Dömsödi Gábor kitűnő példája annak, hogyan lehet egyidejűleg 50%-ban figyelni, és 50%-ban majd felrobbanni. Imádom, ahogy Havas Henrik megakadályozza, hogy egyetlen egy rohadt témát végigmondjon. Aztán dühösen jelzi Henriknek, hogy semmihez, semmi köze annak, amit éppen kéretlenül belekotyogott, mielőtt még az első mondatát befejezhette volna. Kis idő múlva rájönnek mindketten, hogy ezt már harmadjára meséli el Henrik csak ebben a műsorban. Amire azt mondja Havas tanár úr: "nem az a lényeg", de közben elfelejti, hogy épp miről jutott eszébe saját maga. Most következik az, hogy mond valami vérlázítóan sértő, megengedhetetlen bunkóságot, hogy "pofa be", vagy "hülye vagy". Dömsödi Gábor várja, hogy szóhoz juthasson, hogy kikérje magának, de Henrik nem vesz levegőt, így Gábor elfelejti, hogy miért sértődött meg és elkezdi hallgatni, hogy hányszor ütötték lovaggá Henriket. Nagyon jó. Többet röhögök mint egy stand up előadáson.
Köszönöm! Minden héten már nagyon várom Önöket. Havas Henrikben kellemesen csalódtam , a flegma magatartása csak álca, jó érzésű , segítő embert ismertem meg benne! Csak így tovább, lesz a nézettség még 200 ezer is! Nagyon jó kiegészítik egymást. Gratulálok!
Ezt játsszuk el olyan heti hetes módra: "Henrik, írtál már 31 könyvet, mi lenne ha most írnál egy olyat amit valaki el is olvas?" Más: Megafonost újságíróvá képezni? A kutyámmal könnyebb dolga volna.
A legjobb dolog a héten... a H+D! Bevallom, hogy függő lettem. Havassal együtt röhögtem a vége felé 3 percig hangosan! Komolyan mondom, a lényeg az, hogy maguk zseniálisak!
Magánegyetem. Önöknek egy saját TH-cam csatornát kéne csinálni. Frisshírek? Full HD? Legyen már valami értelmes neve ennek az érdekes beszélgetésnek. Várom a folytatást.
39:56 "- Egyszer a Bohár Dániel azt írta nekem SMS-ben, hogy igenis büszke rá az apja és az anyja." - Na jó, ha ezt már így bizonygatni kell, SMS-ben, Havas Henriknek,,,
A képen Marianne Faithfull szerepelt Delonnal és Jaggerrel. A hölgy Jagger élettársa volt akkoriban, és a Lány a motoron című filmben együtt szerepelt a francia színésszel.
Attól, hogy minden adásban elhangzik többször, hogy H úr milyen jóképű volt fiatalon, attól ez még nem lesz igaz.😆 A net nem hazudik. És az emlékeim se. Jó kis színes öltönyök sem javítottak az összképen anno. D úr sokkal jóképűbb volt, mint H csak valamiért alábecsüli magát. Biztos nem ajnározták gyerekkorában eleget.😱 Aki tényleg jóképű, az sose dumál róla.
Kedves design5! Havas Henrikről színes öltöny előtti időszakból ha talál képet akkor lehet elcsodálkozik mint én, valóban manöken alkat volt hosszú hajjal és még jóképű is volt, amikor Forróval volt közös műsorok ing, hosentrager anzugban akkor sem volt ronda pasas csak akkor már testesebb alkattal bírt.
@@irenberko6964 a helyzet az, hogy találtam 😅 és valóban elcsodálkoztam, hogy modell volt, nem is értem hogy történhetett. Mondjuk sose láttam modellkedni, pedig abban az időben rendszeresen jártam divatbemcsikre, a Pataki Ágit többször láttam kifutón például, meg a volt atv- s riportert, Gajdos Tamást. Ők voltak az első generációs modellek, előttük ez a szakma nàlunk kb. nem is létezett.
