Ne térjen már vissza. Kicsit unalmas már, hogy itt senki nem hal meg. Lassan már ott tartunk hogy se Yoda, se Vader, se egy klón sem halt meg csak elköltözött, bújkált, nyaralni volt, biciklitúrára ment. Sőt még az Anakin által lekaszabolt buckalakók is élnek... Mondjuk a Disneyből már bármit kinézek, ugyanis eredeti ötlettel teljesen nullán vannak, így a legkönnyebb döntés a régi szereplők megerőszakolása.
@@Geristi98 végülis ja jöjjön vissza de csak úgy ha kiderül hogy twi'lek nővé operáltatta magát és táncoslány volt Jabba palotájában. Egyébként nem vagyok hajlandó megnézni amiben szerepel.
Lett volna értelme visszahozni még kb 10 éve bele lehetett volna építeni a sztoriba de inkább Ahsoka kellett meg Kenobi meg Book of Boba Fett meg SW 7-8-9. Ma már nem sok értelme lenne, hogy "jaj figyeljetek hát Windu amúgy még él" mostanra túl sok kérdést vetne fel, feleslegesen megbonyolítaná az egész eddigi történéseket pl Rebels, Ahsoka,Jedi Fallen Order, Jedi Survivor. Mondom ezt úgy, hogy nekem Windu a best Jedi ever és rohadt jó lenne látni, de akkor már inkább egy eredet sztorit csináljanak vele akár más színésszel, de most már én is azt mondom, hogy ne térjen vissza.
Ok, ez egy fikció. Ha valamelyik forgatókönyvíró úgy dönt feltámad, akkor feltámad és kész. Deepfake módszerrel akár új sorozatot is lehet készíteni a Jedi visszatér utáni időkről az eredeti szereplőkkel, minden lehetséges. Megmondták az érintettek, hogy semmi gond, de pénzt kérnek azért, mert az arcukat használják.
Szerintem már nincs értelme visszahozni windut a star wars-ban, de szerintem az izgalmas lett volna ha Snokeról kiderül, hogy ő valójában az erővillámoktól megcsúfúlt mace windu aki a történtek miatt bosszút akar álni mindenkin
Windu meghalt,mielőtt ki repül az ablakon,lehet látni azt a jelenetet,(miközben, Palpi küldi rá a villámokat,teljes gázzal!😅) Hogy rendesen ki leheli a lelkét,az arc kifejezésén is látszik! Anakin és Palpatine elintézték a szűrét!😢😂
Üdv Ha Yoda elbujdokolt (Tudom száműzetésbe vonult, de mi a különbség?) és ő az első volt, akkor lehet Windu is bujdokolt. Vagy mint elme roggyant ténfereg a világban... Vagy esetleg: Meg játszott volt az égész, mert ugye halvány köze volt Windunak is a sötét oldalhoz (lila a lézerkardja...) ... ez nem jó mer a kettő szabály is van. Bár hárman voltak az első részben is : Palpatine, Darth Maul és (szerintem már az elejétől) Dooku. Jááj bonyolult ez mint egy vallás. 😀 Egészséget, vidámságot.
Szia! Sőt, még Savage is Sith volt, négy Sith élt egyszerre, de Palpatine kiküszöbölte a problémát. Bonyolult igen, neked is egészséget, vidámságot, köszi a kommentet! 🔥🦾
ha windu túl is éli a zunanást akkor a star wars lázadókban kéne visszahozni ahol sabine wren wisszahozza erát utalva a sorozat végén arra hogy ezra mit érez ezra sabine iránt és ezra keresése jóközben sabine gyereket vár ezrától aki újbóli találkozásukkor tudja ezt meg és hogy elsípkek egy üzenetet hogy windu mester életben van és ha ő tényleg windu mester akkor ki kell deriteni mert ha túlélte egy közelben levő járm tetejére eset vagy abba kapaszkodva sikerült túlélje míg a lába földet nem ér és jodához hasonlóat a bűntudat miatt szemüzetésbe helyezte magát és most készen áll hogy átadja ezáéknak a tudást és a tapasztalatait mielőtt eggyé válna az erővel mint, anakin,joda és obi van
A derékban kettévágot Darth Maul és a szétrobbant Uralkodó feltámadása után bármilyen baromságot el tudok képzelni, de akkor hol a csudában volt Windu eddig? Persze mindenre ki lehet találni egy agyalágyult magyarázatot, mint ahogyan látjuk a mostani 25 éves Star wars rajongóktól.
