Először is, én nagyon kedvellek, Nessaj, a tartalmaidat is, mindig színt viszel a hétköznapjaimba és felvidítanak a videóid, a streameket is sokszor nézem. Azt is tudom, hogy egyébként egy kellő komolysággal rendelkező, empatikus ember vagy, legalábbis ez jön le a megnyilvánulásaidból, illetve azt is, hogy nyilván a vicc kedvéért mondasz bizonyos dolgokat. Nem szeretnék túlérzékenynek tűnni, remélem, hogy célba ér a kommentem. Az előző ilyen videót szerintem kellő komolysággal kezelted, mondtál olyan dolgokat, amik baromi bátorítóak voltak, és nagyon jó volt hallani. Ugyanakkor szerintem ennél a témánál ezt most nem sikerült eltalálni. Sajnos vagy nem sajnos, de amióta nekem is dolgom van mentális betegséggel, mégpedig a szorongással, nagyon érdekel a pszichológia. Azt tudnod kell, hogy iszonyatosan sok bántalmazó ember pontosan ezektől a személyiségzavaroktól szenved. Az ember bele se gondol, fogalma sincs, hogy ezeknek a pszichopatáknak mennyi áldozatuk van, akik aztán egy életre megnyomorodnak lelkileg. Nem csak a gyilkosságra kell itt gondolni, bár az is sajnos előfordul, de például a családon belüli erőszakra is. Hála az égnek, nekem nincs ilyennel tapasztalatom, de szerintem picit elbagatellizáltad most ezt, mert sajnos sokkal több áldozatot szednek az ilyen emberek, mint gondolnánk, és szörnyű lehet terrorban élni általuk, úgyhogy szerintem picit elcsúszott az egyensúly, hogy megpróbálsz valamit picit viccesen tálalni (bár mindenkinek más a vicces, és számomra ez a téma nem tud az lenni, de nem vagyunk egyformák, és ez tök oké), de megvilágítani a komoly oldalát is, mert hihetetlen sok ember szenved csendben ilyen pszichopaták áldozataként, hiszen iszonyú nehéz egy bántalmazó közegből szabadulni, úgyhogy nekem furcsa volt, hogy megpróbáltad magadra húzni, hogy te az vagy-e, és értem, hogy ezzel a közbeszédben sokszor viccelünk, de pszichopata ember áldozatának lenni szerintem az egyik legborzalmasabb dolog, amit valaki átélhet. Remélem, hogy kicsit sikerült egy másik perspektívát mutatnom neked, és persze tudom, hogy nem vagy tökéletes, nem is kell, és ez teljesen jól van így, de mindig tudunk tanulni egymástól. Nem láttam a streamet most, úgyhogy nem tudom, hogy elhangzott-e ezzel kapcsolatban ilyen a részedről, ha igen, akkor ne haragudj, és vedd semmisnek a kommentem! Amúgy pedig köszi neked ezt az évet, és a sok tartalmat, szuper vagy, és remélem, hogy jól telnek az ünnepek! :)
Szia Betti! Egy közösségi poén kérést teljesítve a múltkori komolykodás okán viccből megnéztük egy szórakoztató, horror tematikájú, popkultúrális csatorna videója által mennyire vagyok filmes főgonosz. Ennyi történt, semmi több. Ne keverjük ide kérlek a komoly, edukatív és/vagy társadalmi témákat, az olyan csatornákról, mint amit Attis is képvisel. Nem véletlen, hogy nem az ő videóját néztük most. Nem vagy túlérzékeny, legyél büszke a saját démonaidra, csak kérlek érezd hol aktuálisak. Innen egy lépés az, hogy soha többet ne nézzünk komoly videókat együtt itt, mert különben örökre azt várják majd el tőlem és semmiben nem mozoghatok fesztelenül. Ez a "színözön / rage game" csapda inverze. Ettől függetlenül természetes, hogy sok embernek ez nem vicc sehogy. Megértem a csalódottságot. Én elfogadtam évek óta, hogy lényegtelen a szándékom, a humor oltárán mindig meg fogok bántani embereket, bárhogy erőlködöm érzéketlen szar alak leszek sokak szemében, próbálok együtt élni ezzel a tudattal úgy ahogy. Remélem nem vetted magadra, ez nem személyes, mindenkinek üzenem, aki tudom, hogy várja ezeket a témafeldolgozásokat is. Nekem is elég sok megnyílás kell ám ezekhez, higgyétek el! Kellemes ünnepeket! ❤️🎄
