zseniális, nem tudok vele betelni. Láttam élőben is, de azóta ért meg bennem igazán mondanivalója, amióta itthon hétről hétre, napról napra hallgatom, és csakis az Ő előadásában érzem ezt az átütő érzést.KÖSZÖNÖM SZÉPEN TISZTELT SZABÓ P. SZILVESZTER!
Ez egyszerűen valami fantasztikus! Láttam az darabot is és ezt a gálaestes felvételt is már vagy ezerszer néztem meg, de nem tudom megunni! Szabó P. Szilveszter az egyik legfantasztikusabb színész akit valaha láttam olyan mélységes alázattal és olyan határtalan profizmussal játsza el a szerepeket hogy aki csak nézi le sem tudja venni róla a szemét! Én először a Rómeó és Júliában láttam és már ott felfigyeltem a profizmusára, de ebben a szerepben is ő a legcsodálatosabb!
Életemben először tegnap láttam Szabó P. Szilvesztert színpadon, még csak nem is énekes darabban, és le voltam nyűgözve. Rákerestem a videóira, és továbbra is le vagyok.:) Pedig nem is szeretem a zenés műfajt, de ő kiemelkedik a magukat a darab közben a közönséggel ajnároztató ripacsok sorából. Imádom, hogy olyan komolyan veszi a legbugyutább bohózatot is, mintha Shakespeare-t kéne játszani. Tökéletes.
imádom már több változatban megnéztem de ő magasan viszi a pálmát a leges legjobb színész kb. most néztem meg 203. alkalommal és nem tudom megunni imádlak Szilveszter :D
Hihetetlen,a "csak Ő nézett így" A gyomrom nem bírta ,annyira magával ragadja az embert Szilveszter,láttam és szeretem Bereczkit ,de még sokat kell tanulnia ,mire eljut ide :)
Utoljára színpadon még középiskolás koromban láttam Szabót, akkor kezdő volt, de már ott is valami elemi karizma, nyugalom és elegancia áradt belőle. Erre születni kell, h. eleve legyen egy ilyen átütő hatása valakinek szerintem. De a Rebeccában egészen kiemelkedő ahogyan felépíti a karaktert, egyértelműen beért művészileg, és igen, ez a rész a csúcspont a darabban. Csodás, ahogy bontja le az addig bemutatott látszatvilágot és lépésenként eljut egy egészen lemeztelenített, megtört karakterig, ami nyilván eleve benne van a történetben, de ehhez színészileg nagyon sokat ad hozzá. Nem szeretem a musicaleket, olyan 4-5 darabot nézek meg szívesen, de nem az én világom egyáltalán, ellenben ő valahogy mindegyikben benne van és gyanítom miatta is kedvelem ezt a pár darabot. :) Nagyon sokat ad hozzá a zenés színházi világhoz a jelenléte.
Nagyon jó!! Én nem tudok külömbséget tenni közte és Bereczki között.Mindketten tökéletesen megoldották úgy,hogy nem is hasonlít a másikra.Hangilag mindketten profik így nem meglepő,hogy tökéletes énekeltek.Nagyon jó darab ez,mondjuk a film is jó volt.Jobb mint a könyv és ez ritkaság.Szóval nagyon tetszik!:-)
@rebcsy1,inkábúgy írtad volna Bereczki neked joban tetszik.:D Szilveszterek nagyon is jó hangja van, de ugyebár Bereczki és Szabó más más alkat. Egy jó színész mindent eljátszik,de Bereczki jó Mercuczio, de Mr.Winter inkáb Szabó P.Szilveszter :)
