Én örülök ennek😊de őszintén, mert mostmár mindenki láthatja, hogy igenis fontos tényezője vagytok a másik oldalnak (direkt nem bal oldal). Ha már Rogánéknak arra kell rádolgozni,hogy összeugrasszák a tagságot egy ellopott (kiszivárogtatott) üzenettel akkor ez már jelent valamit. 👍😁Én őszintén büszke vagyok rátok 👏👏👏👏🫶🫶👍👍👍Csak így tovább és ne pocsékoljátok a hormont a sok rosszmájú tetűre . Én szurkolok 😊💪💪csak keményen 👍
Utolsó mondattal csak befért egy "basszus" :D Ám nagyon örülök a fejleményeknek. Majdnem elanyátlanodtam a pártszortimentben, mint valami meggyőződés nélküli, ideológiai bozgor :D :D
@@torzsmokus azzal, hogy beállnak a többi párt közé, és "aki nem úgy szavaz ahogy a központi utasításban van az inkább ne is jöjjön" szintre süllyednek
@@torzsmokus "aki nem úgy szavaz ahogy a központi utasításban van az inkább ne is jöjjön" akkor olvass utána jobban, és hllgasd meg újra a videóban szereplő emberkét, mert arról beszél hogyan tagozódnak be a többi párt működésébe.
Valszeg a DK is eljelentéktelenedne , ha Gyurcsány meg a nője lelépne a pártból. De az, hogy aki másképpen szavazna, az inkább maradjon otthon, vitte a pálmát az újkori pártok ostobaságai között. Egyébként az ilyesmi törvényes, mármint a hatályos Párttörvény szerint?
Szerintem nézz utána mennyire nincs ez szabályozva, maximum belső szabályokban a pártoknak. Saját értelmezésemben: Nem szavaztak Gergőék ellen, hanem egyezett az igenek és nemek száma, ezért nem született döntés, ami elbizonytalanította Gerit és Suzyt. Persze ez nem jelenti azt, hogy a korabbi, vagy a mostani megoldás egyértelműen jó.
@@MrDownRater Világos. A bajom inkább az, hogy ez a párt lehetne akár Gergő és Suzy nevű párt is, hiszen nélkülük nincs párt. És amelyik párt nem létezhet az alapítói nélkül, az nem párt...
@@Peti666 Ha ők nincsenek sem szűnt volna meg a párt, csak mindenki úgy ítélte meg, hogy velük erősebb és nem gondolták, hogy ez lehet a szavazás következménye. Persze úgy tekintesz a dologra ahogy szeretnél, saját meglátásod szerint, de én ezt szvsz túlzó leegyszerűsítésnek gondolom.
Szegeden én, és még sokan mások anyagilg is támogatnánk titeket, ha legalább helyben lehetne értelmes gondolatokat is közvetíteni. Mi nem fizetésért csatlakoznánk hozzátok, hanem a reményért, alternatíváért. Jelenleg az erőtök a többi párt erkölcsi mélyrepülésének köszönhetitek, nem a munkátoknak javarészt. Nem lenne jobb ha a humor mellett az értelem, tisztesség, megbecsülés, átláthatóság, kompromisszum készség ....lenne a szavazataitok fő forrása? Most megoldódott a probléma, és még nagy nyilvánosságot is kaptatok, de a háttérben már ott motoszkál a kérdés, hogy kik is kerültek be a pártba, kinek az érdekeit képviselik. Ha a BECSÜLETES NÉPET akarjátok képviselni, akkor belőlük kéne választani tagokat, jelölteket, vezetőket, olyan embereket, akik saját munkájuk mellett tennének a közért fizetés nélkül, akik saját megtakarításukból fedeznék pl a választások költségeit, ezek az emberek is különbözően gondolkodnak de közös a céljuk a tiszta, átlátható, becsületes politika. Ezek az emberek képesek lennének magukat korlátozó szabályokat hozni, hogy a politika ne megélhetés legyen, hanem szolgálat. A munka ellenértéke pedig az elismertség, hogy szebb haza épülhet, ilyen hazát megélhetési politikusok sosem fognak teremteni. Magyar Péterrel is fel lehetne venni a kapcsolatot, mert közös célt fogalmaztok meg, és akár be is lehetne venni a pártba, ha ő elfogadja a Ti szabályaitokat, lehetne beszélni Vona Gáborral is, Puzsér Róberttel is, Zacher Gáborral, Gulyás Mártonnal is és rengeteg pozitív gondolkodóval a Nép soraiból, persze ehhez kell az értelmes program, mert ők is csak akkor adják a nevüket a valódi értelmes alternatívához....., Sajnos Ti sem hallgatjátok még meg őket, és engem sem, gondolom ha csirkejelmezben elmennék egy Budapesti rendezvényre akkor talán lehetne veletek beszélni, de látom már vannak a soraitokban olyanok, akik értik amit mondok, ha augusztusban, megfogadtátok volna a rengeteg segítségem, akkor már most rendszerváltók lennétek, mert ha legyőznétek az EU választásokon a FIDESZT, és az ellenzéket az egyértelmű üzenet lenne, ezt az erőt pedig nem lehetne le Gyurcsányozni hitelesen, sajnos még nincs értelmes program, még mindig drogos jelző van rajtatok, és még nem csatlakoztak hozzátok az ismert hiteles személyek, és a névtelen NÉP becsületes tagjai, így ez csak az én álmom, de lehet vannak már a soraitokban is hasonlóan álmodók. szép napot mindenkinek, nem csak nektek.
