De ez milyen jó már, hogy annak ellenére hogy mennyire aggódtál hogy a Covid miatt leterheltek lesznek a kórházi dolgozók, ennyire jó szülésélményed lehetett. 🤗 Nagyon biztató ilyet hallani 😊
Császár-pártiként (mindkettő gyermekem így jött világra hála Istennek) is meleg szívvel hallgattam a beszámolót. Örülök, h sikerült!!🥰🥰 a legjobb barátnőmnek is VBAC volt a nagy vágya, nagyon drukkoltam neki,sikerült neki is❤❤
Szívből gratulálok! Nálunk másnap született meg a lányunk 🥰 ,Dec 31-re volt kiírva.Itthon elment a magzatvíz 4:40-kor. Szülőszobára olyan 7 körül kerültem,de tolófájásokkal. Még csak 1ujjnyira voltam kitágulva .10 körül olyan erős fájásaim voltak , hogy császárt kértem,mivel nem volt indok rá, természetes úton jött a kislány. Csak vissza kellett tartanom a tolófájásoknál több mint egy órán keresztül.Dél körül szóltam a páromnak ha nem jön valaki egyedül hozom világra.Nem zavarták minket.Bejött egy szülésznő közölte nem kell visszatartani mert szülünk,de még ne nyomjak.Gátvédelemmel 3 nyomásra kint is volt a kicsi.Csak nem sírt fel,el is vitték rögtön vizsgálatra. Elfáradt és makk egészséges 🥰.Mi úgy voltunk vele, hogy a tavalyi év után (két vetélés ből 3 babát veszítve)illetve novemberben vérzéssel kórházban voltunk, örülünk ha Dec 1-ig ki tudom hordani, itthon ment a vita hogy mikor jön világra,fiam állította Dec 8-án a szülinapján,párom meg hogy az én szülinapomon Dec 14-én.Pici rácáfolt . Összességében háborítatlan 4.szülésem volt.
Csodálatos, megkönnyeztem ❤️ Nagyon gratulálok! Vbac-ra készülve nekem is erőt adott, hogy a 2,5 éves kisfiam az utolsó hetekben sokszor odabújt a hasamhoz, és mondta neki, hogy "tesó baba, gyere kibújni!" 😍 Úgy érzem, ő is hozzájárult ahhoz, hogy a tesó baba "kibújni" tudjon belőlem 🙂❤️
Szívből gratulálok a kislanyotokhoz! Az én szülésem hasonlóan indult(utolsó ctg-nel teljesen zárt mehszaj, nem fog időre születni, stb), majd hajnali 4kor elkezdett folyni a magzatviz es (tágulás illetve fájás hiányában) császár lett belőle. Valóban az egyik legfontosabb kulcs a jó szuleselmenyhez hogy tudjuk mi miert történik. Szerencsére nekem is mindent mondták és végsőkig (este 7ig) küzdöttek a hüvelyi szülésert..a végső döntést is rám bízták. Egyébként visszakapcsolva a teherbeeséseddel kapcsolatos gondolataidhoz, ez a pici lány nagyon azon volt, hogy téged jó szuleselmennyel gazdagítva tudjon világra jönni :))) a dolgok nem történnek véletlen.
Én is szívből gratulálok😍 nekem sz 1.szülésem 16 óra vajúdás után, oxitocinnal és epidurallal történt, volt elég varrás is as végén, nagyon nehéz szülés volt. Rá 19 hónapra a Kisfiam kórházba érkezéstől számított 3 órán belül megszületett, se varrás se epidural, se infúzió, se oxitocin nem volt. Csodálatos élmény volt😍, köszönöm a videót, nagyon jó lett🙂
Első fiam Donát Botond indítással(indokolt volt), epidurálissal, gázzal egybe véve, gát metszéssel, katéterrel 7 óra alatt, ágyhoz szögezve született. Akkor örültem, hogy sikerült császár nélkül, viszonylag rövid idő alatt, úgy gondoltam hogy szuper volt. Kedves emberek vettek körül, volt szülésznőm, mellettem volt. Elkönyveltem jó szülésnek. Második 2! Azaz 2 ora alatt született az első fájástol a baba megszületéséig, se fájdalom csillapító, se cső, se metszés, ici pici varrás, arany óra igaz apa nélkül a covid miatt, de teljesen biztonságba éreztem magam. Épp hogy beertem a kórházba (30perc) már toló fájás, konkrétan csak szülni mentem. Megfizethetetlen élmény volt. Már tudom, hogy ez volt a csoda szülésem, ahol át toltam a második kisfiamat(Ádin Bánk) magam, csövek nélkül a csecsemő osztályra. Felemelő érzés volt! Gratulálok nektek! Minden elképzelhető jót kívánok!
Csodálatos video lett! Gratulálok a babához és a gyógyító élményedhez! Köszönöm, hogy megosztottad, mert nemcsak nagyon megható es tanulságos a történeted, hanem hitet és erőt is ad pl nekem, akinek csalódásos szülésélménye van, de szeretne majd még újra szülni
Nagyon gratulálok Johanna csodás születéséhez! Így Vbac készülődés előtt iszonyat biztató a videód! Kívánok egészséget és boldogságot a nagy családnak! ☺️
szívbőp gratulálok :) ❤ nekem a kislányom 13 óra vajúdás után császárral született. Nehezen dolgoztam fel és már ugy voltam velem hogy nekem nem fog megadatni a természetes szülés csodája. Ennek ellenére a kisfiam 6 óra vajúdás után hüvelyi szüléssel jött a világra :) fantasztikus élmény volt és akkora önbizalmat adott, hogy erre is képes vagyok :)
Én a második várandósságomnál szülés beindulása előtti nap szintúgy fűszereset ettem csak én bolognait fűszereztem túl mert a zöldfűszereknek is van segítő hatása ezt hallottam. A chillit nem szeretem. Szóval lehet van benne valami hogy segíthet én hittem benne és segített is.☺️ Egyébként gratulálok.☺️ Gyönyörű a neve a kiscsajszinak.☺️☺️ Sok boldogságot egészséget minden jót kívánok. Nekem a második szülésem volt gyógyító igaz az első is hüvelyi szülés volt kórházi beavatkozások tömtelege stb… a második tervezett itthon szülés nyugiban nem sürgetve a saját kis fészkünkben meghitten a férjem és a bábák támaszában.✨ Csoda volt megtapasztalni egy traumatizált szülés után. Szóval nagyon is átérzem a videódat.☺️☺️☺️ együtt örülök veled☺️
Szívből gratulálok, már alig vártam ezt a videót 😍☺️ "gyógyító" szülèsben nekem is volt részem, mindenkinek kívánom hogy élje át, olyan rossz azt hallani egy gyermek megszületése után az anyuka szájából hogy soha többé nem akar szülni pont a rossz szülès élmények miatt. Jó egészséget nektek.
Szívből gratulálok! Örülök, hogy ennyire jó élmény volt a 3. szülésed! Én már egy 53 éves nagymama vagyok, két lányt szültem anno, egy pesti kórházban, később egy vidéki szülőotthonban (burokrepesztéssel) Könnyű szüléseim voltak, csupa szép élménnyel...a gátmetszésekkel együtt is.... Nagyon vártam, hogy egy pillanatra legalább megmutatod a kis Johannát! További sok boldogságot kívánok Nektek!
Szívből gratulálok Johannához! Én is ismerem ezt a gyógyító szülésélményt! ...és a gátvédelem....egyszerűen leírhatatlan, mennyivel megkönnyíti a gyermekágyas időszakot. Jó babázást, és sok-sok csodás pillanatot kívánok Nektek! ❤❤
Kedves Nóri! Szívből gratulálok Johannához( gyönyörű neve van) Igaza van Julcsinak mert nekem 3 lány természetesen született 1 fiam császárral. Nagyon jó babázást neked, és az egész családnak.Azt hiszem az itt lévőkkel egyetérthetünk abban , hogy nagyon várjuk az új videóidat ( nagyon szeretem hallgatni ahogy elmondod és megéled a dolgokat) türelmesen fogunk várni hiszen tudjuk, hogy a fókusz most máshol van és ez így helyes. Pihenj amennyit csak tudsz meghálálja a szervezeted. Ölellek 🤗😘
Nagyon hasonló volt az én szülésem is Szegeden kb pontról pontra, és nekem is jó elmény volt gátvedelemmel gyors felépüléssel, a gáz az tényleg óriási flash, kár kihagyni..köszi a videót :)
Sírtam a meghatódottságtól ❤ régóta követlek/imádom azt, aki vagy. Szívből gratulálok, nagyon örülök, hogy ilyen jó élményed volt🙏 Legyetek boldogok, egészségesek és legyen jó alvókájuk a piciknek😋❣😘
Annyira vártam ezt a videót :-) . Örülök,hogy sikerült a VBAC,és hogy ilyen jó élményként maradt meg benned a kislányod világra jövetele. Az a legfontosabb,hogy mindenki jól legyen. Testileg-lelkileg. Öröm látni,hogy mennyire élvezed az anyaságot,mennyire tudatos vagy,és kiteljesedett. Nagyon szép babázós,gyerekezős napokat kívánok neked/nektek. Jó egészséget,és sok örömet!
