💛 Minőségi, értékes beszélgetés! 💛 Uraim, gratulálok az úthoz, amit bejértak! A bölcsesség és érettség jut Önökről eszembe...ami semmit sem ér, ha nem mesélik el, ha nem teszik közkinccsé. Köszönöm, hogy Önök ezt megteszik, nagy hozzájárulás ez mások útjához, és a néplélek fölneveléséhez. 🙏 💛 "Létezz Önmagadként, és megváltozik a világ" 💛 Pogit pedig nagyon várom. 😊
De jó is volt egy ilyen tartalmas, közvetlen, őszinte beszélgetést hallgatni. Gábor, András, köszönöm! Turul szobor ügyében nagyon tisztelem Gábort azért, mert nem hajlik a kezénfekvő irányba. Ettől függetlenül számomra ez esetben nincs kérdés, ott, úgy semmi keresnivalója nincs annak a szobornak. Az antiszemtizmus és cigány kérdés ügyében is kifejezetten értékeltem a bátorságát, és őszinteségét. Milyen fontos is lenne ezekről nyiltan beszélni. Andrást hallgatni pedig mindig öröm, valódi lelki vezető, született tehetség. Egyháztól idegenkedő keresztényként találtam rá anno a videóira, igazi lelki csemegeként, szellemi oázisként éltem meg tartalmait. Hatalmas veszteség az egyháznak, bízom benne hogy, megtalálja az útját a kiteljesedéshez.
Talán Mahatma Gandhi helyezte az egyik legpozitívabb aspektusba a változást: " Te magad légy a változás, amit a világban látni szeretnél" ami összecseng azzal a mondással is, hogy a "világ a példádtól változik, nem a véleményedtől"
Valójában nem azt kell felismerni, hogy rosszul csináltam (a változás előtt). Nem ezt kell belátni. Nem azt kell mondani, hogy én vagyok a "bűnös", mintegy önmagamat korholva. Én inkább azt mondanám, hogy vállalom, hogy az akkori tudásommal akkor úgy hittem, hogy a legjobban csinálom. És a tudásom, a tapasztalatim változtak/bővültek először. Ezeknek következményeként pedig én. El kell felejteni, hogy magunkat hibáztassuk a korábbi önmagunkért. És innentől kezdve könnyebb átmenni a változáson. Ami valóban természetes, ha a világra nyitottan élünk. Köszönöm ezt a beszélgetést.
@@aprozsolt8046 miközben írtam a fentit, pont ez jutott eszembe, hogy ez most akkor felelősséghárítás? És visszaolvasva tökre így hangzott. De szerintem nem. A "vállalom" résztől ott van, hogy nem. Én voltam, én csináltam, vállalom, de akkor még csak úgy tudtam, aztán lettek más tapasztalataim, lettek új tudások és változtam. A változás, ha fejlődés, akkor pozitív.
@@b.kata7217 attól még ez az, hiszen nem ismered el a rosszat amit tettél. A változás kezdete az, hogy felismerem mi a rossz amit tettem, bánkódom miatta, megbánom, majd pedig igyekszem azt kigyomlálni az életemből. A bűntudat elnyomása kóros dolog.
@@zsivanybunozes a dolgok erkölcsi megítélésén ez akkor sem változtat. Tömeggyilkosok is hihetik azt, hogy az ideológiájukból fakadó emberölések a jót szolgálják. Ez nem teszi semmissé a bűnüket. Attól, hogy én azt hittem bármire, hogy az jó, majd nézetet váltottam, az nem teszi semmissé az én személyes felelősségemet.
A magyar társadalom nagyon fél a változástól, ezért inkább beletörődik a sorsába kényelemből. Változást a fiatal generációk fognak hozni, mert még nincs vesztenivalójuk és saját összehasonlítási alapjuk. Nincs olyan élményük, hogy nem jó, de volt rosszabb is. Más szemmel látják a világot. A szabadságba születtek, bátran kritikai gondolkodásúak és öntudatosak. Nem lehet elnyomni őket. Hajrá fiatalok!
Sajnos a fiatalok lelépnek, tehát egyre kevesebben vannak és egyre kevésbé lehet erre számítani. Egyébként a magyar társadalomnak jobban kellene félnie attól, hogy midnen úgy marad.
Ez olyan mint amikor én találkoztam egy üzletben az általánosiskolás osztálytársammal. És az a lány nagyon szép volt, adott magára ő volt az iskolában a potenciálisan szép okos lány. Akit elkonyveltek hogy majd felnőtt nő létére, majd hozza megy egy gazdag pasihoz és ugyan olyan szép marad.Amikor megláttam azt nőt, nem ismertem elsőnek meg, lepokkant görbe testtartás, zsíros haj és őszült. Csak a szemeirol ismertem rá, hiszen az én agyamban ugyan az a kép élt amit gyerekként láttam róla. Volt 2 lánya és férje éppen velem kezdett ki, de a férje is egy lepokkant részeges csávó volt,aki éppen engem nézegetett. Ott jöttem én is rá hogy az ami bizonyos időszakban történik egy ember életében, az lehet hogy egy másik szakaszában már a lejtő. Mi én embernek van az életében egy csúcspontja, és utána ott helyezi el az ember másik embert a csocsponton magában, és amikor látja hogy kár nagyon a csúcspontja alatt van akkor meg csodálkozik rajta mi lett vele? Pedig ilyen az ember élete, ezért nem szabad senkire sem rákenyszeríteni egy maszkot, mert mindig csalódni benne az ember, hiszen nem azt képzeli el a másik emberről. Valójában magunknak hazudunk másokra egy stabil képet, amiben csalódtunk mert minden ember változik, mint külsőre mint belsőre.
