Engedd meg, hogy adjak pár tippet. 7 éve fifázom, mindegyikbe kezdtem már karrier módot, úgyhogy ismerem ennek szinte minden csínját-bínját. A hibák amiket észrevettem: - Nem szabad visszahívni a kölcsönjátékosokat, hiszen a fiatalok ilyenkor fejlődnek, 2 év alatt akár 10 összt. is feltudnak menni. -Eladni főleg nem szabad őket, pont ezért fontos, hogy ne hívjuk vissza őket, mert a gép okosan taktikázik és pillanatok alatt fel tudja fejleszteni akár 80 fölé is ezeket a rémisztően jó tehetségeket. -A formációba, illetve az instrukcióba nem szólnék bele, ízlések és pofonok. -Azokat a "fiatal" játékosokat érdemes eladni akik már betöltötték a 20-at és még a 70-es értékelést sem érték el, lásd: Wilson Age:22 Overall:67, O'Hara Age:22 Overall:59 -Próbálj meg kevesebbet alkudni a játékosokért és a bónuszokat eltörölni a vásárlásnál illetve a játékos megegyezésnél is, ugyanis ezekkel meg fogják csappantani a pénztárcádat :) - Próbálj meg többet kérni a játékosokért (de azért emberi mennyiséget, ne úgy mint nekem a Barca: Dembelé 170 millió font...) pl Lukakut szerintem 80-85 millióért is el lehetett volna sózni -Illetve csak a szépítés kedvéért állíts mezszámokat a játékosoknak :) Középső védőnek tipp: Milan Skriniar, Davinson Sánchez Presnel Kimpembe semmiképp, gyenge és sérülékeny Remélem tudtam segíteni :)
Teljesen igazad van haver ugyan igy tolom en is a 73 as 21 ev alatti jatekosokat elsozom kolcsonbe es ha pl 73 rol 76 ra megy fel elkuldom megegyszer es tuti mar hogy 80 an erkezik vissza. Eletem igazolasa es eladasa az a Depay volt 56 millaert vettem meg 83 an es 1 ev alatt 88 lett es a psg nek eladtam 165. Millio Euro ert konkretan az eladasi penzebol ossze tidtam tenni egy uj vedelmet. En is annyira ismerem mar a fifa Karrier modos taktikait hogy hihetetlen pl a gep szereti az ilyen 12 millio es fel ajanlatokat hogy mindig 500.000 ra vegzodjon 😉
Szia. Látom vágod a Fifát. Tudnál adni tippeket Ultimate Team-ben is? Nekem 100 órám van ebben a játékmódban és egy 187-es Laliga csapatom van. Idén játszok először online, korábban is játszottam már a játékkal, de akkor csak letorrenteztem, ezért nem volt elérhető számomra az online.
Ha jó védőt szeretnél középre Varane,Vagy Koulibaly,de Varane jobb. Sanchezt szerintem is eladhatod,Olcsó és jó akár O.Demelé,vagy drágábbért Sané. Ha egy veterántól ami a FIfát illeti elfogadsz egy tanács! Ha átigazolás van és egy játékosodra kivan írva pl Lukaku 76 és 112,4 -et is érhet és 65 öt is ajánlanak nyugodtan kérj érte jóval többet mint 65 akár 90 et is vagy 85 meg szokták adni.Ezzel sok pénzt veszítesz,vagy nyersz Ui: Ha Jesus megvan "cserének" Ő simán kezdő szintű játékos a játékban akár Sanchez helyére még ha nem is oda való,de Balotellinél jobb. Ha Balotellit mindenképp kezdőbe szeretnéd, akkor Sanchez helyére Sané, ő olyan szinten van a játékban hogy világklasszis teljesítményre is képes,még ha nem is Neymar.És olcsóbb. Remélem hasznos volt üdv. Areus
Még 1 nagyon fontos tipp, ami saját tapasztalatból jutott eszembe. Martiallal még most hosszabbíts szerződést, hiszen nálam honvágya lett és ingyen elvitték, mert nem akart hosszabbítani a szezon vége felé...