Gratulálok én is VBACra készülök 26.an van a kiírt időpont nagyon nagy vágyam hogy sikerüljön és fájdalmak nélkül tudjak egyből itthon játszani a másik két fiammal ❤️❤️❤️❤️
Megkönnyeztem. Gratulálok neked/ nektek. ☺ Kisfiammal nagyon gyorsan ment a szülés első baba, de nagyon sok öltést kaptam és valami rettenetes volt a felépülés, több mint 2 hét szenvedés. :( Nektek további egészséget és sok örömet a picihez. 🤗❤
Sok örömet nektek, köszönjük ezt a szép videos beszámolót :). Nekem mindkét szülésem ilyesmi volt, teljes sikerű gatvedelemmel, és elképesztő mennyire másképp éltem meg ezáltal mindent, hiszen fizikailag nem voltam korlátok és fájdalmak közé szorítva. Az ember egy ilyentol tényleg superwomennek érzi magát 😊. Igen, ahogy már valaki írta, nagyon kell vigyázni, mert azért hetekkel később megbosszulhatja magát a korai hordozas, örömből porszívózás ilyesmi :D, de biztosan vigyázol magadra eléggé. Én rettegek a harmadik szulestol, mert már nem fogadhatom fel sem a szuper orvosom, sem a kitűnő szülésznőm, és el sem tudom képzelni, hogy nélkülük mi lesz. Utálom ezt az új rendszert emiatt, bár hosszú távon biztosan van mélyebb értelme, de így, csak a magam sorsát nézve nagyon kétségbe vagyok esve. Szuper hallani, hogy pozitív élményed volt és a szülési terv írása nagyon jó tipp, mert nekem pl egy megnyugtato eszköz lehet ebben a bizonytalsagban, hogy ha mást nem is tudok tenni idegen orvosok között, de legalább otthon le tudom írni amit ott már érzékenyen vagy hisztisen tudnék csak előadni. :)
Nálunk itt úgy van, hogy lehet saját orvosod (értsd, járhatsz hozzá "magánba"), de ha véletlen pont ő van ügyeletben vagy bent van a kórházban, akkor azért értesítik - de hivatalosan nem megy be csak miattad. Így azért, ha sokkal kevesebb is, de van némi esély... Nekem az a gondolat segített a legtöbbet, hogy azok az orvosok, akik ügyeletesek épp, ők aznap, azokban az órákban a tőlük telhető legjobbat fogják nyújtani, mert az a dolguk.❤️ És én tényleg bíztam bennük, hogy a legjobbat akarják nekünk. Hiszen őket akkor ott semmi nem sürgeti, nem kell "időre dolgozniuk". És még valami: kétszer már végigcsináltad. Harmadszor sem az orvosod vagy a szülésznőd fogja végigcsinálni, hanem Te.❣️ Mert superwoman vagy.😘
GRATULÁLOK❣ Az,hogy meg tudtad szülni egy császár után nagyon jó!Nekem az utőbbival kapcsolatban van csak élmenyem es a 2.is császáros lesz.Most a 29.hetet kezdem meg,mar nagyon aktív a feszekrakó ösztönöm,alig tudok pa4ancsolnimagamnak.... Űgy izgulok!,és izgultam Ertetek is ám!❤
Gratulálok a legkisebb babóhoz! Kicsit meg is könnyeztem, mint minden hasonló szülésélményt, nekem az első volt az, ami neked a második szülés, és utána jött a gyógyító vbac (fiúk is bújnak ki a lábak közül 😄). Sok türelmet és szép pillanatot kívánok! 😊
Nagyon sok szeretettel gratulálok nektek, Nóri, minden jót kívánok a családotoknak! 🥰 Egy élmény volt meghallgatni a szüléstörténetedet, annyira sugárzik az arcod, látszik a boldogságod, mintha majd' kiugranál a bőrödből, nagyon jó így látni téged! 🤗
Gratulálok, mégegyszer és köszönjük a megosztást! Újra éltem mindkét szülésemet, ahogy hallgattalak. Nekem lényegében mindkettő pozitív volt, de a második háborítatlan, ott az arany órát is megkaptuk még a szülőszobán (mert kértem, én nem írtam le), ez nekem a szoptatás szempontjából adott sokat (sikerült már ott kapcsolódni). Élményt volt hallgatni téged 🙂 ❤️ Jó egészséget!
Szívből gratulálok a szép szüléshez és a babához! Nagyon csodás, hogy nem kaptál epidurális érzéstelenítést! Így tényleg azt érzed, hogy végig tudtad csinálni és egészen átélted az egészet a fájásokkal együtt! Fantasztikus nagy önbizalmat ad ez. Az orvosom nekem sem támogatta, soha nem is ajánlotta fel az epidurálist. Az első szülésemnél kicsit használtam a gázt, de nem nagyon segített, ott elveszítettem a kontrollt. A másodiknál és a harmadiknál már nem kellett a gáz, átélhetőek és kontrollálhatóak voltak az összehúzódások. Ehhez szerintem az elsőt a maga valóságában át kellett élnem.
Gratulálok! Ügyesek voltatok! :) Julcsi felismerése miszerint a lányok a láb közül jönnek, hát..elolvadtam. 😊 Nekünk sajnos nem sikerült, elvékonyodott a hegem, ultrahang után toltak is a műtőbe, 1 mm-es heggel és fájásokkal. Nem bánom, a lényeg, hogy egészségesek vagyunk!!
Gratulálok a harmadik csodàtokhoz is! 😊a szülésed majdnem teljes egészében az én kislányom születése. Minden majdnem pontosan ugyanígy történt, 1 öltéssel gàtvédelemmel, 20:28kor született 37 hétre😊annyi hogy én gázt sem kaptam sőt semmit, a zuhanynál indultak be nekem is a nagyon durva fájásaim, aztán ugyanígy a férjem nézve a monitort.. hú ez most durva lesz mondatokkal éltük meg mi is. Még az is stimmel hogy másfél óra volt az aranyóra én már kértem hogy vigyék a babát mert ahogy mondtad is annyira éhes szomjas voltam már.😀szóval elképedve néztem a videódat, hogy hogy lehet szinte minden majdnem percre pontosan is ugyanaz, aztan a végén mikor mondtad hogy 20:30kor született meg végül hát mondom na ilyen tényleg nincs😂az érzelmi része pedig.. nekem a fiam egy természetes, de koraszülés azzal nem tudnám egy lapra tenni, viszont én mai napig azt mondom hogy ennél tökéletesebb szülés nincs. Brutálisan fájt, de minden a legnagyobb rendben ment, az én elképzeléseim szerint. Ha ezt a forgatókönyvet írják le nekem előtte még el is sírom magamat hogy igen én ezt pontosan így akarom! Plusz egy hősnek éreztem magam, hogy minden fájdalomcsillapítàs nélkül én ezt így végig vittem. 2 hétig volt csak vizelet visszatartási problémám, plusz akkor kaptam el a covidot, de ezeket leszámítva aktív voltam, nem úgy mint az első gàtmetszésnél ahol állítom még 3 hónap után is mintha éreztem volna. Előnyöm volt h választott orvos szülésznő állt mellettem és mai napig hálás vagyok, hogy ilyen csodálatos szülés élményt kaphattam😊🥰Jó egészséget kívánunk nektek!❤
Gratulálok nektek már alig vártam hogy elmeséld hogyan történtek a dolgok nagyon örülök hogy a két picur után a harmadik egy pozitívabb érzést adott sok egészséget kívánok nektek és ha lesz időd légyszi mutasd meg videóba a babucit ☺️
Szívből gratulálok!!!!! ❤️❤️❤️ Nagyon jó egészséget és boldog babázást kívánok! Megkönnyeztem a videódat, én is szeretnék egy ilyet átélni a saját szülésem után, és főleg egy "gyógyító" gyermekágyi időszakot is. Ölelés nektek ❤️
Gratulálok Neked ehhez az életre szóló szép tapasztaláshoz! Minden percében mosolyogtam a videónak. Így, hogy már én is anyuka vagyok, nagyon jó volt meghallgatni a Te szülésélményedet. - Pláne, hogy az én szülésélményem is abszolút pozitív volt :) Minden jót kívánok a Családodnak!
Nekem a második császárom hasonló élményű volt, abszolút gyógyító volt számomra és megmutatta lehet jó élmény is egy császármetszés, ez nem attól függ hogyan szül az ember. Ugyanígy - bár nyilván a műtét miatt lassabb folyamatú volt a gyógyulás - magamra kötöttem a picit, sétáltunk, tele voltam energiával. Abszolút élmény volt a gyermekágyi időszak, ahogyan a szülés és a kórházban bent töltött napok is. Mindent elfeledtem, ami az első babánál annyira megviselt. Emiatt többször mondogattam, hogy nem is szeretnék több babát. Félek rontana ezen, a második olyan jó volt.
Teljesen így van, nem az a lényeg, hogyan történik, hanem hogy pozitív élmény és szép emlék legyen, ne egy trauma. Örülök, hogy számodra is csodásan alakult.💗
Nagyon örülök, hogy a viszonylag nehezebb várandósságot így tudtad lezárni. Kiegyensúlyozottnak és boldognak tűnsz, remélem, tartós lesz. Az Úr áldjon mindnyájatokat! ❤️ Nekem is zuhanyzás közben indultak be a dolgok, magzatvíz szivárgással. Nálunk is ilyen támogatóan álltak az egészhez, és mindenki azt mondta, hogy tankönyvi példa volt a 6 órás lefolyással, de én nagyon nehezen éltem meg ezt a fajta fájdalmat. Ráadásul mindenki magyarázott, hogy ne üvöltsek, mert nem marad energiám🙄😅 De nem tudtam nem üvölteni. Szóval amúgy az emberek hozzáállására, meg a baba első kézbevételére szívesen emlékszem, de élménynek sosem tudnám nevezni a szülést. A gátmetszéssel kapcsolatban pedig mindennel egyetértek. Nekem az utolsó öltésnél már nem volt érzéstelenítve, és komolyan mondom, csak ott fájt. De ott nagyon. Ülni is alig tudtam. Ettől függetlenül a kórházból hazaérve mentünk egyből sétálni, igaz, nem messze, kábé egy km-t oda-vissza... Engem akkor este ért utol az a végtelen fájdalom és fáradtság, ami keserves sírásra késztet .... Nem bánnám, ha a másodiknál nem lenne metszés, de ha megint akkora gyerek lesz, mint az első, akkor inkább a metszés mint a repedés.😔
Borzasztó érdekes volt hallgatni a beszámolódat úgy, hogy én az egész terhesség alatt attól rettegtem, hogy hüvelyi szülésem lesz. (Végül császár is lett belőle, de nem tervezett volt, így alakultak a dolgok.) De jó volt hallgatni, hogy valaki ennyire erre vágyik és ez tud ennyire jó élmény is lenni. :)
Annyira jó hallani, hogy létezik ilyen is. Első gyerekem császáros volt, most lesz 1 éves. Nagyon nehéz, ágyhoz ragasztott, feszengős, sürgetett szülés volt. 14 óráig nem engedtek felállni, egészségesen (mindkettőnk) pedig úgy sokkal könnyebb és jobb volt nekem. Nagyon reménykedem a gyógyító szülésben legközelebb. Nekem maga a császár nem volt probléma lelkileg, de megtapasztalnám majd a kistesóv(kk)al valamikor a műtét nélküli utat is. Reménykedem és bízok magamban. Hátha megadatik. Ha mégsem legalább egy háborítatlanabb vajúdásért is hálás lennék majd. Sok örömet nektek, ragyogsz most IS. 🤱❤️
Nekem a császár után nem lett több gyermekem de most 18 éves a lányom. Sokáig vágytam rá mert eredetileg 3- mat terveztem de boldog vagyok hogy ő van. Ha bátrabb lettem volna akkor bevállaltam volna. De nem voltam bátor. Kívánom hogy teljesüljöna vágyad.