Dalszöveg: Hamis életet élt Aki látta csak őt Mind tébolyultan térdepelt e báj előtt S buja kegyeket várt szegény Pont úgy, mint én A mosolya édes volt, ál-szerény Minden férfi jól bedőlt Pont úgy mint én Úgy hatott e jégmosoly Hogy felcsapott a tűz Ködökben tűnt az arca már De most is rideg mosollyal űz Hol jártunk már veled is Oda vittem el őt A hegy tetejére Hogy nézzük Monte-Carlót Ott nyíltan mondta ki Aljas alkut kínál Legyen csak színház, lényege az Példás hitvest játszom Viszont nem kellesz Max! S mert féltem a botrányt: Hát tűrtem én ezt a förtelmes szégyent Válást nem visel a Manderley-ház És a családunk hírét Mindenképp védenem kell Persze tudta jól S erre használta fel Úgy kísért e jégmosoly Hogy éget, mint a tűz Ködökben tűnt az arca már, De most is rideg mosollyal űz És egy kis ideig még Hozta a látszatot És Manderley-t, hogy rendbe rakta Az nem vitás Ez az alkotás Ezt dicsérje őt: Ez Rebecca! Ám de nem titkolta túl soká, Hogy a házi barát Ővele tölti az éjeket itt S ha szóltam rá Csakis gúnyt kaptam én Úgy bántott e jégmosoly... Az egyik szeretője A saját unokatestvére, Jack Fawell volt Én ismerem Fawellt, itt járt amikor Londonban voltál! Mért nem mondtad eddig? Nem akartam, hogy ez is Rebeccára emlékeztessen! Hogy Rebeccára emlékeztessen? Hiszen mindenről csak Rebecca jut eszembe! Mikor Londonból megjött egyszer Láttam, felgyúlt a fény Tudtam, a csónakházban jár Gondoltam, ott van nála Fawell, nem tűrhetem! Ebből elég volt! És lejöttem a csónakházba... Ám idelenn Rebecca maga volt Unottan ágyán elhevert és a hamvveder már tele csikkel - Ott a padlón, és csak néz, néz, s gúnyol még Ez őrület! Fogd már fel, a házunk nem bordély! Ne légy ocsmány! Ha megkötsz egy alkut azt ugyebár be is tartod?! Lassan feláll, néz rám gőgösen, aztán már röhög; Mit szólsz, ha gyereket várok én? Azt kell, mondjuk tőled van! S anyának itt leszek én! S rászáll majd Manderley rá bizony, És a példás kis nejed, Max Anyai példát mutat már! S apját játszod te majd Te szánalmas kis hős! Úgy sértett e jégmosoly És csak ő nézett így... Agyamba szállt a vér Meglöktem én Ő meg hanyatt zuhant Nem mozdult, néma volt Te jó ég! A fejét ütötte be És már halott volt! De mosolygott még... Felkaptam esztelen én S a csónakjába tettem Elsüllyedt a mély vízen Ahol most végül valaki rátalált Így győzött le hát Még a halálban is Így győzött a jégmosoly Mely éget, mint a tűz Akárhol járok, ott van mindenhol... És vádolva szól a jeges mosoly, A jeges mosoly még űz!
He is good, but I prefer Bereczki Zoltan for this role. I think the vulnerability is clearer in his performance, and I also like his voice more than the voice of this guy.
Nem tudom, de szerintem Bereczkihez nem illik az ilyen szerep! Neki inkább a Mercutcio (vagy mi) szerep állt jool!! Szilveszterben az a jó hogy ahogy mindenki ismeri ő szokta játszani az ilyen szerepeket ezért ő már egyel tapasztaltabb hogy hogyan játsza el az ilyen karaktereket!! Amugy meg k*rv* jo hangja van mind2jüknek!
Szabo p szilveszter vue Colier Coeur Bleu Ocean 💙 Titanic rose dawson Qui veux cadeau Colier Coeur Bleu Ocean Titanic rose dawson si De la cadeau bonne fete veronique boivin 35 ans veronique boivin
Szabo p szilveszter mon amour je taime beaucoup Seve Yeux a yeux soiree de gala profonde amour homme a vie amour Premiere tres beau vetemant Romantique Relation sexuelle Prixeux ❤😊
ハンガリーがこんなにすごい国だったなんて知らなかった。ロミジュリからここまで流れ着いてきたけど、szabo p. szに関する動画から離れられない。
zseniális, nem tudok vele betelni. Láttam élőben is, de azóta ért meg bennem igazán mondanivalója, amióta itthon hétről hétre, napról napra hallgatom, és csakis az Ő előadásában érzem ezt az átütő érzést.KÖSZÖNÖM SZÉPEN TISZTELT SZABÓ P. SZILVESZTER!