Nagyon jó látni hogy te is úgy vélekedsz a United játékosokról mint én. Szerintem is Bailly és Fred nagyon jó igazolások voltak, meg szerintem Lindelöf is egy kis idővel jó lesz. Fellaini-t én is elküldeném. Szeintem nagyon jót tett a Unitednek hogy elküldték Mourinho-t igazság szerint ez már nyáron érett, bármennyire is egy jó menedzser általában egy csapatnál nem bír többet 2-3 évnél. Már szeptemberben is látszott hogy ez a szezon nem lessz a legjobb, de Solskjaer érkezése ota mintha minden megváltozott volna (tudom hogy nem világverő csapatok ellen játszottak de ma majd kiderül a Spurs ellen). Nekem nagyon tetszett a videó, sok ilyen még Főni.
Hát egyelőre jól jártak az új edzővel szóvql remélem h jobban fognak teljesíteni.... Egyébként sztem skriniar passzolna az unitedhez, jó vétel lenne...
Védő : Romagnoli , Rugani , Aké , Varane Középpályás : Pjanic (Jó húzó ember egy 2 évig) , Tolisso . Szerintem Sánchez-t ne add el , mert gyors , jól lő , jól cselez , és ha kiöregedik meg ott lesz Chong aki nagyon tehetséges. Jó videó lett amúgy. Így tovább!!! :)
Én is Pogbát raktam kapitánynak :) Mellé jött Oblak, Alexander-Arnold, Filipe Luis és Bale. Állandó mentés nélkül nyertem velük BL-t és PL-t úgy, hogy sokat szimuláltam. Ja és adom azt a taktikát, amit sokat leírtak, hogy a fiatalokat ne hívd kölcsönből! Sőt! Menjen az összes 60-65-ös fiatal! Nekem mire visszajönnek van, aki 70-es, ha sokat játszik és van egy kis szerencsém. Nekem speciel egyszer volt egy 78-as (!), akit rögtön raktam kezdőbe és a következő szezonra 85 volt! :) Sok sikert, Főni!
Ez is nagyon jó volt Nessaj! Középső védők közül tudnám ajánalni Varanet, Umtitit, Nachot, Marquinhost. De hátvédeken kívül Reust vagy Dembélét megnézném a csapatban.
Nem vagyok united-es de nagyon tetszett a videó! Szerintem középhátvédnek Alderweireldet vagy Boateng vedd meg! Még egy Mbappét is szívesen látnék a csapatba! Csak így tovább! Sir Alex s United is on!
Középcsatárnak : Harry Kane , Firmino Szélső : Leroy Sané , Mohamed Salah Védő : Kalidu Koulibaly Bal oldali védő : Marcelo És ha még kéne egy-két középpályás akkor : Bernardo Silva , Dybala , Christian Eriksen . Ja , és nekem nagyon tettszett a videó várom a következő részt ; D
Üdv Mr.Nessaly! Szeretnék egy javaslatot mondani,aki nem egy védő,de érdemes lehetne le igazolni,a játékos nem más mint a Manchester United szurkolok egykori kedvence,Wilfried Zaha,Tud játszani a széleken,és közepén is kiválóan játszik,teknikás és rendkívül gyors,és remekül bele illene a maga támadó focis rendszerébe.
Végre :D Nekem nagyon bejött meg is jött a kedvem egy gamehez :p Védőnek Romagnolit vinném az Ac Milanból a te kereted cseréjének szerintem tökéletes ügyes robbanékony pontos :)
Kapusok: De Gea, Navas, Romero Védők: Pepe, Kimpembe, Van Dijk Középpályások: Asensio, Pogba Támadók: Balotelli, Mbappé, Dybala, Sterling Szerintem ez igy egy b*szo csapat lenne! Örülök, ha segítettem akár egy kicsit is!💪😀
Remek volt ez Főni! Már várom a következőt, én nem szakértek, nem adok tanácsot, csak nézem, élvezem, szurkolok. Megint nyertünk, vertük a Tottenham-et. :D
Szia Nessaj,szerintem középső védőnek Davidson Sanchez beférne a keretedbe és Bailly-val tök jó párt is állíthatnának mert szinte ugyan olyan jó a fepépítésük
Fosu maradhatott volna, mert tud CB lenni és elég jó testfelépítésű. Ha már több szezont nyomtál le, akkor vedd meg mondjuk a 3.ban Tonali-t. 2. szezonomban megvettem a Salzburgba, egész éven játszott és +5öt nőtt a potenciálja és +378%os lett az értéke. Olyan mint Modric. Gyors, mindenhol ott van, jól lő távolról és nagyon jó passzoló + szervező. Kapusposztra, majd a fiatal Früchtl. Lukaku-t 85-90ért is eladhattad volna :D
Szia! Középső védőnek mondanám De Ligt-et, 19 éves 78-as azt hiszem és kb 3-4 éven belűl 91-re nő. A középpályára Youri Tielemans (illetve ha már magyarok vagyunk akkor Szoboszlai akinek 85-ös potenciálja van és tud támadó és védekező középpályást is játszani) szélre pedig Chiesa. Gabriel Jesus pedig hatalmas vétel volt! (Akiket az előbb felsoroltam mind cserének egyenlőre, de jövőre már kezdők lehetnek) Remélem segítettem! Pacsi ✌🏻
Alderweireldet és Vertonghent ajánlom középre, nagyon jól össze tudnak dolgozni és nálam nem egyszer mentették már a labdát a gólvonalról, persze ez a játékstílustól is függ.