@@NessajReacts Köszi, hogy válaszoltál! :) Ne haragudj, azt nem tudtam, hogy ilyen indíttatásból választottad ki épp ezt a videót, így más kontextusba kerül valóban a dolog, és sajnálom, ha esetleg kioktató voltam, nem állt szándékomban. Egyébként nem csalódtam benned, pont azért, mert nem vagyunk egyformák, máshogy látjuk a világot, és senki nem tökéletes, éppen ezért tök jó, hogy ezt leírtad nekem, és tudunk gondolatot cserélni. :) Én ugyanúgy szeretni fogom a tartalmaid, mert szerintem értékesek és szórakoztatóak, és a személyed is egy üde színfolt a tartalomgyártás világában, és nem vettem magamra, mert pontosan tudom, hogy nem bántanál másokat soha direkt. És valóban, mindenkinek nem lehet megfelelni, meg nem is kell, és nem tud szerintem senki annyira óvatosan mozogni, hogy ne bántson meg akaratlanul is másokat, úgyhogy ezzel nincs semmi baj. Az meg tök jó, hogy próbálkozol ezzel a műfajjal is, én amúgy nagyon szeretem, amikor megnyílsz, mert szerintem értékes gondolatokat tudsz átadni sok néző számára :) Köszi, hogy szántál időt rám, hálás vagyok érte, hogy elolvastad és válaszoltál, meg a sok szuper tartalomért is, amit évek óta csinálsz! :) ❤️
7/8 😅 egyébként személy szerint én örülök hogy ez a videó nem volt annyira komoly mivel szerintem így kicsit feldolgozhatóbb, még úgy is, hogy ez tényleg egy komoly téma. Én ez miatt sokáig pszichológushoz jártam de sajnos nem tudtak velem kezdeni semmit. Remélem lesznek még hasonló videók. Kellemes ünnepeket! ❤🎄
Jó a videó ahogy a többi videód is és ne is változtassál ezen! Sokaknak bejőn ez a stílus ahogy nekem is! Poénkodás nélkül most megpróbálom leírni a saját véleményemet ezekről a dolgokról. Ez a legkevébé sem a videódról szól csak azokról a dolgokról, amik elsőre eszembe jutottak! Az is érdekes hogy mi számít betegségnek, persze teljesen érthető hogy egy pszichopatát elakarnak zárni a társadalomtól de hogy annak pontosan mi is zajlik le az agyában azt az orvosok sem tudják. Igaz, az egyik kollégám kb 70 éves anyósát azért hívta alkoholistának az orvosa mert rossz volt a mája, holott gyerekeknek is már zsírósodik a mája a sok édességtől. Vagy amikor a pszichiáterem-nek 8 hónap után sikerült felírnia olyan gyógyszert amitől tényleg jól tudtam aludni (vagy egy év után) Elősör volt az Anxiron 5 meg 10 mg. Aztán volt valami szájban oldódó borzalom, aminek volt 15-30-45 mg-os kiadása ezt is végig zongoráztuk. A 45-ösből is 3-at be kellett vennem hogy jól tudjak aludni, a picit kevesebbett vettem be, akkor meg egész éjszaka fenn voltam csak mintha fejbe b*sztak volna valamivel (mármint nem fájt semmim csak annyira tompának éreztem magam) A LÉNYEG hogy ő hívott engem betegnek, pedig 2-3 hétig? szedtem 1000 mg kálciumot aztán gyógyszer nélkül is jól tudtam aludni. De a gyógszerből is már a negyediket írta fel (Trittico AC 150) ami használt és abból is 2/3-od. Amikor 2/3-ot vettem be vagy egy egészet, akkor tudtam aludni de ha két egészet, akkor már nem. És azon lepődtem meg a legjobban, hogy valójában 1/3 is elég volt a jó alváshoz. Persze hiszek abban hogy az ember agyában is van egy olyan hatás hogy placeboo de én többféle gyógyszerből szedtem többféle mennyiséget és éreztem azt hogy mi volt ami tényleg használt! Kérdés, a