Habár Gábor nackó volt, de megváltozott, míg MP nárcisztikus és nem is változott meg. A valód polgárság eszméjét jelenleg Gábor viszi, ez fix. Polgárság = erős emberek, akik tisztelni tudják egymást, ezért a vitákat hatékonyan megtudják oldani és azokból tanulnak = az ország halad előre. Ezt kéne elérni.
Nekem te András mindig az maradsz, ami voltál. Szerintem te ugyanaz vagy. Lélekben. Jó. Gábor már más, neki jobban kellett fejlődni, valódi értelmiségivé alakulni, középre helyezkedni, “bölcsülni”. Ammen!
Szegedre is jöjjenek, de ne hétvégén, mert akkor egyetemen vagyok (levelezői)!😂😂 Továbbá ajánlanám figyelmébe, hogy talán érdemes lenne határontúli magyarságot is látogatni ezzel is megelőzve a Mi Hazánkat és a Tiszát! Természetesen tudom a Fidesz már ott van.. Sok sikert 2026-ban megy a szavazat! ,,Akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének - nem derék ember.” Széchényi István
"az állatoknak nincs halálfélelmük" 😅 Az, hogy nincsenek tudatában a saját halandóságuknak, az egészen más. Bár, ha ne lennének akkor az elefánt miért vonul el az elefánt temetőbe meghalni? A skorpió miért szúrja le magát, ha nem akar kínhalált halni?
ja, én is ezen agyaltam miközben mesélte, hogy valami nem stimmel, nekem a Végzet temploma a kedvencem, azt láttam a legtöbbször, és abban ilyesmi biztosan nem volt :)
Vannak emberek körülöttem, akik mondogatják bizonyos dolgokban, változnom kellene, de én ezeket az embereket hiteltelennek tartom, más okokból. Kell e adnom a szavukra?
Legyünk igazságosak, az egyház elég sokat változott az elmúlt párszáz évben. Viszont nehéz változni akkor, ha a hited alapja hogy ugyanazokat a misztériumokat ismételed időről időre. A világ az elmúlt 100 évben gyökeresen megváltozott. Hirtelen és egyre gyorsabban. Nehéz ezzel lépést tartani. Inkább magunkban tegyük fel a kérdést. Minden vallásnak van igazságtartalma. De ahol mindenkinek igaza van ott senkinek sincs. Valóban görcsösen ragaszkodnunk kell egy bizonyos valláshoz? Nem lehet vallás nélkül, az összes vallás által kialakítsuk a saját hitvallásunk? És főleg tiszteletben tartanánk másokét.
De csak Jézus Krisztus adta vérét váltságul bűneinkért. A 10 parancsolat az ember lelkiismerete! A 10 parancsolat védi egyedül az életet! Ha elvetjük, mert már vagy 5000 éves, elvész az emberség belőlünk. A többi vallás mind bálványimádás mert saját emberi okoskodás agyalta ki. Krisztus mondja: mi a bűn? mi az igazság? mi az ítélet? A bűn az, hogy nem hisznek Énbennem! Az igazság az, hogy nem láttok (majd) Engem. Az ítélet az, hogy a világ ítélet alatt áll. Izrael Istene bemutatkozott Mózesnek. "Nincs rajtam kívül más Isten." Jézus Krisztus pedig megmutatta milyen is Ő valójában.
Pedig nagyon egyszerű ennek a Turul szobornak a kérdése. Le kell vakarni róla a nyilas gyilkosok neveit, és maradhat a madár. Nem tudom, ez miért nem jutott még senkinek eszébe. Ha a mihazánkosok reklamálnak emiatt, akkor világos, hogy milyen "értékeket" képviselnek.
Hajra Vona..de sajnos a tobbsegnek muszaj eltuntetnie a nert.. Ha eltunik..nektek es a kisebb partoknak van es lesz is eselye ujra kirügyezni…jelenleg a fidesz elfojt mindent amit csak lehet… En kivanom hogy siker legyen magyarorszagon.. Hajra MAGYARORSZAG…hajra minden itt lakó nemzeti érzelmű polgar tarsak.. Sis.of a down..
Persze, utána meg jön a "visszajön a NER, ha megoszlanak a szavazatok"... Köszönöm, a One man showból, a magát megváltónak gondoló, mindent jobban tudok emberekből elég volt. Akkor maradhat a NER is, ha csak a nevek változnak...
@@purokujunior4720 A 2RK-nál épp arról beszélnek, hogy el kell tüntetni a NER-t, az nem lesz elég ha más színben jön egy másik. A nagy fülkeforradalmat már megéltük 2010-ben, köszönjük...