Ez egyszerűen valami fantasztikus! Láttam az darabot is és ezt a gálaestes felvételt is már vagy ezerszer néztem meg, de nem tudom megunni! Szabó P. Szilveszter az egyik legfantasztikusabb színész akit valaha láttam olyan mélységes alázattal és olyan határtalan profizmussal játsza el a szerepeket hogy aki csak nézi le sem tudja venni róla a szemét! Én először a Rómeó és Júliában láttam és már ott felfigyeltem a profizmusára, de ebben a szerepben is ő a legcsodálatosabb!
Imádom!
Szabó P Szilveszter remek színész minden szerepében.
Favourit
Szilveszter egy csoda..💙
Szabó P Szilveszter nagyon jól játsza Maximot. Meg az Elizabeth ből a Halált. Meg a Rómeó és Júlia ból Tybald ot.
Életemben először tegnap láttam Szabó P. Szilvesztert színpadon, még csak nem is énekes darabban, és le voltam nyűgözve. Rákerestem a videóira, és továbbra is le vagyok.:) Pedig nem is szeretem a zenés műfajt, de ő kiemelkedik a magukat a darab közben a közönséggel ajnároztató ripacsok sorából. Imádom, hogy olyan komolyan veszi a legbugyutább bohózatot is, mintha Shakespeare-t kéne játszani. Tökéletes.
Shakespeare-t is játszott pontosabban a Rómeó és Júliábl a Tybaltot
Ott az egyik legjobb :)
Játszott más Shakespeare-t is!:)) Szentivánéji álomban Oberont alakította 😁
Imádom! *---------* Nála nincs jobb Művész! *----* Meg imádom a nézéseit... leolvadok a székről... :"D
detto :) imádom olyan jó színész számomra a legjobb a kedvenc a példaképem mivel színésznek készülök
imádom már több változatban megnéztem de ő magasan viszi a pálmát a leges legjobb színész kb. most néztem meg 203. alkalommal és nem tudom megunni imádlak Szilveszter :D
Hihetetlen,a "csak Ő nézett így" A gyomrom nem bírta ,annyira magával ragadja az embert Szilveszter,láttam és szeretem Bereczkit ,de még sokat kell tanulnia ,mire eljut ide :)
Szerintem a végén Lévay mosolya és tapsa mindent elárul :) ♥
És tényleg :) Hát igen, ennél nagyobb elismerés nem is kell, mert tényleg szupeeer előadás volt
Utoljára színpadon még középiskolás koromban láttam Szabót, akkor kezdő volt, de már ott is valami elemi karizma, nyugalom és elegancia áradt belőle. Erre születni kell, h. eleve legyen egy ilyen átütő hatása valakinek szerintem. De a Rebeccában egészen kiemelkedő ahogyan felépíti a karaktert, egyértelműen beért művészileg, és igen, ez a rész a csúcspont a darabban. Csodás, ahogy bontja le az addig bemutatott látszatvilágot és lépésenként eljut egy egészen lemeztelenített, megtört karakterig, ami nyilván eleve benne van a történetben, de ehhez színészileg nagyon sokat ad hozzá. Nem szeretem a musicaleket, olyan 4-5 darabot nézek meg szívesen, de nem az én világom egyáltalán, ellenben ő valahogy mindegyikben benne van és gyanítom miatta is kedvelem ezt a pár darabot. :) Nagyon sokat ad hozzá a zenés színházi világhoz a jelenléte.
Ő a legeslegjobb!!!!😍😍💖💖💖🎶🎶🎶
imádom a hangját és az előadás módját is!
Szilveszter elképesztő!
Örök kedvenc.
Fantasztikus! Egy önálló darab a darabban! Nem tudom elégszer megnézni!
zueu3u
Nagyszerű előadás,teljesen magával ragadott. Komoly munka.
Szilvesztert elősször a Rebecca-ban láttam. De akárhányszor hallom libabőrös leszek! Ugyan így vagyok Zsuzsival is és Polyák Lillával imádom őket!!!!