Pszichiáterem nem volt beteg?! Ötödjére írt fel olyan gyógyszer ami használt. Az hogy nem volt tisztában azzal hogy az ásványi anyagok/vitaminok milyen hatással vannak a szervezetre, illetve annak hiányai.....egy dolog de egy pszichiáter lehetne lényegre törőbb, pláne ha egy cél orientáltabb gyógyszer nem is feltétlen károsabb mint az enyhébbek...................menjünk tovább! Ahhoz kétségtelenül kell egyfajta intelligencia hogy több embert is megöljél, több helyszínen, anélkül hogy lebuknál.................."Kiválóan hazudnak és manipulálnak" Ehhez sem kell pszichopatának lenni! Ha átlátod azt hogy bizonyos emberek milliárdosok (most hagyjuk hogy ki mennyi energia befektetéssel lesz az) te meg mindennap azért dolgozol hogy legyen fedél a fejed s a családod feje felett, akármennyire jóemberként is tudsz utána úgy hazudni mint a vízfolyás, még az asztalra is csaphatsz, miközben hazudsz! "A törvény rendszeres megszegése" A magyar törvényeinket hagyjuk szerintem, de valójában már az is annak számít ha nincs nálad a személyid az utcán folyamatosan, mindennap! Az meg nyilván nem a rendőrök pénzébe és idejébe telnének hogy te új személyit és íratokat kapjál. Az átlag ember gondolkodását a saját gondolatai is képesek el homályosítani, illetve sokakat h*lyének néznek. Semmire nem befogadóak, egyszer hallanak valamit valamiről, aztán saját tapasztalat hiányában is készpénznek veszik azt, anélkül hogy akármivel kapcsolatban fogadnának be és értelmeznének új információkat! Az erőszakosság is nyilván a mindenapokra értendő és arra hogy a másik erősen rád akarja erőltetni az akaratát, nem arra hogy valakinek heves az alapvető vérmérséklete és egy kiscsit hangosabban válaszol ha valamivel nem ért egyet.
Az élő adásban kommentelőket kiegészíteném, hogy a gyorshajtással és az ingyenparkolással nem törvényt szegsz meg, hanem minisztériumi szintű rendeletet, tehát arra az esetre nem igaz a "törvény rendszeres megszegése". :)
Azért azt lehet jólett volna előre tisztázni hogy a pszichológia nem ismer olyan szót hogy pszichopata. Aki tudja a választ hogy mit használnak helyette kap egy cuki kéééényszerzubbonyt:D
Amit itt állítasz az nem igaz... Az aszociális az ellenséges viselkedésű. Az antiszociális pedig a szociális ellentettje. Az anti szó konkrétan ellentétet jelez/jelent. Tehát aki szociális az nem lehet antiszociális!
@@Mutogokuhun A szakirodalomban így vannak feltüntetve ezek a szavak. Valóban, az anti- előtag ellent jelent, míg az a- előtag valaminek a nélkülözését. Utóbbival például a szexualitásban is találkozunk: pl. aszexuális (intim kapcsolatra nem vágyó), aromantikus (szerelmi kapcsolatra nem vágyó). Antiszociális, azaz társaság ellenes, aszociális, azaz társaságot nélkülöző. Igaz, manapság minden ember dobálózik olyan szavakkal, amiket valahonnan hallott, de a jelentését nem ismeri, éppen ezért az utóbbi időben egyenrangú lett a két kifejezés, sőt! A diáknyelv miatt felcserélődött az értelme, hála az "antiszoc" és egyéb szavak behozásának és annak köznyelvben való használatának. Főként nálunk, magyaroknál van keveredés. Például a Wikiszótár - az egyik legnagyobb magyar szómagyarázó - is kiadja mindkét kifejezésre mindkét definíciót.
Fun fact 🤓: az antiszociális (személyiségzavar) nem azt jelenti hogy valaki nem társasági lény, hanem azt hogy “nem való” közösségbe, nem tud/akar beilleszkedni, bizonyos jellemvonásai miatt, pl.: empátia hiány. Viszont a köznyelvben egyáltalán nem így él.
