10 Borzalmas "szupererő", amit ki se kellett volna találni

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 4 พ.ค. 2018
  • Ma olyan képregényszereplőket válogattam össze nektek, akiknek az alap koncepciója annyira suta, hogy jobb lett volna ha soha eszébe se jutnak senkinek. Ti ismertek még olyan hőst vagy gonoszt, aki a szörnyű képességével inkább elbújhatna?
    1:42 #10 - Arm-Fall-Off-Boy
    Mikor harcra kerül a sor minek is kapnál fel valami fegyvert vagy tompa tárgyat, ha a saját kezed is használhatod. Mármint nem az ökleidet, mint egy normális ember, hanem az egész karod.
    2:32 #9 -Rainbow Girl
    Szivárvány lány képessége a hangulatának megváltoztatása. Igen ezt szánták szegénynek, hangulatingadozást.
    3:27 #8 -Color Kid
    Szivárvány lánynál pár fokkal jobb Szín srác. Az ő képessége, hogy képes megváltoztatni a dolgok színét. Na ő egy olyan hős aki azért tud hasznos is lenni, de az alap ötlete borzasztó szerintem.
    4:30 #7 -El Guapo
    Robert Rodriguez-nek nem volt igazán saját mutáns képessége, hanem szimbiotikus kapcsolatban élt az öntudattal rendelkező, repülő gördeszkájával. Azért ez kemény nem?
    5:29 #6 -Kite Man
    Batman egyik legbrutálisabb és félelmetesebb ellenfele Kite man, a Sárkányrepülő ember. Vagy mégsem. A csávónak nincs semmi képessége, csak jól tud vitorlázni sárkányrepülővel.
    6:37 #5 -US Archer
    A srác fejét egy kísérleti fémötvözettel hozzák rendbe és képes bizonyos rádióhullámokat érzékelni. Emellé párosult egy mérnöki és programozási felsőoktatási képzettség, amivel megépítette US1 nevű kamionját és ezt volt képes irányítani, meg a CB rádiót a gondolataival kezelni.
    7:39 #4 -Bailey Hoskins
    Nagyon a témába vág az ereje, de valójában kilóg a többiek közül, mert az ő története egy nagyon érzelmes, komoly és elgondolkodtató kaland. Bailey képes felrobbantani magát, csak sajnos nem élné túl a saját képességét.
    8:23 #3 -Condiment King
    Az úriember a nála található különböző szószokból volt képes bármelyiket kilőni a fegyverével. A rendőrségtől kezdve senki se vette komolyan, kivéve Robint, aki rájött, hogy anaphilaxiás sokkot tud okozni ha egy allergiást talál el.
    9:11 #2 -Beak
    A Beak avagy Csőr fedőnevű X-ment is egy elég gány erővel áldotta meg a sors. Miután nála is pubertáskorban aktiválódott az X gén elkezdett madárrá változni.
    10:10 #1 -Ten-eyed man
    Egy alvilági orvos minden épeszű magyarázat nélkül összeköti a látóidegeit az ujjbegyei érzékelő idegeivel. Ezzel emberünk 360 fokos látást szerez magának. És Ő teljesen komolyan, ezzel a képességel megküzd Batmannel.
    Instán is fent vagyunk: / tizeslista
    Tízes lista Facebook: / tizeslista
    Intro zene: Bensound Funky element
    Outro zene: Cold Funk - Funkorama by Kevin MacLeod is licensed under a Creative Commons Attribution license (creativecommons.org/licenses/...)
  • บันเทิง

ความคิดเห็น • 361

  • @vblords9839
    @vblords9839 6 ปีที่แล้ว +23

    7:08
    legalább mindig tudta hallgatni a Rádió 1-et, vagy a Petőfit XD

  • @Laza1408
    @Laza1408 6 ปีที่แล้ว +90

    Color kid azzal hogy egy adott helyen mindent sárgává változtatna majdhogy nem le tudná győzni a teljes zöld lámpás alakulatot

  • @gaborhorvath5925
    @gaborhorvath5925 5 ปีที่แล้ว +118

    "Ti ismertek még olyan hőst vagy gonoszt, aki a szörnyű képességével inkább elbújhatna?"
    - Igen... a fönököm

