé tevő Vidnánszkyra? "Ha minden igaz" nem kell ám mindent elhinni. Kicsit gáz felnőtt, gondolkodó emberként bedőlni ennek a "mindenki komcsi aki most épp nem szimpatikus" propagandának.
@@cherrybomb2272 bizony "nem kell ám mindent elhinni"... 😅😅 Mint ahogyan anno, egy pillanatig sem hittük el hogy nem folyt ideológiai képzés a Színművészetin, és ahogyan szintén egy pillanatig sem hittük el hogy az SzFE-re "bevackoló", kis mini Che Guevarák "spontánok", és "politikai hátszél-mentesek" lettek volna... 😅😅😅😅 Na, EZ A TRIGGER, Kicsi Robespierre... 😅👌
politikai hatalomátvétel zajlik? ezekszerint elismeri, hogy szfen balos nézetek voltak túlsúlyban?
Ugyan ezt kérdezem hónapok óta. Választ nem kaptam sosem. De tudod, az SZFE "független" volt. Tudjuk: Ascher Café.
Politikai átvétel akkor is lehetséges szerintem, ha előtte egy adott intézményt nem “birtokolt” egy politikai oldal sem. Az új vezetéssel viszont előtérbe kerültek volna a politikai nézetek és azokon alapultak volna az új szabályok, intézkedések az egyetem működésére vonatkozóan.
@@bodza889
Ki tudod fejteni hogyan nem volt független az SZFE?
nem nagyon értem mi olyan nehéz ebben, a politika függetlenség nem egyenlő az ideológiai függetlenséggel... egy telex cikk pl csöpög az ideológiától, de egy párt pénze sincs mögötte
@@bingerasder6466
Ezt nekem irtad?
Le a kalappal,csoda jól összefoglalta a történteket.Remek videó lett ,remelem sokan nézték. Udvaron Dorottya ,Gratulalok ,nem csak nagy színésznő de remek ember is! Hajrá!✌️✌️✌️
Csak tényeket kerek,semmi vádaskodást ! Ugyan már miért nem nyúlt vissza István királyig....meglepődne ha lennének leszármazottai ,akkor hogyan reagálna...?
@@istvannesulyok165 Visszanyúlni csak a ballibsiknek van joguk? Nem. Maga is viselje el a visszanyúlást!
@Attila W. Udvaros Dorottya anyját , a karrierjét a komcsik tették tönkre a háború után. Ő most stockholmi szindrómát mutat.
@@erzsebetszekeres5127 Kedves Erzsebet! Úgy tűnik tegnap nem látta aPassio előadást,tudja mire tanít..? Ha tudna nem írta volna e szavakat.Nagyon sajnálom ,hogy Húsvét szent ünnepe így múlt el magának !😰
@@erzsebetszekeres5127 :Stocholm szindróma,de valszeg sokkal "disznófejűbbek" az okok.
LOL... Amikor forradalmarokaz remdelsz Wish-ről 🤣
"Filmünk szereplői kitalált alakok, a műsorban csúnya szavak hangzanak el, megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk"
Kábulattól csillogó szemű pálcika emberkék, önön tökéletességüktől elélvezve próbálnak valamit tenni, de képtelenek rá, csak vannak.
Haszontalanok lázadása.
Ezzek hatalmas ongólt rugtak elintézték lenullázták saját magukat ! Ezzeket nem szabad a SZFE-re vissza engedni .Szarka - Vidnyánszky páros super .
Nem tudom honnét nyomatod, de felénk Magyarországon szupert írunk és nem supert. Valamint ékezeteket is használunk. Egy külföldit meg mit izgatja egy magyar egyetem.
fontos film. mindenkiben ott van az az érzés hogy tenni kéne valamit, de nagyon kevesen jutunk el odáig, hogy ténylegesen meglépjük.
Nagy dolog lenne végre jó helyre tenni az x-et, a tetü,rablókat meg eltakarítani, de ez így túl egyszerű lenne.
Hiheted hogy er valamit a szavazatod, de fontos lenne belatni hogy a jatekszabalyok mar regen megvaltoztak.
Miért ? Ök eljutottak? Fényévekre voltak mindentöl!