@@Ilcsi-n7z Köszönöm nagyon kedves vagy. ❤️ Nekem hálistennek minden nehézség és rossz élmény ellenére sem vette el a kedvem a szüléstől, mert viszonylag gyorsan felépültem, így lélekben nem volt nehéz feldolgozni. Akkor hálás is voltam, megkönnyebbülés volt, mert tudtam, hogy valami nem oké odabent. Bár nagyon nehéz nap volt, a felépülés mégnehezebb, de nem voltam még soha ennél boldogabb és szeretném még átélni többször ezt a csodát, amit nap mint nap ad nekem a kislányom. Nem mindig könnyű vele, néha sok a teher, de minden fájdalmas perc megérte. 🥰 Ne bánd, nem nem voltál bátor. Szó sincs róla, szimplán neked ezt akarta adni a sors. ❤️
Nagyon ügyesek vagytok! Szeretettel gratulálok Johannához! Csak azt akartam írni, hogy azért bármennyire is energikus vagy, vigyázz a hordozással, később is fájhat a hasad, hátad. Első babát kórházban, másodikat otthon szültem, már a 3.nap mosást raktam be 6.nap séta a nagyobbal, rajtam a picivel stb óva intettek a bábák, hogy azért csak óvatosan és hát valóban több héttel később jött ki a fájdalom. Igazuk volt 😅🤦♀️ de mondjuk én tényleg nem igazán pihentem... Szóval azt muszáj 😊
Szia! Köszönöm a videót! :) Lenne még néhány kérdésem, érdekelne szülés előtt: 1. - A járvány kapcsán milyen érzésed, emléked van a kórházról, az ott dolgozók anyukákról/apukákról való megitéléséről? Teszt, kártya szükséges-e? Pozitív anyuka esetén hallottál - e különleges bánásmódot (pl. Automatikus császár, elkülönítés a babától stb. )? 2. - Te igényt tartottál-e a háborítatlan szülőszobára? A felszereltséget illetően biztos visszaadják a valóságot a látott képek a szobákról, de a mentalitás, hozzáállás is "más" abban a szobában a személyzet körében? 3. - Mennyire voltatok családként kezelve a szülést követően, Pali meddig maradhatott? A 2-3 nap alatt látogathatott valamikor? 4. - Összességében mi a véleményed a személyzetről nagy általánosságban? Segítőkészek? Informativak? 5. - A pici vizsgálataikor vele lehettél, tájékoztattak mindig mindenről? Előre is köszönöm szépen a segítséget! :) Anita
Szia. Fúh, nem fogok tudni válaszolni mindenre..de megpróbálom. A szegedi klinikán szültem. 1. A szülészeti osztályra belépő anyukákat tesztelik, apukákat nem. Kártyát nem néznek, de megkérdezik, hogy oltott vagy-e, ha igen, hányszor, mikor volt. A pozitív szülő nőt elkülönítik - amennyire tudják. Hogy mi a helyzet esetükben a szüléssel, vajúdással, császárral, nem tudom... 2. Kérdezték, én még mondtam, hogy családi szülőszobát szeretnék, és mivel volt szabad, így tudtunk oda menni. Nem hinném, hogy a mentalitás más a szoba miatt. Inkább orvos ês szülésznő függő a dolog. 3. Pali maradhatott a szülőszobán, majd bejöhetett a pihenőbe is aranyórára. Utána ment haza. Látogatási tilalom van a kórházban, vagyis nincs látogatás egyébként. Lent az ajtóban találkoztunk, amíg hozott ezt-azt. 4. Nekem eddig szinte mindig pozitív tapasztalatom volt eddig a klinikán (1-2 ügyeletest leszámítva, akik kellemetlen megjegyzéseket tettek). Szerintem néhány varázsszó (jó napot, köszönöm, kérem, elnézést, stb) jó indítás lehet, nekem mindig beválik.😉 És ők is emberek, lehet velük beszélgetni, érdeklődni. Lényegesen javítja a hangulatot.😊 Akikkel legutóbb találkoztam, kedvesek és segítőkészek voltak, tájékoztattak a dolgokról. 5. Szerintem elég jó a room in rendszer. a babákat reggel fél 7 és 8 között viszik el, egyébként (ha nincs egyéb oka), 0-24 veled vannak. Általában elmondták, hogy mikor milyen vizsgálat van épp (bcg oltás, hallásvizsgálat, anyagcsere vizsgálat, stb), de ha valaki kérdezi, biztos elmondják részletesen is. Nekem eszembe se jutott megkérdezni, hogy megnézhetem-e (szerintem amúgy nem is lehetne), mert abban a reggeli órában van idő egyedül letusolni, reggelizni, közben pedig van egy orvosi vizit.
Annyira jó volt hallgatni, ahogy mesélsz a szülésről. :) Tanulságos az biztos. (Én is gázt kaptam amikor a kisfiamat szültem, és az nekem is hasonló élmény volt :D ) Szívből gratulálok, és jó egészséget kívánok mindenkinek! 🥰 Csodálatos dolog, hogy már három babának tudtál életet adni!
Gratulálok! 😊 Sokminden lehetett most más,az sem mindegy talán a vegkimenetelnél az ember melyik napszakban szül. Én az 1. Gyerkocot éjszaka szültem. 4 óra alatt kibújt(kevés idő 1.gyereknél a legelejétől(legelső fajdalomérzettől) számolva, de hajnal 3:40 volt. Eleve fizikailag fáradt voltam. A 2. Gyerkőc 2 óra alatt született mindennel együtt, de ő délután 4kor született. Ég és föld volt. Nem voltam olyan fáradt,hiszen eleve napközben volt. Sokkal jobban képben voltam, a végén, a kitolasnal is. A másik a gatmetszes. Nekem is az 1.nel volt,de kellett,nem ment volna nélküle h ne repedjek szerte- szét. Ott is megpróbáltuk volna, de így látta jónak az orvosom. A 2.nal is ugyanugy megpróbáltuk, ott sikerült a gatvedelem. Az 1. Szülés után én is kinlodtam,ülni nem tudtam,sok idő volt a felépülés. A 2. Után így nekem is csak 1-2 varrat volt(az csak hámsérülés). 1 hét után már meg sem ereztem. De igazából már aznap, másnap jól voltam. De azt mondta az orvosom h most csak külső, hámsérülés volt, ahhoz kellett az az 1-2 varrat, a gatmetszesnél pedig kicsit az izmot is vágják. Azért sokkal nehezebb a felépülés akkor és azért volt kb semmi fájdalom 2.nal a gatvedelem el. Szóval valóban ég és föld.🙏
Kedves Borcsa! Nagyon örülök a csodás szülés élményednek!🥰 Elengedhetetlenül fontos szerintem igazán megélni így is a nőiségünket, rájövünk mekkora erővel rendelkezünk. Nem véletlenül jött hozzátok Johanna☺️Csak egy kérdés: a magzatvíz mikor folyt el? Jó egészséget és boldog babázást kívánok!
Szia. A kérdés jogos, nem is tudom, hogy felejthettem el.🙈 Amikor már felfeküdtem az ágyra, a ctg előtt burkot repesztett a doktornő, mert nagyon feszült már a hasam és picit magasan volt még a baba. A férjemet sokkal jobban megviselte a látvány, mint engem maga a folyamat.😅
Gratulálok sok szeretettel Nektek és kívánok minden szépet és jót ezen túl is mindannyiótoknak!😇 Nagyon vártam már, hogy mesélj kicsit, hogy vagytok!? Végtelen türelemmel, ám annál nagyobb izgalommal várom majd a videoidat a jövőben is legyen szó bármiről, de most csak a Ti a fontos. Kívánok kitartást, erőt, egészséget a három gyermekes anyasághoz!😇🙏🥰🤗
helló igazi élet felkészítő kis beszédet tartottál nekünk, és egyben azt gondolom hogy az ilyesmi tartalmaknak igen is helyük van ebben a rohanó világban. úgyhogy ezt a videót időkapszulában kellene rögzíteni a következő generáció számára. család anyuka létedre az élet nehézsége közepette is rendkívül informatív lett nem beszélve arról hogy tankönyve illő gondolatokkal lett kiegészítve. egyszóval ez mögött rendkívüli összpontosítás és összetett figyelem áll, nem hiába lett ilyen tanulságos. ez eddig a legcsaládbarátibb tartalom amit csak kívánhat magának az ember. látszik ezeken a csodálatos pillanatokon hogy a kamera ezt is a legnagyobb alázattal rögzítette számunkra. tényleg egész egyszerűen úgy lett ledokumentálva és végig vezetve mint ahogyan azt elvárhatjuk ebben a modern világban. csak annyit mondhatok szép igényes teljeskörű beszámoló és biztos vagyok benne hogy ezek után egyetlen egy szem sem maradt szárazon. tiszteletre méltó amit csinálsz és követendő példának is titulálom egyúttal. old shool érzés volt ezt végig hallgatni és átérezni minden másodpercét. tisztelettel egy új néződ
Nagyon nagyon örülök Neked,nektek! Megdöbbenve hallottam,hogy Szegeden a terhelèses ctg-nek milyen termèszetes formáját alkalmazzák, nem tudtam,hogy ilyen lètezik! Nálunk ugyanez a vizsgálat vènás oxytocin adagolással történik,és eközben nézik,hogy a kiváltott fájásokra hogyan reagál a baba.😥 Egy kérdésem lehet? Ha jól értettem, végülis oxytocin injekciót adtak neked? Infúzión keresztül nem kaptál oxyt? Az oxyt végülis indokolták,hogy miért tartják fontosnak? További jó egészséget kívánok!🙂
Szia. Igen, az volt az injekcióban, de csak egy shotot kaptam. Infúzió nem volt.🙏🏻 Az indok az volt, hogy ez segíti a méhszáj tágulását. Azt hiszem. De akkor már elég jó fájásaim voltak, így nem emlékszem pontosan. Nekem jó volt így ez a kombó a gázzal.😅 Ebben a formában nem zavart az oxitocin, örültem, hogy nem volt infúzió. :)
Szívből gratulálok :) Nagyon örülök,hogy ilyen gyógyító szülésben volt részed. Nekem most 9 hónapos a kisfiam,császárral született (indított szülés, éretlen zárt méhszáj, folyamatos oxi ,viszont semmi fájás). Nagyon megviselt, még műtét közben is sírtam, utána is sokat. 154 cm vagyok,nem számítottunk nagy babára(habár párom 190 cm) , végül 57 cm,3710 grammos lett a "pici". Sokan mondták nekem ,h így kellett lennie és,hogy biztosan a téraránytalanság is közrejátszott stb. Mostanra már kezdem én is elfogadni. Nagyon szeretnénk kistestvért, és minden vágyam a VBAC. Olyan kérdésem lenne,hogy szülés közben ellenőrizték a hegedet/hegvastagságodat? Engem már előre ezzel riogatnak,hogy hegszétválás történhet stb. Előre is köszönöm a választ. Jó egészséget és sok boldogságot kívánok ❤️
Szia. Nem rémlik, hogy szülés közben nézték volna, de előtte megtapintották, hogy érzékeny-e (nem volt az). Mivel havonta jártam előtte uh-ra, gyanítom, hogy már ott esetleg felmerülhetett volna a hegszétválás gyanúja, de mivel végig támogatott az orvosom, nem mondta, hogy látna erre utaló jelet, így engem nem riogatott már közben senki. Saját orvosoddal mindenképp egyeztess a vizsgálatokon. :)
A heg szétválás nagyon ritka. Nem tudok pontos statisztikát de diagnosztizálható a vérnyomás mérésével. Sok boldogságot a babádhoz és a családodhoz. Ha szeretnél még babát akkor kívánom hogy legyen.