@@LUser_1925 ezt én értem, egyet is értek ezzel, ezért született a komment, mivel a fenti ismét egy kisebb (?) rosszra (Tisza) való szavazásra buzdítás. Hiszek a változásban (ezért is néztem meg a fenti videót), de a hirtelen Pálfordulásban, ami "véletlenül" anyagilag és politikailag éppen a legkedvezőbb, nem.
Én a Hodászon azt látom, hogy az ég világon semmi újat, érdekfeszítőt nem mond soha. Egy nagyon erős szereplési vággyal bíró, önmagát kereső ember látszatát kelti mindig.
Ami valahol ertheto is, de valoban nem kene kamerak elott osztania az eszt… addig amig legalabb nem tud valami ertelmeset mondani a tarsadalom szamara. Ez a stand-up comedy nagyon gáz. Arrol nem is beszelve, hogy kb nyilatkozik az elozo eleterol mintha egy vizvezetekszerelo lett volna amit megunt, nem egy felkent pap… nem tudom mar mit higyjek az egeszrol. Ha a tarsadalom alapveto fogodzkodojai eltunnek akkor jon a teljes anarchikus istentelenseg
Az "ez az ember megváltozott" szerintem is negatív. Viszont az egysejtű példa/párhuzam szerintem nincs összefüggésben ezzel a változás típussal. Az zsigeri, inkább fizikai/biológiai reakció. Más ember változása viszont tudatos felismerés. Az nyilvánvaló, ha valaki veszélyes értelemben változott. Mondjuk agresszív lett, vagy "őrült" dolgokat kezd el művelni, mások életére tör stb. Ez egy nyilvánvaló negatív változás. De a hétköznapokban valakinek a változását amiatt élhetjük meg negatívként, mert van egy idealizált elképzelésünk az életről, és főleg mások életéről, hogy ő boldog. Hogy elégedett az életével, és jó neki. És, ha változott, akkor ennek az ideális képnek az illúziója repedezik meg. Ami nagyon fontos különbség, hogy Gábor mindezt a negatív értelmezést a változást tapasztaló ember szemszögéből, a saját lélektanából vezeti le, míg én azt mondom, hogy aki felismeri másban a változást, nem magára vetíti ki, hogy ez most benne milyen zsigeri, tudatalatti reakciót vált ki. Csupán érzi, hogy a változás szükségszerűen negatív töltést hordoz, és fennáll a veszélye, hogy azért változtat valaki az életén, mert nem tudja hogy jó neki. Akkor eddig jó volt, most már nem? Vagy lehet, hogy eddig sem volt jó?
Azért Hodász András szájából az egyháznak,-mint legnagyobb problémája-, enyhén szólva furcsán hangzik! Szerintem neki a hitelességről nincs mint mondania,mert már bemutatta nekünk! Nekem pl. Nem hiányzott az ő élettörténete,amit immáron ráégetett a magyar katolikus egyházra. Üdv, György János
@@Shaara1 Ez úgy most csak egy vicc? Szerintem engedjük el itt és most ez a chatet,ha a hölgynek/úrnak azt kellene elmagyaráznom,hogy Hodász András miben nem volt hiteles....
@@gyorgyjanos7173 Nagyon jo lenne! Vagy ha nem megy, akkor nem kellene megvetni sem, mint ha nem lenne ugyanolyan bunos mint o es mindenki mas. Hodasz atya hibatlanul eleget tett papi hivatasanak, meg ugy is hogy kozben sajat magat el kellett nyomnia. Nem adott rossz tanacsot senkinek. Amit akkor tanitott, az ma is megallja a helyet. Nem vesztette ervenyet semmi, eleget tett az Egyhaz elvarasainak. Annyi valtozott, hogy o kiesett a sorbol. Minden mas megy tovabb.
Gábor Mit szól ehhez BTI? Centrizmus? Komolyan? Ha te valaha valóban megértetted a tradicionalista tanítást, és ma centristának vallod magad, akkor vagy sohasem értetted valójában, vagy megőrültél.
hát én nem azért haragszom Hodász bácsira, mert annyira szerettem régeni, én a papifrankót is mindig ilyen kicsit szkeptikusan néztem... Én azért mert nagy hatással volt egy halom keresztény fiatalra, aztán meg jött a "csodálatos változás" az életében... amivel valszeg elég sok gyereket összezavart, és elvitte tévútra... Szóval grautálok a nagy változásodhoz.. remélem büszke vagy magadra, bár az az első 5 percből kiderült...
@@Shaara1 szerintem 100% ig valós. nem azt mondom, hogy most egy full heteró gyerek, majd amiatt lesz homoszexuális, mert hodász is az. Kerszetény szemmel, nézve téveszti meg. A pap akinek adnak a szavára, hirtelen már nem tarja bűnnek azt amit a biblia annak tart, "akkor úgytűnik ez mégse olyan nagy bűn, hisz a Hodász atya se tartja annak". Nem keresztény szemmel nyilván ezt máshogy lehet értelmezni, nekem ez a szemléletem.