A pszichológia ezért is nehezebb mint bármely orvosi ág.Sok átfedés és nem igazán tudod behatárolni.Ám szervi dolgoknál is egyik hozza magával másik tünetek mégis jobban elkülöníthető
Az utolsó mondatod megragadta a gondolataimat. Vajon létezik olyan magyar youtube videó, ahol a hatalmas péniszek annak nehézségeiről és megoldásairól szólna? Megérne egy reakció videót.
Figyelem, figyelem a közepesen ismert youtuberről kb 10 év után kiderült, hogy a pszichopatákra jellemző tulajdonságokat produkál. Kedves nézőit kérem, ha látják drága Nessajunkat óvatosan közelítsék meg. Köszönöm szíves figyelmüket, jó éjszakát kívánok. Xdd
Baj van az egész ilik rám de nyugi😱 honyha aszt monta hony magas inteligencia akor nessaj sem se énse vanyok pszichopata nemtudom hony kel irn namindeny menyek ini becs honyha iny látsz🥴😵😵💫👽
Támogasd az eredeti videót is a megtekintéseddel! 🐧 ► th-cam.com/video/yNyY1_MXhh4/w-d-xo.html
Imadom a FreakShow-t, aki szereti a horrort, de nem ismeri Oket, javaslom a klisekereso videokat, garantalt hanyva rohogos. Kiraly vagy Foni! Respect!
Először is, én nagyon kedvellek, Nessaj, a tartalmaidat is, mindig színt viszel a hétköznapjaimba és felvidítanak a videóid, a streameket is sokszor nézem. Azt is tudom, hogy egyébként egy kellő komolysággal rendelkező, empatikus ember vagy, legalábbis ez jön le a megnyilvánulásaidból, illetve azt is, hogy nyilván a vicc kedvéért mondasz bizonyos dolgokat. Nem szeretnék túlérzékenynek tűnni, remélem, hogy célba ér a kommentem. Az előző ilyen videót szerintem kellő komolysággal kezelted, mondtál olyan dolgokat, amik baromi bátorítóak voltak, és nagyon jó volt hallani. Ugyanakkor szerintem ennél a témánál ezt most nem sikerült eltalálni. Sajnos vagy nem sajnos, de amióta nekem is dolgom van mentális betegséggel, mégpedig a szorongással, nagyon érdekel a pszichológia. Azt tudnod kell, hogy iszonyatosan sok bántalmazó ember pontosan ezektől a személyiségzavaroktól szenved. Az ember bele se gondol, fogalma sincs, hogy ezeknek a pszichopatáknak mennyi áldozatuk van, akik aztán egy életre megnyomorodnak lelkileg. Nem csak a gyilkosságra kell itt gondolni, bár az is sajnos előfordul, de például a családon belüli erőszakra is. Hála az égnek, nekem nincs ilyennel tapasztalatom, de szerintem picit elbagatellizáltad most ezt, mert sajnos sokkal több áldozatot szednek az ilyen emberek, mint gondolnánk, és szörnyű lehet terrorban élni általuk, úgyhogy szerintem picit elcsúszott az egyensúly, hogy megpróbálsz valamit picit viccesen tálalni (bár mindenkinek más a vicces, és számomra ez a téma nem tud az lenni, de nem vagyunk egyformák, és ez tök oké), de megvilágítani a komoly oldalát is, mert hihetetlen sok ember szenved csendben ilyen pszichopaták áldozataként, hiszen iszonyú nehéz egy bántalmazó közegből szabadulni, úgyhogy nekem furcsa volt, hogy megpróbáltad magadra húzni, hogy te az vagy-e, és értem, hogy ezzel a közbeszédben sokszor viccelünk, de pszichopata ember áldozatának lenni szerintem az egyik legborzalmasabb dolog, amit valaki átélhet. Remélem, hogy kicsit sikerült egy másik perspektívát mutatnom neked, és persze tudom, hogy nem vagy tökéletes, nem is kell, és ez teljesen jól van így, de mindig tudunk tanulni egymástól. Nem láttam a streamet most, úgyhogy nem tudom, hogy elhangzott-e ezzel kapcsolatban ilyen a részedről, ha igen, akkor ne haragudj, és vedd semmisnek a kommentem!
Amúgy pedig köszi neked ezt az évet, és a sok tartalmat, szuper vagy, és remélem, hogy jól telnek az ünnepek! :)
Szia Betti!
