Verebes a Mágus

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 1 ต.ค. 2024
  • Az élet nagy ajándéka nekünk győrieknek, hogy Verebes József 1981 őszén a mi kedvenceinkhez igazolt. A Rába ETO annyira magával ragadó játékot nyújtott hétről hétre, hogy pár forduló után már teljesen megtelt a stadion. A Mester sikerének titka talán az volt, hogy voltak olyan elvei, amit soha, de soha nem adot fel. Ennek köszönhetően azon kevesek közé tartozik, akinek nevét korszak őrzi, akinek filozófiáját örökre hirdetik, s akiről a történetek szájról szájra járnak. Ennek következtében pedig a Mágus itt lesz velünk mindig, hiszen pont olyan focit játszottak csapatai, amilyet mi szurkolók látni szerettünk volna. Hálásak vagyunk minden pillanatért, amit közösen átéltünk!

ความคิดเห็น • 22

  • @futballszakiro
    @futballszakiro 8 ปีที่แล้ว +15

    Le a kalappal. A film méltó Verebes szelleméhez és munkásságához.
    Ferenczi Attila

  • @tamasmaleczki597
    @tamasmaleczki597 4 ปีที่แล้ว +7

    "A 90 perc alatt, ami benne van a játékban, azzal szórakoztatni kell a közönséget, ki kell szolgálni, mert ő értük van ez!" Ennyi. A labdarúgás erről szól!

  • @krisz4
    @krisz4 8 ปีที่แล้ว +8

    Köszönjük az anyagot.
    Üdv. Verebes Krisztina

    • @tamasmaleczki597
      @tamasmaleczki597 4 ปีที่แล้ว +1

      Én 1980-ban születtem és mire felnőttem, már apukád arany évei a végéhez értek és csak egy letűnt csillagot érzékeltem belőle és hogy a múltjából szerzett érdemeiből szeretne megélni és benne "vergődni". Nagyon sokáig 36-37 évig ez volt a véleményem...de közben mindig is érdekelt, hogy miért is hívták Ő-t a Mágusnak? S az utóbbi 2-3 éveben megnézett és megtapasztalt videók és interjuk során értettem meg, hogy Ő tényleg MÁGUS volt! Mert értett az emberek nyelvén, értette, hogy hogyan kell őket motiválni és közben rendelkezett egy verhetetlen taktikával. Egy bukott és lesajnált edzőből, mára a szememben Ő lett a 80-as és 90-es évek legnagyobb labdarugó edzője! Én köszönöm, hogy megadta Ő-t nekünk a sors és sajnálom, hogy nem találkozhattam vele.

  • @szabolcspaszti2562
    @szabolcspaszti2562 8 ปีที่แล้ว +6

    Jimmy Hogan, Bukovi Márton, Verebes József, Marcello Bielsa, Claudio Ranieri, Arrigo Sacchi, Diego Simeone a legnagyobb hatású edzők!

  • @69Acosz06
    @69Acosz06 8 ปีที่แล้ว +5

    Ez egy szép kis film ...és kiderül a Mágus miért Mágus!!!! R.I.P

  • @sztibike1221
    @sztibike1221 7 ปีที่แล้ว +3

    Fantasztikus ez a kisfilm! Kár, hogy csak most láttam! :-) Minden tiszteletem a Mesteré! :-)

  • @dzsunior1980
    @dzsunior1980 ปีที่แล้ว

    Jól hangzik, de a Kispest-Honvédnál Ő nem szerzett aranyérmet. Ahhoz az aranyéremhez nem sok köze volt, mert amikor Kuusela átvette tőle a Csapatot, akkor a Csapat messze állt az első helytől. Egyébiránt Verebes valóban 80's évek meghatározó edzője volt, tiszteletre méltó amit véghez vitt.

  • @Lorenshyne
    @Lorenshyne ปีที่แล้ว

    ki az Imre?

  • @zoltankucsera4789
    @zoltankucsera4789 3 ปีที่แล้ว +1

    A Verebes a nagy mágus is megégett a válogatottal.Hollandia-Magyarország 7:1.

    • @balazskarcagi79
      @balazskarcagi79 ปีที่แล้ว +1

      Szerinted ki nem égett volna meg '94 júniusában a topformában lévő hollandok ellen, akik a vb-re készültek?

    • @olivermariodemeter9211
      @olivermariodemeter9211 ปีที่แล้ว

      Ha te ennyiből ìtèlsz meg egy edzőt, akkor olyan ostoba vagy, mint a segg

  • @laszlopatkos2800
    @laszlopatkos2800 3 ปีที่แล้ว

    Ő 1 igazi Zseni volt, Isten nyugosztalja! A ,,Mágus" -hát igen, olyat alkotott ami maradandó.