19 hónappal ezelőtt született a kisfiam császárral (első baba). Őszintén? Titkon reménykedtem, hogy császár lesz, mert rettegek a hüvelyi szüléstől. A betöltött 41. héten császároztak, mert ugye Szegeden ez a protokoll. Kérdezték, hogy van-e ellenvetésem, mondtam, hogy nincs. Nem volt fogadott dokim, előtte 2 hónappal költöztünk haza külföldről. Nyilván fogadottal más lett volna, így viszont nem akartam kockáztatni, bármi baja lett volna azért már én lettem volna a felelős. 2x is próbáltak indítani, nem volt semmi. Ami érdekes, hogy jósló fájásom sose volt, egy percet nem vajúdtam, fogalmam sincs mi a szülési fájdalom. Mintha tudat alatt a testem sem akarta volna ezeket. Persze van hiányérzetem, hogy nem küzdöttem meg a gyerekért, hogy amit ősidők óta csinálnak a nők arra én nem voltam képes, hisz egy percet nem szenvedtem és mégis ott volt a baba. Most tervben van a második baba. Eszembe jut a vbac, de kicsit azt érzem, hogy császáros előzménnyel még annyira se menne. Attól tartok, hogy már a vajúdásnál azt mondanám, hogy császározzanak inkább, mert egy második már nem oszt, nem szoroz. 🙈 Plusz tartok a szülési komplikációktól is. Az én esetemben éppen az utolsó pillanatban születtem meg, hamarabb kellett volna indítani, egyik napról a másikra eltűnt a magzatvíz, így is egy jó kis gyomormosással indították az életemet. 😬
Nekem első sürgősségi császár volt, magzatvíz elfolyàs, vajúdás után, hirtelen leesett a szívhang. Màsodik VBAC, de volt gàtmetszés. Semmilyen fàjdalom csillapítàst nem kaptam. Sajnos nekem nem volt annyira gyógyító a VBAC. Annak ellenére hogy sokàig vajúdtam, minden fàjdalom csillapítàs nélkül, a végén nehéz volt a kitolàs, ràmszóltak hogy biztos félek és azért nem megy, és a végén ezért kaptam oxitocint és gàtmetszést, és beírtàk hogy fàjàs gyengeség volt. Szóval azt nem éreztem hogy ügyes lennék, éljen, sikerült. És a gàtmetszés helye is nagyon fàjt, tényleg az volt a legrosszabb, mert szülés közben ugye bennem volt az izgalom hogy mindjárt itt a baba, mindjárt túl leszünk rajta, ott volt a férjem is... Viszont utàna egyedül voltam a gàtmetszés fàjdalmàval. A VBAC miatt egy tàvoli kórházba mentünk szülni, és a szülés után a férjem hazament, és csak a 4. Nap mikor haza engedtek akkor jött értem, mivel közben vigyàzott otthon a tesóra, és messze volt a kórház, tesót nem engedték be mert kicsi.... Szóval a szülés után nagyon egyedül éreztem magam a kórházban, mivel senki sem jött meglàtogatni. Anyukám is messze lakik, ő se jött, csak mikor már hazamentünk. Azon a pàr napon nagyon nagyon egyedül éreztem magam. Sajnos később is úgy éreztem a férjem nem igazán àll mellettem. Én oldjak meg mindent egyedül. Sokat veszekszik velem, vàlsàgba jutott a hàzassàgunk... Egyszer kifakadtam közösségi médián, hogy nem egyszerű, erre megkaptam hogy biztos csak hàlàtlan vagyok és nem gondolkodom eléggé pozitívan, olyan valakitől akinek nincs is gyereke, és szinte nem is ismer, egyszer talàlkoztunk előtte élőben. De ezek után még inkább egyedül maradtam. Mert ez a valaki aki nem is ismer, jól elintézte hogy mindenki azt gondolja, szar anya vagyok. Most már nem is keresem az emberek tàrsasàgàt. Gyerekek nagyobbak, most kezdte a kicsi az ovit, hamarosan megyek vissza dolgozni. Nagyon szeretem őket, de én biztos nem vàllalok több gyereket. Nem a gyerekek miatt, hanem mert mindenki cserben hagyott, a férjem is, és mivel a férjemmel sem olyan jó màr a kapcsolatunk. A két szülés- mindkettő fàjt, főleg utàna, csàszàr is, hüvelyi is. Hüvelyi utàn kicsit gyorsabb volt a felépülés. Ami különbség volt szerintem, hogy elsőnél volt komplikáció, és a kisfiam nyugtalan, hasfàjós baba volt. A kislányom aki VBAC született, òt nem viselte meg a szülés, nem volt komplikáció, neki ez nagyon jó volt. Szóval a baba szempontjából az a lényeg hogy őt ne érje baj, és hogy minél kevesebbet szakítsàk el a biztonságot jelentő anyától. De màr csàszàr utàn is van rà lehetőség hogy ott legyen vele a baba. Viszont ha valamit màshogy csinàlhatnék, azt kívánnàm, bàr ne hagytak volna annyira egyedül a szülés után. Nekem az fàjt legjobban.
Mindegy, hogy hüvelyi vagy császár. A lényeg, hogy Neked jó élmény legyen.❤️ Több anyukát is ismerek, aki boldog a császárral és nem választana mást, jó élmény,szép emlék. Csak magadhoz mérd magad, más nem számít.🙏🏻❤️
@@june.w.1288 Két gyermeket kihordani világra hozni csodálatra méltó dolog. Gratulálok. Kívánom hogy találd meg azt akiben bízol aki melletted van aki szeret. Ne add fel. Egyedül bitang nehéz az életet végigcsinálni.
Szia kedves Nóri Szívből Gratulálunk Öröm nézni Hogy mennyire Boldog és Vidám vagy Mennyivel született a Kis hercegnő Nálunk a Nővérem Ő Kanadában él és Február 22. eredetileg van Kiírva 3 Fiú után Egyszerre 3 Lányka érkezik Szívesen kimennek Hozzá De az Út a Covid-19 miatt Igen Körülményes lenne Az a könyv amit A Barátnőd írt hol és Mennyiért beszerezhető Valamint a Sehany éves Kislány 💝💝💝💝💝💝🥰🥰🥰🥰🥰😇😇😇😇😇 Kitartást Erőt és nem Utolsósorban Egészséget Mindannyatoknak várunk titeket Vissza az új Videókkal
Nekem érdekes módon nem teljesen a vbac volt ami lelkileg meggyógyított, hanem pár hete a férjem mesélt egy videóról amiben egy szülésznő magyarázott arról, miért veszélyes az, ha kevés a magzatvíz, amikor megindul a baba. És igazából ez ahogy a férjem ennyit mondott, hogy ilyenkor összehúzódások jobban nyomják a babát ez a mondat volt ami bennem az egész 2 szülés élményt, és annak megértését tisztába tette. És én úgy érzem ez által tudtam feldolgozni az első császáromat. Nyilván, ebbe a maga a vbac is sokat segített, viszont úgy tűnik nekem még kellett 1 év a vbac után hogy azt érezzem, már nem hibáztatom az orvosokat a császárom miatt.
De ez milyen jó már, hogy annak ellenére hogy mennyire aggódtál hogy a Covid miatt leterheltek lesznek a kórházi dolgozók, ennyire jó szülésélményed lehetett. 🤗
Nagyon biztató ilyet hallani 😊
Császár-pártiként (mindkettő gyermekem így jött világra hála Istennek) is meleg szívvel hallgattam a beszámolót. Örülök, h sikerült!!🥰🥰 a legjobb barátnőmnek is VBAC volt a nagy vágya, nagyon drukkoltam neki,sikerült neki is❤❤
Szívből gratulálok! Nálunk másnap született meg a lányunk 🥰 ,Dec 31-re volt kiírva.Itthon elment a magzatvíz 4:40-kor. Szülőszobára olyan 7 körül kerültem,de tolófájásokkal. Még csak 1ujjnyira voltam kitágulva .10 körül olyan erős fájásaim voltak , hogy császárt kértem,mivel nem volt indok rá, természetes úton jött a kislány. Csak vissza kellett tartanom a tolófájásoknál több mint egy órán keresztül.Dél körül szóltam a páromnak ha nem jön valaki egyedül hozom világra.Nem zavarták minket.Bejött egy szülésznő közölte nem kell visszatartani mert szülünk,de még ne nyomjak.Gátvédelemmel 3 nyomásra kint is volt a kicsi.Csak nem sírt fel,el is vitték rögtön vizsgálatra. Elfáradt és makk egészséges 🥰.Mi úgy voltunk vele, hogy a tavalyi év után (két vetélés ből 3 babát veszítve)illetve novemberben vérzéssel kórházban voltunk, örülünk ha Dec 1-ig ki tudom hordani, itthon ment a vita hogy mikor jön világra,fiam állította Dec 8-án a szülinapján,párom meg hogy az én szülinapomon Dec 14-én.Pici rácáfolt . Összességében háborítatlan 4.szülésem volt.
Én is szívből gratulálok nektek!❤️
Csodálatos, megkönnyeztem ❤️ Nagyon gratulálok! Vbac-ra készülve nekem is erőt adott, hogy a 2,5 éves kisfiam az utolsó hetekben sokszor odabújt a hasamhoz, és mondta neki, hogy "tesó baba, gyere kibújni!" 😍 Úgy érzem, ő is hozzájárult ahhoz, hogy a tesó baba "kibújni" tudjon belőlem 🙂❤️
🙏🏻💗🥺
Bárcsak ilyen szülésem lett volna! Nagyon örülök nektek, szívből gratulálok!
Köszönöm szépen.💗
Szívből gratulálok a kislanyotokhoz! Az én szülésem hasonlóan indult(utolsó ctg-nel teljesen zárt mehszaj, nem fog időre születni, stb), majd hajnali 4kor elkezdett folyni a magzatviz es (tágulás illetve fájás hiányában) császár lett belőle. Valóban az egyik legfontosabb kulcs a jó szuleselmenyhez hogy tudjuk mi miert történik. Szerencsére nekem is mindent mondták és végsőkig (este 7ig) küzdöttek a hüvelyi szülésert..a végső döntést is rám bízták.
Egyébként visszakapcsolva a teherbeeséseddel kapcsolatos gondolataidhoz, ez a pici lány nagyon azon volt, hogy téged jó szuleselmennyel gazdagítva tudjon világra jönni :))) a dolgok nem történnek véletlen.
Köszönöm szépen.💞
Kedves Nóri!Szívből kívánok az egész családodnak Gyermekmosolyokban Gazdag Boldog Új Évet!! 👶👶👶🥰
Köszönöm szépen.💖
Én is szívből gratulálok😍 nekem sz 1.szülésem 16 óra vajúdás után, oxitocinnal és epidurallal történt, volt elég varrás is as végén, nagyon nehéz szülés volt. Rá 19 hónapra a Kisfiam kórházba érkezéstől számított 3 órán belül megszületett, se varrás se epidural, se infúzió, se oxitocin nem volt. Csodálatos élmény volt😍, köszönöm a videót, nagyon jó lett🙂
Első fiam Donát Botond indítással(indokolt volt), epidurálissal, gázzal egybe véve, gát metszéssel, katéterrel 7 óra alatt, ágyhoz szögezve született. Akkor örültem, hogy sikerült császár nélkül, viszonylag rövid idő alatt, úgy gondoltam hogy szuper volt. Kedves emberek vettek körül, volt szülésznőm, mellettem volt. Elkönyveltem jó szülésnek. Második 2! Azaz 2 ora alatt született az első fájástol a baba megszületéséig, se fájdalom csillapító, se cső, se metszés, ici pici varrás, arany óra igaz apa nélkül a covid miatt, de teljesen biztonságba éreztem magam. Épp hogy beertem a kórházba (30perc) már toló fájás, konkrétan csak szülni mentem. Megfizethetetlen élmény volt. Már tudom, hogy ez volt a csoda szülésem, ahol át toltam a második kisfiamat(Ádin Bánk) magam, csövek nélkül a csecsemő osztályra. Felemelő érzés volt! Gratulálok nektek! Minden elképzelhető jót kívánok!