Tudom rengeteg kritika érte az Obi-Wan Kenobi sorozatot, ebbe ne is menjünk bele, de nekem mindegyik Star Wars sorozat közül az a kedvencem mert Obi-Wan is nagyon közel áll hozzám. Ha úgy döntenének, hogy csinálnak második évadot belőle szívesen látnám benne egy-egy rész erejéig Windut is ahogy újra összeállnak.
Hogyha vissza hosszák Windut akkor a Disney örökké ellássa magát a szemembe. Bár már azt mondom hogy a Disney megölte a star wars világát. Akolitusra is azt mondom hogy ez egy újabb hulla gyalázás volt pár lehet hogy mást szórakoztatónak tartja a sorozatot de szerintem ki lehet mondani azt hogy a Disney megölte a star wars és lehet hogy inkább másnak kellene tovább vinni.
Vannak azért elég nívós tartalmak, a Rogue One, az Andor, a Bad Batch is szinte tökéletesek, nem csak Star Wars léptékben. De igen, sokszor mellélőnek azt beismerem, Az akolitus is nagyon ingadozik
Ez nem logika kérdése, hanem rajongás kérdése! A nézettséget szerintem hozná. Mivel én kifejezetten utálom az olyan magukat Star Wars rajongóknak hívó heatereket akik állandóan mocskolnak mindent, ezért számomra kifejezetten szórakoztató lenne az epehányásukat nézni, ha ismét megjelenne egy filmben, vagy sorozatban! A válaszom, tehát: VISSZA,VISSZA, VISSZA! 😀
@@kritikalandor97 Én a karakterbe simán bele tudnám képzelni azt a sztorit, hogy túléli, elmenekül, és valahol egy nagyon messzi peremvidéki területen, vagy az ismeretlen régióban elkezd bosszút forralni és elkezd kiképezni olyan erőhasználókat akik mondjuk félúton vannak a sötét és a fényes oldal között, kb hasonlóan, mint a szürke jedik és visszatér, hogy leszámoljon a sithekkel és a irodalommal.
Nos röviden... Egyetértek. Ahogy Boba Fett-ből is egy kivéhedt kriplit csináltak, nem hiszem, hogy jó lenne ha egy újabb hősből csinálnának bolondot. Ami meg a fan service-t illeti. Nos ha ez igaz lenne, akkor nem csinálnának az utóbbi időkben egyre rosszabb minőségű sorozatokat, amivel egyre inkább csak elvadítják a rajongókat.