Védőnek: Skriniar, Rugani, Davinson Sánchez, Otamendi, Stones, Hummels, Koulibaly, Victor Ruiz, Marquinhos, Nacho, Pepe (öreg tudom de 85-ös és olcsó), Van Dijk, Ramos, Gabriel Paulista, Maguire. Remélem, tudtam jót mondani :)) Amúgy én szinte csak manager módozok, évek óta nyomom, és ha nem gáz kicsit belekötnék az átigazolási politikádba; -merj alkudni, a gép enged, lehet, hogy csak idővel, de fog -a fiatalokat add kölcsönbe, egy szezon alatt simán fejlődnek 5-öt, az meg legalább duplaár jövőre -30 felett a fifa szeret downgrade-elni, emiatt néhány fasza idősebb játékost sem éri meg, tényleg csak világklasszist közülük -Valencia helyett Dalot lehetne, legalább annyira tud szélső középpályást, mint Valencia. Ha sokat fejleszted a dribblinget meg a lövést, akkor hamar túl is növi.
A helyedben eladnám Maticot, és hasonló játékosokat és lehet hogy ez hülyén fog hangzani de Ramost megvenném kb 140 millióért. Kétség kívül az egyik legjobb védő a világon, és egy Veratti- Pogba páros mögött egy ilyen vadállat nem jönne rosszul:)
Kedves nessaj nagyon jó ez a sorozat és ez a formátum én pl nagyon szeretem az ilyet mert jó ha játszol meccseket is de jó látni azért hogy hogy viszonyulsz a játékosokhoz mi a véleményed róluk és hogy hogy reagálod le a tárgyalásokat köszi a videot .
Van Dijk, Koulibaly, Gameiro, Mina, De light ő fiatal és ő kapta az aranylabdát a fiatalok között (védő) előre pedig egy Malcom, O. Dembele, Vinicius Jr, középre pedig egy Arthur, ők fiatalok, olcsók és tehetségesek. Főleg Arthur és De Light
Köszönöm a türelmet az epizóddal! Rendesen megszívatott a TH-cam, de végre sikerült kiposztolni. Jövőhéten folytatjuk!
Nessaj szereld el KDB-t!
Nessaj középső védőként vedd meg David Luizt
Védőknek: Varane,Van Dijk,Koulibaly?????
Koulibaly,varane,kimpembe,es ha szélső akkor a barcelonai dembele
azok nem jók
Engedd meg, hogy adjak pár tippet.
7 éve fifázom, mindegyikbe kezdtem már karrier módot, úgyhogy ismerem ennek szinte minden csínját-bínját.
A hibák amiket észrevettem:
- Nem szabad visszahívni a kölcsönjátékosokat, hiszen a fiatalok ilyenkor fejlődnek, 2 év alatt akár 10 összt. is feltudnak menni.
-Eladni főleg nem szabad őket, pont ezért fontos, hogy ne hívjuk vissza őket, mert a gép okosan taktikázik és pillanatok alatt fel tudja fejleszteni akár 80 fölé is ezeket a rémisztően jó tehetségeket.
-A formációba, illetve az instrukcióba nem szólnék bele, ízlések és pofonok.