Egy közösségi poén kérést teljesítve a múltkori komolykodás okán viccből megnéztük egy szórakoztató, horror tematikájú, popkultúrális csatorna videója által mennyire vagyok filmes főgonosz. Ennyi történt, semmi több.
Ne keverjük ide kérlek a komoly, edukatív és/vagy társadalmi témákat, az olyan csatornákról, mint amit Attis is képvisel. Nem véletlen, hogy nem az ő videóját néztük most. Nem vagy túlérzékeny, legyél büszke a saját démonaidra, csak kérlek érezd hol aktuálisak.
Innen egy lépés az, hogy soha többet ne nézzünk komoly videókat együtt itt, mert különben örökre azt várják majd el tőlem és semmiben nem mozoghatok fesztelenül. Ez a "színözön / rage game" csapda inverze.
Ettől függetlenül természetes, hogy sok embernek ez nem vicc sehogy. Megértem a csalódottságot. Én elfogadtam évek óta, hogy lényegtelen a szándékom, a humor oltárán mindig meg fogok bántani embereket, bárhogy erőlködöm érzéketlen szar alak leszek sokak szemében, próbálok együtt élni ezzel a tudattal úgy ahogy.
Remélem nem vetted magadra, ez nem személyes, mindenkinek üzenem, aki tudom, hogy várja ezeket a témafeldolgozásokat is. Nekem is elég sok megnyílás kell ám ezekhez, higgyétek el!
Kellemes ünnepeket! ❤️🎄
@@NessajReacts Köszi, hogy válaszoltál! :)
Ne haragudj, azt nem tudtam, hogy ilyen indíttatásból választottad ki épp ezt a videót, így más kontextusba kerül valóban a dolog, és sajnálom, ha esetleg kioktató voltam, nem állt szándékomban.
Egyébként nem csalódtam benned, pont azért, mert nem vagyunk egyformák, máshogy látjuk a világot, és senki nem tökéletes, éppen ezért tök jó, hogy ezt leírtad nekem, és tudunk gondolatot cserélni. :) Én ugyanúgy szeretni fogom a tartalmaid, mert szerintem értékesek és szórakoztatóak, és a személyed is egy üde színfolt a tartalomgyártás világában, és nem vettem magamra, mert pontosan tudom, hogy nem bántanál másokat soha direkt.
És valóban, mindenkinek nem lehet megfelelni, meg nem is kell, és nem tud szerintem senki annyira óvatosan mozogni, hogy ne bántson meg akaratlanul is másokat, úgyhogy ezzel nincs semmi baj.
Az meg tök jó, hogy próbálkozol ezzel a műfajjal is, én amúgy nagyon szeretem, amikor megnyílsz, mert szerintem értékes gondolatokat tudsz átadni sok néző számára :)
Köszi, hogy szántál időt rám, hálás vagyok érte, hogy elolvastad és válaszoltál, meg a sok szuper tartalomért is, amit évek óta csinálsz! :) ❤️
A stream után Nessaj elment a legközelebbi elmegyógyintézetbe.
Nessaj fifa draft legyen
Xr
7/8 😅 egyébként személy szerint én örülök hogy ez a videó nem volt annyira komoly mivel szerintem így kicsit feldolgozhatóbb, még úgy is, hogy ez tényleg egy komoly téma. Én ez miatt sokáig pszichológushoz jártam de sajnos nem tudtak velem kezdeni semmit. Remélem lesznek még hasonló videók. Kellemes ünnepeket! ❤🎄
ezt ajánlották nekem, miközben hallgattam a "Gandi - Flexing Freestyle" című dalt
Szart hallgatsz??
én már lebuktam a legelején akkor, az antiszoc. jelzőnél...
énis
Én is xd
Boldog Karácsonyt Főni
Te vagy az egyik legjobb videós nekem
Szép volt Nessaj, egy 6 perces videóból csináltál 19 percet😂
Henlo Főni. Esetleg lehetne videó a 10-es lista nevű csatorna videóiból. Szerintem lehet találni ott is jókat 😄🙃
Végre új videó 🤩🤩🤩
Jó a videó ahogy a többi videód is és ne is változtassál ezen! Sokaknak bejőn ez a stílus ahogy nekem is! Poénkodás nélkül most megpróbálom leírni a saját véleményemet ezekről a dolgokról. Ez a legkevébé sem a videódról szól csak azokról a dolgokról, amik elsőre eszembe jutottak!