@@irenberko6964 Az a helyzet, hogy találtam😆. Direkt rákerestem, mert tutira nem rémlett a modellkülső. És nem győzött meg. A hosszúhaj meg pláne nem, mert ahhoz mennyiség is kéne, hogy jól nézzen ki. Ráadásul abban az időben rengeteg divatbemcsire jártam, Pataki Ágit, Gajdos Tamást, Balassa Gábort rendszeresen láttam kifutókon. A modellszakma első generációja voltak kb. De a H úr sose bukkant ott fel, és címlapokra sem emlékszem, hogy modellként megjelent volna. De kérnék egy címlapot, vagy egy fotót egy modellmelóról, és akkor majd elhiszem. 😆 Ja, merthogy ez is többször elhangzott, hogy ő modellkedett is. Hol? Mikor? Kinek? És nem azt állítom, hogy átlagos külsővel nem élet az élet, mert 90 százaléknak ez jut egyébként, és mindenki bejön valakinek meg Jézus se jött be mindenkinek😆, hogy Somítát idézzem, pusztán a nagyotmondástól vagyok ki.
Azért jó lenne, ha Dömsödi jobban tudna érvényesülni és értelmesen megbeszélésre kerülne néhány téma. Havas nagyon leuralja a műsort és ez az állandó forgatókönyv egy idő után már unalmas.
Sulyok Tamás beiktatási beszédjénél mondta : "Édesanyám nem volt jogász, feleségem sem az, így volt biztosított családon belül a szakbarbárság rémének elkerülése." 😵💫🤢🤮 Ez csak nekem ütötte meg a fülem???
Nem, még egyszer, NEM Magyar Péter nyilatkozta, hogy Huth Gergely belelőné a Dunába. Ezt a 444-es csávó mondta egy interjúban. Nem jó, ha zöldségeket mondtok, és ott is hagyjátok!
Tasnádiról mi a véleményetek? 🙃"Havas még most is bepisil, és vigyázba áll, ha velem találkozik!" Havas Henrik megbolondult... th-cam.com/video/Lc9V5seb2BM/w-d-xo.html 🤣Csörte indul!
Én tartozom egy Perui úttal haveromnak, valószínűleg kicsit bővíteném a közelben de ez filléres. Viszont most imádom Henrik válaszát. Iskolát nyitnék, nem egyetemet inkább olyat, ahol minden van. Bölcsődétől egyetemig. Alternatív iskola lenne speciális tantervvel és oktatókkal. Nem újságírókra van szükség, még sok másra sem
A szegedi Lófara kocsmát gyerekkoromban "Hatcsöcsű"-nek hívták az faterom korosztálya a '70-es évek végén (3 nagymellű csaposnő dolgozott ott a legenda szerint) :)
Dömsödi Báttya! Remélem olvassa levelem. Szóval feliratkoztam , vártam a könyvet, de eddig semmi. Azt szeretném mondani hogy azóta jön napi 4-5 értesítés olyanról ami egyáltalán nem érdekel. Ha így tennék mindenkiél aki azt mondja a videó elején meg végén mint valami retardált hogy " iratkozzá fel" , akkor napi 40 értesítés kapnék. Ehelyett én nem iratkozom fel sehová, de amit erdekesnek találok azt megnézem. A tiszteletet nem lehet elvárni, azt ki kell érdemelni, vagy valami ilyesmi a feliratkozás is. Köszönöm a figyelmet.