I suppose this scene is the reason there aren't many versions of this musical around the world. How many actors can play such a scene?
Nagyon köszönöm szépen.. Csodálatosan szép.....
Imádom, imádom, imádom!
Hiába hallottam Homonay vagy Bereczkit is ez valami zseniális 🙂
Világszínvonalú előadások és művészek !!!
Nagyon jó!!
Én nem tudok külömbséget tenni közte és Bereczki között.Mindketten tökéletesen megoldották úgy,hogy nem is hasonlít a másikra.Hangilag mindketten profik így nem meglepő,hogy tökéletes énekeltek.Nagyon jó darab ez,mondjuk a film is jó volt.Jobb mint a könyv és ez ritkaság.Szóval nagyon tetszik!:-)
gyönyörű dal és tökéletes énekes :-)
Fantasztikus igazi profi !!
Mér nem lehet többször lájkolni ugyanazt a videót? :D
Imàdom nàla nincs jobb,magasan a legjobb!
@rebcsy1,inkábúgy írtad volna Bereczki neked joban tetszik.:D Szilveszterek nagyon is jó hangja van, de ugyebár Bereczki és Szabó más más alkat. Egy jó színész mindent eljátszik,de Bereczki jó Mercuczio, de Mr.Winter inkáb Szabó P.Szilveszter :)
Kiváló színész, és énekes!
Fantasztikus! Idáig Bereczki fan voltam, de a soproni Miss Saigon után Ő lett az igazi:-)
még mindig imádom
Élőben is fenomenális.
Dalszöveg:
Hamis életet élt
Aki látta csak őt
Mind tébolyultan
térdepelt e báj előtt
S buja kegyeket várt szegény
Pont úgy, mint én
A mosolya édes volt, ál-szerény
Minden férfi jól bedőlt
Pont úgy mint én
Úgy hatott e jégmosoly
Hogy felcsapott a tűz
Ködökben tűnt az arca már
De most is rideg mosollyal űz
Hol jártunk már veled is
Oda vittem el őt
A hegy tetejére
Hogy nézzük Monte-Carlót
Ott nyíltan mondta ki
Aljas alkut kínál
Legyen csak színház, lényege az
Példás hitvest játszom
Viszont nem kellesz Max!
S mert féltem a botrányt:
Hát tűrtem én ezt a förtelmes szégyent
Válást nem visel a Manderley-ház
És a családunk hírét
Mindenképp védenem kell
Persze tudta jól
S erre használta fel
Úgy kísért e jégmosoly
Hogy éget, mint a tűz
Ködökben tűnt az arca már,
De most is rideg mosollyal űz
És egy kis ideig még
Hozta a látszatot
És Manderley-t, hogy rendbe rakta
Az nem vitás
Ez az alkotás
Ezt dicsérje őt:
Ez Rebecca!
Ám de nem titkolta túl soká,
Hogy a házi barát
Ővele tölti az éjeket itt
S ha szóltam rá
Csakis gúnyt kaptam én
Úgy bántott e jégmosoly...
Az egyik szeretője
A saját unokatestvére, Jack Fawell volt
Én ismerem Fawellt, itt járt amikor Londonban voltál!
Mért nem mondtad eddig?
Nem akartam, hogy ez is Rebeccára emlékeztessen!
Hogy Rebeccára emlékeztessen? Hiszen mindenről csak Rebecca jut eszembe!
Mikor Londonból megjött egyszer
Láttam, felgyúlt a fény
Tudtam, a csónakházban jár
Gondoltam, ott van nála Fawell, nem tűrhetem!
Ebből elég volt!
És lejöttem a csónakházba...
Ám idelenn Rebecca maga volt
Unottan ágyán elhevert és a hamvveder már tele csikkel -
Ott a padlón, és csak néz, néz, s gúnyol még
Ez őrület! Fogd már fel, a házunk nem bordély!
Ne légy ocsmány!
Ha megkötsz egy alkut azt ugyebár be is tartod?!