Csodálatos video lett! Gratulálok a babához és a gyógyító élményedhez! Köszönöm, hogy megosztottad, mert nemcsak nagyon megható es tanulságos a történeted, hanem hitet és erőt is ad pl nekem, akinek csalódásos szülésélménye van, de szeretne majd még újra szülni
Köszönöm szépen.💖 Kívánom, hogy minden úgy alakuljon, ahogy szeretnéd.
Nagyon gratulálok Johanna csodás születéséhez! Így Vbac készülődés előtt iszonyat biztató a videód! Kívánok egészséget és boldogságot a nagy családnak! ☺️
Drukkolok!💗
Szívből gratulálok. Nagyon jó egészséget kívánok nektek.
szívbőp gratulálok :) ❤ nekem a kislányom 13 óra vajúdás után császárral született. Nehezen dolgoztam fel és már ugy voltam velem hogy nekem nem fog megadatni a természetes szülés csodája. Ennek ellenére a kisfiam 6 óra vajúdás után hüvelyi szüléssel jött a világra :) fantasztikus élmény volt és akkora önbizalmat adott, hogy erre is képes vagyok :)
Igen, hasonló érzés nekem is.🥰
Én a második várandósságomnál szülés beindulása előtti nap szintúgy fűszereset ettem csak én bolognait fűszereztem túl mert a zöldfűszereknek is van segítő hatása ezt hallottam. A chillit nem szeretem. Szóval lehet van benne valami hogy segíthet én hittem benne és segített is.☺️ Egyébként gratulálok.☺️ Gyönyörű a neve a kiscsajszinak.☺️☺️ Sok boldogságot egészséget minden jót kívánok.
Nekem a második szülésem volt gyógyító igaz az első is hüvelyi szülés volt kórházi beavatkozások tömtelege stb… a második tervezett itthon szülés nyugiban nem sürgetve a saját kis fészkünkben meghitten a férjem és a bábák támaszában.✨ Csoda volt megtapasztalni egy traumatizált szülés után. Szóval nagyon is átérzem a videódat.☺️☺️☺️ együtt örülök veled☺️
Gratulálok. Jó volt olvasni a soraid.
Szívből gratulálok, már alig vártam ezt a videót 😍☺️ "gyógyító" szülèsben nekem is volt részem, mindenkinek kívánom hogy élje át, olyan rossz azt hallani egy gyermek megszületése után az anyuka szájából hogy soha többé nem akar szülni pont a rossz szülès élmények miatt. Jó egészséget nektek.
Gratulálok a kis Johannához! Olyan jó látni, hogy jól vagy!!!
Köszönöm szépen.🥰
Gratulálok!Nagyon örülök ennek a videónak,jó volt hallgatni a pozitìv èlmènyed!
Szívemből örülök, Nóri, megható volt hallgatni!!
Szívből gratulálok! Örülök, hogy ennyire jó élmény volt a 3. szülésed! Én már egy 53 éves nagymama vagyok, két lányt szültem anno, egy pesti kórházban, később egy vidéki szülőotthonban (burokrepesztéssel) Könnyű szüléseim voltak, csupa szép élménnyel...a gátmetszésekkel együtt is.... Nagyon vártam, hogy egy pillanatra legalább megmutatod a kis Johannát! További sok boldogságot kívánok Nektek!
Ószinte gratulàció ès nagyon nagyon sok boldogsàgot. Órvendek hogy ilyen szèp lett ez a 3ik szúlèsed. ♥️♥️♥️♥️
Szívből gratulálok Johannához! Én is ismerem ezt a gyógyító szülésélményt! ...és a gátvédelem....egyszerűen leírhatatlan, mennyivel megkönnyíti a gyermekágyas időszakot. Jó babázást, és sok-sok csodás pillanatot kívánok Nektek! ❤❤
Köszönjük szépen.💞
Kedves Nóri! Szívből gratulálok Johannához( gyönyörű neve van) Igaza van Julcsinak mert nekem 3 lány természetesen született 1 fiam császárral. Nagyon jó babázást neked, és az egész családnak.Azt hiszem az itt lévőkkel egyetérthetünk abban , hogy nagyon várjuk az új videóidat ( nagyon szeretem hallgatni ahogy elmondod és megéled a dolgokat) türelmesen fogunk várni hiszen tudjuk, hogy a fókusz most máshol van és ez így helyes. Pihenj amennyit csak tudsz meghálálja a szervezeted. Ölellek 🤗😘
Köszönöm szépen.🥰
Szívből gratulálok! ❤️
És köszönöm, hogy megcsináltad ezt a videót! Nagyon megható és szívmelengető lett.
Nagyon hasonló volt az én szülésem is Szegeden kb pontról pontra, és nekem is jó elmény volt gátvedelemmel gyors felépüléssel, a gáz az tényleg óriási flash, kár kihagyni..köszi a videót :)
Nagyon szuper ügyesek voltatok nagyon jó egészséget nektek ölelés❣
Sírtam a meghatódottságtól ❤ régóta követlek/imádom azt, aki vagy. Szívből gratulálok, nagyon örülök, hogy ilyen jó élményed volt🙏 Legyetek boldogok, egészségesek és legyen jó alvókájuk a piciknek😋❣😘
Köszönöm szépen.🥰💞
Gratulálok a 3.dik babahoz jóegészséget kívánok Nektek nagyon jól volt látni az arcodon a boldogságot vigyazzatok magatokra puszi!❤❤❤
Annyira vártam ezt a videót :-) . Örülök,hogy sikerült a VBAC,és hogy ilyen jó élményként maradt meg benned a kislányod világra jövetele. Az a legfontosabb,hogy mindenki jól legyen. Testileg-lelkileg. Öröm látni,hogy mennyire élvezed az anyaságot,mennyire tudatos vagy,és kiteljesedett. Nagyon szép babázós,gyerekezős napokat kívánok neked/nektek. Jó egészséget,és sok örömet!
Köszönjük szépen.🥰
Gratulálok én is VBACra készülök 26.an van a kiírt időpont nagyon nagy vágyam hogy sikerüljön és fájdalmak nélkül tudjak egyből itthon játszani a másik két fiammal ❤️❤️❤️❤️
Köszönöm.
Kívánom, hogy így legyen és hasonlót élj át!🙏🏻❤️
Óriási gratuláció!! 😊 nekem a második baba gyógyított, bár az sehol nem volt ennyire természetes. Minden jót kívánok!
Köszönjük a videót, szuper lett! Örülök hogy minden rendben ment és jól vagytok 🤱👼
Megkönnyeztem. Gratulálok neked/ nektek. ☺
Kisfiammal nagyon gyorsan ment a szülés első baba, de nagyon sok öltést kaptam és valami rettenetes volt a felépülés, több mint 2 hét szenvedés. :(
Nektek további egészséget és sok örömet a picihez. 🤗❤
Sajnálom... :(
Köszönjük szépen!💞
Sok örömet nektek, köszönjük ezt a szép videos beszámolót :).
Nekem mindkét szülésem ilyesmi volt, teljes sikerű gatvedelemmel, és elképesztő mennyire másképp éltem meg ezáltal mindent, hiszen fizikailag nem voltam korlátok és fájdalmak közé szorítva. Az ember egy ilyentol tényleg superwomennek érzi magát 😊.
Igen, ahogy már valaki írta, nagyon kell vigyázni, mert azért hetekkel később megbosszulhatja magát a korai hordozas, örömből porszívózás ilyesmi :D, de biztosan vigyázol magadra eléggé.
Én rettegek a harmadik szulestol, mert már nem fogadhatom fel sem a szuper orvosom, sem a kitűnő szülésznőm, és el sem tudom képzelni, hogy nélkülük mi lesz. Utálom ezt az új rendszert emiatt, bár hosszú távon biztosan van mélyebb értelme, de így, csak a magam sorsát nézve nagyon kétségbe vagyok esve. Szuper hallani, hogy pozitív élményed volt és a szülési terv írása nagyon jó tipp, mert nekem pl egy megnyugtato eszköz lehet ebben a bizonytalsagban, hogy ha mást nem is tudok tenni idegen orvosok között, de legalább otthon le tudom írni amit ott már érzékenyen vagy hisztisen tudnék csak előadni. :)
Nálunk itt úgy van, hogy lehet saját orvosod (értsd, járhatsz hozzá "magánba"), de ha véletlen pont ő van ügyeletben vagy bent van a kórházban, akkor azért értesítik - de hivatalosan nem megy be csak miattad. Így azért, ha sokkal kevesebb is, de van némi esély...
Nekem az a gondolat segített a legtöbbet, hogy azok az orvosok, akik ügyeletesek épp, ők aznap, azokban az órákban a tőlük telhető legjobbat fogják nyújtani, mert az a dolguk.❤️ És én tényleg bíztam bennük, hogy a legjobbat akarják nekünk. Hiszen őket akkor ott semmi nem sürgeti, nem kell "időre dolgozniuk".
És még valami: kétszer már végigcsináltad. Harmadszor sem az orvosod vagy a szülésznőd fogja végigcsinálni, hanem Te.❣️ Mert superwoman vagy.😘
@@SimoncsicsNora ❤️❤️❤️
Szìvből gratulàlok és örvendek Nektek! Isten éltesse az egész csalàdot, csodàlatos, ahogy beszélsz róluk! ❤❤❤
Szívből gratulálok! Végre,elindult a változás Szegeden is,nagyon jó ezt hallani! 🙂
Szívből gratulálok!!! Nagyon szeretem a szülést, szüléstörténeteket, a sajátjaimat is és mindig meghatódom. Most is 🥰🥰🥰
Szeretettel gratulálok! Köszönjük a videót!❣️
Szívből gratulálok az egész családnak, gyönyörű pillanat lehetett!
Kívánom, hogy így legyen!🙏🏻💗
Megkönnyeztem, szívből gratulálok, nagyon örülök Nektek! ☺️
GRATULÁLOK❣
Az,hogy meg tudtad szülni egy császár után nagyon jó!Nekem az utőbbival kapcsolatban van csak élmenyem es a 2.is császáros lesz.Most a 29.hetet kezdem meg,mar nagyon aktív a feszekrakó ösztönöm,alig tudok pa4ancsolnimagamnak....
Űgy izgulok!,és izgultam Ertetek is ám!❤
Van vészkijárat 😉 gratulálok hogy vállaltad és ilyen bátorsággal állsz hozzá.
Köszönöm. :) Örömteli babavárást neked is!💞
Gratulálok a kislányotok születéséhez! Hosszú Boldog Életet az egész Családnak!🥰
Nagyon jó volt hallgatni ezt a szép élményt. Nagyon jó egészséget kívánok az egész családnak. ❤️ Ismét gyönyörű nevet választottatok :) 💐
Annyira fantasztikus, hogy elkezdődott a változás. 😊 Elindult a másállapot a szüléseknél.