Dömsödi Gábor kitűnő példája annak, hogyan lehet egyidejűleg 50%-ban figyelni, és 50%-ban majd felrobbanni. Imádom, ahogy Havas Henrik megakadályozza, hogy egyetlen egy rohadt témát végigmondjon. Aztán dühösen jelzi Henriknek, hogy semmihez, semmi köze annak, amit éppen kéretlenül belekotyogott, mielőtt még az első mondatát befejezhette volna. Kis idő múlva rájönnek mindketten, hogy ezt már harmadjára meséli el Henrik csak ebben a műsorban. Amire azt mondja Havas tanár úr: "nem az a lényeg", de közben elfelejti, hogy épp miről jutott eszébe saját maga. Most következik az, hogy mond valami vérlázítóan sértő, megengedhetetlen bunkóságot, hogy "pofa be", vagy "hülye vagy". Dömsödi Gábor várja, hogy szóhoz juthasson, hogy kikérje magának, de Henrik nem vesz levegőt, így Gábor elfelejti, hogy miért sértődött meg és elkezdi hallgatni, hogy hányszor ütötték lovaggá Henriket. Nagyon jó. Többet röhögök mint egy stand up előadáson.
Dömsödi óriási,megszakadok,tiszta Hacsek és Sajó 😎
A vége qrva jó lett 🤣 Dömsödi és Mao ce Tyúk...
Végre! ❤️❤️❤❤ lehetne hosszabb is!
Imádom! Csodálatos páros. Nagyon szórakoztató! Ez az állandó űnyölődés életszerű. 😂❤️
szerintem meg rohadt idegesítő, hogy Dömsödi folyamatosan közbeszól
@@timeapenk3956 Az még nem baj de marhaságokat beszél.
Nagyon jók a műsorok, a témák, várom a folytatást!
Csúcs jó ez az ‘old’ Duo❤
Köszönöm! Minden héten már nagyon várom Önöket. Havas Henrikben kellemesen csalódtam , a flegma magatartása csak álca, jó érzésű , segítő embert ismertem meg benne! Csak így tovább, lesz a nézettség még 200 ezer is! Nagyon jó kiegészítik egymást. Gratulálok!
Ezt játsszuk el olyan heti hetes módra: "Henrik, írtál már 31 könyvet, mi lenne ha most írnál egy olyat amit valaki el is olvas?" Más: Megafonost újságíróvá képezni? A kutyámmal könnyebb dolga volna.
A legjobb dolog a héten... a H+D! Bevallom, hogy függő lettem. Havassal együtt röhögtem a vége felé 3 percig hangosan! Komolyan mondom, a lényeg az, hogy maguk zseniálisak!
Függővé váltam a hülyeségtől , már nem tudom hány részt néztem meg , szakadok !😂❤
Bírom ahogy oltogatják egymást!😂😂😂😂
43:03 😂😂😂 Havas a legjobb még mindig!
És Dömsödi is egyre jobb lesz! Csak így tovább!
Imádom, az örök kedvenc műsorom, remélem birjátok sokáig 😍🤣😂
Na az tényleg jó lenne, ha valami minőségi elmozduás lenne a tömegtájékoztatásban
De hát hogyne lenne, soha nem látott léptékű, mint a lavina, huss, így lefele... csak az a kérdés, hogy hol az alja, ha van egyáltalán.
Havas olyan hülyén röhögött a végén, hogy azon én is csak visítva tudtam röhögni! 😂
Imádom őket:) Már nem csodálkozom,hogy a tanár Urek együtt maradtak:)
Magánegyetem. Önöknek egy saját TH-cam csatornát kéne csinálni. Frisshírek? Full HD? Legyen már valami értelmes neve ennek az érdekes beszélgetésnek. Várom a folytatást.
A Full HD...HAVAS ,DÖMSÖDI😅
Azért FULL HD, mert FULL Havas Dömsödi.
Kedves előadó urak,ha nem vágnának egymás szavába, még élvezhető is lenne a beszélgetés!!
Dömsödi úr arcát nézve, fél óra magasságában, nekem inkább a Hírverés jut eszembe mit megfelelő műsorcím :)
Hát a végén ahogy a Havas röhög 🤣 beszartam én is 🤣
Jó a műsor de még jobb lenne ha ki lenne fejtve a téma és nem bele vágnának mindenbe.
Témákról kéne beszélni Navalnij is megért volna többet ennél.