Nezopont kerdese ez is termeszetesen. Egy ilyen helyzetben mi szamit sikernek vagy kudarcnak. A diakoknak volt egyedul veszteni valojuk, sokan mar sok ev kemeny munkaja utan a diploma szerzes elott allnak. Az orszagban egyeduli egyetemkent tudtak orszagos nepszerusegu tiltakozast veghez vinni amihez nem csak a magyar ertelmiseg szamos tagjat csatlakozott, nemzetkozi szervezetek is es sima mezei civileket, budapestieket is. Mindemellett megallapodtak tobb nemzetkezo egyetemmel akik adnak nekik diplomat tehat lenyegeben nem vesztettek semmit.
Ezt mindenkinek látnia kell. Zseniális! Ki, hogyan értékeli a látottakat,úgy értékelje magát emberként utána. Nagyon tanulságos. Köszönöm a feltöltést.
Na, ez a tipikus liberális hozzáállás, ha másképp gondolkodsz szar ember vagy! Bravó! Gondolom, te most magad belőtted jó embernek! Mégegyszer bravó!
Te ez utánn minek értékeled magad?😂😂😂
Fantasztikus a film is, a diákok is! Gratulálok! Köszönjük!
Az elbutítás felső foka:
Hogyan hergeljék fel a bolsevik tanárok egy kis vörös forradalomra az anyuci kedvencei tanulókat?
Lásd: szfe - egyetemfoglalás.....
Koszi a videot. Erdekes volt a szinfalak moge latni, es azt, hogy mikent sikerult egy csoportot igy feltuzelni. Sokan tanulhatnanak belole.
Én most Geoff Mulgan Nagy Elme: Hogyan alakíthatja át világunkat a kollektív itelligencia - könyvének szempontjából néztem ezt a filmet és hát ez egy olyan esettanulmány, aminek minden jelenetét elemezthetjűk Mulgan közösségformáló --hálózati !!! - szempontból.
Érdekes, hogy épp a Partizán adta ezt a címet nekik, hogy Hülye Fiatalság.
Én ugyanis, aki világéletemben 'közösségépítettem' ugyanúgy szenvedtem ettől a posztmodern disztópikus katyvasztól az elmúlt -- 10 ? - évben, mint ők. Ez a világméretű u.n. kreatív rombolás - Disruption - ugyanis már kezd teljesen hasonlítani a 10-ik elélvezéshez a szex.ben. Még az izgalom csak-csak összejön, de annyi vért már nem tud a szív odapumpálni, hogy minden idegvégződés 'kisüljön'. (Bocs a példáért, de ez egy emberileg közös élmény.)
Fantasztikus film és dicséret a készítóknek. Ez biztos világsiker lesz a dokufilmek kategóriájában.
Miközben a reakciók, a megnyilvánulások, a körülötte kialakuló viták újabb mini-dokudrámákhoz fognak majd vezetni. Olyan hibrid tudatformáló közösségi élményekhez, amiket egyébként a Jesziék valósítanak meg a Politikai Hobbistában. Nem véletlen, hogy ebből vágtatok be részletet.
GRATULÁLOK!!!
Nagyon rég láttam ennyire erős művet! (mind a filmre, mind a kiállásra, mind a diákokat tekintve)
Nagyon köszönöm!
Nem csak barátok köztöt kellene nézned!
@@gabrielderdak6632 Azt pont nem nézek. :D
Nekem nagyon tetszik és megérintett, valószínűleg, mert ezt egy fontos ügynek tartottam, s picit a részének éreztem magam.
De abban lehet igazad van, hogyha valaki nem érezi ezt ennyire a magáénak, akkor nem fog belőle hozzám hasonló érzéseket kiváltani.
Meg szerintem ez egy nagyon érdekes film lesz a jövőben is, kb. Egy kirlenyomat.
Én szégyellem magam a megszólalók helyett.
miért is?
@@manett0525 Nem!
Én továbbra is csak azt nem értem, hogy egy ilyen modellváltás hogyan hat közvetlenül a hálótervre, a zh-k és a vizsgák értékelésére vagy az állami támogatásra.
pl úgy hogy az ezekkel kapcsolatos döntéseket kivették a szenátus kezéből, és a hatalom által kinevezett kuratórium kezébe kerültek. ők meg kapásból átírják ezeket a saját szájízük szerint
@@torzsmokus Gondolom ha a kuratórium balliberális lenne, akkor semmi gond nem lenne. Nem kellene félteni az autonómiát. Volt ám itt baloldali kormányzás is nemrég, akkor nem sikoltozott az SZFE azért mert a vezetésében csak balliberális emberek voltak. Az nem volt baj?