@@VladiFx mindenen kell rágdni, amire azt mondja a biblia hogy bűn, erre jön egy majom, aki a keresztáénység védőbástyája lenni, aztán meg felvállalja hogy bűnös, de ezzel nincs baj, mert ez jóféle bűn... A bűnt nem szabad relativizálni. Ha egy másik pap, ugyan így haknizna, és aztán kiderül, hogy szétlopta a félvilágot, vagy sorozatgyilkos és erre azt mondja, hogy hát ezzel nincs gond mert én ilyen vagyok, az ugyan ilyen baj. nem a homiság a lényeg...
A nagy változásról.. csak meg kell nézni Viktorunkat, egészen mást képvisel már, mint amiért megszavaztuk 2010-ben. Kb ugyanaz az időtáv, mint Gábor esetében, csak nála mégse hiszik el jópáran.
azért ezt írtam, mert a magyarokhoz közelebb áll Viktor ismerete, mint akit Gábor említett (nem vagyunk olyan műveltek hogy filozófusokat és/vagy nácikat ismerjünk, bár lehet ez csak az én bűnöm).
Nem viccelődünk a keresztség szentségével, atyám. Különben is, te már nem szolgáltathatod ki ezt a legfontosabb szentséget senkinek, legfeljebb csak végszükségben. Meg hát az istentelen liberráltak nem is igen igénylik.
@@kkokemaki8593 Hagyjuk már ezt az istentelenezést meg nyákoskodást! De, kiszolgáltathatná, és nagyobb hívő, mint a magukat konzervatívnak hazudó társaság idehaza.
@@damianich4824 Nos, ez nem igy van. Csak szükség esetén (például életveszélyben) szolgáltathatja ki bárki. És akkor is be kell tartani az előírt szentségi formulákat, amelyeket a "bárki" nevű liberráltak általában nem szoktak ismerni.
Némi lelki-szellemi érettség szükségeltetne felfogni valamit az elhangzott beszélgetésből, ha egyáltalán meghallgatta - s akkor talán a kényszeres "be kell böfögnöm minden áron egy frankót" helyett, érdemi, építő gondolat is megszülethetne.
💛 Minőségi, értékes beszélgetés!
💛 Uraim, gratulálok az úthoz, amit bejértak!
A bölcsesség és érettség jut Önökről eszembe...ami semmit sem ér, ha nem mesélik el, ha nem teszik közkinccsé.
Köszönöm, hogy Önök ezt megteszik, nagy hozzájárulás ez mások útjához, és a néplélek fölneveléséhez. 🙏
💛 "Létezz Önmagadként, és megváltozik a világ"
💛 Pogit pedig nagyon várom. 😊
❤ Wow! Még csak az elején járok. Már most imádom. Köszönöm. 🙏
Minden percében értékes es tanulságos beszélgetés volt. Élmény volt hallgatni. ❤
Nagyon hasznos beszélgetés és nagyon értékes munka, amit csináltok. Biztos, hogy idővel be fog érni az eredménye is.
Értékes beszélgetés volt köszönöm szépen O:)
András te egy nagyon értékes ember vagy!❤❤❤
Csakhát tévúton jár...
Végtelenül hálás vagyok, hogy ilyen beszélgetések még léteznek, nagy szükségünk van rájuk.
Köszönjük!
👍
De jó is volt egy ilyen tartalmas, közvetlen, őszinte beszélgetést hallgatni. Gábor, András, köszönöm! Turul szobor ügyében nagyon tisztelem Gábort azért, mert nem hajlik a kezénfekvő irányba. Ettől függetlenül számomra ez esetben nincs kérdés, ott, úgy semmi keresnivalója nincs annak a szobornak. Az antiszemtizmus és cigány kérdés ügyében is kifejezetten értékeltem a bátorságát, és őszinteségét. Milyen fontos is lenne ezekről nyiltan beszélni. Andrást hallgatni pedig mindig öröm, valódi lelki vezető, született tehetség. Egyháztól idegenkedő keresztényként találtam rá anno a videóira, igazi lelki csemegeként, szellemi oázisként éltem meg tartalmait. Hatalmas veszteség az egyháznak, bízom benne hogy, megtalálja az útját a kiteljesedéshez.
Két hónapja fogyókúrázom, így a nutellás palacsinta említése különösen szíven ütött.😅
Én nagyon szeretlek Gábor,és mindig ertettelek...
Az hogy' lehet! Hisz' ez már nem az a Gábor, mint hajdan' volt...
Mindig is ez volt...félre ismerertetek...@@gaborszadai1992
@@magnolia0417 Hogy' gyön ide Krisztus adventje...?
Talán Mahatma Gandhi helyezte az egyik legpozitívabb aspektusba a változást: " Te magad légy a változás, amit a világban látni szeretnél" ami összecseng azzal a mondással is, hogy a "világ a példádtól változik, nem a véleményedtől"
És, hogy a gonoszt magunkban kell
legyőzni.