Édes istenem de szeretem őket 😂😂❤❤❤
a Huth féle Dunába lövős sztorit az Ács Dani (444) mondta nem a Magyar Péter....csak a pontosság miatt :)
Pontosan!
végre valaki figyelte is mit mondanak :)
39:56 "- Egyszer a Bohár Dániel azt írta nekem SMS-ben, hogy igenis büszke rá az apja és az anyja." - Na jó, ha ezt már így bizonygatni kell, SMS-ben, Havas Henriknek,,,
A szomorú az, hogy még úgy is el tudom képzelni.
A képen Marianne Faithfull szerepelt Delonnal és Jaggerrel. A hölgy Jagger élettársa volt akkoriban, és a Lány a motoron című filmben együtt szerepelt a francia színésszel.
Kabaré! Kösz, ez jó volt! Tyienamnen 😆😂😆😂😂😂😂😂
A végén Havas röhögése azonnal átragadt rám és vele röhögtem 😅 Ez csúcs volt! 😂
Engem nagyon jol szórakoztatnak uraim
imádoooom.🤣🤣🤣
Attól, hogy minden adásban elhangzik többször, hogy H úr milyen jóképű volt fiatalon, attól ez még nem lesz igaz.😆 A net nem hazudik. És az emlékeim se. Jó kis színes öltönyök sem javítottak az összképen anno. D úr sokkal jóképűbb volt, mint H csak valamiért alábecsüli magát. Biztos nem ajnározták gyerekkorában eleget.😱 Aki tényleg jóképű, az sose dumál róla.
Huhhuuuuu
Kedves design5! Havas Henrikről színes öltöny előtti időszakból ha talál képet akkor lehet elcsodálkozik mint én, valóban manöken alkat volt hosszú hajjal és még jóképű is volt, amikor Forróval volt közös műsorok ing, hosentrager anzugban akkor sem volt ronda pasas csak akkor már testesebb alkattal bírt.
@@irenberko6964 a helyzet az, hogy találtam 😅 és valóban elcsodálkoztam, hogy modell volt, nem is értem hogy történhetett. Mondjuk sose láttam modellkedni, pedig abban az időben rendszeresen jártam divatbemcsikre, a Pataki Ágit többször láttam kifutón például, meg a volt atv- s riportert, Gajdos Tamást. Ők voltak az első generációs modellek, előttük ez a szakma nàlunk kb. nem is létezett.
@@irenberko6964 Az a helyzet, hogy találtam😆. Direkt rákerestem, mert tutira nem rémlett a modellkülső. És nem győzött meg. A hosszúhaj meg pláne nem, mert ahhoz mennyiség is kéne, hogy jól nézzen ki. Ráadásul abban az időben rengeteg divatbemcsire jártam, Pataki Ágit, Gajdos Tamást, Balassa Gábort rendszeresen láttam kifutókon. A modellszakma első generációja voltak kb. De a H úr sose bukkant ott fel, és címlapokra sem emlékszem, hogy modellként megjelent volna. De kérnék egy címlapot, vagy egy fotót egy modellmelóról, és akkor majd elhiszem. 😆 Ja, merthogy ez is többször elhangzott, hogy ő modellkedett is. Hol? Mikor? Kinek? És nem azt állítom, hogy átlagos külsővel nem élet az élet, mert 90 százaléknak ez jut egyébként, és mindenki bejön valakinek meg Jézus se jött be mindenkinek😆, hogy Somítát idézzem, pusztán a nagyotmondástól vagyok ki.
Dűlök-borulok. 😂 Ezek ketten egy szép napon vagy agyonverik egymást, vagy a röhögéstől kirepednek mint a véres hurka.
Köszönjük!
Köszönjük a műsort! Ismét nagyon jó volt!👏❤️
Besírtam ! Köszönöm Önöknek !
Ha fele ennyit vágnának egymás szavába, kétszer ilyen jólenne...