    • @sinner8888
      @sinner8888 5 ปีที่แล้ว +4

      Gábor Horváth hát ez kurva szar volt xd

    • @kaloz429mobile9
      @kaloz429mobile9 4 ปีที่แล้ว +3

      Nagyon vicces XDD

    • @Azura-mp8it
      @Azura-mp8it 4 ปีที่แล้ว

      Gábor Horváth hát ez kurva szar volt xd

  • @javorszkiandras1280
    @javorszkiandras1280 6 ปีที่แล้ว +42

    Régen röhögtem ennyit, folytasd légy szíves! :-)

    • @nikeboyxng3354
      @nikeboyxng3354 5 ปีที่แล้ว

      A légy nem szíves hanem potrohos

  • @Zen1tar
    @Zen1tar 5 ปีที่แล้ว +8

    7:17 .nah lelepleződött a Transformers !:D Ő építette Optimust ..

  • @davidrevesz4288
    @davidrevesz4288 6 ปีที่แล้ว +21

    Még el sem kezdődött a videó de már azt mondtam:"Kite man,,

  • @fetis13
    @fetis13 5 ปีที่แล้ว +8

    a szivárvány lány hasznos iszonyatosan szerintem már csak azért is mert át tudná állítani az ellenséget az ő oldalukra sőt mivel annyira rámentek hogy kiforratlan és hogy nem akar a gagyi hősök közé kerülni mert ő erősebb(amit betudtál önteltségnek pedig hát filmes világ és a millió utalásuk...:D) hogy akár a dühöt képes lenne megszüntetni így gyengítve az ellenséget vagy épp iszonyú szomorúságot hozni az ellenre stb stb stb úgy ahogy egy kialakult sablon ami a meghalt xy 500%-al meg tudja növelni a szuperhősök harci erejét úgy erre képes lehet a mellett hogy az ellenségtől ugyan ennyi harci erőt elvehet ha durvábban bele megyünk akkor drax nagy "gusztustalan" barátját is ide lehetne sorolni de thanos-t elég durván meggyengítette sőt gyakorlatilag majdnem legyőzték miatta és mit tud? altatni...:D vicces tényleg hogy ilyenek léteznek a batman szarta ki az ilyen fő gonoszokat főleg mert iszonyat gyenge karakter a szuperhősök világában :D és tényleg komolyan lehet venni őket mert hát gyakorlatilag gyufaember meg olajspriccoló kapitány is faszságnak tűnne de kombinálva durva :D:D ráadásul mint anyaggyűjtés közben láttad rengeteg tényleg tömérdek szupererő létezik vannak akik csapatban kezdték vannak akik össze álltak kalandozni full random egy hulk erősségű szuperhős mellé egy fekete özvegyet berakni rengetegen gondolták hogy feláldozni jó lesz kb erre csak ő képes lenyugtatni hulk-ot...az ilyen epic fordulatok miatt lehúzni bármelyik szuperhőst alapos átgondoltság nélkül szerintem durva :) attól függetlenül a videó kidolgozott és munka is van mögötte splittert vagy kit durva lehetett megtalálni gratula

  • @annarozsa1139
    @annarozsa1139 6 ปีที่แล้ว +15

    Remélem lesz 2. rész

  • @piantgenis2881
    @piantgenis2881 6 ปีที่แล้ว +157

    A jó videók gyártása szupererőnek számít? Mert akkor a Tízes Lista egy szuperhősnek számít

  • @zsomborvarga5602
    @zsomborvarga5602 4 ปีที่แล้ว +6

    Ember embert hiányoltam egy gyerek akit megharap egy ember és emberi erőkre tesz szert

    • @ildikolaszlo7510
      @ildikolaszlo7510 4 ปีที่แล้ว +1

      #amazingworldofgumball:):):)

    • @zsomborvarga5602
      @zsomborvarga5602 4 ปีที่แล้ว +2

      @@ildikolaszlo7510 ja régen néztem még amikor kisebb voltam és megmaradt az emlékezetemben az a rész

  • @JustARussian
    @JustARussian 2 ปีที่แล้ว +1

    7:56 OJJ! Ez olyan mint a kamikaze támadás, csak ehhez még repülő sem kell! 😀🔫

  • @nevra_arts1979
    @nevra_arts1979 5 ปีที่แล้ว +2

    6:56"sátán"
    Ismerős jelző.... osztálytársamat Nórit szolták így hívni a fiúk mert lányok közül ő a legjobb tanuló és mindig szinte csak 5-t kap!😎

  • @akoskoala1172
    @akoskoala1172 6 ปีที่แล้ว +99

    Mert lehet zöld az ég és kék a fű...