-Azokat a "fiatal" játékosokat érdemes eladni akik már betöltötték a 20-at és még a 70-es értékelést sem érték el, lásd: Wilson Age:22 Overall:67, O'Hara Age:22 Overall:59
-Próbálj meg kevesebbet alkudni a játékosokért és a bónuszokat eltörölni a vásárlásnál illetve a játékos megegyezésnél is, ugyanis ezekkel meg fogják csappantani a pénztárcádat :)
- Próbálj meg többet kérni a játékosokért (de azért emberi mennyiséget, ne úgy mint nekem a Barca: Dembelé 170 millió font...) pl Lukakut szerintem 80-85 millióért is el lehetett volna sózni
-Illetve csak a szépítés kedvéért állíts mezszámokat a játékosoknak :)
Középső védőnek tipp: Milan Skriniar, Davinson Sánchez
Presnel Kimpembe semmiképp, gyenge és sérülékeny
Remélem tudtam segíteni :)
Igazából a fiatalokkal szerintem felesleges annyira foglalkozni, mire beérnek minimum 2-3 szezon.
De amúgy ja, a többivel egyetértek.
Teljesen igazad van haver ugyan igy tolom en is a 73 as 21 ev alatti jatekosokat elsozom kolcsonbe es ha pl 73 rol 76 ra megy fel elkuldom megegyszer es tuti mar hogy 80 an erkezik vissza. Eletem igazolasa es eladasa az a Depay volt 56 millaert vettem meg 83 an es 1 ev alatt 88 lett es a psg nek eladtam 165. Millio Euro ert konkretan az eladasi penzebol ossze tidtam tenni egy uj vedelmet. En is annyira ismerem mar a fifa Karrier modos taktikait hogy hihetetlen pl a gep szereti az ilyen 12 millio es fel ajanlatokat hogy mindig 500.000 ra vegzodjon 😉
Szia. Látom vágod a Fifát. Tudnál adni tippeket Ultimate Team-ben is? Nekem 100 órám van ebben a játékmódban és egy 187-es Laliga csapatom van. Idén játszok először online, korábban is játszottam már a játékkal, de akkor csak letorrenteztem, ezért nem volt elérhető számomra az online.
@@lajosjuhasz8587 ?
@@banderasz1185 Szia! Persze, miben kérnéd a segítségem?
Vicces volt így visszanezve , hogy mit mondtál Greenwoodrol:D
😅
Ez igaz
Pont ezt akartam írni, meg hogy mi mondott Meguireről
Meg pereiraról
A megbukott tehetség
Ha jó védőt szeretnél középre Varane,Vagy Koulibaly,de Varane jobb.
Sanchezt szerintem is eladhatod,Olcsó és jó akár O.Demelé,vagy drágábbért Sané.
Ha egy veterántól ami a FIfát illeti elfogadsz egy tanács! Ha átigazolás van és egy játékosodra kivan írva pl Lukaku 76 és 112,4 -et is érhet és 65 öt is ajánlanak nyugodtan kérj érte jóval többet mint 65 akár 90 et is vagy 85 meg szokták adni.Ezzel sok pénzt veszítesz,vagy nyersz
Ui: Ha Jesus megvan "cserének" Ő simán kezdő szintű játékos a játékban akár Sanchez helyére még ha nem is oda való,de Balotellinél jobb.
Ha Balotellit mindenképp kezdőbe szeretnéd, akkor Sanchez helyére Sané, ő olyan szinten van a játékban hogy világklasszis teljesítményre is képes,még ha nem is Neymar.És olcsóbb.
Remélem hasznos volt üdv.
Areus
Védő: Koulibaly, Varane, Aké, Sokratis, Alderwield, Van Dijk, Lucas Hernández, Umtiti,Joa Cancelo(bár ő nem középső)
Sánchez helyére: Coutinho, Dembelé(Osumane), Sané, Ronaldo😏, Reus, Jadon Sancho🙏, Asensio, Lozano, Thauvin, Son
Ebben az en karier modomban is segitetél,pacsi
Neymar, Messi
Van dajk jó ötlet
Ehhez pénz is kell
@@minik9001 nem hazudsz😂😂
Szegény greenwood 13:06 ilyenkor még nem ismertük. :D
13:08 És egy másfél évre rá man utd sztár Greenwood :D
Hát igen
Ja amúgy
És a maguire, sancho igazolás is megtörtént a valóságban😂😂😂
@@stvnkrchrd És Herrera is ment PSG-be
Ja
Aszongya: "Chong, ilyen hajjal rendelkező játékost ki engedne el?"