Az a lényeg!
Vagy nem...
Ugyan már tök uncsi lenne, épp ez a sava-borsa. El is várjuk, hogy közbepofázzanak. :D
Eddig nem tünt fel,hogy ez a csipkelődés a műsor szerves része?
Eddig nem tünt fel,hogy ez a csipkelődés a műsor szerves része?
A Ló farát még én is tudom, pedig csak az egyik haverom tanult Szegeden (az orvosin).
Odavagyok ezért a két Pasiért!
🤣🤣🤣🤣🤣 nagyon hülyék, de így szeretem őket 👍👍👍👍👍
Ismét jót röhögtünk :D Remélem a jövőhetiben reagál a Havas a Tasnádi videójára ;)
naná!
Ez a legjobb podcast a neten 😂
Üdv önöket! Nagyon jó a podcast adásuk! 👍🏻🙋🏻♂️✌🏻✌🏻
Valami szenzácios,igaz a Havas szörnyű bunkó,de igy jó!
Szeretlek benneteket!
Dömsödi nekem anno dazumal àlomszèpnek tünt.
Szerettem làtni, mert nagyon tetszett.
Aztàn lelèptem 90- ben ès most idetalàltam. Nèzem.
Csatlakozom az előttem szólóhoz. Végre! Unalmas ám mindig az előző adásokat nézegetni!
Nagyon jók, imádom őket! 😂
Ács Dani mondta Huthról nem Magyar Péter!
Havas sok minderől rosszul van informálva.
@@agneseodannemill5602vagy már szenilis. 🤣
Köszi jók voltatok😂😂
Érdekes lehetett 1986-ban a Brezsnyev-időszak, tekintve, hogy Leonyid 1982-ben letette a kanalat.
🤣🤣🤣🤣
A temető, az novogyevicsi. A domogyedovói, az repülőtér.
ez gáz! bocs a főnök nevében is!
Hacsek és Sajó🤣😂😅
Kedves Urak!
Ne spoilerezzenek kérem!
Köszönet! :)
Jó volt ! Rettenetes jót röhögtem a végén. !
Dömsödinek sikerül azt a bravúrt elérnie, hogy idegesítőbb Havasnál.
Ugyan ezt írtam le,de meggondolta magam és töröltem mert nem hallgatom többet úgysem,meg eszembe jutott,hogy 65 éves koromra lehet én is meghülyülök!🤪
Nagyon jó műsor! 👍
32:54 Brezsnyev 82-ben meghalt...
Szakadok Henrikkel :D
Tessék aktívnak lenni Tiktokon! Egy egy jó jelenet onnan is ide csábítja azokat akik még nem ismerik a csatornát, és a telejes adásra kíváncsiak. 😅
6:20 azt nem a magyar mondta hanem az Ács Dani a vele készült interjúban
Bakker,tényleg....ez a két fax össze vissza beszél.....Kicsihuszárnak elmentek......
StandUp comedy csak itt ülnek😂😂😂
Imádom Őket! 😂😂😂
86-ban volt, a Brezsnyevi időben. Akkor már négy éve a kukacok rágták Brezsnyevet.
"Jutúb", vagy "jutyúb", mindkettő helyes, nyelvjárásfüggő. Az egyik amcsi, a másik angol akcentus.
Annyira mókásak ♥
Brumel világcsúcsa 228 cm volt. 1963-ban ugrotta és csak 1971-ben döntötte meg Pat Matzdorf 1 centivel. Ő is hasmánt stílusban ugrott.
Azért jó lenne, ha Dömsödi jobban tudna érvényesülni és értelmesen megbeszélésre kerülne néhány téma. Havas nagyon leuralja a műsort és ez az állandó forgatókönyv egy idő után már unalmas.
Kúúúrva jók vagytok 😂😂😂😂😂😂😂😂
A felét nem értem mert egyszerre beszélnek
nem baj. 🤣
Hacsek és Sajó......