@@bodza889 nem tudom miért gondolod ezt. ha magát baloldalinak tartó kormány peckeskedett volna így, én éppen ugyanennyire lettem volna felháborodva. miért gondolod, hogy ha a mostani hatalom túlkapásai, erőszakos kultúrharca nem jön be, akkor mástól ugyanezt örömmel fogadnám?
@@torzsmokus azaz O1G bandájából kerül oda a döntés hozó!
@@torzsmokus Milyen hatalmi kultúrharcról beszélsz Jóbarát? Amikor a hatalom (állam - a dologozók adójából) finanszírozta mindeddig azt az Egyetemet(?), amelyik most azért lázad, hogy az állam ne vonuljon ki az irányításból, hanem továbbra is minden menjen úgy, mint eddig. Ez milyen forradalom? Az állam ellen lázadni az állami irányításért! Gondolkozz már Okoska! S akkor a fáma még nem is szólt arról, hogy az eddigi egyetemi ezetés cirka 6-8 millával már 8 éve nem tud elszámolni az ÁSZ többszöri felhívására sem! Szerinted nem nekik volt ez így jó? Szépen csendben lemondtak és elkullogtak. - Bár remélem az ÁSZ azért nem hagyja náluk azt a néhány millát/
27:22 Mi az a baloldali kultúra?
Szociális érzékenység és a mindenkori progresszív, modern kultúra össze. Röviden; '68 és hatásai
(Már persze 1968 előtt is volt, de akkor csúcsosodott ki)
Félelmetes, ahogy a csaj a "magyarok" nevében itt előadja mi lenne jó Magyarországnak.
Úristen!!! Remélem, hogy ennél itt 99%-unk normálisabb, mint hogy ilyen zavarodott elméjű libernyákok mondják meg, hogy mi legyen. Látszik a csajon, hogy idegbeteg.
@@bodza889 Hát minden, csak nem szabad gondolkodó a csaj!
@@HaruShinigami2002 Pedig ezek a forradalmárok minden független demokraták, még véletlenül se balliberálisok. Dehogy.
hááát mára már összefort a balos es libsis kultura.... tube a baratod keress ra: "Sárosdi Lilla botrányos performansza"
na AZ a kultura! ilyeneket tanitott ascher es bandaja az egyetemen a konzervativok adojabol is! ENNEK VEGE!
Ez az a videó, amiért becsicskítottak Marcizán? Amúgy 1:37:54 - EZ MI? XD Ez az az Oszkár díjas művészet, amiért hetekig keringett a vihar a biliben? XD
Minden osztályban van 1-2 fura művészlélek akit "senki nem ért meg". Nah itt egy egész egyetemnyi van belőlük...
Mint tudományos szakon: A világ összes Sheldon Coopere oda jár. :)
ti meg gondolattalan irigy kis izék vagytok
@@juditdallos2055 Ezt Molnár Krisztiántól tanultad?
@@juditdallos2055 akikről szól a film? Igen. Azok teljesen 🙃
"művészlélek":khmmmm.....
Ennyit a spontán diáklázadásról. Még Marci is tudott róla, így fel tudta venni.
Ezek fontos mondatok: "Miként tudunk konfrontálodni a hatalommal?... Sértőnek kell lenni."
Még hogy nincsenek összeesküvések! A '68-as események mintájára szervezték. Ki adta a tanácsokat? A tanárok gerjesztették. Erről beszélnek. "A tanár még nem jelzett vissza." - mondja Abigél.
Ez az az agresszív kisebbség, aki mindig a többség felett akar uralkodni. Úgy csináltak "forradalmat", hogy alig néhányan szervezték, az ő érdekeiket képviselték. Nagyon profi az "agresszorból áldozat" póz felvétele pillanatok alatt, aztán jön a hisztériakeltés.
az is elhangzik, hogy nem az egyetem a lényeg, hanem a kormánybuktatás. Gratulálok!