Valójában nem azt kell felismerni, hogy rosszul csináltam (a változás előtt). Nem ezt kell belátni. Nem azt kell mondani, hogy én vagyok a "bűnös", mintegy önmagamat korholva. Én inkább azt mondanám, hogy vállalom, hogy az akkori tudásommal akkor úgy hittem, hogy a legjobban csinálom. És a tudásom, a tapasztalatim változtak/bővültek először. Ezeknek következményeként pedig én. El kell felejteni, hogy magunkat hibáztassuk a korábbi önmagunkért. És innentől kezdve könnyebb átmenni a változáson. Ami valóban természetes, ha a világra nyitottan élünk. Köszönöm ezt a beszélgetést.
Ez a klasszikus felelősségelhárítás...
@@aprozsolt8046 miközben írtam a fentit, pont ez jutott eszembe, hogy ez most akkor felelősséghárítás? És visszaolvasva tökre így hangzott. De szerintem nem. A "vállalom" résztől ott van, hogy nem. Én voltam, én csináltam, vállalom, de akkor még csak úgy tudtam, aztán lettek más tapasztalataim, lettek új tudások és változtam. A változás, ha fejlődés, akkor pozitív.
@@b.kata7217 attól még ez az, hiszen nem ismered el a rosszat amit tettél. A változás kezdete az, hogy felismerem mi a rossz amit tettem, bánkódom miatta, megbánom, majd pedig igyekszem azt kigyomlálni az életemből.
A bűntudat elnyomása kóros dolog.
@@aprozsolt8046más az, ha akkor is tudtad hogy rosszat teszel, és más az, ha azt hitted az a legjobb amit tehettél.
@@zsivanybunozes a dolgok erkölcsi megítélésén ez akkor sem változtat. Tömeggyilkosok is hihetik azt, hogy az ideológiájukból fakadó emberölések a jót szolgálják. Ez nem teszi semmissé a bűnüket.
Attól, hogy én azt hittem bármire, hogy az jó, majd nézetet váltottam, az nem teszi semmissé az én személyes felelősségemet.
Hiánypótló az egész előadássorozat, és ez is remek rész lett. Várjuk a következőket!
A magyar társadalom nagyon fél a változástól, ezért inkább beletörődik a sorsába kényelemből. Változást a fiatal generációk fognak hozni, mert még nincs vesztenivalójuk és saját összehasonlítási alapjuk. Nincs olyan élményük, hogy nem jó, de volt rosszabb is. Más szemmel látják a világot. A szabadságba születtek, bátran kritikai gondolkodásúak és öntudatosak. Nem lehet elnyomni őket. Hajrá fiatalok!
Sajnos a fiatalok lelépnek, tehát egyre kevesebben vannak és egyre kevésbé lehet erre számítani. Egyébként a magyar társadalomnak jobban kellene félnie attól, hogy midnen úgy marad.
Hodász 😲🤩
Lehet, hogy inkább az ősasszony firkált a falra , miközben az ősember vadászott! 😊 De ennél sokkal többet jelentett nekem ez a BESZÉLGETÉS! Köszönöm!
Ez olyan mint amikor én találkoztam egy üzletben az általánosiskolás osztálytársammal. És az a lány nagyon szép volt, adott magára ő volt az iskolában a potenciálisan szép okos lány. Akit elkonyveltek hogy majd felnőtt nő létére, majd hozza megy egy gazdag pasihoz és ugyan olyan szép marad.Amikor megláttam azt nőt, nem ismertem elsőnek meg, lepokkant görbe testtartás, zsíros haj és őszült. Csak a szemeirol ismertem rá, hiszen az én agyamban ugyan az a kép élt amit gyerekként láttam róla. Volt 2 lánya és férje éppen velem kezdett ki, de a férje is egy lepokkant részeges csávó volt,aki éppen engem nézegetett. Ott jöttem én is rá hogy az ami bizonyos időszakban történik egy ember életében, az lehet hogy egy másik szakaszában már a lejtő. Mi én embernek van az életében egy csúcspontja, és utána ott helyezi el az ember másik embert a csocsponton magában, és amikor látja hogy kár nagyon a csúcspontja alatt van akkor meg csodálkozik rajta mi lett vele? Pedig ilyen az ember élete, ezért nem szabad senkire sem rákenyszeríteni egy maszkot, mert mindig csalódni benne az ember, hiszen nem azt képzeli el a másik emberről. Valójában magunknak hazudunk másokra egy stabil képet, amiben csalódtunk mert minden ember változik, mint külsőre mint belsőre.
és mi van szegedi csanáddal? ő is megváltozott, vele is érdekes lenne egy beszélgetés!
Habár Gábor nackó volt, de megváltozott, míg MP nárcisztikus és nem is változott meg. A valód polgárság eszméjét jelenleg Gábor viszi, ez fix. Polgárság = erős emberek, akik tisztelni tudják egymást, ezért a vitákat hatékonyan megtudják oldani és azokból tanulnak = az ország halad előre. Ezt kéne elérni.
Teljesen különböző személyiségi jegyekkel rendelkeznek, ezáltal felesleges őket egymáshoz hasonítgatni.
MP-nek van potenciális esélye bekerülni a Parlamentbe, Vonának nincs' - ettől még lehet kedvelni...
Nekem te András mindig az maradsz, ami voltál. Szerintem te ugyanaz vagy. Lélekben. Jó.