    • @gergelycsecs5611
      @gergelycsecs5611 6 ปีที่แล้ว +5

      Mert lehet zöld az ég,és lehet kék a fű**

    • @GG-xc4pu
      @GG-xc4pu 5 ปีที่แล้ว +7

      Nekem mindegy hisz végülis így gyönyörű

    • @csakegyember1325
      @csakegyember1325 5 ปีที่แล้ว +5

      A tévedés tudod néha jó, tudod Amerikába is így jutott el az a hajó

    • @benceszabo9253
      @benceszabo9253 5 ปีที่แล้ว +2

      Dalos elvtársak

    • @AladrugunkEgyesulet
      @AladrugunkEgyesulet 5 ปีที่แล้ว +2

      @@csakegyember1325 mert én keres a feketét a fehérben

  • @davidlombosi9569
    @davidlombosi9569 6 ปีที่แล้ว +37

    legyen 2. rész

  • @ati6900
    @ati6900 6 ปีที่แล้ว +101

    szerintem color kidnek nem kellet volna felkerülni nekem az igazából tetszik :D

    • @made160
      @made160 6 ปีที่แล้ว +8

      És közel se olyan haszontalan mint a többi...xDD

    • @gerfg8887
      @gerfg8887 6 ปีที่แล้ว +4

      Nekem is tetszik

    • @Dracashino
      @Dracashino 5 ปีที่แล้ว +2

      Ja de leginkábn csak supportosnak lenne jó :D annak kiváló

    • @wawaoawooa
      @wawaoawooa 5 ปีที่แล้ว

      Jól látom hogy Toga van a profilképeden? °w° xD

    • @marynagy8182
      @marynagy8182 5 ปีที่แล้ว

      @@made160 ja

  • @gergobudai8877
    @gergobudai8877 5 ปีที่แล้ว

    Legyen még ilyen

  • @piantgenis2881
    @piantgenis2881 6 ปีที่แล้ว +42

    6:22 Windows 10 ,start' jel van a mellkhasán? (valami torzult változat)

  • @kiddo3452
    @kiddo3452 6 ปีที่แล้ว +20

    Nekem a One Puch Man bol a bicikli szerelo a kedvencem

  • @totharmin5021
    @totharmin5021 5 ปีที่แล้ว +1

    NANANA!
    Azért ne keverd össze a marvelt meg a dc-t.
    Köszi puszi

  • @leventenagy339
    @leventenagy339 5 ปีที่แล้ว

    Ez kegyetlen jó :) Még...

  • @balazsorban4903
    @balazsorban4903 6 ปีที่แล้ว +6

    Én már csak az "Anyagevő srác"-ot hiányolom😂😂😂😂😂

    • @tizeslista_hu
      @tizeslista_hu  6 ปีที่แล้ว +3

      A kövi részre is kell anyag :D

    • @balazsorban4903
      @balazsorban4903 6 ปีที่แล้ว +2

      Bőven akadnak a képregyényekben olyanok hogy még 5 ,6 rész is kijön😁😁😁

  • @dynelxpro2826
    @dynelxpro2826 6 ปีที่แล้ว

    Még-egy-részt!

  • @KidFari7
    @KidFari7 5 ปีที่แล้ว +6

    1:42 tol kezd a video

  • @tamasvari7015
    @tamasvari7015 4 ปีที่แล้ว

    Ez nagyon fárasztó volt.