Pontosan!! Én csak azokat a diákokat sajnálom, akiknek ugrott a tanévük emiatt az agresszív és hangos kisebbség miatt. Nekik konkrétan a jogaikat vették el a tanulásra.
@@bettinakiss3724 És mennyi idiótát találtak hozzá! Udvaros és a többi nagy demokrata. Király.
@@robiredford6062 akik színész létükre a Nemzeti Dalt nem bírták FELOLVASNI helyesen hangsúlyozva🤦
Ez a művelt, fővárosi, művész értelmiség... És ezek nézik hülyének a vidékieket...
.. még annyit, hogy a történelem során a legtöbb mélyen rendszerkritikus, demokratikus esemény keltetője köztudottan a kultúra és a művészet volt. A változás gondolatának körvonalaihoz frissességre, intellektusra, nyitottságra és szabadságszomjra van szükség. Az utóbbi évek legkellemesebb meglepetése, hogy ez a parázs ebben az országban még izzik.
Ezért, ezeknek a fiataloknak hatalmas köszönet jár.
Az események rengeteg bizonytalan választót győzhetnek meg azt illetően, hogy apátiájuk ellenére köteleségük-e elmenni és behúzni egy ikszet.
Érdekes, mennyien megmosolyogják a #FreeSZFE körül történtek közéleti jelentőségét. Pedig egészen könnyen lehet, hogy ez volt az a kajla és csapongó, mégis kedves és felvillanyozó csepp, ami majd eldönti a mérleget.
Na, ez jól hangzik, addig, míg meg nem nézed, kikböl lehet választani... Te kit választanál???Dobrev? 🤣Jakab? 😂Fekete-Győr? 🤣🤣Tóth Bertalan-Kunhalmi? 😂😂😂Vagy Gyurcsány? 😲🤣🤣Esetleg Karácsony? 🤣🤣Szabó Tímea? 😂😂😂😂Marki-Zay? 😂🤣🤣Hadházy? 😭😭😭😂Keresztes ? 😂😂Erős csapat... Na, ezért szavaznak az emberek Orbánra!
Bárki csak ne Orbán!!!
Bárki? Akkor téged annyira nem is érdekel az ország sorsa! Most kúszott vissza a 2011-es szintre, az államadóság, erre a DK úgy reagált, hogy a kormány felélte az ország jövőjét! Minden országban elszabadult az államadóság! Covid van basszus!!! Ezekre bíznád az országot??? Covid nélkül hozták ezt a szintet, és még van pofájuk megszólalni??
@@leventeracz2696 Ő 2008-ban volt világ válság,meg az Eu se tömteki pénzel az országot.A fidesznek minden a kezében van.Mégis sikerül elkúrnia mindent és tömnie a saját zsebét.És igen érdekel az ország sorsa,ha rajtam múlna se a fidesz se dk,mi hazánk nem kerülne többé a Parlament közelébe sem.
@@Order89Hun Kevered őket, akik mindent elkúrtak, azok most ellenzékben vannak... Hangfelvétel van róla... A fidesz 2010-ben vett át, egy teljesen lezüllesztett országot!
Amúgy az, hogy van, hogy végig hangsúlyozva volt, hogy ezek a fiatalok függetlenek, majd a kiscsajszi a videóban hiányolja, hogy kevés a "baloldali kultúrája az embereknek".
Értem. Nem szakmai kérdésként indult a sztori?
Sosem kapok választ ezekre a kérdésekre. Pedig érdekes lenne.
Természetesen mindenkinek egyénileg megvan a saját politikai meggyőződése, de a mozgalom mint olyan független bármilyen pártpolitikától, nincs becsatornázva egyik párthoz sem.
A függetlenség szónak lehet egy másik aspektusa is: a függetlenségükért küzdenek (ld. egyetemi autonómia), de ettől még természetesen egy-egy embernek lehetnek és vannak is politikai szimpátiái.
Szóval ez a kettő nem feltétlenül kapcsolódik össze, vagy ez a kijelentés nem a függetlenség nemlétét jelenti, hanem csak szétnézett és látta, hogy értékek, amiket ő a baloldalisággal azonosít (pl. szolidaritás), azok van hogy hiányoznak a társadalomból.
Ez így megválaszolja a kérdésed?