Gábor már más, neki jobban kellett fejlődni, valódi értelmiségivé alakulni, középre helyezkedni, “bölcsülni”. Ammen!
Szegedre is jöjjenek, de ne hétvégén, mert akkor egyetemen vagyok (levelezői)!😂😂
Továbbá ajánlanám figyelmébe, hogy talán érdemes lenne határontúli magyarságot is látogatni ezzel is megelőzve a Mi Hazánkat és a Tiszát!
Természetesen tudom a Fidesz már ott van..
Sok sikert 2026-ban megy a szavazat!
,,Akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének - nem derék ember.”
Széchényi István
Nem mindegy, hogy milyen irányban változol. Rossz irányban is lehet változni.
Elnézést de az nem a Végzet temploma c. Indiana Jones film hanem Az utolsó keresztes lovag. Remélem sikerült a lényeget elkapnom a beszélgetésből 😀
Nincs szükség papokra, hogy Jezus megéritse a lelket!!!!
Porszívó ügynökből Politikus 😂😂😂😮😢
Egy képmutató világban, kontroll nélkül bizalmat elvárni jó érzésű emberből tartózkodást kell, hogy kiváltson.
Ez a martonvásári beszélgetés?
"az állatoknak nincs halálfélelmük" 😅 Az, hogy nincsenek tudatában a saját halandóságuknak, az egészen más. Bár, ha ne lennének akkor az elefánt miért vonul el az elefánt temetőbe meghalni? A skorpió miért szúrja le magát, ha nem akar kínhalált halni?
@@anadrex A disznó meg konkrétan megérzi előre, amikor le akarják vágni...
@@despaversaillesGo vegan🌿✌🏻...
Az az utolsó kereszteslovagban volt, nem a végzet templomában.
ja, én is ezen agyaltam miközben mesélte, hogy valami nem stimmel, nekem a Végzet temploma a kedvencem, azt láttam a legtöbbször, és abban ilyesmi biztosan nem volt :)
❤❤
goodnigt mister Tom
?
Vannak emberek körülöttem, akik mondogatják bizonyos dolgokban, változnom kellene, de én ezeket az embereket hiteltelennek tartom, más okokból.
Kell e adnom a szavukra?
Adj a szavukra abban amit mondanak mikozben te is azt mondod nekik hogy valtozzanak azokon a teruleteken amit te tartasz hiteltelennek esetukben?
Erdekes dolgokat beszel Gabor. Szeretem meghallgatni.
Nekem ez az Andras meg mindig tul magas lorol beszel. Mint egy pap. Azokat sem csipom ezert.
Legyünk igazságosak, az egyház elég sokat változott az elmúlt párszáz évben. Viszont nehéz változni akkor, ha a hited alapja hogy ugyanazokat a misztériumokat ismételed időről időre.
A világ az elmúlt 100 évben gyökeresen megváltozott. Hirtelen és egyre gyorsabban. Nehéz ezzel lépést tartani.
Inkább magunkban tegyük fel a kérdést.
Minden vallásnak van igazságtartalma. De ahol mindenkinek igaza van ott senkinek sincs. Valóban görcsösen ragaszkodnunk kell egy bizonyos valláshoz? Nem lehet vallás nélkül, az összes vallás által kialakítsuk a saját hitvallásunk? És főleg tiszteletben tartanánk másokét.
De csak Jézus Krisztus adta vérét váltságul bűneinkért.
A 10 parancsolat az ember lelkiismerete!
A 10 parancsolat védi egyedül az életet! Ha elvetjük, mert már vagy 5000 éves, elvész az emberség belőlünk.
A többi vallás mind bálványimádás mert saját emberi okoskodás agyalta ki.
Krisztus mondja: mi a bűn? mi az igazság? mi az ítélet?
A bűn az, hogy nem hisznek Énbennem!
Az igazság az, hogy nem láttok (majd) Engem.
Az ítélet az, hogy a világ ítélet alatt áll.
Izrael Istene bemutatkozott Mózesnek. "Nincs rajtam kívül más Isten." Jézus Krisztus pedig megmutatta milyen is Ő valójában.
Reisinger János...
Pedig nagyon egyszerű ennek a Turul szobornak a kérdése. Le kell vakarni róla a nyilas gyilkosok neveit, és maradhat a madár. Nem tudom, ez miért nem jutott még senkinek eszébe. Ha a mihazánkosok reklamálnak emiatt, akkor világos, hogy milyen "értékeket" képviselnek.
Hajra Vona..de sajnos a tobbsegnek muszaj eltuntetnie a nert..
Ha eltunik..nektek es a kisebb partoknak van es lesz is eselye ujra kirügyezni…jelenleg a fidesz elfojt mindent amit csak lehet…
En kivanom hogy siker legyen magyarorszagon..
Hajra MAGYARORSZAG…hajra minden itt lakó nemzeti érzelmű polgar tarsak..
Sis.of a down..
Persze, utána meg jön a "visszajön a NER, ha megoszlanak a szavazatok"... Köszönöm, a One man showból, a magát megváltónak gondoló, mindent jobban tudok emberekből elég volt. Akkor maradhat a NER is, ha csak a nevek változnak...