Szívből gratulálok nektek. ❤️
Gratulálok a legkisebb babóhoz! Kicsit meg is könnyeztem, mint minden hasonló szülésélményt, nekem az első volt az, ami neked a második szülés, és utána jött a gyógyító vbac (fiúk is bújnak ki a lábak közül 😄). Sok türelmet és szép pillanatot kívánok! 😊
Köszönöm szépen.💗 Sok örömöt Nektek is!
Annyira örülök , hogy neked Úgy Sikerűlt , ahogy szeretted volna ...Sok egészséget, Boldogságot Anyának, babának! 😊😊 oh igen a gáz🤣🤣
🤭
Szívből örülök nektek! 😊
Szia gratulálok nektek jó egészséget kívánok neked.
Szeretettel gratulálok, jó egészséget és minden jót kívánok az egész Családnak! Nagyon tetszett a videó! 💐🌷🌻🌹🌼🌸🍀🌺
Gratulálok! 💓Nagyon pozitívan hatott rám hogy látom mennyire fel vagy töltődve lelkileg! 😊😘
Őszintén gratulálok. Nekem pont 27.én lett 8hós a VBAC babám❤️
Ja és ő is nagyon gyorsan jött, 9kor indították el és 13:40kor már rajtam szuszogott❤️
Szia Norcsa!
Szívből gratulálok, örülök hogy jól vagytok!.
További jó egészséget kívánok!
Gratulálok,Sok egészséget kívánok nektek,és a picinek is!😍😍😍😍😍❤❤❤❤❤❤
Nagyon sok szeretettel gratulálok nektek, Nóri, minden jót kívánok a családotoknak! 🥰 Egy élmény volt meghallgatni a szüléstörténetedet, annyira sugárzik az arcod, látszik a boldogságod, mintha majd' kiugranál a bőrödből, nagyon jó így látni téged! 🤗
Köszönöm szépen.🥰
Szívből gratulálok a harmadik babóhoz. 🤗
Jó egészséget és sok boldogságot kívánok Nektek. Szeretettel várunk vissza, addig is jó babázást! 🥰
Gratulálok, mégegyszer és köszönjük a megosztást! Újra éltem mindkét szülésemet, ahogy hallgattalak. Nekem lényegében mindkettő pozitív volt, de a második háborítatlan, ott az arany órát is megkaptuk még a szülőszobán (mert kértem, én nem írtam le), ez nekem a szoptatás szempontjából adott sokat (sikerült már ott kapcsolódni). Élményt volt hallgatni téged 🙂 ❤️ Jó egészséget!
Köszönöm szépen.🤗💞
Gratulálok a 3.gyermekhez! Örülök hogy jó szülésélményed volt! Nagyon szép videó lett!😊
Nagyon vártam. Szívből gratulálok !!! 💗💗💗💗💗💗💗
Szívből gratulálok a szép szüléshez és a babához! Nagyon csodás, hogy nem kaptál epidurális érzéstelenítést! Így tényleg azt érzed, hogy végig tudtad csinálni és egészen átélted az egészet a fájásokkal együtt! Fantasztikus nagy önbizalmat ad ez. Az orvosom nekem sem támogatta, soha nem is ajánlotta fel az epidurálist. Az első szülésemnél kicsit használtam a gázt, de nem nagyon segített, ott elveszítettem a kontrollt. A másodiknál és a harmadiknál már nem kellett a gáz, átélhetőek és kontrollálhatóak voltak az összehúzódások. Ehhez szerintem az elsőt a maga valóságában át kellett élnem.
Csodálatos történet! 💗💗💗
Jó egészséget kívánok Nektek🥰
Szívből gratulálok!
Gratulálok! Ügyesek voltatok! :)
Julcsi felismerése miszerint a lányok a láb közül jönnek, hát..elolvadtam. 😊
Nekünk sajnos nem sikerült, elvékonyodott a hegem, ultrahang után toltak is a műtőbe, 1 mm-es heggel és fájásokkal. Nem bánom, a lényeg, hogy egészségesek vagyunk!!
Nagyon bátor vagy.
Igen, ez a legfontosabb.🙏🏻💗 Hidd el, ha bármi jele lett volna, hogy gond lehet nálunk, én se erőltetem a vbac-t. Az egészség az első.
Gratulálok a harmadik csodàtokhoz is! 😊a szülésed majdnem teljes egészében az én kislányom születése. Minden majdnem pontosan ugyanígy történt, 1 öltéssel gàtvédelemmel, 20:28kor született 37 hétre😊annyi hogy én gázt sem kaptam sőt semmit, a zuhanynál indultak be nekem is a nagyon durva fájásaim, aztán ugyanígy a férjem nézve a monitort.. hú ez most durva lesz mondatokkal éltük meg mi is. Még az is stimmel hogy másfél óra volt az aranyóra én már kértem hogy vigyék a babát mert ahogy mondtad is annyira éhes szomjas voltam már.😀szóval elképedve néztem a videódat, hogy hogy lehet szinte minden majdnem percre pontosan is ugyanaz, aztan a végén mikor mondtad hogy 20:30kor született meg végül hát mondom na ilyen tényleg nincs😂az érzelmi része pedig.. nekem a fiam egy természetes, de koraszülés azzal nem tudnám egy lapra tenni, viszont én mai napig azt mondom hogy ennél tökéletesebb szülés nincs. Brutálisan fájt, de minden a legnagyobb rendben ment, az én elképzeléseim szerint. Ha ezt a forgatókönyvet írják le nekem előtte még el is sírom magamat hogy igen én ezt pontosan így akarom! Plusz egy hősnek éreztem magam, hogy minden fájdalomcsillapítàs nélkül én ezt így végig vittem. 2 hétig volt csak vizelet visszatartási problémám, plusz akkor kaptam el a covidot, de ezeket leszámítva aktív voltam, nem úgy mint az első gàtmetszésnél ahol állítom még 3 hónap után is mintha éreztem volna. Előnyöm volt h választott orvos szülésznő állt mellettem és mai napig hálás vagyok, hogy ilyen csodálatos szülés élményt kaphattam😊🥰Jó egészséget kívánunk nektek!❤
Köszönöm szépen.💗
Köszönöm szépen.❤️
Szeretettel gratulálok! :)
Gratulálok! Annyira örülök, hogy minden jól alakult,és hogy sikerült gyógyulni :)
Jó egészséget az egész családnak!
Gratulálok nektek már alig vártam hogy elmeséld hogyan történtek a dolgok nagyon örülök hogy a két picur után a harmadik egy pozitívabb érzést adott sok egészséget kívánok nektek és ha lesz időd légyszi mutasd meg videóba a babucit ☺️
Köszönöm a videót!☺️☺️☺️
Ragyogsz! Szeretettel ölellek!🥰
Gratulálok!💐
Szívből gratulálok!!!!! ❤️❤️❤️ Nagyon jó egészséget és boldog babázást kívánok! Megkönnyeztem a videódat, én is szeretnék egy ilyet átélni a saját szülésem után, és főleg egy "gyógyító" gyermekágyi időszakot is. Ölelés nektek ❤️
Köszönöm szépen.💗 Drukkolok, hogy így legyen.🙏🏻
Gratulálok Neked ehhez az életre szóló szép tapasztaláshoz!
Minden percében mosolyogtam a videónak.
Így, hogy már én is anyuka vagyok, nagyon jó volt meghallgatni a Te szülésélményedet. - Pláne, hogy az én szülésélményem is abszolút pozitív volt :)
Minden jót kívánok a Családodnak!
Nekem a második császárom hasonló élményű volt, abszolút gyógyító volt számomra és megmutatta lehet jó élmény is egy császármetszés, ez nem attól függ hogyan szül az ember. Ugyanígy - bár nyilván a műtét miatt lassabb folyamatú volt a gyógyulás - magamra kötöttem a picit, sétáltunk, tele voltam energiával. Abszolút élmény volt a gyermekágyi időszak, ahogyan a szülés és a kórházban bent töltött napok is. Mindent elfeledtem, ami az első babánál annyira megviselt. Emiatt többször mondogattam, hogy nem is szeretnék több babát. Félek rontana ezen, a második olyan jó volt.
Teljesen így van, nem az a lényeg, hogyan történik, hanem hogy pozitív élmény és szép emlék legyen, ne egy trauma. Örülök, hogy számodra is csodásan alakult.💗
Gratulalok, szuper tortenet! :) igy kellett lennie! :)
Nagyon örülök, hogy a viszonylag nehezebb várandósságot így tudtad lezárni. Kiegyensúlyozottnak és boldognak tűnsz, remélem, tartós lesz. Az Úr áldjon mindnyájatokat! ❤️
Nekem is zuhanyzás közben indultak be a dolgok, magzatvíz szivárgással. Nálunk is ilyen támogatóan álltak az egészhez, és mindenki azt mondta, hogy tankönyvi példa volt a 6 órás lefolyással, de én nagyon nehezen éltem meg ezt a fajta fájdalmat. Ráadásul mindenki magyarázott, hogy ne üvöltsek, mert nem marad energiám🙄😅 De nem tudtam nem üvölteni. Szóval amúgy az emberek hozzáállására, meg a baba első kézbevételére szívesen emlékszem, de élménynek sosem tudnám nevezni a szülést.
A gátmetszéssel kapcsolatban pedig mindennel egyetértek. Nekem az utolsó öltésnél már nem volt érzéstelenítve, és komolyan mondom, csak ott fájt. De ott nagyon. Ülni is alig tudtam. Ettől függetlenül a kórházból hazaérve mentünk egyből sétálni, igaz, nem messze, kábé egy km-t oda-vissza... Engem akkor este ért utol az a végtelen fájdalom és fáradtság, ami keserves sírásra késztet ....
Nem bánnám, ha a másodiknál nem lenne metszés, de ha megint akkora gyerek lesz, mint az első, akkor inkább a metszés mint a repedés.😔
Teljesen megértelek.💗
Szívből gratulálok ❤️❤️❤️😍
Borzasztó érdekes volt hallgatni a beszámolódat úgy, hogy én az egész terhesség alatt attól rettegtem, hogy hüvelyi szülésem lesz. (Végül császár is lett belőle, de nem tervezett volt, így alakultak a dolgok.) De jó volt hallgatni, hogy valaki ennyire erre vágyik és ez tud ennyire jó élmény is lenni. :)
Nekem is van olyan barátnőm, aki retteg a hüvelyi szülés gondolatától. Szerencsére így is, úgy is lehet csodás élmény a szülés.🙌🏻💖
Annyira jó hallani, hogy létezik ilyen is. Első gyerekem császáros volt, most lesz 1 éves. Nagyon nehéz, ágyhoz ragasztott, feszengős, sürgetett szülés volt. 14 óráig nem engedtek felállni, egészségesen (mindkettőnk) pedig úgy sokkal könnyebb és jobb volt nekem. Nagyon reménykedem a gyógyító szülésben legközelebb. Nekem maga a császár nem volt probléma lelkileg, de megtapasztalnám majd a kistesóv(kk)al valamikor a műtét nélküli utat is. Reménykedem és bízok magamban. Hátha megadatik. Ha mégsem legalább egy háborítatlanabb vajúdásért is hálás lennék majd. Sok örömet nektek, ragyogsz most IS. 🤱❤️
Kívánom, hogy megtapasztald, mennyire jó élmény is tud lenni.🙏🏻❤️
Nekem a császár után nem lett több gyermekem de most 18 éves a lányom.