@@martonjinda7023 tudod azért nem, mert a ha a kuratorium elnöke Ascher lenne, akkor itt semmilyen hőbörgés nem lenne. És ezzel el is magyaráztam, hogy itt miről van szó. Balliberál gyerekek balliberál vezetőket és világot akarnak. Ennyi.
@@bodza889 látom nem érted mit jelet az hogy "egyetemi autonómia" és még sorolhatnék pár számodra "homályos" kifejezést, így a filmet és a benne szereplő fiatalokat sem fogod sosem érteni, miképp a "baloldal" is számodra csak egy szitokszó, mert ezt sulykolják a fejecskédbe a propagandisták. (nem is értem miért nem libernyákot írtál? hirtelen nem jutott eszedbe?)
de akkor kezdésnek egy kis fejtágító, hogy megértsd mire is utalt a "kiscsajszi" (akinek valszeg a lábnyomába sem fogsz érni sosem): "A baloldal, illetve baloldali politika jellemzője, hogy nagy hangsúlyt fektet a társadalmi egyenlőség érvényre juttatására és az általános (szociális) jogokra, szemben a társadalmi hierarchiával, illetve egyenlőtlenséggel. A baloldali politika támogatja a kisebbségek és a hátrányosabb helyzetű csoportok jogait, illetve e jogok érvényre juttatását, támogatja a szabadságjogokat, és általában támogatja a kulturális sokszínűséget."
Ennyi.
(de ezt nem a kokóstomi szokta mondani? csak nem személyesen hozzá van szerencsénk? :-) )
Tessék a válasz a szövegértelmezésre - vagyis az értetlenkedésedre (bár sosem fogod megérteni, mert pártpolitikát akarsz belelátni/belebeszélni a "sztoriba" pedig világosan kiderül a filmből is hogy nem erről szólt): "A baloldal, illetve baloldali politika jellemzője, hogy nagy hangsúlyt fektet a társadalmi egyenlőség érvényre juttatására és az általános (szociális) jogokra, szemben a társadalmi hierarchiával, illetve egyenlőtlenséggel. A baloldali politika támogatja a kisebbségek és a hátrányosabb helyzetű csoportok jogait, illetve e jogok érvényre juttatását, támogatja a szabadságjogokat, és általában támogatja a kulturális sokszínűséget."
@@andrasandras7944 Aha, értem. Tudod, én emlékszem itt baloldali kormányokra: adóemelésekre, tandíjra és satöbbire, amik hozzájárultak a társadalmi egyenlőtlenségek megszüntetéséhez.
Amúgy ne sértegess. A videóban szereplő lány még diploma előtt áll, én már régen túl vagyok azon.
Szerintem ő még tanuljon. Meg tanulja meg, hogy zárt térben nem dohányzunk.
Nagyon köszönöm a videót Partizán, remek lett! ❤️❤️❤️
Örül a szívem, hogy ilyen fiatalok vannak körülöttünk ❤️! FreeSZFE!
@@szilardszikla9938 Milyen "arcok"? Elhívnak - nem meghívnak - embereket "beszélgetni" - lövésük sincs mi az -, aztán öten vagy hatan rámennek és hányinger módon alázzák. Ja, és teszik mindezt 120 milliárdból, rohadt nagy mellénnyel és pofával.
So, no thanks.
@@szilardszikla9938 Pesti TVs bohócok közé senki ne menjen akinek van egy cseppnyi esze mert még azt is kiszipolyozzák.
@Kriszta Kovács Még a jobboldaliak nagy részének is bassza a csőrét a Pesti TV alpárisága.
@@szilardszikla9938 szerintem akkor kapd be neki a botját!
@@donhajdu Ha már apáddal azt csináltad, attól még másra nem kell rá vetíteni.
Forradalom: hit egy eszmében,amiért az életét is odaadná(Petőfi ).Ezek a megvezetett fiatalok hasznos idiótaként az eddigi hatalmat képviselő tanáraik és kormányvtáltani készülő politikusok bábjai voltak.Az , hogy cigiznek, isznak, káromkodnak a fitalkori hevületet mutatja, de egyáltalán nem tiszteletre méltó. 'Erkölcsi, szellemi függetlenség': szép szavak, de amit ők produkálnak a formai szintet sem üti meg.egy biztos: látlelet a manipulációról. Sajnos itt a fiatalokat a tanáraik hatalmának restaurálására használták fel.Ők jutottak nekünk BLM helyett mint szegény , elnyomott , diktatúrától szenvedő áldozatok.Ha Salzburg valóban 15 osztályt átvesz ilyen minőségű 'művészekből', akkor a diploma mint olyan semmit sem ér. Az adófizetők pénzét ilyen gagyi emberekre nem kéne szórni.