@@purokujunior4720 A 2RK-nál épp arról beszélnek, hogy el kell tüntetni a NER-t, az nem lesz elég ha más színben jön egy másik. A nagy fülkeforradalmat már megéltük 2010-ben, köszönjük...
@@LUser_1925 ezt én értem, egyet is értek ezzel, ezért született a komment, mivel a fenti ismét egy kisebb (?) rosszra (Tisza) való szavazásra buzdítás.
Hiszek a változásban (ezért is néztem meg a fenti videót), de a hirtelen Pálfordulásban, ami "véletlenül" anyagilag és politikailag éppen a legkedvezőbb, nem.
@@purokujunior4720 Értem és igazad van. Talán én csak borúlátóbb vagyok.
Én a Hodászon azt látom, hogy az ég világon semmi újat, érdekfeszítőt nem mond soha. Egy nagyon erős szereplési vággyal bíró, önmagát kereső ember látszatát kelti mindig.
Ez sajnos telitalálat. Egyszer én is meghallgattam egy 17 perces előadását. Komolyan mondom, hogy nem tudnám megmondani, hogy miről is szólt.
"és már csinálják?"
Ami valahol ertheto is, de valoban nem kene kamerak elott osztania az eszt… addig amig legalabb nem tud valami ertelmeset mondani a tarsadalom szamara. Ez a stand-up comedy nagyon gáz. Arrol nem is beszelve, hogy kb nyilatkozik az elozo eleterol mintha egy vizvezetekszerelo lett volna amit megunt, nem egy felkent pap… nem tudom mar mit higyjek az egeszrol. Ha a tarsadalom alapveto fogodzkodojai eltunnek akkor jon a teljes anarchikus istentelenseg
Két ember, akiktől a hideg is kiráz, de minden tiszteletem a színnek, amit a kaméloen mutat.
Én Hodászt nagyon kedvelem, Vonát pedig nagyon nem! Vonában óriásit csalódtam anno, és emiatt nem tudok soha többé bízni benne!
@@borbelyzoltanne6687
?
Az "ez az ember megváltozott" szerintem is negatív. Viszont az egysejtű példa/párhuzam szerintem nincs összefüggésben ezzel a változás típussal. Az zsigeri, inkább fizikai/biológiai reakció. Más ember változása viszont tudatos felismerés. Az nyilvánvaló, ha valaki veszélyes értelemben változott. Mondjuk agresszív lett, vagy "őrült" dolgokat kezd el művelni, mások életére tör stb. Ez egy nyilvánvaló negatív változás. De a hétköznapokban valakinek a változását amiatt élhetjük meg negatívként, mert van egy idealizált elképzelésünk az életről, és főleg mások életéről, hogy ő boldog. Hogy elégedett az életével, és jó neki. És, ha változott, akkor ennek az ideális képnek az illúziója repedezik meg. Ami nagyon fontos különbség, hogy Gábor mindezt a negatív értelmezést a változást tapasztaló ember szemszögéből, a saját lélektanából vezeti le, míg én azt mondom, hogy aki felismeri másban a változást, nem magára vetíti ki, hogy ez most benne milyen zsigeri, tudatalatti reakciót vált ki. Csupán érzi, hogy a változás szükségszerűen negatív töltést hordoz, és fennáll a veszélye, hogy azért változtat valaki az életén, mert nem tudja hogy jó neki. Akkor eddig jó volt, most már nem? Vagy lehet, hogy eddig sem volt jó?
Magyarország az apokalipszis origója.
Nem beszélni kell, hanem Krisztust keresni, de gyorsan!
Miért nem a bűnről beszéltek? Szodoma és Gomora.
Na, pont Hodász beszéljen Gomoráról😂...?
@@gaborszadai1992
Igazad van!
Azért Hodász András szájából az egyháznak,-mint legnagyobb problémája-, enyhén szólva furcsán hangzik! Szerintem neki a hitelességről nincs mint mondania,mert már bemutatta nekünk! Nekem pl. Nem hiányzott az ő élettörténete,amit immáron ráégetett a magyar katolikus egyházra. Üdv, György János
Miben nem volt hiteles?
@@Shaara1 Ez úgy most csak egy vicc? Szerintem engedjük el itt és most ez a chatet,ha a hölgynek/úrnak azt kellene elmagyaráznom,hogy Hodász András miben nem volt hiteles....
@@gyorgyjanos7173 Nagyon jo lenne! Vagy ha nem megy, akkor nem kellene megvetni sem, mint ha nem lenne ugyanolyan bunos mint o es mindenki mas.
Hodasz atya hibatlanul eleget tett papi hivatasanak, meg ugy is hogy kozben sajat magat el kellett nyomnia. Nem adott rossz tanacsot senkinek. Amit akkor tanitott, az ma is megallja a helyet. Nem vesztette ervenyet semmi, eleget tett az Egyhaz elvarasainak. Annyi valtozott, hogy o kiesett a sorbol. Minden mas megy tovabb.
Sosem fogod megérteni Andrást, mert nem is akarod!
Gábor
Mit szól ehhez BTI?
Centrizmus? Komolyan?