*fellaini*
"Hát fellainitől el kel búcsúznunk...."
Szóval haj... Értem :D
Jó időzítés pont a Spurs meccs előtt! :) GGMU!
Matthew Toth elvertuk a Spurst!! Hajrá Man. UTD!!
Még 1 nagyon fontos tipp, ami saját tapasztalatból jutott eszembe. Martiallal még most hosszabbíts szerződést, hiszen nálam honvágya lett és ingyen elvitték, mert nem akart hosszabbítani a szezon vége felé...
Az új Solksjaer is on?
Középhátvéd: Giménez és Willi Orbán, vagy éppen Nicklas Süle
Sánchezt pedig cseréld el Eriksenre, Dybalára vagy Hazardra.
Remélem tudtam segíteni!
Coutinho
Igen jó lenne
Középhátvéd:Varane,Van dijk
Nagyon jó látni hogy te is úgy vélekedsz a United játékosokról mint én. Szerintem is Bailly és Fred nagyon jó igazolások voltak, meg szerintem Lindelöf is egy kis idővel jó lesz. Fellaini-t én is elküldeném. Szeintem nagyon jót tett a Unitednek hogy elküldték Mourinho-t igazság szerint ez már nyáron érett, bármennyire is egy jó menedzser általában egy csapatnál nem bír többet 2-3 évnél. Már szeptemberben is látszott hogy ez a szezon nem lessz a legjobb, de Solskjaer érkezése ota mintha minden megváltozott volna (tudom hogy nem világverő csapatok ellen játszottak de ma majd kiderül a Spurs ellen).
Nekem nagyon tetszett a videó, sok ilyen még Főni.
Szerintem mata annyira nem jó vagyis annyira nem szeretem a stílusát de a tobbivel egyetertek a fonokkel
@@bokoteygabor5573 igen nekem se a favoriton de lehet hogy Solskjaer keze alatt ő is jó lessz meg remélem Sanchez is.
Hát egyelőre jól jártak az új edzővel szóvql remélem h jobban fognak teljesíteni....
Egyébként sztem skriniar passzolna az unitedhez, jó vétel lenne...
@@bokoteygabor5573 Lehet mondjuk én Koulibaly-nak is örülnék.
Igazigaz
25:06 Így 2022 Szeptemberében Maguire -ről szerintem megváltozott a véleményed😀
🤣
nagyon jó volt, te vagy a kedvenc videósom, csak így tovább!!!! :)
Én azért szívesen megnéznék a valóságban is egy Nessalys ManUtd-ét!
Jais Lukakut 85millióért vette a Utd.
VÉGRE!! 💚💚🤙
Egyébként középső védőnek ajánlom Nachot és Sülét
Szélsőnek Comant középpályás nem kell csatár sem úgyhogy ennyi. Már nagyon vártam💪❤️❤️
CB:Van Dijk,Lovren,Koulibali,Sokratis
Lovrent hanyagoljuk, Liverpoolos létemre mondom Lovren egy nagy rakás 💩.
@@wintess1584 igazad van
teljes mértékben igaz. @@wintess1584
Szerintem soha ne hagyd abba a videózást mert te vagy a legjobb!!😀😀😀👍👍👍👍
Minden videódat már láttam és csomót likeoltam!
13:03 S azóta mi lett a fiúbol :D
Védő : Romagnoli , Rugani , Aké , Varane Középpályás : Pjanic (Jó húzó ember egy 2 évig) , Tolisso . Szerintem Sánchez-t ne add el , mert gyors , jól lő , jól cselez , és ha kiöregedik meg ott lesz Chong aki nagyon tehetséges. Jó videó lett amúgy. Így tovább!!! :)
Ez nagyon jo legyen még ilyen!
Én is Pogbát raktam kapitánynak :) Mellé jött Oblak, Alexander-Arnold, Filipe Luis és Bale. Állandó mentés nélkül nyertem velük BL-t és PL-t úgy, hogy sokat szimuláltam.