@@faragodanny tudom, anno a Kaminopediat szerkesztettem:) szerintem azért igyekeznek törekedni a hitelességre, nagy hibát nemigen találtam náluk, egyszer két hétig Chirrut és Baze házastársakként voltak leírva a siteon, az tényleg vicces volt:)
@@kritikalandor97 Jó ez igaz , csak ennek fényében nem tűnik annyira borzasztonak a jedik mészárlása . Egyébként meg windu feltámadását is szívesebben nézném ,mint az akolitus következő részét 😅
Ha már túlélte akkor biztosan súlyosan megsérülhetett. A Rebels, a 4-5-6 rész és a folytatások soha nem említik vagyis nem tett semmi érdekeset. Ha Yodához hasonlóan teljesen visszavonult egy távoli, félreeső bolygón az oké lehetne. Ha esetleg születne egy gyereke, akit ő maga kitanít és egy badass erőhasználó lesz belőle aki jártas mindkér oldalban (ha jól tudom Windu is az volt) az érdekes csavar lenne. Azt el tudom képzelni, hogy a villámoktól megégve, félkézzel és esetéleg járás segítő eszközökkel látjuk. Ha ezek ellenére még mindig nagy benne az Erő akkor ez válasz is lehetne rá. Ha erra csak az lenne a magyarázat, hogy Palpatine teljesen biztos volt a halálában és nem kerestette, mert elég volt a Jedik fénykardjainak látványos megsemmisítése (ez amúhy kánon) akkor talán... visítva de oké, talán még túlélhette. A nagy kérdés inkább az, hogy a történet mit nyerne azzal ha túléli. Nem szívesen játszanék a gondolattal, jobb lenne új arcokat megismerni. Szvsz
yes,and disney plus it's heaven in your mouth but why the fuck did they spoil the fifth part of indiana jones and star wars jones was spoiled with an empty doll that there was more than one helene than indiana jones and star wars they spoiled with an acolyte who not only turned out to be shitty just like kathleen kennedy and disney wanted plus
@@TheGILES68 vissza, de a fő sztorin már sokat ő se változtatna, maximum azért tudnák visszahozni, hogy ismét végezzenek vele. Bár Maul jól sült el nagyon, nem tagadom🔥
Jelenlegi kánon szerint Palpatine sajnos kikapott Windutól fénykardpárbajban, utána tényleg rájátszott. Bár Luke mesterként odapörkölt volna Windunak, a hatodik film végén még nem volt annyira képzett, mint Mace
Izgalmas karakter volt és lenne is de sajnos belekevernék a woke és lenne egy nagy piffff. Simán vissza lehetne hozni és pl egy másik galaxisba ahonnan nem tud visszatérni pl
Ne térjen már vissza. Kicsit unalmas már, hogy itt senki nem hal meg. Lassan már ott tartunk hogy se Yoda, se Vader, se egy klón sem halt meg csak elköltözött, bújkált, nyaralni volt, biciklitúrára ment. Sőt még az Anakin által lekaszabolt buckalakók is élnek... Mondjuk a Disneyből már bármit kinézek, ugyanis eredeti ötlettel teljesen nullán vannak, így a legkönnyebb döntés a régi szereplők megerőszakolása.
@@imrsh egyetértek, sok logikát én se látok benne, ezen a ponton màr értelmetlen visszahozni
Szerintem nyugodtan jöjjön vissza, itt már nagyobb kárt nem tud csinálni.
@@Geristi98 végülis ja jöjjön vissza de csak úgy ha kiderül hogy twi'lek nővé operáltatta magát és táncoslány volt Jabba palotájában. Egyébként nem vagyok hajlandó megnézni amiben szerepel.
egyet már a Baljós Árnyak kivágott jelenetében megerőszakoltak az erővel..ráadásul ketten..
Amióta a Disney átvette a star warst lett az egész .
Atomjaiból rakják össze akkor az Alderaan-t is!
Ne adj nekik ötleteket :D
@@kritikalandor97 építenek egy időgépet, vagy egy időkaput akkor ennyi erővel
Én maximum úgy tenném bele, hogy a már sérült Windut megtalálják és túszként tartják, úgy mint Luminara Undulit.
Nem tudom, hogy segítene ez a történeten vagy sem, de csaliként őt is felhasználthatnák
Lett volna értelme visszahozni még kb 10 éve bele lehetett volna építeni a sztoriba de inkább Ahsoka kellett meg Kenobi meg Book of Boba Fett meg SW 7-8-9. Ma már nem sok értelme lenne, hogy "jaj figyeljetek hát Windu amúgy még él" mostanra túl sok kérdést vetne fel, feleslegesen megbonyolítaná az egész eddigi történéseket pl Rebels, Ahsoka,Jedi Fallen Order, Jedi Survivor. Mondom ezt úgy, hogy nekem Windu a best Jedi ever és rohadt jó lenne látni, de akkor már inkább egy eredet sztorit csináljanak vele akár más színésszel, de most már én is azt mondom, hogy ne térjen vissza.