  • @coconuthungamerkeytfan6847
    @coconuthungamerkeytfan6847 6 ปีที่แล้ว

    Jó lett

  • @kaneki5599
    @kaneki5599 5 ปีที่แล้ว

    Szerintem lehetne mégegy rész belőle 😁

  • @DasPferdarzt
    @DasPferdarzt 5 ปีที่แล้ว +1

    5:52, ez igaz, ugyanis a Joker karakterét is a tévészereplőről, a Nevetőemberről mintázták!

  • @dominikkasa7151
    @dominikkasa7151 6 ปีที่แล้ว +33

    Nem láttam Naptárembert😂😂😂

  • @coconuthungamerkeytfan6847
    @coconuthungamerkeytfan6847 6 ปีที่แล้ว +7

    Jöhet a második rész!!!

  • @benceveber3927
    @benceveber3927 6 ปีที่แล้ว +5

    Jó lett a videó!
    De nem akarjátok lecserélni ezt a háttérzenét? Vagy csak engem idegesít? :)

    • @benceveber3927
      @benceveber3927 6 ปีที่แล้ว

      the exile Az is lehet, nem sértésnek szántam..

  • @eszterkovacs731
    @eszterkovacs731 6 ปีที่แล้ว +3

    Annyira jó lett ez a videó, haogy a többi is

  • @balazsvrastyak2898
    @balazsvrastyak2898 5 ปีที่แล้ว +8

    ,,Mi a fiam szuperereje, doktor úr?”
    ,,Hááát...
    Fel tudja magát robbantani!”
    ,,NEM VAGY A FIAM!”

  • @facilityguardryan8561
    @facilityguardryan8561 4 ปีที่แล้ว

    Legyen még egy rész!

  • @laszlokuti6743
    @laszlokuti6743 ปีที่แล้ว

    A leválasztható kéz: Asimov valamelyik regényében van egy olyan, hogy egy szereplő beleesett a vízbe, majd így kérte a robotja segítségét: Add a kezed! A robot meg nézett egy nagyot, de ahogy illik, teljesítette a parancsot, odaadta a kezét.... talán erről jutott eszükbe ez a szuperképesség.

  • @Fear.6666
    @Fear.6666 5 ปีที่แล้ว

    Legyen 2. Rész!!

  • @felicianszarka3723
    @felicianszarka3723 6 ปีที่แล้ว

    Friendly Fire smafu? :D
    (nevéből adódoan: ez a karakter képes volt erős energiatámadásokat létrehozni, de csak a barátai ellen)

  • @cyzk4307
    @cyzk4307 6 ปีที่แล้ว +3

    5:28
    -What happened?
    -Poor El Guapa...flew straight into the wall.
    -And his freakin' skateboard pierced his heart
    Loool

  • @tanky5923
    @tanky5923 5 ปีที่แล้ว +1

    legyen még ijen agyfáraszto anti és szuper hösök :D

  • @LaszloMaurer
    @LaszloMaurer 5 ปีที่แล้ว +1

    A "Mystery Men" c. film tele van ilyenekkel. :)

  • @martindajka1164
    @martindajka1164 5 ปีที่แล้ว

    jaa ColorKid képessége nekem is bejön,a zseniális álcája lehetne mondjuk autófényező :DD

  • @eniko_ngy8247
    @eniko_ngy8247 6 ปีที่แล้ว +13

    1:30-nál az nem Dancsó Péter?!

    • @dorinamolnar9341
      @dorinamolnar9341 6 ปีที่แล้ว

      Enikő Nagy Én is ezen gondolkodtam XD

    • @sinner8888
      @sinner8888 5 ปีที่แล้ว

      Enikő PePow kurvára nem

  • @I3aHu
    @I3aHu 6 ปีที่แล้ว +4

    DC: added!
    (a videó)

  • @kovacstomi9945
    @kovacstomi9945 5 ปีที่แล้ว

    Bartos!! :D

  • @tamasvarga7574
    @tamasvarga7574 6 ปีที่แล้ว +7

    csinálj már egy videót top 10 leghasznosabb szuper erőröl

    • @tizeslista_hu
      @tizeslista_hu  6 ปีที่แล้ว +1

      szerintem azok a viszonylag alap erők lennének mint láthatatlanság, gyorsaság stb.