Ja és adom azt a taktikát, amit sokat leírtak, hogy a fiatalokat ne hívd kölcsönből! Sőt! Menjen az összes 60-65-ös fiatal! Nekem mire visszajönnek van, aki 70-es, ha sokat játszik és van egy kis szerencsém. Nekem speciel egyszer volt egy 78-as (!), akit rögtön raktam kezdőbe és a következő szezonra 85 volt! :) Sok sikert, Főni!
Védőnek Süle vagy de Ligt, óriási potenciál van bennük.
Ez tetszett nagyon remélem hosszú sorozat lesz belőle :)
Úgyse értek a manager karrierhez szval okosabb is lettem
Pov.: 2023-ban nézed meg a videót és nessaj meg akarja venni maguire-t 😢 az érzéseim egy Sevilla man u meccs után
Ezaz!! Végre karrier mód☺
Remélem sok rész lesz ebből a sorozatból főni 😜
Vehetnél magyarokat mondjuk Böde Danit Xd, Dzsudzsákot ,Nagy Ádit. Ők szerencsére mind benne vannak a karrier módban. 😁😁
Vagy ha már hátvéd kell, akkor egy Willi Orban beférne ebbe a United-ba ;) :D
En a barcaba vettem Dzsudzsákot
Ez is nagyon jó volt Nessaj! Középső védők közül tudnám ajánalni Varanet, Umtitit, Nachot, Marquinhost. De hátvédeken kívül Reust vagy Dembélét megnézném a csapatban.
És igen Mason Greenwood egy igazi játékos
És óriási tehetség,állitólag Ole felnőtt csapatban is bevetné
Kalauz Csongor
védő:Otamendi [hogy gyengizsd man.city]
Sánchez helyére Leroy Sané.
Ez a videó,érdekes volt ahogy össze raktad,a csapatott koszonom szepen!😀❤
15:25 németországba 😂
Szia Nessaj:)Nagyon tetszett a video!!!:)
Tudom hogy nem szereted a bayernt de azért a védők közé simán beférne egy süle
Nem vagyok united-es de nagyon tetszett a videó! Szerintem középhátvédnek Alderweireldet vagy Boateng vedd meg! Még egy Mbappét is szívesen látnék a csapatba! Csak így tovább! Sir Alex s United is on!
boateng,süle, gimenez CB-be?
Jó lett! Varane, Van Dike, Marqiunhos, Orbán😂!
Nem értem mért vetted meg Verratit 91 millioért +Hererát szerintem abból a pénzből megfeszed a PSG védelmét de te döntéset
Középcsatárnak : Harry Kane , Firmino
Szélső : Leroy Sané , Mohamed Salah
Védő : Kalidu Koulibaly
Bal oldali védő : Marcelo
És ha még kéne egy-két középpályás akkor : Bernardo Silva , Dybala , Christian Eriksen .
Ja , és nekem nagyon tettszett a videó várom a következő részt ; D
13:10 xd
Már nagyon várom a következő részt. Nagyon tetszett. :-)
Hallod Nessaj szerintem megvehetnéd a a thiago silvat vagy a Kimpembet
Sztem nagyon jó kis Manchester united csapat eddig. Nagyon szeretlek. Te vagy a kedvencem.
City szurkolokent ez egy remalom volt nekem:((😂
Eggyet értek veled😣
Nekem is :/ :(
Lol vannak city szurkolók? :DDD
Védőnek ajánlom Niklas Sülét, nagyon tehetséges fiatal jó a statisztikái is! Amúgy nagyon jó lesz a csapat csak így tovább :)
Moneychester United
13:10 mar tudjuk 😂
Belső védő aki nagyon jó és nagy a potenciál benne Marquinhos. Szerintem ő megérne neked! ✌️
Szerintem jöhetne egy kompany hátulra.nagyon jo lett a vidi nessaj😁👌
Középhátvéd cserének Vlad Chiricest megvehetnéd!
Amúgy nagyon jó lett a videó!
Úgy érzem ez lesz a kedvenc sorozatom tőled Nessaj :)
Gyönyörű csapat!Jó kezdés!
Nem is kell más.
Így tovább Nessaly.
Üdv Mr.Nessaly!