Lassan feláll, néz rám gőgösen, aztán már röhög;
Mit szólsz, ha gyereket várok én?
Azt kell, mondjuk tőled van!
S anyának itt leszek én!
S rászáll majd Manderley rá bizony,
És a példás kis nejed, Max
Anyai példát mutat már!
S apját játszod te majd
Te szánalmas kis hős!
Úgy sértett e jégmosoly
És csak ő nézett így...
Agyamba szállt a vér
Meglöktem én
Ő meg hanyatt zuhant
Nem mozdult, néma volt
Te jó ég!
A fejét ütötte be
És már halott volt!
De mosolygott még...
Felkaptam esztelen én
S a csónakjába tettem
Elsüllyedt a mély vízen
Ahol most végül valaki rátalált
Így győzött le hát
Még a halálban is
Így győzött a jégmosoly
Mely éget, mint a tűz
Akárhol járok, ott van mindenhol...
És vádolva szól a jeges mosoly,
A jeges mosoly még űz!
ez mennyire jóóó...
Mindig a hideg futkos a hátamon, ha hallgatom...
He is good, but I prefer Bereczki Zoltan for this role. I think the vulnerability is clearer in his performance, and I also like his voice more than the voice of this guy.
I would have loved to see him play Erik in The Phantom of the Opera.
Or a vampire.
Tökéletes *.*
jééé, én ezt láttam filmben! a musical se lehet rossz de nekem film jobban tetszett :)
Remekmű! :D
Azt szeretném megkérdezni, h ezt a gálaműsort hol tudom visszanézni? Duna TV videótárában próbálkoztam, de nem túl sok sikerrel.
好喜欢邵老师❤❤
Joyeux Noel
Joyeux anniversaire veronique boivin bonne fete 35 ans
Mon amour vrai je taime vrai
Lehetetlen nem szeretni!!! :D (L)
Hát igen...☺
Teljesen jól látod NikiLady! :)
jó nekem a videótár, de én ott nem találtam meg, esetleg, ha tudnál küldeni nekem egy linket...
lehet én hülye vok, de nekem ez is, meg a színházi is jobban tetszik, mint a Szinetár Dóris Bereszkis...
Nem tudom, de szerintem Bereczkihez nem illik az ilyen szerep! Neki inkább a Mercutcio (vagy mi) szerep állt jool!! Szilveszterben az a jó hogy ahogy mindenki ismeri ő szokta játszani az ilyen szerepeket ezért ő már egyel tapasztaltabb hogy hogyan játsza el az ilyen karaktereket!! Amugy meg k*rv* jo hangja van mind2jüknek!
Teljes mertekben egyetertek !
+Pato Kira
☺
“vagy mi?” azért Bereczki legnagyobb alakítása Mercutio volt, nem kéne ennyire lebecsülni azt a szerepet hogy úgy hozod fel hogy “vagymi”...
@@fruzsinamaczko9363 nem tudta hogy kell írni, ezért a "vagy mi"
@@nagyeszter92 igen rájöttem már azóta 🤣😅
Érdekes!Nem tetszik ez a szám de állandóan visszatérek,hogy meghallgassam:o
Szabo p szilveszter vue Colier Coeur Bleu Ocean 💙
Titanic rose dawson Qui veux cadeau Colier Coeur Bleu Ocean
Titanic rose dawson si De la cadeau bonne fete veronique boivin
35 ans veronique boivin
@dobozkaa7 köszönöm :) akkor megnézem itt
Szabo p szilveszter mon amour je taime beaucoup Seve
Yeux a yeux soiree de gala profonde amour homme a vie amour
Premiere tres beau vetemant Romantique Relation sexuelle
Prixeux ❤😊
jah... átéli... de fele olyan jó hangja sincs mint Bereczkinek... sőt... :/ :/
rebcsy1 Bereczkinek nem áll jól az ilyen szerep, de Szilveszternek szerintem sokkal jobb a hangja is, meg ezerszer jobban áll neki, mint Zolinak!!!
igen szilveszternek jobb hangja van és jobban beleéli magát a szerepbe
Ezerszer jobb mint a BZ bármikor is....