Az is érdekes hogy mi számít betegségnek, persze teljesen érthető hogy egy pszichopatát elakarnak zárni a társadalomtól de hogy annak pontosan mi is zajlik le az agyában azt az orvosok sem tudják. Igaz, az egyik kollégám kb 70 éves anyósát azért hívta alkoholistának az orvosa mert rossz volt a mája, holott gyerekeknek is már zsírósodik a mája a sok édességtől. Vagy amikor a pszichiáterem-nek 8 hónap után sikerült felírnia olyan gyógyszert amitől tényleg jól tudtam aludni (vagy egy év után) Elősör volt az Anxiron 5 meg 10 mg. Aztán volt valami szájban oldódó borzalom, aminek volt 15-30-45 mg-os kiadása ezt is végig zongoráztuk. A 45-ösből is 3-at be kellett vennem hogy jól tudjak aludni, a picit kevesebbett vettem be, akkor meg egész éjszaka fenn voltam csak mintha fejbe b*sztak volna valamivel (mármint nem fájt semmim csak annyira tompának éreztem magam) A LÉNYEG hogy ő hívott engem betegnek, pedig 2-3 hétig? szedtem 1000 mg kálciumot aztán gyógyszer nélkül is jól tudtam aludni. De a gyógszerből is már a negyediket írta fel (Trittico AC 150) ami használt és abból is 2/3-od. Amikor 2/3-ot vettem be vagy egy egészet, akkor tudtam aludni de ha két egészet, akkor már nem. És azon lepődtem meg a legjobban, hogy valójában 1/3 is elég volt a jó alváshoz. Persze hiszek abban hogy az ember agyában is van egy olyan hatás hogy placeboo de én többféle gyógyszerből szedtem többféle mennyiséget és éreztem azt hogy mi volt ami tényleg használt! Kérdés, a Pszichiáterem nem volt beteg?! Ötödjére írt fel olyan gyógyszer ami használt. Az hogy nem volt tisztában azzal hogy az ásványi anyagok/vitaminok milyen hatással vannak a szervezetre, illetve annak hiányai.....egy dolog de egy pszichiáter lehetne lényegre törőbb, pláne ha egy cél orientáltabb gyógyszer nem is feltétlen károsabb mint az enyhébbek...................menjünk tovább! Ahhoz kétségtelenül kell egyfajta intelligencia hogy több embert is megöljél, több helyszínen, anélkül hogy lebuknál.................."Kiválóan hazudnak és manipulálnak" Ehhez sem kell pszichopatának lenni! Ha átlátod azt hogy bizonyos emberek milliárdosok (most hagyjuk hogy ki mennyi energia befektetéssel lesz az) te meg mindennap azért dolgozol hogy legyen fedél a fejed s a családod feje felett, akármennyire jóemberként is tudsz utána úgy hazudni mint a vízfolyás, még az asztalra is csaphatsz, miközben hazudsz!
"A törvény rendszeres megszegése" A magyar törvényeinket hagyjuk szerintem, de valójában már az is annak számít ha nincs nálad a személyid az utcán folyamatosan, mindennap! Az meg nyilván nem a rendőrök pénzébe és idejébe telnének hogy te új személyit és íratokat kapjál. Az átlag ember gondolkodását a saját gondolatai is képesek el homályosítani, illetve sokakat h*lyének néznek. Semmire nem befogadóak, egyszer hallanak valamit valamiről, aztán saját tapasztalat hiányában is készpénznek veszik azt, anélkül hogy akármivel kapcsolatban fogadnának be és értelmeznének új információkat! Az erőszakosság is nyilván a mindenapokra értendő és arra hogy a másik erősen rád akarja erőltetni az akaratát, nem arra hogy valakinek heves az alapvető vérmérséklete és egy kiscsit hangosabban válaszol ha valamivel nem ért egyet.