Szeretnék egy javaslatot mondani,aki nem egy védő,de érdemes lehetne le igazolni,a játékos nem más mint a Manchester United szurkolok egykori kedvence,Wilfried Zaha,Tud játszani a széleken,és közepén is kiválóan játszik,teknikás és rendkívül gyors,és remekül bele illene a maga támadó focis rendszerébe.
Köszönjük szépen Fellaini, tovább állhatsz! 🙂 Akárcsak mint egy igazi vezetőedző, Mr.Nessaly😀
Végre.Nekem is a Man.United a kedvencem.S az elöadás modod zseniális.Igy tovább
Vegyél fejlödő kèpes játékosokat!!!!😎😁
jó lett várom a folytatást pl lehetne ebből egy Live is amúgy igazold le Koulibaly :D
Vedonek joe gomes-t a liverpool-bol ajanlom,LW osmane dembele javaslom a barcanol
Es jo lett a video!
Nagyon jó lett a videó. Mint mint mindig. CB- re Benatia, Paward vagy Mendy CM-be esetleg Dani Cebalos? Remélem tudtam segíteni.
nem irok sokat, orulok is szuper 10/10! koszi a videot
Jó lesz így Nessaly!!! 👍👍👍😄😄
Végre :D
Nekem nagyon bejött meg is jött a kedvem egy gamehez :p
Védőnek Romagnolit vinném az Ac Milanból a te kereted cseréjének szerintem tökéletes ügyes robbanékony pontos :)
Kapusok: De Gea, Navas, Romero
Védők: Pepe, Kimpembe, Van Dijk
Középpályások: Asensio, Pogba
Támadók: Balotelli, Mbappé, Dybala, Sterling
Szerintem ez igy egy b*szo csapat lenne! Örülök, ha segítettem akár egy kicsit is!💪😀
Ezt vártam egész héten!
Sok sikert!
Nagyon jó videó lett szerintem középhátvédbe vedd meg Van Díjak -ot!
Remek volt ez Főni! Már várom a következőt, én nem szakértek, nem adok tanácsot, csak nézem, élvezem, szurkolok. Megint nyertünk, vertük a Tottenham-et. :D
Nagyon jó videós vagy nessaj csak így tovább!!!
Nessaj te vagy a kedvenc videósom
Jó a sorozat főni.. Koulibaly jó választás lenne.. Mellé talán még beférne egy Laporte.. És cserének Thilo Kehrer.. Vagy Ditrick Boyata
Szia Nessaj,szerintem középső védőnek Davidson Sanchez beférne a keretedbe és Bailly-val tök jó párt is állíthatnának mert szinte ugyan olyan jó a fepépítésük
A karrier módnak ez a legjobb része
grat a 100.000 hez :) csak ígytovább
Daniele Rugani szerintem pont jó lesz! 👌😉
Szia Nessaj! Tudok neked 2 középpályást ajánlani: Casemiro, Rakitic. Nekem mindkettő nagyon szimpatikus(likeold hogy eljusson Nessajig!) Köszi
Fosu maradhatott volna, mert tud CB lenni és elég jó testfelépítésű.
Ha már több szezont nyomtál le, akkor vedd meg mondjuk a 3.ban Tonali-t.
2. szezonomban megvettem a Salzburgba, egész éven játszott és +5öt nőtt a potenciálja és +378%os lett az értéke. Olyan mint Modric. Gyors, mindenhol ott van, jól lő távolról és nagyon jó passzoló + szervező.
Kapusposztra, majd a fiatal Früchtl.
Lukaku-t 85-90ért is eladhattad volna :D
Add el Sanchezt!