Havas leépülése látványos és nagyképűsködéssel próbálja kompenzálni - Győzike szindróma.
Sulyok Tamás beiktatási beszédjénél mondta : "Édesanyám nem volt jogász, feleségem sem az, így volt biztosított családon belül a szakbarbárság rémének elkerülése."
😵💫🤢🤮 Ez csak nekem ütötte meg a fülem???
Nekem is felcsillant a szemem
Nem, még egyszer, NEM Magyar Péter nyilatkozta, hogy Huth Gergely belelőné a Dunába.
Ezt a 444-es csávó mondta egy interjúban.
Nem jó, ha zöldségeket mondtok, és ott is hagyjátok!
Oké, de ennek akkora jelentősége van? Szerintem nagyobb égő, hogy Havas keveri Novák és Varga férjeit. Ennyi azért elvárható egy médiaközmunkástól. 🤣
MONDTAM ÉN,KEDVES GÁBOR,HOGY 2 FULLHD KELL HETENTE!!!!😂😂👍MEG VAN A VASÁRNAP ESTI RÖHÖGÉSEM,SZERETNÉK EGYET CSÜTÖRTÖKRE ISSS!!!🤗
En nagyon birom oket!😅
Nem az a lényeg,hogy hányan iratkoznak fel,hanem a megtekintés,ami itt 37ezer,de volt már 101ezer is és ez folyamatosan nő!!!
"ez hülye"😂😂😂 így szép ez a páros 😊
Tasnádiról mi a véleményetek? 🙃"Havas még most is bepisil, és vigyázba áll, ha velem találkozik!"
Havas Henrik megbolondult... th-cam.com/video/Lc9V5seb2BM/w-d-xo.html
🤣Csörte indul!
Válasz a jövő héten, addig kipisiljük magunkat.
Ty 😅
Ez Dömsödi tök hülye,és mindig jópofizik,de nem áll.jól neki, félbeszakitja a poén előtt Havast,sose tudjuk meg a végét
👏👏👏👏😊😊
Én tartozom egy Perui úttal haveromnak, valószínűleg kicsit bővíteném a közelben de ez filléres. Viszont most imádom Henrik válaszát. Iskolát nyitnék, nem egyetemet inkább olyat, ahol minden van. Bölcsődétől egyetemig. Alternatív iskola lenne speciális tantervvel és oktatókkal. Nem újságírókra van szükség, még sok másra sem
Két jó fazon🤣🤣🤣🤣
💚💚
Havassal soha nem nézném, de zsörti párjával már fogyasztható, sőt muris.
Muppet Show 😂
A két öreg a páholyban... 😆
😍😍😍😂😂😍😍😍
Delhusa csak két nőt hozott....😅
ez baromi vicces... abba ne hagyják
❤💯
10:49 Nem hülye a Havas!!
Ez csuda jó...
De jót röhögtem!Nagyon h....k!!!😂😅
A szegedi Lófara kocsmát gyerekkoromban "Hatcsöcsű"-nek hívták az faterom korosztálya a '70-es évek végén (3 nagymellű csaposnő dolgozott ott a legenda szerint) :)
Uraim! Önök a beszélgetés minden szabályát undorító módon felrúgják.Próbáljanak
kultúráltabban viselkedni.
Dömsödi Gábornak Mao Ce Tung tanította meg a Tienanmen tér helyes kiejtését 🙂
vagy a Magyar Péterrel akarja létrehozni a saját ellenzékét.. ...
Jagger totál magába fordult persze, arról volt híres... :D :D :D
Dömsödi direkt belemagyarázással próbálja traumatizálni Havast!
Helyes. :D Ráfér egy kis trauma. 🤣
Imadom oket 😅
Henrik! Magadat sem tudtad normális újságíróvá képezni,nem hogy mást!
Menetgyakorlat alatt ___ kivégzősdi ____ fényképezőgép ___ Havasnak megint bilibelóg a keze.
🙋🤗