👀
Megérte megnézni ezt a videót🤣
én imádom a freak showt az a kedvenc csatornám
még hogy nem megnyerő null huszon négyben itt ülök és nézlek 😂😂
Azt hittem, a videó teljes címe: Lebukott! Élő adásban, premier plánban ette a fikáját. Várjunk csak?
bódog karácsonyt főni 🐧
Miért néz ki Nessaj minden thumbnailen úgy mintha a 30 éve dr@gozna vagy egy éve nem aludna?😅😆
Van egy kisgyereke szóval az egy éve nem alvás tuti stimmel nála.
Jöttem feliratkozni!
NESSAJ LEBUKOTT 😂🤣
Megnézném a reakciódat egy 5 minute craft videóra:)
Mint ahogy egy híres ember mondta:"Az nem ego, ha tényleg kurva jó vagyok!"
Szia szupper lett
17:38 nyilván azért mert nem csak férfiak lehetnek pszhiok, ezért nem konkretizálták jobban 😅
Yesss freakshow
12:38 ez a mondat benne volta a hírmesék animációban
Félek tőled nessaj !!
Szevasz Főni!
Olyan amúgy szóba jöhet hogy pl valamilyen paródia és akkor lehet halálra röhögni magunkat ?
Olyat kellene nyomtatni ✌🏼
Nézel majd Sixto videót?
8/5... vagyis... nem szóltam, nem vagyok pszichopata... khm khm...
Az élő adásban kommentelőket kiegészíteném, hogy a gyorshajtással és az ingyenparkolással nem törvényt szegsz meg, hanem minisztériumi szintű rendeletet, tehát arra az esetre nem igaz a "törvény rendszeres megszegése". :)
Azért azzal a szőke hajjal....na azzal vizuálisabb lett volna....
16:00 Rátudunk esni fasszal a korlátra? 😂😂😂
Kicsit olyan a komment folyam, mintha menő lenne a legtöbb egyezés. Remélem ez is csak a tréfa része.
Azért azt lehet jólett volna előre tisztázni hogy a pszichológia nem ismer olyan szót hogy pszichopata. Aki tudja a választ hogy mit használnak helyette kap egy cuki kéééényszerzubbonyt:D
@@hunrandoms sajnos nem nyert ebben a témában de egy félévre elegendő clozapine-t vagy risperidone-t tudunk vigaszdíjjnak felajánlani :D
aszociális = Nem kedveli a társaságot.
antiszociális = társaságbomlasztó
Lehetsz antiszociális akkor is, ha szociális vagy. Nem annak az ellentéte.
Amit itt állítasz az nem igaz...
Az aszociális az ellenséges viselkedésű.
Az antiszociális pedig a szociális ellentettje. Az anti szó konkrétan ellentétet jelez/jelent.
Tehát aki szociális az nem lehet antiszociális!
@@Mutogokuhun A szakirodalomban így vannak feltüntetve ezek a szavak. Valóban, az anti- előtag ellent jelent, míg az a- előtag valaminek a nélkülözését. Utóbbival például a szexualitásban is találkozunk: pl. aszexuális (intim kapcsolatra nem vágyó), aromantikus (szerelmi kapcsolatra nem vágyó). Antiszociális, azaz társaság ellenes, aszociális, azaz társaságot nélkülöző. Igaz, manapság minden ember dobálózik olyan szavakkal, amiket valahonnan hallott, de a jelentését nem ismeri, éppen ezért az utóbbi időben egyenrangú lett a két kifejezés, sőt! A diáknyelv miatt felcserélődött az értelme, hála az "antiszoc" és egyéb szavak behozásának és annak köznyelvben való használatának. Főként nálunk, magyaroknál van keveredés. Például a Wikiszótár - az egyik legnagyobb magyar szómagyarázó - is kiadja mindkét kifejezésre mindkét definíciót.
Azt mondod mindig nyugott vagy ja akkor ki volt az aki ragelt a Nessaj gamen?
Fun fact 🤓: az antiszociális (személyiségzavar) nem azt jelenti hogy valaki nem társasági lény, hanem azt hogy “nem való” közösségbe, nem tud/akar beilleszkedni, bizonyos jellemvonásai miatt, pl.: empátia hiány. Viszont a köznyelvben egyáltalán nem így él.