    • @tamasvarga7574
      @tamasvarga7574 6 ปีที่แล้ว +1

      ja vagy például leghasznosabb szuperhős aki tényleg megérdemli ezt a címet

  • @brunovasko7935
    @brunovasko7935 6 ปีที่แล้ว +2

    Az injustice az tök jó

  • @bogar30
    @bogar30 6 ปีที่แล้ว +10

    2. részt!

  • @laszlokerezsi6526
    @laszlokerezsi6526 6 ปีที่แล้ว +21

    color kid szerintem ezek közül a leghasznosabb

    • @laszlokerezsi6526
      @laszlokerezsi6526 6 ปีที่แล้ว

      igazad van XD

    • @KnightKing6553
      @KnightKing6553 5 ปีที่แล้ว

      És a robbanásban pedig Electrode. Ő is elpusztul robbanás után xD

  • @gamingsausage1225
    @gamingsausage1225 3 ปีที่แล้ว

    Na szerintem a legszarabb képesség a ( my hero academia) nagyítás felnagyobbitja a végtagjait - itsuka kendou, másolás - hozza ér valakihez és 5 másodpercig tudja használni az érintett személy kepeseget - monoma neito , ragadós haj - mineta

    • @tizeslista_hu
      @tizeslista_hu  3 ปีที่แล้ว

      Mineta képessége nagyon semmirekellő :D nem is értem hogy van az A osztályban. Az 5 másodpercig tudja használni a képességet lehetne nagyon jó, csak épp lehetetlen értelmesen kihasználni. Olyan képességeket kap meg, amiket mások 10 éven át fejlesztenek és gyakorolnak, hogy tudják hatékonyan használni. Jó példa erre, hogy ha lemásolná Dekut, valószínűleg azonnal meghalna.

  • @doop_potatoduck2673
    @doop_potatoduck2673 6 ปีที่แล้ว

    Yey úu vidid

  • @dyda22dyda86
    @dyda22dyda86 6 ปีที่แล้ว

    Mégegyet!

  • @snakeblue1686
    @snakeblue1686 6 ปีที่แล้ว +5

    8:00 creeper

    • @justroli
      @justroli 3 ปีที่แล้ว

      Aww maaan

  • @leventebakos8341
    @leventebakos8341 5 ปีที่แล้ว

    Úgy tudom, van egy olyan karakter (nem Marvel/DC képregényből) akinek az a képessége, hogy ha a kezébevesz valamit, akkor a tenyere felveszi annak a hőmérsékletét... Ráadásul ha valami túl meleget/hideget fog meg, az ugyanúgy fáj neki, mint bárki másnak.

  • @stanleyharding7387
    @stanleyharding7387 6 ปีที่แล้ว +5

    Én pl személyszerint, idesorolnám a Mókuslányt is a Marveltől!

  • @Cuccos19
    @Cuccos19 4 ปีที่แล้ว +1

    Hiányoltam Purci Manót. A Morbidban volt és fingva repült, meg bárkit elgázosított. Kemény volt azért a 90-es évek is, na...

    • @azoli2551
      @azoli2551 ปีที่แล้ว +1

      Végre valami! Melpi rlz!

    • @Cuccos19
      @Cuccos19 ปีที่แล้ว

      @@azoli2551 Instant nőste'! 😅

  • @xxxuselesspricksxxx1481
    @xxxuselesspricksxxx1481 6 ปีที่แล้ว +6

    Howard a kacsa..... És a marvel berakta a galaxis őrzőibe easter eggként..... Jézusom mien tervei vannak még a marvelnek?!

  • @apple425
    @apple425 5 ปีที่แล้ว +5

    Legyen második rész is légyszi

  • @krisz_sebok
    @krisz_sebok 3 ปีที่แล้ว +1

    7:56 creeper nek szűletet

  • @tamasvarga7574
    @tamasvarga7574 6 ปีที่แล้ว +4

    #folytasd

  • @thatmomentwhenriley9472
    @thatmomentwhenriley9472 6 ปีที่แล้ว

    Én egyébként hiszek Color Kidben! Szerintem sokra vitte a képregényekben (kiemelem azt hogy szerintem mert nem olvastam a képregényeket amiben szerepelt)

  • @benceracz9626
    @benceracz9626 5 ปีที่แล้ว

    Pénz a legjobb szupererő😉

  • @bodnarlevente6237
    @bodnarlevente6237 6 ปีที่แล้ว +6

    9:01 Kovács András Péter?