@@Legend.Studio nem férne bele sajna, és nem illik a karakteréhez a bujkálás
Ok, ez egy fikció. Ha valamelyik forgatókönyvíró úgy dönt feltámad, akkor feltámad és kész. Deepfake módszerrel akár új sorozatot is lehet készíteni a Jedi visszatér utáni időkről az eredeti szereplőkkel, minden lehetséges. Megmondták az érintettek, hogy semmi gond, de pénzt kérnek azért, mert az arcukat használják.
Szerintem már nincs értelme visszahozni windut a star wars-ban, de szerintem az izgalmas lett volna ha Snokeról kiderül, hogy ő valójában az erővillámoktól megcsúfúlt mace windu aki a történtek miatt bosszút akar álni mindenkin
@@hungarianakos756 az a hajó sajnos elment, pedig sokan gondoltàk így, emlékszem.
Szerintem őt az Obi-Wan sorozatba kellett volna visszahozni hogy ott Vader ölje meg miután megtudja hogy ki is van a maszk alatt.
Az tuti, hogy már késő lenne visszahozni őt, ezer és egy lehetősèg volt rà
A Disney-s kánonban már amugy sem Order 66 van, csak Advice 66.
Úgy tudom, hogy nem változott, de utánanézek mindenképp:)
Windu meghalt,mielőtt ki repül az ablakon,lehet látni azt a jelenetet,(miközben, Palpi küldi rá a villámokat,teljes gázzal!😅) Hogy rendesen ki leheli a lelkét,az arc kifejezésén is látszik! Anakin és Palpatine elintézték a szűrét!😢😂
Én nem bánnám, ha halott maradna, már sokat nem változtatna az életben maradása
Üdv
Ha Yoda elbujdokolt (Tudom száműzetésbe vonult, de mi a különbség?) és ő az első volt, akkor lehet Windu is bujdokolt. Vagy mint elme roggyant ténfereg a világban... Vagy esetleg: Meg játszott volt az égész, mert ugye halvány köze volt Windunak is a sötét oldalhoz (lila a lézerkardja...) ... ez nem jó mer a kettő szabály is van. Bár hárman voltak az első részben is : Palpatine, Darth Maul és (szerintem már az elejétől) Dooku.
Jááj bonyolult ez mint egy vallás. 😀
Egészséget, vidámságot.
Szia! Sőt, még Savage is Sith volt, négy Sith élt egyszerre, de Palpatine kiküszöbölte a problémát. Bonyolult igen, neked is egészséget, vidámságot, köszi a kommentet! 🔥🦾
ha windu túl is éli a zunanást akkor a star wars lázadókban kéne visszahozni ahol sabine wren wisszahozza erát utalva a sorozat végén arra hogy ezra mit érez ezra sabine iránt és ezra keresése jóközben sabine gyereket vár ezrától aki újbóli találkozásukkor tudja ezt meg és hogy elsípkek egy üzenetet hogy windu mester életben van és ha ő tényleg windu mester akkor ki kell deriteni mert ha túlélte egy közelben levő járm tetejére eset vagy abba kapaszkodva sikerült túlélje míg a lába földet nem ér és jodához hasonlóat a bűntudat miatt szemüzetésbe helyezte magát és most készen áll hogy átadja ezáéknak a tudást és a tapasztalatait mielőtt eggyé válna az erővel mint, anakin,joda és obi van
A derékban kettévágot Darth Maul és a szétrobbant Uralkodó feltámadása után bármilyen baromságot el tudok képzelni, de akkor hol a csudában volt Windu eddig? Persze mindenre ki lehet találni egy agyalágyult magyarázatot, mint ahogyan látjuk a mostani 25 éves Star wars rajongóktól.
Na igen, a legnagyobb gond nem is az újjáélesztés lenne, hanem, hogy ennyi idő után
Tudom rengeteg kritika érte az Obi-Wan Kenobi sorozatot, ebbe ne is menjünk bele, de nekem mindegyik Star Wars sorozat közül az a kedvencem mert Obi-Wan is nagyon közel áll hozzám. Ha úgy döntenének, hogy csinálnak második évadot belőle szívesen látnám benne egy-egy rész erejéig Windut is ahogy újra összeállnak.