Tökösek vagytok! Csak így tovább!
Nagyon nagyon szurkolok nektek! Már csak bennetek bízok.
Hajrá Kétfarkú!
Én örülök ennek😊de őszintén, mert mostmár mindenki láthatja, hogy igenis fontos tényezője vagytok a másik oldalnak (direkt nem bal oldal). Ha már Rogánéknak arra kell rádolgozni,hogy összeugrasszák a tagságot egy ellopott (kiszivárogtatott) üzenettel akkor ez már jelent valamit. 👍😁Én őszintén büszke vagyok rátok 👏👏👏👏🫶🫶👍👍👍Csak így tovább és ne pocsékoljátok a hormont a sok rosszmájú tetűre . Én szurkolok 😊💪💪csak keményen 👍
Utolsó mondattal csak befért egy "basszus" :D Ám nagyon örülök a fejleményeknek. Majdnem elanyátlanodtam a pártszortimentben, mint valami meggyőződés nélküli, ideológiai bozgor :D :D
Az már egy régi Prognózis, hogy jön a Kutya világ :)
Kétfarkú Jon Snow
Óriásiak vagytok Hajrá !!!!!!
Már azt hittem hiba van a Mátrixban😮😅
Szóval a "format c:" kiadása után sikerült megtalálni a "Mégse" gombot? Fantasztikus!
Jookovacs hol van? nem kapta meg krumplit és így most nem kommentel?
költségvetési gondok lehetnek, néhány napja a nagy bérkommentelők mintha eltűntek volna.
A telex csatornajan megtalálod őket @@bpitor1481
Köszi
ezzel legyilkoltatok mindent ami miatt eddig érdemes volt rátok szavazni.
„ezzel” - pontosan mivel?
@@torzsmokus azzal, hogy beállnak a többi párt közé, és "aki nem úgy szavaz ahogy a központi utasításban van az inkább ne is jöjjön" szintre süllyednek
@@jakejason4333 de hát nem állnak be 🤷
Háááát, figyu én most döntöttem el hogy még Madridig is elmegyek,hogy rájuk szavazzak. Eddig vaciláltam de mostmár biztosan ők a tuti befutók.
@@torzsmokus
"aki nem úgy szavaz ahogy a központi utasításban van az inkább ne is jöjjön"
akkor olvass utána jobban, és hllgasd meg újra a videóban szereplő emberkét, mert arról beszél hogyan tagozódnak be a többi párt működésébe.
Csávó nem tudjátok mit nyom? Főnököm kérdi
Valszeg a DK is eljelentéktelenedne , ha Gyurcsány meg a nője lelépne a pártból.
De az, hogy aki másképpen szavazna, az inkább maradjon otthon, vitte a pálmát az újkori pártok ostobaságai között.
Egyébként az ilyesmi törvényes, mármint a hatályos Párttörvény szerint?
Szerintem nézz utána mennyire nincs ez szabályozva, maximum belső szabályokban a pártoknak.
Saját értelmezésemben:
Nem szavaztak Gergőék ellen, hanem egyezett az igenek és nemek száma, ezért nem született döntés, ami elbizonytalanította Gerit és Suzyt.
Persze ez nem jelenti azt, hogy a korabbi, vagy a mostani megoldás egyértelműen jó.