  • @girlwithnoname1921
    @girlwithnoname1921 5 ปีที่แล้ว +1

    9:00 Ez Kovács András Péter?

  • @abuyahyaofficialchannel3447
    @abuyahyaofficialchannel3447 4 ปีที่แล้ว

    A legjobb szuperhős akkor is Mentol Bogyó Roppancs :D

  • @BenceBorsos
    @BenceBorsos 6 ปีที่แล้ว +1

    MÉG EGY RÉSZT!

  • @Aqua-vf3jr
    @Aqua-vf3jr 4 ปีที่แล้ว

    Vasembernek igenis van szuper ereje! Szuper okos és szuper szexy. 😏😏 (vicces, gazdag, jóképű, hova fokozzam?)

  • @Kokszosss
    @Kokszosss 6 ปีที่แล้ว +16

    1:53 #lepraman

  • @csabarosta3021
    @csabarosta3021 5 ปีที่แล้ว

    50es lista! Es a mokusos lany hol maradt?

  • @bandzsaw8063
    @bandzsaw8063 5 ปีที่แล้ว

    Color Kid BADASS!!!

  • @ringtail5021
    @ringtail5021 6 ปีที่แล้ว +5

    A legtöbbet csak a lego batman movie-ból ismerem.

    • @tizeslista_hu
      @tizeslista_hu  6 ปีที่แล้ว

      Ott Joker direkt kiemeli, hogy ők mind létező gonoszok és nem csak kitalálta őket :D

  • @jack19870505
    @jack19870505 6 ปีที่แล้ว

    A legmenőbb szuper erő akkor is az , aki akkor tud láthatatlanná válni amikor senki nem nézi őt :D

  • @bolenyporgeto4725
    @bolenyporgeto4725 6 ปีที่แล้ว

    Eye-scream az egy marvel képregényben jelent meg és annyit tud hogy átváltozik fagyivá.Ez is bele férne a listába.

  • @jonatanlorincz6886
    @jonatanlorincz6886 6 ปีที่แล้ว

    Volt egy x-men, akinek az volt a szuperereje, hogy elfelejtkeztek róla. Még X-professzornak is egy telepatikus emlékeztetőt kellett az agyába illesztenie, ami időnként emlékeztette rá. Bizonyos esetekben igen hasznos lehet, azonban elég szomorú.

  • @stairdevil2603
    @stairdevil2603 5 ปีที่แล้ว

    Le tudjátok írni a zene címét?

  • @davidcollars237
    @davidcollars237 4 ปีที่แล้ว

    Szerintem ennek a videónak azt a címet kellett volna adni, hogy 10 szuperül borzalmas képesség, amit ki se kellett volna találni

  • @gel_rt
    @gel_rt 4 ปีที่แล้ว

    Szóval Condiment King a mártáskirály a Lego Batmanből

  • @zack-vk9xc
    @zack-vk9xc 6 ปีที่แล้ว

    Kite man nem rossz, csak nem szuper gonoszként kell rá tekinteni, hanem mestertolvajként . Sárkányrepülőjével könnyebben jut el a célhoz valamint észrevétlenül tud elmenni.

  • @czirakdavid8333
    @czirakdavid8333 5 ปีที่แล้ว

    Az szép

  • @leventeemesz3857
    @leventeemesz3857 6 ปีที่แล้ว

    Szerintem az a különleges bennük, hogy teljesen èrtelmetlen képességük van.

  • @hollofeher9656
    @hollofeher9656 6 ปีที่แล้ว

    Szerintem Kolor Kidnek menő a szuperképessége.

  • @Somerandomlizardperson
    @Somerandomlizardperson 4 ปีที่แล้ว +1

    4-ből 3-nak van szuperereje jokernek az időzítés a szuperereje ő mindenkinél jobban tud időzíteni

  • @attilagortva4607
    @attilagortva4607 5 ปีที่แล้ว

    Mikkor csapatod a 2ik részt?