@@andrasagocs833 voltak nagyon jó pillanatai, az Obi-Wan vs Vader érzelmes volt, az Obi-Leia duó pedig nagyon aranyos
Valaki aki használja fény kardját
Szellemként térne vissza hogy tanítson...pl így tudom elképzelni
Attól függ, hogy kitanulta-e a technikát
Hogyha vissza hosszák Windut akkor a Disney örökké ellássa magát a szemembe. Bár már azt mondom hogy a Disney megölte a star wars világát. Akolitusra is azt mondom hogy ez egy újabb hulla gyalázás volt pár lehet hogy mást szórakoztatónak tartja a sorozatot de szerintem ki lehet mondani azt hogy a Disney megölte a star wars és lehet hogy inkább másnak kellene tovább vinni.
disney is junk,just like expired sauerkraut
Vannak azért elég nívós tartalmak, a Rogue One, az Andor, a Bad Batch is szinte tökéletesek, nem csak Star Wars léptékben. De igen, sokszor mellélőnek azt beismerem, Az akolitus is nagyon ingadozik
Én örülnék neki, ha vissza térne bármilyen formában!
Én csak akkor, ha tényleg jól csinálják és értelmet adnak neki, de megértelek, egy nagyon domináns karakterről beszélünk
@@kritikalandor97 SW nekem jöhet korlátlanul... Természetesen a minőséget elvárom! A harmadik trilógia nem volt valami fényes!!! 🙂
Ez nem logika kérdése, hanem rajongás kérdése! A nézettséget szerintem hozná. Mivel én kifejezetten utálom az olyan magukat Star Wars rajongóknak hívó heatereket akik állandóan mocskolnak mindent, ezért számomra kifejezetten szórakoztató lenne az epehányásukat nézni, ha ismét megjelenne egy filmben, vagy sorozatban! A válaszom, tehát: VISSZA,VISSZA, VISSZA! 😀
@@meszi0 bár szerintem nem lenne sok értelme - saját véleményem csak - én nem borulnék ki. Mit rontana az egész képen? Szó szerint semmit
@@kritikalandor97 Én a karakterbe simán bele tudnám képzelni azt a sztorit, hogy túléli, elmenekül, és valahol egy nagyon messzi peremvidéki területen, vagy az ismeretlen régióban elkezd bosszút forralni és elkezd kiképezni olyan erőhasználókat akik mondjuk félúton vannak a sötét és a fényes oldal között, kb hasonlóan, mint a szürke jedik és visszatér, hogy leszámoljon a sithekkel és a irodalommal.
Nos röviden... Egyetértek. Ahogy Boba Fett-ből is egy kivéhedt kriplit csináltak, nem hiszem, hogy jó lenne ha egy újabb hősből csinálnának bolondot. Ami meg a fan service-t illeti. Nos ha ez igaz lenne, akkor nem csinálnának az utóbbi időkben egyre rosszabb minőségű sorozatokat, amivel egyre inkább csak elvadítják a rajongókat.
A fan service az Ahsokában és A mandalóriban érhető tetten, de kísérleteznek sajnos olyan dolgokkal is, amikről jobb lett volna lemondani
Addig a mondatig bírtam, hogy a Wookieepedia hivatalosnak számít. :D
@@faragodanny mégiscsak hivatalosabb, mint sok más portál:)
@@kritikalandor97 rajongók készítik semmi hivatalos nincs benne, te meg én is írhatnánk oda ;)
@@faragodanny tudom, anno a Kaminopediat szerkesztettem:) szerintem azért igyekeznek törekedni a hitelességre, nagy hibát nemigen találtam náluk, egyszer két hétig Chirrut és Baze házastársakként voltak leírva a siteon, az tényleg vicces volt:)
Ha még ő is tulelne a 66-os parancs teljesen értelmét vesztené a disney miatt már így is nagyjából 30-40 jedi élte túl
@@christophersumegi7179 de voltak is igen sokan, nagyjából 10000-en és sokan önálló bevetésen. Obi üzenete jópárat megmentett
@@kritikalandor97 Jó ez igaz , csak ennek fényében nem tűnik annyira borzasztonak a jedik mészárlása . Egyébként meg windu feltámadását is szívesebben nézném ,mint az akolitus következő részét 😅
Eléggé fura lenne, mert korban idősebb lehetett, még Obi Wan-nál is, ha nem ettől, de idős korára meg kellett volna halnia…
Hát igen, de az Erő által akar életben is maradhatott, bele lehet magyarázni
Ja. Pamelához Dallasba. 🤨👈🤷
én semmi értelmét nem láttom viszahozni windut ,de a disney-ből simán kinézem ,hogy valahogyan valamikor viszahozzák.