@@MrDownRater Világos. A bajom inkább az, hogy ez a párt lehetne akár Gergő és Suzy nevű párt is, hiszen nélkülük nincs párt.
És amelyik párt nem létezhet az alapítói nélkül, az nem párt...
@@Peti666 Ha ők nincsenek sem szűnt volna meg a párt, csak mindenki úgy ítélte meg, hogy velük erősebb és nem gondolták, hogy ez lehet a szavazás következménye.
Persze úgy tekintesz a dologra ahogy szeretnél, saját meglátásod szerint, de én ezt szvsz túlzó leegyszerűsítésnek gondolom.
Szegeden én, és még sokan mások anyagilg is támogatnánk titeket, ha legalább helyben lehetne értelmes gondolatokat is közvetíteni. Mi nem fizetésért csatlakoznánk hozzátok, hanem a reményért, alternatíváért. Jelenleg az erőtök a többi párt erkölcsi mélyrepülésének köszönhetitek, nem a munkátoknak javarészt. Nem lenne jobb ha a humor mellett az értelem, tisztesség, megbecsülés, átláthatóság, kompromisszum készség ....lenne a szavazataitok fő forrása? Most megoldódott a probléma, és még nagy nyilvánosságot is kaptatok, de a háttérben már ott motoszkál a kérdés, hogy kik is kerültek be a pártba, kinek az érdekeit képviselik. Ha a BECSÜLETES NÉPET akarjátok képviselni, akkor belőlük kéne választani tagokat, jelölteket, vezetőket, olyan embereket, akik saját munkájuk mellett tennének a közért fizetés nélkül, akik saját megtakarításukból fedeznék pl a választások költségeit, ezek az emberek is különbözően gondolkodnak de közös a céljuk a tiszta, átlátható, becsületes politika. Ezek az emberek képesek lennének magukat korlátozó szabályokat hozni, hogy a politika ne megélhetés legyen, hanem szolgálat. A munka ellenértéke pedig az elismertség, hogy szebb haza épülhet, ilyen hazát megélhetési politikusok sosem fognak teremteni. Magyar Péterrel is fel lehetne venni a kapcsolatot, mert közös célt fogalmaztok meg, és akár be is lehetne venni a pártba, ha ő elfogadja a Ti szabályaitokat, lehetne beszélni Vona Gáborral is, Puzsér Róberttel is, Zacher Gáborral, Gulyás Mártonnal is és rengeteg pozitív gondolkodóval a Nép soraiból, persze ehhez kell az értelmes program, mert ők is csak akkor adják a nevüket a valódi értelmes alternatívához....., Sajnos Ti sem hallgatjátok még meg őket, és engem sem, gondolom ha csirkejelmezben elmennék egy Budapesti rendezvényre akkor talán lehetne veletek beszélni, de látom már vannak a soraitokban olyanok, akik értik amit mondok, ha augusztusban, megfogadtátok volna a rengeteg segítségem, akkor már most rendszerváltók lennétek, mert ha legyőznétek az EU választásokon a FIDESZT, és az ellenzéket az egyértelmű üzenet lenne, ezt az erőt pedig nem lehetne le Gyurcsányozni hitelesen, sajnos még nincs értelmes program, még mindig drogos jelző van rajtatok, és még nem csatlakoztak hozzátok az ismert hiteles személyek, és a névtelen NÉP becsületes tagjai, így ez csak az én álmom, de lehet vannak már a soraitokban is hasonlóan álmodók. szép napot mindenkinek, nem csak nektek.
Kutyapárt vs Mihazánk 2 percben vicces?: th-cam.com/video/5j6-Utn3DDk/w-d-xo.html ;DD
elfogyott a spangli, reggelre mindenki kitisztult
Sok volt a fű és jött a katt
ami az agyra is szépen kihat!
el kell, hogy keserítselek, ez nem egy fidelitaszos buli volt
Te irod dopeman szovegeit is?
Nagy Dávid milyen szer hatása alatt van?
ez az ö dolga, de én nem kérnék belöle. Neked se kéne.
Elég szar cucc, nem alvás a neve és ingyen van, de láthatod, hogy nem előnyös. 🥺
@@GregoryKun Nyugalmat árasztó személység jobb lett volna. A kutya párt megítélése múlik az ilyen stilusú nyilatkozón.
ADHD-nak hívják, és elég gyakori.
És te?
ganéj
Szarevő gomba.
ez a komolykodás nem megy nektek, most hogy ez szerencsére vagy sajnos azt döntse el mindneki maga..