Mire számíthatsz, mikor a nárcisztikus elveszíti a kontrollt feletted?

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 22 ต.ค. 2024

ความคิดเห็น • 21

  • @rozsaszello
    @rozsaszello 6 หลายเดือนก่อน +2

    Köszönöm, figyelek, megerősít, a közelemben is van ilyen.❤

  • @fodorandrea7467
    @fodorandrea7467 หลายเดือนก่อน +3

    Amikor határt húztam 3,5 év után egyszerűen meg akart ölni. Elkábított renfeteg frontinnal kávéban, majd mivel magamhoz tertem amig közben pakolt össze összerugdosott holott tudta súlyos gerincbeteg vagyok. Lebénulhattam volna. Öt órát feküdtem eszméletlen úgy találtak rám. Tele voltam hatalmas zuzódásokkal stb. .és volt ideje az autómat is tönkretenni úgy hogy vezetékeket lazízott meg. Egy hómapig bírta az autó. A szervizbe derült ki hogy mit tett. Azzal vittem az unokámat is bármikor meghalhattunk volna.
    Na én nem jelentrttem fel. Bünúgyi tiszt voltam tudom mivel jár egy ilyen eljáras e 6:10 én abból nem kértem.
    Ennek 2.5 éve teljesen tönkrementem bezárkóztam.ugye egy ember se maradt meg semmi. Nyilván anyagilag is kifosztott az anyjával együtt. De nrm bírt velem mert van lakásom és nyugdíjam.
    Szerintem sosem jövök már rendbe. És ő nem az első volt sajnos.
    Bántalmazó - fizikai, lelki-, nárcisztikus szülők...bekódolva.

  • @fannyhd9478
    @fannyhd9478 6 หลายเดือนก่อน +10

    Az első,ami eszembe jut, hogy mit tesz ha elvesziti a kontrollt, vagy milyen lesz, az az,hogy dühös lesz. Nagyon. Kiabál, tragarul beszél, dühös lesz nagyon, de van,hogy passzív agresszív stílust vesz fel, attól függ miről van szó...

  • @MargitBaranyi-dz1ug
    @MargitBaranyi-dz1ug 6 หลายเดือนก่อน +3

    te jó Èg..!!! a hölgy a -volt- házasságomról beszél....?? "ha 40 évvel ezelött"... találtam volna rá... DE: így is jó... Legalább minden a helyére kerül/t. Köazönöm!

  • @Zsu548
    @Zsu548 6 หลายเดือนก่อน +8

    Autista, vagy ezt állítja. Én nem tudok mit kezdeni három éve vele. Hiányzik belőle az empátia teljes egészében. Nekem mindegy milyen címkét aggatunk rá, nem TESZ értem, csak beszél, ergo nem érez irántam semmit. Befejeztem.

    • @ildikoszoverfi9980
      @ildikoszoverfi9980 6 หลายเดือนก่อน +1

      👍👍👍 pontosan én is 3-évet húztam le illetve kinlodtam egy öntelt túl magabiztos férfival ! Csak O beszélt csak öt kellett hallgatni mikor nekem lett volna mondanivalóm hirtelen dolga lett ! Naponta ezerszer elmondta hogy szeret de bizonyítani csak ritkán sikerült neki!!

  • @sss.ssszandra
    @sss.ssszandra 6 หลายเดือนก่อน +1

    Kedves Barbara !
    Nagyon nagyon örülök ennek a videodnak!!
    Sajnos volt szerencsém hozzá....
    De viszont kérdésem is lenne ezzel kapcsolatban .
    Mennyire jellemző rájuk az agresszió?
    Akar verbális akar testi ???
    Leginkább akkor ha már nem tudja befolyásolni a másik felet?
    Köszönöm ❤

  • @szcsszcs
    @szcsszcs 6 หลายเดือนก่อน +4

    Köszönjük!

    • @editfejes1136
      @editfejes1136 6 หลายเดือนก่อน

      Köszönjük szépen!

  • @erikasardi5177
    @erikasardi5177 6 หลายเดือนก่อน

    Szia Barbara szeretnék valamit kérdezni mert kiváncsi vagyok miért történik mind ez. Mi nem voltunk összeköltözve másfel êvig tartott.Az uj táplálékkal gyorsan összeköltözött és mondták hogy veri kék foltokkal dolgozik a nö.Ez mitöl lehet nincs akkora szabadsága mellette?

  • @zsoltnearpas2318
    @zsoltnearpas2318 6 หลายเดือนก่อน

    Kedves Barbara! Mėg mindig sokat hallgatom Önt,pedig 3 ėve nem is láttam. Néha felhív ,vagy ünnepekkor boldog ezt ,azt ír. Amit ėszrevettem ,hogy keményen 3 szögezett amivel tudta hogy båntani fog. Most húsvétra semmi ,gondolom talált valakit pedig 62 ėves.

  • @mariaduzmath9401
    @mariaduzmath9401 6 หลายเดือนก่อน +1

    Enyém skizofréniás is de az agyát sosem nézte meg egy orvos sem. Igaz csak 20 év múlva hívtam rá rendőrt, mikor a nagyok lefogták. Kiakart minket végezni. Gyűlölöm s nem temethetik mellém.

    • @dontetlenszagu
      @dontetlenszagu 6 หลายเดือนก่อน

      Az nem nárcisztikus, hanem pszichopata!

  • @terezkapitany4620
    @terezkapitany4620 5 หลายเดือนก่อน

    ❤️🙏🏻

  • @gaborpalinkas722
    @gaborpalinkas722 6 หลายเดือนก่อน +2

    Üdvözlet mindenkinek Szerény véleményem szerint meg van olyan is akinek semmi sem jó! Mindegy hogy férfi vagy nő az illető ha van rajta sapka az a gond ha nincs rajta akkor meg az!!🙂🙂

    • @dontetlenszagu
      @dontetlenszagu 6 หลายเดือนก่อน

      Te ismered anyámat?

  • @ilonabado2084
    @ilonabado2084 6 หลายเดือนก่อน

  • @babi9784
    @babi9784 หลายเดือนก่อน

    Jön ilyenkor a förtelmes, vérig sértò bántalmazás, de inkább verbálisan. Én ezt tapasztaltam.