@@szabolcsmorvai7057 én se látom sok értelmét
Ha már túlélte akkor biztosan súlyosan megsérülhetett. A Rebels, a 4-5-6 rész és a folytatások soha nem említik vagyis nem tett semmi érdekeset. Ha Yodához hasonlóan teljesen visszavonult egy távoli, félreeső bolygón az oké lehetne. Ha esetleg születne egy gyereke, akit ő maga kitanít és egy badass erőhasználó lesz belőle aki jártas mindkér oldalban (ha jól tudom Windu is az volt) az érdekes csavar lenne. Azt el tudom képzelni, hogy a villámoktól megégve, félkézzel és esetéleg járás segítő eszközökkel látjuk. Ha ezek ellenére még mindig nagy benne az Erő akkor ez válasz is lehetne rá. Ha erra csak az lenne a magyarázat, hogy Palpatine teljesen biztos volt a halálában és nem kerestette, mert elég volt a Jedik fénykardjainak látványos megsemmisítése (ez amúhy kánon) akkor talán... visítva de oké, talán még túlélhette. A nagy kérdés inkább az, hogy a történet mit nyerne azzal ha túléli. Nem szívesen játszanék a gondolattal, jobb lenne új arcokat megismerni. Szvsz
@@tothbenjamin3250 jól mondod, a történet sokat nem nyerne már Winduval, lezárták megfelelően az útját
Persze hogy túlélte.. A szitek bosszúját csak álmodta Anakin. Egy kórteremben feküdt Bobi Júinggel.
Ne spoilerezz már😂😂
yes,and disney plus it's heaven in your mouth but why the fuck did they spoil the fifth part of indiana jones and star wars jones was spoiled with an empty doll that there was more than one helene than indiana jones and star wars they spoiled with an acolyte who not only turned out to be shitty just like kathleen kennedy and disney wanted plus
I do apologize if I harmed you with anything. Have a nice and a blessed day, Sir. 🦾
Azóta hogy a SW elkezdte gyártani a Disney én már semmin nem lepődnék meg
Hát én azért meglepődök, de ritkán pozitívan😂
@@kritikalandor97 XD
Ahogy Darth Maul visszatérhetett, úgy Windut is vissza lehetne hozni.
@@TheGILES68 vissza, de a fő sztorin már sokat ő se változtatna, maximum azért tudnák visszahozni, hogy ismét végezzenek vele. Bár Maul jól sült el nagyon, nem tagadom🔥
Mész vindu😂
@@lovasiandras223 igen:)
Remélem hogy halott marad.
Amúgy Palpatine hagyta magát, hogy Anakin átáljon.
Luke sokkal erősebb volt. És jobban is bírta a villámokat mint windu.
Jelenlegi kánon szerint Palpatine sajnos kikapott Windutól fénykardpárbajban, utána tényleg rájátszott. Bár Luke mesterként odapörkölt volna Windunak, a hatodik film végén még nem volt annyira képzett, mint Mace
so don't say such nonsense
Trying, but I am delulu
Izgalmas karakter volt és lenne is de sajnos belekevernék a woke és lenne egy nagy piffff. Simán vissza lehetne hozni és pl egy másik galaxisba ahonnan nem tud visszatérni pl
@@DArpi-hl9mp sok a lakható bolygó, lenne hol meghúzza magát az tuti