  • @krisz4
    @krisz4 8 ปีที่แล้ว

    www.nemzetisport.hu/futballtrener/verebes-jozsef-szellemi-uzenete-az-utokornak-2489621

  • @mindigboldogorakatmutat2922
    @mindigboldogorakatmutat2922 4 ปีที่แล้ว +1

    Hatalmas forma

  • @zoltankucsera4789
    @zoltankucsera4789 3 ปีที่แล้ว

    Aztán a nemzetközi kupákban egy nagy szar volt a Győr.A 1980-as években a Verebes féle csoda csapatot fényezték és a VIDEOTON játszotta az UEFA kupa döntött Madrridba verve a világhirű Real Madrirdot.Csak szólok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    • @balazskarcagi79
      @balazskarcagi79 ปีที่แล้ว

      Azt ugye nem felejted el, hogy az ETO-nak a hatalom nem engedte meg, hogy itthoni szinten minőségi labdarúgókkal erősítsen! Miközben tőlük csábították a legjobb játékosokat. Így kellett nekivágnia az ETO-nak azokban az években a nemzetközi kupasorozatoknak. A Videotonnál valahogy ilyen hazai ellenszelet soha nem olvastam...

    • @istvannagy6138
      @istvannagy6138 4 หลายเดือนก่อน

      "Fényezték"...??? Kik és hogyan "fényezték" szerinted...??? Szerették a csapatot és az edzőt a győriek (az ETO-sok), mert látványos focit (minden akkori hazai csapatnál látványosabbat!) hozott a magyar bajnokságba! Ez volt a "fényezés"...??? Ez a valóság volt! Az MLSZ részéről viszont úgy "fényezték", hogy ott tettek keresztbe ahol csak tudtak! A harmadik arany érmet gyakorlatilag már nem engedték az ETO-nak, illetve minden valamire való erősítést (játékos igazolást) megakadályoztak. Ez utóbbi miatt sem voltak komoly nemzetközi eredmények.... A Videoton 1985-ös menetelése előtt le a kalappal! Ezt senki nem vitatja. Viszont magyar bajnokságot akkoriban ennek ellenére (és a hátszél ellenére!) mégis az ETO nyert kétszer, és nem a Videoton... A Videoton nemzetközi bravúrja sajnos egyszeri dolog volt. Következő években ennek a sikernek sajnos már a közelébe sem került a Videoton sem. A világhírű Reál Madridot pedig azért úgy verték meg 1.0-ra Madridban, hogy előtte idehaza sajnos kikaptak 3.0-ra, és így összességében a döntőt is bukták... Csak szólok...

    • @vtamaslaszlo9111
      @vtamaslaszlo9111 3 หลายเดือนก่อน

      @@balazskarcagi79Hatalmas igazat mondasz . Tű pontos .

  • @sandorferenc3506
    @sandorferenc3506 2 ปีที่แล้ว +1

    Igazából nagy edző volt a Verebes József! A Rába Eto-ból kihozta a maximumot! Tényleg nagyon jól játszottak! De azt a 2 bajnokságot (különösen az elsőt) nem a Győr nyerte meg, hanem a Fradi bukta el!

    • @istvannagy6138
      @istvannagy6138 4 หลายเดือนก่อน

      Persze, hogy "elbukta" az elsőt (is) a Fradi, mert az Üllői úton verte meg őket az ETO... 🙂 ETO: 21 győzelem, 7 döntetlen, 6 vereség, 102 (!) gól, +52-es gólkülönbség, 49 pont. Fradi: 20 győzelem, 4 döntetlen, 10 vereség, 76 gól, +30 gólarány, 44 pont. Miről beszélsz Te...? Minden (!) mutatóban jobb volt az ETO! Plusz az Üllői úton lettek bajnokok! És akkor "nem a Győr nyerte meg"...? Ne vicceljél már! Amúgy mindkét bajnokságot az ETO nyerte meg! A jelentős ellenszél dacára is! Sőt, a harmadikat pont ezen okból nem nyerhette (!) már meg... Ne beszéljünk mellé! Akkoriban jelentős Budapest központúság (elsőbbség, dominancia, érdekérvényesítés,stb.) volt a fociban is. Az ETO az első aranyérme után gyakorlatilag erősítést jelentő igazolást nem végezhetett. (Bezzeg a Fővárosi csapatok!) Ennek ellenére lett másodszor is bajnok. Pontosan ezek miatt még nagyobb bravúr az, amit Verebessel ebben az öt évben elért az ETO, vidéki csapatként!

  • @zoltankucsera4789
    @zoltankucsera4789 3 ปีที่แล้ว

    Magyarországon már a szart is fényezik!!!!!!!!!!!!!!!