  • @annaschulteisz9607
    @annaschulteisz9607 6 ปีที่แล้ว

    Szuperhő

  • @hehehihiz482
    @hehehihiz482 6 ปีที่แล้ว

    Én tudok egy olyan “szuperhőst” akinek jobb ha nem lenne ilyen ereje... a matektanárom és a szívatási képességei

  • @zentevida1201
    @zentevida1201 4 ปีที่แล้ว

    Szerintem szín srác elég menő 😎

  • @albuczgergo7510
    @albuczgergo7510 6 ปีที่แล้ว +13

    3 zacskó chips 2 liter kóla elfogyasztása fél órán belül már szupererő vagy csak nincs közösségi életem? Nemtudom eldönteni hogy szuperhös vagyok vagy élettelen :/

    • @-Luucy-
      @-Luucy- 6 ปีที่แล้ว +1

      ne reménykedj. nincs életed fogadd el. és most ugrás ki az ablakon :D

    • @albuczgergo7510
      @albuczgergo7510 6 ปีที่แล้ว +2

      Horn BloweR igenis kapitáány

    • @leventebakos8341
      @leventebakos8341 5 ปีที่แล้ว

      Kinek kell szupererő, ha lehet Saitamás profilképed?:D

    • @henohegedus3227
      @henohegedus3227 5 ปีที่แล้ว

      Jezusom

  • @andarxps8372
    @andarxps8372 5 ปีที่แล้ว

    legyen még részz pls.

  • @bbcsgh3203
    @bbcsgh3203 6 ปีที่แล้ว

    A kedvencem a kamionos volt:) gondolkodtam kicsit a gördeszkáson is, de az miután megölte saját gazdikáját, úgy gondoltam inkább hagyjuk... FOLYTASD PLS

  • @Gyurix5
    @Gyurix5 6 ปีที่แล้ว

    Rainbow girlnek pont azért kell az a feromon felhő, hogy elviseljék :D

  • @facilityguardryan8561
    @facilityguardryan8561 4 ปีที่แล้ว

    Vannak olyanok akik borzalmas módot választottak arra hogy kitűnjenek.
    Logan Poul

  • @milanlik8286
    @milanlik8286 5 ปีที่แล้ว +1

    Valaki: Szóval te tudsz színt váltani bármin?
    Color kid: ja
    Valaki: akkor változtasd már át a kék ladámat zöldre!
    Color kid: Realy niga?

  • @ynnegaf
    @ynnegaf 5 ปีที่แล้ว

    Talán listára érdemes még Kipa Kid, aki kipát dobálva teríti le a rossz fiúkat. :)

  • @csabamatrai8692
    @csabamatrai8692 5 ปีที่แล้ว +5

    Én tudok egy szuper gonoszt azt a ki nem iratkozik fel a tízes listára
    [ebböl aztán sok van]

  • @gyufa7504
    @gyufa7504 6 ปีที่แล้ว

    csinálj a legerősebb szuperhősökből listát

  • @SzipusClan
    @SzipusClan 6 ปีที่แล้ว +5

    Folytasd kérlek!

  • @nemmondommeg2543
    @nemmondommeg2543 6 ปีที่แล้ว

    Megyen meg egy resz 😇

  • @benjaminkubis475
    @benjaminkubis475 4 ปีที่แล้ว

    Papírsárkány ember poison ivy pasija, az új harley quinn sorozatba.

  • @thankyou6864
    @thankyou6864 3 ปีที่แล้ว

    Azert a Tizes Listanak vilt mar komolyabb tortenete is.

  • @kamillajaszai6741
    @kamillajaszai6741 6 ปีที่แล้ว +4

    Meg lesz a 100k

  • @custodianguardofthemagyari216
    @custodianguardofthemagyari216 5 ปีที่แล้ว

    Lenne egy kis kérdésem: HOL VAN A FOLJTATÁS?????????

  • @kovacsfelix332
    @kovacsfelix332 5 ปีที่แล้ว

    Van egy olyan szupergonosz akit snowflamenek hívnak és az a szuperereje, ha cocaint szív akkor szupererős lesz.