Sokáig vágytam rá mert eredetileg 3- mat terveztem de boldog vagyok hogy ő van. Ha bátrabb lettem volna akkor bevállaltam volna. De nem voltam bátor. Kívánom hogy teljesüljöna vágyad.
@@Ilcsi-n7z Köszönöm nagyon kedves vagy. ❤️ Nekem hálistennek minden nehézség és rossz élmény ellenére sem vette el a kedvem a szüléstől, mert viszonylag gyorsan felépültem, így lélekben nem volt nehéz feldolgozni. Akkor hálás is voltam, megkönnyebbülés volt, mert tudtam, hogy valami nem oké odabent. Bár nagyon nehéz nap volt, a felépülés mégnehezebb, de nem voltam még soha ennél boldogabb és szeretném még átélni többször ezt a csodát, amit nap mint nap ad nekem a kislányom. Nem mindig könnyű vele, néha sok a teher, de minden fájdalmas perc megérte. 🥰
Ne bánd, nem nem voltál bátor. Szó sincs róla, szimplán neked ezt akarta adni a sors. ❤️
Nagyon ügyesek vagytok! Szeretettel gratulálok Johannához! Csak azt akartam írni, hogy azért bármennyire is energikus vagy, vigyázz a hordozással, később is fájhat a hasad, hátad. Első babát kórházban, másodikat otthon szültem, már a 3.nap mosást raktam be 6.nap séta a nagyobbal, rajtam a picivel stb óva intettek a bábák, hogy azért csak óvatosan és hát valóban több héttel később jött ki a fájdalom. Igazuk volt 😅🤦♀️ de mondjuk én tényleg nem igazán pihentem... Szóval azt muszáj 😊
Teljesen igazad van, köszönöm szépen.💗 Én is érzem, hogy mikor kell jobban figyelnem, mert csalóka tényleg ez a hirtelen jött nagy energia.
Szia! Köszönöm a videót! :) Lenne még néhány kérdésem, érdekelne szülés előtt:
1. - A járvány kapcsán milyen érzésed, emléked van a kórházról, az ott dolgozók anyukákról/apukákról való megitéléséről? Teszt, kártya szükséges-e? Pozitív anyuka esetén hallottál - e különleges bánásmódot (pl. Automatikus császár, elkülönítés a babától stb. )?
2. - Te igényt tartottál-e a háborítatlan szülőszobára? A felszereltséget illetően biztos visszaadják a valóságot a látott képek a szobákról, de a mentalitás, hozzáállás is "más" abban a szobában a személyzet körében?
3. - Mennyire voltatok családként kezelve a szülést követően, Pali meddig maradhatott? A 2-3 nap alatt látogathatott valamikor?
4. - Összességében mi a véleményed a személyzetről nagy általánosságban? Segítőkészek? Informativak?
5. - A pici vizsgálataikor vele lehettél, tájékoztattak mindig mindenről?
Előre is köszönöm szépen a segítséget! :)
Anita
Szia. Fúh, nem fogok tudni válaszolni mindenre..de megpróbálom. A szegedi klinikán szültem.
1. A szülészeti osztályra belépő anyukákat tesztelik, apukákat nem. Kártyát nem néznek, de megkérdezik, hogy oltott vagy-e, ha igen, hányszor, mikor volt.
A pozitív szülő nőt elkülönítik - amennyire tudják. Hogy mi a helyzet esetükben a szüléssel, vajúdással, császárral, nem tudom...
2. Kérdezték, én még mondtam, hogy családi szülőszobát szeretnék, és mivel volt szabad, így tudtunk oda menni. Nem hinném, hogy a mentalitás más a szoba miatt. Inkább orvos ês szülésznő függő a dolog.
3. Pali maradhatott a szülőszobán, majd bejöhetett a pihenőbe is aranyórára. Utána ment haza. Látogatási tilalom van a kórházban, vagyis nincs látogatás egyébként. Lent az ajtóban találkoztunk, amíg hozott ezt-azt.
4. Nekem eddig szinte mindig pozitív tapasztalatom volt eddig a klinikán (1-2 ügyeletest leszámítva, akik kellemetlen megjegyzéseket tettek). Szerintem néhány varázsszó (jó napot, köszönöm, kérem, elnézést, stb) jó indítás lehet, nekem mindig beválik.😉 És ők is emberek, lehet velük beszélgetni, érdeklődni. Lényegesen javítja a hangulatot.😊 Akikkel legutóbb találkoztam, kedvesek és segítőkészek voltak, tájékoztattak a dolgokról.
5. Szerintem elég jó a room in rendszer. a babákat reggel fél 7 és 8 között viszik el, egyébként (ha nincs egyéb oka), 0-24 veled vannak. Általában elmondták, hogy mikor milyen vizsgálat van épp (bcg oltás, hallásvizsgálat, anyagcsere vizsgálat, stb), de ha valaki kérdezi, biztos elmondják részletesen is. Nekem eszembe se jutott megkérdezni, hogy megnézhetem-e (szerintem amúgy nem is lehetne), mert abban a reggeli órában van idő egyedül letusolni, reggelizni, közben pedig van egy orvosi vizit.
@@SimoncsicsNora Nagyon köszi hogy szántál Rám időt! :)
@@anitam331 szívesen.😊
Annyira jó volt hallgatni, ahogy mesélsz a szülésről. :) Tanulságos az biztos. (Én is gázt kaptam amikor a kisfiamat szültem, és az nekem is hasonló élmény volt :D ) Szívből gratulálok, és jó egészséget kívánok mindenkinek! 🥰 Csodálatos dolog, hogy már három babának tudtál életet adni!
Köszönöm szépen.💞
Gratulálok nektek a kislányotokhoz.
Gratulálok! 😊
Sokminden lehetett most más,az sem mindegy talán a vegkimenetelnél az ember melyik napszakban szül. Én az 1. Gyerkocot éjszaka szültem. 4 óra alatt kibújt(kevés idő 1.gyereknél a legelejétől(legelső fajdalomérzettől) számolva, de hajnal 3:40 volt. Eleve fizikailag fáradt voltam. A 2. Gyerkőc 2 óra alatt született mindennel együtt, de ő délután 4kor született. Ég és föld volt. Nem voltam olyan fáradt,hiszen eleve napközben volt. Sokkal jobban képben voltam, a végén, a kitolasnal is. A másik a gatmetszes. Nekem is az 1.nel volt,de kellett,nem ment volna nélküle h ne repedjek szerte- szét. Ott is megpróbáltuk volna, de így látta jónak az orvosom. A 2.nal is ugyanugy megpróbáltuk, ott sikerült a gatvedelem. Az 1. Szülés után én is kinlodtam,ülni nem tudtam,sok idő volt a felépülés. A 2. Után így nekem is csak 1-2 varrat volt(az csak hámsérülés). 1 hét után már meg sem ereztem. De igazából már aznap, másnap jól voltam. De azt mondta az orvosom h most csak külső, hámsérülés volt, ahhoz kellett az az 1-2 varrat, a gatmetszesnél pedig kicsit az izmot is vágják. Azért sokkal nehezebb a felépülés akkor és azért volt kb semmi fájdalom 2.nal a gatvedelem el. Szóval valóban ég és föld.🙏
Nem "kicsit" vágják az izm0t. A gátmetszés eleve 4. f0kú repedésnek felel meg és nincs 0lyan, h0gy kicsi vagy nagy, 0tt mindent vágnak alapból.
@@woller-szavaizsofi7698 a gát átvágása csonkítás. Elavult középkori rutin. Nem értem hogy lehet megengedni az ilyesmit...
@@Ilcsi-n7z abszolút ìgy gondolom, csak próbáltam PC fogalmazni, hogy ne bàntsak meg senkit.
Nagyon gratulálok a babához! 😊
Kedves Borcsa!
Nagyon örülök a csodás szülés élményednek!🥰 Elengedhetetlenül fontos szerintem igazán megélni így is a nőiségünket, rájövünk mekkora erővel rendelkezünk. Nem véletlenül jött hozzátok Johanna☺️Csak egy kérdés: a magzatvíz mikor folyt el? Jó egészséget és boldog babázást kívánok!
Szia. A kérdés jogos, nem is tudom, hogy felejthettem el.🙈 Amikor már felfeküdtem az ágyra, a ctg előtt burkot repesztett a doktornő, mert nagyon feszült már a hasam és picit magasan volt még a baba. A férjemet sokkal jobban megviselte a látvány, mint engem maga a folyamat.😅
❤
Gratulálok sok szeretettel Nektek és kívánok minden szépet és jót ezen túl is mindannyiótoknak!😇
Nagyon vártam már, hogy mesélj kicsit, hogy vagytok!? Végtelen türelemmel, ám annál nagyobb izgalommal várom majd a videoidat a jövőben is legyen szó bármiről, de most csak a Ti a fontos. Kívánok kitartást, erőt, egészséget a három gyermekes anyasághoz!😇🙏🥰🤗
Köszönöm szépen.💗
@@SimoncsicsNora ❤
helló igazi élet felkészítő kis beszédet tartottál nekünk, és egyben azt gondolom hogy az ilyesmi tartalmaknak igen is helyük van ebben a rohanó világban. úgyhogy ezt a videót időkapszulában kellene rögzíteni a következő generáció számára. család anyuka létedre az élet nehézsége közepette is rendkívül informatív lett nem beszélve arról hogy tankönyve illő gondolatokkal lett kiegészítve. egyszóval ez mögött rendkívüli összpontosítás és összetett figyelem áll, nem hiába lett ilyen tanulságos. ez eddig a legcsaládbarátibb tartalom amit csak kívánhat magának az ember. látszik ezeken a csodálatos pillanatokon hogy a kamera ezt is a legnagyobb alázattal rögzítette számunkra. tényleg egész egyszerűen úgy lett ledokumentálva és végig vezetve mint ahogyan azt elvárhatjuk ebben a modern világban. csak annyit mondhatok szép igényes teljeskörű beszámoló és biztos vagyok benne hogy ezek után egyetlen egy szem sem maradt szárazon. tiszteletre méltó amit csinálsz és követendő példának is titulálom egyúttal. old shool érzés volt ezt végig hallgatni és átérezni minden másodpercét. tisztelettel egy új néződ
Köszönöm szépen.