"cigiznek, isznak, káromkodnak" oszt fociszurkolókat láttál-e már? jaa, náluk elfogadható, sőt alap...
@@bogika98 A fociszurkolók egyetemisták?
Istenem mekkora tehetségek! Mekkora forradalmárok!
JA, NEM!
Miért vagy ennyire ellen egy békés tiltakozásnak egy mélypontjáig romlott rendszerben?Ők egy szabadabb jövőt akarnak maguknak,nem oligarchák által kontrollált vezetés kulcsszó alatt erőszakkal lebógatott fejjel nézni a földet és véleménytiltott életben élni.Kérlek magyarázd el nekem mire ez a nagy ellenszenv,és a saját gondolataidat használd kérlek,ne egy oly média által ami eléd rak mindent hogy "megvédjen" a veszélyes erőktől.
@@defroses7520 Idézem a kis barátaidat:
"Sértőnek kell lenni és kész!" 15:49
Az egész "békés tiltakozás" egy balos akció!
27:36 "nincs elég baloldali kultúrája az embereknek"
Bezony! Nekem nincs! Ahogy ők büszkék a baloldaliságukra és pont így vagyok a jobboldaliságommal! (És még csek nem is vagyok fideszes, sőt!!!!!!) Vagy nekem ez nem jár? Csak baloldali igazság és vélemény van? Csak nem kettős mérce szagot érzek?
Miért gondolod, hogy a jobboldali embereknek nem lehet egységes véleményük, csak a médiájuk szavait visszhangozzák?
Soroljam azon balos médiatermékeket akik egymás szavait visszhangozzák? Akik szavait ezek a taknyosok is visszhangozzák? Csak nem a balos média adja a szájukba ezeket a "forradalmi" szavakat???? Persze....tudom-tudom: "nem balos, hanem független objektív média" Bocsi!
Amúgy nem bántottam én őket! Békés vagyok, mint az ő tüntetésük! Senkit nem bántottam!
Szavakban ők sem olyan békések! A szavaimmal én is lehetek olyan, mint ők.
Vagy csak ők lehetnek sértők?
@@bal-libvadasz674 Én egy tanuló vagyok,politikai életben nem vállalok szerepet mert nem látok egy erős befolyást ami ellenzéki(itt nem a magyar pártra gondoltam ellenzék alatt hanem csak a kifejezésre "a más gondolatmenetre") lenne.Én szimplán úgy látom hogy tettek ígéreteket mikor a választások megtörténtek és ha annak nemtudnak/-tudtak eleget tenni akkor nem fogok szimpatizálni az adott vezetői csoportal és nem szavaznék rájuk.Az egész bal és jobb oldali beskatujázást személyesen nem szeretem mivel nagyon egyszerűen bekategorizálja az embereket plusz és minusz,elleség és társ,közé az élet ennél többszínűbb (nem mindenki csak egy gondolatmenettel szimpatizál).Nézd el laikusságom, a felvetett indokok miatt leszűrtem direkt azon forrásokat a médiában amik pontosan ezt a fajta hozzáállást követik és úgy vettem észre hogy ez az ami a nagy részét kiteszi a tvnek, sajtónak,és a politikának.Az embereknek egyre kevesebb saját gondolataik vannak és ez engem szomorúvá tesz, ezért okolom az üzenet átadó csatornákat mivel határozott céljuk ez...Nem csak ők lehetnek sértők mellesleg.Írásos formában a hangsúlya a kérdésemnek lehet másképp érthető,érdeklődően szántam a kérdést feléd mert nemértem hova a nagy ellenszenv de elmagyaráztad.Lehet a tálalás miatt támadóan hatott a kérdés nem annak szántam.Mellesleg köszönöm a választ.
@@defroses7520 Ez a film egy VÁGOTT(!!!) verzió! Egy olyan verzió, amit az SZFE már CENZÚRÁZOTT!
