Ez velem is előfordult párszor 😂 megébredtem a kocsma mögött azt sem tudtam h élek e vagy mi van...egyszer meg egy lakatlan házba történt h részegen elaludtam és korom sötétbe ébredtem akkor is befostam h na kész kimentem a világból 😂
Úgy tűnik a svèd asszony rendesen túltankolta magàt :D Bin laden Úr mit megszokhattuk, most is(mint egyèb cifràbb helyzetekben is làthattuk màr) igen összeszedetten,ès kivàlóan megfogalmazva mutatja formàjàt :)
Legközelebbi alkalommal mindenképp autogramot kérek Bin Laden Úrtól,méghozzá,ezt a"poligám" kezdetű valamilyen kétsoros szöveget,amit gyakran előad,és sosem értek.. remélem képes lesz leírni,ha már kimondani nem tudja :)
Egyszer, vagy 15 évvel ezelőtt bejött egy törzsvendég, aki akkor látta őt először.A vendégnek már volt egy kicsi az arcában, mikor odaállt a nő elé, majd illetlen módon belenézett az arcába és hangosan megjegyezte: te úgy nézel ki,mint egy svéd asszony, mert akkor még nem ősz, hanem szőke volt. Így maradt rajta ez a név.Tisztelettel: mandula777
Hát gyerekek... ez valami csoda :) Összefüggéstelenül elbeszélnek egymás mellett, közben síugrósat játszanak araszolás közben.
Hát ILLLYYEETT! :D :D
Fugis
250 volt a korsó itt 2015-ben. Az nagyon jó ár volt akkor. Emlékszem 2007-08: Jutka Presszó Kaszásdüllő - 200 volt. Hőskor.
Ez helyileg hol van? Nekem nagyon bejön.
@@titusztitusz5640 Baktalórántháza
Kaszásra én is jártam csak már nem emlékszem: melyik hely volt, ahova a hyposék jártak?
5:18 "rohadt csöves" :D
😂😂
" Református leszek...." Itt döntöttem el, kocsmáros leszek :DD ... Hátha még UFO-t is látok :D
Iszonyú sok éjszakai műszakot segítettek átvészelni ezek a videók.
Nekem is ,
sokszor néztem éjszaka munka közben , jobb mint a kávé , ébrentart.
Ez velem is előfordult párszor 😂 megébredtem a kocsma mögött azt sem tudtam h élek e vagy mi van...egyszer meg egy lakatlan házba történt h részegen elaludtam és korom sötétbe ébredtem akkor is befostam h na kész kimentem a világból 😂
"Jó a kiejtése". A svéd asszony kiláthatatlan helyzetben van.
Bin Laden bácsi amúgy hatalmas forma :D
Kedvencem
1:04 a Svéd Asszonyhoz szólott az úr, s ő közvetítette szavát nekünk... Máskülönben, miért mondana ilyet a semmiből?
Úgy tűnik a svèd asszony rendesen túltankolta magàt :D Bin laden Úr mit megszokhattuk, most is(mint egyèb cifràbb helyzetekben is làthattuk màr) igen összeszedetten,ès kivàlóan megfogalmazva mutatja formàjàt :)
Minden perc a videóban, minőségi színi előadás !😉
Gábor építi le őket. :D Mind piával, mind agyilag.
Nem kapna itt piát kap majd mashol. Ez nem ilyen egyszeru
Senki nem tart fegyvert a fejükhöz, hogy igyanak.
Ő ebből él, hogy leitassa őket. Arról nem tehet, hogy a terrorista egy pohartol vízszintes lesz.
😂😂😂
Milyen jó a kiejtése , az egészet kiejtette :D
Bence Veres Ott nem értettem mit mondott. 😀😂
Megvenném a dobozt!! Lehet?
"Milyen fajtáját,hagyjál már bazdmeg" :DDDDDDDD
Hhhhe Erzsikènek itoka kell,de Nagy hekto litires ,pohárba!😂😂👍👍👏👏👏
0:27 ez latinul van :D:D:D:D :D :D :
Hogy megjött a hangja a Svedasszonynak
Gondolom agyilag letudnak építeni :)
Na ez a legjobb rész!😊😊😊😉
Hogy kiabál az ősasszony ?:-D
Ki van írva, hogy ki van nyitva az ajtó:DDD
A doboz eladó?
Valahogy olyan szomorú látni hogy emberek hogy nullázzák magukat....
Hát ja..kibaszott alkohol...
Es a fű ami millioszor kifogasolhatobb az alkoholnal, meg mindig illegális😃
A menetfelszerelèst,adják rá a bácsira😊
😂
Szeretnék idejárni az emberkék.De én is ottlennèk👍
Legközelebbi alkalommal mindenképp autogramot kérek Bin Laden Úrtól,méghozzá,ezt a"poligám" kezdetű valamilyen kétsoros szöveget,amit gyakran előad,és sosem értek.. remélem képes lesz leírni,ha már kimondani nem tudja :)
De ezek az emberek hol laktak életük utolsó 5 évében??mondjuk
+mandula777 egy nagyon fontos kérdés!!!
A Svéd Asszony mért Svéd Asszony?
A helyi terroristát megértem a szakálla miatt, de Erzsikét nem.
Egyszer, vagy 15 évvel ezelőtt bejött egy törzsvendég, aki akkor látta őt először.A vendégnek már volt egy kicsi az arcában, mikor odaállt a nő elé, majd illetlen módon belenézett az arcába és hangosan megjegyezte: te úgy nézel ki,mint egy svéd asszony, mert akkor még nem ősz, hanem szőke volt. Így maradt rajta ez a név.Tisztelettel: mandula777
Bakker jó rég nyomja az "ipart" akkor a svéd asszony... Uhh
A poligám antropomorfizmus xd
Ez komoly? Minden nap 3 ember?
" milyen fajtáját haggyá már bazdmeg" - sírok
Édes jóistenem 😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂
Jee mekkora korsó a kockasnak😗
XDDDD a helyi terrorista a legjobb xDDD
Ooo valami ufok keringenek ittXDDD
A legfajdalmasabb pillanat a záróra
Ez a hely még létezik?:)
Már nem aktívak a népek??
Fabry es Bodocs szintjet uti ez a video
Mitol ilyenek?
Szerintem a rengeteg alkoholtól egy idő után szellemileg mindenki leépül.Tisztelettel:mandula777
@@mandula777 Kivéve a terroristát. Üde színfolt...volt
:D Eza bözse :D
14 ember miatt nem könnyű bezárni :P