Ha te valaha valóban megértetted a tradicionalista tanítást, és ma centristának vallod magad, akkor vagy sohasem értetted valójában, vagy megőrültél.
hát én nem azért haragszom Hodász bácsira, mert annyira szerettem régeni, én a papifrankót is mindig ilyen kicsit szkeptikusan néztem...
Én azért mert nagy hatással volt egy halom keresztény fiatalra, aztán meg jött a "csodálatos változás" az életében... amivel valszeg elég sok gyereket összezavart, és elvitte tévútra...
Szóval grautálok a nagy változásodhoz.. remélem büszke vagy magadra, bár az az első 5 percből kiderült...
Szerinted ez valos felelem, hogy osszezavart valakit Hodasz atya?
@@Shaara1 szerintem 100% ig valós.
nem azt mondom, hogy most egy full heteró gyerek, majd amiatt lesz homoszexuális, mert hodász is az.
Kerszetény szemmel, nézve téveszti meg. A pap akinek adnak a szavára, hirtelen már nem tarja bűnnek azt amit a biblia annak tart, "akkor úgytűnik ez mégse olyan nagy bűn, hisz a Hodász atya se tartja annak".
Nem keresztény szemmel nyilván ezt máshogy lehet értelmezni, nekem ez a szemléletem.
@@K_H_Aron Imádom ezt azért... van 874 fontosabb dolog az életben, a közéletbevn a Bibliában stb. de megint a homságon kell rágódni...
@@VladiFx mindenen kell rágdni, amire azt mondja a biblia hogy bűn, erre jön egy majom, aki a keresztáénység védőbástyája lenni, aztán meg felvállalja hogy bűnös, de ezzel nincs baj, mert ez jóféle bűn...
A bűnt nem szabad relativizálni.
Ha egy másik pap, ugyan így haknizna, és aztán kiderül, hogy szétlopta a félvilágot, vagy sorozatgyilkos és erre azt mondja, hogy hát ezzel nincs gond mert én ilyen vagyok, az ugyan ilyen baj. nem a homiság a lényeg...
Miért nem a házi feladatot készíted? A bácsizásból feltételezem kisiskolás vagy, a hozzászólásod is ezt igazolja!
Főkapitány Úr ! Régen nem "Prédikáltunk"...
Tisztelettel nekem ön mindig egy Nemecsek Ernő marad 🤝
A nagy változásról.. csak meg kell nézni Viktorunkat, egészen mást képvisel már, mint amiért megszavaztuk 2010-ben. Kb ugyanaz az időtáv, mint Gábor esetében, csak nála mégse hiszik el jópáran.
azért ezt írtam, mert a magyarokhoz közelebb áll Viktor ismerete, mint akit Gábor említett (nem vagyunk olyan műveltek hogy filozófusokat és/vagy nácikat ismerjünk, bár lehet ez csak az én bűnöm).
Magyarország Európa pöcegödre!
Bocsánat, de sajnos ezt nem nézem végig. :( Hodász András már itt is…
Mi a baj vele?
pedig lehet, hogy pont érdemes lenne... (tanulni belőle)
és akkor ezt most minek kommenteled be ide hogy nem nézed végig? Ez kit érdekel vagy befolyásol?
@@BBA963yt téged
Nem viccelődünk a keresztség szentségével, atyám. Különben is, te már nem szolgáltathatod ki ezt a legfontosabb szentséget senkinek, legfeljebb csak végszükségben. Meg hát az istentelen liberráltak nem is igen igénylik.
A keresztséget bárki kiszolgálhatja, ha úgy adódna.
@@kkokemaki8593 Hagyjuk már ezt az istentelenezést meg nyákoskodást! De, kiszolgáltathatná, és nagyobb hívő, mint a magukat konzervatívnak hazudó társaság idehaza.
@@damianich4824 Nos, ez nem igy van. Csak szükség esetén (például életveszélyben) szolgáltathatja ki bárki.
@@damianich4824 Nos, ez nem igy van. Csak szükség esetén (például életveszélyben) szolgáltathatja ki bárki. És akkor is be kell tartani az előírt szentségi formulákat, amelyeket a "bárki" nevű liberráltak általában nem szoktak ismerni.
Szerintem szolgálhatja minden esetre jobban mint az a sok pap aki ugyan ilyen mint ő,de suttyomba,vagy a sok pedofil akiket a fidesz megvéd!
papból meleg, melegből centrista
Némi lelki-szellemi érettség szükségeltetne felfogni valamit az elhangzott beszélgetésből, ha egyáltalán meghallgatta - s akkor talán a kényszeres "be kell böfögnöm minden áron egy frankót" helyett, érdemi, építő gondolat is megszülethetne.
A "papból meleg" című film főszereplője: Bese Gergő.
@@agnesmelypataky7739 nem nagyon érdekel egy kibukott pap okoskodása, szóval csak böfögni jöttem.
Kicsit túltoltad a ner sajtót....bese atya...😅😅😅😅
@@K_H_AronDehát Vona muzulmán szélsőséges, akkor hogy lenne meleg?😂
Jézusmária. 😂
Igeeen? 🤣
Itt vagyok! 😊