Nos, gondold el, hogy mennyi kompromitáló dolgot vehettek ki, ha még így is maradt benne egy csomó!
Vagyis nem igaz, hogy spontán akció volt. Egy jó előre megtervezett akcióról volt szó!
Már itt egy hazugság.
Aztán nem igaz, hogy "politika mentes volt", hiszen kiderül, hogy a az egyik szervező kevesli a baloldali művészet után érdeklődő embert. Akkor ezek szerint mégis csak politikai színházról van szó????
Ez is egy hazugság!
Szóval az a legnagyobb baj, hogy itt előadják a politika mentes, független, spontán sztorit, amiből semmi sem igaz!
Kérdezem:
Ha valami hazugságban fogant, hazugságban születik, az mennyire lehet igaz?
Ha pedig nem igaz, akkor miért kellene tolerálni, támogatni, eltűrni!
Ők éppen úgy az emberek arcába hazudtak, mint a politikusok!
Miben másabbak azoknál, mint akiket ők vádolnak??????
@@bal-libvadasz674 Ha ez így teljesen igaz akkor egyáltalán nem másabbak a támadott félnél.
Érdekes volt, én szívesen láttam volna ennél több embert a szervezők és résztvevők közül, főleg hogy ezt a maroknyit sem ismertük meg igazából (az egyik szereplőt pl rengetegszer látjuk, de sosem szólal meg, cserébe volt sok gec meg menő bagózás). Egy kicsit emiatt volt szerintem házibuli feelingje, nem nagyon tűnt ki, hogy mennyi embert mozgatott ez meg, ez mindenki fantáziájára van bízva. Belenéztem volna abba a szabadegyetembe is, ahol ez a sok gondolat kiforott a "szervezettségről", "arctalanságról", "hatáskeltésről", "függetlenségről", meg gondolom a filmről is. Mindenesetre érdekes volt egy picit a kulisszák mögé látni, de szerintem annak például, aki nem olvasott erről semmit, nem sokat mond a film.
Hogyan készítsünk elő egy bolsevik forradalmat,? - régi recept, ezért kár volt új filmet csinálni.
@@Zoltanfia Ezt az én kommentem alá szántad?
@Fusion Core Az ezek mik?
@Fusion Core Kicsit úgy hangzott ez, mint a vírustagadás. Lehet vitatkozni a jelentőségéről, de a meglétéről mondjuk kár. Ennek a semminek, képzelgésnek a vége egy elég valós új szervezet lett.
@Fusion Core Mindenképpen kiderül, erre is és az ellenkezőjére is vannak példák. Én leginkabb annak szurkolok, hogy kitalálják, hogyan lesz ez újra egy intézmény.
Az elején tartok a videóval, de valahogy egy felfokozott állapotba kerültem csak a nézésétől. Jó ez az érzés!
@@szilardszikla9938 kedves Szilárd ez nyilvánvalóan nem igaz. Ha közömbös lenne, nem irogatnál mindenkinek, aki az ügy mellett állva kommentel.
@@szilardszikla9938 Kedves Szilárd! Ámbár nem mindenben értünk egyet olykor, de a sokszínűségünkhöz hozzá kell, hogy tartozzon a másik ember véleményének elfogadása, amennyiben az nem okoz kárt mások testi és lelki épségében. Ezért szeretném, ha megértenéd drága barátom, hogy konstatáltuk véleményedet és elfogadtuk azt, de kérlek ezt ne erőltesd rá másokra ily erősen. Köszönöm.
Nagyon előrelátó vagy Marci!
20 nappal az egyetemfoglalás előtt már felvételek? Azta!
@Csurka Öröksége Hát persze. Mi más volna? Ezek csak Hülye Fiatalok...
@Csurka Öröksége Volt a tévében a Guldenburgok Öröksége sorozat. A családban következetesen a Guldenburgok Ökörsége néven neveztük. Csak mondom...
Ebből is látszik, hogy ez egy alulról szerveződő, spontán kezdeményezés volt. Ja, nem.
@@xbqchm senki nem mondta h spontán...hetekig tervezték és szervezték a fiatalok...mint ahogy ez a filmben látható is.
@Csurka Öröksége homofobia ❌