Nagyon nagyon örülök Neked,nektek! Megdöbbenve hallottam,hogy Szegeden a terhelèses ctg-nek milyen termèszetes formáját alkalmazzák, nem tudtam,hogy ilyen lètezik! Nálunk ugyanez a vizsgálat vènás oxytocin adagolással történik,és eközben nézik,hogy a kiváltott fájásokra hogyan reagál a baba.😥 Egy kérdésem lehet? Ha jól értettem, végülis oxytocin injekciót adtak neked? Infúzión keresztül nem kaptál oxyt? Az oxyt végülis indokolták,hogy miért tartják fontosnak? További jó egészséget kívánok!🙂
Három kérdés lett, bocsánat 😅
Szia. Igen, az volt az injekcióban, de csak egy shotot kaptam. Infúzió nem volt.🙏🏻 Az indok az volt, hogy ez segíti a méhszáj tágulását. Azt hiszem. De akkor már elég jó fájásaim voltak, így nem emlékszem pontosan. Nekem jó volt így ez a kombó a gázzal.😅 Ebben a formában nem zavart az oxitocin, örültem, hogy nem volt infúzió. :)
Meg szabad kérdezni melyik kórház, melyik orvos volt?
Szegedi női klinika, ügyeletes orvos. :)
Szívből gratulálok :) Nagyon örülök,hogy ilyen gyógyító szülésben volt részed.
Nekem most 9 hónapos a kisfiam,császárral született (indított szülés, éretlen zárt méhszáj, folyamatos oxi ,viszont semmi fájás). Nagyon megviselt, még műtét közben is sírtam, utána is sokat. 154 cm vagyok,nem számítottunk nagy babára(habár párom 190 cm) , végül 57 cm,3710 grammos lett a "pici". Sokan mondták nekem ,h így kellett lennie és,hogy biztosan a téraránytalanság is közrejátszott stb. Mostanra már kezdem én is elfogadni. Nagyon szeretnénk kistestvért, és minden vágyam a VBAC.
Olyan kérdésem lenne,hogy szülés közben ellenőrizték a hegedet/hegvastagságodat? Engem már előre ezzel riogatnak,hogy hegszétválás történhet stb.
Előre is köszönöm a választ.
Jó egészséget és sok boldogságot kívánok ❤️
Szia. Nem rémlik, hogy szülés közben nézték volna, de előtte megtapintották, hogy érzékeny-e (nem volt az). Mivel havonta jártam előtte uh-ra, gyanítom, hogy már ott esetleg felmerülhetett volna a hegszétválás gyanúja, de mivel végig támogatott az orvosom, nem mondta, hogy látna erre utaló jelet, így engem nem riogatott már közben senki. Saját orvosoddal mindenképp egyeztess a vizsgálatokon. :)
A heg szétválás nagyon ritka. Nem tudok pontos statisztikát de diagnosztizálható a vérnyomás mérésével. Sok boldogságot a babádhoz és a családodhoz. Ha szeretnél még babát akkor kívánom hogy legyen.
19 hónappal ezelőtt született a kisfiam császárral (első baba). Őszintén? Titkon reménykedtem, hogy császár lesz, mert rettegek a hüvelyi szüléstől. A betöltött 41. héten császároztak, mert ugye Szegeden ez a protokoll. Kérdezték, hogy van-e ellenvetésem, mondtam, hogy nincs. Nem volt fogadott dokim, előtte 2 hónappal költöztünk haza külföldről. Nyilván fogadottal más lett volna, így viszont nem akartam kockáztatni, bármi baja lett volna azért már én lettem volna a felelős. 2x is próbáltak indítani, nem volt semmi. Ami érdekes, hogy jósló fájásom sose volt, egy percet nem vajúdtam, fogalmam sincs mi a szülési fájdalom. Mintha tudat alatt a testem sem akarta volna ezeket. Persze van hiányérzetem, hogy nem küzdöttem meg a gyerekért, hogy amit ősidők óta csinálnak a nők arra én nem voltam képes, hisz egy percet nem szenvedtem és mégis ott volt a baba. Most tervben van a második baba. Eszembe jut a vbac, de kicsit azt érzem, hogy császáros előzménnyel még annyira se menne. Attól tartok, hogy már a vajúdásnál azt mondanám, hogy császározzanak inkább, mert egy második már nem oszt, nem szoroz. 🙈
Plusz tartok a szülési komplikációktól is. Az én esetemben éppen az utolsó pillanatban születtem meg, hamarabb kellett volna indítani, egyik napról a másikra eltűnt a magzatvíz, így is egy jó kis gyomormosással indították az életemet. 😬
Nekem első sürgősségi császár volt, magzatvíz elfolyàs, vajúdás után, hirtelen leesett a szívhang. Màsodik VBAC, de volt gàtmetszés. Semmilyen fàjdalom csillapítàst nem kaptam. Sajnos nekem nem volt annyira gyógyító a VBAC. Annak ellenére hogy sokàig vajúdtam, minden fàjdalom csillapítàs nélkül, a végén nehéz volt a kitolàs, ràmszóltak hogy biztos félek és azért nem megy, és a végén ezért kaptam oxitocint és gàtmetszést, és beírtàk hogy fàjàs gyengeség volt. Szóval azt nem éreztem hogy ügyes lennék, éljen, sikerült. És a gàtmetszés helye is nagyon fàjt, tényleg az volt a legrosszabb, mert szülés közben ugye bennem volt az izgalom hogy mindjárt itt a baba, mindjárt túl leszünk rajta, ott volt a férjem is... Viszont utàna egyedül voltam a gàtmetszés fàjdalmàval. A VBAC miatt egy tàvoli kórházba mentünk szülni, és a szülés után a férjem hazament, és csak a 4. Nap mikor haza engedtek akkor jött értem, mivel közben vigyàzott otthon a tesóra, és messze volt a kórház, tesót nem engedték be mert kicsi.... Szóval a szülés után nagyon egyedül éreztem magam a kórházban, mivel senki sem jött meglàtogatni. Anyukám is messze lakik, ő se jött, csak mikor már hazamentünk. Azon a pàr napon nagyon nagyon egyedül éreztem magam. Sajnos később is úgy éreztem a férjem nem igazán àll mellettem. Én oldjak meg mindent egyedül. Sokat veszekszik velem, vàlsàgba jutott a hàzassàgunk... Egyszer kifakadtam közösségi médián, hogy nem egyszerű, erre megkaptam hogy biztos csak hàlàtlan vagyok és nem gondolkodom eléggé pozitívan, olyan valakitől akinek nincs is gyereke, és szinte nem is ismer, egyszer talàlkoztunk előtte élőben. De ezek után még inkább egyedül maradtam. Mert ez a valaki aki nem is ismer, jól elintézte hogy mindenki azt gondolja, szar anya vagyok. Most már nem is keresem az emberek tàrsasàgàt. Gyerekek nagyobbak, most kezdte a kicsi az ovit, hamarosan megyek vissza dolgozni. Nagyon szeretem őket, de én biztos nem vàllalok több gyereket. Nem a gyerekek miatt, hanem mert mindenki cserben hagyott, a férjem is, és mivel a férjemmel sem olyan jó màr a kapcsolatunk. A két szülés- mindkettő fàjt, főleg utàna, csàszàr is, hüvelyi is. Hüvelyi utàn kicsit gyorsabb volt a felépülés. Ami különbség volt szerintem, hogy elsőnél volt komplikáció, és a kisfiam nyugtalan, hasfàjós baba volt. A kislányom aki VBAC született, òt nem viselte meg a szülés, nem volt komplikáció, neki ez nagyon jó volt. Szóval a baba szempontjából az a lényeg hogy őt ne érje baj, és hogy minél kevesebbet szakítsàk el a biztonságot jelentő anyától. De màr csàszàr utàn is van rà lehetőség hogy ott legyen vele a baba. Viszont ha valamit màshogy csinàlhatnék, azt kívánnàm, bàr ne hagytak volna annyira egyedül a szülés után. Nekem az fàjt legjobban.
Mindegy, hogy hüvelyi vagy császár. A lényeg, hogy Neked jó élmény legyen.❤️ Több anyukát is ismerek, aki boldog a császárral és nem választana mást, jó élmény,szép emlék. Csak magadhoz mérd magad, más nem számít.🙏🏻❤️
@@june.w.1288 Két gyermeket kihordani világra hozni csodálatra méltó dolog. Gratulálok. Kívánom hogy találd meg azt akiben bízol aki melletted van aki szeret. Ne add fel. Egyedül bitang nehéz az életet végigcsinálni.
@@Ilcsi-n7z köszönöm szépen 🤗
Szívből gratulálok, nagyon jó volt hallgatni hogy ilyen jó élmény lett Nektek. :) Megkérdezhetem, melyik kórházban született?
Szia. Köszönöm.❤️ Szegeden szültem a klinikán.
Gratulálok a babócához! Nagyon megható volt a videó.
3gyereket szültem,de a feléről sem hallottam annak,amit elmondtál,sajnos.
Köszönöm szépen.❤️
Gratulálok😘
Gratulálok! Sok boldogságot! Mennyi korkülönbsèggel születtek a gyerekek?
25 hónap, most 21 hónap. :) Szóval átlag 2 évente.
@@SimoncsicsNora gratula! Egész jól belejöttél😄 lány- fiú- lány.... a követketző fiú lesz😄 de a kijárat bejáratva😄 de jó Nektek hogy babázhattok...
💞💞💞
❤️🙏❤️🙏❤️🙏
Mennyi idő telt el a két szülés között?
Nem volt 2 év a császár után (2020.március, 2021 december).
Szia kedves Nóri Szívből Gratulálunk Öröm nézni Hogy mennyire Boldog és Vidám vagy Mennyivel született a Kis hercegnő Nálunk a Nővérem Ő Kanadában él és Február 22. eredetileg van Kiírva 3 Fiú után Egyszerre 3 Lányka érkezik Szívesen kimennek Hozzá De az Út a Covid-19 miatt Igen Körülményes lenne Az a könyv amit A Barátnőd írt hol és Mennyiért beszerezhető Valamint a Sehany éves Kislány 💝💝💝💝💝💝🥰🥰🥰🥰🥰😇😇😇😇😇 Kitartást Erőt és nem Utolsósorban Egészséget Mindannyatoknak várunk titeket Vissza az új Videókkal
Szia. Többek között a Libriben kaphatóak.😊 köszönjük szépen.💞
Nekem érdekes módon nem teljesen a vbac volt ami lelkileg meggyógyított, hanem pár hete a férjem mesélt egy videóról amiben egy szülésznő magyarázott arról, miért veszélyes az, ha kevés a magzatvíz, amikor megindul a baba. És igazából ez ahogy a férjem ennyit mondott, hogy ilyenkor összehúzódások jobban nyomják a babát ez a mondat volt ami bennem az egész 2 szülés élményt, és annak megértését tisztába tette. És én úgy érzem ez által tudtam feldolgozni az első császáromat. Nyilván, ebbe a maga a vbac is sokat segített, viszont úgy tűnik nekem még kellett 1 év a vbac után hogy azt érezzem, már nem hibáztatom az orvosokat a császárom miatt.
Ha esetleg belinkeled a videót megköszönöm, lehet segítene nekem is picit a feldolgozásban.
@@anikodemjan8130 Szia! Sajnos már nem tudjuk melyik volt pontosan az a videó ahol ezt megemlíti :( de Mama Doctor Jones csatornáján volt :)
@@anikodemjan8130 th-cam.com/video/ELmhpFzNtJI/w-d-xo.html Közben megtaláltam :)
Gratulálunk, hol szültél? :)
Köszönöm, Szegeden :)