Tavaj át vágtad Szaúd Arábiában az összes kanyart
Hat egy kicsit ugy tunik pszichopata vagyok😂😂
5:55 minden gyilkos ezt mondja
9:07 honan tudjuk hogy nem csak jól titkolod?
A pszichológia ezért is nehezebb mint bármely orvosi ág.Sok átfedés és nem igazán tudod behatárolni.Ám szervi dolgoknál is egyik hozza magával másik tünetek mégis jobban elkülöníthető
3:08-3:40
O.O Ez sajnos én vagyok
Hát ez 8/7 lett Nessaj 🤣🤣🤣
Én kaját loptam a Barátomtól
lehetne humoroddal kapcsolatban is mennyire vagy humoros XD vagy mennyire vagy jó szülő :D
Látom sajnos az előző videó nem maradt fenn sokáig 😔
Az utolsó mondatod megragadta a gondolataimat.
Vajon létezik olyan magyar youtube videó, ahol a hatalmas péniszek annak nehézségeiről és megoldásairól szólna?
Megérne egy reakció videót.
Hagyuka szabájokat szihopata a neszáj aszt kész
Legközelebb nézd meg azt, hogy ADHD-s vagy-e.
eLsŐ!!4!!
XD
Szia sixto 🤣
Te nem vagy buziee? 🤣🤣
@@B4NG_CH4N Reject Modernity 😤😤😤
Mi szihopaták szépen összegyültünk :)
Igen
8/8 xdd😂😂😂
Persze nem vany gonosz cukorkás bácsi🙂🙂🙂🍭🍬
Akik ide tévednek ez alá videó alá komment szekcióba az mind pszichópata 😁vicceltem
😂 😂 😂 😂 😂 😂
Gec én kiégtem🤣
A "Durva történelmi halálok" videóban nem azt mondtad, hogyha kiderül, hogy pszichopata vagy, akkor kipróbálod az "Ezüst Bikát"? 🤔🐂🫠
❤️❤️❤️
Persze hogy nem mondja el ha törvényt szegett mert akkor már kopognának az ajtónál
Az probléma ha élvezem nézni ahogy más szenved és a vérrel sincs bajom
Dehogynem
Figyelem, figyelem a közepesen ismert youtuberről kb 10 év után kiderült, hogy a pszichopatákra jellemző tulajdonságokat produkál. Kedves nézőit kérem, ha látják drága Nessajunkat óvatosan közelítsék meg. Köszönöm szíves figyelmüket, jó éjszakát kívánok. Xdd
@Nessaj Azt mondod, 6 Volt megadható? Az annyi, mint négy, sorba kötött ceruzaelem. :)
Szia Nessaj
Ezazz mind🤪
Aszem Pszichopata vagyok 😶
Szia Nessaj nem azt mondták hogy 8-nál több hanem azt hogy 1nél több
Lebuktál🤣😂😂😞
8/1000
Nessaj bácsi egy szihopata,de attól még kedves.Modjuk ez rám is igaz .
😂 😂 😂 😂 😂 😂 😂 😂 😂
pszichopata vagyok de empátiával juj
😂 😂 😂 😂 😂 😂 😂 😂
a forza a világ legszarabb játéka
😂 😂 😂 😂 😂
, dehogyis várjunk
8 bol 4 igaz rám
De lehet hony még
1/8 (erőszakos vagyok egy kicsit)
😂 😂 😂 🕗 😂😂😂😂
Nessaj 😧😦😮😯😲😨😰😰😨😧😦😮😯😲
8/5
miért nem lájkoltad a videót?
Bocsánat nessaj, de meg kell mondjam neked, hogy Kussolj😂
Mindig megállítod bammeg....
5/8 nekem😢
A fene pszichopata vagyok a videó alapján
😂 😂
Ó máj gád
8/8
Dik nekem8/5 lett he
Baj van az egész ilik rám de nyugi😱 honyha aszt monta hony magas inteligencia akor nessaj sem se énse vanyok pszichopata nemtudom hony kel irn namindeny menyek ini becs honyha iny látsz🥴😵😵💫👽
4/8
8/4
5/8
Hát ha belegondolunk akor számolok hony fejben menyit és hony valo életben ako fejben10/100 élöben 10/999999
nekem 2 3
😂😂😂😂😂😂😂
Nekem 3/8