CB: Vertonghen, Skriniar, Gimenez, Marquinhos, Davidson Sanchez, Nacho, Chriestensen, Romagnoli, Rüdiger, De Ligt😊😊
Belső védő: Matthijs De ligt nagyon jo lenne szerintem fiatal is meg az értékelése is elég jó 😁
Szia! Középső védőnek mondanám De Ligt-et, 19 éves 78-as azt hiszem és kb 3-4 éven belűl 91-re nő. A középpályára Youri Tielemans (illetve ha már magyarok vagyunk akkor Szoboszlai akinek 85-ös potenciálja van és tud támadó és védekező középpályást is játszani) szélre pedig Chiesa. Gabriel Jesus pedig hatalmas vétel volt! (Akiket az előbb felsoroltam mind cserének egyenlőre, de jövőre már kezdők lehetnek) Remélem segítettem! Pacsi ✌🏻
Szia Nessaj! Sztem hátvédnek mehetne: Willi Orban,Hummels, Boateng, Tah, Jonathan,Mammana, Emanuel,Vallejo,Gnagnon, Joris ...Ezekbe még nem csalodtam anyira :'D !Sánchez helyére:Diogo Jota,Oyarzabal,Sané, Leroy,Mertens,Coutinho,Hazard,Neymar,Ronaldo
Már most jobb vagy mint Mourinho. Te értékeled az embereket ezért lettem a pingvinek tagja.🏆
Alderweireldet és Vertonghent ajánlom középre, nagyon jól össze tudnak dolgozni és nálam nem egyszer mentették már a labdát a gólvonalról, persze ez a játékstílustól is függ.
Nessaj szerintem Pique Otamendi Azpilicueta stb.👍⚽️Kell nyerni !!!
Szia Nessaj! Én nem vagyok nagy fifás megvan a 17 na de elvileg Alex Sandro jó volt az előző játékokban azt mondták!
Ez a sorozat nagyon jó mindenképp folytasd
Védőnek: De Light, Romagnoli
Középpályára: Pellegrini (Roma)
Védőnek: Skriniar, Rugani, Davinson Sánchez, Otamendi, Stones, Hummels, Koulibaly, Victor Ruiz, Marquinhos, Nacho, Pepe (öreg tudom de 85-ös és olcsó), Van Dijk, Ramos, Gabriel Paulista, Maguire. Remélem, tudtam jót mondani :))
Amúgy én szinte csak manager módozok, évek óta nyomom, és ha nem gáz kicsit belekötnék az átigazolási politikádba;
-merj alkudni, a gép enged, lehet, hogy csak idővel, de fog
-a fiatalokat add kölcsönbe, egy szezon alatt simán fejlődnek 5-öt, az meg legalább duplaár jövőre
-30 felett a fifa szeret downgrade-elni, emiatt néhány fasza idősebb játékost sem éri meg, tényleg csak világklasszist közülük
-Valencia helyett Dalot lehetne, legalább annyira tud szélső középpályást, mint Valencia. Ha sokat fejleszted a dribblinget meg a lövést, akkor hamar túl is növi.
A helyedben eladnám Maticot, és hasonló játékosokat és lehet hogy ez hülyén fog hangzani de Ramost megvenném kb 140 millióért. Kétség kívül az egyik legjobb védő a világon, és egy Veratti- Pogba páros mögött egy ilyen vadállat nem jönne rosszul:)
Kedves nessaj nagyon jó ez a sorozat és ez a formátum én pl nagyon szeretem az ilyet mert jó ha játszol meccseket is de jó látni azért hogy hogy viszonyulsz a játékosokhoz mi a véleményed róluk és hogy hogy reagálod le a tárgyalásokat köszi a videot .
Rüdiger vagy Van dijk nagyon jó sorozat lesz eből szerintem csak így tovább
Szia nessaj te vagy a kedvencem
Timo Werner kell neked, nagyon jó játékos!
Jó lett a vidi,hajrá Nessaj Fc!!!!!!!!!!!!
Upamecano-t ajánlom cb-nek. Nagyon adtam a karriert Nessaly :D
Nekem pont Manchester Unitedos kabátom van. 👌
_Nem mintha nagyon néznék focit, de azért jó hogy van ilyen kabátom._
Nagyon tetszik ez a sorozat! Szerintem Virgil van Dijk-ot leigazolhatnád
Ramos
Ruben Loftus Cheek
És sok sikert jo volt videjo
Középső védő pozícióba a Leverkusen belsővédőjét Jonathen Tah-t , hisz fiatal és dinamikus.! Nekem bevált.!😊
Van Dijk, Koulibaly, Gameiro, Mina, De light ő fiatal és ő kapta az aranylabdát a fiatalok között (védő) előre pedig egy Malcom, O. Dembele, Vinicius Jr, középre pedig egy Arthur, ők fiatalok, olcsók és tehetségesek. Főleg Arthur és De Light
Balotelli tényleg rendkívüli jó játékos de Verratit nem szeretem.
De amúgy nagyon jó a sorozat!!!!!!