16:57 Csak én nem látom értelmét a második lemeznek. Tartó szerepe nincs mert falhoz nem kapcsolódik, hővédelemre elég az kicserélt rész meg a régi összehegesztve.
Ha az új lemezt továbbra is magas hő éri, akkor az is meg fog hajlani. A függőlegesen berakott lemez inerciája kb. 150 szer nagyobb, jó lehet esetleg ha sikerül nem kilágyítani. A vas nem biztos megoldás. Én kivenném az ajtó feletti három samottot és boltívesre faragva építeném vissza, vagy az ajtóba építenék élére rakott samottból egy boltívet. Az egész folyamat olyan mint amikor a lovat menet közben patkolják.
Pont ezt akartam irni, hogy sajat anyagabol teglabol kell boltivet rakni.A masik hogy a repedt falon keresztul tud a fustgaz szenmonoxid szepen a lakasba szivarogni!!!!
Szia! Kesztyűt nem tanácsos használni sarokcsiszolóhoz. Ha véletlenül megcsúszik, és a kesztyűbe vág, akkor repül az ujjad is, mivel feltekeri. Ha nincs rajtad kesztyű, akkor csak a bőrödet karcolja.
Én felfúrnám néhány helyen a lemezt, majd menet fúróval menetet fúrnék, aztán csavarokat bele. A nagy hőváltozást nem szeretik a hegesztések, és idővel elkezd repedni. Ezért a szegecs vagy csavar jobb megoldás lehet, így biztonsági okok miatt tartsa néhány csavar a lemezeket össze, ha a hegesztés elrepedne.
Szevasz Pisti 🙂 Légy okos a lemezt ha kettévágod utánna ne laposvasként tedd be mert úgy nem tart hanem csinálj belőle szögvasat és úgy tedd be belülre 🙂
NEM VOK KÉMÉNYÉSZ DE EZ NAON KÖLLÖTT?? ÉN TUTI HOZZÁ NEM NYÚLTAM VOLNA, ÉSZRE SE VETTEM VOLNA, HOGY AZ A VAS MÖGHAJLOTT 1 CENTIMÉTERT, UGYANIS NEM NÉZEGETTEM VOLNA :DDDD DE ÉN ILYEN DUHAJ TIPUS VAGYOK :DD
Ha neki ez a szórakozása, az neked miért fáj, hogy még ide is be kell nyögjed? Ne nézd, nem kötelező. Neked van hobbid, vagy csak döglesz? Csinálj belőle tartalmat, ha nézik, még keresel is vele :) El kellene jutni fejben oda, hogy mindenki úgy tölti el az idejét, ami adatott, ahogy akarja, és ezzel nem kell másnak foglalkoznia, csak a saját idejét osztani be, a másikat meg békén hagyni, ha csak bántani tudod, talán a gonoszság is csökkenne.
@@redflag4444 Látod mekkora tahó vagy?!Az hogy elég nagy probléma azért írtam,mert ez azt jelenti hogy sajnos még nincs elég munka,nem keres pénzt!Ha csak ennyire telik tőled akkor sajnállak.
@@behajto1 Ja, tahó vagyok, mert nem fejted ki, mire gondolsz, csak beírod a szerinted nem gonoszkodó kommented pár szóban, értem. Amúgy meg pont hogy pénzt keres, mikor ezeket a tartalmakat is felteszi, mikor nincs fizerős kuncsaft. A néző szempontjából meg mindegy, keres, vagy sem az adott munka elvégzésével, vagy sem, nincs közünk hozzá, szóvátenni meg egyenesen taplóság. Amihez közünk van, az a tartalom, a bevétel-kiadás azmagánügy, ha megosztja ok, ha nem, az is.
16:57 Csak én nem látom értelmét a második lemeznek.
Tartó szerepe nincs mert falhoz nem kapcsolódik, hővédelemre elég az kicserélt rész meg a régi összehegesztve.
Ha az új lemezt továbbra is magas hő éri, akkor az is meg fog hajlani. A függőlegesen berakott lemez inerciája kb. 150 szer nagyobb, jó lehet esetleg ha sikerül nem kilágyítani. A vas nem biztos megoldás. Én kivenném az ajtó feletti három samottot és boltívesre faragva építeném vissza, vagy az ajtóba építenék élére rakott samottból egy boltívet. Az egész folyamat olyan mint amikor a lovat menet közben patkolják.
Pont ezt akartam irni, hogy sajat anyagabol teglabol kell boltivet rakni.A masik hogy a repedt falon keresztul tud a fustgaz szenmonoxid szepen a lakasba szivarogni!!!!
Szia!
Kesztyűt nem tanácsos használni sarokcsiszolóhoz. Ha véletlenül megcsúszik, és a kesztyűbe vág, akkor repül az ujjad is, mivel feltekeri. Ha nincs rajtad kesztyű, akkor csak a bőrödet karcolja.
Lehet tavaly a tèlapò hasa hajtotta meg a vasat mostmàr mehet megint 😊.
Ezt úgy megcsináltad legközelebb javítani izgalmas lesz 😮
Akkor már cserélve lesz a samott is. Úgy meg bomlik az egész.
Szia
Én úgy tudom a samotport vízüveggel kell ki keverni.
Szia lehet nem véletlenül volt két darabból.
Jól láttam a samotlisztet csapvízzel keverted össze? Nem vízüveggel kellett volna?
Jól láttad. Ez olyan keverék amihez már csak víz kell.
Kint hány fok van?
Most -10 fok
Én felfúrnám néhány helyen a lemezt, majd menet fúróval menetet fúrnék, aztán csavarokat bele. A nagy hőváltozást nem szeretik a hegesztések, és idővel elkezd repedni. Ezért a szegecs vagy csavar jobb megoldás lehet, így biztonsági okok miatt tartsa néhány csavar a lemezeket össze, ha a hegesztés elrepedne.
Szevasz Pisti 🙂
Légy okos a lemezt ha kettévágod utánna ne laposvasként tedd be mert úgy nem tart hanem csinálj belőle szögvasat és úgy tedd be belülre 🙂
S AMOTT NEM KELL KIJAVITANI ?? :DDDD
Olyan vagy mint a Mekk Elek a végeredmény is közel van hozzá😂mindegy mit csinálsz 😂
Legalább valamit csinál, és nem a faszát veri.... Te mit csinálsz, Józsika? 🙂
Olajemelővel visszanyomhattad volna
NEM VOK KÉMÉNYÉSZ DE EZ NAON KÖLLÖTT?? ÉN TUTI HOZZÁ NEM NYÚLTAM VOLNA, ÉSZRE SE VETTEM VOLNA, HOGY AZ A VAS MÖGHAJLOTT 1 CENTIMÉTERT, UGYANIS NEM NÉZEGETTEM VOLNA :DDDD DE ÉN ILYEN DUHAJ TIPUS VAGYOK :DD
Ej de parasztosan írsz he.. honnan vagyok gringo? 😄😄
@@zsoltszucs3101 hagyjad mán! "Duhaj típus"😂
Az elég nagy probléma hogy ezzel napokat el tudsz szórakozni.
🤦♀️